Népszava, 1931. június (59. évfolyam, 124–147. sz.)
1931-06-02 / 124. szám
LH. évfolyam 12. szám, Budapest, 1931 Junius 2. kedd Ára 16 (Mér INEP SZAVA AZ ELŐFIZETÉS ARA! Negyedévre 12 pengfi — külföldre 21 pengi Egy hóra 14 pengő — külföldre 7 pengd Ausztriában egy hóra. ........ S pengő SZERKESZTŐSÉG: vm. CONTI-UTCA 1 SZ. Telefonszám .... József 303—30 és J. 303—31 MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP Egyes szám ára 15, ünnepnap 24, vasárnap 32 fillér, Ausztriában 30, vasárnap 40 groschen. Franciaorsz. * 30 fr., Csehszlovákiában tiétk. 120 ck. vas. 2 kk. imániában hétköznap 6 lei, vasárnap 12 lei KIADÓHIVATAL: Vm, CONTI UTCA 4. SZ. Telefonszám . . . J. 303-30, J. 303-31, J. 303-31 tanár naplója a 16.000 méter magasságban megtett léghajómról. — Tudósítás a 6. oldalon. — Az olasz fascizatuS és a Vatikán harca. Mussolini föloszlatta a katolikus egyesületeket. — A fascisták föl akarták gyújtani a veronai püspöki palotát. — A fascisták felgyújtással fenyegetik a Vatikánt is. — Elmarad az eucharisztikus kongresszus. — Mussolini lefújta a fascista sajtó támadásait? Egyre jobban kiélesedik az olasz fascistáknak a katolikusok ellen indított hadjárata. Mussolini vasárnap bezáratta a katolikus szövetség valamennyi helyiségét. A fascista sajtó folytatja támadásait a Vatikán ellen. A feketeingesek pedig tovább verekszenek és gyújtogatnak. A konfliktus kitörésének az oka tulajdonképen az a vád volt, hogy az Azione Cattolica a hatalom átvételére szervezkedik. A „Lavero Fascista", a fascista szakszervezetek hivatalos lapja a klerikálisok táborába is elhelyezett kémei útján megszerezte két titkos tanácskozás jegyzőkönyvét, amelyben arról volt szó, hogy a katolikus munkásságot megszervezzék. Az üléseken a fascista lapban közölt gyorsírói jegyzetek szerint kimondták, hogy a mozgalomnak tisztára vallásos jelleget kell mutatnia, mert nem szabad elárulni az ellenfélnek az igazi célokat. Ha azonban a fascisták mégis támadják a katolikusokat, előnyös, hogy ez a támadás vallásos kérdésben történjék, amiért azután a fascizmust úgy Olaszország, mint az egész világ közvéleménye előtt ezért vádolhatják. Kifejtették, hogy ma a katolikus és a fascista szervezkedés összeegyeztethetetlen. Ezeknek a tudósításoknak a közlése izgatta föl azután a feketeingeseket és robbantotta ki azokat a nagy kiterjedésű antiklerikális tüntetéseket és rombolásokat, amelyek most már egészen komoly diplomáciai összeütközést okoztak a fascista kormányzat és a Vatikán között és amelyekre Róma felhívja az egész világ közvéleményének figyelmét. Olaszországban a feketeinges banditák a legszörnyűbb erőszakosságokban tomboltak, gyilkoltak, szakszervezeteket, szövetkezeteket romboltak le, fosztottak ki, gyújtottak föl. Munkásházak, egész városrészek estek a lángok martalékául és nem akadt bíró az országban, aki a gyilkosokat és a gyújtogatókat el merte volna ítélni. A klerikálisok, a vallás politikai képviselői kárörömmel szemlélték az eseményeket. Hiszen arról volt szó, hogy a szocialista munkásmozgalmat tiporják le és erre a célra minden eszköz jónak mutatkozott. Véres polgárháborúban, romok és a munkások holttestének halmai fölött győzött a fascizmus. És ezzel fontos tétellé vált minden ország klerikálisainak a számadásában. A demokrácia kiirtása és a fascista kormányrendszer megvalósítása a legjobb módszernek kínálkozott a klerikálisok hatalmának kiépítésére és biztosítására. Ausztriában Seipel vezetésével Heimwehr név alatt jelentkezett a fascista mozgalom. A klerikálisok keserű csalódással, rengeteg szavazattal és egész sereg parlamenti mandátummal fizették meg a fascisták iránt érzett rokonszenvüket. Ugyancsak kudarcba fulladt Csehszlovákiában és másutt is a klerikálisok támogatásával történt fascista kísérlet. Ugyanilyen csalódás érte őket a Hitler-mozgalommal, amelyet eleinte fascista irányzatnak néztek és hozsannával fogadták az előrenyomulását. De a legsúlyosabb csalódás mégis Olaszországban érte őket, ahol a Vatikán egy ideig ellenállást fejtett ki velük szemben, de azután békét kötött „a Duce szent személyével", ahogyan ezt az olasz lapok írni kötelesek. Csakhogy a dicsőség nem tartott soká. Az olasz fascisták megcsinálták ugyan az egyezséget, de ragaszkodtak ahhoz, hogy csak a feketeingesek szervezkedhetnek, csak ők politizálhatnak. És mivel a katolikus szervezetek megmozdultak, harcba indultak, hogy a klerikálisok hatalmát biztosítsák, a fascisták dühe ellenük fordult és bár kisebb méretekben,, ugyanazokkal az eszközökkel"harcolnak a katolikusok éllen, mint annak idején a szocialista munkásság ellen. A Vatikán lapja hetek óta napról-napra beszámol az erőszakosságok sorozatáról, a rombolásokról, a merényletekről. A pápa a világközvéleményéhez fordult, a pápai „hadsereget" a régi alabárd helyett puskával és éles töltényekkel szerelték föl, hogy fegyverrel védjék meg a Vatikánt a fascisták esetleges támadásával szemben. A fascizmus és a klerikálizmus nyílt összeütközése tulajdonképpen egyáltalán nem meglepetés. A fascizmus ellensége a Merikálizmusnak is, mert nem tud más véleményt megtűrni maga mellett. Ez minden diktatúra lényege, mert amikor elnyomja a népet, nem ismerheti annak igazi hangulatát és ezért örökösen retteg a hatalmát fenyegető veszedelmektől és elnyomni igyekszik az akármilyen kis mértékben megnyilvánuló ellenvéleményt is. De azért nem szabad azt gondolnunk, hogy a klerikalizmus okul abból, hogy az erőszakosságokat most a maga bőrén érzi és elítél minden erőszakos uralmat. Legföljebb csak azt az erőszakot ítéli el, amelyik ellene fordít. De ezt sem mindenütt. Nálunk a klerikálizmus inkább a nyelvét harapná le, de nem szállna szembe a fasizmussal- Példa rá a klerikális sajtó, amelyben a pápa határozott fölhívására sem találunk még egy sort sem az olasz feketeingesek hetek óta tartó erőszakosságainak elítélésére, sőt még csak megemlítésére sem. A mi klerikálisaink magatartása azt bizonyítja, hogy inkább fascisták, mint katolikusok. Úgy látszik, a dolgok újabb fejlődése mégis kellemetlenné vált Mussolinire. Igyekszik elhárítani magáról azt a vádat, hogy jóváhagyta az antiklerikális zavargásokat. Viszont azt sem mondhatja, hogy akarata ellenére törtek ki, mert hiszen mindig azt hirdették, hogy Mussolini engedelme nélkül Olaszországban még egy fűszál sem mozdulhat meg, így azután nem tehetett mást, mint hogy beszüntette a fascista sajtó támadásait. Kiélesedik a válság a kormány és a Vatikán között. (Róma, június 1.) Az olasz kormány és a Vatikán között kitört konfliktus egyre élesebb — Folytatás a oldalon. — A szocialista öntudat erőpróbája, igen, e hatalmas teljesítmény, előtt állunk és nekünk ezt győzelmesen kell végigcsinálnunk. Az erőpróba ideje is egyre közeledik. A sziniksz még őrzi a nagy titkot, de egy-két napon belül mégis csak előáll vele és bekövetkezik a képviselőház föloszlatása. Óriási jelölti tömegek nyüzsögnek a porondon. Szinte a levegőből szagolják ki, hogy egy-két napon belül nem lesz többé titok a titok és megindulhat a választási küzdelem, starthoz lehet állani a jelöltek tömegeinek. Valóban, nemcsak viszonylag, hanem abszolúte is nagy a tömeg, amely most a porondra vetette föl magát. Egy óriási idegenforgalom zúdul szét a falvakban, a városokban, az előszobákban, a lelkekben és mindenféle elképzelhető helyen. Soha nem látottak és soha nem hallottak ajánlják magukat, mint a haza megmentőit. Nemcsak egyesek, hanem pártok is... Lám, hogy mozgolódik, hogy nyüzsög már az úgynevezett keresztény-szociális gazdasági párt is,, amely országos jellegű ál-' orcája annak a szellemnek, amit Wolff úr képvisel Budapesten, a városházán. Hogy, nyüzsög, hogy kelleti magát... Most például új programot hoz az elárult népnek. Elárult régi programpontokat, uj összeállításban. Valóban,itt it az igazság, hogy az egész program csak arra való, hogy legyen mit elárulni. És milyen édesek! Kell nekik a titkos választójog, de már csak „fokozatosan" és az embert sem akarják a tőke rabszolgájaként látni, de a világért sem mondják, hogy harcolnak az ilyesmi ellen, nem, ők csak „elítélik" az olyan irányt, amely mégis hajlandó a rabszolgatenyészetre. Mindent meg akarnak csinálni, amit már rég megcsinálhattak volna és mindent megígérnek, ami szép ígéretnek, de reménytelen az ő cselekedetüknek. Vagyis: keresztény-szociálisok a régi gubát terítették magukra. Éppen, hogy csak kifordították. De azért meg lehet ismerni alatta a merészen igérő, ócska kóklereket. Mi sem természetesebb, hogy a jobboldal nyüzsgésével, mozgolódásával, egész választási fölvonulásával szemben az elszánás és a lelkesedés hatalmas lendületével indul meg a szociáldemokrata párt választási küzdelme. A politikai sokat igérők hadával szemben szinte üdítő látvány; az a harcos hadsereg, amely pártunk részéről indul a küzdelembe. Biztató a jelenre és remény a jövőre. Ha pártunk választási küzdelmének ezt a kibontakozását madártávlatból lehetne bár csak egy villanásra is áttekinteni, láthatnók a kibontakozó hadoszlopok rendszeres és biztos fölvonulását, a lelkesedés egyre erősödő lendületét, amelyben máris biztat és szép reményekre jogosít az áldozatkészség erénye, amely ezúttal is meg fogja mutatni hatalmas erőkifejtéseit. Mintha minden párttag, sőt minden egyes munkásember átérezné, hogy csakugyan a szocialista öntudat erőpróbája az, ami előtt most állunk. Szinte érezhető, amint átvillámlik az egész párt és az egész munkásosztály idegzetén a tudatosság árama, hogy ezt a mostani küzdelmet minden rendelkezésre álló