Népszava, 1942. október (70. évfolyam, 222–247. sz.)

1942-10-01 / 222. szám

1942 ö£tŐb per I, csütörtök NÉPSZAVA Német katonai szakértők a sztálingrádi hadműveletek jelentőségéről Újabb kaukázusi előretörést jelent Berlin Német adatok amerikai szállítóhajók elsüllyesztéséről Újabb sikeres hadműveletek a doni arcvonalon ha pedig kiégett, « TUNGSRAM » mwTOM SZTÁLINGRÁD ostromával kap­csolatban német részről elsősorban a város északi részében folyó had­műveletek fontosságát hangsúlyoz­zák. Rámutatnak ugyan arra, hogy a szovjet védelem a városrészben levő ipartelepeket óriási erődökké építette ki, de — hangsúlyozzák — már nem lehet kétség aziránt, hogy Sztálingrád elesik. A harcok hadá­szati célja — mondják berlini kato­nai szakértők — a városnak mint ellátó és utánpótló központnak a kikapcsolása volt, ezt már rég el­érték, az a kérdés pedig már csak alárendelt szerepet játszik, hogy mikor küzdik le a város északi ré­szében levő erődítéseket. A né­met veszteségek egyáltalán nem állanak arányban a Moszkvából, Londonból és Washingtonból ter­jesztett állításokkal. Ellenkezőleg — mondják —, a szovjet hadsereg ve­szít naponta 10.000 halottat, amint Willkie is kijelentette. Hasonló szellemű fejtegetések ol­vashatók a „Völkischer Beobach­ter"-ben is, amely ehhez hozzáteszi, hogy a sztálingrádi csata egyik legfontosabb célja a Szovjet egyik főközlekedési vonalának, a Volgá­nak a kikapcsolása és ez már be­következett. A bakui olaj nagy ré­s­zét a Volgán szállították és erre ezentúl nincs lehetőség. Tény, hogy a Volga télen befagy s ezért fel­tételezhető — írja a „Völkischer Beobachter"­—, hogy a szovjet had­vezetőség már korábban jelenté­keny mennyiségű olaj­készletek­et tartalékolt az ország belső terüle­tén, hiszen ha a Volga elvesztésére nem is, de befagyására számítaniok kellett. Az olasz lapok ugyancsak nagy figyelmet szentelnek a Sztálingrád északi részében folyó küzdelmek­nek. A „Popolo di Roma" szerint ezek a küzdelmek gyorsan halad­nak a befejezés felé. * A KAUKÁZUSI hadműveletek­nek — hangsúlyozzák német kato­nai körökben — nagyobb jelentő­séget kell tulajdonítani, mint a sztálingrádi csatának. Katonai helyről nyert értesülés alapján közli a német távirati iroda, hogy a­ német csapatok a Kaukázus vi­dékének északnyugati részén több kiépített kiserődállást törtek át és egyetlen szakaszon 61 harci állást rohammal elfoglaltak. Ugyancsak további ellenséges állásokat foglal­tak el a Terek folyónál is. A küz­delmekben mindenütt tevékeny részt vettek a német légikötelékek. Tuapsze vidékét újabb bombatáma­dás érte, bombázták a várostól északkeleti irányban levő ellensé­ges ellenállási gócpontokat és a Fekete tengeren több szovjet ke­reskedelmi hajót megtámadtak. Egy 1500 tonnás hajót több bomba­találat ért, úgyhogy a hajó go­molygó füstfelhőik között megállt — jelenti a „DNR". * A DONI ARCVONALRÓL a magyar csapatok sikeres helyi har­cairól érkezik jele­ntés mind a „DNR", mind pedig a „M. T. I." részéről. Eszerint egy magyar ro­hamcsapat átkelt a Don egyik szi­getére, az ottlevő ellenséges erőket leküzdötte, majd számos fogollyal és zsákmányolt fegyverrel tervsze­rűen visszatért kiinduló állásaiba. A Don egy másik pontján felmor­zsoltak egy bolsevista harcicsopor­tot, amely átkelést kísérelt meg. A többi frontszakaszon — leg­alább is ami a szárazföldi harco­kat illeti — viszonylag nyugalom volt. A voronezsi hídfőnél magyar és német harci gépek a szovjet utánpótlás ellen hajtottak végre támadásokat, egyébként azonban a harci tevékenység csak kisebb volt. Nagyobb légitámadást hajtot­tak végre a német kötelékek Ar­changelszk város és kikötője ellen. A „DNR" jelentése szerint „a leg­nagyobb űrméretű bombák óriási pusztításokat­ és hatalmas tüzeket okoztak". Ugyancsak a „DNR" je­lenti, hogy a keddi nap folyamán a keleti arcvonalon összesen 70 szov­jet gépet pusztítottak el, míg né­met részről mindössze négy gép volt a veszteség. *­­ A NYUGATI ARCVONAL ese­ményei közül elsősorban az atlanti­óceáni csata felé fordul a figye­lem. Jelentettük, hogy a washing­toni tengerészeti minisztérium nem hajlandó semilyen állásfogla­lásra a három amerikai csapat­szállítóhajó elsüllyesztéséről szóló német különjelentéssel kapcsolat­ban, Londonban pedig egyszerűen tagadják a csapatszállítóhajók el­süllyesztését. Erre való tekintettel német hivatalos helyről most újabb közleményt adtak ki, amely meg­állapítja, hogy a hajókaraván az északi csatornában igyekezett előre Írország és Észak-Skócia között. A „Viceroy of India" nevű csapat­szállítóhajót szeptember 25-én 16 óra 30 perc táján, a „Rein del Paci­fico" nevű hajót szeptember 26-án éjjel 1 óra tájban, a „Derbyshire"-t pedig ugyanaznap éjjel 23 óra 30 perc táján torpedózták meg és süllyesztették el. Az újabb közle­mény megállapítja a helyet is, ahol a támadás történt és bejelenti, hogy a legközelebbi napokban újabb bizonyítékokat tesznek közzé a három csapatszállító hajó el­süllyesztéséről. Német katonai hely­ről származó értesülés alapján a „DNB" egy másik listát is közöl, amely a szeptember 24-én el­süllyesztett kereskedelmi hajó ada­tait ismerteti. Az Egyesült Államok tengeré­szeti minisztériuma viszont — ugyancsak a német távirati iroda jelentése szerint — közölte, hogy az Egyesült Államok tengerészeté­nek vesztesége a háború kitörése óta összesen 22.300 halott és sebe­sült. A Stefani-iroda közli azt a washingtoni jelentést, amely sze­rint eddig összesen 2301 kereske­delmi hajó veszett el. A NYUGATI LÉGIHÁBORÚ ugyancsak változatlanul folyik to­vább. A véderőfőparancsnokság je­lentése szerint német harcigépek Délkelet-Anglia hadifontosságú be­rendezései ellen végrehajtott tá­madások során megtámadták a Chelmsford mellett levő golyós­csapágygyárat, ahol most hadisze­reket gyártanak és heves támadá­sokat intéztek fontos katonai cél­pontok ellen. Norwich közelében elpusztult egy iparvasút, a német gépek megtámadtak egy hajókara­vánt és súlyosan megrongáltak egy közepes nagyságú kereskedelmi ha­jót. Angol repülők viszont — amint a „DNB" jelenti — Észak-Német­ország partvidéke fölé repültek be, de bombát nem dobtak le. Két an­gol gépet lelőttek. Német részről több esetben rá­mutattak arra, hogy amíg a német légitámadások a britek katonai cél­pontjai ellen irányulnak, addig an­gol részről főleg a polgári lakosság megfélemlítésére törekszenek. Hogy ez a kísérlet milyen eredménytelen marad, arra vonatkozólag érdekes adatok olvashatók a „Bremer Zei­tungéban. „A legutolsó súlyos ter­rortámadás csapásai kemények vol­tak — írja a lap —, de még kemé­nyebbek ama férfiak és asszonyok idegei, akik a pusztulás láttára egy pillanatig sem haboztak, hogy mun­kához lássanak. Az ilyen éjszaká­kon a legnagyobb érzés kétségtele­nül a közösségi szellem, amely le­hetővé teszi,­­hogy az emberek úrrá, legyenek a dolgok felett. Még a külföldi munkások is megfontolás nélkül láttak a tűzfészkek oltá­sához. A támadásnak nincs vége, de már mindenütt hozzáfog­tak, hogy az alsóbb emeletekről mentsék, ami menthető. Egy súlyo­san sebesült gyalogos őrvezető, aki a keleti hadjáratban egyik lábát elvesztette, sehogysem tudta nyu­godtan végignézni, hogyan mente­nek mások, hanem eldobta man­kóit és féllábán ugrálva ment a házba, hogy segítsen menteni. Öt­ször, tízszer sietett be olyan fárad­hatatlanul, hogy végül nem bírta tovább. A házat fel kellett adni, az őrvezető pihent egy darabig, majd fölvette mankóit és tovább ment. Az ellenséges támadások károsult­jainak a hangulata korántsem két­ségbeesett. A legtöbben csodálatraméltó bizalom-- ŐSZI LAKBERENDEZÉSI ÉS HÁZTARTÁSI VÁSÁR Kedvezményes elővételi jegyek Budapest — Városliget 1942 október 1-től 12-ig 1,50 pengő helyett 1 pengőért kaphatók a Kultúrpropaganda-jegypénztárainknál. VII. Erzsébet körút 35, telefon 222-293 és VIII. Conti ucca 4, telefon 130-330, 331 és 332 Felkérjük az üzemi, üzleti, irodai bizalmiakat és megbízottakat, hogy a munkahelyükön dolgozók jegy igény­lését jelentsék be és a szükséges jegyekért jöjjenek be a jegypénztárainkba 3. o­da!

Next