Népszava, 1943. december (71. évfolyam, 272–296. sz.)
1943-12-25 / 292. szám
Tl. évfolyam 292. szám Budapest, 1943 december 25. szombat A SZOCIÁLDEMOKRATA.... APr ,XjB .i - • .,36 /v IIJTEZCT izomnai ^^nn*^ Ára Aw fucHJ^'. fillér ARTKÖZ - • - • ' Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Conti ucca 4 • Megjelenik hétfő kivételével minden nap • Telefonszám: 130-330, 130-331 és 130-332 LATOMA $ / * X szép és leffrn gyíkescentek fölött szállott a szó... És a szavak felhővé sűrűsödtek s hullott, egyre hullott az ünnepi áhítatba merült szívekre a gyöngyöző gondolat: föld, kenyér, szabadság, szocializmus... A gondolatok esője tisztára mosta a fárat, gondterhelt arcokat; a férfiak kemény vonásait feloldotta, az asszonyok szomorú arcán a reménység fénye derült... Csodálatos a szó hatalma, ha a tiszta eszme igazsága, szárnyaló lenne... Néztem ezeket a gyülekezeteken az, arcok sokaságát. Mennyire különböznek egymástól és menynyire egyformák. Közös sors formálta meg valamennyit és egyetlen, nagy gondolat közösségében olvadnak össze. Egyetlen arc tekint rám és ... mintha valami delejes áramlat futna át rajtam, mintha valami csoda történne velem: az idő és tér megsemmisül és egyetlen örökkévaló pillanatban olvad össze múlt, jelen s jövő. Megmérhetetlen pillanat, megmérhetetlen távolságok, megmérhetetlen sokaság!... * Kik emlékeztek bennem e tűnő pillanatban, kik szenvedték át a világ most múló napjainak kínjait és kik tekintettek e villanásnyi pillanat ablakán a jövőbe? Nem mások, mint akik bennem vannak és akikben benne vagyok sorsszerűen a« szétbonthatalanul: a gyülekezetek népe. Azok, akik e betlehemi csodára vártak, akiket ti római arénában a vadállatok vétkéül dobtak, akik pásztorkodtak (ki művelték a földet és nehéz kövekből tT" »lomokat emeltek — illef."Ju isteneknek, a jobbágyok és a txillegények, Tiborc siralmai és a kolozsvári ötvöslegények futósiagjai zengtek és lobbantak benimm és a vásárhelyi sikoltás hullott, mint a kaszapenge a szívemre, erők sebet ütve rajta. Derkovits parasztjai azzal a Nappal a vállukon, amely holtja perzsái őket és azok a napégette, vihar,verte, fölsebzett szívű és hallgatag ragyosok, akik ott meneteltek aizabadság csókjával ráncos homlokukon Rákóczi és Kossuth seregében; a gyárak füstös, olajos népe, amely valaha ifjonti tűzzel a szívében ott menetelt a körutak medrében és tüzes dalok úsztak a nyomában. Elmúlt és élő nemzedékeik ... Álmok, ezeknek a nemzedékeknek álmai, gondolatok, ezeknek a nemzedékeknek gondolatai, szenvedések, ezeknek a nemzedékeknek a szenvedései arrrrissödtek össze ebben az egyetlen pillanatban és a remények, amelyek élni és harcolni megtartották a földek, a tárnák, az üzemek s a műhelyek népét... A sebek — amelyeket a munka és az éhség, a szolgaság fájdalma és a megalázottság szégyene márt annyi évszázadon át a nép szívébe —, a sebek emlékeztek s a jajgatás démoni kórusa szólalt meg a rettenetek emlékeinek nyomán és — a felszabadult gondolat győzelmi kórusa. Különös dallam! Különös látomás. Mintha a történelem tenyere emelt volna a magasba s onnan lentről elsimultnak látszott minden. Kitágultak a határok. Múlt, és jelen beleveszett az ismeretlen időbe. Új nép sokadalma lepte be a földet, „másfajta raj" és mégis ugyanaz, mint amellyel annyiszor találkoztam: a gyülekezetek népe. Tiszták és derültek. Szabadon élnek a szabadságtól megifjult földön. Gépek és virágzó mezők szomszédságában. „A csillagos ég fölöttük"« — a szabadság rendje bennük. Munkálkodnak és élnek. A munka öröm a számukra és szerszámjaikon nem verejték, hanem a szellem fénye, csillog. Meglelték a béke s a nyugalom titkát: szabadság és szocializmus. Nem ismerik a kényszert és az erőszakot. Ez a két jogfilom kiveszett belőlük. Földjeik és gépeik bőségben ontják mindazt, amire az emberiségnek szüksége van. Nem ismerik a legirtóztatóbb félelmet, a holnapi kenyér bizonytalanságából eredő félelmet. Mindenkinek dolgoznia kell, de ez magától értetődő a számukra, a legtisztább örömök forrása s a közjó szolgálata. Értelmesen élnek, mert értelmesen szervezték meg életüket. A legjobb, a legtökéletesebb, mert mindig tökéletesedő gépekkel és szerszámokkal dolgoznak s a legészszerűbben használják fel a mechanikai és az emberi energiát. Ezzel elérték, hogy a régi idők lélekrabló és testet ölő robotja, a munkahajsza teljesen ismeretlenné vált s a valaha szokásos munkaidő egy töredéke alatt létrehozzák mindazt, amire szükségük van. Sem nem kevesebbet, sem nem többet, mert a munkát s az anyagot a legnagyobb becsben tartják. Hihetetlennek tűnik előttük, hogy valaha is a verejtékes munka eredményeit elpusztították csak azért, mert sok volt belfihtik és ugyanakkor milliók a legszükségesebbhez sem tudtak hozzájutni. Gyárait az alkotásnak, az örömnek és tisztaságnak, az emberi szolidaritásnak a templomai. Városaik szépek, egészségesek, a házak homlokzatairól a művészetek harmóniája sugárzik. Utaik szélesek, levegősek, lombosak. A falu fogalma is kiveszett. Azonos feltételek, azonos létformák között élnek az emberek. A földművelés is átalakult. A szántóföldeken is gép dolgozik, viszont a végeláthatatlan kertekben szorgos és gondos kezek munkálkodnak. Az ember és a természet újra egymásra talált. A városok falai nem rekesztik ki a fákat és virágos bokrokat; az erdők illata lengi át a széles, napfényes utakat. A közmegegyezés szelleme irányítja az emberek minden dolgát és mert senki szükséget nem szenved és mert a jog háthatatlanul is érvényesül minden életmegnyilvánulásban és mert az egyéniség szabadon bontakozhatik ki és nincs korlátja a tehetségnek, ha csak nem a közjó, a legtisztább és az élet szükségleteivel és törvényeivel legösszhangzatosabb erkölcsi érzület uralkodik a közösségekben. Tudomány, művészet, rodalom csodálatos virágzásban áll és segítséget nyújt az emberiségnek, hogy egyre följebb emelkedjék — a teljesség felé. A tökéletes harmónia felé, amely mégsem a mozdulatlanság és a némaság halottiyrgalma, hanem az örök és szakadatlan mozgásé, amelyet azonban az értelem igazgat és nem a vak véletlen és nem az ösztönök kiszámíthatatlansága és így az anyag és szellem összhangja tökéletessé válhatik nemcsak magában az emberben, hanem az egész élő, szerves világban. Ez lesz a filozófia megvalósulásának világa, a szabadság birodalma. A gyülekezet megmozdult, az áram megszakadt. Az egyetlen arc elemeire bomlott. A látomás eltűnt. De csakugyan eltnt-e? Eltűnhet-e valami, ami évezredek óta él a szegények és megalázottak szívében s a legnagyobb szellemek elméjében és örökkévaló műveiben? És a szellem talán nem valóság? Tagadni merné valaki?! Nem volt valóság az a tűnő pillanat, amelyben szinte az egész emberiség történelme elfért s még a jövendőnek is maradt benne helye. Nem valóság a látomás? Hogyne volna az! Volna-e értelme az életnek, ha lebírhatatlanul és megakaszthatatlanul nem a tökéletes igazság , a teljes harmónia felé sodródna zuhogó árja, ha jelek sokasága nem vallana arról a szebb, békésebb, boldogabb világról, amelynek fundamentumát most készíti az emberiség. Egyrészre tudatosan, más része pusztán ösztöneinek szavára hallgatva. Igen, elveszne az élet értelme, ha nem hihetnénk többé az emberi szellem építőerejében s ennek a szellemnek termékeny és termékenyítő valóságában, ha nem hihetnénk abban, hogy minden ellentét s a belőle keletkező küzdelem végső soron kiegyenlítődéshez vezet és magasabb létfokra emel. * Azok a gyülekezetek, amelyeknek egyikén ez a látomás egy fölvillanó pillanat varázslatában megmutatkozott. Olyan közösségek, amelyekben, mint anyaméhben a magzat, már benne él az új világrend eszméje. Bennük él, mert csak ezek a közösségek lehettek terhesek a jövendő ígéretével s a beteljesülés álmával. A dolgozóké az eszme, amelyből a jövendő hősi valósága kibontakozik. Mert csak ők lehettek a tagadói annak a rendetlenségnek, aránytalanságnak, ellentmondásnak, amely benne rejlik a tőkés termelési rendben, a régi világ instrumentumaiban. Ők szenvednek mindezek miatt, az ő igazságuk kiált beteljesülésért. Merthogy Jézus is a szegények közül jött s a szegényekért halt vértanúhalált. " Nem véletlen ez. Törvény! És ez a törvény megmásíthatatlan. A gyülekezetek embereinek szívében és vérsejtjeiben él ez a törvény és onnan ki nem léphető. Csak a szívükkel együtt. De akkor meghalna — nem a törvény -e a világ. A világ pedig élni akar, az emberi világ különösen. És e törvény szerint él! Igazságosságra tör, szépségre és harmóniára! Kiegyenlítődésre! * Lobogva ég a világ. Felgyújtották. De a tűzben nem semmisül ,meg az ember. Ez a tűz roppant kohókat forral. És az érc, amely ezekben a kohókban kavarog, kiöntésre vár. Új formát kap a világ. Az értelem, amelyet új erkölcsi törvények szabályoznak, már készíti terveit. És talán nemsokára milliók ajkán újra fölcsendül az örömteli kiáltás, amely betölti a mindenséget. Megszületett! ÍRTA: SZAKASITS ÁRPÁD PONTLAPJA