Népszava, 1942. május (70. évfolyam, 98–121. sz.)
1942-05-03 / 99. szám
1942 május 3. vasárnap NÉPSZAVA Gyermekeink a moziban Egy kisgyerek elmegy a moziba... Semmiség — legyint türelmetlenül a Társadalom, de vájjon mit szól hozzá a külvárosok népe. Az „Ezeregy éj" meséjének jámbor arab kereskedője sem sejtette, hogy a falatozás közben levegőbe hajított datolyamag egy nemző láthatatlan fiát öli majd meg s ezzel a beláthatatlan következmények sorát zúdítja nyakába. A nevelés mindennapi tényei semmitmondóak, akárcsak a játékosan feldobott gyümölcsmag, azonban kihatásaikat az egyéni jellemek alakulásán keresztül a történelmi szerepre hivatott egész osztály megérzi. A polgári szülő nagyon gyakran felelőtlen közömbösséget tanúsít gyermeke nevelésének kérdéseiben. Szívesen hárítja át a felelősséget a hivatalos oktatásügy szerveire. Az osztálytudatos proletártól távol áll az ilyen magatartás. Jól tudja, hogy a polgári gyermek minden különösebb gondoskodás nélkül is belenő az adott társadalmi keretekbe. Ezzel szemben a munkásszülő feladata kétirányú: először isellensúlyoznia kell áldatlan helyzetének gyermekére gyakorolt hatásait (idetartozik általános életkörülményeinek megjavítására irányuló törekvése, az iskolában folyó osztálynevelés és a lélekromboló környezethatások semlegesítése), másodszor pedig többletnevelést kell nyújtania, mert amint valljuk, önmagát kell legyőznie. Az a bizonyos kisgyerek, aki orrát a perifériák mozibejáratának üvegfalán laposra nyomva, már a játékkezdés előtt órákkal, jobb ügyhöz méltó türelemmel várja a „csodák házának" kitárulá- sát, sokezernyi társával együtt letagadhatatlan bizonyossággal hozzánk tartozik. E szenvedélyes mozilátogatók kérdése belenyúlik az elhagyatott vagy kellő gondozás nélkül felnövő fiatalkorúak nagy problémájába. Az iskolai napközi otthonok felállítása kétségtelenül korrigálta gyermekvédelmünknek ezt a súlyos gondját, de eltüntetni nem tudta. Közkeletű véleményt hangoztatunk, amikor leírjuk, hogy a napközi otthonok intézménye nem áll feladata magaslatán s az érdekelt szülők és gyermekek bizalma és szeretete nélkül ez a szervezet mélyreható átalakításra szorul. A munkásszülő gyermeke — különösen, ha nagyobbacska — inkább „otthon" marad, illetőleg az utcára kerül, ami lényegében egyértelmű. (Az apák hadbavonulása és a nők fokozott bevonása a termelésbe, a proletárlakások képét még sivárabbá teszi.) Az elhagyatottság mellett a mozi másik kerítője a fizikai nyomorúság ténye. Nos, nem mondunk újságot: az őszi és téli ucca meg a lakás hideg, a gyermekruhák vékonyak és a külvárosok, fiataljainak táplálkozása még békeidőben sem különösen ideális. Ilyen körülmények között találkozik a mi gyermekink a Mesével, amely a szomszédos mozi plakátjáról ekképpen harsog: Gyere, gyere hozzám, én az első előadáson félhely árakkal mérem neked a csodálatos, gondot vesztő álmokat! Vájjon ki tudna ellenállni az ilyen csábításnak? TALÁLKOZÁS ÍRTA: JÓZSA BÉLA Állt a vasajtó előtt, a rácsra könyökölve. Alatta kétemeletnyi a mélységben kifeszített háló nyújtózott. Ha valaki megúnta a cellában a négy lépés előre, négy lépés hátra sétál, megúnta a tenyérnyi ablakon nézni a kék eget s az ajtón a kicsi kockákba behuzigálni minden nap egy vonalat és egyet ugrott, ez a háló szépen, puhán kifogta, még meg is hintáztatta, mint egy fára kötött hintaágy, egypár puskatus és megint tovább négy előre, négy vissza, húzni tovább a vonalat az ajtón és a puliszka. András nem ugrott, bár nyitva hagyták az ajtót. Nézte a szembelévő folyosón felsorakozó parasztokat, akik egyenként léptek be a börtönirodából, a szabadból. Végigsimítja szemével kerek kalapjukat, csontos, száradt arcukat, széles bőrövüket és a lábukra mint kígyó tekergőzött bocskorszíjukat. Számolja, hányan lehetnek. Egy, kettő ... három... négy .. Hirtelen emlékezés vág az agyába. — Hol látta már ezt az arcot? Ez a magas homlok, ez az orr és a nyírott bajusz? Kutat a múltban visszafelé. Gyárak zakatoló tömege vonul el pillanatra lehúnyt szeme előtt. Fűrésztelepek, ahol dolgozott és ahol szombatonként nagy csoportokba gyűltek a cirkulások, a rönktériek és a közeli erdők döntői. Mint a vonat ablakában az elsuhanó falvak — szaladt előtte gyárak, házak, emberarcok sokasága. Hiába, nem találja. — Ej, hát hagyjuk! De új vérhullám önti el az agyát! Meg kell találni. Egymásután szedi elő az agyába raktározott képeket a múltról. Háború, menekülés? ... vissza még tovább... Újra végigsimítja szemével a csontos arcot, juhbőr kozsokját s a vasrácsba fogódzó jobbkezét. A hüvelykujja görbült s a közepén egy nagy bog,mintha ott kétszeresre vastagodott volna az ujja. Ugráló gondolatai, lassanként, mint egy méhraj a fára — hová már leszállt az anya — egy kicsi székely falu határa fölé szállnak s ott pihennek meg a „szarkakő" alatt. * Rongyos, mezítlábas gyerek járta a határt a juhok után, tarisznyájában puliszka és orda. Társa a Bodri volt, amelyik nyomába kullogott s amelyiknek tíz határban nem volt párja, úgy tudta összeterelni a négyszáz juhot s mégcsak belé sem kapott a gyapjúsokba. S társa volt, Átyim, a román pakulár, aki az esztenán gyúrta a sajtot s főzte az ordát. Ő tanította meg, hogy kell juhokat fejni — behajtani a hüvelykujjat s a mutatóujjal fogni a csicset —, ő tanította a juhnyírást s este széljárásból megtudni, hogy lesz-e eső. Csillagos estéken, mikor a falu már elcsendesült, csak itt-ott szakadt ki a kertek fái közül énekfoszlány s egy el nyujtott tehémbőgés s csak a békák felelgettek tele torokkal egymásnak a faluvégi tóban; hanyattfeküdve a kozsokon, együtt főzték a jövőt. Atyim csak egy kicsi mokány lovat szeretett volna valahol ott Abrud körül a nagy-nagy hegyek között, ahol, amint mondta, a fenyők tetején a szél is olyan bússzépen énekel. Anicával gyűjtenék a szénát fenn a havasi tisztáson ... sokat... elég legyen télre is a kicsi lónak. Ő vezeti majd végig a köves úton a saját lovát... az oldalán kétfelől kopognak a csebrek... megy Fehérvárra, Tordára... S ha megöregszik, megy helyette? fia fia, amelyik lesz. Megtanítja majd, hogy kiáltsa szépen, erősen a falukon át s a városikon, hogy: csebere... vegyene... Nekimajd hoz minden útról dohányt. S élnek szépen. András a városba készült inasnak. A városba, amiről Atyim csak gyűlölettel s haraggal tudott beszélni. Ő hordta keddenként a sajtot a gazda után be Udvarhelyre, de még az úri házak konyhájáról is kikergették a vas juhszaga miatt. — No, jó. Te is lenni úr, húzni nadrágt, kötni nyakra azt a... s ha találkozni veled, pökni te is parasztyimnak — mondotta. Már lecsendesedett András háborgó agya. Igen, semmi kétség, ez Atyim, a pakulár. Huszadmagával hozták be román csendőrök, összekötözve hosszú kötelekkel „lázadás miatt". Hideg volt az agyagosföldű kicsi ház, elmentek hát együtt fát vágni az abrudi hegyekbe. Tán éppen oda, ahol Anicával szénát gyűjteni készült. Már öreg, a haja fehér. Vakon megvan-e a kicsi lova? Hát a fia? Biztosan már az unokája is tudja tisztán, hogy: csebere... vérene... Szeretne beszélni vele. Megszorítani bütykös, öreg kezét s úgy, ahogy akkor, csillagos estéken a békák zenéje mellett a jövőbe néztek, most visszatekintve nézni, végig a székely falu sáros határától messze elkanyarodó két utat, amely most itt, a román börtön folyosóján ért össze. De viszik már el őket a cellába. András szeme még egyszer a ráncos arcra tapad s hangtalanul is mintha mondaná: — Igen találkoztunk, Atyim, látod, nem pöktelek le. A nyakamon volt kötve az a ... de elvették most az irodában. Igaz, a harisnya helyett most nadrágom van, de nézd meg, a szára csupa foszlány, a fenekén pedig két nagy folt van... De találkoztunk ... Álompalota, bizony álompalota a mozi a külvárosi gyermek számára. A modern lélektan megtanít bennünket arra, hogy a gyermek a legfantasztikusabb hazugságok segítségével teszi naggyá egyéniségét és így keres kárpótlást az élet megalázó tényeiért. Minél nyomorúságosabb a valóság, annál nagyobb a menekülési vágy. Az iskola drilljében és az otthon nyomorúságaiban megszürkült és elfáradt gyermeklélek hogyne szívná mohón magába a mese harmatát, amely másokkal packázó nagyúrrá, sikeres öklű szerencselovaggá, hódító aranyifjúvá vagy démonná varázsolhatja. Áldott sötétség fogjakörül, meghal a külvilág minden gondja-baja, a nektár és ambrózia minden íze van a vásznon, nem olyan-e az egész helyzet, mint az édesanya testében eltöltött boldog állapot, amelyet viszszasóvárogni nem szűnünk meg soha. A mindennapi élet tapasztalatai igazolják, hogy a gyermek szexuális érdeklődése már sokkal hamarabb jelentkezik, mint azt a mamák kívánatosnak, illedelmesnek és lehetségesnek tartanák. Vajúdó társadalmi rendünkben arc a leghelyesebb magatartás, ha a nemi érdeklődést kiváltó okokat a lehetőség szerint kiküszöböljük és a kérdést minél hosszabb ideig semlegesítjük a gyermek lelkében. Ezzel szemben több más tényező között a mozi is az idő előtti szexuális érés megindulását segíti elő. Ehhez szolgáljon itt bizonyítékul két újabb magyar film, amely a gyermekközönség körében nagy sikert aratott. A békeidők híres operettjének megfilmesített változata úgy végződik, hogy az újdonsült — persze királyi — házasokat az esküvői vendégek „jó bemondásai" között levetkőztetve, hálóingben kergetik a közös nászi ágyba. Egy most is pergő vígjátéknak pedig az a bonyodalomokozója, hogy egy hölgy ruhájának meglehetősen kényes pontjáról a komikus le akar emelni egy darab odatapadt lekvároskenyeret. A köréje font tréfák alaposan „felvilágosíthatják" a gyermekkorú nézőt a kézzelfogható udvarlás és a házasságtörés kétségkívül tanulságos kérdéseiről. A gyermek többet ért és kevesebbet felejt, mint azt a felnőttek szívesen gondolják. Az említett két film egyikét sem kötötte a cenzúra 16 éven felüli nézőkhöz. " A valóság leplében közelednek a filmdarabok gyermekeink lelkéhez és az élethűség látszatát keltve csalják meg őket. A fiatalok könnyen szuggerálhatók, kevés és hiányos a tapasztalatuk, kritikájuk pedig fejletlen. A film — akárcsak édestestvére, a ponyva — a valóság elemeivel dolgozik, csak éppen annak összetételét változtatja meg. Pompásan illusztrálja ezt a tételt a bűnügyi filmdrámának a fiatalokra való hatása. Az ilyen darabokban a büntetés rendszerint utóléri a bűnöst. De a nézők — amint ez a fiatalkorúak bírósága előtt gyakran kiderül — mégis inkább abűnözés kockázatos mesterségét választják, mint a győzedelmes oldal katonáinak szerepét. Hellwig: „Schundfilms" című könyvében ennek egyik okát abban látja, hogy a büntetés a darab végén következik be s pár pillanatig tart, ami lényegesen gyengébb hatást gyakorol az irreálisan kiszínezett s precízen lebonyolódott eseményeknél, továbbá minden bűnös el reméli kerülni a törvény sújtó kezét. A filmgyártás üzleti szempontjainak természetesen kedvez a szenzációéhségre s az idegizgalomra való spekuláció. A hatásos példanyújtás és az utánzásra való indítás elemi, erejű folyamata az, ami a játékfilmet századunk legnagyobb nevelőjévé tette. Balogh Jenő: „Fiatalkorúak és a büntetőjog" című munkájának 17. oldal A modern orvostudomány is ajánlja az ivókúra régi, évezredes gyógymódját! Kérdezze meg orvosát és tartson májusi lála RUDAS PARK JUVENTUS A T T I L A HUNGÁRIA rádiumos, Beénes-rádioakttív, mész hydrocarbonátos gyógyforrásai világhíres vizeivel