Népszava, 1926. december (54. évfolyam, 273–298. sz.)
1926-12-01 / 273. szám
A falvakban a jegyzők, a birák és kisbirók, a kántorok mindenütt két-két esendőrkíséretében jelentek meg a munkások lakásaiban és ha a családfő nem volt odahaza, az asszonyokat fenyegették meg, hogy írják alá az ajánlási ívet, mert különben férjeik holnap már nem dolgozhatnak a bányában vagy a gyárban. Az üveggyár igazgatója egyenként citálta magához a munkásokat és kényszerítette ő őket az ajánlási ív aláírására. Veres szolgabíró összehivatta a falvak jegyzőit és kijelentette előttük, „ha nem dolgoznak megfelelően Sztranyavszky érdekében, akkor ki lesznek rúgva". A csendőröket is összehívták, azt a parancsot adták nekik, hogy mindenütt álljanak a bíró és a jegyző rendelkezésére és reprezentálják a hivatalos tekintélyt, magyarán a szuronyos erőszakot. Tanítók az iskolákban a gyerekeket arra oktatták, hogy tépjék 1© az utcákon Baticz plakátjait. A járműves gazdáknak megtiltották, hogy a szocialista jelölt részére kocsit adjanak. A városi hirdetővállalatot Sztranyavszkyék a maguk számára foglalták le. Terror alá vették a salgótarjáni építőmunkások termelőszövetkezetét is. Azokat a pártmegbízottakat pedig, akik ajánlási íveimmel jártak, fölbérelt spiclikkel figyeltették. Ha valakiről valahogyan megtudták, hogy aláírta ajánlási ívemet, rákényszerítették, noha ez világos törvénysértés, Sztranyavszky ajánlási ívének aláírására is. A szociáldemokrata választók és a demokratikus polgárság a bányaigazgatóság és közigazgatási hatóság kettős terrorja alá kerültek. Na a munkások a közigazgatósági hatóság terrorja elől el tudtak menekülni, belefutottak a bányaigazgatóság karjaiba. Voltak munkások, akiket ötször-hatszor becitáltak az irodába és addig fenyegették és terrorizálták őket, amíg csak hajlandóságot nem mutattak Sztranyavszky ajánlási íveinek aláírására. Nem maradhat megemlítés nélkül az sem, hogy mielőtt még a központi választmány a választási határnapot kitűzte volna. Sztranyavszkyék már megkezdték az aláírások gyűjtését. Mint Bethlenek tiszta választásának jellegzetes tényét, meg kell említenem még, hogy a salgótarjáni ipartestület helyiségében egész nap faluig az ingyenes dáridó. A szociáldemokrata választókat, a demokratikus érzésű polgárokat mindazonáltal sem megfélemlíteni, sem elrettenteni, sem a zászló hűtlen elhagyására kényszeríteni nem lehetett. Ezt bizonyítja az a hatalmas népgyűlés is, amelyet Salgótarján Főterén tartott a szociáldemokrata párt és amelyen szerencsém volt programbeszédemet elmondhatni. De bizonyítékai a salgótarjáni kerület szociildemokrata hangulatának azok a népgyűlések is, amelyeket a kerület falvaiban tartottunk. Mindenekfölött bizonyíték pedig az a700 aláírás, amely ajánlóíveimen szerepel. A bizalomnak és szeretetnek mindeme megnyilatkozásai ellenére mégis úgy kellett határoznom, hogy a jelöltségtől visszalépek. Nem volt könnyű ez az elhatározás, nem volt könnyű a döntés számomra, hogy vájjon letegyem-e a fegyvert, vagy választóimmal együtt végig szembenézzek a tomboló terrorral. Bizonyos vagyok abban, hogy választóim győzelemre vitték volna a szociáldemokrata párt zászlaját és Salgótarján népe újból szociáldemokratát küldött volna az országgyűlésbe. De könny és vér árán, szenvedések árán, védtelen munkások ínsége árán nem akartam Salgótarjánban mandátumhoz jutni. Nem akartam a hatóság és bányaigazgatóság kezére játszani az ajánlóíveimen szereplő hűséges és lelkes szociáldemokratákat és demokratikus polgárokat. Nem akartam a hatalom boszszújának és gyűlöletének kiszolgáltatni azokat, akik bátran mellém állottak. A szociáldemokrata párt, a szegény emberek pártja nem tudja kártalanítani azokat, akiket a bánya és a hatóság gyűlöletes terrorja kenyörtelenné tett volna. Ajánlási íveim a közigazgatási hatóság és a bányaigazgatóság kezében a feketelisták szerepét töltötték volna be. Ezt nem akartam, lelkiismeretem szavára hallgatva, inkább visszaléptem a jelöltségtől, abban a hitben és meggyőződésben, hogy Salgótarján népe mégis, csak azért is szociáldemokrata ma.Amikor ezt az elhatározásomat Salgótarján dolgozó népével és demokratikus polgárságával közlöm, egyben arra kérem őket, maradjanak hívek mindvégig a szociáldemokráciához, amiként én is hű leszek Salgótarjánhoz és úgy pártom, mint a magam nevében ígéretet teszek arra, hogy a salgótarjáni választókerület munkássága és polgársága érdekében úgy az országgyűlésben, mint egyéb téren küzdeni fogok. Fogadják harcos köszönetemet azért az áldozatkész és lelkes munkáért, amelyet végeztek, legyenek továbbra is hű katonái az új Magyarországért folytatott küzdelemnek. Testvéri üdvözlettel Baticz Gyula, volt nemzetgyűlési képviselő, az Epitermunkásszövetség titkára. Nyílt levél az ózdi választókerület választóihoz! A Magyarországi Szociáldemokrata Párt megbízásából képviselőjelöltséget vállaltam az ózdi választókerületben, amelynek választói 82%-ig munkásokból rekrutálódnak. A jelöltség vállalásánál már tudtam, hogy nehéz munkára vállalkozom, mert ellenjelöltem Biró Pál, a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. vezérigazgatója. A választás kiírása után azonnal Ózdon, a gyártelepen, valamint az összes bányatelepeken a mérnökök és mesterek fölhívták a munkásokat arra, hogy „bár ők nem kényszerítenek senkit az ajánlási ívek aláírására, azonban aki azokat alá nem írja, az viselni fogja ennek következményeit". Ez még nem is lett volna olyan nagy baj, ha velem szemben a választási törvény rendelkezéseit betartották volna. A sajószentpéteri szolgabíró a dubicsányi és sajógalgóci gyűlést azért tiltotta be, mert „aznap az ő járásában mások is tartanak programbeszédet és kevés csendőr áll rendelkezésére". Az ózdi gyűlést először a Kolm-féle vendéglőben óhajtották megtartani, azt elutasították. Később a Munkásotthon udvarára jelentettük be, ahol 100 wattos villanykörte ég, úgy, hogy világos az udvar, ennek a gyűlésnek az engedélyezését a szolgabíró pedig azzal tagadta meg, hogy „este ts 7 órakor az udvaron tartandó gyűlés révén a lakosság éjjeli nyugalmát zavarnák". Ezzel szemben mindenki tudja, hogy a Munkásotthon környékén csupán két lakóház van és a gyűlés az ottlakók éjjeli nyugalmát sem veszedelmeztette volna, mivel a 1 7 órakor kezdődő gyűlés már 8 órára befejezést nyert volna. A többi gyűlésünket is a legnevetségesebb ürügyekkel tiltották be. Az Ózdon november 28-án a Piactéren, Vasárnap délután tartandó programbeszédem megtartását azért nem engedte a szolgabíró, mivel délelőtt 11 órakor Biró Pál tartott programbeszédet. A sajóvárkonyi gyűlést azért nem engedélyezte, mert „közbiztonsági okokból a tűzoltószertár előtt nem lehet gyűlést tartani". Aborsodnádasdi gyűlésbejelentés aláíróit megfenyegették, hogy ha 24 órán belül nem vonják vissza a bejelentést, azonnal elbocsátják őket a münkéből. Sajóvárkonyon Lengyel jegyző Weiner fakereskedőhöz levelet küldött, községi pecséttel lebélyegezve, amelyben fölhívta a fakereskedőt, hogy bocsássa el a nála segédmunkási minőségben alkalmazott Béniért Vincét, mivel aláírta a szociáldemokrata programbeszéd engedélyezését célzó kérvényt, továbbá Csapó Sámuel ajánlási ívét. Azonnal el is bocsátották. Erre Spitálsky Károly szaktársam elment a főjegyzőhöz, aki hajlandó volt eggy nyilatkozat kiadására, amely szerint ,,nincs semmi kifogása az ellen, hogy ha Weiner fakereskedőlemert, továbbra is alkalmazza". Borbás Gyula kerékgyártót, aki a Farkaslyukon dolgozik (Rima bányatelep) Holzmann Gusztáv bányaigazgató fölszólította, hogy menjen haza és kérdezze meg édesapját, aláírja-e Biró ajánlási ívét, mert ha nem írja alá, akkor ne is jöjjön el többé munkába. Ifj. Csépányi Pál asztalost (lakik Hódoscsépány, 52. szám) elbocsátották Somsálybányáról, mert édesapja, aki nincs a Rima szolgálatában, nem írta alá a Rima ajánlási ívét. Sajóvárkonyban 600 liter bort utaltak ki Biró Pál programbeszéde után. A borsodnádasdi gyár igazgatósága utalványokat osztogatott, amelyekre a választók az ottani vendéglőstől egy-egy liter bort kaptak. Hiába igyekszik a gyári pénzen föntartott „Ózdi Nemzeti Újság" az ellenkezőjét igazolni, mégis tény az, hogy az 1922. évi választás után azoktól a munkásoktól, akik Vanczákra szavaztak, megvonták a kedvezményeket, sőt megtették azt is, hogy nem küldték haza a szenüket és így üldözték őket. Hiába jelenti ki Biró Pál vezérigazgató úr, hogy nincsen terror, mégis november 28-án a fölszólításra jelentkező Liziczai Imre gyárimunkást, aki nyíltan szemébe merte mondani a vezérigazgatónak, hogy a kerületben milyen terror folyik, az ottlevő hajcsárok egy másik elvtársunkkal egyetemben azonnal kidobták. Biró Pál, aki állandóan azt merte hangoztatni, hogy nincsen terror, szívesen tűrte ezt és ugyanakkor tudomása volt arról is, hogy a közigazgatási hatóságok a törvény ellenére egyetlen programbeszédemet sem engedélyezték és így lehetetlenné tették, hogy akár egyetlen szót is szóljak választóimhoz. Ha megnézzük a választási bizottságok össze-, állítását — különösen Ózdon —, azt látjuk, hogy a bizottságokba a vállalat igazatóit, főmérnökeit delegálták. Mindezek nyomán személyes tapasztalataim alapján is meg kellett győződnöm arról, hogy az ózdi kerületben még a képviselőválasztás formáit sem tartják be, itt arról van szó, hogy a Rimamurányi vezérigazgatóját egyszerűen kinevezik képviselőnek és azok ellen a választók ellen, különösképen mindama munkások ellen, akik bátor áldozatkészséggel szembe mernek szegülni a terrornak, a legképtelenebb üldöző hadjáratot akarják megindítani. Rimamurányiék szívesen vennék, ha e becstelen üldözői hadjárathoz megfelelően kész listát kapnának az én ajánlóíveim révén, hogy azután megismétlődjenek az 1922. évi választásokat követő szomorú események. Énazonban, mint a munkásérdekek képviselője, nem vállakozhatom arra, hogy Biró Páléknak ezt az üldöző hadjáratát megkönnyítsem és lehetővé tegyem, hogy azokat a munkástársaimat, akik a választási agitáció megindulása óta oly lelkes áldozatkészséggel állottak mellém és tettek hitet a szociáldemokrácia mellett, a vállalat korlátlan urai megfosszák kenyerüktől, éhenpusztulásra kárhoztassák. Ezért — noha a törvény szerint szükséges ajánlások fölös számban állottak rendelkezésemre — el kellett határoznom magamat arra, hogy a jelöltségtől visszalépek. Az ózdi kerületet tehát, amelynek szavazói túlnyomórészt leigázott munkásemberekből és kispolgárokból kerültek ki, a parlamentben Biró Pál fogja képviselni, de kétségtelen, hogy, a Rimamiurányi vezérigazgatója legföljebb a szavazók 18%-ának lesz csupán a képviselője. Az ózdi kerületben lefolyt hajtóvadászat mindezek után is olyan értékes tanulságokat szolgáltatott, amelyek nem maradhatnak következmények nélkül. Ifjra bebizonyosodott, hogy amíg Magyarországon európai értelemben vett választásokra nem nyílik mód és alkalom, mindaddig a dolgozó, jogfosztott és kizsákmányolt tömegek nem számíthatnak arra, hogy képviseletükkel a maguk szószólóit bízhassák meg, hogy meggyőződésüket és akaratukat az urnák előtt kifejezésre juttathassák. Ebből pedig az következik, hogy az eddiginél is fokozottabb áldozatkészséggel, minden erőnk latba vetésével lankadatlanul folytatnunk kell a harcot az általános, titkos választójogért, hogy ezzel lehetetlenné tegyük, hogy az ország dolgozó népe, elsősorban a munkásság ellen a legbecstelenebb üldöző hadjáratot folytassák csak azért, mert a saját belátása szerint kíván élni választójogával. Az ózdi választókerületben szerzett tapasztalataim meggyőztek arról, hogy az ózdi munkásság igaz, szocialista öntudattal és áldozatkészséggel készül föl erre a harcra. És amikor itt hálás köszönetet mondok Ózd munkásságának és demokratikus választópolgárainak azért a példátlan önfölállozásért, amellyel a mindvégig féktelenül tomboló terror ellenére mellém állottak, egyben arról biztosíthatom Ózdi választóit hogy minden képességemmel és erőmmel továbbra is szolgálni fogom érdekeiket, amelyeknek mindenütt szószólója leszek. Testvéri üdvözlettel Csapó Sámuel, az ózdi kerület volt szociáldemokrata képviselőjelöltje. »WAWWUWWUVyAAAA/V/WVWWVWWWW\^/VWWWWWWI 4 NÉPSZAVA 1926 december 2. Huszonötéves szolgálati jubileum. A Budapesti Ásványolajgyár Rt. munkásai meghitt ünnepség keretében tartották meg Erb György munkástársuknak 25 éves szolgálati jubileumát. A Kovalek-féle vendéglő különtermében vacsorával egybekötött kedélyes összejövetelt rendeztek, amelyen megjelent a gyár igazgatósága, valamint az egész tisztviselői kar. A gyárvezetőség nevében Szirmai vezérigazgató, a tisztviselők részéről Kretsch, a munkások nevében pedig Szűcs István elvtársak köszöntötték föl az ünnepeltet. Az ünnepségen a pesterzsébeti Általános Munkás Dalkör is közreműködött. A mi megbízottaink is fölkeresik az elvtársakat lakásaikon. Ezek azonban rózsaszínű igazolvánnyal vannak ellátva, amelyen Szabó Imre pecsétje, a központi választási iroda körbélyegzője és a pártszervezet titkárának kézjegye látható. Minden aláírást gyűjtő elvtárstól követeljük az igazolvány fölmutatását.