Népszava, 1958. május (86. évfolyam, 102–127. sz.)
1958-05-01 / 102. szám
A magyar munkásosztályban, különösen a szervezett munkásságban évtizedek óta mélyen, él május 1. nemzetközi jelentősége, mozgalmi, forradalmi tradíciója. Ha visszapillantunk az elmúlt évtizedek harcaira, csodálattal gondolunk arra a pár száz bátormunkásra és mesterlegényre, aki kibontott vörös zászlók alatt felvonulva, Budapesten először ünnepelte meg május elsejét, a nemzetközi munkásszolidaritás napját. A bámész kispolgárokat meghökkentette a merészség , és értetlenül kérdezték, hogyan merik ezek az »►alacsonyrendű« munkások megzavarni ezen a virágos tavaszi napon az úri-, dzsentrivilág életét. Hogyan merészelnek jogokat követeini, fellépni az uralkodó osztály ellen? Az a párszáz munkás, aki ezen a fényes májusi reggelen, szembeszállva az üldözéssel, magasra tartotta a munkásosztály vörös lobogóját, példájával is ösztönzést adott a kibontakozó és egyre terebélyesedő magyar munkásmozgalomnak, amelynek története annyi dicsőséget, annyi sok kiontott vért, s áldozatot tud felmutatni. A vörös zászló alatt fellépő munkásosztály új hangot, új színt, új erőt és a diadalmas jövő reményét hozta a magyar nép számára. Évről-évre hatalmasabb tömegek tüntettek nálunk is a munkásosztály ügye mellett. Ahol ipar kezdett kibontakozni, ahová munkásokat telepítettek, ahol gyökeret eresztett és virult a kapitalizmus, ott fellépett a szervezkedő, a harcoló munkás is, megjelent a vörös lobogó, megkezdődött a küzdelem a jövőért, így volt ez a világ minden táján. Megszülettek a követelések a 8 órás munkaidőért. Megszületett a „Föld, kenyér, szabadság” jelszó. Folyt a harc a sajtó- és gyülekezési szabadságért. A politikai szabadságjogokért megmozduló munkásság százezres tömegeket mozdított meg. Mi adott erőt a bátor úttörőknek ? Honnan merítették hitüket a harchoz a tőke őfelsége, a kizsákmányolás ellen, egy új társadalmi, politikai, gazdasági rendért? A Marx Engels által lefektetett tudományos szocializmusból, amelynek eszméi kezdtek behatolni a mozgalomba és elfoglalták az ösztönösség helyét. Már nemcsak az elkeseredés fűtötte a tömegeket, hanem az éledő tudat, annak a felismerése, hogy bármennyit is szavalnak a tőkés társadalmi rend urai és kiszolgálói a burzsoá államrend tökéletességéről, a kapitalizmus el fog pusztulni, elpusztítják kibékíthetetlen ellentmondásai, és már megjelent sírásója, a proletariátus. A sírbatételt nem akadályozhatja meg senki és semmi sem, az áltudósok és álpróféták hazug jelszavai sem, sem rendőr, sem csendőrönkény, sem árulás, sem a gyávák félreállása. Egyre többen bíztak abban, hogy a munkásosztály ki fogja termelni soraiból azokat az elszánt forradalmárokat, akik képesek megszervezni az osztályerőket és létrehozzák azokat a szervezeteket és eszközöket, amelyekkel felfegyverkezve győzelemre tudják vinni a proletárforradalmat. Évtizedek harca létre is hozta ezt. Ne csak magunk emlékezzünk mindig a régi harcokra, hanem neveljük e dicső küzdelmek emlékein gyermekeinket, az új generációt is, mert ez a harc a mi harcunk, a mi forradalmunk, a mi életünk és győzelmünket nekik kell továbbvinniük. Így folytatódik a mi életünk az övékében. Nincs egyetlen hely a földgolyón, ahol ma május elsejét ne ünnepelnék. Ahol másképpen nem lehet — ott a föld alatt, illegalitásban. Millió és millió vörös zászló hirdeti ma szerte a világon a nemzetközi munkásosztály gigászi erejét, és ettől a lenyűgöző seregszemlétől megropognak a kapitalizmus korhadt csontjai. Van, ahol még csak az alapvető emberi jogokat követelik, van ahol már a szocializmus kivívása a jelszó, nálunk és a szocialista tábor országaiban a szocializmus építésének sikerét tükrözi a seregszemle. Minden zászló egyben a békességet is jelképezi, harcot hirdet a háború ellen. Május 1. hanoi jellege, osztályjellege változatlanul megvan és ebből a „széplelkek” kedvéért sem lehet majálist csinálni. Éppen a belső tartalom, az osztályjelleg teszi lehetővé, hogy május 1-én a föld minden lakott területén százmilliók nyújtsanak egymásnak kezet a közös harcban. Ebben van a proletár internacionalizmus hallatlan nagy ereje. Sok vita folyik arról, mi a világ legnagyobb ereje napjainkban? A hidrogénbomba, az atombomba, az interkontinentális rakéta? Úgy gondolom, egyik sem. Nincs olyan fegyver s nincs olyan társadalmi, vagy politikai tényező sem, amely csak megközelítően is egyenrangú aratást gyakorolhatna az emberiség fejlődésére, mint az az erő, amelyet a proletár nemzetköziség testesít meg. Semmi kétség: a proletár nemzetköziség a világon a legnagyobb erő! A munkásosztálynak természetesen éberen kell vigyáznia, hogy sorait és fejét soha senki meg ne tudja zavarni. Az elvi, politikai és szervezeti egység volt mindig az az erő, amely a munkásosztályt képessé tette, hogy bármilyen nehéz feladatot is megoldjon, így tudta és mindenütt csak így lesz képes megdönteni a kizsákmányolókat, és ha már megdöntötte őket, csak így tudja felépíteni kizsákmányolásmentes társadalmát. Az ellenség, a kapitalisták és az imperialisták mindig arra törekedtek, és most is azon dolgoznak, hogy meghiúsítsák a munkásosztály egységének létrejöttét, ahol pedig létrejött, ott igyekszenek azt megbontani minden módon és mindenféle eszközzel. Nacionalizmussal, szociális demagógiával, áldemokratikus jelszavakkal próbálják elködösíteni a munkás fejében az osztályöntudatot, amelytől tisztánlátását nyeri a legbonyolultabb helyzetekben is. A „modern” tudományra hivatkozva igyekszenek rombolni a munkásöntudatot, kétségbevonják a munkásosztály, a párt irányító, vezető szerepét, azt hajtogatva, hogy a munkás a tudományos világ felfedezéseinek bonyolult korszakában alkalmatlan az államvezetésre. Márpedig ez a tudományos köntösben jelentkező — tisztesség ne essék szólván — „elmélet”, amely a munkásosztály vezető szerepét tagadja, meg akarja fosztani a tömegeket a modern társadalom leghaladóbb, legforradalmibb és legszervezettebb erejétől. Megpróbálták ezt különböző „tudósok” és „ideológusok” korábban is. Hasztalanul! Mert, hogy a munkásosztály korunk társadalmának hivatott vezetőereje, s hogy a néptömegek egyedül a munkásosztály s annak forradalmi pártja vezetésével képesek sorsproblémáikat megoldani — ezt a tényt a történelem igazolta. Igazolta a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, igazolta a szocialista világrendszer létrejötte és szüntelen erősödése, igazolja az osztályharc mindennapos gyakorlata a tőkés világban. E ténnyel, amely a történelmi fejlődés objektív szükségszerűsége, hasztalan igyekeznek szembeszegezni korszerűsített ruhába öltöztetett korhadt elméleteiket az imperialisták és a szolgálatukban álló különféle propagandisták. Az októberi ellenforradalom leverése után pártunk kialakította helyes marxista-leninista politikáját. Nyílt elvi harcot indítottunk a káros revizionista nézetek megsemmisítésére, s szüntelenül küzdöttünk a szektás, dogmatikus nézetek feltámadása ellen. Ezután sem teszünk engedményt semmiféle elhajlásnak, nem adunk menlevelet semmi olyan nézetnek, amely a pártvonaltól eltér. Ez a politika összekovácsolta a munkásosztály erejét és harcba lendítette az ellenforradalom maradványai ellen. Ennek eredménye az, hogy a munkásosztályban és a dolgozó parasztságban elszigeteltük az ellenforradalmi erőket és nézeteket. De ezt a harcot tovább kell vinni az ellenséges nézetek teljes megsemmisítéséig. Nemrég zajlott le a szakaxervezetek kongreszusa. Eredményes munkát végzett azon a talajon, amelyet az ellenforradalom után a párt tört fel nehéz munkával számára. Most már tovább kell haladnia a megkezdett úton. Nagyobb, előremutató feladatokat tűzhetünk a szakszervezetek elé is, mert a szervezett munkásság tudatában van annak, hogy a mi harcos pártunk töltötte meg tartalommal a szakszervezet tevékenységét, emelte arra a magaslatra a szakszervezet súlyát, tekintélyét, amelyet méltán meg is érdemel. Politikai és gazdasági eredményeinknek nem valamiféle csoda a magyarázata, hanem a párt helyes politikája, jó kapcsolata a tömegekkel. Ez nem egyszerűen szavakon múlik, hanem tényeken alapszik. A munkásosztály és a dolgozó parasztság elégedett, helyesnek tartja azt az utat, amelyen járunk. Támogatja, segíti a pártot. Minél nagyobb támogatást, erősítést kapunk a tömegektől, annál szilárdabb lesz a párt elvi és politikai egysége, tovább nő a párt tekintélye, ami egyben a munkásosztály tekintélyét is jelenti. Nem volt könnyű a dolgozó tömegek bizalmát kiérdemelni. De a párt azzal, hogy mindig világosan leszögezte álláspontját, feltárta terveit , nem szépítette a rosszat és leleplezte azokat, akik bármilyen céllal akadályozták az előrehaladást —, maga mellé állította a dolgozó tömegeket. Október végleg megtanított mindenkit, hogy a párt nélkül senki és semmi sem tudja megvédeni, harcba vinni a munkásokat. Évtizedes tapasztalat ez és főképpen a magyar szervezett munkásságnak nem szabad elfelejtenie. A magyar szervezett munkásság az októberi események idején saját bőrén szenvedte meg ennek a tapasztalatnak a mellőzését. Nemcsak a saját maga számára volt ez tanulságos, de tanulságos volt az egész nemzetközi munkásmozgalom számára is. Május 1-én, a nemzetközi proletariátus ünnepnapján arra is emlékezünk, hogy fokozni kell minden szervezett munkásban a munkásöntudatot, a proletárinternacionalizmusba vetett hitet, a szocialista építés igazát. Mi ma a proletárnemzetköziség próbaköve? A Szovjetunióhoz való hűség! Erről minden becsületes magyar dolgozót meggyőzött a Szovjetunió magatartása az ellenforradalom idején, majd az a nagy politikai és gazdasági segítség, amelyet a világ első szocialista államától kaptunk. A Szovjetunió a nemzetközi munkásmozgalom központja. Támogatására, tanácsára mindig számíthat a világ munkásmozgalma, tapasztalatai, a szocializmus építésének kimeríthetetlen kincsestára. Senkit nem érhet csalódás, aki a Szovjetunióra számít, de kritikus helyzetbe juthat a munkásmozgalom ott, ahol elszakad a szocialista tábor vezető erejétől. Mi a legnehezebb időben tudtuk, mit kell tennünk a néphatalom megmentése érdekében: tudtuk, nem hiába fordulunk segítségért a szovjet néphez, és nem is csalódtunk. Ezt a magyar dolgozó nép sohasem felejtheti el. De nem felejtheti el egyetlen dolgozó sem. Gondoljunk ezen a májusi napon hűséggel, szeretettel nagy barátunkra, s a szocialista tábor testvéri népeire. A magyar szervezett munkásságot át kell hatnia annak a tudatnak, hogy az országot magának építi és nem valaki másnak, aki esetleg külön hasznot, vagy kiváltságot élvezne ebből. Látnia, éreznie kell a 13 év eredményeit, amelyek összehasonlíthatatlanul megváltoztatták a munkásosztály és a magyar dolgozó nép helyzetét. Készen kell lennünk, hogy ezt minden helyzetben megvédhessük és tovább fejleszthessük. Csak öntudatlan munkás lehet közömbös a 13 év elért eredményei iránt. Vannak még ilyenek? Akadnak! Rajtunk múlik, hogy ne legyenek. Október megtanított bennünket arra is, hogy jobban vigyázzunk a munkásosztály soraiba került deklasszált elemekre. Nem szabad engednünk soha és sehol, hogy ezek demagógiával, hazugsággal megcsúfolják mindazt, ami széppé, emberibbé tette és teszi életünket. Teremtsünk olyan hangulatot, amelyben elszigetelődnek a teljesíthetetlen követelések demagógjai, és nem ők, hanem a kötelességüket becsülettel teljesítő dolgozók viszik a szót. A párt és a kormány nyíltan bejelentette, hogy 1958-ban nem lesz béremelés. A dolgozó nép nagy többsége megértett bennünket, mert amit 16 hónap alatt tettünk, azt vele együtt tettük. Látja az eredményeket, ismeri a nehézségeket és tudja, hogy elért eredményeink megszilárdításáért összeforrott, közös munkával még sokat kell tennünk. Csak kemény, áldozatos munkával vethetjük meg az alapját annak, hogy 1958-as tervünk végrehajtása után, 3 éves tervünk során biztosítsuk az életszínvonal számottevő emelkedését. Ez nemcsak munka, hanem idő és harc kérdése is. Ha valamikor is érezhette és tudhatta a magyar szervezett munkásság és a magyar dolgozó nép azt, hogy magának építi az országot, akkor most, az októberi ellenforradalmi események után minden idegszálával éreznie és tudnia kell. Amikor a párt napirendre tűni az ideológiai harc kérdését, sokan húzódoznak ettől Világosan és nyíltan meg kell mondani, hogy az ideológiai harcot az ellenséges és hamis nézetek ellen maga az élet tűzte napirendre. Ahol ez a harc nem folyik, vagy elkenik a hibás nézeteket, ott előbb-u utóbb rosszul fog menni a munka, és ahol rosszul megy a munka, ott az ellenség kihasználja az alkalmat, hogy eltorzítsa a mindennapi élet által felvetett problémákat. Ezért is legyen gondunk arra, hogy az emberek merjenek beszélni, mondják el nézeteiket, gondolataikat, a helyeseket és a helyteleneket egyaránt. A rosszat megváltoztatni, a jót kamatoztatni — ez a mi feladatunk, s ezt a párt nélkül nem lehet megvalósítani. Minden sikernek és annak, hogy a tömegek higyjenek a pártban, a párt vezetésében, a helyes politika az elsődleges feltétele. Ha ez adva van — mint ahogy adva van —, a mi feladatunk keményen harcolni a termelés vonalán, az ideológiai harc vonalán. Felkészülten küzdeni a helyes és jó politika realizálásáért, mert csakis a gyakorlat lehet a vizsgája "minden helyes politikának. A gyakorlati eredmények azok, amelyek a dolgozók széles rétegeit meggyőzik arról, hogy a párt jól dolgozik, helyesen vezeti a tömegeket. Mi évtizedek óta megtanulhattuk már, hogy a népszerűtlen feladatoktól sem szabad visszariadni. A ma esetleg népszerűtlen feladat végrehajtásáért holnap megkaphatod a dolgozó nép szeretetét és megbecsülését. Nagy példa erre 1956. novembere. A magyar szervezett munkások tehát harcoljanak bátran a jövőért tettekkel. A magyar—szovjet barátság elmélyülésének és fejlődésének kiemelkedő állomása volt a szovjet párt- és kormányküldöttség látogatása. Hruscsov elvtárs e látogatása során őszinte baráti kapcsolatba került a magyar szervezett munkások százezres tömegeivel a budapesti nagygyűlésen, Diósgyőrött, Sztálinvárosban, Tatabányán és a csepeli nagygyűlésen. Közvetlen, őszinte hangon szólt a magyar dolgozókhoz. Nagyon jól esett nekünk, szervezett munkásoknak, hogy megköszönte a magyar szervezett munkásoknak, a magyar forradalmároknak azt az elvtársi, baráti segítségét, amit az 1917—19-es forradalom idején nyújtottak a Szovjetuniónak. Hruscsov elvtárs dicsért is, bírált is bennünket. Mind a kettőt úgy tette, hogy ezzel megnövelte a szervezett munkások önbizalmát, tekintélyét és súlyát ebben az országban. Amikor azt mondotta, védjük meg a munkáshatalmat minden támadással szemben, akkor azt is mondotta: mi, magyar dolgozók, elég erősek vagyunk ahhoz, hogy megvédjük. Ez valóban így is van, mert mi vagyunk többségben ebben az országban, magyar szervezett munkások, dolgozó parasztok, mi alkotjuk ennek az államnak alapjait és mi teremtjük meg ragyogó jövőjét is. Májusi gondolatok írja: Marosán György 1958. május 1 .-ikei NÉPSZAVA • A magyar sseb eseti munkásokban, a magyar dolgozó népben sok-sok erő és anyagi tartalék van, ezt felszínre kell hozni, ezzel gazdagítani kell a magyar munkásmozgalmat, a szocializmust építő hazát. Van-e ennél szebb és dicsőbb feladat? Minden magyar szervezeti munkás gondoljon arra, hogy az imperialista, tőkés, gyarmati országokban az ember elemi jogaiért, életlehetőségéért folyik a harc. Minden magyar szervezett munkás gondoljon arra, hogy Angliában, Amerikában, a sokat dicsőített kapitalista országokban milliók élnek a munkanélküliség nyomorúságában. Mi ezt Magyarországon és a szocializmust építő országokban már nem ismerjük. Ott milliós tömegek a létért, a mindennapi kenyérért harcolnak, nálunk azért, hogy a meglevő kenyérhez még nagyobbat adjunk közös erővel, közös munkával. És a párt vezetésével ezt a csatát is megnyeri az osztályöntudattal rendelkező magyar szervezett munkásság. Újra itt van május 1-e. Évtizedek szenvedésével, megaláztatásával mögöttünk, a felszabadulás óta szabadon ünnepelhetünk, mint államalkotó, államvezető, államépítő erő, itt a Duna-medencében. Dolgozzunk a magyar nép szolgálatára és boldogulására!