Népszava, 1926. március (54. évfolyam, 49–73. sz.)

1926-03-14 / 60. szám

wem S a nép hajdan csak eledelt kívánt. Mivelhogy akkor még állat vala, l­e az állatból végre ember lett, 7 en­beriles mik' hogy legyen joga. •Jogot tehát, emberjogot a népnek! Mert jogtalanság a legrutabb bélyeg Isten teremtményén, s ki rá süti:­­••fen kezét el nem kerülheti. S miért vagytok ti kiváltságosok? Miért a jog csupán tinúlatok? Apáitok megszerzek a hazát, De rája a nép­ izzadás csorog. Mit ér, csak ekkép szólni: itt a bánya! Kéz is kell még, mely a földet kihányja, s míg feltűnik az arany ere... S e kéznek nincsen semmi érdemei S ti, kik valljátok olyan gőgösen: Mienk a haza és mienk a jog! Hazátokkal mit tennétek vajon. Ha az ellenség ütne rajtatok?... De ezt kérdeznem! engedelmet kérek. Majd elfeledtem győri vitézségiel­. Mikor emeltek már emlékszobrot A sok hős lábnak, mely ott úgy futott? Jogot a népnek, az emberiség .., vagy szent nevében, adjatok jogot.­­ L' a hon nevében egyszersmind, a­mely * Eldől, ha nem nyer uj védoszlopot. Az alkotmány rózsája a tiétek, Töviseit a nép közé vetetek; Ide a rózsa néhány levelét S vegyétek vissza a tövis felét! Még kér a nép, most adjatok neki: l'atin nem tudjátok, mily szörnyű a nő)). Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragadt .Nem hallottátok Dózsa György hitét? Izzó vas trónon öt elégetétel­. De szellemét a tűz nem égeté meg. Mert az maga tűz... ugy vigyázzatok: Ismét pusztíthat e láng rajtatok! Petőfi Sándor. Dánia leszerel. Amíg­ a többi hatalmak a béke hirdetése mellett igyekeznek minél job­­ban kifejleszteni háborús gépezeteiket, a dán nép komolyan hozzálát a lefegyverzés végre­hajtásához. Amint Kopenhá­gából jelentik, a képviselőház­­szombaton név szerinti­­szavazás­ban 75 szavazattal 61 szavazat ellenében elfogadta a leszerelésre vonatkozó javaslatot. A javaslat mellett­­szavaztak a szociáldemokra­ták és a radikális baloldaliak, ellene a konzer­vatívok és a baloldaliak. aMwaaawHOBa^^ Márciusi tinisepffink a munkásság mm serensieili­éje. Mindeti szo­cialista jelenjék meg vasárnap, március He­t-en délután fél Há­rom órakor a Perify-szoitiernál! A szanálási törvény végzetes határidőkkel fenyegeti a kereskedelmet, az ipart és a lakos­ság nyugalmát. E törvény szerint május 1-ével fölszaba­dulnak az üzlethelyiségek és november 1-ével a lakások, ami azt jelenti, hogy fél város földönfutóvá válik, a tömegnyomor még az eddigieknél is nagyobb fokra hág. A demokratikus pártok kezdeményezésére a főváros közgyűlése tudvalevően egyhangú hatá­rozattal tiltakozott a fenyegető katasztrófa felidézése ellen és a többi között fölhívta a főváros nemzetgyűlési képviselőit, hogy a ma­guk részéről is, pártkülönbség nélkül, szállja­nak síkra a lakosság érdekeiért. A polgár­mester meghívására szombaton délután tar­tották meg a városházán a főváros nemzet­gyűlési képviselői értekezletüket, hogy az üzlethelyiségek és a lakások felszabadítása ügyében állást foglaljanak. Az értekezleten megjelent a szociáldemokrata parlamenti frakció részéről Farkas István, Jászai Samu, Kéthly Anna, Kitajka Lajos, Pikter Emil, Propper Sándor, Srothenstein Mór és Sütő József elvtárs, továbbá megjelentek Vázsonyi Vilmos, Blassay Károly, Csilléry András, Friedrich István, Homonnay Tivadar, Szabó József és Wolff Károly nemzetgyűlési kép­viselők. A Tripka-pártot Kozma Jenő képviselte és jelen volt, mint az akció egyik megindítója, Bródy Ernő törvényhatósági bizottsági tag. A tanács képviseletében megjelent Buzáth Já­nos alpolgármester és Liber Endre tanácsnok. Sipőcz Jenő polgármester üdvözlő szavai után Liber tanácsnok ismertette a közgyűlés határozatát, amely tudvalevően azt kívánja, hogy amíg­ a lakásínséget megfelelően nem e­ny­hítik, mindaddig fönn kell tartani a laká­sok, ü­zlethelyiségek és műhelyek kötött­ségét. Azt kívánja továbbá a közgyűlés, hogy az állami lakásépítéseket a fővárosi lakás­építésekkel párhuzamosan továbbfolytassák. Végül a lakbér részletfizetésénél követelt 20­ 08 kamat eltörlése mellett is állást folgat­ a köz­gyűlés. Bródy Ernő a kérdés alaki­­réseivel foglalkozva, megállapítja, hogy a kormány rendelettel kitolhatja az üzlethelyiségek és la­kások fölszabadításának határid­ejét, meg éppen Peyer Károly elvtárs javaslatára annak idején fölvették a szanálási törvénybe azt a rendelkezést, hogy a gazdaságilag gyöngébbek érdekében a kormány a szanálási törvény ren­delkezést írői rendelet útján eltérhet. A fölsza­badítás ezernyi exisztenciát tenne tönkre és újabb lendületet adna a drágasági hullámnak. Statisztikai adatokkal bizony­ította, hogy mennyire nem igaz, hogy fölös számban állanak üzlethelyiségek rendelkezésre. Dr. Vázsonyi Vilmos szólalt föl ezután. Megálla­pította, hogy a szanálási törvény július 1-vel lejár, amikor is a fővárosra visszaszáll a sza­bályrendelet alkotásának joga a lakáskérdést illetően is, amikor a főváros megfelelő intéz­kedésekkel a lakosság segítségére siethet. Csilléry András kifejtette, hogy a főváros szabályrendeletalkotási jogát az üzlethelyiségek és lakások kötöttségének további fentartására kell igénybevenni. Propper Sándor elvtárs megállapította, hogy az itt tárgyalt követelések annyira a köztudat előterében állanak, hogy azok részletezése fölöslegessé válik. Szükséges, hogy ebben a sorsdöntő kérdésben a főváros nemzetgyűlési­­képviselőinek egyöntetű határozata támassza alá a törvényhatósági bizottság egységes állás­foglalását. A nemzetgyűlési képviselőknek kö­telesség­ük, hogy országos viszonylatokban tá­mogassák a sorsával kü­zködő lakosságot. Meg­állapította Propper elvtárs, nem elég, hogy a lakások és üzlethelyiségek kötöttségét hosszab­bítják meg, de a lakbérek kötöttségének idejét is meg kell hosszabbítani olyképen, hogy az a korláto­zás időtartamán tovább már egyáltalán ne emelkedhessek. A viszonyok — úgymond — annyira, súlyosak, hogy a lakosság a jelenlegi üzlet- és mű­hely­­béreket, továbbá a lakbéreket sem tudja fizetni. flassay Károly zárta le a fölszólalások sorát és javasolta, hogy az értekezlet válasszon bi­zottságot, amely a főváros kívánságait közölje a népjóléti miniszterrel. Az értekezlet egyhan­gúlag elfogadta a tanács előterjesztését és megválasztotta a népjóléti miniszterhez kikü­­l­dendő bizottságot. A kiküldött bizottság tagjai Farkas István elvtárs Friedrich István, Blassay Károly, Vázsonyi Vilmos és Wolff Ká­roly lettek. Úgy tudjuk, arról is szó esett, hogy a­meny­nyiben a kiküldöttek eljárása a kormánynál nem vezetne eredményre, úgy a­ polgármester a további teendők megbeszélésére a képviselő­ket újabb értekezletre hívja össze. Az, amit a királyokról, azok erkölcstelensé­géről, pöffeszkedéséről és javíthatatlanságáról­­mondanak, mind igaz és bebizonyított. Bűnöző kicsapongásuk ezen exisztenciáknak lényéből és neveltetéséből fakad. Minthogy a népek együgyűsége őket a többi emberek fölé emelte, kívülállóknak tekintik magukat az általános , rubeli és erkölcsi törvényeken. („Annales exi-triotiques" 1789. napilap.) A főváros nemzetgyűlési m­­ezselnyiségeit és A képviselői konferencia csatarozatát körö­n­ítési lárja imáim a népjóléti miniszterrel. NÉPSZAVA k rii-" iii> ii'irthri i,"iüit'- T'Aiífi bogy soha nem volt bajuk egy olasz, német, vagy francia emberrel se és mások szavára kútba nem szabad ugrani. Meg­ akarta magya­rázni az apáknak, hogy ha nem akarják, hír­v fraik lezüljenak, ha el nem pusztulnak, tanít­sák őket emberszeretetre, békeszeretetre, mert az emberi erények csak a békében fejlődhetnek és az ember a haladásra, nem pedig földrajzi fogalmak miatt elvérzésre termett. Meg akarta mondani az ország vezetőinek, hogy ha az ál­lam életéket kettétört, tegyen legalább támasz­tékot, emberi megélhetést nyújtó segélyt az el­törött életek mellé. Még élte­k benne az elszánások, amikor be­ment a szerkesztőségbe. Az előszobában a szer­kesztőségi szolga szólított­a meg, átadva a szer­kesztő üzene­tét. A szerkesztő úr — mondta — elment. Az anyagot kiadta, ott van az Íróasz­talán. Lapzártára visszajön átnézni a lapot. Családi bajai miatt idegesen ment be, de a szerkesztőségi levegő némileg mégis lehűtötte. Hosszú évek ót­a élt ennek a helyiségnek ha­zugság- és frázisfű­tötte levegőjében. Első idők­ben még utálkozott ugyan, de később annyira hozzásimult napi munkájához, hogy néha már maga is hinni kezdte puffogó szólamaikat. Régebben olykor hitványnak, fertőzőnek érezte munkáját, ilyenkor felötlő igazságérze­teit egy kézlegyintéssel parancsolta fél­­re és széles, előzékeny mosollyal nyújtotta kész cik­keit a szerkesztő elé. Használható ember volt ő itt. Mielőtt asztalához ment volna, még el­beszélgetett néhány barátjával, ez némileg le­vezette izgalmát. Amire asztalához telepedett, annyira nyugodt volt, hogy a cselekvés sü­r- i­gős voltát nem érezte olyan parancsolónak és­­ úgy vélte, hogy véleményét, bármilyen kérdés­sel kapcsolatban elmondhatja. Érdeklődve vette kezébe a szerkesztő utasítását. Pár sor volt csak: „A parlamentben elhangzott háború­ellenes beszéddel, foglalkozzon. Legyen szíves f­öntartás nélküli rracionalizm­usunkart és mili­tarista álláspontunkat­ dokumentálni e destruk­cióval szemben." Első pillanatban meghökkent és gondolatai­ cserbenhagyták, de azután föl­esni t­untak benne érzései.­­Úgy érezte, hogy föl­fogásával ellenkezik egy ilyen cikk megírása és hogy nem is tudná most megírni. Majd eszébe ötlött az is, hogy ebben a nacionalista lapban nem mondhatná el szabadon vélemé­nyét. Most érezte teljes egészében, hogy mi­lyen véresen igaz, amikor félig tréfásan tinta­kuliknak nevezték magukat. Itt nincs más vé­lemény­e a döntő kérdésekben, mint a laptulaj­donosi vélemény és aki azzal szembefordul, az bukott ember. Keserűség fogta el és keserű­sége olyan erős volt, hogy nem bírt vele. El­határozta, hogy beszélni fog a szerkesztővel és megérteti vele, hogy milyen embertelenség a háborús propaganda és az ő igazságai részére igyekezik megnyerni. De a következő pillanat­ban már érezte gondolata naivságát. Fölkelt és föl-alá járkált szobájában. Ideges volt, feje is fájt. A meggyőződése és kötelessége ütkö­zött össze. Olyan fonáknak érezte helyzetét, hogy valami ideges bizonytalanság fogta el. Eszébe ötlött, hogy a lap titkárának, aki jó barátja, elmondta már családi bajait és a bi­zonytalanság ösztönzésére átment hozzá. A tit­kár barátságosan fogadta, de mindjárt meg is kérdezte, hogy rosszul érzi-e magát. Azt vála­szolta, hogy nem, de ahogy kimondta, már meg is bánta, jó kifogás lett volna esetleg. Azon kezdte, hogy emlékeztette beszélgetésükre és megmagyarázta, hogy ő nem írhatja meg azt a cikket. Elmondta, amiket gondolt és el­mondta érzésrel. Arca kipirult és­ hévvel ma­gyarázta mondanivalóit, de barátja értelmet­lenül bámult rá. Némileg igaza is volt, mert bajos is megérteni, hogy egy ember, aki éve­ken át az átlag újságíró cinizmusával és kö­zömbösségével írta, cikkeit, most egyszerre meggyőződésről, hitről beszél. A tamáskodó arckifejezés csak ingerelte és most már barátja ellen fordult, izgalomba hajszolva önmagát. Hát olyan ostoba és hihetetlen dolognak tartja, ha az embernek meggyőződése van? Majd vi­haros erővel támadta társait, akik már egy háborúnak hozsannáztak, megfürdöttek a leg­nagyobb emberi gyalázat, a világháború szeny­nyében, i most az utcán százkoronásokat nyom­nak a­ kolduló rokkantak tenyerébe és még mindig van kedvük, jobb meggyőződésük ellen, az új háborúk útját készíteni. Ezek az embe­rek nem hivők, ezek cikkautomatáik és cikkeik mint az ezredek rezesbandái, kisérték halálba, az embereket, jókedvre bolondítva a pusztu­lásba marsolókat. Neki azonban már elég, ő félre szeretné verni a harangokat. Embereket, munkát, nem háborút és hullákat akar látni és a tollnak kötelességei vannak. Az az újság­író, aki a tollát a háború hazugságaira adja, gonosztevő, mert mérget csempész az olvasók lelkébe. Nem égette kezüket a toll, amikor sa­ját fajtájukat, ezt a maroknyi magyart hajku­rázták a pusztulásba? És nem fáj lelküknek az árvult anyák szíve, itt és idegenben? Gyilkos szavakkal, gy­ilkos gondolatokkal mérgezik a népet és nem beszélni, írni... ordítani, haran­gozni kell az emberek hitéért, életéért. Ő nem fogja megírni ezt a cikket, ő nem adja a tollát erre a gazságra. Barátja végighallgatta, ele­inte megkísérelte megnyugtatni, majd amikor látta, hogy a beszélőt ez izgatja, csöndben maradt, mostan beszélni kezdet­t. Hogy ezt a cikket neki kell megírni, hiszen nincs bent a szerkesztő, szabadságon van egy másik cikkíró, így reá marad a vezércikk. Ezt­ meg kell írni, hiszen magának lesz kellemetlen, ha nem írja meg. Ő nem oszthatja másra a dolgot, nincs is joga hozzá. Az ellenkezés végképen e­l­keserítette és odavágta, hogy nem tud hite ellen írni. Gon­dold meg­­-­ szólt utána barátja, de ő ment ki­felé. A szobájába érve, körülnézett, búcsúzott, el fog menni innen, úgy lehet örökre. Az előbbi kitörés reakciója már itt volt, hirtelen nagyon nyugodtnak és fáradtnak érezte magát. A kalapja után nyúlt, de keze visszaesett. Fele­sége és rokkant sógora jutottak eszébe. Hová menjen, lapok buknak lapok után. Nagyot só­hajtott és lecsuklott fejjel ü­lt asztalához. Föl­vette a tollat és megírta vezércikkét a háború dicsőítéséről. 392­1 m«url»

Next