Népszava, 1930. július (58. évfolyam, 146–172. sz.)
1930-07-01 / 146. szám
1930 fi NÉPSZAVA A csepeli községi választáson megbukott a kurzus. Valamennyi hevületben a munkásság és a demokratikus polgárság győzött. Csepel itélt, Koncz János elmehet. A csepeli képviselőtestületi választásokat hétfőn tarották meg és amit Csepel község lakosságának döntő többsége remélt és vágyva vágyott, az bekövetkezett. A demokratikus blokk teljes győzelmet aratott a választáson. Hosszú küzdelmek előzték meg ezt a választást és jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy valamennyi értekezleten és gyűlésen, ahol ez a választás volt napirenden, mindanynyiszor tömegesen jelentek meg a község munkásai és demokratikus polgárai. Ez a választási győzelem tíz hosszú esztendő községi kormányzatának módszereire tette föl a pontot. Tíz hosszú esztendeig uralkodott a község kormányzásában a kurzusgondolat és az a brutális fajvédő- és ébredőfölfogás, amely a főjegyző személyében testesült meg, ezen keresztül érvényesült a képviselőtestületben is. Ahány gyűlés a választási előkészületek alatt megtartatott, valamennyin keserű és szenvedélyes panaszok hangzottak el a főjegyző személyes község vezetésének módszerei ellen és minden alkalommal éles támadásban részesült az a községi háztartási politika is, amely gyümölcstelen célokra pazarolta a szegény község közpénzeit. A reakciós kormányzati rendszernek pontos vetülete és hűséges lemásolása volt Csepel község ügyeinek eddigi vezetése. A főjegyző — és nemcsak a befolyása, hanem sokszor a terrorja alatt is álló képviselőtestület — ugyanazt csinálta politikai, gazdasági és közigazgatási kérdésekben a községi kormányzat szűk korlátai között, amit csinál nagyban és nagy károkkal a kormány az országos ügyekben. Valósággal úgy volt, hogy a főjegyző — aki nem tudott és nem is akart kiszabadulni az ébredő gondolkodás igájából, mert az nagyon tetszett neki — a maga tulajdonának tekintette Csepel községet. Mindig úgy dolgozott, hogy a majdnem százszázalékosan munkások lakta község munkásképviselőit kizárja a község kormányzatából. Az eszközökben egyáltalán nem volt válogatás. Tudott olyan választási névjegyzékeket fabrikálni, amelyekből a munkásválasztók nagyrészt mindig hiányoztak, mert álürügyekkel és körmönfont fogásokkal legtöbbjüket mindig kiirtotta a névjegyzékekből. Pedig volt idő, amikor a főjegyző úr megtalálta az utat a munkássághoz is. Volt idő, amikor ígérgetésekkel és fogadkozásokkal kötötte le magát a község valódi érdekei mellett és annak a munkásságnak a hathatós támogatásával választatta meg magát főjegyzővé, amelyet idők múltán üldözőbe vett, érdekei ellen dolgozott és annyira beleélte magát az ébredő gondolatba, hogy azután minden mozdulata, minden rendelkezése már nemcsak a munkásság, hanem az egész község érdekei ellen is volt. Hát a főjegyző úr egyeduralmának most már vége van. Nemcsak a munkásság, hanem a polgárság nagy többsége is ellene fordult. A község türelmének végeszakadt, megunták a főjegyző diktátori módszereit és ma az a helyzet, hogy a főjegyző úr vagy a község valódi érdekei értelmében fog működni, vagy pedig ajánlja magát és eltávozik a régen megérdemelt nyugdíjba. Noha kis területről indult el a tisztulás folyamata, mégis nagy jelentősége van a csepeli választásnak. Hiszen a politikai és társadalmi reakciónak egy előretolt védővárát ostromolta meg és vette be a demokratikus gondolat, a munkásság és a demokratikus polgárság együttes, áldozatkész rohama. A politikai, társadalmi és a gazdasági reakció kapott sebeket nemcsak Csepelen. Az ország fölött uralkodó reakció számára is kiadós csapás ez a választás. Az országos reakció is nagyon rosszul érzi magát e nagysikerű és szép választási győzelem következtében és amennyire fölügyelt erre a győzelemre az uralkodó rendszer, olyan mértékben kell figyelniök az ország demokratikus erőinek is. Lám, lehet sikereket elérni, lehet győzni, lehet reakciós bástyákat bevenni, csak akarni kell és csak tudni kell áldozatokat hozni. Ha a demokratikus erők összefognak, a siker nem maradhat el. Ezért van az, hogy a demokrácia hívei, szerte az országban, elismeréssel és üdvözlő szóval fordulnak Csepel munkásaihoz és demokratikus polgáraihoz. Szép példát adtak a harcra, a harckészségre és ezt a szép példát egészen biztosan követni fogják másutt is. Ha Csepelen tudták és akarták kisöpörni a reakciót, tudni és akarni kell ezt másutt is. A példaadásban mutatkozik meg tehát legjobban a csepeli választás eredménye. Nem valószínű ugyan, hogy a reakció urai tanulni fognak ebből az esetből és most egyszerre megokosodnak és más irányba fordítják a rendszer szekerét. Ők nem tanulnak, de lehet őket megtanítani! A csepeli összefogás is egy ilyen kioktatás. Kioktatás arról, hogy az ország demokratikus erői élnek és gyarapodnak és a példákon fölbuzdulva, másutt és más alkalmakkor is közös erővel, közösen összefogva, áldozatkészen és legyűrhetetlen harckészséggel fogják megtámadni a reakció erődítéseit. Délután 2 órától 4 óráig, a szavazás lezártáig fekete volt a szavazóhelyiségek környéke. Egyre gyorsabb ütemben folyt a szavazás. De egyre nagyobb lelkesedéssel is, mert ekkor már mindenki tudta, hogy a demokratikus ellenzék győzelme elvitathatatlan. A győzelmet a korai záróóra sem tudta veszedelmeztetni: a munkások és a demokratikus polgárok egyszerűen otthagyták munkájukat, csakhogy kellő időben szavazhassanak. Négy óra után megkezdődött a szavazatok összeolvasása, ami 5 órára befejeződött. Hegyi Imre elvtárs a Munkásotthon udvarán mintegy 2000 főnyi lelkes tömeg előtt hirdette ki rövid beszédben a választás eredményét s egyúttal megköszönte elvtársaink áldozatkész munkáját. A tömeg tomboló tetszéssel vette tudomásul, hogy Csepel végzett Koncz János egyeduralmával, valamennyi szavazókörben imponáló szótöbbséggel a demokratikus ellenzék győzött. A győzelem mind az öt szavazókörben fölülmúlta a legmerészebb várakozást is. Az egyes szavazókörökben ugyanis a demokratikus ellenzék a következőképen győzött: az V. „ 126 A betöltésre kerülő 10 rendes tagsági hely és 5 póttagság egytől-egyig a demokratikus ellenzéknek jutott. A képviselőtestület tagjai lettek: az I. kerületben Sidegkuthy Gyula gazdálkodó, Nánay Károly kereskedő, a II. kerületben Tóth János tisztviselő, Heisberger Ede kőműves elvtárs, a III. kerületben Nikoletti Alajos vendéglős, Petz Henrik művezető, a IV. kerületben Lábi Boldizsár gazdálkodó, Isztl Antal asztalosmunkás elvtárs, az V. kerületben Kivágó Zsirmond eiászmester, Czékli János esztergályos elvtárs, Póttnerok: Piller János háztulajdonos, Thomas József hentes, Petz Lajos festő, Uitz István kovácsmester és Cwetzler Boldizsár esztergályos elvtárs. Csepel munkássága büszke lehet a kivívott győzelemre. Ha ugyanezzel az erővel és lelkesedéssel vesz majd részt ezután a párt- és szakszervezeti munkában és a pártsajtóért való agitációban is, Csepel ismét ugyanaz lesz a munkásmozgalom számára, ami a múltban volt, az I. szavazókörben 140 szótöbbséggel* a II. „ 105 a m. „ 117 a IV. „ 163 „ és Csepel népe fölsorakozik Koncz János egyeduralma ellen. Hetekig tartó izgalmas propaganda után hétfőn az urnák elé járult Csepel választóközönsége, hogy ítéletet mondjon a gyárvárosra nehezedő ébredőuralomról. Koncz János és a mögötte álló ébredőtábor tisztában volt azzal, mit jelent ránézve ez a döntés. A kurzisták pártja megtett minden lehetőt egyeduralmának megőrzéséért. A községi választást megelőző hetekben megkíséreltek mindent, hogy a szokásos technikai fogásokkal biztosítsák a maguk számára a többséget. Sikerült kimesterkedniök, hogy a választást, az előzetes megállapodás ellenére, vasárnap helyett hétfőn tartsák, mert abban bizakodtak, hogy az uralkodó nyomorúságot nyögő munkásság inkább munkába megy s nem vesz részt a szavazásban. Megkísérelték a szavazás titkosságának megkerülését is, elvtársaink azonban éberségükkel megakadályozták ezt a tervet. Nem használt Koncz Jánoséknak semmi. Hiába adták ki a plakátok és röpiratok egész tömegét. A szociáldemokrata párt és a vele szövetkezett polgárság fölvilágosító röpiratai egy-kettőre végeztek az ébredők frázisaival. Hiába szórták a röpiratokat, nyomtatványaikat átvették ugyan a választók, azonban mindenki pártunk röpiratairól beszélt. Az sem használt Konczéknak semmit, hogy a községházán nem tartottak hivatalos órát és az alkalmazottak Koncz János pártja mellett agitáltak. Nem használt a katolikus, a református és az evangélikus pap vállvetett agitációja sem. Nem használt az sem, hogy 30 autóval robogtak a választókért, míg a független polgári és munkáspárt, amelyhez a szociáldemokrata párt is csatlakozott, csak öt kocsival rendelkezett a betegek szállítására. Koncz Jánosék pártján volt a hatalom és minden anyagi eszköz, de mindez semmit sem jelentett ahhoz a lelkesedéshez mérten, amelylyel elvtársaink és az ellenzéki polgárság a választási harcot megvívták. A hetekig tartó agitáció lelkes előkészületei után hétfőn reggel 9 órakor Hegyi Imre elvtárs vezetésével 150 bizalmi testületi tag fogott munkához. Támogatásukra siettek a pesterzsébeti elvtársak, akik tömegesen jöttek át Csepelre, hogy diadalra segítsék ottani elvtársainkat. A munka határtalan lelkesedéssel, a legnagyobb lelkiismeretességgel és pontossággal folyt. Reggel 9 órakor a kereszténypártiak megdöbbenésére a munkások már tömegesen jelentkeztek az urnáknál. Az öntudatos munkások százai inkább veszítettek munkabért, semhogy távolmaradjanak a szavazástól. De a munkanélkülieken és az éjjeli üzemben dolgozó elvtársakon kívül tömegesen akadtak elvtársak, akik a választás munkájában és az agitációban való részvételért is vállaltak munkabérveszteséget. A határtalan lelkesedésen és bámulatbaejtő fegyelmen kívül feltűnt, hogy a munkásság tömegei megfogadták a pártunk nagygyűlésén elhangzott intelmet: a hétfői napon, a választás tartama alatt a munkásság nem fogyasztott alkoholt. Csepel szokatlanul mozgalmas képet mutat. A szavazás öt körzetben folyt. Valamennyi körzet előtt lelkes munkástömegek. Mindenütt lobogott a győzelem biztos tudata. A választás központi irdájába egyre-másra érkeztek a jelentések, amelyek már a reggeli órákban arról számoltak be, hogy Konczék uralmának leáldozott. A választás sorsa déli 2 órakor dőlt el, amikor az üzemek ontani kezdték a munkásokat, akik a szavazóhelyiségekbe siettek, hogy még kellő időben szavazhassanak. Kivette a részét a választás munkájából a polgárság is. Kivált a benszülött polgárok dolgoztak a választóknak a kereszténypárt ellen való fölsorakoztatásán. v 3 fi kínai polgárháború befejezésére konferenciát hívnak össze. (Sanghai, június 30.) Mandzsúria kormányzójának javaslatára állítólag értekezletet hívnak össze, amelyen módot keresnek a kínai polgárháború befejezésére. Az értekezlet tartamára az ellenségeskedéseket beszüntetnék. A legutóbbi harcokban állítólag úgy az északkínai, mint a központi kormány csapatai teljesen kimerültek. in „Ennek borzalmas vége lesz! A kormánytámogató Wolff-pártból kivált keresztény ellenzék vezére, Friedrich István vasárnap párthíveinek küldöttsége előtt lesújtó kritikát mondott a diktatúrás kormánypolitika országrontó kártevéseiről. Kijelentette, hogy tíz évvel ezelőtt titkos választójogon alapuló demokráciát akart kiépíteni, becsületes önkormányzattal, szabad sajtóval, szabad szervezkedési és gyülekezési joggal. Jó is volt ez akkor azoknak, akik azóta fölkapaszkodtak az uborkafára. Azóta azonban kisült, hogy a nép „éretlen", hogy a gyülekezési jog nem kívánatos. Elnémult az ország, a választási kicsapongások tönkretették a politikai életet. Fölépült a konszolidáció Bábel-tornya, de a nyomában kialakult káosz válságba sodorta a gazdasági életet. így jutottunk el a bolétatörvényhez, amely kényszerdrágítással akarja megmenteni a mezőgazdaságot. Az öncélú kormányrendszer mammut-bürokráciát és egy szörnyen túldimenzionált költségvetést varrt az ország nyakába. Egész retyerutyáját elhelyezte szinekurákba és többszörösen dotált stallumokba. Az öntudatos, gerinces magyarból alamuszi Névtelen Adófizető lett, akinek csak egy a föladata és életcélja: eltartani a párt monopólium és a bürokrácia politikai és önbiztosítási kartelljét. Ez a kartell fölfal mindent és hol az áldemokrácia, hol az álfascizmus álarcában élősködik a nemzet kétségbeejtő letargiájából, meg abból, hogy a választójog elkobzásával a társadalom cselekvő erejét fölülről leszerelték. Ennek a kartellnek azonban borzalmas vége lesz. Mennél későbbre halasztjuk a demokratikus átalakulást, annál nagyobb áldozatot fog az követelni éppen abból a „birtokállományból", amelyet valamenynyien át szeretnének menteni az új világba. Azzal végezte Friedrich, hogy a kormány katasztrófapolitikája, amelynek oldalnyulványai már a városházába is beereszkedtek, nem vezethet jó eredményre. A nagy politikai leszámolás egy ideig még halasztható, de azt kikerülni nem lehet!