Népszava, 1936. január (64. évfolyam, 1–25. sz.)

1936-01-24 / 19. szám

: A­­ M AG­Y­A R O R­S­Z­ÁG 1 | S­Z­O­C­I­ÁLDEMOK R­ATA P­ÁRT K­ÖZ P O N TI K­Ö Z LÖ NYE Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Conti ucca 4­ • Megjelenik hétfő kivételéve­l minden nap • Telefonszám: 30-3-30, 30-3-31 és 30-3-32 Betiltom! A főkapitány csütörtökön kelt véghatározatával betiltotta a va­sárnapra, a Fővárosi Vigadóba tervezett szociáldemokrata kép­viselői beszámoló gyűlést. Indoko­lás: az utóbbi időkben szokásos sablon. A főkapitány véghatáro­zata szerint arról értesült, hogy „a gyűlésen oly egyének megjele­nése várható, akiknek magatar­tása a gyűlés nyugodt lefolyását veszélyezteti". Ezért a közrend és közbiztonság megóvása érdekében stb., stb....­­ Egyszóval: szociáldemokrata képviselői beszámolót tartani tilos. Ilyen indokolással minden gyűlést be lehet tiltani. Ilyen ha­zánál előráncigált megokolással mindenkorra lehetetlenné lehet tenni, hogy szociáldemokrata kép­viselő választói előtt megjelenhes­sent és beszámolhasson törvény­hozói működéséről. A miniszterelnök ismételten és ismételten kijelentette, hogy ő igenis alkotmányosan kormányoz. Essék szavak. A főkapitány vég­határozata — a cselekedet Alkot­mányosság?! A­ legszemérmetle­­nebb kijátszása a jognak az, ami itt most és oly gyakran történik. A kormány egyszerűen megaka­dályozza, hogy a szociáldemokrata képviselők kötelességüket telje­sítsék. Megakadályozza, hogy ezek a képviselők kifejezést ad­hassanak véleményüknek és föl­fogásuknak arról a kormányzati rendszerről, amely az országot végzetes utakra hurcolja. El akar­ja zárni a nyilvánosságot, a szo­ciáldemokrata párt elől. Erre vall az is, hogy mielőtt a véghatároza­tot kiadták volna, megpróbálták kapacitálni a gyűlésbe jelentő párttitkárt, hogy a párt tekintsen el attól, hogy a Fővárosi Vigadó­ban rendezze a képviselői beszá­molót. Valami kis kocsmában talán megengedték volna a gyűlést. De erről természetesen szó sem lehe­tett! Így született meg azután a véghatározat, amely a „várható olyan egyénekre" hivatkozik.­­Nos, a szociáldemokrata párt a jövőben sem engedi megszabni magjának, hogy hová jelentsen be gyűlést és képviselői beszámolót. És ha százszor is az a cél, hogy elvegyék előlünk a nyilvánossá­got, mi százszor is azt mondjuk: ez nekik nem sikerülhet. Találunk rá módokat és eszközöket, hogy mégis elmondjuk azt,­­ amit el akarunk, amit kötelességünk el­mondani. És mégis leleplezzük az ország dolgozó tömegei előtt a látszatparlamentarizmusnak ezt a ma uralkodó rendszerét, a fügefa­leveles fasiszta szellemet, amely­nek jelmondata: nekünk mindent szabad, másnak minden tilos. Igen, mi mégis teljesítjük köte­lességünket. Csak azért­­is! ! A politikai élet homlokterében: a választójog! Éles tiltakozás a cenzúra és a gyűlésbetiltások rendszere ellen. — A helyes külpolitika a szomszédokkal való barátság. — Új szervezési munka küszöbén Az Országos Pártválasztmány ülése A Magyarországi Szociáldemo­krata Párt országos választmánya csütörtökön délután ülést tartott. Az ülést Mih­ók Sándor elnök nyitotta meg. Pajor Rudolf párttitkár javas­lata alapján az országos pártvá­lasztmány kimondotta, hogy a párt­szervezeti szabályzatban biztosított vidéki küldetési joggal Szeged, Pécs, Győr, Miskolc, Debrecen és Hódm­ezővásárhe­ly szociáldem­ok­rata pártszervezetét ruházza fel. Ezután­­megválasztották a párt­szervezeti szabályzat szerint kikül­dendő testületeket és bizottságokat Az Országos Igözségpolitikai Bizottság tagjai lettek: Kelemen Gyula, Linhardt Antal, Réder György, P. Stern Szerén, Szeder Ferenc, Takács József, Zuschlag Vilmos. Az Országos Oktatásügyi Bizottság tagjai lettek: Klóra Lajos, Herczkd, Sán­dor, Kühtreiber Ödön, Kossa István és dr Ries István.­­ ... •­­. Választottbírósági elnökök lettek: Ba­ján Gyula, Balasa Ottó,­­ dr Bánóczi László, dr Berkes Jenő, dr Farkas Zol­tán, dr Gonda Béla, Gara Lajos, Grosz Ernő, dr Grünzweig Sámuel, Kirsteier János, Kis Roland, dr Korányi Dezső, dr Kü­rthy Nándor, Lázár Emil, Lévai Sándor, dr Mandl Oszkár, dr Ries Ist­ván, dr Somogyi Ödön, Weisz Gyula és Zuschlag Vilmos. Választottiírósági tagok lettek: Ber­kovits György, Blaskó Artúr, Castelini Vince, Citrom László, Csaplár Péter, Drexler Emil, Egri Artúr, Farkas Sán­dor, Fock Jenőné, Freudinger Sándor, Gabrovszky Szaniszló, Gáspár Arnád, Goldberger Lajos, Herczka Pál, Here­ka Sándor, Haruscsák József, Huszár Ist­ván, Kalauz Bertalan, Kelemen Gyula, Kocsárd Jenő, dr Korányi Dezső, Kossa István, Kőműves Józsefné, dr Kürti Nándor, Lipták Nándorné, Malasits Pé­ter, dr Mandl Oszkár, Márkus Simon, Miliók­ Sándor, Müller Alfréd, Nagy György, Neubrun Dezső, Pintér János, Selig Simon, Simonyi Ákos, Somogyi Károly, Szabó István, Szt­kasik Antal, Szamai Lajos, Szam­ek Mór, Szilágyi An­tal, Villám János, Vlnce Zuig Morth,­­Vig Lajos, Visnyei Sándor, Weisz Béla, Wiener Tibor, Wieszte­r Sándor­ és Zu­­ schlag Vilmos­­gel terhelten lépjenek választóik elé. Lavalt megbuktatták azok az ígéretek, a­melyeket Hoare-ral együtt az olaszoknak tett. Sem az angol, sem a francia nép nem vállalta ezeket az ígéreteket. Eden és a diktatúrák Eden megsemmisítő bírálatot mon­dott a diktatúrákról és diktátorok­ról. De­­ez a bírálat vonatkozik a diktátorok barátaira is. Egyelőre nem tudju­k, hogy mi lesz az olasz rendszer sorsa, de olyanok, akik Olaszország viszonyait közelről is­merik, tudják azt, hogy az olasz­­ rendszer nincs könnyű helyzetben és nehézségeinek vannak már jelei. Ilyen jelnek kell tartanunk az osztrák kancellár prágai látogatá­sát is. Ausztria leszámítolja Olaszor­szág középeurópai befolyásának­­ csökkenését. . . , és olyan ország felé fordul, ahonnan politikai­­ vagy­­ anyagi előnyöket várhat. És mi? A világpolitikának ebben a rend­kívül kiélezett és amellett rendkívül érdekes új fordulatokkal teli légkö­rében a szociáldemokrata párt csak­­megismételheti a magyar külpoli­tika vezetői felé évek óta hangozta­tott intelmét: ne törekedjenek arra, hogy va­lamely nagyhatalom függvénye­ként csináljanak külpolitikát, hanem legyen minden törekvé­sük az, hogy a külpolitikát a szomszédokkal együtt a közvet­len szomszédokkal való egyet­értésben irányítsák. Ez a régi álláspont nem változott és az események még indokoltabbá tették. Bethlen—Eckhardt—Gömbös A belpolitikában ugyancsak za­j­lás van. Tele vagyunk válsághírek­kel. Újévkor Bethlen István intézett nagy és erős támadást Gömbös el­len és a párttotalitás megteremtésé­nek kísérletével vádolta. Ez a táma­dás, úgy látszik, nem volt alaptalan, hiszen­­ maga a belügyminiszter is kény­telen volt arra, hogy a Nép­szervezkedés módját és mértékét helytelenítse. Bethlen­­ kiállása azonban csonka. Nem beszél a leglényegesebb­­ kér­désről, gondosan kerüli, hogy ki­jelentse, vájjon milyen választójogi rend­szerre gondol, igaz-e az, hogy a reakciós elektoros választás híve?. Támadja Gömböst Eckhardt is. Ő a legenergikusabb polgári ellenfél. A magyar parasztság képviselőjé­nek tekinti magát és ennek nevében Beszámoló a bel- és külpolitikai helyzetről Ezután Buchinger Manó országgyűlési képviselő tette meg jelentését a belpolitikai és külpoli­tikai helyzetről. — Úgy a bel-, mint a külpolitika — mondotta az előadó — tele van válságos helyzetekkel. A külpoliti­kai kérdéseket az a konfliktus ural­ja, amely Olaszország és Abesszínia között háborúra vezetett, de amely voltaképpen Olaszország konflik­tusa Angliával. E percben ellent­mondóak az abesszin harctéri je­lentések. Az egyik oldal mást mond, mint a másik. Mi nem kutatjuk, hogy melyik jelentés közelíti meg jobban az igazságot, csak meg­állapítjuk azt, hogy Abesszínia ellenállását megerő­síti Anglia állásfoglalása. És e téren sokat jelent Eden kül­ügyminiszter határozott állásfogla­lása. Az olasz-abesszín háborút át­formálta Anglia belpolitikai kérdé­sévé, megmutatta, mint a­ fasizmus s demokrácia erőinek világ­iszonylatba­n való összecsapását és élesen bírálta a fasizmust. Az hogy ez a konfliktus ilyen síkba jutott, az angol választásoknak kö­szönhető. Az angol választásokban a munkáspártnak módja volt arra, hogy a választási jelszavakra be­folyással legyen. Ez a befolyás in­dította a brit világbirodalom ural­kodó pártját, a­ konzervatív pártot arra, hogy erőteljesen lépjen­ fel­ a támadó fél ellen és nyomatékosan hangsúlyozza, hogy sem az angol közvélemény, sem az angol kormány nem helyesli és nem támogatja a támadók politikáját, sőt feladatának érzi, hogy egy ilyen politika hódító kísérletét visz­sza­verje. A választások óta még jobban kiéleződött a nemzetközi konfliktus. Az angol állásfoglalás gátat vet a hódító törekvéseknek. n Nem tudjuk, hogy a feszültség milyen mérete­ket ölt majd, nem tudjuk, hogy Anglia meddig megy el a megtor­lások, főleg pedig a kőolajmegtor­lás terén. Egyet azonban tudunk. És ez az, hogy Eden kijelentése Anglia ítéletét jelentette. Az ebbe bele nem nyugvó hatalomnak módja van arra, h­ogy az angol külügy­miniszter ítéletét megföllebbezze — az angol kormányhoz és az angol közvéleményhez. Lehet, hogy egy ilyen föllebbezésnek részleges si­kere lesz és Anglia enged valamit álláspontjából. Egy azonban bizo­nyos, hogy saját jól fölfogott érde­kében az engedmények terén túl­messzire nem mehet, mert ezzel fölbátorítana jelenleg szunnyadó, vagy leselkedő igényeket. Egyszeri­ben megjelennék a színen a Harma­dik Birodalom és megjelenne Ja­pán is. De nemcsak Angliának, Francia­országnak is döntő jelentőségű ügye az olasz-abesszín konfliktus. Laval megbukott , és abba bukott bele, hogy a francia pártok tehertétel nél­kül akarnak a választások elé menni. A radikálisok felmondották a fegy­verbarátságot Lavalnak, mert nem bírják azt,"hogy az olasz szövetség­

Next