Népszava, 1926. szeptember (54. évfolyam, 197–221. sz.)
1926-09-01 / 197. szám
Lili. évfolyam, 197. sz. Budapest, 1926 szeptember 1. szerda Ára 2000 korona AZ ELŐFIZETÉS ÁRA! Negyedévre . 150.000 K — külföldre . 270.000 K Egy hóra . . 50.000 K — külföldre - 90.000 K Ausztriában egy hóra ..... 60.000 magyar K SZERKESZTŐSÉG: vm. CONTI UTCA 4. SZ. Telefonszám .... József 3—30 és József 3—42 MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRTKÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK 1 HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP EGYES SZÁMÁRA: 2000, ünnepnap SOOO, vasárnap 4000 K, Ausztriában 3000, vasárnap 4000 o. K. —Jugoszláviában 4 dinár, Franciaországban 130 fr., ^KáSMír ^ Csehszlovákiában hétközn. 150 ck, vasárn. 2 Ck,•) ••• ^ ^V KIADÓHIVATAIí vm, CONn-UTCA 4. SZ. " "1 " Telefonszám .... 3. 3-30, J. 3-31 és J. 3-32 Alkudozás Budapestre Ha Ripka Ferenc főpolgármesterben, aki — amint köztudomású — a kormány jelöltje Budapest polgármesteri székére, volna csak némi ízlés is — demokratikus érzékenységről nem is beszélünk vele kapcsolatban —, máris szakítania kellene azzal a szándékávval, hogy jelölteti magát a polgármesterválasztásra. Hiszen ha nem is olvas újságokat, amint azt nem nagy bölcsességgel bevallotta, éreznie kell, hogy minden komoly tényező ellene van, hogy a kormány akaratán kívül nincs más a háta mögött. Éreznie kell, hogy Budapest népe nem akarja őt a polgármesteri székben látni. Tudnia kellene, hogy vállalkozásának csak szégyenletes vége lehet. Budapestet megcsúfolhatta 1920, ráülhetett a mellére a kurzus tehetetlensége és tehetségtelensége, megfertőzhette levegőjét a gonosz és gyilkos demagógia, de az évek lefutnak az idő homokóráján és ami volt, az ma már nem lehetséges. Budapest népe szabadon akar polgármestert választani és olyan polgármestert akar, akiben hinni tud, aki mögé fölsorakozhatik az alkotó és teremtő munkában, akivel együtt ezt a várost fölemelheti elesettségéből, sivár nyomorúságából. Budapest népe nem akar a kormány kötőfékjére kerülni. Ripka Ferenc az első rohamnál, amelyet a polgármesteri székért indított, máris elvesztette a csatát, mert Budapest polgárságát és dolgozó tömegeit megtéveszteni nem lehet. Sem hamis hírekkel, sem hamis programokkal. A kormánypárti lapok mesélhetnek, amennyit akarnak arról, hogy Ripka esélyei hogy nőnek napról-napra és hogy szaporodik a tábora. A tény az, hogy a maga pár emberén kívül csak legföljebb néhány dezertőrre számíthat, akik szegények elfelejtették, hogy Ripka egyszer már megbukott mint pártvezér, s akik nem látják, hogy meg fog bukni, mint polgármesterjelölt is. Ezekre számíthat és néhány olyan senki emberre, akit mindig vonzott a húsosfazék szaga, amely körül üzletek után szimatolt. Csak ezekre számíthat Ripka, a demokratikus oldal tisztességes embereire nem. Az a program pedig, amelyet a „dicsőséges" bélatelepi tanácskozások eredményeként Bethlen címerével szögezett ki a városháza kapujára, csak szánalmas mosolyt juttathat neki, de sem bizalmat, sem szavazatokat. Nem pedig abból az egyszerű okból, mert Budapest népe nem akar alku tárgyává sülleni, Ripka polgármesteri programnyilatkozatának minden pontja súlyos vád a kurzus városházi és a kormány ellenforradalmi uralma ellen. "A lakásnyomorúság Sipőczék és Bethlenék bűne is, a Suhajda-telep és a hasonló más telepek a városházi kurzus szégyene. Hidak, rakpartok építése, pályaudvarok kihelyezése, Budapest fejlődésének az állami érdekek szempontjából való előmozdítása a kormány kötelessége. A közegészségi viszonyok, a kulturális és a közlekedési viszonyok megjavítása, az autonómia elháríthatatlan feladata. És amennyi,ben ezeken a területeken az állam gondoskodása nem nélkülözhető, úgy a kormány nem vonhatja ki magát az együttműködés kötelezettségéből. Mert a törvények még a kormánynak is parancsolnak és az állami pénzek nem ajándékozásra, hanem a kormányzati feladatok elvégzésére valók. Ripka azt mondja, hogy az ő programját a kormány támogatása nélkül megvalósítani nem lehet és a kormány támogatására pedig az ő polgármestersége. Azt mondotta— és amit mondott, az politikai erkölcseire megvilágító fényt vett: „Csak természetes, hogy a kormánynak is lehet kívánsága akkor, amikor vele szemben kívánságokat támasztanak." Egy olyan polgármesterjelölt, akinek csak ennyi érzéke van a főváros autonómiájához, egy ilyen polgármesterjelöltnek már a fölvételi vizsgán is meg kell buknia. Soha még nem történt meg, hogy valamely kormány olyan brutálisan avatkozott volna bele az autonómia jogaiba, hogy ráerőszakolni próbálta volna a városra a maga polgármesterjelöltjét, mégpedig büntető szankciók kíséretében. Mert mi más az, amit Ripka mond polgármesterjelölti vallomásának végén a kormánytámogatásról, ha nem fenyegetés, ha nem a kormány öklének mutogatása, ha nem annak a bejelentése, hogy ha pedig nem a kormány akarata szerint történik a polgármesterválasztás, akkor jön a büntetés, az állami támogatás megtagadása. Nem, Ripka főpolgármester úr, a demokratikus Budapest nem veszti eszét a beígért dunai hidaktól és egyéb jóktól, de nem fél a fenyegetésektől sem. Az ország pénze nem a miniszterelnöké, de a főváros az egész országé és a kormány nem alkudozhatik fölötte. A demokratikus pártoknak van programjuk és van erejük és akaratuk arra, hogy azt a programot meg is valósítsák. De van erejük arra is, hogy a főváros jussát kikényszerítsék a kormánytól. Ripka nyilatkozata, amelyben az ígéretek váltakoznak a fenyegetésekkel, az ország szégyene és a bethleni kurzus egyik legarcpiritóbb dokumentuma. Hangosan ordít belőle a diktatúrának az a szelleme, amely az egész magyar kormányzatot áthatja. De ebben az esetben súlyos tévedésbe esett Bethlen miniszterelnök. Budapest nem kutyabagos. Budapest népéből nem sikerül a kormánynak kiölni sem az önérzetet, sem a szabadságszeretet, sem pedig az önkormányzati szellemet. Budapesten az fog történni, amit Budapest népe akar és nem az, amit a kormány parancsol. Budapestnek nem kell a kormány polgármesterjelöltje, még ha azt ígéri is, hogy a csillagokat hozza le az égről. És ha eddig Ripkának lehettek reményei a polgármesteri székre, ezeknek a reményeknek utolsó foszlányairól is lemondhat szégyenletes nyilatkozata után. Mert akiben Budapest városában a politikai tisztességnek és a szabad városi szellemnek csak porcikája él is, szégyennel és szánalommal fordul el tőle, a kormány szolgájától, aki néhány kilátásba helyezett milliárdért kész volna eladni Budapestet Bethlennek. Ripka Ferenc főpolgármester úr tudomásul veheti már most, hogy a vásárból nem lesz semmi. Budapestet eladni nem lehet néhány garasért, de a Dárius kincséért sem. Mert egy olyan népet, amelyet alku tárgyává lehet tenni és amely tűri, hogy elalkudják, az olyan népnek már nem kellenek sem házak, sem hidak, sem egyéb szépek és jók, ahol a szabad városi szellem kihalt és az autonómiának nincs már őrzője. ott megszűnt a becsvágy is, ott már sem programok, sem ígéretek nem segítenek. De Budapest népe szabadon akar élni és van akarata meg ereje hozzá, hogy Ura legyen és ura maradjon városának. Genf, Hága és Washington. (II.) Mialatt a genfi Wilson-rakparton a Népszövetség vezértitkársága lázasan készül a Népszövetség tanácsülésére és közgyűlésére és a világ közvéleménye feszült érdeklődéssel figyeli a Népszövetségi Tanács reformjáról tárgyaló bizottság üléseit, csak kevesen gondolnak arra, hogy szeptember havának első reggelén még egy nemzetközi konferencia ül össze Genfben, amelynek határozatai talán sokkal fontosabbak lesznek a világtörténelem szempontjából, mint a népszövetségi tanácsülés vagy a népszövetségi közgyűlés. Szerdán délelőtt ül össze az a nemzetközi konferencia, amely el fogja dönteni, vájjon elfogadják-e a hágai világtörvényszék tagjai az amerikai fentartásokat. Ez a mondat ilyen egyszerűen fogalmazva, talán keveset jelent azok részére, akik az események hátterét nem ismerik és ezért néhány szóban el fogjuk mondani, miért olyan nagyon fontos a világ sorsának szempontjából e fentartás e fő elfogadása vagy elvetése, miért tartjuk olyan nagyon fontosnak ezt a mai nemzetközi konferenciát, amelyről a lapok sokkal kevesebbet írnak, mint a folyamatban levő és küszöbűin álló többi genfi konferenciákról. " » Amíg a világon emberek élnek, mindig lesznek nézeteltérések ember és ember között és amíg az emberek különböző államokba verődötten élnek, mindig lesznek nézeteltérések állam és állam között. Ennek a tételnek az igazságával a legradikálisabb pacifisták is tisztában vannak és épp ezért a pacifizmus nem is álmodik arról, hogy ezeket a nézeteltéréseket egy csapással lehetetlenné tegye. A józan pacifizmus legmesszebbmenő törekvése is csak az lehet, hogy ezek a nézeteltérések ne az elmúlt idők brutális eszközeivel — tehát háború útján — nyerjenek elintézést, hanem békés úton ugyanúgy, ahogy az ugyanazon állam keretén belül élő egyének vagy csoportok nézeteltérései békés úton intéztetnek el. Az emberiség nagy gondolkodói már hosszú idő óta a nemzetközi döntőbíróságot tartják az ilyen békés elintézésre legalkalmasabbnak és a pacifisták évszázados törekvései is arra irányultak, hogy az államok közötti minden differencia ilyen, nemzetközi döntőbíróság által nyerjen elintézést. A történelem folyamán gyakran találkozunk ilyen döntőbíróságokkal, a baj azonban az volt, hogy ezek a döntőbíróságok csak egyes meghatározott esetekben jutottak szóhoz és csakis akkor, ha a fölmerülő konkrét kérdésben valamennyi érdekelt fél hozzájárult egy ilyen döntőbíróság megalakításához, elfogadta annak illetékességét és alávetette magát a hozott határozatnak. A hágai békekonferenciák legfőbb törekvése egy állandó nemzetközi döntőbíróság létrehozására irányul , és a nemzetközi jog tankönyveiben valóban azt olvassuk, hogy, az 1899-es és 1907-es hágai békekonferenciák nyomán valóban létre is jött ez az állandó nemzetközi döntőbíróság. E döntőbíróság ismertetése túlhaladná e cikk kereteit és ezért ehelyütt csak azt óhajtjuk megállapítani, hogy ez a döntőbíróság nem volt tulajdonképeni döntőbíróság, hanem csak egy névsor, amelyből az egymással vitában álló kormányok kiválogathatták a döntőbíráikat, ha ugyan döntőbíróság elé akarták vinni az ügyüket. Hogy ez a helyzet nem felelt meg a pacifisták által elgondolt döntőbíróság követelményeinek, az természetes.