Népszava, 1951. január (79. évfolyam, 1-25. sz.)
1951-01-24 / 19. szám
ZÉPSZAVA A termelés élharcosai Andrássi László mintaasztalos csoportvezető (Ganz Hajógyár) csoportjával a kongresszus tiszteletére vállalta, hogy egy forgattyúszekrény-felsőrész jobb- és baloldalának elkészítését március 15-e helyett február 15-ig befejezik. A munkadarabokat úgy szabják le, hogy az anyagból a legkisebb darabokat is fel tudják használni. Takács Ernőné vegyészmérnök (Budapesti Kénsavgyár) a szuperfoszfát melléktermékeként jelentkező nátrium silicofluorid előállításánál — melyet a zománciparban használnak fel — a kovasavas üledék kicentrifugálásával lehetővé tette, hogy ebből az anyagból naponta egy métermázsával többet állítsanak elő. Az újítás évente 52.800 forint megtakarítást jelent. Ábel Nándor esztergályos csoportvezető (EMAG) újításaival eddig több mint 35.000 forintot takarított meg. A kongresszus tiszteletére vállalta, hogy négy szaktársának átadja tapasztalatait, úgy, hogy azok 60—70 százalékos átlagteljesítményüket 105 százalékra emelik. A négy munkamódszerátvevő már 100 százalékot teljesít. Vállalta még, hogy két újítást ad be. A csúcsesztergapad átalakításával lehetővé teszi, hogy két szakmunkás munkáját egy segédmunkás is eltudja végezni. A kultúrverseny még jobban összeforrasztotta a malomtanyai színjátszó házaspár életét »Következik a »Megváltoztunk« című jelenet, előadják a szerencsi malomtanyai állami gazdaság színjátszói.. . « Amikor a műsorbemondó eltűnt a függöny mögött, halk, izgatott morajlás jutott végig a Szerencsi Cukorgyár kuli új otthonában tartott járási kultúrversenybemutató közönségén. Többségük ismerte az állami gazdaság színjátszóit, hiszen községükhöz tartoznak. Dolgozó parasztcsalád életéről szól az előadott jelenet. Leányuk vissza akarja adni a jegygyűrűt, szabadságra hazajövő katona-vőlegényének, akire a bevonulása előtti időből még úgy emlékszik vissza, mint egy komolytalan duhajkodó, kocsmázó legényre. Men az ő élete közben megváltozott, s ennek nyomán gondolkozása is. A Párt, a DISZ nevelte, formálta át életét. Csak arról feledkezett meg, hogy vőlegénye, a honvédségnél, a nép nagy iskolájában, szintén más emberré vált. Amikor erről személyesen is meggyőződik, már másképpen néz a fiúra... A nézők közül valaki váratlanul félhangosan odaszólt szomszédjához: — No, ezek a Hegedűs Jóskáék ugyancsak megváltoztak ... Még az asszony is belépett a színjátszócsoportba. — Nézd csak — válaszolt a szomszéd —, még a színdarabban is házaspárt játszanak ... Igen, Hegedűs Jóskáék, a »színjátszó házaspár«, még szerepük szerint is élettársak voltak. Alakításukban a maguk megváltozott élete is kifejeződött. Játékuk ezért volt oly hiteles. Sikerült is kivívniuk színjátszócsoportjuknak a járási döntő második helyezését. A bemutató előadás végén a kultúrcsoport tagjai, a főszereplő »színjátszó házaspárral« együtt, boldogan szorongatták kezükben a jutalomkönyveket. Mindnyájan egyszerre lapozgatták, simogatták a könyveket. Közben a barátok közül néhányan jókedvűen »ugrálták ■ a házaspárt. »Ti még a színpadon sem tudtok elszakadni egymástól?« »Eszünkben sincs! Hiszen most kerültünk még közelebb egymáshoz...« ■— mondja Hegedűs József derűs arccal és átöleli asszonyát. Hegedűs Jóska 30 éves fiatalember. Igaz, hogy ennél idősebbnek látszik. A régi cselédsors, az egykori grófSzimai-birtokon töltött keserves évek nyoma. Amikor nevet, mintha megfiatalodna. Szeret szívből kacagni, mert alapjában véve, jókedélyű ember. És az utóbbi években élete is egyre vidámabbá vált. Amikor életéről beszél, magashomlokú, értelmes tekintetű arcából kiegyensúlyozottság árad. 1947 óta párttag, jelenleg az állami gazdaság pártszervezetének vezetőségi tagja. Három hat éven aluli, gyermeke van. 1948 ■ óta vesz részt a színjátszócsoportban. ■ — Nagyon sokat köszönhetek a kultúrmunkának — mondja elégedettvisszaemlékezéssel. — Amióta színjátszó vagyok, sokkal többet olvasok, másképpen látom a dolgokat, az életet, könnyebben, vidámabban megy a munka. Hegedűs elvtárs nemrégen még tejsőkocsis volt az állami gazdaságban. Néhány hete a 60 tagú növénytermesztő-brigád vezetője lett. A munkát szerető ember örömével beszél új beosztásáról, és arról a fejlődésről, amelylyel idáig jutott. Örül a nagyobb felelősségnek, amivel új munkája jár és amit kommunista öntudattal vállal. Örül annak, hogy új beosztásában a fizikai munka jobban összefonódik a szellemi munkával. Feleségével együtt egyre nagyobb kultúréletet él. Hegedűs elvtárs most olvassa például Sztálin elvtárs életrajzát. Felesége az MNDSZ-ben hallgat előadásokat. És a színjátszást nemcsak akkor szeretik, amikor maguk is szerepelnek, hanem időnként bejárnak a miskolci színházba is. Ilyesmi a múltban elképzelhetetlen volt. A tanyáról, ottol éltek, legfeljebb a falu kocsmájába rándulhattak be. Hegedűs Józsefné a férjénél alacsonyabb termetű, élénkszemű, derűsarcú menyecske. Amikor mostani, első színjátszó-szerepléséről beszél, időnkéntfejkendője mögül huncut pillantásokat vet férjére, mint akivel valamilyen kedves, közös titkuk van. Beszélgetés közben kiderült, a nagy »titok«. Az állami gazdaság MNDSZ-asszonyai Sztálin elvtárs születésnapjára vállalták két épület kimeszelését. Vállalásuknak idő előtt eleget is tettek, de érezték, hogy amit csináltak, az kevés. Akkoriban a kultúrcsoport éppen készülődött benevezni a kultúrversenybe és már összeállították szereplésük programmját is. Hiányzott azonban egy asszony-szereplő. Az MNDSZ vállalta, hogy ők adnak majd szereplőt, csak még azt nem tudták, hogy kit. Azután Hegedűs Jóska megkérdezte asszonyát: »Mi volna, ha te...?« így segített a férj ötlete és az asszony vállalkozó szelleme megoldani a problémát. — Nagyon megszerettem a színjátszást — mondja az asszony olyan büszkén, mint aki tudja, hogy életén*'' újabb tartalmat adott. — Most még egyenrangúbbnak érzem magam a fiúkkal, a férjeimnél. És... úgy érzem ... — mondja elgondolkozva, miközben férjébe karol —, hogy most több közöm van hozzá... Férje közbeszól. Arról beszél, hogy Felesége most már jobban megérti a Pártjelentőségét, most már jobban érdekli a politika, könnyebb nevelni őt. — Van közös témánk. Odahaza együtt tanuljuk a szerepeket. Ilyenkor kisgyermekeink látott szájjal ülnek a lócán és figyelnek bennünket. A gyerkőcök eleinte azt hitték, hogy veszekszünk — mondja nevetve —, de azután rájöttek, hogy ez csak játék... Azóta előfordul, Ingty áhitatosabban hallgatják szereptanulásunkat, mint a nézők a nagy színházban az előadást. És bizony előfordul, hogy sokszor hamarabb tudják a szerepet, mint mi. Hát gyorsan tanulnak ezek a gyermekek, többet is tudnak majd, mint mi, ha felnőnek. Az ő életük még boldogabb lesz. (szenes) 6 1951 JANUÁR 24, SZERDA A NAGY HAZAFI Klincsenek adataink arravonatkozó■ rag, hogy ez a csodálatos filmalkotás — amely a Szovjet Filmhét alkalmából kerül bemutatásra Budapesten. —, A Nagy Hazafi, milyen sikereket eredményezett a szovjet nemzetgazdaság területén, de bizonyos, hogy ennek a tűmnek a hatása a mázsáknak, a tonnáknak, a lakóterületek légköbmétereinek millióibanmérhető le, amelyeket a szovjet nép átkötött a túlteljesített sztálini ötéves tervek keretében. Nincsenek adataink arra vonatkozólag sem, hogy a Nagy Honvédő Háború hősei közül hányan várják Ermler hatalmas filmalkotását, de bizonyos, hogy a fasisztaverő szovjet katonák tíz- és százezrei lelkében élt adöntő, e. legforróbb pillanatban a nagy szovjet hazafi magávalragadó alakja. És végül nincsenek — nem is lehetnek — adataink arra vonatkozólag sem, hogy hány ember szívében edződő, meg a film nyomán a szent elhatározás, hogy hazafi lesz a szó szovjet értelmében, olyan ember, aki minden áldozatra kész a nép érdekeiért, de bizonyos: a Bolsevik Párt tagjai, a lenini Komszomal tagjai, a szovjet emberek tíz- és százmills, a többi között ebből a fémből is merítettek erőt ahhoz a példátlanul hősi harchoz, amelyet folytattak és folytatnak, ahhoz a nagyszerű helytálláshoz, amely a szovjet embert jellemzi és megkülönbözteti a többi embertől. A Nagy Hazafi — rendkívüli alkotás. Olyan film, amelynek minden jelenetében, minden kockájában kibontakozik a szovjet társadalom hatalmas fölénye minden más társadalom felett, a szovjet ember magasabbrendűsége minden más embernél, a szovjet művészet — a szocialista realizmus — utolérhetetlen erkölcsi ereje és az ebből fakadó művészi értéke, amellyel semilyen más művészet nem vetekedhet. A nagy hazafi rendkívüli alkotás lévén, rendkívüli problémákat is vet fel és értékelése túlnő a filmkritikák szokványos határain. A nagy hazafi hatalmas történelmi körkép, kulcs a szovjet ember megismeréséhez, a szovjet társadalom sikeresnek megértéséhez, mindazok kezében, akik térben, vagy időben kívül estek a Szovjetunió hősi korszakának, az iparosítás korszakának esztendein. »A mi fiatal dramaturgjaink — írta Makszim Gorkij — igen szerencsés helyzetben vannak. Olyan hős áll előttük, amilyen még sohasem volt: egyszerű, világos, de ugyanakkor hatalmas is.« Ez a szerencsés helyzet, amely a legnagyszerűbb művészet lehetőségét hordozza magában, ugyanakkor igen nehéz, felelősségteljes feladatot állít korunk művészei elé. A nagy hazafi megoldotta ezt a feladatot: a maga teljes erkölcsi nagyságában ábrázolta azt a hőst, akinél pozitívabbat nem ismer a történelem, korunk óriását — a bolsevik embert. A cím főalakja Sahov elvtárs, a szovjet nép nagy mártírját, a felejthetetlen Kirov elvtársat állítja elénk a maga nagyságában. Azt a Kirov elvtársat, aki a Bolsevik Párt egyik legkiválóbb vezetője, a leningrádi pártbizottság titkára, Sztálin elvtárs közvetlen munkatársa volt, akit a trockista-zinovjevista gyilkosok tettek f el láb alól. Kirov elvtárs harcos életéhez a Bolsevik Párt és a szovjet nép számtalan győzelme fűződik, a szocialista építés és az ellenség ellen vívott küzdelem frontján egyaránt. Kirov elvtárs a szovjet nép nagy fia, a lángoló szavú néptribün — ahogy Visinszkij elvtárs nevezte —, az a példakép, akit ez a film a szovjet emberek elé állít. Milyen ez a példakép? Milyen ember Kirov—Sahov elvtárs?'— Ez talán a legizgalmasabb kérdés, amelyet a film felvet. Erre a kérdésre nem adhatunk szebb, találóbb feleletet, mint Kac, az öreg bolsevik, Sahov harcostársa, aki a film megrendítő zárójelenetében a meggyilkolt Sahov koporsója mellett így jellemzi barátját és vezetőjét: »Olyan volt ő is, mint mi, csakhogy valamivel nagyobb. Ugyanolyan szeme volt neki is, mint nekünk, csakhogy valamivel élesebb. Ugyanazt gondolta, amire mi is gondolunk, csakhogy sokkal mélyebben. Hazafi volt, ugyanolyan, mint mi, csakhogy nagyobb. Ő a nagy hazafi volt.« Igen, Sahov elvtárs olyan, mint a szovjet emberek, mint népének fiai, csakhogy mindaz, ami érték a szovjet emberekben, ami minden más ember fölébe helyezi őket, fokozottabb mértékben van meg benne. Rettenthetetlen a harcban és gyöngéd a barátságban. Könyörtelen — de csak az ellenséggel szemben. Mindenki máshoz jóságos és segítőkész. Sahov, a pártbizottság titkára, akire egy, az építés és az osztályharc lázában „égő jelentős területmaidén gondja és baja zúdult, törődik azzal is, hogy rendbehozza a szerelmes és féltékeny Ibrahimovnak — a csatornát építő sokezer kőműves egyikének — a »magánügyét« és a házasság révébe juttassa. Törődik azzal te, hogy Dubok, a megtévedt, az ellenség uszályába került, de becsületes öreg bolsevik ismét megtalálja a helyes utat. Sahov, aki nem temet kíméletet az ellenség ügynökeivel szemben, szinte megható módon siet segítségére — a film egyik legszebb jeleneteiben — annak a megfélemlített erdésznek, aki bevallja neki, hogy az ő meggyilkolására bérelték fel, de nem vitte rá a szíve, hogy végrehajtsa a bűntettet. Sahov sellemétől idegen minden bürokratikus szárazság, minden aszkétikus tagadása az élet örömeinek. Ellenkezőleg: kirobbanó, szenvedélyes életöröm jellemzi. Törhetetlen akarat arra, hogy boldoggá tegye az embereket és ezáltal váljék önmaga is boldoggá. Minden testét áthatja a figyelem, az emberek iránti segítőkészség — ami a legkisebb apróságra is kiterjed —, a lelkesedés az új, a bátor kezdeményezések iránt. Nincs benne közömbösség semmivel szemben sem. Örömei az egyszerű emberek mindennapi kedvtelései. Szeret vadászni, szereti az erdők csendjét, a madarak füttyét. Kedveli a tréfát és még Kolesznyikova elvtársnő orráról és pukkancs természetéről sem átall tréfálkozni. Hatalmas felkészültséggel, biztos ítélőképességgel rendelkezik. Az egyszerű emberek nyelvén és szívéhez szólva, a harcos lelkesedésével fejezi ki gondolatait Éber, de nem ■bizalmatlan. Folytathatnánk az elemzést, Sahov • alakja •— a Sztálin-díjas Bogoljubov hatalmas alakítása — a szovjet filmművészet egyik legsikerültebb bolsevik ábrázolása, önmagában is hosszabb tanulmányt igényelne. De méltóan egészítiki a nagy hazafi sugaras alakja- a film többi szereplője is. A szovjet jellemek, a típusok gazdag sokasága vonul fel előttük, mintegy eleven cáfolataként annak az ostoba burzsoá fecsegésnek, hogy a kollektív társadalom elszürkül az »egyéniséget«. Sahov anyja a bolsevik anya, ája öntudattal neveli fiát a proletariátus ügyének, aki harcostársa is gyerekének. Az ő harcos anyai szeretete magasabbrendű minden más anyának a szereteténél, mert a fiánkeresztül is, a fiában is a népet, a hazát, az igazságot szereti, mert anyai szeretete a szovjet nép nagyszerű harcát erősíti. Makszim, a tapasztalt, az ellenség mesterkedésein átlátó bolsevik típusa, Kac, Kolesznyikov egyszerű munkásemberek, akik szemünk előtt nőttek a Párt és a szovjet állam felelős kádereivé, Sahov nevelő közelségében. Dubok, az egykori észszerűsítő, aki később mint ■mumkásigazgató, az ellenség uszályába kerül és maga válik az újítás akadályozójává, — szemünk előtt megy át tévedése felismerésének tisztítótüzén, küzdi le a Párt segítségével hiúságát és válik öregkorára újra ifjúvá, bolsevikké. Mindegyik bolsevik külön alak a maga sajátosságaival, hibáival és erényeivel, ami egy bennük: a Párt, a proletariátus, a nép szenvedélyes, megható szeretete. A bolsevikok alakjai mehet, külön érdeme Hermann, Bolsincov és Firmier forgatókönyvének az ellenséges alakok hiteles és művészi megformálása. Nem uniformizáló szemlélet alapján rajzolták meg az ellenséget sem, hanem a valóságnak megfelelően mutatták meg, mind csúsznak a nép árulói mind egyre lejjebb a züllés, a hazaárulás fertőjében egészen a terrorista gyilkosságig. Világosan megmutatták: akiszembeszáll a Pár vonalával, aki harcol elene, az a dolgok logikájánál fogva, szükségszerűen idegen hatalom ügynökévé aljasodba És világosan megmutatták, milyen elvtelen és ocsmány indítóok elá vitték ezeket az embereket — akik egyforma mértékben, de nem egyforma módon gonosztevők — a Párttal való szembefordulás, a hazaárulás, a kémkedés útjára. Kartasov hisztérikusan nagyravágyó, Borovszkij szenvedélyes intrikus, Zemcov — aki talán a legveszedelmesebb az ellenségek közül — hivatásos, kiképzett rendőrspicli és kém, Pjatakov nagystílű hazaáruló, Brjancev bosszúvágytól fűtött kis karrierista, a »soffőr« hidegvérű, pénzéhes kalandor. Ami egyesíti őket, a Párt, a szovjet hatalom gyűlölőie az, hogy rossz ösztöneik felülkerekedtek minden becsület- és tisztességérzetükön, hogy nem uraik többé saját cselekedeteiknek. Szánalmas — de veszedelmes — rongyba búk az idegen hatalmak kezében. A típusos eme gazdagságában helyet kap annak az egyszerű munkásnak az alakja is, akit megtévesztettek, de aki rádöbbent tévedésére és a film egyik legmegrendítőbb jelenetében szembeszáll egykori »vezetőivel«, akik múltjával zsarolni akarják. Az élő, történelmileg hiteles, nagy szenvedélyektől fűtött hazaftak és az alantas indulatoktól sarkalt osztályellenség elkeseredett küzdelme bonyolítja a filmet, amelynek tárgyköre — a Bolsevik Pártharca az opportunisták, az árulók, a nép ellenségei ellen az ország iparosításáért — olyan feladatot állított a film alkotói elé, amilyeneket polgári filmművészek még csak meg sem kísérelhetnek megoldani. A szembenálló erők kíméletlen küzdelme, a jó és a rossz harca nem csupán és nem elsősorban emberek harcában nyilvánul meg ebben a filmben. Elvek harcolnak az elvtelenség ellen. Ennek a harcnak szükségszerű színterei a gyűlések, összejövetek, fegyverei, a beszédek és felszólalások, tehát olyan elemek, amelyeket a polgári filmesztétika »filmszervetemnek« tart. És ez a film mégis lebilincselőbb, érdekfeszítőbb, drámaibb és filmszerűbb, mint akármilyen pergőütemű »burzsoá mozgókép«. Éppen a gyűlések, az összejövetelek, a beszédek és felszólalások képviselik elsősorban a drámaiságot, az újtípusú filmszerűséget. Mi kelti fel, mi bilincseli le érdeklődésünket mindennél jobban ezekben a jelenetekben? Az, hogy túl az egyéni sorsokon és a célkitűzéseken tömegek sorsa dől el ezeken a gyűléseken és megbeszéléseken, az egész szovjet nép és bátran mondhatjuk: az egész emberiség haladásáért folyik a küzdelem. Ennek a harcnak magával ragadó szenvedélye izzik ezekben a beszédekben, és teszi izgalmasabbá akármilyen házasürelmi cselekménynél. S végül az, hogy a Bolsevik Párt a Szovjetunió története közel tíz esztendejének tükrében azoknak az ellenségeknek a módszerét leplezi le, akikkel nekünk is nap-nap után meg kell küldenünk. A Nagy Hazafi, a szovjet filmművészet kimagasló alkotása, maradéktalanul megoldja azt a feladatot, amely művészetnek, szocialista művészetnek egyáltalán célja lehet. Ez a film jobbá, harcosabbá, boldogabbá teszi az embereket. Megtanít szeretni a népet és gyűlölni a nép ellenségeit. Megtanít akarni az újat, a születőt és küzdeni a régi, a rothadó ellen. Megtanít élni — bolsevik módra élni, úgy, hogy tetteink értelme és öröme a nép, a Párt ügyének szolgálata legyen. Megtanít a legtisztább boldogságra: a becsületes helytállás, a harc, a hősiesség boldogságára. Gyertyán Ervin Országszerte nagy sikerrel folyik a Szovjet Filmhét Budapesten és vidékien egyaránt a dolgozók nagy tömegei tekintik meg a szovjet vitmművészet csodálatos alkotásait. SZEGEDEN a Szovjet Filmhét megnyitására a »Titkos megbízatás« című filmet mutatják be díszelőadás keretében. Ezenkívül még két filmszínház játszik szovjet filmeket. Az üzemekben elővételben 19.000 jegyet vásároltak. BÉKÉS MEGYÉBEN te nagy az érdeklődés a filmhét, iránt. Gyomán a Szovjet Filmhétre már minden jegy elkelt, Orosházán a jegyiek legnagyobb részét már lefoglalták. GYŐRBEN délelőtt is tartanak előadást, de az is kevésnek bizonyult, mert az előadás előtti napokon minden jegy elkelt. SOPRONBAN is egész nap vannak előadások. DOROGON a Szovjet Filmhéten bemutatják a »Bátor emberek« és a »Potyomkin páncélos« című szovjet filmet. Az MSZT több mint tízezer dolgozónak tette lehetővé, hogy a Szovjet Filmhét előadásait kedvezményes jeggyel látogathassák. KÖRMENDEN a Szovjet Filmhét megnyitó előadására a jegyeket napokkal az előadók előtt felvásárolták a különböző törvegszervezetek és üzemek dolgozói. — Megjelent a »Szovjet Kultúra« legújabb száma. Lenin halálának 27. évfordulója alkalmából a Szovjet Kultúra új száma közli Tyitarenko »A lenini úton« című vezércikkét. Több cikk keretében foglalkozik a lap 4. dolgozók világszerte folyó békeharcával( így a többi között Mihail Komm filmrendező és Borisz Jefimov, az ismert karikaturista írársaiban. Kion új színművének, »A tagjelölésének néhány részlete. Kende István cikke « »Szovjet Filmhéten« bemutatásra kerülő szovjet filmekről és még több érdekes írás egészíti ki a folyóirat januári számát