Népszava, 1947. január (75. évfolyam, 1–25. sz.)
1947-01-01 / 1. szám
Szocialisták csatasorban A munkásmozgalom politikai harcának megindításakor az osztálymentes társadalom megvalósítására tört. A program szerint a munkásságot öntudatra kellett ébreszteni és forradalmasítani. Évtizedek munkája volt szükséges ahhoz, hogy a tömegek fölismerjék osztályhelyzetüket és a fölemelkedés útját Alapos, mindenre kiterjeszkedő szervezés és harcos szellem fölébresztésére használták fel az úttörők erejüket Ennek az évtizedes munkának során mindenekelőtt a munkásság gazdasági helyzetét kellett jobbra fordítani és hogy ezt intézményesen biztosíthassák, a politikai jogok birtokába juttatni őket. * Magyarországon szinte reménytelennek tetszett a helyzet A hatalmon levő osztály a maga kiváltságainak biztosítása céljából kirekesztette a politikai jogok gyakorlásából a dolgozókat. Mezőgazdasági és ipari munkások egyaránt nem szólhattak bele a maguk és az ország dolgainak intézésébe, mert nem volt szavazati joguk. A választásokon — ezernyi erőszak és csalafintaság alkalmazásával —, csak a vagyonosok vehettek részt, azok, akik bizonyos megállapított öszszegnél nagyobb adót fizettek, tehát vagy vagyonnal, vagy jelentékenyebb jövedelemmel rendelkeztek. Még a községi önkormányzatokba sem juthatott be munkásember, bár ezeket szélesebb körű választói jog alapján gyülekeztették. Itt is a tőkések érdekeinek védelmére, a vagyonosokat, „virilistákat" helyezték el, hogy esetleges munkáskövetelések jelentkezésekor az uralkodó osztály érdekeit megvédelmezzék és leszavazzák a feltörekvő rétegek jogos követeléseit Sztrájkok, utcai tüntetések, nem egyszer forradalmi erejű megmozdulások rázták meg az ország látszólagos nyugalmát. A jelszó mindenkor: az általános, titkos, községenkénti szavazati jog. Elérkezett 1914, a világháború kitörésének napja és a magyar munkásságnak még mindig nem volt szavazati joga. A háború már negyedik esztendeje folyt, vérpatakok jelezték az elszédített emberek szörnyű mérkőzésének színhelyeit, a magyar parlamentben pedig arról vitáztak, miként lehet úgy megalkotni a választótörvényt, hogy kívül hagyhassák a proletariátust. Az urak politikai játéka közben megmozdult a nép, megrázta öklét és váratlan hirtelenséggel, 1918 október 31-én, megajándékozta a magyar történelmet a vértelen forradalom nagyszerű tényével. * A munkásosztály képviselői részeseivé váltak a politikai hatalomnak. Szörnyű hagyatékot, ezeresztendős úri harácsolás és négyéves anyag- és vérpocsékolás kártevéseit kellett felszámolniok, miközben az imperialista nagyhatalmak egyre fojtogatóbban gyűrűt vontak az öntudatára ébredt magyar nép köré. Végül is idegen, román fegyverek segítségével győzött az ellenforradalom és hogy föltámassza a feudális Magyarországot a demokratizálódott Európa közepén, tűzzel-vassal irtott mindent, ami a munkásság politikai hatalmát fenn,tarthatta volna. Akasztófa, gyilok, börtön vagy számkivetés várakozott az öntudatosan viselkedő munkásokra. Minden fenyegetés és veszedelem ellenére a Szociáldemokrata Párt kitartott meggyőződése mellett: fel kell használnia minden eszközt, a politikai életben való részvételre, hogy a látszatalkotmány keretein belül dönthesse meg az ellenforradalmat és védhesse meg a munkásság intézményeit és jogait így történt, hogy az ellenforradalom győzelme után a második nemzetgyűlésben és a főváros első törvényhatósági bizottságában megjelentek vörös szegfüves gomblyukukban a szociáldemokrata képviselők és városatyák. A parlamentben a politikai jogokért küzdöttek, a városházán a munkásság .— Elveszett s 63-as villamoson esty f«i»t« női Unka dea. SO-án este l'»lö— SUO között, melyben az összes irataim éa havi fizetésem volt. Kérem a becsület«« megtalálót, nocry legalább az irataimat juttassa viasza a címemre. Baszf»teri W XXL, Mixamvrad JbtL UL ML gazdasági jobblétéért, a nyomor megszüntetéséért és a demokratikus szellem érvényesüléséért harcoltak. Új hang volt a szociáldemokratáké a márvány díszítette pompás termeiben, harcos harsogás, alapos, megfontolt követelések rendszeres és félelemnélküli hangoztatása. Elenyésző kisebbség volt a tőkésosztályok képviselőivel szemben, de a mögöttük álló tömegek elveik igazságának hite megsokszorozta erejüiket A városházán elfogultan elvakult, retrográd, klerikális érzelmű többséggel szemben kellett viaskodniok. Állhatatosságukkal, alaposságukkal és harcos kedvükkel megdöntöttek minden elzárkózást. A szociáldemokratákkal nem bírt a „keresztény" jelszó mögé bújt reakció, folyton számolnia kellett ellenérzésükkel, bírálatukkal, meg nem szűnő támadásaikkal. Ezek enyhítése érdekesen sok mindent engedett és valósított meg a reakció. De veszedelmes volt a szocáldemokraták népszerűsége és hamarosan új fővárosi törvényt hoztak, amely megszűkítette a választójogot és kevesebb lehetőséget adott a szociáldemokrata bírálatra. Még így sem bírtak velük Újabb fővárosi törvénnyel még szűkebbre vonták a választójogot, az önkormányzat jogkörét Mindez erőfeszítés ellenére a munkásság képviselői beletanultak a város ügyeinek intézésébe. * Elkövetkezett a második világháború és szörnyű rémségek után a felszabadítás és újabb választás. A Szociáldemokrata Párt nem kapta meg ugyan a többséget a városházán, de politikai múltjánál, küzdelmeinél és érdemeinél fogva olyan súlyt és tekintélyt szerzett magának, hogy a főváros vezető pártja. A szociáldemokraták adták Szakasits Árpád elvtárs személyé-ben a főpolgármestert helyettesítő törvényhatósági bizottsági elnököt, az általános népszerűségnek örvendő, egyre nagyobb tekintélyre szert tevő Bechtler Péter alpolgármestert, a szociálpolitikai ügyeket intéző Pollákné Stern Szeréna tanácsnoknőt, a közegészségügyi intézmények élén álló Hahn Sándor tanácsnokot. Személyük varázsa, tevékenységükben való fáradhatatlanságuk és puritánságuk hatalmas vonzóerőt gyakorol a főváros minden tisztviselőjére és alkalmazottjára. Ma már a városi alkalmazottak ötven százaléknál nagyobb része a Szociáldemokrata Párthoz tartozik. Ha még nem öntudatos munkások, azokká válnak, mert állandóan húsz-huszonöt szemináriumon képezik őket hogy megtanulják a szocialista gondolkodás alapjait és elvek igazát. A községpolitikában miben sem változott a párt programja. Követeli a teljes önkormányzatot, az alkalmazottak munkájukhoz mért becsületes és tisztességes javadalmazását, a nyomár és szegénység intézményes felszámolását, a tanulás és művelődés szabadságát és ingyenes lehetőségeit, a kultúra terjesztését, a közegészségügy biztosítását, az üzemeknek az egész lakosság érdekében való kiterjesztését és intenzív kihasználását, a közélelmezés biztosítását, a tőke harácsolásának kikapcsolását a ellátásból, a lakásínség megoldását, nem szükséglakások révén, hanem a szociális és kulturális igények kielégítésével, arányos adóztatást s azt a jogot, hogy Budapest saját bevételei felett szabadon rendelkezzék. A szocialista községpolitikát senki túl nem szárnyalhatja, senki igazságának erejét meg nem döntheti. Éppen ezért érvényesülni is fog, mert a musrkás városatyák, a mögöttükálló tömegek harcos kedvétől buzdítva, mindent elkövetnek, h hogy Budapest a dolgozók boldog és szép városa legyen. Nádor Jenő Huszonöt esztendő a munkássakkozás történetéből i£a már nem szorul bizonyításra, hogy a munkássakkozás éppen olyan ,fontos része a munkásmozgalomnak, mint bármelyik más kultúrmozgalom, amelyet a dolgozó tömegek határtalan lelkesedése teremtett meg. Most, a Népszava jubiláris számának megjelenésekor, úgy érezzük, meg kell állnunk egy pillanatra, hogy visszanézve, lelkiismeretes értékeléssel számot adjunk önmagunknak e kultúra fejlődéséről. A munkásakkozásnak szervezett formában való jelentkezése egybeesik az első világháborút követően, 1921 október 2-án a Népszava sakkrovatának megindulásáról. A 25 év előtti meginduláskor e sorok írója, akkor politikai meggyőződéséért üldözött és állásától megfosztott közalkalmazott, Maróczy Géza nagymesterünk elárvult örökét vette át és adott impulzust egy öntudatos kultúrmozgalomnak. A sakkot is beállítottuk a tömegnevelés eszközei közé, amely a szórakozás, a játszva tanulás magasabb formájával mutat rá meggyőző erővel az önfegyelem, a keltatív szellem szükségére és rávezet a tervekben való gondolkodásra, melyre ma, a tervgazdálkodás kiteljesedésének idején minden munkaterületen nagy szükségünk van. Az elmondottakból önként következik, hogy a mi sorainkban a sakk többet jelent puszta szórakozásnál, mert az a dolgozók meg nem szűnő társadalmi előretörésének egyik megnyilatkozási formája. Ez a fölismerés hozta életre a munkássakköröket mindenütt, ahol munkásmozgalom van. Ez az egyik tényező, a másik pedig az a fölismerés, hogy minden harcunk sikeres megvívására ezt az eszközt sem hagyhatjuk parlagon heverni. Felismertük, hogy a minden ember énjében lappangó játékszenvedély legideálisabb levezetése a sakkozás, e legmagasabbrendű szellemi sport, melyben fellelhetők ugyan a játék elemei, de a tudomány és művészet mezsgyéjén jár, tehát lényegileg nem is játék, de mégis ezt a szót használjuk, mert fogalmának kifejezésére nincs jobb szavunk. A szakszervezetek általában szeretettel és megértéssel karolták fel és támogatták a munkásság sakkulturális törekvéseit, mert már akkor felismerték annak horderejét és szükségét. Nagy sakkélet indult a fások, vasasok, bőrsök, szabók, cukászok, kereskedelmi alkalmazottak, magántisztviselők szervezeteiben s nem utolsósorban a Magyar Munkás Sakkörben, mely a reakció legvadabb tobzódása idején is e mozgalom középpontjában állott. SZÓRAKOZTATÓ ELŐADÁS A Magyar Színházban Színre kerül a vasárnap délután 4 órakor olcsó helyárakkal. Jegyek a NÉPSZAVA könyvkereskedésben, Erzsébet krt 17, S: 223-447 Kiáltásunk a kollektív sakkozásért A munkássakkozás leghatásosabb megjelenési és kiélési formáját a csapatbajnoki rendszer kiépítésében, azaz a kollektív sakkozásban találtuk meg. Ennek aformának a rendszeresítéséért szálltak síkra a Magyar Munkás Sakkor vezetői olyan időben, amikor a sakkszövetség irányítói mégmeglehetősen nagy idegenkedéssel fogadták az új gondolatot, hogy a sakkozás ne csak néhány kedvtelő „gentleman" szórakozása legyen, hanem a feltörekvő munkásosztály is megtalálja méltó helyét a sakkkultúrában. De az idő nekünk dolgozott, a kollektív sakkozás gondolata, a közvetlen szükséglet meggyőző erejével utat tört magának, olyannyira, hogy 1925 óta a főváros és vidék sakkorganizációjának ez a gerince. Ma a vasárnaponként kiírt fordulókon a Budapest-kerületi csapatbajnokságért mintegy 1000 eaikanó márkázik -nymummi. NÉPSZAVA 1947 jan. 22 A második világháború alatt és az ezt megelőző évtizedekben a sakkszövetség akkori vezetőinek legtöbbje sanda gyanúval kísérte a osztálytudatos munkasakkozók tevékenységét, akik nekigyürkőző akarattal új utakat jártak és világosan tudták, hogy mit akarnak. Közelharcunk a reakcióval A reakciós kormányoknak nem tetszett a munkásság kulturális föle melkedésre irányuló törekvése secailyen irányban sem éa iffja sakkörökben is titkolt mozgalmas fedőszerveket szimatolt. A reakciós kormányok idején a minkássakköröknek iS jutott a megpróbáltatásokból. Állandó harcot kellett folytatni az alapszabályok jóváhagyásáért, ez nem ment minden nehézség nélkül. A reakció uralma alatt is történtek bizonyos elhatározó lépések az önálló munkás sakkszövetség megteremtése érdekében, de sajnos, e fontos szervnek legális úton való életrehívása csak a felszabadulás után valósulhatott meg. A Magyar Munkás Sakkor alapszabály ügye valóságos kultúrbotránnyá dagadt A sakkor vezetőit a rendőrségre való idézgetésekkel is zaklatták. A reakció mesterkedéseire a Szociáldemokrata Párt vezetői is fölfigyeltek. Interpelláció hangzott el az MMSK ügyében Pikler Emil elvtárs, országgyűlési képviselő részéről a „T. Háldan". Megbélyegezte a munkáskultúr egyesületekkel szemben megnyilvánuló ellenszenvet. Sajnálatos, hogy csak éppen ebből a nem kívánatos alkalomból eshetett szó először a „T. Ház" nyilvánossága előtt a sakkultúráról. Ezek után már nem lehetett e.odá®a" a pozitív intézkedést és háromévi küzdi-sem a tán, 1924-ben végre megkapta Jóváhagyóit aLapszabályait • Magyar Munkás Sakkor. Erre azért is nagy szükség volv, mert most már egy kis taktikai húzással biztosítani tudtuk a alapszabályok nélkül működő együttesek tevékenységét is. Az újjáépítés jegyében A fasizmus fékevesztett vimdanstaustv után, romosak a hidak és épületek heverte* romokban, de romokban hevert a kultúra is. Amikor a fölszabadulást követően elhagyhattuk a pinceodukat körülnéztüni a magunk területén, a sakkörök készleteinek, könyvtárának, irattárának nagy részét kifosztva találtuk. Akadt azonban néhány rajongója a szükségesnek és jónak, ezek vállalták a fasiszta módszerekkel meggyalázott sakkultúra ilatrekeslését is megindult a cselekvőkészség as *ij£vewdá szebbért és jobbért. A lelkes kezdeményezők mást akartak, mint ami a múltban volt. Olyan sakkszövetséget akartak, ahol a sakkozó tömegek túlnyomó részének társadalmi rétegeződése adja meg a jelleget és ennek megfelelően a canakás sakk -körök vezetői az irányítók. Ezért harcoltunk az igazságkereeée belső kényszerétől is ösztökélve a Magyar Dolgozók Országos Sakkszövetségének megalakításáért és követeltük az évtizedes mulasztások megtorlásául a „Magyar Sakkszövetség" föloszlatását azokkal szemben, akik még nem tudtak, vagy még nem mertek hinni a fejlődés ilyen irányú szükségességében. A MADOS megalakult, az új sakkszövetség vezetői nagy lelkesedéssel és éselekvő akarással fogtak a szellemi újjáépítés rájuk váró részéhez, az egyetemes magyar sakkélet újjászervezéséhez. Mindenekelőtt saját otthont teremtettek a sakkszövetségnek, a versenyeik soha nem látott sorozatát rendezték meg, de érzékeltetni tudták tömegeikkel, hogy a sakkot nem puszta szórakozásnak tekintik, hanem a nomkismozgalom részének, a kultúra és írási-ltciklii eszközének. Alig másfélévi munka után ma már ott tart a sakkszövetség, hogy a mintegy 3000 főt számláló tagegyesületeknek csúcsszerve és nemcsak a főváros virágzó sakkéletét szervezte újjá, de öt vidéki kerület biztató, jó úton haladó sakkultúrájára is utalhat. ÍR. új — Orvosi hír. Dr Szegő Sándor szülész-nőgyógyász rendelőjét Madách Imre tér 5. sz. alá helyezte át. R&ndal: 3—6. Új telefona&áma: injöx CO