Népszava, 1928. szeptember (56. évfolyam, 198–222. sz.)

1928-09-01 / 198. szám

1928 szeptember 1. NÉPSZAVA Meddig terjed egy főkapitányi rendelet hatálya? Elég, hogy egy belügyminisztériumi titkár telefonáljon és a rendőrség a nyil­vánosság elöl elsüllyeszt közérdekű eseményről fölvett aktát.­­ A solymári autókatasztrófa és a sajtó informálása. Évekig tartó anarchikus állapotok után, mi­iközben a rendőrség és a sajtó között a viszony teljesen elvadult, tanácskozások és a belügy­minisztériumban megtartott ankét eredményei­nek fölhasználásával 1928 április 28-án Betegh-Huszágh Miklós főkapitány a rendőri hír­szolgálat ellátása tárgyában kiadott belügy­miniszteri leirat alapján rendeletet adott ki a főkapitányság és a sajtó közötti viszony sza­bályozásáról. A rendelet ma is érvényben van, legalább is annak egyetlen pontját sem helyes­bítették vagy vonták vissza. A rendelet ötödik pontja szerint „a sajtóiroda vezetője köteles a közérdeklődésre számot tartható híranyagot egybegyűjteni és azt a budapesti politikai napilapok rendőri rovatvezetőinek rendelke­zésére bocsátani". A rendelet feljogosítja a sajtóiroda vezető­jét, hogy „híranyag gyűjtése közben a rendőrség bármely hivatalában megjelen­hessen, a tisztikar minden tagjának pedig kötelességévé teszi, hogy a kért felvilágo­sítást neki megadja, a kívánt iratokba való betekintést neki lehetővé tegye és őt általában munkájában támogassa." A rendelet „utasítja a központi ügyelet min­denkori vezetőjét, hogy a rendőri sajtóiroda vezetőjét vagy helyettesét a felügyelet tar­tama alatt előadódott eseményekről tájékoztassa és kívánatára a központi ügyeletre beérkezett jelentése­ket, az ügyeleten megindított vagy le­folytatott nyomozások iratait betekintés vé­dett neki adja át". A rendelet felsorolja, hogy milyen események azok, amelyekről minden további nélkül tájékoztatni kell a sajtó kép­viselőit. Ezek között az első helyen szerepel minden baleset. Augusztus 28-án, kedden este 10 órakor, amint ismeretes, a solymári országúton bor­zalmas autókatasztrófa történt, amely két emberéletet követelt. A szerencsétlenség két sebesültjét pedig súlyos állapotban most is az új János-kórházban ápolják. A sebesültek kedden este 11 órakor már az új János-kór­házban voltak és a kórház részéről­­­ 12 óra tájban már rész­letes jelentést tettek a szerencsétlenségről a főkapitányság központi ügyeletének. A kórházak ügyeletes orvosainak ugyanis olyan esetben, ha öngyilkosság vagy baleset áldozata kerül a kórházba, kötelessége erről jelentést tenni a rendőrségnek, azzal az érte­sítéssel, hogy a beteg kihallgatható-e. Az ér­tesítés alapján azután megindul a rendőri nyomozás, szükség esetén rendőrtisztviselő megy ki a kórházba, aki a beteg kihallgatá­sáról jegyzőkönyvet vesz föl és megállapítja, hogy a balesetért terhel-e valakit felelősség. Kedden este a főkapitányság központi ügyele­tének vezetője Vasskó Gyula rendőrtanácsos volt, akinek a főkapitány érvényben levő ren­delete szerint a rendőri sajtóiroda vezetőjét vagy annak helyettesét a solymári autókatasz­trófáról tájékoztatni kellett volna. Amint is­meretes, az a társaság, amely Esztergomból volt visszatérőben a fővárosba, két autóban ült. Kelecsényi gömöri főszolgabíró azon a gép­kocsin foglalt helyet, amely a szerencsétlenül járt autó után haladt. Kelecsényinek az volt az első dolga, amint beért Budapestre, hogy a történtekr­ől értesítette fivérét, aki a belügy­minisztérium rendőri főosztályán teljesít szol­gálatot, mint miniszteri titkár. Ez a rang, amint ismeretes, a köztisztviselői ranglista utolsóelőtti helyén van, tehát még azt sem lehet állítani, hogy a miniszteri titkár valamilyen magas állású köztisztviselő, hiszen csak a X. vagy XI. fizetési osztályban van. Ez a fiatal­ember, Kelecsényi gömöri főszolgabíró öccse, azonnal telefonált a főkapitányság ügyelet­vezető rendőrtanácsosának, megkérte, hogy az esetről ne adjon ki semmit a sajtónak. Vasskó rendőr­tanácsos az új János-kórház jelentése alapján készült aktát a többi közül kiemelte, bevitte a szobájába és módot sem adott arra, hogy a rendőri sajtó­iroda vezetője vagy annak helyettese meg­tekintse. A katasztrófáról a sajtó ennek következtében csak 7­ásnap szerzett értesülést,­­ persze a rendőrségitől függetlenül. Mindebből az következik, hogy Magyar­országon a főkapitányság vezető tisztviselői is olyannyira függő viszonyban vannak a bel­ügyminisztériumtól, hogy elegendő, ha egy kis miniszteri titkár, aki történetesen a rendőri főosztályon teljesít szolgálatot, rájuk telefonál és ekkor minden főkapitányi rendelet ellenér­e, nyilvánvalóan közérdekű eseményt elvonnak a sajtó nyilvánossága elől. Egy miniszteri titkár tehát olyan hatalom, aki az egész ma­gyar sajtót dirigálhatja. Nem érdektelen tűni, hogy Vasskó rendőrtanácsos évek óta a fő­kapitányság elnöki osztályán teljesít szolgála­tot, mint ilyen sem bűnügyi, sem kihágási ügyekkel nem foglalkozik, ezekben nincs is gyakorlata és egész munkája abban merül ki, hogy a főkapitányi rendeleteket intézi. Éppen Vasskó rendőrtanácsos volt az, aki a rendőrség és sajtó közötti viszonyt szabályozó főkapi­tányi rendeletet eljuttatta valamennyi rendőri intézményhez, illetve a rendőrtestület minden tagjához... Mivel a történtek után nyilvánvaló, hogy a főkapitány rendeletének hatálya nem ter­jed ki a főkapitány alá rendelt rendőr­tisztviselőkre, ezúton kérdezzük meg Sztranyavszky belügyi államtitkárt, akinél a rendőrségi sajtóügyek kapcsán ankét volt és akinek a kezdeményezé­sére született meg az ismertetett rendelet, hogy mi a véleménye a történtekről és a miniszteri titkár részéről történt-e hivatalos hatalommal való visszaélés. A magyar sajtó rendőri hír­szolgálata a főkapitányi rendelet ellenére is olyannyira gúzsbakötött: a rendőri tudósítók annyi nemtörődömséggel és rosszakarattal ta­lálkoznak, hogy a főkapitányi rendeletben biztosított jogaikhoz, már a magasabb közérdek miatt is, ragaszkodniok kell és ha a főkapi­tánytól hivatali működésének ismerete után nem remélhetnek orvoslást, ezzel a nyilván­való sérelmükkel kénytelenek ily uton jelent­kezni a belügyi államtitkárnál. A drágaság frontjáróL A­ kukorica vámjának feelfüggesztéséről beszélnek. Az amerikai zsir. A helyzet nagyjában változatlan a piacokon. Egyik-másik főzelékfélének az ára néhány fillérrel esett, ezzel szemben megint drágább lett a zsír. Kétségtelen, hogy a fogyasztókat leginkább a zsírdrágulás és a hús, valamint a hüvelyes vetemények árának emelkedése érinti a leg­súlyosabban. A zsírdrágaság megoldásával kapcsolatban fölvetődött, többek között az a terv, hogy föl kellen függeszteni a kukorica vámját, mert így a sertéshizlalók a mostani kukoricaáraknál jóval olcsóbban juthatnának hozzá külföldi kukoricához. Egyik délutáni lap szerint a minisztériumokban erre vonat­kozóan már tanácskozások folynak és a kor­mány hajlandó volna arra, hogy hat hónapra felfüggessze a kukorica vámját és ugyan­akkor a külföldről behozott takarmányoknál is 50%-kal mérsékelni fogja a vasúti díjtétele­ket. Ezzel szemben a későbben megjelenő má­sik délutáni lap beavatott helyre való hivat­kozással azt közli, hogy a pénteki minisztertanácson a drágaság problémája szóba sem került, mert egyelőre még a különböző minisztériu­mokban csak az előmunkálatok folynak erre vonatkozóan, így csak a jövő heti miniszter­tanácson kerül esetleg szóba az, hogy milyen eszközök volnának alkalmasak a drágaság le­törésére. Valószínű, hogy ez az utóbbi híradás az igaz, mert tudjuk, hogy a kormánynak soha­sem volt sürgős a drágaság letörése, miért lenne tehát éppen mostan? A kukorica vámjá­nak a fölfü­ggesztése körül egyébként is ko­moly bajok vannak, mert ez sokféle olyan érdekekbe ütközik, amikkel a kormány komo­lyan számolni kénytelen, ha nem akarja, hogy elveszítse bizonyos köröknek a jóindulatát. Mivel pedig az eddigi gyakorlat azt mutatta, hogy elsősorban a nagy agrárius kapitalista­érdekek azok, amik a kormány elhatározásait irányítják, így vajmi keveset lehet számítani arra, hogy valóban eredményes, komoly és gyors intézkedések történjenek a drágaság le­törésére. Illetékes helyen kijelentik, hogy a zsírdrágaság letörésének egyik leghatásosabb és leggyorsabb módja az volna, ha eltörölnék a külföldi zsírra kivetett adót, ami 100 kilónként 60 aranykoronát tesz ki. Ebben az esetben 25-30%-kal lehetne olcsób­ban adni az amerikai zsírt, mint amennyi most a belföldi zsír ára. Hiú remény azonban azt hinni, hogy ezt a gyors és valóban eredményes intézkedést a kormány végrehajtja. Tudjuk, hogy nálunk a drágaságot is rendőrileg szeret­nék megoldani, ami teljesen reménytelen, mert ilyenformán elcsíphetnek a razziázó detektívek egy-két kisuzsorást, de a nagyuzsorások, az igazi árdrágítók továbbra is szabadon garáz­dálkodhatnak. Szerdára hívták egybe a közélelmező bizottságot. A főváros közélelmező bizottságát, amelynek összehívását tudvalevően a szociáldemokrata községi frakció kérte volt. Vajna Ede tanács­nok szerdán délutánra hívta egybe a drágaság ellen foganatosítandó intézkedések megtárgya­lásáig. Vajna tanácsnok pénteken délelőtt átadta Vass József helyettes miniszterelnöknek a fő­városnak a drágaság ellen kért intézkedésekre vonatkozó felterjesztését és javaslatait. 11 Pünkösd óta hajléktalan egy kilenctagú család Heti 12 pengő keresetből „élnek* Megint egy kilakoltatási eset a sok közül. Ez alkalommal Rákospalota rendezett tanácsú városról kell megemlékezni. A Fazekas­ utca 48. szám alatt találtuk meg Takács Józsefnét és hét gyermekét, akit 120 pengő házbértarto­zás miatt lakoltattak ki. Takácsné éppen uborkaszeleteket osztogatott. Ezt adta a gyere­keknek ebédre. A háztulajdonos háza előtt ki­lakoltatott család bútordarabokból és rongyok­ból összetákolt födél alatt „lakik". Kérdé­sünkre elmondta az asszony, hogy már pün­kösd óta tengődik így. Hiába jár egyik ható­ságtól a másikhoz, nem segítenek rajta. Már beletörődött, a sorsába és úgy lakik a ház előtt esőben, szélben, mint aki azelőtt is ott lakott volna. Hét gyermeke van. Mint az orgonasípok, úgy következnek egymásután. A legkisebbik 8 hónapos. Sápadt, vézna fiúcska. Angolkóros lábain csak csont és bőr van. Kis testén bo­garak által okozott csípések, foltok vörösöd­nek. Az utána következő gyerek 2 éves. Ru­hátlan. Csupaszon mászkál a földön. Úgyszin­tén a 6 éves, aki kegyelmet nem ismerő köve­telődzéssel enni kér. — Mit akarsz — kiált rá anyja a 6 évesre —, most kaptál egy szelet uborkát és kenyeret! Menj játszani, majd este kapsz megint. Ugyanezt mondja a 9, 10 és 13 éves gyerme­keinek is. Aztán félrefordul és sír. Még egy gyermeke van. Leány. 16 éves. Ez most, a csa­ládfentartó. Az újpesti jutagyárban dolgozik a varróban. Keres 12 pengőt hetenként. Ebből a 12 pengős hetikeresetből él már pünkösd óta Takács József­né 7 gyermekével. Az ura is ke­res. Fuvarozómunkás. De amióta kitették őket a lakásból, amiért 40 pengőt fizettek havonta, azóta a családfentartó Takács József nem volt otthon. Azt mondja, hogyha nincs lakás, minek a családi élet? Hol ében ő családi életet? Az utcán?... Ha a felesége beszélni akar vele, munkája végeztével találja csak meg munkál­tatójánál. Az istállóban. Ott húzza meg ma­gát, mert ott legalább födél alatt van. Ha kü­lönösen és a családja ellen gondolkodik is Ta­kács József, de ő úgy tartja, hogy jobb az istállóban lakni, mint otthon, a kilakoltatott család sirámát végighallgatni minden nap, amikor úgysem tud a helyzeten változtatni. Föl kell hogy vessük ezek után a kérdést, váljon Rákospalota város hivatalos funkcio­náriusai közül pünkösd óta senki sem látta ezt a kilakoltatott családot? Itt kell még megírnunk azt is, hogy Rákos­palota városa szerdán közgyűlést tartott és a közgyűlés napirendjén, az interpellációk kere­tében Takács Józsefné kilakoltatási esetét is szóvátették, de eredmény nélkül, mert Rákos­palotának egyetlen egy darab szükséglakása sincsen, annak ellenére, hogy a rákospalotai szociáldemokrata községi frakció részéről nem egyszer tétett javas­lat szükséglakások építésére. Mind a mai napig azonban, bár a közgyűlés megszavazta a házbérfillérek szedését is, szüks­­églakás nem épült. Ilyen körülmények között Takács Józsefné hiába járt el többizben is ille­tékes helyen, hogy részére szükséglakást utal­jon ki a város, kérelmét nem tudták teljesíteni. A népjóléti minisztériumban is azt mondták Takácsnénak, hogy várjon, amíg rákerül majd a sor. Megmutattak a lakásért könyörgő asz­szonynak egy fekete, vastag könyvet, amely­nek 377. lapjára az ő nevét is beírták és Ta­kács Józsefné azóta — nyolcadik gyermekével szíve alatt— a legnagyobb kétségbeeséssel gon­dol arra, hogy mi lesz a családjával és hogy hol fogja megszülni nyolcadik gyermekét? Mert nem lehet vitás, hogyha az ura nem is érdemli meg a hatóságok részéről nyújtandó segítséget, de a szülés előtt álló asszonyt és hét gyermekét mégis csak itt volna a legfőbb ideje, hogy fedél alá juttassák.

Next