Népszava, 1952. december (80. évfolyam, 282-306. sz.)

1952-12-16 / 294. szám

népszava A 70 ÉVES KODÁLY ZOLTÁN A magyar nép hálával és lelkese­­­déssel ünnepli a magyar zene művé­szét, büszkeségét, a kétszeres Kos- Guth-díjas Kodály Zoltánt, aki decem­ber 16-án tölti be 70. életévét. Kodály Zoltán Bartók halálának 5. évfordulója alkalmából 1950-ben írott cikkéhez jelmondatul a következő Bartók-idézetet választotta: »Én ré­szemről egész életemben mindenkor és minden módon egy célt fogok szol­gálni: a magyar nemzet és magyar haza javát.« Ez a mondat összefoglalója lehet Kodály munkásságának is. Egész éle­tét, alkotómunkáját az a törekvés ha­totta és hatja át, hogy nemzeti kultú­ránkat felemelje, nagy nemzeti hagyo­mányainkat új életre ébressze; hogy a nép művészetéből klasszikus művésze­tet teremtsen, a klasszikus művészetet pedig milliós tömegek sajátjává tegye; hogy a népi és nemzeti alapon álló művészetet szembeszegezze a hanyatló burzsoázia álművészetének bomlási termékeivel. Ezért harcolt, mint zene­szerző, népdalgyűjtő, zenetudós és pe­dagógus. Kodály Zoltán 1882 december 18-án, Kecskeméten született. Tanulmányait Nagyszombaton, majd Budapesten, a Zeneakadémián és a Tudományegye­tem bölcsészeti karán végezte. Abban a korban kerül ki az iskola padjai közül, amelyet Révai elvtárs így jellemez: »... Magyarországon egy mély, objektív forradalmi válságnak volt az évtizede. Válságban volt a feu­dális oligarchiának egész belpolitikai rendszere és válságban volt a 67-es ki­egyezés, a dualizmus, az Ausztriához való viszony egész rendszere. Az egész 67-es alkotmány recsegett-ropogott eresztékeiben. A munkásság tömeghar­­cai megrázkódtatták az 1867-ben emelt épületet. A parasztság is megmozdult: felmondta a hűséget a »történelmi« 48-as pártoknak.« Ebben az évtizedben a pesti kávé­házakat, a vidéki »dzsentri«­« udvar­házait még a »kiegyező« nemesség és polgárság sivár mulatozásainak zaja, »magyar nótá«-inak émelyítő érzelgős­sége töltötte be. De a mulatozó urak lába alatt már rengeni kezdett a föld. Kodály maga a következőket írja erről a korszakról: »Nagyritkán megcsendült a népszín­műben és másutt is egy-egy másféle, messziről került dallam. Nem oly tet­szetős, fülbemászó, nem oly hajrázó, zárkózottabb, keményebb ... Ez elszórt dallamok hívogattak arrafelé, ahol termettek, mikor a millennium mámora elszállt, s az itt maradt sivárságban egyre bizonyosabb lett: ez nem a teljes magyar élet, kell még egy mélyebb magyarságnak lenni, igazi arcát még rejti bőlünk.« Így indult el Kodály és utána Bar­tók, hogy megkeressék a »messziről­­került dallamok« alkotóit: a népet. Kodály népzenegyűjtő munkáját a nép iránti végtelen szeretet, megbe­csülés hatotta át. »A A népi kultúra vi­lága, ... az egyes dal: igen gyakran remekmű. Nemcsak a szegények kincse, de a legmagasbbrendűek igé­nyeit is kielégíti. Nem kezdetlegesség, hanem évszázados fejlődésben kiérlelt, leszűrődött művészet« — írja. Nem érdekességi­ajhászás, gyűjtőszenve­dély, hanem az a törekvés vezeti, hogy valóban eggyé váljék a nép érzelem- és gondolatvilágával. »A zenetörté­nésznek nem azért kell megismerni a népzenét, hogy új variánsokat gyűjt­sön és regisztráljon — hangsúlyozza —, hanem, hogy életre keljen benne is a hagyomány élete — ne csak kívül­ről nézze, hanem ő maga is aktív ré­szesévé váljon.« Ez az utóbbi mondat Kodály egész al­kotómunkássá­gát jellemzi. A nép mindennapi életéhez fűződő dallamok, • amelyekben kifejezésre jut a nép élet­ereje, évszázados küzdelme, vidám­ságai, gazdag érzelmi világa — . Ko­dály munkája nyomán megjelennek a hangversenydobogón, az operaszínpa­don. Kodály és Bartók nem elégedtek meg népzenei »idézetekkel«, hanem arra törekedtek, hogy egész művésze­tük — az egyszerű daltól a szimfo­nikus és operai művekig — szervesen épüljön a népi kultúrára. Ilyen szoros, közvetlen kapcsolat ai zeneszerzői és népi művészet közt — a mai szovjet és népi demokratikus művészek mun­káin kívül — csak egyszer volt a zene­­történetben: az orosz »Ötök« alkotá­saiban, a XIX. század második felében. Azt jelenti ez, hogy a zene fejlődése minőségileg új fokra emelkedik: mon­danivalóban, formában a népi zene végtelen változatosságú dallamait, rit­musait szívja magába. A szembenállás az uralkodó osztá­lyok felszínes, felbomló »kultúrájá­val«, a népművészet­tel.színtehozása az adott társadalmi körülmények között szükségszerűen politikai jelentőségű volt. Bartók és Kodály ellen ezután évtizedeken át egymást érik az ural­kodó osztályok támadásai; a hideg kö­zöny légköre veszi őket körül. Gyako­riak az olyan megnyilatkozások, mint pl. az egyik lap cikke, amely szemükre hányja, hogy nem »vidéki úriasszo­nyaink körében« gyűjtenek népdalo­kat. Ezért mondja Kodály, hogy a­z új magyar zene »jóformán intézmé­nyeink ellenére, lopva és élniakarásá­­nak végső megfeszítésével tudott meg­maradni«. A népművészettel való szoros kap­csolat jellemzi Kodálynak a század első két évtizedében írt dalait, kamara­műveit. Emellett mindinkább előtérbe lép művészetének egy másik fontos jel­lemvonása: a haladó nemzeti hagyo­mányaink iránti mély érdeklődése. Nemzetünk évszázados szabad­ságküz­­delmei, felemelkedési vágya új, meg­ragadó erejű kifejezést kap Kodály műveiben. A »Megkésett melódiák«­­ban (1912— 16-ban írta és csak 1918- ban mutatják be s 1923-ban adták ki) Berzsenyi, Kölcsey, Csokonai verseit zenésíti meg. A hősi nemzeti múlttal való egybeforrottsága a legnagyszerűbben az 1923-ban bemutatott »Psalmus Hun­­garicus«-ban nyilatkozik meg. A tom­boló reakció éveiben a XVI. század küzdelmeiből született verset zenésít meg, amely az elnyomók megdöntésé­ről, az igazság diadaláról szól. A kó­rusra, szólóénekre és zenekarra írt ha­talmas műben évszázadok minden ke­serűsége, a magyar nép szabadság­­vágya lenyűgöző erővel szólal meg. A »Psalmus« után — amely világ­szerte elismerést szerzett a magyar zenének — Kodály új nagy alkotásai születnek. A népzene — és vele a népi hősök, a népmese alakjai — az opera­színpadot is meghódítják a »Háry János« daljátékban. A »Székelyfonó« a falu közös éneklési, mesélési szín­helyét s vele a nép mindennapi életé­nek egy darabját viszi színpadra. A »Marosszéki táncok« és a »Galán­­tai táncok« a népi hangszeres zenét elevenítik fel a hangverseny dobogón, egyben megszólaltatják a XIX. szá­zadi magyar hangszeres zene forra­dalmi hagyományait. 1939-ben, az előretörő fasizmus ide­jén írta meg zenekari változatait a »Felszállott a páva« népdalra, amely a népnek az elnyomás, a csendőrszu­ronyok elleni gyűlöletét fejezi ki. Kodály munkásságában döntő szere­pet játszott az a­ felismerés, hogy­ az igazi művészetnek a tömegekben kell gyökereznie. »Mély gyökerű művészet — írja — csak akkor keletkezik, ha milliók éreznek és gondolkodnak egy­formán­, s ezt egyeseknek sikerül ki­fejezni.« A tömegek művészeti tevé­kenységének legközvetlenebb tém­á­ja pedig az énekkar. Kodály énekkari művek sorozatában fejezte ki a tömegeknek azt, »ami ben­nük él«. A »Felszállott a pácd«-ban , (amelyet munkáskórusoknak tilos volt énekelniök), a »Karádi nóták«-ban, a »Mátrai képek«-ben és a­­kisebb kórus­­művek, népdalfeldolgozások tömegé­ben fektette le a nép kulturális öntevé­kenységére épülő magyar kórusművé­szet alapjait. Nemcsak zeneszerzőként, hanem aktív nevelőmunkával is igyekezett célját megvalósítani. Nem­­éri be a Zeneakadémián folytatott tanári tevé­kenységgel. A békéscsabai munkások még ma is emlékeznek rá, hogyan tartott előadást a 30-as években a munkásokból és agrárproletárokból álló Erzsébethelyi Daloskörnek a népi zene hősi mondanivalójáról, »semmi­től meg nem riadó bátorság«-áról. Kodály nagy tudós is. A tudomány­ban, népzenekutatásban, zenetörté­netben is elsősorban az életet keresi »Erős átfogó érzés nélkül a tudo­mányban sem lehet nagyot alkotni« -­ írja. »Foglalkozzunk régi kézirataink­kal, de előbb az élettel. Leírhatatlan érzés, egy régi írás kezdetleges ákom­­bákomában az életnek, a magunk éle­tének egy darabjára ismerni.« Kodály egész életműve, egész művé­szi hitvallása élesen szemben­ áll az imperializmus rothadó, formalista irányzataival. Míg Stravinszkij és társai az imperialista országokban fennen hirdetik, hogy a zenének »nincs tartalma« és a tömegektől idegen l®m­­bik-zenét írnak, dzsessz-zenekari mű­vekkel egyidőben misét és pornográf operát komponálnak. Kodály a művé­szeti realizmus elveit vallja: »Mert tudomány és művészet gyökere egy. Mindegyik a világot tükrözi, a maga módján. Alapfeltétele: éles megfigyelő­képesség, pontos visszaadása és ma­gasabb szintézisbe emelése a meg­figyelt életnek. S a tudományos és művészi nagyság alapja is ugyanaz: az igaz ember...« Vagy másutt: »Egyszerűség, világosság még nem zárja ki a mélységet. Sőt a legmé­lyebb művek sokszor egyúttal a leg­világosabbak.« »Amiben oly külön­böző egyéniségek, mint Erkel és Liszt megegyeznek: a dallam uralkodó sze­repe, gazdag, beszédes ritmusok, vilá­gos formák, tiszta színek, mind kedves a magyar ízlésnek.« Amiért Kodály harcolt: a népzene újjászületése, a népzenére épülő zenekultúra, a­­legszélesebb töme­gek zenei művelődése, zenei öntevé­kenysége — ma megvalósult, vagy megvalósulóban van, hála a Szovjet­uniónak, a pártnak, a magyar dol­gozók hősi munkájának. A népdal­gyűjtés már­­nem néhány lelkes tudós ügye, hanem tömegmozgalommá vált. Gondoljunk a salgótarjáni, ózdi munkásokra, a sárpilisi dolgozó pa­rasztokra, a zirci úttörőkre. Mindez a múltban elképzelhetetlen lett volna. »Hogy a magyar szellemi élet újra reménykedve nézhetett a jövőbe — mondotta Kodály az 1950-es béke­kongresszuson — azt a Szovjetunió­nak köszönhetjük ... Soha vissza nem térő történelmi pillanatot jelent a tö­megek nagyarányú bekapcsolása a kulturális életbe, ami most van folya­matban ... Ezt a munkát folytatni akarjuk, ennek lehetőségét védeni kell, ezért nem lehet más választásunk, mint minden erőnkkel a béke ügyét szolgálni, még áldozatok árán is. Nincs az az áldozat, amit gyönyörű­nek elképzelt szabad jövőnk meg nem érdemel.« Az új Kodály képe elevenedik meg előttünk ezekben a szavakban és az az ezer szál, amely őt mai életünkkel összefűzi. A hajdúszováti­ termelőszö­vetkezet, amelyet a dolgozók Kodályról neveztek el. A Marcibányi-téri úttörők, akiknek Kodály betegen, ágyban fekve alkotta »Békedal.«-át. A Zeneművészeti Főiskola­­könyvtára, ahol Kodály arról beszél, hogy a szovjet ifjúság milyen kitartóan dolgozik a könyvtárakban. Békegyűlések, ahol Kodály a háborús gyújtogatók ellen hallatja szavát. Moszkvai hangversenyek, ahol a szov­jet dolgozók melegen üdvözlik, ünnep­ük a magyar nép nagy zeneszerzőjét. És nem utolsó sorban megragadó új műve, a »Kállai kettős«, amelyet azért írt, hogy a dolgozók kultúrcsoportjai­­nak, népi együtteseinek munkáját se­gítse. »Kodály népdalfeldolgozása olyan zeneszerző példaképét állítja elénk, aki a legmélyebben behatol a népzene lényegébe. A legnagyobb fokú természetesség, lakonikus tömörség, a kifejezés eszközeinek csodálatos tisz­tasága, hatalmas, mélyen egyéni kó­rus- és zenekari felkészültsége Kodály művészetét klasszikussá teszik. A mai magyar zeneszerzők szerencsések, hogy közöttük él és dolgozik ez a kiváló mester, a magyar népzene­­művészetnek ez az igen alapos isme­rője« — mondotta Tyihon Hrennyikov, a Szovjet Zeneszerzők Szövetségének főtitkára, az I. Magyar Zenei Hét vitá­ján. Kodály a magyar népzenéről írott könyvét a következőkép fejezi le: »... eljön az idő, mikor a műveit réteg a néptől átvett hagyományt új, művészi formába öntve újra átadhatja a nemzeti közösségnek, a nemzetté vált népnek.« Ez az idő eljött. És a magyar dol­gozók, a »nemzetté vált nép« — egész szívükből kívánnak Kodály Zoltánnak hosszú, alkotó életet 70. születésnapján. Maróthy János Kodály Zoltán kitüntetése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a minisztertanács előterjesztésére Ko­dály Zoltán kétszeres Kossuth-díjas zeneszerzőt 70. születésnapja alkalmá­ból a Magyar Népköztársasági Érdem­rend I. fokozatával és a Magyar Nép­­köztársaság kiváló művésze címmel tüntette­­ki. A kitüntetéseket hétfő délelőtt az El­nöki Tanács­­fogadótermé­ben Dobi Ist­ván elvtárs, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke nyújtotta át Ko­dály Zoltánnak. A kitüntetések átadásakor jelen volt Révai József népművelési mi­niszter, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, Szabó Piroska elvtárs, a Nép­köztársaság El­nöki Tanácsának titkára, Jánosi Ferenc elvtárs, a népművelési miniszter első helyettese, Rusznyák István elvtárs, Kossuth-díjas, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Ilka Pál elvtárs, vezérőrnagy, valamint a magyar mű­vészeti élet számos kiválósága. Dobi István elvtárs a kitüntetések átnyújtása­kor hangsúlyozta, hogy a kitüntetések elismerését jelentik annak a kimagasló munkának, amelyet Ko­dály Zoltán eddig végzett. Végül jó erőt és egészséget, további alkotásai­hoz pedig sok sikert kívánt Kodály Zoltánnak. Kodály Zoltán a kitüntetéseket meg­köszönve, hangsúlyozta: munkásságá­val eddig is dolgozó­­népünk felemel­kedését kívánta szolgálni és erre tö­rekszik további munkájában is. ★ Kodály Zoltán 70. születésnapja tiszteletére vasárnap este ünnepi kó­rushangversenyt rendeztek a Zene­­művészeti Főiskola nagytermében. A hangverseny közönsége forró szeretet­tel üdvözölte Kodályt. A Zeneművé­szek Szövetsége hétfő este a Művé­szeti Szövetségek Székházában ünne­pelte a hetvenéves Kodályt Zoltánt. ­­S 1952 DECEMBER 16. KEDD Az Erzsébet-szénbányák befejezte 1952. évi tervét A Dorogi Szénbányászati Tröszthöz tartozó Erzsébet-szénbányák dolgozói sok győzelmes széncsatát vívtak meg ebben az évben. A negyedik negyed­évre újabb kötelezettségvállalást tet­tek és megígérték, hogy Sztálin elvtárs 73. születésnapjára befejezik évi fel­emelt tervüket. Ettől kezdve még lelkesebben har­coltak, hogy helytálljanak adott sza­vukért. »Ha biztosítják a munkahelyet, az üres csillét és a fát — mi megtesz­­szük a magunkét« — oszlatták el a műszakiak aggályait a brigád­vezet­ők, ígéretüket bányászmódra valóra is vál­tották: egyre emelkedett a kitermelt szén mennyisége. A brigádok minden hét szerdáján és a szombati napokon is Sztahanov-műszakokat tartottak s a kiemelkedő munkasikerek jelentősen megnövelték az üzem termelését. A 12- es frontbrigád dolgozói bekapcso­lódtak a Loy-mozgalom­ba, a két szak párosversenyr­e lépett egymással, hogy melyik ad több szenet műszakról­­műszakra. A brigádok odaadó mun­kája a várt időnél jóval előbb hozta meg az új munkagyőzelmet. December 15-én reggel 6 órakor már csak 278 csille hiányzott az évi terv befejezéséhez. A brigádok röpgyűlésen határozták el, hogy délig kiszállítják a még hiányzó csilléket is. Alig né­­hány perccel tíz óra után kigördült a 278. szénnel rakott csille is. Az akna­, alatti rakodó dolgozói vörös zászlócs­kát tűztek a púpozva rakott szád közzé,­­nyelén tábla hirdette az Erzsé­­bet-szénbányák dolgozóinak újabb munkagyőzelmét. »Ennek a csillének a megrakásával befejeztük az 1952. évi tervünket.« Az Erzsébet-szénbányák a Dorogi Tröszthöz tartozó vállalatok közül elsőként tettek eleget a haza iránti kötelezettségüknek. A siker oroszlánrésze az Erzsébet­­aknai bányászoké. Csákvári Károly csapata 136,8 százalékos átlagteljesít­ménnyel dolgozott az év elejétől kezdve és 2525 csille szenet termett tervén felül. Németh József sztahano­vista vájár brigádja 5337 csillés elő­irányzatát 7044 csillére teljesítette. A 12-es frontbrigád dolgozói, akik sza­konként is versenyben dolgoztak, 23.667 csille szenet szállítottak ki munkahelyükről, 18.787 csillés elő­irányzatukkal szemben. Most a vállalat dolgozói elhatároz­ták: az év hátralevő napjaiban 8500 tonna szenet adnak tervükön felül népgazdaságunknak. A vállalat dolgozói gondosan készí­tik elő a bányát az 1953-as évre is. Jelentések • A RÁKOSI MÁTYÁS MŰVEK KO­­VÁCSOLÓGYÁRÁNAK dolgozói Sztálin elvtárs 73. születésnapja tiszteletére megígérték, hogy évi készáru tervüket december 15-re befejezik. A gyár dol­gozói a kiváló szovjet módszerek és a grafikon szerinti termelés alkalmazásá­val vállalásukat már szombaton telje­sítették. A gyáregységek közötti koope­ráció eredményeként a durvahengerbe tervszerűen adta az öntecseket. A lel­kes munka eredményeként december 13- án délután 1 órakor az 1952-es terv utolsó munkadarabja is elkészült. MAUTNER RÓBERT KÉTSZERES SZTAHANOVISTA, a Budapesti Szer­számgépgyár esztergályosa, aki pénte­ken csatlakozott a Muszka—Szod­orai párosversenyhez, Sztálin elvtárs szü­letésnapja tiszteletére hétfőtől kezdve sztálini műszakot tart. A sztálini mű­szak kezdetekor az EU-esztergapad már szombaton előkészített tengelyei­nek simítását 1400 fordulatszám mel­lett 0,5 milliméteres előtolással és egy­­milliméteres fogásmélységgel alig több mint fél perc alatt végezte el az előírt versenyről nyolc perc helyett. Délelőtt 10 óráig 1244 százalékot teljesített. A VILLAMOSGÉP- ÉS KÁBEL­GYÁR dolgozói júliusban vállalták, hogy az év végéig öt és félmillió fo­rint értékű különféle importanyagot takarítanak meg népgazdaságunknak. Ezt a felajánlásukat december elejéig már teljesítették. Ezért elhatározták, hogy Sztálin el­vtárs 73. születésnapja tiszteletére az év végéig újabb 2,1 millió forint értékű importanyag-meg­takarítást érnek el. A dolgozók jó munkáját bizonyítja, hogy már eddig is 1.700.000 forint értékű fontos import­anyagot sikerült megtakarítaniuk. A MÁVAG SZERELŐRÉSZLEGÉ­­NEK dolgozói a Sztálin Vasmű óriás­­kohójának építkezésén fokozott ütem­ben dolgoznak. Az állványzatokon több mint 16 méter magasban hegeszti ösz­­sze a páncélzatot Kalla Kálmán és Deák Ferenc. Teljesítményük a 150 szá­zalékot is meghaladja, mert becsülettel teljesíteni akarják Sztálin elvtárs szü­letésnapjára tett ígéretüket, hogy öt nappal a határidő előtt összeszerelik a kohóakna páncéltestét. Véget ért a harmadik színházi konferencia Vasárnap folytatódott a Magyar Színhház- és Filmművés­zeti Szövetség harmadik­ konferenciája. Az ülésen megjelent Révai József elvtárs, nép­művelési miniszter, az MDP Politikai Bizottságának tagja, Jánosi Ferenc elvtárs, a népművelési miniszter első helyettese és Non György elvtárs, nép­művelési miniszterhelyettes. A konferenciai folytatta a vitát Gá­bor Miklós beszámolója felett. Több hozzászólás után Kende István, a nép­művelési minisztérium színházi osztá­lyának vezetője szólalt fel. Megállapí­totta, hogy az idei­­konferencia több szempontból eredményesebb volt a tavalyinál. A vita megmutatta, hogy a színészek világában kiszélesedett az egységfront, mégpedig helyes ala­pon, a Sztanyiszlavszkij-rendszer és a darabok eszmei mondanivalója tisz­tázásáért vívott harc alapján. A vi­tát Gábor Miklós foglalta össze, ki­emelve a legfőbb kérdéseket: az új magyar drámáért folytatott harcot, a Sztanyi­szlavszkij-módszer alkalmazá­sának, valamint a kritika és önkritika fejlesztésének kérdéseit. Ezután megkezdődött a M­agyar Színház- és Filmművészeti Szövetség évi rendes közgyűlése. Ladányi Fe­renc, a szövetség főtitkára ismertette a szövetségnek a legutóbbi közgyűlés óta végzett munkáját, valamint a szövetség feladatait és terveit A vasárnap sportja Labdarúgás: A Bp. Honvéd—Bp. Dózsa találkozója­—különösen a Dózsa-játékosok nag­yon lelkes játéka folytán — hatalmas harcot és jó játékot hozott. A 2:2-es végeredmény (félidőben a Bp. Dózsa ve­zetett 2:0 arányban) feltétlenül a bajnok­csapatra hízelgő. A mérkőzésen különö­sen kitűnt Henni, a Bp. Dózsa kapusa. A Bp. Honvéd legjobb játékosa Puskás volt. Az NB I-be jutásért, küzdő csapatok já­­téka elmaradt az előző fordulóban muta­tott színvonaltól. A Miskolci Honvéd—­ Sztálin Vasmű Építők mérkőzés 2:2 arányú döntetlent hozott. Az Izzó Vasas—Sortex mérkőzést a Vasasok nyerték 2:1 arány­ban. ökölvívás: Az országos ökölvívó csapat­­bajnokságok során vasárnap már a dön­tőkre került sor. A bajnoki címet Buda­pest I. csapata szerezte meg, miután a döntőben 14:6 arányban legyőzte Buda­pest II. együttesét. A harmadik-negye­dik helyért vívott küzdelemben Budapest III. csapata 12:8 arányban legyőzte Győr-Sopron megyét. Úszás: A Bp. Bástya vasárnap esti úszóversenyén a legkimagaslóbb ered­ményt a Bp. Kinizsi 4x100 m-es női ve­­gyesváltója ére el, 5:16.2 p-es kiváló új, országos csúcseredményével. (Régi csúcs: SZOT I. 5:19.8 p.) Kitűnő eredményt ért el Nyéki is, aki 58.6 mp-cel nyerte a 100 m-es férfigyorsúszást. Korcsolya: Az 1952—53-as jégidény első gyorskorcsolyázóversenyén Földvári. Boér Mária 1000 m-en 1:57.6 p-re javí­totta az országos csúcseredményt. A régi rekordot is ő tartotta 2:05.9 p-cel. A fér­fiak közül 1500 m-en Lőríncz, 5000 m-en Merényi győzött. Az általános és középiskolák téli szünete A közoktatásügyi miniszter rendele­tileg intézkedett az általános és közép-­ iskolák téli szünetéről. A rendelet értel­­mében valamennyi általános és közép­i­­skolában — beleértve a dolgozók álta­­ lános és középiskoláit és a szakérettsé­gis tanfolyamokat is — a téli szünet, december 24-től 1953. január 2-ig tart. A szünetet megelőző utolsó tanítási nap­ december 23. a szünetet követő első ta­nítási nap 1953. január 3. Az óvodákban csak a kollektív szer­ződésben meghatározott munkaszüneti napokon szünetel a foglalkozás, a többi napokon rendes foglalkozás van. Szabó László a férfi sakkbajnokság győztese Az országos egyéni férfi sakkbajnokság négy függőjátszmáját vasárnap fejezték be. Eredmények: Barcza—Szabó L. 1:0, Kluger—Flórián 1:0. A Gereben—Bakonyi és Vajda—László játszmák döntetlenül végződtek. A verseny végeredménye: Szabó L. 13, Barcza 12.5, Tiparu 10.5, Kluger 10, Sándor és Szily 9.5, Bán, Len­gyel, Pogáts, Gereben, Róbert 8.5, Fló­rián 8, Szilágyi, Vajda 7, Négyes­ 6.5, László, Bakonyi 6, Szabó D. 5 pont. A hőmérséklet csökken Várható időjárás: változó felhőzet, néhány helyen eső és havazás. Élénk délnyugati, nyugati, majd északnyu­­­gati szél. A hőmérséklet csökken. Várható hőmérsékleti értékek Buda­pestre: kedd reggel 0—plusz 2, dél­ben 2—4 fok között. A várható napi középhőmérséklet de­cember 16-án, kedden az ország egész területén 4 Celsius fok alatt lesz. Főszerkesztő: Harustyák József Felelős kiadó: Beregi Miklós Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII., Rákóczi­ út 54 Telefon: 224-815 224-819 Athenaeum Nyomda Fv. Soproni Sára

Next