Népszava, 1926. október (54. évfolyam, 222–248. sz.)
1926-10-01 / 222. szám
LBtf. Évfolyam, 222. sz. Schapest, 1821 Jesser 1, péntek Ara AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: Negyedévre . 150.000 K — külföldre . 270.000 K Egy hóra . . 50.000 K — külföldre _ 90.000 K Ausztriában egy hóra - _ - - - 60.000 magyar K SZERKESZTŐSÉG: VIII. CONTI-UTCA LÉZ. Telefonszám .... József 3—50 és József 3—82 MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP és trim ára: 2000, ünnepnap 3000, vasárnap 4000 K, Ausztriában 3000, vasárn. 4000 o. K, Jugoszláviában hétk.3 dinár, vas.4 dinár, Franciaorsz. •30 fr., Csehszlovákiában hétk. 150 fk, vas. 2 ok. KIADÓHIVATAL: TOO, CONTI-UTCA 4. SZ Telefonszám .... J. 3-30, J. 3-31 és J. 3-32 A döntő szavazás amely ma, péntekdélután történik meg és amelyre Budapest lakossága ugyanolyan feszülő izgalommal tekint, mint ahogy az elsőre tekintett, nemcsak polgármestert ad, hanem alapos színvallást is arról, hogy kitől vagy kiktől mit várhat a jövőben ez a város. Olyan fontos dolgok ezek, amelyek megérdemlik a várakozást és meg is magyarázzák az izgalmas atmoszférát, amely ezt a döntő szavazást is elborítja. Mielőtt azonban elmondanék azt, amit elmondani szükségesnek tartunk, nem mehetünk el szó nélkül ama nagy örömujjongás mellett, amely az úgynevezett keresztény sajtó bozótosából az első szavazás után fölkukorékolt. Irtó nagy győzelmet ünnepelt ez a sajtó, ünnepelt csütörtök reggel és ünnepelt még esti orgánumaiban, édesdeden csámcsogván a borzasztó diadal szeit. Ünnepelték a „polgári gondolat" győzelmét, annak a gondolatnak a diadalát tudniillik, amelyet mindig üldöztek s amelyet mindmostanig csak annyiban voltak hajlandók honorálni, amennyiben tantiémekkel, szállításokkal és hasonló jókkal megrakottan a sógorságkomaság mezében tudott jelentkezni, őszintén bevalljuk, sehogy sem tudjuk megérteni, hogy tulajdonképen miért e nagy örömujjongás? A kurzus, amely, tisztelettel legyen mondva, dögrovásra került, a Sipőcz Jenő százhuszonnégy voksában még egyáltalában nem támadott föl vérrel és egészséggel harmatosan üde életre. Nem támadott föl, egyáltalában nem... s akik most akkorákat örömujjonganak, voltaképen a meglepődéstől érzik magukat fejbekólintva, a meglepődéstől, hogy nini, hiszen még mindig nem haltak meg és a temetés, amire elszontyolodottan és nem minden megadás nélkül számítottak maguk is, nem történt meg —, csak kissé eltolódott. Csak annyi történt, hogy a kötél leszakadt és a földre pottyant delikvens örül a nagy szerencsének, hogy nem lóg a maga megérdemelt helyén. Csak ez történt, semmi más. De ami azt a kötelet illeti, arról semmiképen sem hallgathatunk el néhány megjegyzést. Nem azért, mert mi, akik ebbe az újságba írunk, beidegződtük a demokratikus pártfegyelmet, a kitűzött célok mellett való férfias helytállást s ezért joggal hihettük, hogy az a kötél megmarad olyan erősnek, mint amilyennek a választás előtt láttuk. Sajnos, a kötélnek egy-két rostja hiányzott Hiányzott, mert lehetetlen meg nem látni azt, amit mindenki lát: hogy a közgyűlés demokratikus blokjának néhány tagja (ha átmenetileg is) hűtlenné lett a zászlóhoz és nem szavazott a blok jelöltjére: azt az egyöntetű, szolidáris fölvonulást, amit a blok szociáldemokrata szárnya megnyilatkoztatott, nélkülöznünk kellett a blok másik szárnya részéről. A kötél, amelynek nemes és nagy célja volt, így meggyöngült, de hisszük, mert hinnünk kell, hogy e meggyöngülés csak átmeneti, múló betegség volt és hiszszük azt, hogy az erkölcsi kötelmek és a nagy célokért való helytállásnak a férfiassága vissza fognak térni, érvényesülni fognak a döntő szavazás alkalmával. Csak megismételhetjük, hogy nagy célok érdekében folyó a küzdelem. És rákell mutatnunk arra is, hogy ezeket a célokat nem egyedül a közgyűlés Demokratikus Blokja tűzte ki, hanem kitűzte az a párt is, amelyet Ripka főpolgármester szervezett maga köré és kitűzte az a másik párt is, amely az első szavazásnál Ripka szavazatait gyarapította. Megmenteni a várost a kurzus uralmától, a Ripka-féle polgári pártnak és a liberális községi pártnak ez épp úgy a célkitűzése és választási jelszava volt, mint ahogy ezt vallotta céljául a Demokratikus Elok is. Most van tehát az alkalom arra, hogy e nagy és életjelentőségű cél felé ezek a pártok egyöntetűen tegyék meg az elhatározó lépést, de most kerekedett ki egy olyan alkalom is, ami meghozta a vagy-vagy döntő pillanatát, meghozta a köztevékenységnek azt a percét, amikor akarva-nem akarva, de színt kell vallani. Az a csoport, amelyik megszerezte a Ripka főpolgármester ötvenhat szavazatát, a mérleg nyelvének szerepét játssza a mai döntő szavazásnál. Az ilyen szerep mindig nagy felelősséggel jár, de a felelősség most a legnagyobb és erkölcsi része is most a legkényesebb és legdöntőbb. Mind a kettőről számot kell adni ezekben a pillanatokban. Most kell megmutatni, hogy rendelkezik-e e két jelentős matériával a mérleg nyelve, amikor a döntő szó a szinvallást is jelenti. Nagy csodálkozással olvassuk a Ripkapárt elnökének a nyilatkozatából, hogy ez idő szerint ő még mindig nem tudja, milyen álláspontot fog a párt elfoglalni. Ez a határozatlanság nagyon furcsa és nagyon jellemző is, amikor ez a párt a kurzussal szemben, ha nem is olyan éles hangsúlyozással, de mindig ugyanazt vallotta, amit vallott a Demokratikus Elok. A kérdést tehát ne úgy tegyük föl, hogy milyen álláspontot foglal majd el ez a párt, mert ez kissé kényelmesformulázás. Arról van szó, hogy ezt a pártot — nemkülönben a liberálisok kis pártját is — milyen álláspontnak az elfoglalására kötelezi az a nem egy esetben fogadalomig emelkedett ígéret, amelynek alapján a polgárságtól a megbízatását kapta. Ha a kérdést így tesszük föl, akkor a válasz is természetesen és önmagától értetődően adódik rá: az álláspont csak olyan lehet, amely hozzásegít a kurzus városházi uralmának végleges megdöntéséhez. Hiszen ezek az urak, akik e pillanatban (állítólag!) még mindig nem tudják, milyen álláspontot fognak elfoglalni, azt talán csak tudják, hogy a kurzusuralom mit csinált a Városházán és mit nem csinált; talán tudják, hogy üldözték mindazt, ami jó és tehetség, tudják azt is, hogy a kurzus úgynevezett városépítő fogadkozása a meddő és sivár eredménytelenség uszályát hordozza maga után; tudják, hogy Baross-listákat készítettek s mielőtt valakinek munkát vagy bármilyen megbízást adtak, először megnézték, mi a vallása és lenyomozták, hogy mi volt ükapjának a felekezeti hovatartozása. Talán tudják azt is, hogy a kurzus jelöltjének polgármestersége alatt széthullott a városvezető adminisztráció fegyelme és bármilyen lett légyen is egyénileg ez az újra-polgármesterjelölt, az ő kezei között meglazult, szétporlott minden és a tanácsban nem egyöntetű, összefogó munka folyt,hanem kiskirályok szeszélyeskedése és nem ritkán a város ártalmára való hatalmaskodása. Ha mindezt tudják, aminthogy mindezt tudniok is kell, akkor talán emlékezhetnek arra is: mit ígértek választóiknak?. Talán nem szükséges ideiktatni az ígéretek, fogadkozások sorát s talán elég az ígéretek tetemrehivásából annyi, hogy az alkotó munkának kezdését, az alkotó munka első tisztviselőjének gondos megválasztását, a város lakosságáért élő adminisztrációt ígérték és ígérték a korrupciónak és a sógorság-komiaság romboló szellemének kiirtását. Ennek az ígéretnek most helyt kell állani, ha van azon az oldalon komolyság, szótartás és erkölcsi felelősségérzet és ennek az ígéretnek helyt lehet állani úgyis, hogy nem kérdezik meg gróf Bethlen Istvánt mint ahogy Ripkai pártjának elnöke mondja ,hogy„az adott új helyzetben mi az álláspontja", amit nekik követniök kell A kurzus meg a sajtója ujjonghat, hiszen ezt nem lehet megakadályozni. Ujjonghat, amennyire belefér, egész a megrepedésig. De a mai döntő szavazásnak mégis meg kell mutatnia, hogy az első szavazás a kurzusi életnek csak afféle illúziója volt, amely után a végleges és alapos kimúlásnak kell bekövetkeznie. Akik nem dolgoztak (és legkevésbé a város érdekében), amíg egyedül voltak, annyira egyedül, hogy a szellő se zavarta őket, azok ezután sem fognak. S akik a várost odáigvitték, ahol már a végleges züllés állomása kezdődött, azok semmit sem változtak, azok csak egyre képesek: züllesztő munkájuk befejezésére. A mai döntő szavazásnak le kell vernie apárturalom újabb kísérleteit és ki kell löknie végre a nyeregből a tehetetlenség és tehetségtelenség gyatra hőseit. Jöjjön végre a munka, az alkotás, a szorgalom, a koncepció —, és állítsák az élre azt a férfiút, Gojdnék múltja a jövőre nézve is az egész város bizalmát hordozza magában* . A (II.) Salzburg városa ma reggel ünnepi díszt ölt. A föld különböző országaiból idesereglett idegenek tarka csoportjai rójják a salzburgi utcákat és a világ figyelme néhány napra az osztrák Alpoknak e gyönyörű városa felé fordul. Ma reggel kezdi meg üléseit a Népszövetségi Ligák tanácsa és a napirend két legfontosabb pontja gyanánt a kisebbségek kérdése és a parlamentarizmus krízise szerepel. A Népszövetségi Ligát nem szabad összetéveszteni magával a Népszövetséggel. A Népszövetség tudvalevően nem az, aminek a neve szerint Lennie kellene, nem a népek szövetsége, a népszövetségi közgyűlés tagjait nem a különböző országok népei választják, sőtem is a parlamentek, hanem a különböző kormányok azok, amelyek a genfi együttes tagjait delegálják. A Népszövetség tehát nem a népek, hanem a kormányok szövetsége — ha ugyan a genfi társaságot egyáltalán szabad szövetségnek nevezni. Ezen a hiányon akart valamiképen segíteni a Népszövetségi Liga, amely arra vállalkozott, hogy a Népszövetség hatáskörébe tartozó öszszes kérdésekben a különböző országok közvéleményét juttassa kifejezésre. E cél szolgálatában alakultak meg a különböző országok népszövetségi ligái, amelyek azután egy világszövetségbe tömörültek. Ez a világszövetség évről-évre kongresszust tart, mindig más és más városban, lehetőleg mindig más és más országban, a világszövetség tanácsot is választ, akarcskác a genfi Népszövetség, a tanács is összefér időről-időre, hogy foglalkoz-