Népakarat, 1957. július (2. évfolyam, 152–177. sz.)

1957-07-02 / 152. szám

Miért megy tönkre sok házasság? Egy válóperes bíró jegyzetei A Központi Statisztikai Hi­vatal és az igazságügyi minisz­tériumi statisztikai csoport közzétett és a nagy nyilvános­ság számára is hozzáférhető statisztikai adatai betekintést nyújtanak a válások számá­nak alakulásába. A száraz számadatok a leg­komolyabb figyelmeztetésül szolgálnak társadalmunk szá­mára. Míg 1938-ban a bíró­sághoz érkezett házassági bon­tóperek száma 8386 volt, ez a szám állandó emelkedés után 1955- ben 18 583-ra emelkedett. 1956- ban a válások száma pe­dig azért csökkent »csak« 16153-ra, mert az év utolsó negyedében a bíróságok nem fejtettek ki érdemi működést. Az 1955-ben jogerős ítélettel felbontott házasságok aránya 1938-hoz viszonyítva 281 szá­zalék. A válási statisztikában elsősorban Budapest vezet, melyre a válópereknek több mint 40 százaléka esik, szem­ben a vidékkel. Az 1955-ben elvált férfiak 55,1 százaléka munkás, 27,5 százaléka értel­miségi származású volt. Mint válóperes bíró, azt ta­pasztalom, hogy vannak bizo­nyos tipikus, újra meg újra visszatérő társadalmi okok, melyek a válás irányában hat­nak. Úgy gondolom, hogy ezeknek ismertetése és felis­merése a társadalmi megelő­zés lehetőségét fokozná. A sok­rétű probléma legfontosabb társadalmi okait tárgyaló cik­kemnek ez a célja. 1. A dolgozó nő problémája Társadalmi rendszerünk vív­mánya, hogy a­ nők a férfiak­kal egyenlő feltétel mellett vállalhatnak munkát. A nő gazdasági függetlensége meg­szüntette a mindenáron való férjhezmenés lázát, s a női nem férfiakkal szembeni anyagi ki­szolgáltatottságát, lehetővé tet­te a valóban szabad, csak ér­zelmi szálaktól motivált há­zasságkötést. A nők anyagi függetlensége azonban a házasságok stabi­litására többirányú kihatással van. A »dolgozó nő« — azért írom idézőjelben, mert a ma­gam részéről a háztartásban dolgozót is annak tartom, itt tehát a dolgozót munkavál­laló értelemben használom — hamarabb megelégeli férje esetleges hibáit és gyorsabban adja ki az útját, mint háztar­tásbeli társa. Ha ezek a hibák valóban súlyosak, talán ez még nem is tekinthető hátrányos következménynek. A baj ott kezdődik, hogy kisebb, áthi­dalható nézeteltéréseknél is a dolgozó nők gyorsabban nyúl­nak a szakítás fegyveréhez. A dolgozó fél többet van együtt munkatársaival, mint házas­társával. A gyakori együttlét és a közös munka a munka­társak között feltétlenül bizo­nyos lelki-szellemi kapcsola­tot hoz létre. Ha ez a szimpá­tia formáját öltött kapcsolat oly erős lesz, hogy a munka­helyen kívüli találkozásokhoz­­ is vezet, a házastárs tudta nél­­­ kül, akkor kopogtat az ajtón az érzelmi elhidegülés, a há­zasságtörés és a válás. Első­rendű családpolitikai érdek annak biztosítása, hogy a há­zastársak családi élete ne csu­pán az esti lefekvés előtti fél­órás beszélgetésben merüljön rá. Az utóbbi időben sok tör­tént ez irányban, a korábbi túlzott társadalmi elfoglalt­ság a családi élet nagy teher­tétele volt, s bár szándékától függetlenül­­ tág lehetőséget engedett törvénytelen szerel­mi kapcsolatok létrejöttének. Egy megrendítő személyes élmény Megrendítő személyes él­mény is kötelez arra, hogy a­ probléma napjainkban különö­nös időszerűségére a figyelmet ♦ újra és újra felhívjam. Talán ♦ egy évvel ezelőtt egy nagyon­ bájos és nagyon szomorú, há­­­romgyermekes asszony vál­­t perét tárgyaltam. A férj, aki­ egy alkalommal sem jelent­ meg a tárgyaláson, gépírónő-­­­jével — a tanúk szerint egy­­ félvilági nővel — egy gyönge­ pillanatában viszonyt kezdett,­­ s a nő többé nem engedte Jolt a karmai közül a jól keresőt mérnököt. Egy szép napon aj férfi megszökött családjától és­ az ország másik részén élet­-­ közösségre lépett szeretőjével.­ A szerelmében és szereteté-% ben megalázott, megcsalt fele-­ ség indította meg a válópert. * Ennyit tudtam meg róluk a tárgyalóteremben. Fél évvel később a véletlen a vonaton hozott össze az asz­­szonnyal. Feketében volt és a kisírt szemű hitves talán úgy érezte, hogy nekem, aki a tör­vény jogánál fogva ismerője lettem­­életük egy részének, el kell mondania a befejezést is. »A válás nem oldotta meg a problémát. Férjem egy idő után megbánta tettét és kellő­képpen értékelte, hogy mit dobott el, és mit kapott érte cserében. A nő is megcsalta, és a férjem számára kín lett az élet. Szegény, úgy érezte, hogy bűnére nincs bocsánat, s amit elrontott, jóvá tenni nem lehet többé. Nem jött vissza, és már nem is fog soha. Férjem helyett csak ez a bo­csánatkérő levél érkezett, és az az utolsó üzenet, hogy minket szeretett­« — zokogta bele csendesen az asszony kimond­hatatlan fájdalmát a vonat egyhangú zakatolásába. Az öngyilkos férj temetésé­re utazott... 2. Általános erkölcsi lazulás A kapitalista társadalom szülötte a két nem külön er­kölcse, mely szerint a férfinak mindent szabad, ugyanazért a nőt megvetik. A női nem emancipációját a nők egy ré­sze olyan téves értelemben fogja fel a nemi erkölcs lerén, hogy most már a nőknek is »mindent szabad« a házasság­­kötés előtt éppúgy , mint utána. A nemek szabadságának ez a merőben vulgáris felfogása lé­nyegében a hímnem korábban elismert erkölcsi felelőtlensé­gének kiterjesztése a nőkre, valójában a szekszuális anar­chia hitvallása, melynek sem­mi köze nincs a nemi életre vonatkozó szocialista felfogás­hoz. A szocialista államok alkot­mánya deklarálja a házasság és a család intézményének, mint a nemek kapcsolata leg­helyesebb formájának védel­mét. A házastársak egymás iránti köteles hűségét az er­kölcsön túlmenően előírják a családjogi törvények is. Néze­tem szerint az erkölcsi sza­badságnak a szabadossággal, fegyelmezetlenséggel, szek­szuális anarchiával való össze­­tévesztése ellen a tömegszer­vezeteknek, elsősorban a nő­szervezeteknek a leghatározot­tabb harcot kellene kezdeni, mert az első egy jobb élet ígé­rete, az utóbbi a polgári tár­sadalom erkölcsi rothadásá­nak hátramaradt kísértete. Sürgősen pótolni kell azt is, amit az iskolai oktatásban a szocialista szekszuális erkölcs­re való nevelésben elmulasz­tottunk. Én úgy látom, hogy az élet egy legdöntőbb terü­letén, a szekszuális és a há­zaséletre való előkészítésben ifjúságunknak közel sem ad­tuk meg a kellő mértékű se­gítséget. Amíg nem töltjük be a nemi erkölcs vonatkozásá­ban elméletben és gyakorlat­ban meglevő űrt, nem remél­hetjük a válások számának lé­nyeges csökkenését. Dr. Bakács Tibor, a Veszprém megyei bíróság tanácsvezetője (Folytatjuk. Következik: Az iszákosság. A lakásviszonyok; Az anyósprobléma; A könnyel­műen kötött házasságok.) 1951. július 2 Budapestre érkezett dr. Lothar Bolz Dr. Lothar Bolz, a Német­­ Demokratikus Köztársaság mi­­i­niszterelnökhelyettese és kül­­­­ügyminisztere július 1-én dél­iben külön repülőgéppel Buda­­pestre érkezett a Magyar Nép­­­­köztársaság és a Német De­­­­mokratikus Köztársaság kö­­­­zött kötendő konzuli egyez­­­mény aláírására. Fogadására a­­ Ferihegyi repülőtéren megje­lent: Sebes István külügymi­niszterhelyettes, Rudolf Hel­mer, a Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagykö­vete, Rostás István, a Magyar Népköztársaság berlini nagy­követe, a magyar és a német tárgyalódelegációk tagjai, va­lamint a Külügyminisztérium felelős tisztviselői. Meghosszabbították a magyar—angol árucsereforgalomban az árucikklista érvényét az 1.COD. június 7v-én kötött magyar—angol árucserefor­galmi megállapodás három évre szól. A megállapodás ér­telmében a két ország között szállításra kerülő árucikkek listáját évenként állítják ösz­­sze. Június 25-ére Londonban illetékes magyar és angol kormányszervek között meg­állapodás jött lét­re, hogy az 1956-ban elfogadott árucikk­lista további egy évre érvény­ben marad. Ennek alapján Magyarország textilfélesége­ket, konfekcióárut, háziipari termékeket, elektromos, opti­kai és finommechanikai cik­keket, rádiókészülékeket, ve­gyianyagokat, hengerelt árut, valamint mezőgazdasági ter­mékeket szállít Angliába, ahonnan textilnyersanyagot és készárut, vegyianyagokat, fé­meket, hengerelt árut, ipari gépeket és berendezéseket, mezőgazdasági termékeket vá­sárolunk. A Hot jazz­-kabaré a Fasor Színpadon Zigmunt Wichary vezetésé­vel sajátos összeállítású, kama­­■a-méretű jazz együttes látoga­tott hozzánk, s mutatkozott be sikerrel a Fasor Színpadon. A zongora, gitár, gordon, dob, trombita, pózán, klarinét ösz­­szeállítású, héttagú együttes tagjai az angol, fontosabban a léger jazz levegőjét, ritmusát műfajait elevenítik fel, műve­ik — együttesen és külön kü­­ön rendkívül nagy hangszer­tudással, jó érzékkel. Segíti az együttest ebben szép hangú élvér szólóénekesnője, Eliza­beth Charles, aki — hiába — nemcsak elsajátította, jó er­őkkel megtanulta, hanem né­­ger származása révén a bölcső­ből hozta magáival a néger dallam és ritmus lényegét. Kedvesen egészíti ki a műsort Anna Sobolewska lengyel iro­­nika néhány paródiája. Ke­vésbé sikerültek: René Gla­­neau francia sanzonjai, ame­­yeket a nyelvi tökéletesség ellenére nem érezhettünk iga­­zán franciának, inkább után­érzésnek, sőt, helyenként után­zásnak. Több hasonló műfajú külföl­di vendégegyütes után el­mondhatjuk: ilyen jó még nem járt nálunk. Valamennyi szó­lista — túlzás nélkül mondha­tó — művésze hangszerének. Mindennek ellenére felmerül az emberben a gondolat: szép és kitűnő mindez, node még­sem eredeti, mégiscsak pótlá­sa, másolása az eredetinek, a néger jazznek. Nem egészen indokolt azonban ez a fenntar­tás ma, amikor eredeti együt­tesek ebben a műfajban nem­igen kerülhetnek el sem Len­gyelországba, sem hozzánk, a jazz, közelebbről az eredeti néger ritmikájú jazz iránt vi­szont ma kétségkívül általános az igény világszerte. A Hot jazz-kabaré szép, jó, a maga műfajában magas színvonalú műsort ad, érdemes meghall­gatni. Kivált műsoruk második fele kitűnő. (rajk) Utazás a világzűrben a Majakovszkij Színpadon Ha másutt nem, legalább a nyári szabadtéri színpadon szállítsa le a kritikus az igé­nyeit annyira, hogy ne kíván­jon többet, mint jól mulatni, gondja feledten szórakozni. Mércéje ezen túlmenően leg­feljebb a jó ízlés legyen. Ilyen »normákkal« mérten a Majakovszkij Színpad nyitó műsora nagyjában-egészében kiállja a próbát. Jó és gyenge számok egymást váltogatják, de az összbenyomás végül mégis a jobbik oldalon húzza le a mérleget, melybe a mű­sor összeállítói ilyen súlyokat helyeztek. A tolmács című egyfelvo­­násos bohózatot Salamon Bé­lával a főszerepben és Hor­váth Tivadar magánszámát, a Rock and Roll paródiát, azért említjük elsőknek, mert mindkettő a Vidám Színpad műsorában szerepelt koráb­ban és így sikerük már ki­­próbáltnak tekinthető. Szin­tén láttuk már, de örömmel láttuk ismét A két Cziáki ak­robatikus mutatványát, mely­ben az ügyesség szellemmel és ízléssel társul. Bellák Mik­lós magánszámaiból az első tetszett jobban. S végül mu­latságos és ötletes volt a mű­sort záró kisoperett, melyben Kiss Manyi, Mezey Mária, Feleki Kamill fellépése volt a siker záloga. Kár, hogy a da­rabocska a nagy lélegzettel vett kezdet után kifullad és kicsit sután fejeződik be. Nem talált közönségvissz­hangra az atomrobbantásról bemutatott erőszakoltan »po­litizáló« jelenetecske és bán­tóan giccses, felületes és ha­zug a bécsi mulatóban ját­szódó honvágy-pantomim. A Holéczy-együttes műsorából kevesebb: több lett volna. A műsor címe: Utazás a világzűrben. Ennek jegyében játszódik a műsort indító ke­ret, melyről azonban a mű­sor összeállítói később, sajnos, megfeledkeztek, s az »utazás­« elsikkadt. Kár érte, mert sok lehetőség rejlett még benne. Hanem azért, mint mondot­tuk, egészében mégsem mulat­tunk rosszul. (bogáti) „Csoda az Állatkertben“ — bosszúság a nézőtéren Kétrészes, »boszorkányos jazzrevű«-t hirdet az Állat­kerti Szabadtéri Színpad pla­kátja, de azok, akik — jóhi­szeműen — az agyoncsépelt sablonoktól eltérő, vidám, s amellett igényes szórakozást várnak ettől a csábító című produkciótól — alaposan csa­latkoznak. A »Csoda az Állatkertben« nem csodás, még kevésbé bo­szorkányos, sokkal inkább unalmas, bágyadt vegyes fel­vágott ... Nem éri el egy al­kalmi esztrádműsor színvona­lát sem, pedig a rendező Bu­dapest Hangversenyiroda so­rozatosan­ kívánja játszani. Már a plakát is­­ enyhén cvAn­to­s +­­­n nozr­t Szabályos szereposztást közöl, azt a hiedelmet keltve, hogy összefüggő meséjű, új, a sza­badtéri színpad számára írt nyári játékban lesz részünk. Helyette kapjuk a Magyar Rá­dió — egyébként kitűnő — tánczenekarát Zsoldos Imre vezetésével, Kabos Lászlót minden esztrádszínpadot több­szörösen megjárt paródiáival, néhány énekest, köztük a ki­tűnő, s a­ műsorból ki is emel­kedő Gencsy Sárit, a műsor végére nagy nehezen beérkező, az előző »János vitéz« előadás­tól fáradt Sárdy Jánost, Med­­nyánszky Ági ízetlen Marina Vlady-utánzatát, a műsoron »új fiú« névvel feltüntetett, valójában nem sok újat ígérő Keméndi Andrást, egy alkal­milag toborzott gyenge balett­csoportot, erősen vitatható ké­pességű női vokál-kvartettet, a jobb sorra érdemes Csonka Endrét és Hlatky Lászlót — állatbőrbe bújtatva, mindeh­hez pedig egy erőltetten szel­­lemeskedő keretmesét, amely arra lenne hivatott, hogy iga­zolja a címben ígért csodákat és boszorkányságokat — saj­nos, eredménytelenül... Mindent összevéve: a Buda­pest Hangversenyiroda, ame­lyet a könnyű műfajú előadá­sok nívójának emelésére hoz­tak létre, ezúttal nem igazol­ta a hozzáfűzött várakozáso­kat. (gazul) A NYÁRI SZÍNPADOKRÓL NÉPAKARAT ­ A tennivalók előtt BEFEJEZŐDÖTT az országos pártértekez-­ let. Határozata, vitájának anyaga sok tíz­ezer össze­jövet­el és beszélgetés tárgya lesz; a kommunisták igazát, politikájának helyessé­gét tárgyalják meg a milliók. A pártértekez­let munkamegbeszélés volt, amely, pontos napirendje ellenére, módot adott arra, hogy a tanácskozók mindegyike a maga és küldői problémáit vesse fel, s ezek a részproblémák úgy álltak össze teljessé, hogy megtalálható benne az ország minden gondja s terve. Ugyanez áll a határozatra is. A pártérte­kezlet hangjának józanságát, felelősségérze­tét és bátorságát adja vissza, azt a hangula­tot, amelyet Kádár János így jellemzett: “A heves vita rendkívül hasznos volt.« A fő kér­désekben való teljes egyetértés jellemezte a pártértekezletet, de a felszólalásokból kide­rült, hogy vannak olyan kérdések is, amelyek­nek megvitatása hasznos volt, mert e kérdé­sek eleven, tevékeny vitában tisztázódtak. A­Z ELLENFORRADALOM súlyos törést je­­lentett abban a történelmi fejlődésben, amely a magyar nép útját jelenti 1945, a fel­­szabadulás óta. A forradalmi munkás-paraszt kormány és az újjászervezett párt állt az élére a munkásosztálynak, a forradalmi erők ellen­­támadásának; csak így léphettünk vissza a jó útra, a nép felemelkedésének, a szocializmus­nak az útjára. A forradalmi munkás-paraszt kormány a magyar nép szabadságának, a szo­cializmus és a béke ügyének védelmében járt el, am­ikor a varsói szerződés értelmében a szovjet korm­ánytól fegyveres segítséget kért az ellenforradalmi támadás leverésének meg­gyorsítására; ez mentette meg az országot a polgárháborútól és az országot, Európát, a vi­lágbékét a háborútól. Az országos pártértekez­let határozatának ezt megállapító része nem­zeti történelmünk fontos okmánya: tömörsé­gében, lényeget megállapító pontosságában összefoglalja a hazafiak világos véleményét az ellenforradalmi támadás veszélyeit és leve­résének sorsfordító jelentőségét illetően. A HOLNAP FELÉ mutat természetesen a pártkonferencia és határozatának legtöbb része. De marxista-leninista módon nem le­­het előrepillantani, ha nem mérjük fel az ed­­­­dig megtett utat is. Itt van a közelmúlt. »A párt nem engedheti meg, hogy teret kapjon az éberséget elaltató hangulat, olyasféle illúzió, mintha nem nyolc hónappal, hanem nyolc év­vel ezelőtt lett volna ellenforradalmi felkelés hazánkban« — szögezi le a határozat; ebből pedig világos, hogy tennivalónk zöme a mun­kásfiatalok erősítése, a párt és vezető szere­pének megerősítése terén vár reánk. Félreérthetetlenül ítéletet mondott a párt­konferencia az ellenforradalmi támadásban áruló szerepet játszott Nagy Imre—Losonczy­­féle revizionista csoport felett; következetes harcot hirdetett minden maradvány ellen, amely a revizionizmus, a »nemzeti kommuniz-­­ mus«, a nacionalista szemlélet üledékeként ♦ megmaradt és árthat. S határozottan fellépett az értekezlet s a határozat is a marxizmus— leninizmus dogmatikus kezelése és az annak következményeképpen jelentkező szektás po­litika újjáéledése ellen. A pártegységet rend­kívüli módon megerősítette a pártértekezlet, s ennek egyik legfontosabb forrása az, hogy egyszerűen, közérthető módon szólt erről a kérdésről is. Megszívlelendő, amit Kállai Gyula mondott a zárszóban: »... jobbra és balra folytatott harcban egyaránt kell védeni a párt egységét. A nagyobbik veszély a revi­zionista, a jobboldali, ellenforradalmi veszély, de nem védi a párt egységét az, aki csak az egyik oldalra üt, mert a pártegység csak a ........................................................................................... mindkét irányzat elleni következetes harc út­ján valósítható meg és biztosítható.A PÁRT ÉS A TÖMEGEK KAPCSOLA­TAIRÓL szóló fejezete a határozatnak nemcsak azért a legjelentősebb, mert ez a kér­dés a kulcsa további sikereinknek, hanem azért is, mert itt kell a legtöbbet — és leghat­­hatósabban — tennünk. S amit itt mond a ha­tározat a szakszervezeti munkáról, a magyar szervezett munkások számára feladatok régió­ját jelenti. Lenint idézi a határozat: »A szak­­szervezetek a kommunizmus iskolái.« Ezt be­tölteni, a munkásfiatalok egyik legfontosabb támaszává válni: hatalmas munkaprogram a szakszervezetek, a legfontosabb tömegszerve­zetek számára. Meggyőződésünk, hogy a párt­­határozatnak a szakszervezetekre vonatkozó része elemző gondolkodásra ébreszti és új, munkában jelentkező fellendüléshez segíti a szervezett munkások hatalmas mozgalmát.­­"CSAK AZ ELSŐ GONDOLATOKAT bohí­t­­juk itt ki a pártértekezlet után; természe­tes hát, hogy teljességre, az értékelés egé­szére nem vállalkozunk még. Mégis helyes, ha külön is kiemelünk egy olyan gondolatot, amely gyakran felmerül vita, beszélgetés köz­ben. A múlt hibáinak és az ellenforradalom­­nak a viszonyáról van szó. Hadd idézzük e kérdésben Révai Józsefet: »...különbséget kell tenni az ellenforradalmi árulás és a szo­cializmus építése közben elkövetett hibák kö­zött. Ez nem jelenti Rákosi és Gerő elvtársak »rehabilitálását«. Nem lehet elfeledkezni ar­ról a tényről, hogy az ő vezetésük alatt érke­zett el a párt egy olyan szituációhoz, amely­ben, ha két hétre is, de elveszítettük a hatal­mat ...« Nem szitkozódásra, hanem a hibák olyan mély és kíméletlen, de minden dema­gógia és provokáció nélküli elemzésére van tehát szükség ebben a kérdésben is, amely megbecsüli és kellő helyre­állítja a felszaba­dulás utáni eredményeinket és tisztelettel adózik annak a csodálatos munkának, amelyet a magyar milliók végeztek az 1045-ben kivér­zett, lerongyolt ország felvirágoztatása érde­kében. A munka, az ország felvirágoztatása, a szo­­cializmus építése, a tragikus közjáték, az el­­lenforradalmi támadás leverése után folytató­­dik. Az a vázlatos — bár a lényeges kérdése­ket minden téren érintő — program, amely a határozatban »A párt gazdaságpolitikájának legfontosabb kérdései« cím alatt található, biztos reményt ad a jelenlegi helyzet állandó és ütemes javulására. »A gazdasági kérdések jó megoldása a politikai hatalom további erő­sítésének és az életszínvonal emelésének alap­vető feltételek — szögezi le a határozat. Ez azt jelenti, hogy a kommunisták tevékenységének egyik legfontosabb tere a gazdasági munka, úgy segíteni a népgazdaság fejlődését, hogy a helyes vezetés mindenkor a realitásoknak és az ország adottságainak megfelelően tervez­zen és legyen figyelemmel a gazdaságosságra is. Ami a gazdasági élet egyik sokat vitatott alapkérdését illeti, a pártkonferencia leszö­gezte: szocialista országot építünk, tehát nem lehet lemondani az állami, központi irányítás­ról, ez azonban nem azt jelenti, hogy nem küzdünk a központosítás bürokratikus tenden­ciái ellen a helyi önállóság fejlesztésével. A PÁRTÉRTEKEZLET UTÁN a határoza­­tok megvalósítása következik, a munkás hétköznapok további sora. A határozat a tennivalók özönét adja, mindannyiunkon, a magyar nép egészén áll, hogy a kommunisták, a párt mutatta úton úrrá legyünk a gondokon s új, eredményben, gazdag lapokat jegyezzünk népünk történetkönyvébe. A

Next