Népszava, 1952. március (80. évfolyam, 51-76. sz.)
1952-03-01 / 51. szám
NÉPSZAVA Példamutató nődolgozia Knoll Margit üvegipari dolgozó (Magyar Adócsőgyár) heti átlagteljesítménye 139,1 százalék.Terve teljesítésében április végénél tart. Munkamódszerét rendszeresen átadja szaktársainak. Győri Sándorné, a szénkefeüzem dolgozója (Kontakta) átlagteljesítménye 198 százalék. Terve teljesítésében december 10-nél tart. Rákosi elvtárs születésnapja tiszteletére felajánlotta, hogy évi tervét március 9-re befejezi. Kovács Rózsi sajtoló (Tonalit) átlagteljesítménye 135 százalék. Selejtmentes munkát végez. Két év óta nem mulasztott igazolatlanul. Knoll Margit Győri Sándorné Kovrot Rizsi A Román Munkáspárt kiadja Rákosi elvtárs válogatott beszédeit A Román Munkáspárt Rákosi elvtárs 60. születésnapja alkalmából kiadja román nyelven Rákosielvtárs válogatott beszédeit. Ugyancsak kiadják román nyelven Illés Béla nemrég megjelent könyvét Rákosi elvtárs életéről. A rádió ünnepi műsorokkal köszönti Rákosi elvtársat A magyar dolgozók szeretett vezérét, Rákosi elvtársat 60. születésnapja alkalmából ünnepi műsorokkal köszönti a rádió is. Március 6-án, csütörtök este Halász Péter »Nyolcszáz csilla szén” című rádiójátékát közvetíti, amely Loy Árpád és alberttelepi bányásztársainak hőstetteit eleveníti meg. Vasárnap, március 9-én délelőtt ünnepi hangversenyt közvetít a Kossuth-adó legjobb magyar zeneszerzőink Rákosi elvtársról írt műveiből. Ugyancsak a délelőtti műsorban köszönik meg az asszonyok is a szabadságot, a békés életet, önmaguk és gyermekeik boldogságát. Délután íróink és költőink köszöntik a magyar dolgozó nép nagy vezérét. Este az úttörők mondanak köszönetet mindazért a jóért, amelyet Rákosi elvtárstól kaptak és kapnak. A »Rákosival előre« című műsor egy csokor gyermeklevelet mutat be. Ezt követi Korda Miklós »A hazáért és szabadságért« című irodalmi összeállítása, amely megmutatja, hogy Rákosi elvtárs a beteljesítője annak a célnak, amelyért a magyar nép szabadságának nagy harcosai küzdöttek. Bemutatkoztak a magyar zeneművészet képviselői is a moszkvai közönség előtt A Magyar-Szovjet Barátság Hónapja alkalmából a Szovjetunióban tartózkodó magyar művészek továbbra is nagy sikerrel szerepelnek a moszkvai közönség előtt. A moszkvai Csajkovszkij-hangversenyteremben csütörtökön bemutatkoztak a moszkvai közönség előtt a magyar zeneművészet képviselői is: Szecsődy Irén, az Opera magánénekesnője, Sebők György zongoraművész, Kovács Dénes hegedűművész, mindketten VIT- díjasok, Mihály Ferenc gordonkaművész és Hajdú István zongoraművész. A moszkvai közönség melegen üdvözölte a magyar művészeket. Három tonna vas... Alig néhány perc van hátra a csapolásig. A kézi öntőüstök már a villanykemence előtt várakoznak. Spreitler Elemér, a Kőbányai Vasés Acélöntőde olvasztára készülődik. Magnedvesíti a szúrórúd végét, egyszer csak ... Éles csattanás. Vakító fénycsóva vágódik ki a kemencéből. Az izzó vas átmarta a samottfalat és elöntötte az elektromos tekercset. Az olvasztár egy szempillantás alatt átlátja a helyzetet, azonnal meg kell nyitni a kemencét, mert a lyukon elszabadul, odavész az anyag! A szúrórúd már lendül is a csapolónyílás felé. A következő pillanatban a tekercs hűtővizét is leengedi, nehogy a forró vas közé folyjék. Jó néhány gyors mozdulattal hat és fél * * mázsa anyagot mentettmeg. Az ijedtségtől, az izgalomtól arcára vésődött kemény vonások azonban nem simulnak el. Izgatottan siet fel a kemence tetejére és felcsapja a tetőt. A tenyérnyi lyuk láttán minden reménye elszáll, az utolsó csapolást már nem lehet elvégezni. Hat és fél mázsával kevesebb vasat ad tehát, mint ahogyan megígérte. Tehetetlen haraggal nézi a kemence belsejét. Addig morzsolgatja a kezében levő cigarettát, míg szét nem hull a dohány ujjal között. Azután elindul lefelé a kemence tetejéről, de néhány lépés után megáll. Mintha rágó rántaná fel, ismét a kemence tetején terem — Gyertek fel gyorsan! — kiáltja a kemence táblakezelőjének és anyagkészítőjének. Hozzatok magatokkal kesztyűt is, meg feszítővasat, Preininger Márton és Rozman Ideas nem tudják mire vélni a nagy sietséget. A kemence olyan tüzes, hogy alig lehet megközelíteni. Legalább két óra beletelik, amíg lehűt, addigra meg vége a műszaknak. A hátralevő hat és fél mázsát már sehogyan sem lehet megcsinálni. Mit akar hát akkor Spreitler? Már együtt vannak mind a hárman. Spreitler elvtárs gyorsan elmondja a tervét. — Ha most hűlni hagyjuk a kemencét, akkor a következő műszakban Patlaga Jánoséknak is kiesik kéthárom csapolásuk. Ez több mint három tonna veszteséget jelentene. Sem én, sem ők nem tudják ezen a napon a születésnapi ajándékot teljesíteni. A kemencét tehát még most kell »szétdobni« és megjavítani, hogy a következő műszak egy cseppnyi veszteség nélkül teljesíthesse vállalását. Míg Spreitler elvtárs ezeket mondja, a kemence felső samottperezmét már bontják is közös erővel. Minél lejjebb érnek a bontással, annál elviselhetetlenebbé válik a hőség. Meggyszínben izzik a samotttal. Mire a kemence derekát elérik, abba kell a bontást hagyni... de mégsem! Spreitler elvtársnak mentő ötlete támad: bekapcsolja az elektromos tekercs hűtővízcsatornáit! A lyukon beszivárgó hideg víz elönti a kemence forró falait, így már könnyebben meg lehet közelíteni a samottfalakat. Egy óráig sistergő gőzben folytatódik a harc a kemencéért. Kétpercenként váltva egymást, bontják a falat Mire a fenékhez érnek, valósággal felismerhetetlenné vált rajtuk a ruha a sárrá vált samottól A kemencét azonben lebontották És mire a műszak befejeződött, a javítás is elkészült. A három kemencemunkás örömmel szorítja meg egymás kezét. Mosolyra húzódó arcukról sűrűn pattog a megszáradt sár... 4 G. Nyikolajeva: A kolhoz emberei A hazánkban tartózkodó Schdllindijas írónő, G. Nyikolajeva elvtársnő ^Aratás* című nagyszerű regénye anyagának egy részét a Gorkij területi ,Trattor--kolhozban tett tanulmányai alapján írta meg. A kolhozról írt beszámolója a Pravda hasábjain és a Znamja című folyóiratban jelent meg 1916-ban. A kolhoz vezetőségének kétemeletes épülete, alacsony kerítése s az egész széles utca az alkonyat sárgásvörös fényében fürdőtt. Még az útipor is szinte rózsaszín fellegekben úszkált. A kosárlabda-játéktéren fel-feltörő nevetés zaja hallatszott: a kolhoz ifjúsága készült a híres-nevezetes Timirjazev kolhoz csapata elleni mérkőzésre. A kerület repülőgépe a háztetők fölött húzott el és valahol a kolhozszérün túl, a repülőtéren ereszkedett le. Lassan közeledett a csorda. A feketeszőrű, fehérpofájú tehenek nyugodtan, hatalmas port verve tartottak hazafelé. Mögöttük megakadt egy teherautó, türelmetlenül dudált, a tehenek azonban folytatták méltósággal teljes, lassú útjukat. A kolhoz vezetőségi épülete népes volt, éppenhogy véget ért a gyűlés. Vaszilij Bulujev elnök az asztalnál állt és szokásához híven féloldalt hajtotta fejét. Bajsza kipödört két vége , harcos jelleget kölcsönzött tekintetének. A szobában ott voltak a Szmirnovfivérek is. Mindkettő brigádvezető. Dolgos, kissé fáradtnak látszó emberek, hátizsákkal a vállukon. Ott volt Jakim Pehalov, a herkulesi termetű, hetven esztendős aggastyán, hatalmas hófehér szakállal. Mintha úgy ragasztották volna állára. Pehalov — a kolhozőrség parancsnoka. Busujev úgy hívja, hogy a »kolhoz szeme«. Példás munkájáért évről évre jutalomban részesítik. Tavaly ezer rubelt, tavaly előtt egy métermázsa búzát kapott. Mellette ülnek lányai: Maria és Anfisza. Ismert csoportvezetők. A falhoz támaszkodva áll Pimen Knyazev, a kolhoz egyik legérdekesebb és legismertebb embere. Szikár, tagbaszakadt, középtermetű. Tartása egyenes. Mozdulatai tartózkodóak, sajátosan szemrevaló ember. Beszéde szűkszavú, de kifejező. Róla beszélik az alábbi történetet. A Nagy Honvédő Háborúban történt. A kolhozparasztok pénzt gyűjtöttek egy hadirepülőgép építéséhez. A kolhozban lelkesen adták a pénzt, emelkedett hangulat uralkodott. Busujev elnökhöz bekopogtatott a leggazdagabb kolhozisták egyike. — Ah! örvendek a szerencsének. Mi jóval jöttél? — mosolygott Busujev elvtárs. — Itt van ezer rubel! — mondta a gazdag kolhozparaszt. Busujev bokros szemöldöke felett összefutottak a ráncok. — Ezer? Egész sor frontszolgálatos katona felesége adott háromezret. — Többet én nem tudok. Ez különben is önkéntességen alapszik. Senki sem kényszeríthet többre. — Senki sem kényszerít, de a kolhoz pirulni fog miattad. Az egész kerületben tudják, hogyan élsz. Kérlek, ne hozd szégyenbe a kolhozt, fontold meg. Az ember húzódozva még ötszáz ■rubelt tett az asztalra, a többi meg némán nézte ezt a szégyenletes jelenetet. A hangulat nyomasztó volt. Busujev arcát elöntötte a vér. Messze eltolta magától a pénzt és azt mondta: — Nem veszem át. Ajándékocskádat nem fogadjuk el. Nem kell nekünk a te pénzed. A kolhozisták felzúgtak: — ügy van! Ne fogadd el tőle, Vaszilij! — Ez szent ügy, itt az emberek tiszta szívből adnak! — Ne piszkítsuk be magunkat vele! Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó és kemény léptekkel belépett Knyazev. Belépett, az asztalhoz ment, egy fehér kendőbe kötött csomagot vett elő és csendesen mondta: — Fogadd el, elnök elvtárs. 25.000 rubel. Ez minden, amim van, úgy tetszett, mintha a szoba felsóhajtott volna. Az emberek kiegyenesedtek és könnyebbé vált a lélekzésük. Pimen Knyazevet munkájában és életében egyaránt becsületesség és hazafiasság jellemzi. Bármilyen munkával bízták is meg, azt mindig példásan hajtja végre. — úgy támaszkodhatsz rá, mint a sziklára — mondta róla Busujev elnök. ’ Knyazev, akiről a fenti történet szól, a kolhoz legjobb magvetője és boglyalakója A boglya »titkát« senki úgy nem ismeri, mint ő Boglyái híresek: nem áznak át semmiféle esőben, évekig elállhatnak Pimen Knyazev mellett, a kemencénél húzódott meg a kolhoz legjobb csoportvezetője, Klavdija Orlova.m ajd a Nagy Honvédő Háború alatt tüzér, egy 45 milliméteres ágyú irányzója volt. Fiatal, középtermetű, kerekarcú lány, vidám, szürkeszemű. Vattazekében volt, a fején fekete kendő. Ezt a fekete kendőt úgy kötötte a fejére, mint annak idején az óhitűek tették: mélyen, egészen a szemöldökig lehúzva. S ez még jobban kiemelte vidám tekintetét. Klavdija 1942. év őszén beállt a hadseregbe, Szerpuhovba vonult be. Ott érte a levél, amelyet Vaszilij Busujev kolhozelnök hazulról írt neki: »Üdvözlünk, Klavdija Orlova, drága harcosa a szovjet tüzérségnek, abból az alkalomból, hogy kolhozföldjeiken kitűnő természértéssel és ezért ,a mezőgazdaság kitűnő dolgozója’ jelvényével tüntettek ki.« Klavdija kimondhatatlanul megörült a nagy kitüntetésnek. Az egész háború alatt ott hordta mellén ezt a szívéhez oly közelálló kitüntetést. Ezzel a jelvénnyel a mellén állt ágyúja csövénél, ez a jelvény volt mindannak szimbóluma, amit szeretett, amiért élt és harcolt. 1947-ben Klavdija vállalta, hogy részlegén hektáronként 25 métermázsa gabonát gyűjt majd be. 26 mázsát gyűjtött. — Hogyan tudta ezt elérni? — kérdeztem tőle. — Hiszen a kolhoz földje nem mondható termékenynek, a nyár száraz volt, hideg szelek is jártak. — De még milyen száraz volt! — válaszolta Klavdija. — Hideg szél, hideg eső. A földeken tócsák, pocsolyák keletkeztek. Alig bújt ki az őszi vetés, máris sárgulni kezdett a hidegtől. Nem növekszik, csak sárgul. Nagy baj ez. Az agronómus azt mondja, hogy a vetést szárítani és pótlólag táplálni kell. Kimentünk vele a földre, megmutatta, hol kell árkokat ásni a tócsák vizének levezetésére. Lecsapoltuk a vizet és nyomban a póttrágyázáshoz láttunk. Néhány nap múlva megnéztük a földet — hát javul az őszi. Ismét kizöldül. Növekszik, de valahogyan mégis rosszul nő. Azt mondja az agronómus, ilyen esetben legjobb a közönséges trágya. De az állati trágyát még a tavasszal teljesen felhasználták. Erre az egész csoport elindult, végigkönyörögtük Orén községet, az összes szervezeteket: kerestünk egy udvart, ahol még trágyára találhatunk... — Jó-e a csoportja, Klavdija? — Az én csoportom — válogatott lányok, egyszóval — kitűnő lányok fürgék, gyorsak. Mindenféle munka érdekli őket és minden munkát jókedvvel, vígan végeznek el. Befejezzük a szénakaszálást és már arról kezdenek beszélgetni, hogy »Leányok, nemsokára aratunk.« Befejezzük az aratást — és már mondják: — »Jön a kazalrakás, kislányok.« Ilyen dolgosak: a mi lányaink. Megesik, hogy pihenő idején szabadjára bocsátom őket. Nem siettetek senkit, egy szóval sem figyelmeztetem őket, hogy lejár az idő. ’Lelkiismeretükre bízom, mennyi ideig ülnek majd itt. Hallgatok, ők meg idejében maguk felállnak és folytatják a munkát. — A csoportban nemcsak lányok vannak. Láttam ott idősebb asszonyokat, sőt férfiakat is. Hogyan biztosítja a fegyelmet közöttük. • — A férfiak könnyebben engedelmeskednek. Persze, ha az illető ember idősebb nálad, akkor nem úgy bánsz vele, mint egy veled hasonló korúval. Mert tudni kell az emberekkel bánni. Tapintattal kell kezelni őket. Tisztelettel szólok hozzá — hogy »így, úgy, én a magam részéről így tennék. Mi a maga véleménye, jó lesz?« Meghallgatja és azt mondja: »Hát persze, hogy jó lesz.« És megy minden, mint a karikacsapás. — Klavdija — kérdem — és ha történetesen nem egy kolhozban, hanem magángazdaságban kellene dolgoznia ... Elnevette magát. — Dehogy dolgoznék. Miféle csoportvezető lehetnek egy magángazdaságban? Megtanultam, hogy együtt dolgozom az emberekkel — mondta és elgondolkozott, felhúzta szemöldökét, nyilvánvalóan azon járt az esze, hogyan is élne ő egy magángazdaságban. — Nos, egyedül aratnék... egyedül vinném ki a trágyát a földre... mindent egyedül, mindenki csak magáért dolgoznék... Hát nem! Én ezt nem tudnám elviselni. A csoportban mind együtt vagyunk, egy mindenkiért, mindenki egyért. Ahol az egyik megreked, ha nem győzi a munkát, segít a többi... Együtt csinálunk mindent. És mennyit összekacagunk munka közben? Alighogy itt a pihenő, már nótára gyújtunk. Mert nálunk úgy van, hogy minden lány jókedvű és énekel. — És maga hogyan él, Klavdija? — Tavaly 450 munkanapot dolgoztam. Magamnak is elég volt ez, az államnak is eladhattam belőle. Férjhez mentem , olyan lakodalmat csaptunk, hogy az egész kolhoz nálunk mulatott. Nagyon szép lakodalom volt. Az emberek azt mondják: »Amilyen a lakodalom, olyan az élet is.« Egy csoport leány jött oda hozzá. — Klavdija, keresnek. , —• Keresnek a leányaim — mondta és elszaladt. — A viszontlátásra. Egy pillanat múlva a lányokkal együtt eltűnt a sarok mögött. 1952 MÁRCIUS, SZOMBAT Nyikolajeva elvtársnő a Földes termelőszövetkezeti községben Galina Nyikolajeva, Sztáln-díjas írónő, az »Aratás« című regény világhírű szerzője csütörtök délután Lányi Sarolta elvtárs és Urbán Ernő kíséretében Földes termelőszövetkezeti községbe látogatott el. Földes község dolgozó parasztsága szeretettel fogadta kiváló vendégét. Galina Nyikolajeva elvtárs a »Petőfi« termelőszövetkezet kultúrtermében arról beszélt a termelőszövetkezet dolgozóinak, hogy a szovjet emberek nagy figyelemmel kísérik a magyar termelőszövetkezeti mozgalom fejlődését, eredményeit. Ha majd visszamegy hazájába és ellátogat a kolhozokba, bizonyos, hogy nagyon sokan érdeklődnek a magyar dolgozó parasztok életéről. Ezért behatóan meg akarja ismerni a magyar dolgozók életét. Megkérdezte,honnan indultak el a földesi dolgozó parasztok és hogyan jutottak el odáig, hogy termelőszövetkezeti községgé váltak. Szalai István, a Petőfi termelőszövetkezet elnöke elmondotta, hogy 1949 augusztusában 32 dolgozó paraszt — jobbára nincstelenek — 132 Holdon közös gazdálkodásba kezdett. Most már 187 tag 1085 holdon gazdálkodik. Belépett a szövetkezetbe 23 középparaszt is. A tagok közül 32-en pártiskolán, huszonketten pedig mezőgazdasági szaktanfolyamon tanulnak. A szövetkezet vagyona az előző évi 492.000 forintról 1.700.000 forintra növekedett. A szövetkezet tagjai az előző évi 17 forinttal szemben őszszel 30,40 forintot kaptak munkaegységenként. Nyikolajeva elvtársnő ezután megkérdezte az egyik szövetkezeti tagtól, Antos Istvántól, mit jelentett neki a szövetkezeti gazdálkodás. Antos elmondotta, hogy az elmúlt év márciusában lépett be a szövetkezetbe Harmadmagával 414 munkaegységet ért el, így a többi között 32 mázsa búzát, 28 mázsa tengerit, 13 mázsa lucernát, 180 kiló cukrot kapott. Azelőtt hat hold földön gazdálkodott. Ha most kiszámítja, csak búzában kétszer annyit kapott, mint amikor egyénileg gazdálkodott. Még több szövetkezeti tag büszkél-* kedett el a világhírű írónőnek, milyen szépen gyarapodott anyagiakban, amióta a szövetkezeti gazdálkodás út*jára lépett. Elmondották azt is, hogy az élenjáró szovjet tapasztalatok felhasználásával az eddigi 30 mázsás termésátlaggal szemben négyzetes vetéssel 42 mázsa holdankénti termést énekel kukoricából. Éppen ezért elhatározták, hogy az idén a tavalyi 60 holddal szemben 159 holdon vetnek négyzetesen kukoricát. Galina Nyikolajeva ezután sok értékes tanácsot adott a termelőszövetkezeti község dolgozóinak. Elmondotta például, hogy a Szovjetunióban a műtrágyát szemcsés alakban keverik a magok közé, így sokkal nagyobb a hatása. A többórás látogatás után Nyikolajeva elvtársnő elbúcsúzott a dolgozó parasztoktól és hangoztatta, hogy kedves emléket visz magával Földes termelőszövetkezeti községből. Az MHDSZ ünnepségei a Nemzetközi Nőnap tiszteletére A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége az idei Nemzetközi Nőnapot a világ asszonyainak harcos összefogása, a béke ellenségei ellená izzó gyűlölet szellemében ünnepli. Az MNDSZ március 16-ig az egész országban kultúrműsorral egybekötött ünnepélyes nőnapokat rendez. Budapesten március 7-én a Város Színházban ünnepi nőgyűlés lesz, ezenkívül összevont nagygyűléseket rendeznek a Standard-ben, Kistext-ben és Ganz Villamossági Gyárban, valamint vidéken Győr, Kalocsa, Nyíregyháza, Szekszárd és Veszprém városokban.