Népszava, 1951. november (79. évfolyam, 255-279. sz.)

1951-11-09 / 261. szám

NÉPSZAVA negyedik — Martin-kemencéje meg­kezdte működését. A »Boleslaw Smialy« szénbánya dolgozói arról számoltak be, hogy a Nagy Október tiszteletére folyó versenyben három és félezer tonna szenet adtak terven felül az országnak. CSEHSZLOVÁKIA A dolgozók tízezrei gyűltek össze kedd este a prágai kiállítási csar­nokban, hogy megünnepeljék a világ dolgozóinak nagy ünnepét. A nagy­gyűlés egyúttal a Csehszlovák-Szovjet Barátság Hónapjának megnyitása volt. Zápotocky elvtárs, miniszter­­elnök ünnepi beszédében ismertette a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom sorsdöntő napjainak történetét és annak jelentőségét .Hisszük, hogy a Szovjetunió erejére és segítségére támaszkodva, mi is sikeresen fejezzük be nagy művünket­ a szocializmus fel­építéséb­e, hangsúlyozta nagy lelkese­déssel fogadott, beszédében Zápotocky elvtárs. A szovjet nép üdvözletét Pável Grigorjevics Krekotyen elvtárs, a prágai szovjet ügyvivő tolmácsolta a csehszlovák dolgozóknak, majd fel­olvasták a csehszlovák nép üdvözletét a szovjet néphez, amelyet staféta visz a szovjet határig ROMANIA Bukarestben november 6-án este ünnepi ülést tartottak a nagy évfor­duló alkalmából. Ana Pauker elv­­társ, a Román Népköztársaság mi­nisztertanácsa elnökhelyettese, a Román Munkáspárt Központi Bizott­ságának titkára tartotta az ünnepi beszámolót. November 7-én a buka­resti dolgozók a Sztálin-térre vonul­tak fel. Hatalmas menetben vonult el a többszázezres tömeg Gheorghiu-Dej elvtárs, a Román Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának főtitkára előtt. A román dolgozók felvonulását azoknak a gépgyáraknak a dolgozói nyitották meg, akik határidő előtt teljesítették az évi termelési tervet. Sztálinvárosban­ szerdán este hatal­mas tömeg jelenlétében leplezték le Sztálin elvtárs szobrát. ALBANIA Tiranában a Népszínházban tar­tott ünnepi ülésen Bekir Balluku elv­társ, az Albán Munkapárt Központi Bizottsága politikai bizottságának tagja méltatta a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 34. évfordulójá­nak jelentőségét. NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG A Német Szocialista Egységpárt központi bizottsága és nagyberlini bizottsága kedd este díszülést tartott a Berlini Állami Operaházban. Wal­ter Ulbricht elvtárs miniszterelnök­helyettes ünnepi beszédében hangsú­lyozta: Németország békeszerető erői tudják, hogy az egységért és a bé­kéért folyó küzdelem győzelmes be­fejezésének biztos záloga a nagy Sztálin vezette Szovjetunió iránti ba­rátság. A szerda délután tartott dísz­­ülésen Grotefeiohl elvtárs miniszter­­elnök tartott ünnepi beszédet. »Az a követelésünk — mondotta —, hogy a német ügyekben németek döntse­nek. Ezért javasoltuk össznémet ta­nácskozás egybehívását, Németország egységének helyreállítását és a béke­­szerződés megkötésének meggyorsítá­sát.« »A Szovjetunió barátsága a német nép létkérdése — hangsúlyozta a to­vábbiakban dübörgő taps közben Grotewohl elvtárs. — A Szovjetunió barátjának lenni ugyanaz, mint saját népünk barátjának lenni, a német nép igazi képviselője lenni!« VIETNAM A vietnami nép lelkes örömmel készült a Nagy Október évfordulójá­nak megünneplésére. Valamennyi lap cikkeket közölt a forradalom győzel­mének történelmi jelentőségéről és a szovjet nép 34 év alatt elért törté­nelmi eredményeiről. A KAPITALISTA ORSZÁGOK DOLGOZÓI mindenütt hatalmas lelkesedéssel ün­nepelték meg a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 34. évfordulóját. A Helsinkiben rendezett díszülésen részt vett Paasikivi, a Finn Köztár­saság elnöke, Kekkone­n miniszter­­elnök, a Finn-Szovjet Társaság veze­tői, a Szovjetunió, a Kínai Népköz­­társaság és a népi demokratikus or­szágok diplomáciai képviselői. Osló­ban, valamint Norvégia sok más vá­rosában a Norvég-Szovjet Társaság rendezett ünnepi gyűléseket. Olasz­országban a demokratikus sajtó ol­dalakon foglalkozik a nagy évfor­dulóval, az Unita első oldalán Lenin és Sztálin képét közli. A párizsi nép tízezres tömegei gyűltek össze szerda este a Téli Sportcsarnokban, hogy megünnepeljék a Nagy Október évfordulóját. André Marty elvtárs megnyitó beszéde után Jacques Duclos elvtárs mondott ünnepi be­szédet. »Franciaországnak — mon­dotta —, amelynek 17­ millió lakosa írta alá az atomfegyver betiltására irányuló felhívást, legfőbb érdeke kö­veteli, hogy lankadatlanul kifejezésre juttassuk az atomfegyver és a többi tömeggyilkos fegyver betiltására irá­nyuló akaratunkat.« Az Indiai Kommu­nista Párt a Nagy Október alkalmá­ból felhívást tett közzé, amely hang­súlyozza az orosz munkásosztály győzelmének hatalmas nemzetközi je­lentőségét. A felhívás rámutat azokra a hatalmas győzelmekre, amelyeket a Szovjetunió a kommunista társa­dalom építése terén elért és hang­súlyozza a szovjet népnek a nemzet­közi békéért és a népek biztonságáért vívott harcban aratott nagy sikereit Svédországban a demokratikus tö­megek ünnepi gyűléseken emlékez­tek meg a Nagy Október évforduló­járól, amelyeken a szociatizmus or­szágában látogatást tett küldöttség tagjai is felszólaltak és beszámoltak tapasztalataikról. A teheráni lapok nagy cikkekben emlékeztek meg 41z évfordulóról. A Dzsevanane Dem­o­­krat című ifjúsági lap »Legyen tar­tós az iráni nép és a szovjet népek barátsága« című cikkében hangsú­lyozza, hogy az Októberi Forradalom óriási változásokat hozott Irán és nagy északi szomszédja közötti kap­csolatban. A lap az iráni ifjúság ne­vében testvéri üdvözleteit küldi a szovjet népnek. Fogadás a szovjet nagykövetségen A Magyar Távirati Iroda jelenti: A magyarországi szovjet nagy­­követség a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34. évfordulója alkalmá­ból november 7-én fogadást rende­zett. Megjelent: Rákosi Mátyás,­­ a A Magyar Dolgozók Pártja főtitkára. Dobi István, a Magyar Népköztársa­ság minisztertanácsának elnöke, Gerő Ernő, Farkas Mihály, Révai József, Rónai Sándor, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagjai és a párt Központi Vezetőségének és Politikai Bizottságának több tagja, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa és minisztertanácsa számos tagja, vala­mint a magyar politikai, gazdasági és kulturális élet több kiválósága. Részt vettek a fogadáson a budapesti diplomáciai testület tagjai is. Az RM Elektroacélmű dolgozói november 7-én 119 százalékos tervteljesítéssel ünnepeltek November 6-án, szerdán a Csepeli Martin dolgozói kimagasló eredménye­ket értek el Rákosi elvtársnak tett ígéretük teljesítésében. Az 1-es Martin-kemencénél Fessler Péter ol­vasztár brigádja 3 óra 40 perc alatt készített el egy-egy adagot. A Patakl­és Tímár-brigád tagjai pedig 3 óra 60 perces csapolási időt értek el. Novem­ber 7-én az I-es kemence dolgozói 74 tonnával több acélt termeltek a meg­előző hat nap átlagos termelésénél. Kitettek magukért az ünnepi műszak­ban a IV-es­ Martin-kemence olvasz­tási is: 45 tonnával szárnyalták tál az előző hat nap átlagát. A II-es ke­mencénél Sprencz József brigádja 3 óra 55 perces csapolási idővel ünne­pelt. A csepeli elektromos kem­em­ék martinászai az ünnepi műszakon 119 százalékra teljesítenék előirányzatu­kat és jelentősen túlszárnyalták a no­vember 7 tiszteletére tett ígéretüket, az átlagos csapolási idő 5 óráról 4 óra 28 percre való csökkentését. A csepeli ti­er Martin­­novemberben eddig 216 tonna A november 7-i nagyszerű eredmé­nyek még közelebb vitték a csepeli Martin dolgozóit fogadalmuk teljesíté­séhez, évi tervük határidő előtti be­fejezéséhez. November első hét napjá­nak tervét a Martin-kemencék 74,5 tonnával, az elektromos kemencék dol­gozói pedig 180 tonnával teljesítették túl. A selejtet 4,4 százalékról — a vállalt 3,5 százalék helyett — 1,44 kemence olvasztárai terven felüli acél­­termek­ek százalékra szorították le. Ezt min­denekelőtt a selejtet okozó dugóhibák, öntőlap- és tölcsérfolyások kiküszöbö­lésével érték el. Az RM Martin­kemencéjének versenyében változatla­nul a II-es kemence olvasztárai ve­zetnek, akik novemberben eddig 216 tonna acélt adtak terven felül nép­ gazdaságunknak. 4 Előre az évi terv túlteljesítéséért­­ Az élenjáró üzemek dolgozói újabb munkagyőzelmekre tettek fogadalmat az élüzemavató ünnepségeken Az ajkai Armin-akna dolgozói átvették a 113,5 százalékos tervteljesítés jutalmát, az élüzemjelvényt Az Ajkai Szénbányák Armin-aknai üzemének él üzemünnepségén Hatvan István elvtárs, a bánya- és energia­ügyi miniszter első helyettese mon­dott beszédet. Hangoztatta: az akna dolgozói megérdemlik a kitüntetést, hiszen harmadik negyedévi tervüket 113,5 százalékra teljesítették, am­t annak köszönhető, hogy a vájárok, segédvájárok, csillések és nem utolsó sorban a műszaki dolgozók összhang­ban végezték munkájukat. Király Gyula az Armin-akna üzem­vezetője elmondotta, hogy a műszaki vezetők pontos listát dolgoztak ki a hatáskörökre, ürescsillejelelést, faellá­­tási-felelést és légellátási­ felelőst állí­tottak munkába. Ezek a dolgozók biztosították a munkahelyek folyama­tos ellátását üres csillével, bányafá­val és levegővel. Az ünnepségen Varsicz Gyula, a Dorogi Szénbányák I-es aknájának versenyfelelőse adta át Oravecz Já­nos elvtársnak az Armin-akna szta­hanovista vájárjának a verseny­­zászlót és élüzemjelvényt, amely ed­dig a Dorogi I-es akna birtokában volt­ szét a vállalat legjobb dolgozói és brigádjai között. A Kőbányai Téglagyár kitüntetett dolgozói teljesítményük növelésére tettek fogadalmat az élüzemünnepségen A Kőbányai Téglagyár dolgozói is jó munkával érdemelték ki a büszke »élüzem« címet: harmadik negyedévi tervüket 115 százalékra teljesítették és teljes egészében ledolgozták a nyerstéglagyártásban első negyed­évben keletkezett elmaradásukat.­­ A jövőben még jobb munkával harcolunk tervelőirányzatunk túltel­­jesítéséért — mondotta az üzem nő­dolgozói nevében a sztahanovista jel­vény átvételekor Hegedi Margit szta­hanovista — és vállaljuk, hogy eddigi 125 százalékos teljesítményünket Sztálin elvtárs születésnapjáig 130 százalékra növeljük. Hasonló felajánlást tett a többi ki­tüntetett dolgozó is. Az Esztergomi Szerszámgépgyár dolgozóinak fogadalma az élüzemünnepségen: december 10-re befejezik évi szerszámgépgyártási tervüket Az Esztergomi Szerszámgépgyár 1951 harmadik negyedévében első lett szerszámgépgyártó üzemeink között. Az élüzemjelvényt és a miniszter vándorzászlaját november 7-e elő­estéjén adták át az üzem dolgozói­nak. A szerszámgépgyár dolgozói az ünnepség alkalmával újabb fogadal­mat tettek: vállalták, hogy évi ter­vüket november 30-ra, szerszámgép­­gyártási tervüket december 10-re be­fejezik, hát nyolc százalékkal szorították le. Az ünnepi gyűlés végén Tímár Jó­zsef elvtárs, vállalatvezető több ezer forint értékben pénzjutalmakat osztott Új vállalások születtek az évi terv túlteljesítésére a Fémtömegcikk Művek és üzemünnepségén A Fémtömegcikkművek dolgozói teljesítették Rákosi elvtársnak tett ígéretüket: november 6-án befejezték 1951. évi tervüket. Egész évben vég­zett jó munkájukkal, de különösen a harmadik negyedévben elért 156 szá­zalékos teljesítményükkel érdemelték ki az élüzem kitüntetést, amelyet a Kőbányai Zománcárugyártól nyertek el. Az élüzemjelvény átadásakor Ko­vács Sándor elvtárs, a Kőbányai Zo­­máncárugyár vezérigazgatója hang­súlyozta: gyáruk mindent elkövet, hogy a jelvényt az utolsó negyedév­ben ismét visszaszerezze. Csépi Sán­­dorné sztahanovista a Fémtömegcikk­művek valamennyi dolgozója nevében megfogadta, hogy jó munkájukkal, az eddig még fennálló hiányosságok ki­küszöbölésével megőrzik a most átvett kitüntetést. Tulecz Mihály elvtárs bejelentette az élüzemünnepségen, hogy november 7 után tovább fokozza eredményeit és december 21-re az előirányzott 4000 kenőszelence helyett 11.000-et készít el, átlagtelje­sítményét pedig 270 százalékra emeli. Kreskó Mihály december 31-re befejezi 1952 első félévi tervét. Katona Anna az élüzemavató ünnepségen kapott ki­tüntetést és a jutalmat azzal hálálja meg, hogy december 21-re befejezi 1952 első negyedévi tervét. Többezer forint jutalmat osztottak ki a Csepeli Ásványolajipari Vállalat élüzemünnepségén Ásványolajfeldolgozó iparunk üzemei közül a Csepeli Ásványolajipari Vál­lalat dolgozott a legjobban 1951 har­madik tervnegyedében. Jó munká­jukért elnyerték a büszke élüzem címet. Élüzemavató ünnepélyüket a vállalat újonnan épült kultúrházában tartották Az ünnepi beszédet Truszka Ferenc elvtárs, párttitkár mondotta, majd Czottner Sándor elvtárs, mi­niszter szólalt fel. Köszönetét fejezte ki a sikeres küzdelemért, amelyet a vállalat dolgozói folytattak a kitűzött feladatok megvalósításáért. A harma­dik évnegyedben a présolajtermelést 16 százalékkal növelték, s ezzel jóval több motorolajat, jóval több gép­olajat bocsátottak népgazdaságunk rendelkezésére, fűtőolajfogyasztása- MEGJELENT SZTÁLIN: A DEMOKRATIKUS CENTRALIZMUSRÓL (Szemelvények Sztálin elvtárs műveiből) (Pártépítés Kiskönyvtára 30. sz.) 60 oldal 1.— forint KALMÁN ENDRE: AZ ALAPSZERVEZETI VEZETŐSÉGEK Ú­JJAVÁLASZTÁSÁRÓ­L (Pártépítés Kiskönyvtára 31. sz.) 48 oldal 1.— forint SZI­KRA-kiadás Kaphatók: az Állami Könyvesbol­tokban és az üzemi könyvpropa­­gandistáknál 1951 NOVEMBER 9. PÉNTEK Az élüzem­zászlóval kitüntetett Magyar Optikai Művek dolgozóinak másik jutalma: a gyönyörű, új, modern kultúrpalota A Magyar Optikai Művek élüzem­ünnepségén Biró Ferenc elvtárs, kohó- és gépipari miniszterhelyettes adta át a vörös selyem élüzem­­zászlót a negyedszer is élüzemgyőz­­tes vállalat dolgozóinak. A lelkes hangulatú ünnepségen a vezérigaz­gató elvtárs elmondotta, hogy 1949 óta az üzem dolgozói állandóan túl­teljesítették előirányzott tervüket s ezzel érdemelték ki ismét a büszke ezüstcsillagot. Az élüzemünnepségen adta át a vezérigazgató elvtárs az üzem dolgozóinak — munkájuk má­sik jutalmát — a gyönyörű, új, mo­dern kultúrházat is. A Csörsz­ utcában levő hatalmas kultúrpalota Nagy- Budapest egyik legszebb, leghatalma­sabb építészeti remekműve. A hatal­mas márványoszlopos nagyterem színpada és nézőtere vetekszik leg­szebb színházaink szépségével. A­ lelkes él üzem- és kultúrházavató ünnepség végén hét dolgozó kapta meg a dolgozó nép megbecsülését jelentő sztahanovista jelvényt és 13 dolgozó a sztahanovista oklevelet Emellett a harmadik negyedévben ki­tűnt dolgozók pénzjutalomban is részesültek. Az ünnepség részvevői táviratot küldtek Rákosi elvtársnak, amelyben ígéretet tettek a novem­ber 7-i vállalás, az évi terv túltelje­sítésére, még kimagaslóbb munka­­győzelmek elérésére, hogy meghálál­ják az új kultúrházat és megtarthas­sák a büszke élüzem címet. Inotán megindult az Erőmű első gépegysége Inotán a dicsőséges Októberi Forra­dalom 34. évfordulóján indították meg az erőmű első gépegységét. Az ünnep­séget Buda János, az Erőmű Vállalat igazgatója nyitotta meg, üdvözölve az ünnepségen részt vevő csehszlovák és magyar dolgozókat. A kormány nevé­ben Czottner Sándor elvtárs, bánya- és­­energiaügyi miniszter vette át az első gépegységet. Beszédében rámuta­tott, hogy a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom rakta le annak az új társadalomnak az alapjait, amely­nek építése során emelkednek a ma­gasba békeműveink, így az Inotai Erőmű is.­­ Inota dolgozói érezzék át to­vábbra is, hogy minden beépített tégla, minden megindított gép ke­mény csapás az imperialista agresz­­szorokra, segítség a hős koreai nép­nek és előrelendítő erő a szocialista Magyarország felépítéséhez. A miniszter beszéde után Rátai Boh­uszláv csehszlovák mérnök és Ottokar Podval szerelőmunkás szólal­tak fel, ígéretet téve további sikerei elérésére. Sóvári József, a magyar szerelőcsoport dolgozója arra tett ígé­­retet, hogy a második gépegységet de­cember 21-én megindítják. Az ünnepség részvevői végül lelkes, hangú táviratot küldtek népünk sze­­retett vezérének, Rákosi elvtársnak. Czottner elvtárs beindítja az első ind­ai gépet A pécsi VI-os akna vezet a bányaüzemek versenyében A bányaüzemek versenyében a keddi eredmények alapján a legjobb ered­ményt a MESZHART Szénbányák pécsi VI. aknájának dolgozói érték el 189 százalékos napi tervteljesítéssel. A minisztérium értékelése alapján az egyes csoportokban a helyezési sor­rend a következő: Nagyüzemek: 1. MESZHART Szén­bányák Pécs, VI. akna 189 százalék. (Üzemvezető: Szepeshegyi István.) 2. MESZHART Szénbányák vasasi üzeme 184,4 százalék. (Üzemvezető: Radó Aladár.)­ Nagyüzemek között a legrosszabb eredményt a Tatabányai Alsószénbá­­nyák XII. aknája és­­az Oroszlányi­­ Szénbányák XVIII. aknája érte el. Középüzemek: 1. Nagybátonyi Szén­bányák Kossuth-akna 166,3 százalék. (Üzemvezető: Laudai László.) 2. Zagyvai Szénbányák Margit-tára 153 százalék. (Üzemvezető: Várai Rezső.) Ebben a csoportban a legrosszabb eredményt a Pilisi Bányák déli, vala­mint északi üzeme érte el Kisüzemek: 1. Kisterenyei Szénbá­nyák gáti üzeme 172.1 százalék. (Üzemvezető: Félegyházi Dezső.) 2. Zagyvai Szénbányák Karancs­­lejtősakna 166.9 százalék. (Üzem­vezető: Hegyi Kálmán.) Kisüzemek között a keddi eredmé­nyek alapján a legjobban lemaradt a Tokodi Szénbányák mogyorósi üzeme.

Next