Népszava, 1940. május (68. évfolyam, 98–120. sz.)
1940-05-01 / 98. szám
198. évfolyam 98. szám Budapest, 1940 május 1. szerda V ira élet V -kön. A S Z O C I Á L D E M OK R A T A P A R T K 0 Z P O NTI LAPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Conti ucca 4 • Megjelenik hétfő kivételével minden nap • Telefonszám: 130-330, 130-331 és 130-332 MÁJUS FÖLTÁMADÁSA... ]Nem sokan élhetnek már azok közül, akik ötven esztendővel ezelőtt először álltak ott a május elsejét ünneplő seregben, akiket először érintett meg a májusi varázslat, akiknek lelkében először lobogott föl egy szebb, boldogabb és tisztább világ reménysége. Mit gondolhatnak ezek a kevesek most, ezen a május elsején, az elsőnek ötvenesztendős fordulóján? Akik közülök hűségesen megmaradtak szocialistáknak, bizonyára boldog örömmel emlékeznek vissza az első májusi ünnepre. Hiszen életük nemcsak reménnyel telt meg, hanem értelemmel is. És ha visszatekintenek a félévszázados, nehéz útra, büszkeség töltheti el őket, mert olyan eszmének voltak a harcosai, amely immár betölti a földkerekség minden zugát s amelynek segítségével a munkásosztály a reménytelen és sötét mélységből feljutott olyan magasságokba, ahová hajdan a szeme sugara sem ért el. Nagy és szép út volt ez az ötven esztendő. Aki végigjárta, bizonyára vidáman vállalja ma is fáradalmait, hiszen a történelem legdicsőségesebb útja ez. Igen, mert a történelem során most először emelkedett történelmet formáló erővé a proletár. Addig csak nyersanyaga volt a históriának. Vakon és siketen bolyongott a történelem útjain, nem látta sem célját, sem rendeltetését és nem volt képes felfogni életének értelmét , éppen ezért hosszzú évezredek történetírása nem is jegyzett föl róla annyit, mint amennyi följegyeznivaló cselekedete volt az elmúlt félévszázadban. A szocializmus tette azzá a munkásosztályt, amivé lett, mert a szocializmus eszméje világosította meg elméjét és hívta benne életre azokat az alkotóerőket, amelyeknek segítségével osztállyá szerveződött, intézményeket épített, kultúrát teremtett és új erkölcsi törvénnyel ajándékozta meg önmagán kívül az egész emberiséget. A szolidaritás gondolata a munkásosztályban érlelődött meg, a munkásosztály mélységeiből sugárzott szét s termékenyítette meg az egész társadalmat. A szolidaritás nemes és tiszta törvénye tette, hogy a dolgozó tömegek semmitlenségükből elővarázsolhatták a tetterőt és a bátorságot, hogy lenyűgözően, félelmetesen, nagy erőkkel, a pénzzel és a géppel szembe merték állítani emberségüket, az élethez való jogukat és harcba mertek szállni azzal az anarchiával, amelyet a kapitalizmus közgazdászai és filozófusai szabadságnak neveztek. A munkásosztály a szolidaritás erkölcsi törvényével a lelkében és szervezettségének, céltudatosságának büszke érzetével a tudatában megvívta az utolsó évszázad legragyogóbb küzdelmeit az ipar, a tudomány és a társadalom minden területén. Mindig nyomában járt a diadalmas kapitalizmusnak a diadalra törő, szervezett munkásosztály és ha most, a világ zűrzavarában, a vas és vér bomlott korszakában, gépek és ágyúk, holtak és élők üvöltő hangzivatarán át is bizeng ez a szó:munkás, akkor ez azért van, mert győzelmeken és bukáson árt a szervezett szocialista munkásság a társadalmi lét leglényegesebb és immár el nem disputálható kérdésévé emelte a szocializmust. Ma divat koreszmékről beszélni. Sok mindenit értenek rajtuk, de nincs senki, aki a szocializmust így vagy úgy bele ne értené ebbe a fogalomba: koreszme. Sok minden történik ma a világban, sokféle kísérlet folyik, fegyverrel és fegyver nélkül, erőszakkal és érteleimmel. Minden kísérlet, minden harc, minden számvetés, az erőnek és az értelemnek, a fegyvernek és a tollnak minden mozdulata akörül megy végbe, milyen legyen holnapra az élet. Mindenütt mindenki érzi, hogy úgy, amint van, nem maradhat, hogy évszázadok hatalmas fejlődésének eredményei nem mehetnek veszendőbe, hogy amit ész és erő alkotott, a hatalmas technikai civilizáció nem terhesülhet átokként az emberiségre, hogy el kell érkeznie az újjárendeződés korszakának, hogy a néptalajt meg kell termékenyíteni, mert új virágzásra vár, új életre vár az emberiség. Ez az új élet nem fakadhat másutt, csak a dolgozó néptömegekben. Mart ezekben a dolgozó néptömegekben talál visszhangra legtisztábban a szolidaritásnak új, erkölcsi törvénye, szemben azzal a másikkal, amely a letűnő világ morálja volt: aki bírja, marja. Igen, büszkén tekinthet vissza a félévszázados útra az, aki ezt az utat végigjárta, hiszen ez az út vezet a jövendőbe és ezt az utat építették verejtékük és vérük hullásával munkásnemzedékek szakadatlanul. Mit tesz az, ha itt vagy ott torlaszok zárják el az utat, mit jelent az, ha itt is, ott is seregestől lépnek föl az új próféták s hevesen bizonygatják, hogy ők hozzák az újat, az ő szavaik nyomán következik a megújhodás. Semmit, de semmit sem jelent. Még az sem befolyásolhatja a jövendőt és az ezt a jövendőt előkészítő eszmének tündöklő tisztaságát, ha a tömegek egy részét megszédítik az ifj varázslók, mert hiszen itt olyan törvényszerűségekkel állunk szemben, amelyeket kijátszani nem lehet. Mégis: hiba volna, ha bárki is közöttünk lebecsülné az ember szerepét a történésekben, hiba volna, ha úgy fognánk föl a történelmet, mint valami beláthatatlan mechanizmust, amely láthatatlanul és fölfoghatatlanul alakítja sorsunkat. Ez azt jelentené, hogy tegyük ölbe a kezünket s várjunk türelmesen a változások idejére. De ha így tett volna a munkásosztály: mivé lett volna? És mivé lett volna az egész emberiség? " A gondolkodó és cselekvő ember: ez az eszménykép. Ezt az eszményképet alakította ki a szocialista munkásmozgalom, amelynek éppen azért volt ereje annyi sok mindent véghezvinnie, mert gondolkodó és cselekvő emberek közössége lehetett. Május elseje a gondolkodó és cselekvő ember ünnepe volt mindig és az is marad. A dátumot kisajátíthatják, de ami benne eszme, az megmarad örökké tisztán és érintetlenül a gondolkodó és cselekvő munkásosztály szellemi tulajdonának. Ma a májusi ünnepre is mély árnyék borul. Erők mérkőznek, fegyverek mérkőznek. Életek hanyatlanak el, értékek pusztulnak. A vér és vas sikoltásával telik meg a világ. Vér és vas ... De május elseje tavaszi ünnep is. A természet megújulásának verőfényes ünnepe. Május elseje a reménység ünnepe. És ahogyan a virágzó fák alatt fölujjong az ember, mert véget ért a tél zordonsága és kegyetlensége, akként fordítja a munkás gondterhelt arcát a májusi gondolat sugarai felé és fölujjong benne a reménység: el kell következnie a megújulásnak az emberiség életében is és ez a bizonyosság ott kering benne éppen olyan érlelő erővel, mint ahogyan a tavasz nedvei áthatják az egész természetet. Ez a bizonyosság ad erőt a munkásosztálynak, hogy minden megpróbáltatások ellenére is küzdjön a maga és az egész emberiség tavaszáért, a munka és az értelem felszabadulásáért! fyXll-KCXL