Népszava, 1927. február (55. évfolyam, 25–47. sz.)
1927-02-01 / 25. szám
1927 február 4. KÉPSZAVA Gyilkolni vagy felfordulni ! Szinte természetes, hogy annak az izgalomnak, amely Olaszország belső életét és nyugalmát esztendők óta nyomorgatja, át kell csapnia az olasz határokon és el kell árasztania az európai politika egész területét. Hogy az izgalom, a nyugtalanság és a hatalmi féltékenység sok erős rezzenése minél erőteljesebb tempóban terjeszkedjék, arról minduntalan gondoskodik a fascista uralom, különösen azonban a vezér, az a Mussolini, akit Európa német nyelvterületein nem alaptalanul emlegetnek a „Narr von Rom" egyáltalában nem megtisztelő jelzőjével. Alig múlik hét, hogy Európa valamelyik nagy újságjának hasábjairól ne hallatszódnék az olasz diktátor triviális nyelvelése, maga a fascista uralom pedig szinte napról-napra szállítja az anyagot a békeváró európai közélet nyugtalanítására. Az elmúlt vasárnap Mussolini megint hangosan beszélt és Páristól Berlinig, Londontól Bukarestig megint mozog a diplomácia és a sajtó megint hangos a nyugtalanságtól, az elégedetlenségtől és a féltékenységtől. Hogy a diktátor mit mond a fascizmusról, az vajmi kevéssé érdekelheti a világot. Elsősorban azért, mert a világ ma már jól ismeri a fascizmusit, annak lényegét, tetteit és erőszakát és legföljebb nagyot nevet az olyan fellengző hencegésen, ha Mussolini például azt mondja, hogy a fascizmus „a legmagasabb intelligenciának és a leg-nagyobb bátorságnak egyesülései". Ez az ember, akinek lábai előtt aléltan fekszik a fascizmus erőszakától leterített Olaszország, a maga hazájában már sehol sem talál ellentmondásra. Játszhatja az apostolt, a hazának egyedül üdvözítő megmentőjét, hiszen hadseregnyi hizelkedő veszi körül és a politikai tányérnyalók bandájának közepette az öndicsőítésnek olyan szenvedélye lett úrrá fölötte, amelynek alig akad párja a történelemben. Csakhogy ez az ember mégsem tekinthető holmi monomániákus bohócnak, aki legföljebb nevetséges, de veszélytelen, nem tekinthető ilyennek amaz egyetlen oknál fogva, mert hatalom van a kezében, kard van a kezében és őrült vagdalkozásai során az európai veszedelem felhői egyre vastagabban gyülekeznek. Ilyesmi mutatkozik legutóbbi nyilatkozatának nyomában is. Ez a nyilatkozat sok tekintetben lehet érdekes és jellemző, lehet egyes részeiben olyan is, ami egy elferdült elme patologikus lecsapódása csupán, de összevéve mégis olyan, ami miatt nem ok nélkül nyugtalankodik, különösen a francia kormánysajtó. Mussolini a túlfeszülő olasz emberfölöslegről is beszélt. Rámutatott arra, hogy Olaszország nem tudja táplálni egész népét és kijelentéseinek a végén, mint a fascista célok nagy crescendóját, azt vágta ki, hogy Olaszországnak terjeszkednie kell, vagy különben explodál. Hozzáfűzte még, hogy az olasz terjeszkedést — természetesen! — a történelem logikája diktálja s hogy némileg élét vegye nyilatkozatának, arról biztosit, hogy ez a folyamat „békésen" fog lefolyni... Mussolini tehát kivágta a fascizmus nagy ütőkártyáját. A francia kormánysajtó persze nyugtalankodik, berzenkedik e nyilatkozat miatt, új háború jeleit szimatolja a levegőben, már temeti a locarnói szellemet, pontosan mutatja azt a robbantó hatást, amelyet Mussolini nyilatkozata a francia közhangulatban is fölidézett. Erről a hatásról bizonyára sok szó esik még az elkövetkező napokban, nézzük meg azonban most azt, hogy mit is csinál hát Mussolini? Semmi mást, mint amit a diktatúráknak mindig tenniökkell. Nyargalni a siker után, kiterjesztenie önnön dicsőségüket, akár a honi erőszak, akár pedig a háborúknak nagy tömeggyilkosságai árán, de eredményeket kell szülniök, hogy önmagukat föntarthassák. Olaszország számára talán aggodalmas lehet az emberfölösleg egyre nagyobb fokozódása, de ezzel a kérdéssel kapcsolatban terjeszkedésről, területhódításokról beszélni: ez az imperialista léleknek, az olasz kapitalizmusnak kegyetlen parancsa Mussolini és a fascizmus számára. Mussolini azt mondja, hogy a kapitalizmus nem ura, hanem szolgája a fascizmusnak. Szegény feje! Túlságosan elvakult a saját véres és szennyes dicsőségétől és nem akarja észrevenni, hogy ő és egész úgynevezett fascista ideológiája csak eszköz a kapitalizmus kezében. Az olasz kapitalizmusnak, éppen úgy, mint a többinek, szüksége van új piacokra, olyan új piacokra, amelyeken egyedül diktálhat. Ezt a törekvését pedig csak úgy válthatja valósággá, ha minden erejével megnyergeli a fascizmus és annak vezérét. Az olasz kapitalizmus volt az, amely a maga anyagi és úgynevezett morális erejével győzelemhez segítette Mussolini fascista puccsát, most tehát benyújtja a számlát, kamatostól követeli vissza azt, amit egykor segítségképen adott: terjeszkedést parancsol, imperialista nemzeti politikát diktál és Mussolini száján keresztül állítja föl az új tételt: terjeszkedni vagy explodálni. Minden diktatúrának ez a sorsa és ez a sors fog beteljesedni a fascista diktatúrán is. Mert ugyan merre akar terjeszkedni Olaszország, hogy ez a terjeszkedés, mint ahogy Mussolini mondja, „békés" lefolyású legyen? Akármerre fordul, akár Európában, akár északi vagy Keletafrikában, mindenütt már befészkelődött más hatalmakba ütközik. A Balkánon eddig csak egy szerződés erejéig aratott sikert és Jugoszlávia máris háborúra szervezkedik. Északafrikában Tunisz felé a francia szuronyok állják útját, Keletafrikában pedig Anglia és Abesszínia hatalmi érdekeibe ütköznek. A Mussolini-féle történelmi logika, amely az olasz imperializmust békés lefolyásúnak hirdeti, éppen olyan szélhámosság és a nevetségességig naiv filozófiai kigondolás, mint minden, ami Mussolinivel és a sascizmussal van vonatkozásban. Terjeszkedni, a kapitalizmus imperialista mohóságát kielégíteni csak háborúval lehet és Mussolini, noha ellentmondásba kerül önmagával, nem habozik kijelenteni, hogy az írógép korában is a kardot tartja legalkalmasabbnak, hogy bizonyos csomókat átvágjon vele. A fascista diktatúrába is belecsapott a végzet, beleszívódott a nagy sorsfordító méreg, hogy állandóan háborúra kell szervezkednie és a maga számára úgy kell a tételt helyesen megformuláznia, hogy vagy a háborús tömeggyilkosság vagy a fölfordulás! A háború azonban még nem jelenti a sikert. A háború és a háborúra való állandó készülődés azt jelenti, hogy a fascizmus — a maga Mussolinijével egyetemben — a matematikai haladvány kérlelhetetlenségével megy neki a falnak: fölfordulása immár a közeljövő kérdése. Ami úgy született meg, mint a fascizmus és úgy gázolt vérben, szennyben és erőszakban, mint a fascista diktatúra, az ezt a sorsot meg is érdemli. Az olasz nép, az más. Az olasz nép ideig-óráig még foglya lehet az erőszak következtében beállott ellankadásnak, de ha eljön a pillanat — és el kell jönnie —, nem külső, nem idegen fegyverek segítsége, hanem a saját öntudatának és önérzetének föllángolása lesz az, amely megszabadítja önmagát és Európát a fascizmus nyűgétől. Megválasztották és Zsitvay elnök a rendkívüli viszonyok között megtűrt rendezett kormányzásról. A képviselőház hétfői ülését délelőtt 11 órakor nyitotta meg Graesl korelnök, aki az egységespártiak óhajtására utólag rendreutasította Peyer Károly és Propper Sándor elvtársakat azon a címen, hogy a szombati ülésen, amikor Héjjas, az amnesztiás gyilkos fajvédő, átadta mandátumát, imparlamentáris kifejezéseket használtak. A megbízólevelek megvizsgálására kiküldött osztályok előadói terjesztették elő jelentésüket és a korelnök közölte, hogy a petíciókkal megtámadott 15 mandátumon kívül az osztályok jelentése alapján még 9 mandátumot terjesztenek a közigazgatási bíróság elé. Ezután a képviselőház elnökéül megválasztották Zsitvay Tibor egységespártit, alelnökökké Puky Endre egységespártit és Huszár Károly wolffistát, háznaggyá Karafáth Jenő egységespártit, jegyzőkké Héjj Imre, Perlaky György, Petrovics György, Urbanits Kálmán egységespártiakat, Grieger Miklós wolffistát és jegyzővé a szociáldemokrata frakció, mint a legnagyobb ellenzéki párt részéről Esztergályos János elvtársat. Az újonnan megválasztott elnök, Zsitvay, hosszabb beszédben foglalta el az elnöki széket. Hangoztatta, hogy „pártokon fölül emelkedve rendületlenül ragaszkodik a parlamentarizmushoz". „Bele kell kapcsolódni a jogfolytonosságba." Utalt arra is, hogy „a magyar nemzet sohasem vont kínai falat az emberi kulturközösség megújhodást hozó áramlatai előtt és a nemzet ezután is hatékony lélekkel fordul az emberiség kulturális és szociális előrehaladása felé". Reményét fejezte ki, hogy a rendkívüli viszonyok között megtűrt rendeleti kormányzás helyett az egész vonalon érvényesülni fog a törvényhozás akaratának közvetlen hatása. A hagyományok ápolásával párhuzamosan a magyar alkotmány lényegéhez tartozó szabadságjogok kibontakozása sem maradhat el. A kétkamarás országgyűlés föléledésekor biztató jelenségnek tekinti, hogy az idegen hatás és a rendiség nem tényezők többé. Századok néznek ránk — úgymond — a magyar múltból kérdőszemmel, de az új életre hivatott nemzet jövendő századai is felénk tekintenek: akarja-e, tudjuk-e megvetni egy újabb, boldogabb, megelégedettebb magyar korszak alapjait. Majd fölszólította az elnök azokat a képviselőket, akiket több kerületben választottak meg, hogy az igazolástól számított 8 nap alatt nyilatkozzanak, melyik kerület képviselőségét tartják meg. Elparentálta a volt nemzetgyűlésnek időközben elhunyt tagjait. Ennek során Jászai Samu elvtársról a következőképen emlékezett meg: — Jászai Samu hosszú s tevékeny életének termékeny éveit — mintegy félszázadot — a magyar ipari munkásság érdekeinek védelmében töltötte el. Munkásságának javarészét a szakszervezeti élet fejlesztésére fordította, a legtöbb magyarországi szakszervezet neki köszönheti alakítását. Ezt az úttörő munkát jutalmazandó, küldte át a székesfőváros 111. (déli) választókerülete a Magyarországi Szociáldemokrata Párt képviselőjeként a második nemzetgyűlésbe. De elismerte és méltányolta működését a külföld is. Amióta Magyarország tagja lett a népszövetségnek, Jászai Scntt képviselte a magyar munkásságot a Nemzetközi Munkavédelmi Hivatalban. Külföldi összeköttetéseit nemcsak osztályának törekvései, hanem a nemzet egyeteme érdekében is hasznosította, így a Nemzetközi Szakszervezetek Szövetségének hágai békekongresszusán elsőnek szállt ultra a hazánkat is megcsonkító békeszerződések revíziójáért. Az elnök indítványára a képviselőház Jászai elvtárs emlékezetét jegyzőkönyvben örökítette meg. Az elnök indítványára elhatározták, hogy a képviselőház tanácskozásait hétköznapokon délelőtt kezdik és a tanácskozás időtartama 4 óra. Az interpellációk előterjesztésére a szerdai és szombati üléseket tűzték ki. Bud pénzügyminiszter beterjesztette az adóilletékek mérsékléséről, a pengőszámítás rendezéséről és a törvényhatóságok háztartásának rendezéséről szóló javaslatait. Az elnök indítványozta, hogy a képviselőház kedd délelőtt tartsa legközelebbi ülését, amikor is megalakítanák a bizottságokat és választanának további új jegyzőket. Bethlen miniszterelnök indítványozta, hogy a jegyzők számát 6-ról 10-re emeljék föl, továbbá indítványozta, hogy ugyanazokat a bizottságokat válasszák meg, mint amelyek a múlt nemzetgyűlésen voltak. — Gaál Gaszton (agrárpárti) a takarékosság szempontjából ellenezte a jegyzők létszámának szaporítását. Bethlen miniszterelnök megjegyezte, hogy ha nem emelnék a jegyzők számát, akkor a polgári ellenzék nem jutna jegyzői álláshoz. (Szabó Imre: „Tessék úgy venni az ellenzéket, mintha 120-an lennének!") Farkas István elvtárs ugyancsak ellenezte a jegyzők létszámának fölemelését. Ez irányban a kormánypárt támaszt fokozott igényeket. A demokraták részéről Fábián Béla helytelenítette a jegyzői létszám fölemelésének tervét. _A kormánypárti többség elfogadta a jegyzői létszám emelésére irányuló miniszterelnöki indítványt, hozzájárultak továbbá az elnök napirendi indítványához. Az ülés délután 2 órakor ért véget. A berlini kommunisták tüntettek az új kormány ellen. Berlinből jelentik: A kommunisták a Luftgartenben vasárnap tüntetést rendeztek, amelyen rendőri becslés szerint 6000 ember vett részt. A Nagy-Berlinnek mintegy húsz gyűjtőpontjáról fölvonuló csoportok transzparenseken és zászlókon feliratokat vittek, amelyeken élesen elítélték a most alakulóban levő kormányt. A Luftgartenben tíz emelvényről hangzottak el beszédek, amelyekben a jobboldali kormány megalakulásáért a szociáldemokratákat teszik felelőssé, mint ahogyan a kommunista észjárás szerint mindennek a szociáldemokraták az okai. A szónokok hangoztatták, hogy a tüntetések csupán előhírnökei a készülő harcoknak. A tüntetés nagyobb incidensek nélkül folyt le. A felvonulás folyamán két helyen kisebb összetűzés volt. ! 13