Népszava, 1965. december (93. évfolyam, 283–308. szám)

1965-12-17 / 297. szám

A NEMZETKÖZI TANÁCSKOZÁS A rák megelőzésére A közelmúltban zajlott, le Oslóban 22 európai ország kül­­dtetteinek részvételével az Egészségügyi Világszervezet Euró­pai Irodájának nemzetközi szemináriuma a rák megelőzésé­ről. A tanácskozás részvevői elsősorban azt vizsgálták, mi­lyen okok vezetnek a rák elhanyagolódásához. Az egyik fő ok az, hogy sok országban nincs a daganatos betegségek ko­rai diagnosztikájával és megelőzésével foglalkozó speciális hálózat. A másik, hogy nem megfelelő a lakosság egészség­­ügyi kulturáltsága. A konferencia állásfoglalása szerint a legfontosabb teendő ilyen, megelőző célú onkológiai hálózat létrehozása, és a különböző daganatfélék korai felismerését célzó szűrővizsgálatok megszervezése. Megállapították a szak­emberek, hogy a tömeges szűrővizsgálatok megszervezésé­hez a legelőnyösebb feltételekkel a szocialista országok egészségügyi szervezetei rendelkeznek. Sok szó esett a ta­nácskozáson a gyomor és a tüdő daganatainak korai felis­merését célzó tudományos módszerekről és kísérletekről, kli­nikai vizsgálatokról is, amelyeknek továbbfejlesztését java­solták. — Száz olyan paraszt­család életét tanulmá­nyozzák a békéscsabai Ró­zsa Ferenc Gimnázium KISZ-fiataljai Békéscsa­bán és környék­én, ahol 1880-tól napjainkig sok volt a munkahelyváltozás, más vidékre való ván­­dorlás a családtagok kö­zött. — a fővárosi fakdő- IGAZGATÓSÁg közli, hogy a Gellért pezsgőfürdő mű­szaki munkálatai befejeződ­tek és december 1- én, pén­teken reggel ismét megnyitja a fürdőt.­­ A Magyar Hajó és Darugyár óbudai gyáregy­ségében csütörtök délután vízre bocsátották a hu­szonötödik 2000 lóerős to­ló-vontatóhajót. ■ Szétszedhető gyermekkocsi A debreceni Fémfel­dolgozó Ktsz-ben új gyer­mekkocsitípus készül. A kocsit nagy küllős kere­kekkel és Mózes-kosárral gyártják. Szétszedhető, a váz összecsukható, a Mó­­zes kosár pedig kézi szál­lításra is alkalmas. — Villanybojlereket szerelnek fel a takarmá­­nyos konyhában Szolnok megye tsz-eiben a sertés- és szarvasmarha-tenyésze­tekben. Ezzel megoldják az állattartás téli meleg­­víz-problémá­j­át. Rendelet van rá: egyszeri pénzjutalomban kell részesí­teni azt az anyát, akinek hat élő gyermeke van. Kiss Já­nos segédmunkás családjá­ban egy Tibor nevű kisfiú — november 3-án — hatodik gyermekként jelentkezett. A család öröméhez hozzájárult a Szigetszentm­iklós községi tanács végrehajtó bizottságá­tól érkezett értesítés: ezer fo­rint összegű pénzjutalomra számíthatnak. Számítottak és tervezgettek egészen a közelmúlig. Ami­kor az újszülött másfél hó­napos is elmúlt, megsokallták a várakozást. S misei így karácsony táján különösen nagy­­szükség van pénzre ilyen népes családban, Kiss János segédmunkás elindult a jutalomért. A helyi tanács­nál a járatra hivatkoztak, a járásnál a megyére, ott sür­gesse meg a pénzt. Itt is csak felvilágosítást kapott: kár volt ide fáradnia, a köz­ségi tanácsnál vehetik fel — ma­jd — a jutalmat. .. Így csepegtetett néhány csepp­­ürömöt­ Kiss János segédmunkás és családjának örömébe a — bürokrácia!. V . NAGYKORÖSON SORSOLJÁK A LOTTÓT A lottó II. játékheti nye­rőszámait december 17-én délelőtt 14 órai kezdettel Nagykörösön sorsolja a Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság.­ ­ Hazai anyag , importfesték helyett Szóvá tesszük Nagy mennyiségű im­port vasoxidot és barna kőport használnak a To­­kodi Üveggyárban az üve­gek színezésére. Az idén az úrkúti mangánérc dú­sításánál melléktermék­ként keletkező pyrolusit ciklon port alkalmazzák vasoxid helyett, és ötödé­re csökkentették a barna kőpor mennyiségét. — MEZŐ IMRE nevét vette fel Dunaújvárosban a Gorkij téri 12 tantermes Általános Iskola. A csütörtöki ünnepé­lyes névadón megjelent Mező Imre özvegye is. Csak a roncsokat találták meg WASHINGTON. A Co­lorado állambeli Aspen városától 65 kilométerre egy hegyoldalon megta­lálták annak az eltűnt re­pülőgépnek a roncsait, amelyen dr. Randalph Lovelace főorvos utazott feleségével vasárnap Új- Mexikóba. A pilótával együtt a házaspár is éle­tét vesztette.­­ Horgásziskolákat lé­tesítenek Baranyában az iskolás korú gyermekek részére. Tapasztalt hor­gászok­­ vezetésével tanul­ják a gyermekek a ked­velt visáspartot.. . ■ BO TERMŐ LESZ A BADACSONYI KEKNYELŰ ! A badacsonyi borvidék jellegzetes szőlőfajtája, a kék-' nyelű kiveszőlésben van. Kiszorította a jobban termő olasz­ rizling, szürkebarát és rizling-szilvánt. Az egykor domináló fajta termőterülete ma már alig éri el a száz holdat. Bár kiváló zamatú bora napjainkban is keresett, a szakemberek körében népszerűtlen, mert a megtermékenyítés bizonyta­lansága miatt a fürt hiányos, gyakran négy-öt szem marad csak rajta. Az értékes fajta bő termővé változtatásán fára­dozik egy évtizede a Szőlészeti Kutató Intézet badacsonyi telepén dr. Jezerniczky Lajos. Eredményes kísérletsorozatát a napokban zárj-e­la, s rövidesen átadja a gyakorlatnak új agrotechnikai eljárását. (B. A.) Sorsoltak az EK-ban­ , a KEK ben Jön az Internazionale és a Liverpool Csütörtökön a déli órákban tartották meg Zürichben a bajnokcsa­patok Európa Kupája és a Kupagyőztesek Európa Kupája torna következő fordulójának — a négybe jutásért — folyó sorso­lását A sorsolás eredménye­ként a Ferencvárosnak az Internationale a Bukaresti Dinamó győztesével kell mérkőznie. Ez volt a helyzet délután 3 óráig, amikor megjött a két csapat közötti visszavágó mérkőzésnek az eredmé­nye Milánóból: az Inter­nazionale 2:0-ra győzött, tehát 3:2-es összgólarány­­nyal továbbjutó Világ Kupa győztes lesz a bu­dapesti zöld-fehérek el­lenfele. A Kupagyőztesek Európa Kupájában a Bp. Honvéd a Liverpoolt kapta ellenfeléül. Elfogadta továbbá a sürgősségi bizottság, hogy a Nemzetek Kupája ezen­túl Európa-bajnok­i küz­delem legyen. Az EB-se­­lejtezőket négyes csopor­tokban bajnoki rendszer szerint, tehát oda-vissza­­vágó alapon bonyolítják majd le. A csoportgyőzte­sek azután már kieséses alapon játszanak, a leg­jobb négy közé jutott csapatok pedig ugyanúgy, mint legutóbb Madridban; a két-két mérkőzés győz­tese az első helyért, a vesztesek a harmadik he­lyért. Az Európa-bajnok­­ság kiírására augusztus­ban kerül sor. " Az év sportolói: Földy Imre Súlyemelésben Földy Imre utcahosszal előzte meg az idén hazai vetély­­társait Tízesztendős pá­lyafutásának legsikere­sebb évét­ zárja. Annyi próbálkozás után, 1965- ben végre teljesült nagy vágya, világbajnok és összetett világcsúcstartó lett Világrekordot emelt egyszer pehelysúlyú nyo­másban (128 kg), és há­romszor légsúlyú össze­tettben (360, 362,5 és 365 kg), ezenkívül egy VB arany- és egy EB ezüst­érem az idei mérlege. Veres Győző mellett így Földy a második magyar súlyemelő, aki világbaj­nok és összetett világ­csúcs­tartó is. — Amikor Szófiában — Tokió után —, Volhonyin újra legyőzött, először el­keseredtem, majd kemény elhatározásra jutottam — emlékezik vissza Földy a ■«fordulat időszakára«. — Az EB g után minden ed-C«—— I­­ .......... diginél intenzívebb és sokoldalúbb edzéseket vé­geztem, s különösen a gyenge gyakorlatom, a szakítás fejlesztésére for­dítottam gondot. Heten­ként általában négy-öt alkalommal tartottam ki­adós edzést, s ezeken min­den esetben 5,5—6 tonna súlyt emelgettem. A szep­tember eleji magyar baj­nokságon elért 36215 kilós összetett világcsúcs már mutatta, hogy jó irány­ban járok. Azóta minden versenyemen 360 kiló kö­rül emeltem, sőt sikerült a VB után 365 kilóra is javítani. Úgy érzem, a 360 kilóra most már min­dig képes vagyok, s ez biztató a jövőre, amikor a 380 kg is elérhető lesz! Földy májusban volt 27 éves. Most van a legjobb korban, s reméljük, hogy" előkelő helyét még hosszú évekig megőrzi "» t»i. "twre......a» I GERGELY MIKLÓS 1 0 NAP EMO féntek, DEC­ember, 17. A Nap kel 7 óra 20 perckor, nyugszik 16 óra 13 perckor. Várható idő­járás péntek es­tig: túlnyomóan felhős, pá­rás, hideg idő. Többfelé ha­vazás. Mérsékelt szél, legma­gasabb nappali hőmérséklet pénteken mínusz 1—plusz 3 fok között. Szeretettel Mis köszöntjük i&syírf névnapjukon 0 L A Z A R nevű kedves olvasóinkat. y A nap kérdése: - Az újfajta, f­ekenőzsírral jobb 1­á ban lehet kenni.­ mint készpénzzel? Jó reggelt! Olvasom a Népszavában, hogy elkészült a fűthető ta­karó mintapéldánya. Ennek örülök. Szeretem a meleget, ezzel szembeni a női nem és az időjárás elég hideg hoz­zám, az ételek pedig langyo­sak, s ha reklamálok, hide­gen végignéznek. Ne tessék hát csodálni, ha az ilyen meleg hírek, mint a süthető takaró elkészülte, örömmel­­ töltenek el. Legszívesebben a A METEOROLÓGIAI INTÉZET JELENTI. 385 nő a birkózó Ve A Pasaréti úti torna­csarnokban szombaton 16, vasárnap pedig 9 órai kezdettel rendezi meg a vasasszakszervezet a már esztendők óta hagyomá­nyos­­Vasas Kupa** bir­kózóversenyét Az idén hatodszor sorra kerülő küzdelmekre — amelyben serdülők, ifjúságiak és felnőttek kötöttfogásban, az úttörők­­pedig szabad­fogásban mérik össze ere­­ ­vezés Isas Kupára jüket — 385 nevezés ér­kezett Az a csapat lesz a pontverseny győztese, amelyik a legtöbb sikert aratja a különböző kor­osztályok viadalán. Tavaly a Vasas bizo­nyult a legjobbnak, s vég­leg elnyerte a kupát. Az idén már újabb Vasas Ku­pa elnyeréséért kezdő­­dik meg a birkózók nagy­szabású versengése. De az ő füstjében legalább nincs nikotin. Ióta már sok ember fütyül­het a rendetlenül működő ócska kályhára, mert ott a rendetlenül működő új táv­fűtés. S most jön a fűthető takaró. Nagyszerű dolog ez; a fűthető takaró akkor is melegít, ha áramszünet van, csak­­jól bele kell burkolóz­ Tisztes verés A férfi kosárlabda baj­nokcsapatok Európa Ku­pájának tornája kereté­ben csütörtök délután a csehszlovák fővárosban került sor a Slavic, Prága —Bp. Honvéd visszavágó mérkőzésre. A magyar csapat 38 pontos hátrány­nyal vette fel a küzdel­met a kiváló csehszlovák­ oi, ellentétben a távfűtés csö­veivel, amelyeket nem te­kerhet maga köré az ember. Bizony, sok baj van a fű­téssel, ég Prágában Az idén még a nyár is rosz­­szul volt fűtve, együttessel, mivel Buda­pesten a magyarok 100:62 arányban kaptak ki. A visszavágó ugyancsak a Slavia Prága győzelmé­vel végződött, de »csak« egypontos különbséggel, 82:81 (28:38) arányban, így tehát, végül is, a magyar bajnokcsapat tisz­tes eredménnyel esett ki. Vizsgázik a tv­ p tornasport, legfiata­labb utánpótlásának kép­viselői, az újoncok, szom­bat és vasárnap a Sport­­csarnokban vívják orszá­gos egyéni és csapatbaj­nokságukat A bajnoki küzdelem­ben hatos csapa­tok állnak rajthoz- A ta­valyinál lényegesen több nevezés érkezett a kétna­pos versenyre. A lányok násiutánpótlás bajnokságában 37, a fiú­kéban 18 csapat jelentette be részvételét. A lányok versenyét szombaton 14.30 órai, a fiúkét vasárnap 9.80 órai kezdettel bonyolítják­ le. Vasárnap délután ugyancsak a Sportcsar­nokban rendezik meg a hagyományos Budapest— Debrecen idényzáró válo­gatott versenyt ­ hír fölé tartanám a kezemet, és gondolja rólam, hogy én is öreg vagyok már, s en­gem is át kellene rakni, hi­szen ugyanazt csínál­om, amit ő, csak füstölök, de nem me­legítek, mint a makk ász a rőzsieláng fölé, hogy egy kicsit átmele­­geljék. A kályhám ugyanis­­ör­­g már éz át kellene rak­ni. Szemrehányóan nézünk egymásra, én meg a kály­hám, talált­a ki lát bele­­ egy kályhába a kályhá­n kívül, aki azonban nem jön NÉPSZAVA ­ Január 1-én­­ kezdi meg a termelést a pécsi kesztyűgyár harmadik leányvállalata Dombóvá­ron.­ ­ HATEZER KÜLFÖLDI KAPCSOLAT Csütörtökre virradóra hat­­ezredik külföldi összekötteté­sét teremtette meg Nagy Bé­la salgótarjáni amatőr­ rádiós. A HA—G—NC rövidhullámú kivételét a világ legtávolabbi zugában is fogták már, a több mint háromezer visszaigazo­ló­ lap, elismerő oklevél, nem­zetközi amatőrversenyben el­ért helyezés jelzi kiváló tel­jesítményét. A hat­ezredik összeköttetési kubai amatőr­­rádióssal történt. Forgószél pusztított Pakisztánban CHITTAGONG: Gyil­kos erejű forgószél pusz­tított szerdán Pakisztán keleti partvidékén. A 160 kilométeres sebességgel haladó szélvihar elpusz­tította a termés egy ré­szét és több mint kétezer embert ölt meg.­­ Korszerű rendelőin­tézet építését fejezték be Lentiben. Az egészségügyi intézményt január elején nyitják meg. Földrengés Kaliforniában BERKELEY: A kalifor­niai egyetem szeizmográf­ja szerdán heves földlö­késeket regisztrált. Az epi­centrum mintegy 5000 ki­lométernyire délre, La­tin-Amerikában helyezke­dik el.­­ Mintegy 170 ezren gyarapítják ismereteiket az 1965—66-os oktatási évben a különböző­ közép­iskola-típusok esti és le­velező tagozatain. A leg­többen a gimnáziumok­ban tanulnak.­ ­ Kigyulladt egy tankhajó A Puerto Ricó-i San Juan kikötőjében kigyul­ladt a 11 ezer tonnás Nor­seman nevű norvég tank­hajó. A legénység időben elmenekült az égő hajó­ról. — A DÓZSA GYÖRGY CT 150. ALATTI DIÁKSZÁLLÓ ismét rendelkezésére áll a ki­ránduló-csoportoknak. A szál­lásigényléssel, valamint a ki­rándulás szervezésével kap­csolatos részletes tudnivaló­kat az 1965. április 15-i Mű­velődésügyi Közlöny tartal­mazza. A 940 új lakás Miskolcon csütörtök reggel elkészült az idei év 799. lakása. A többi 141 lakás építése is befejezés­hez közeledik, és azoket a jövő hét végéig adják át. ■ KIOSZTOTTÁK AZ ELEKTROTECHNIK­AI PÍ­JAKAT A Magyar Elektrotech­­nikai Egyesület csütörtöki vá­lasztmányi ülésén osztották ki idei egyesületi díjaikat. A Zipernowsky-díjat Fóka Gyu­la, a Bláthy-díjat néhai Gá­bor Endre, a Déri-díjat pedig­ dr. Mocsári József kapta. Az egyesület nívódíját öt, diplo­madíjat pedig négy szakem­bernek ítéltek oda­ . Ország-világjárók klubja A zalaegerszegi városi művelődési házban a vá­ros ország-világjáró tu­ristái klubot alakítottak. A népszerű klubnak több száz tagja van. ■ Elszabadult a tengeralattjáró Csütörtökre virradóra leszakadt egy vontatóha­jó közeléről a Seraph, második világháború beli angol tengeralattjáró és most szabadon sodródik a La Manche-csatornában. — LKRINC­KI LAJOS, aki a vasasszakszervezetnek 1913 óta volt tagja, meghalt, te­metése december 18-án du. 13 órakor lesz a­ Rákoskeresz­túri Köztemetőben. Karácsony előtt költözhetnek a lakók MOSONMAGYAR­ÓVÁR: A város központ­jában két­ kétemeletes és egy háromemeletes lakó­ház készült el. Az új la­kástulajdonosok ottho­naikba már karácsony előtt beköltözhetnek.­ ­ AZ ÚJ KISBOLYGÓ ÚJABB ADATAI Dr. Cuno Hoffmeister, a Sonnebergi Csillagvizsgáló Int­ézet igazgatója eddig ismeretlen kisbolygót feltestt fel, m­ely 3,67 év alatt kerüli meg a Napot, és legfeljebb 90 mil­lió kilométerre közelíti meg Földünket. A közölt adatok alapján dr. Kulin György, az Uránia Csillagvizsgáló igazga­tja megállapította, hogy az újonnan felfedezett égitest a rendkívüli kisbolygók családjába tartozik. A kisbolygók nagy többsége olyan övezetben kering, amelynek legsűrűbb zónája a Naptól 420 millió kilométernyire van. Vannak azonban rendkívüliek, amelyek ettől lényegesen­ eltérő külön utakon járnak. Van köztük olyan, amely a Naptól 60 millió kilométernyire keringő Merkur-pályán is belül kerül. A most felfedezett kisbolygó állandóan kívül marad a Föld pályá­ján. A Napot 240 millió kilométerre közelíti meg, és 474 mil­lió kilométernyire távolodik el tőle. A Földtől mérhető leg­nagyobb távolsága pedig 324 millió kilométer. ■ ELSÜLLYEDT a RÁCKEVEI hajómalom Az 1860-as években készített, csigás faragása orrtőkében végződő Gyurcsik-féle hajómalmot ipari műemlékké nyil­vánították, s a ráckevei híd közelében horgonyozták le. A Duna egyetlen ilyen műemlékét már csak az érdeklődők átogatták. Az 1954. évi árvíz súlyos károkat okozott az öreg vízi alkalmatosság testén. Különösen a víz alatti részek szenvedtek súlyos kárt. Két évvel ezelőtt ugyan elvégezték a legsürgősebb javításokat, de ezekkel csak rövid időre mentették meg a műemléket. A tökéletes nagyjavítást csak­­ szárazföldön végezhetnék el, s ez a munka csaknem 800 ezer forintba kerülne. A műemlék jelenlegi gazdája, a Pest megyei tanács azonban ezt az összeget nem tudta előterem­teni. A Duna egyetlen hajómalma ezért nemrég elsüllyedt. A Duna jegesedése előtt a hajómalmot partra emelik, s to­vábbi sorsáról később intézkednek. December 22-én játszik Madridban a Bp. Honvéd­ ­ekben a legjobb nyolc közé jutásért mérkőzik az Atletico Madrid és a Bp. Honvéd együttese. A két klub már megállapo­dott a találkozók időpont­jában, eszerint december 22-én kerül sor Madrid­ban az első összecsapás­ra, majd a visszavágót január 9-én bonyolítják le a magyar bajnokcsapat Klapka utcai csarnoká­ban. A férfi kézilabda baj­nokcsapatok Európa Ku­pájában a következő het A Sportuszoda ünnepi nyitvatartási rendje A Sportuszoda igazga­tóságának közlése szerint a létesítménynek az ün­nepek alatt az alábbi a nyitvatartási rendje: de­cember 24-én 6—12 óráig, 25-én és 26-án műszaki munkák miatt az uszoda zárva, 31-én 6—12 óráig, január 2­1-én egész nap zárva, 2-án 6—14 óráig. Az­ MTK Bajza, utcai klub­helyiségében ma délután 17 órai kezdettel, Lakat Károly és Sándor Károly tart szak­osztályi beszámolót a kék­­fehér szurkolóknak. Színházak mai műsora Operaházi Varázsfuvola CK. bért. 4. előad. 7). — Erkel Színház: Hamupipőke (Szé­kely Mihály bért. L előad. 7). — Nemzeti Színház: Az Oppenheimer-ügy (7). — Ka­tona, József Színház: Az If­júság édes madara (7). — Vígszínház: A fizikusok (II. bért. 3. előad. 7). — Ódry Színpad: Az orvos dilemmá­ja (fél 8). — Madách Színház: Téli rege (bemutató, 7). — Madách Kamara Színház: Ex (7). — József Attila Színház: Húszévesek (1. bér­. 3. előad. 7). — Thália Színház: Alkony (7). — Fővárosi Operettszín­ház: Nagymami (7). — Zene­akadémia: MÁV Szimfoniku­sok, vez. Lehel György, közr. Szász József (MÁV bér 1 8, fél 8). — Kamaraterem: A Szilágyi Erzsébet Gimnázium Bartók-estje (fél 8). — Egye­temi Színpad: Jeszenyin erü­­lékeit (7). — Vidám Színpad: Nehéz a választás (fél 8). — Kis Színpad: Leszállási Pá­rizsba® (7). — Kamara Va­rieté: A zebra másik oldala (6, fél 9). A rádió és tv mai műsora KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: H. Időj. 4.32: Z. 3: H. Időj. 5.30: Reggeli krónika. S. H. Időj. 6.30: H. Időj. 7: Reg­geli krónika II. 7.30: Új köny­vek. S. H. Időj. Műsorok. 8.30: I.mn 8.51: Ipari infor­­mációk­ 8.30: Újra a kezdet. Lengyel József kisregénye rá­dióra. lő: H. Lapse- Időj. 10.10: Óvodások műsora. 10.30: Édes anyanyelvünk. 10.30: MRT énekkara. 10.58: Lottó. 11. Iskolarádió. 11.30: Népi 7. 12: H- Lottó. Idöj. 12.1­5: Áriák. 12.57: Színházműsorok. 13: Ami a jövő hét Zenei mű­soraiból kimarad- 14: H. Idöj. H.05: Falurádió. 14.10: B’­amas-zongoraműve Sc. 14.30: Bóka Móka bácszínháza. 15: A zenei szerkesztő üzen. 15 40: Polgár István versei­ből. 13.50: A Csehszlovák Rá- dió c-tán 36 kar kercsetből. 16: It, Tic.. 16.10: Varanófény... 16.15: B*-h: c-moll versetty két csembalóra. 16.30: Cecil Rhodes úr nyomdokain. Doku­mentumműsor. 17: ötórai tea. 17.56: Műsor. 18: Mi történt a nagyvilágban? 18.13: Hazánk hírei. Időj. 18.20: Új Zenei Újság. 18: pódium 65! — Egy világ kétféle nyelven. Közh. 19.55: Mese. 20: Esti krónika. Sport. 23: H- Időj. 23.13: Dal­­játékokból. 24: H. Időj. 0.10: Csárdások. PETŐFI RADIO t.lé—10.57: Azonos a Kos­suth adóval. 6.20: T­­roa. 10: H. Lapsz. Idöj. 10.10: Zenés műsor. 10.39: Lottó. 12: H­­Lottó. Idöj. 13.43: Idöj. Víz­­állás 14: Operettekből. 14.23: Eszperanti­sták ötperce. 14.30: Népi 7. 13: H. Idöj. 18.03: Ro­­mantikus muzsika. IS.SO: Is­kolarádió. 15.05: Könnyűz. 15 30: Schu­nauo-dalok. 1s 43: Vállszok­tok hallgatóinknak. 17: H. Idöj. 17 05: Oprtarészt. 17.40: Komor Imre írása. 17.56: Verbunkosok. 18.25: Sul­livan: Esküdtszék! tárgyalás. Zenés komédia. 19: IL Idöj. 19.05: Fúvósíz. 19.13: Tusa Er­zsébet zongorázik. 19.40: Lát­tu­k, hallottuk. 20: Ami a jö­vő hét zenei műsoraiból ki­marad. 21: H. Idej. 21.05: A M. All. Hangversenyzenekar híve a Zeneakadémiáról. 22.27: Vajda János verse. 22.30: Az AH. Népi Együttes műsorából. 23: II. Időj! URH 18250: H. Időj. 18.53: Tánca 19.03: Kodály: Háry János. Dal látók. 21.20: Könnyűzene. 21.59: Kamaraz. 22.36: Hírek. Wőj. TELEVÍZIÓ 8.05: Orosz nyelv, ált. isk. V. 8.20: Orosz nyelv, közép­­iek. m—IV. 10: Kölcsönkért feleség. Magy. lesz angol film. 14 éven felülieknek! 1905: Telesport ism. 13.35: Orosz nyelv, ált. isk. is­m. 16.45: Orosz nyelv, köízépisk. ism. 17.15: Politikai tanfo­lyam. A szocialista világrend­­szer. 18: Magyar Hird. 18.10: Iskola-tv portája. Műsorka­­lauz. 18.30: Kémia középisk. I. 19: Téli falud emték. 19­45: Anyagbörze. 20.40: Bala’alks­­virtuózok. Az Andrejev film­­verseny győzteseinek műso­ra. Ke­.v. Moszkvából. BRATISLAVA! TV 8: Katonák műsora. 9.30: Filmriport a prágai kutya­­ki­ntásról. 18.20: Tanácsadó barkácsolóknak. 18-30: Trak­­torosok iskolája. 19: Tv-hír­adó. 19.30: Dal éi a föld. 19.55: Autósok, motorosok. 20.15: Bécs—Prága tv-beszélgetés. FTC—Építők 10:1 A szerdai rangadó-mér­kőzés után csütörtök este újabb két bajnoki talál­kozót bonyolítottak le a Kisstadionban. Először az FTC a Bp. Építők ellen lépett pályára és 10:1 (5:0, 3:0, 2:1) arányú győ­zelmet aratott. A gólokat Orosz, Schwalm (3—3), Jakabházi (2), Major és Horváth, illetve Szeles szerezte. A zöld-fehérek végig nagy fölényben ját­szottak és fölényes biz­tonsággal szerezték meg győzelmüket, mellyel egy­ben a bajnoki táblázat 2. helyére kerültek, jobb gólarányukkal megelőzve az V. Dózsa együttesét 1963. december 17

Next