Népszava, 1926. március (54. évfolyam, 49–73. sz.)
1926-03-14 / 60. szám
wem S a nép hajdan csak eledelt kívánt. Mivelhogy akkor még állat vala, le az állatból végre ember lett, 7 enberiles mik' hogy legyen joga. •Jogot tehát, emberjogot a népnek! Mert jogtalanság a legrutabb bélyeg Isten teremtményén, s ki rá süti:••fen kezét el nem kerülheti. S miért vagytok ti kiváltságosok? Miért a jog csupán tinúlatok? Apáitok megszerzek a hazát, De rája a nép izzadás csorog. Mit ér, csak ekkép szólni: itt a bánya! Kéz is kell még, mely a földet kihányja, s míg feltűnik az arany ere... S e kéznek nincsen semmi érdemei S ti, kik valljátok olyan gőgösen: Mienk a haza és mienk a jog! Hazátokkal mit tennétek vajon. Ha az ellenség ütne rajtatok?... De ezt kérdeznem! engedelmet kérek. Majd elfeledtem győri vitézségiel. Mikor emeltek már emlékszobrot A sok hős lábnak, mely ott úgy futott? Jogot a népnek, az emberiség .., vagy szent nevében, adjatok jogot. L' a hon nevében egyszersmind, amely * Eldől, ha nem nyer uj védoszlopot. Az alkotmány rózsája a tiétek, Töviseit a nép közé vetetek; Ide a rózsa néhány levelét S vegyétek vissza a tövis felét! Még kér a nép, most adjatok neki: l'atin nem tudjátok, mily szörnyű a nő)). Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragadt .Nem hallottátok Dózsa György hitét? Izzó vas trónon öt elégetétel. De szellemét a tűz nem égeté meg. Mert az maga tűz... ugy vigyázzatok: Ismét pusztíthat e láng rajtatok! Petőfi Sándor. Dánia leszerel. Amíg a többi hatalmak a béke hirdetése mellett igyekeznek minél jobban kifejleszteni háborús gépezeteiket, a dán nép komolyan hozzálát a lefegyverzés végrehajtásához. Amint Kopenhágából jelentik, a képviselőházszombaton név szerintiszavazásban 75 szavazattal 61 szavazat ellenében elfogadta a leszerelésre vonatkozó javaslatot. A javaslat mellettszavaztak a szociáldemokraták és a radikális baloldaliak, ellene a konzervatívok és a baloldaliak. aMwaaawHOBa^^ Márciusi tinisepffink a munkásság mm serensieiliéje. Mindeti szocialista jelenjék meg vasárnap, március Het-en délután fél Három órakor a Perify-szoitiernál! A szanálási törvény végzetes határidőkkel fenyegeti a kereskedelmet, az ipart és a lakosság nyugalmát. E törvény szerint május 1-ével fölszabadulnak az üzlethelyiségek és november 1-ével a lakások, ami azt jelenti, hogy fél város földönfutóvá válik, a tömegnyomor még az eddigieknél is nagyobb fokra hág. A demokratikus pártok kezdeményezésére a főváros közgyűlése tudvalevően egyhangú határozattal tiltakozott a fenyegető katasztrófa felidézése ellen és a többi között fölhívta a főváros nemzetgyűlési képviselőit, hogy a maguk részéről is, pártkülönbség nélkül, szálljanak síkra a lakosság érdekeiért. A polgármester meghívására szombaton délután tartották meg a városházán a főváros nemzetgyűlési képviselői értekezletüket, hogy az üzlethelyiségek és a lakások felszabadítása ügyében állást foglaljanak. Az értekezleten megjelent a szociáldemokrata parlamenti frakció részéről Farkas István, Jászai Samu, Kéthly Anna, Kitajka Lajos, Pikter Emil, Propper Sándor, Srothenstein Mór és Sütő József elvtárs, továbbá megjelentek Vázsonyi Vilmos, Blassay Károly, Csilléry András, Friedrich István, Homonnay Tivadar, Szabó József és Wolff Károly nemzetgyűlési képviselők. A Tripka-pártot Kozma Jenő képviselte és jelen volt, mint az akció egyik megindítója, Bródy Ernő törvényhatósági bizottsági tag. A tanács képviseletében megjelent Buzáth János alpolgármester és Liber Endre tanácsnok. Sipőcz Jenő polgármester üdvözlő szavai után Liber tanácsnok ismertette a közgyűlés határozatát, amely tudvalevően azt kívánja, hogy amíg a lakásínséget megfelelően nem enyhítik, mindaddig fönn kell tartani a lakások, üzlethelyiségek és műhelyek kötöttségét. Azt kívánja továbbá a közgyűlés, hogy az állami lakásépítéseket a fővárosi lakásépítésekkel párhuzamosan továbbfolytassák. Végül a lakbér részletfizetésénél követelt 20 08 kamat eltörlése mellett is állást folgat a közgyűlés. Bródy Ernő a kérdés alakiréseivel foglalkozva, megállapítja, hogy a kormány rendelettel kitolhatja az üzlethelyiségek és lakások fölszabadításának határidejét, meg éppen Peyer Károly elvtárs javaslatára annak idején fölvették a szanálási törvénybe azt a rendelkezést, hogy a gazdaságilag gyöngébbek érdekében a kormány a szanálási törvény rendelkezést írői rendelet útján eltérhet. A fölszabadítás ezernyi exisztenciát tenne tönkre és újabb lendületet adna a drágasági hullámnak. Statisztikai adatokkal bizonyította, hogy mennyire nem igaz, hogy fölös számban állanak üzlethelyiségek rendelkezésre. Dr. Vázsonyi Vilmos szólalt föl ezután. Megállapította, hogy a szanálási törvény július 1-vel lejár, amikor is a fővárosra visszaszáll a szabályrendelet alkotásának joga a lakáskérdést illetően is, amikor a főváros megfelelő intézkedésekkel a lakosság segítségére siethet. Csilléry András kifejtette, hogy a főváros szabályrendeletalkotási jogát az üzlethelyiségek és lakások kötöttségének további fentartására kell igénybevenni. Propper Sándor elvtárs megállapította, hogy az itt tárgyalt követelések annyira a köztudat előterében állanak, hogy azok részletezése fölöslegessé válik. Szükséges, hogy ebben a sorsdöntő kérdésben a főváros nemzetgyűlésiképviselőinek egyöntetű határozata támassza alá a törvényhatósági bizottság egységes állásfoglalását. A nemzetgyűlési képviselőknek kötelességük, hogy országos viszonylatokban támogassák a sorsával küzködő lakosságot. Megállapította Propper elvtárs, nem elég, hogy a lakások és üzlethelyiségek kötöttségét hosszabbítják meg, de a lakbérek kötöttségének idejét is meg kell hosszabbítani olyképen, hogy az a korlátozás időtartamán tovább már egyáltalán ne emelkedhessek. A viszonyok — úgymond — annyira, súlyosak, hogy a lakosság a jelenlegi üzlet- és műhelybéreket, továbbá a lakbéreket sem tudja fizetni. flassay Károly zárta le a fölszólalások sorát és javasolta, hogy az értekezlet válasszon bizottságot, amely a főváros kívánságait közölje a népjóléti miniszterrel. Az értekezlet egyhangúlag elfogadta a tanács előterjesztését és megválasztotta a népjóléti miniszterhez kiküldendő bizottságot. A kiküldött bizottság tagjai Farkas István elvtárs Friedrich István, Blassay Károly, Vázsonyi Vilmos és Wolff Károly lettek. Úgy tudjuk, arról is szó esett, hogy amenynyiben a kiküldöttek eljárása a kormánynál nem vezetne eredményre, úgy a polgármester a további teendők megbeszélésére a képviselőket újabb értekezletre hívja össze. Az, amit a királyokról, azok erkölcstelenségéről, pöffeszkedéséről és javíthatatlanságárólmondanak, mind igaz és bebizonyított. Bűnöző kicsapongásuk ezen exisztenciáknak lényéből és neveltetéséből fakad. Minthogy a népek együgyűsége őket a többi emberek fölé emelte, kívülállóknak tekintik magukat az általános , rubeli és erkölcsi törvényeken. („Annales exi-triotiques" 1789. napilap.) A főváros nemzetgyűlési mezselnyiségeit és A képviselői konferencia csatarozatát körönítési lárja imáim a népjóléti miniszterrel. NÉPSZAVA k rii-" iii> ii'irthri i,"iüit'- T'Aiífi bogy soha nem volt bajuk egy olasz, német, vagy francia emberrel se és mások szavára kútba nem szabad ugrani. Meg akarta magyarázni az apáknak, hogy ha nem akarják, hírv fraik lezüljenak, ha el nem pusztulnak, tanítsák őket emberszeretetre, békeszeretetre, mert az emberi erények csak a békében fejlődhetnek és az ember a haladásra, nem pedig földrajzi fogalmak miatt elvérzésre termett. Meg akarta mondani az ország vezetőinek, hogy ha az állam életéket kettétört, tegyen legalább támasztékot, emberi megélhetést nyújtó segélyt az eltörött életek mellé. Még éltek benne az elszánások, amikor bement a szerkesztőségbe. Az előszobában a szerkesztőségi szolga szólította meg, átadva a szerkesztő üzenetét. A szerkesztő úr — mondta — elment. Az anyagot kiadta, ott van az Íróasztalán. Lapzártára visszajön átnézni a lapot. Családi bajai miatt idegesen ment be, de a szerkesztőségi levegő némileg mégis lehűtötte. Hosszú évek óta élt ennek a helyiségnek hazugság- és frázisfűtötte levegőjében. Első időkben még utálkozott ugyan, de később annyira hozzásimult napi munkájához, hogy néha már maga is hinni kezdte puffogó szólamaikat. Régebben olykor hitványnak, fertőzőnek érezte munkáját, ilyenkor felötlő igazságérzeteit egy kézlegyintéssel parancsolta félre és széles, előzékeny mosollyal nyújtotta kész cikkeit a szerkesztő elé. Használható ember volt ő itt. Mielőtt asztalához ment volna, még elbeszélgetett néhány barátjával, ez némileg levezette izgalmát. Amire asztalához telepedett, annyira nyugodt volt, hogy a cselekvés sür- igős voltát nem érezte olyan parancsolónak és úgy vélte, hogy véleményét, bármilyen kérdéssel kapcsolatban elmondhatja. Érdeklődve vette kezébe a szerkesztő utasítását. Pár sor volt csak: „A parlamentben elhangzott háborúellenes beszéddel, foglalkozzon. Legyen szíves föntartás nélküli rracionalizmusunkart és militarista álláspontunkat dokumentálni e destrukcióval szemben." Első pillanatban meghökkent és gondolatai cserbenhagyták, de azután fölesni tuntak benne érzései.Úgy érezte, hogy fölfogásával ellenkezik egy ilyen cikk megírása és hogy nem is tudná most megírni. Majd eszébe ötlött az is, hogy ebben a nacionalista lapban nem mondhatná el szabadon véleményét. Most érezte teljes egészében, hogy milyen véresen igaz, amikor félig tréfásan tintakuliknak nevezték magukat. Itt nincs más véleménye a döntő kérdésekben, mint a laptulajdonosi vélemény és aki azzal szembefordul, az bukott ember. Keserűség fogta el és keserűsége olyan erős volt, hogy nem bírt vele. Elhatározta, hogy beszélni fog a szerkesztővel és megérteti vele, hogy milyen embertelenség a háborús propaganda és az ő igazságai részére igyekezik megnyerni. De a következő pillanatban már érezte gondolata naivságát. Fölkelt és föl-alá járkált szobájában. Ideges volt, feje is fájt. A meggyőződése és kötelessége ütközött össze. Olyan fonáknak érezte helyzetét, hogy valami ideges bizonytalanság fogta el. Eszébe ötlött, hogy a lap titkárának, aki jó barátja, elmondta már családi bajait és a bizonytalanság ösztönzésére átment hozzá. A titkár barátságosan fogadta, de mindjárt meg is kérdezte, hogy rosszul érzi-e magát. Azt válaszolta, hogy nem, de ahogy kimondta, már meg is bánta, jó kifogás lett volna esetleg. Azon kezdte, hogy emlékeztette beszélgetésükre és megmagyarázta, hogy ő nem írhatja meg azt a cikket. Elmondta, amiket gondolt és elmondta érzésrel. Arca kipirult és hévvel magyarázta mondanivalóit, de barátja értelmetlenül bámult rá. Némileg igaza is volt, mert bajos is megérteni, hogy egy ember, aki éveken át az átlag újságíró cinizmusával és közömbösségével írta, cikkeit, most egyszerre meggyőződésről, hitről beszél. A tamáskodó arckifejezés csak ingerelte és most már barátja ellen fordult, izgalomba hajszolva önmagát. Hát olyan ostoba és hihetetlen dolognak tartja, ha az embernek meggyőződése van? Majd viharos erővel támadta társait, akik már egy háborúnak hozsannáztak, megfürdöttek a legnagyobb emberi gyalázat, a világháború szenynyében, i most az utcán százkoronásokat nyomnak a kolduló rokkantak tenyerébe és még mindig van kedvük, jobb meggyőződésük ellen, az új háborúk útját készíteni. Ezek az emberek nem hivők, ezek cikkautomatáik és cikkeik mint az ezredek rezesbandái, kisérték halálba, az embereket, jókedvre bolondítva a pusztulásba marsolókat. Neki azonban már elég, ő félre szeretné verni a harangokat. Embereket, munkát, nem háborút és hullákat akar látni és a tollnak kötelességei vannak. Az az újságíró, aki a tollát a háború hazugságaira adja, gonosztevő, mert mérget csempész az olvasók lelkébe. Nem égette kezüket a toll, amikor saját fajtájukat, ezt a maroknyi magyart hajkurázták a pusztulásba? És nem fáj lelküknek az árvult anyák szíve, itt és idegenben? Gyilkos szavakkal, gyilkos gondolatokkal mérgezik a népet és nem beszélni, írni... ordítani, harangozni kell az emberek hitéért, életéért. Ő nem fogja megírni ezt a cikket, ő nem adja a tollát erre a gazságra. Barátja végighallgatta, eleinte megkísérelte megnyugtatni, majd amikor látta, hogy a beszélőt ez izgatja, csöndben maradt, mostan beszélni kezdett. Hogy ezt a cikket neki kell megírni, hiszen nincs bent a szerkesztő, szabadságon van egy másik cikkíró, így reá marad a vezércikk. Ezt meg kell írni, hiszen magának lesz kellemetlen, ha nem írja meg. Ő nem oszthatja másra a dolgot, nincs is joga hozzá. Az ellenkezés végképen elkeserítette és odavágta, hogy nem tud hite ellen írni. Gondold meg- szólt utána barátja, de ő ment kifelé. A szobájába érve, körülnézett, búcsúzott, el fog menni innen, úgy lehet örökre. Az előbbi kitörés reakciója már itt volt, hirtelen nagyon nyugodtnak és fáradtnak érezte magát. A kalapja után nyúlt, de keze visszaesett. Felesége és rokkant sógora jutottak eszébe. Hová menjen, lapok buknak lapok után. Nagyot sóhajtott és lecsuklott fejjel ült asztalához. Fölvette a tollat és megírta vezércikkét a háború dicsőítéséről. 3921 m«url»