Népszava, 1969. március (97. évfolyam, 50–74. szám)

1969-03-01 / 50. szám

folytatás az 1. oldalról) Éppen ezért szükséges a szakszervezeteknek is állandóan figyelemmel kísérni a helyzetet, korrigálni a hibákat. A fogyasztói árak alakulásáról szólva hangsúlyozta, hogy a szakszervezeteknek az árszínvonal átlagos alakulása mellett figyelemmel kell kitérniük az egyes cikkek árát is. Ez összefügg az életszínvonallal, az egyes rétegek helyzetével. Ezért helyes rendszeresen elemezve a dolgozók különböző életkörülményeit , elbírálni a fogyasztói árakat, az árpolitikát. Felhívta a figyelmet arra az utóbbi időben sokat hangoztatott szempontra, amely szerint a kereslet a korszerű, divatos, drágább cikkek felé tolódik el. Jóllehet ez igaz, mégsem szabad megfeledkezni a kis keresetű rétegekről. Erre figyelmeztet a kiárusítások sikere, az olcsóbb árú cikkek iránti nagy kereslet is. Az olcsó ár sem jelentheti azonban a termék korszerűtlenségét, vagy' rossz minőségét. A kis pénzű vevő jogos igényeit is megfelelően ki kell elégíteni. A továbbiakban a dolgozó nők helyzetét megkönnyítő tennivalókat elemezte. Kifogásolta az egyes szolgáltatások, a háztartási gépek árszínvonalának alakulását, szóvá tette, hogy az ipar és a kereskedelem több gondot fordíthatna a háztartási munkát megkönynyítő apró, ötletes munkaeszközök gyártására, beszerzésére. Természetesen olyan áron, ami a kis keresetűeknek is elérhetővé teszi azokat Megemlítette, hogy az utóbbi időben kissé elhalványult az üzemi vendéglátás fejlesztése, holott a vendéglátóipar e fontos ágának speciális társadalmi funkciója van. A vendéglátás árszínvonala és a vendéglátó vállalatok gazdaságossága szintén mélyebb elemzést kivár, hiszen a jobban hozzáférhető árak is jelentősen könnyíthetiék a dolgozó nők helyzetét, másrészt a vendéglátóipar forgalmára is előnyösen hatnának. A tavalyi adatok ugyanis a A Ligeti László beszámolóját vita követte. A felszólalók — csatlakozva az elhangzottakhoz — aláhúzták, hogy a kereskedelem lényegében teljesítette feladatait 1968-ban. Javult az áruellátás, a választék, a cikkek minősége. A kohászati és gépipari vállalatok például ötmlliárd forint értékű árut hoztak forgalomba tavaly, 18,4 százalékkal többet, mint 1967-ben. A lakosság igényei szerint főként elsőrendű közszükségleti cikkeket szállítottak a kereskedelemnek. A tartós fogyasztási cikkek növekvő forgalma szintén az igények gyarapodásáról tanúskodik. A termelés azonban nem mindenben és nem mindig képes követni ezt. Ezért nélkülözhetetlen továbbra is a közszükségleti cikkek importja. A vitában különös hangsúlyt kapott a könnyűipar, illetve a textilipar és a kereskedelem kapcsolatának néhány kérdése. Az ipar és a kereskedelem közötti kiegyenső forgalom bizonyos stagnálásáról tanúskodnak. A kereskedelem kulturáltságáról szólva, Ligeti László hangsúlyozta a kereskedelmi alkalmazottak magatartását, élet- és munkakörülményeinek meghatározó szerepét. Elmondta, hogy az alkalmazottak többségének munkaidő-beosztása meglehetősen kedvezőtlen, a késői nyitva tartás, a sok túlóra rányomja bélyegét életmódjukra. A szétszórt hálózatban nehézségekbe ütközik az étkezés, a kis alapterületű üzletekben nem lehet a szükséges szociális szempontokat biztosítani. A helyzetet nehezíti, hogy több mint 60 százalékuk nő, akiket különösen súlyosan érint a kedvezőtlen beosztás, a munkakörülmények nem kielégítő volta. Utalt egy tavaly végzett kérdőíves felmérésre, amely szerint a boltokban dolgozó nőknek — a háztartási munkára és az élettani szükségletekre fordítandó idő mellett — átlag napi 2—2,5 óra szabad idejük van. Megemlítette, hogy a becsületes dolgozók önérzetét sértik a kereskedelmet érő gyakori általánosítások. Kijelentette, hogy a KPVDSZ elnökségének álláspontja szerint keményen el kell ítélni és meg kell büntetni azokat, akik megkárosítják a fogyasztókat. Helytelen azonban meghurcolni azokat a jóhiszemű dolgozókat, akik a csúcsforgalomban, az intenzív munka közepette, filléres tévedéseket követnek el. Befejezésül a hálózatfejlesztéssel foglalkozott, aláhúzva, hogy a nagy alapterületű, koncentráltabb szervezetre kell törekedni, változatlanul extenzívebb irányban fejleszteni a kereskedelmet. Jobban előtérbe helyezve azonban a fejlesztés intenzív módszereit. Nemcsak a korszerű értékesítési módszerek további elterjesztése, a kereskedelmi hálózat gépesítése, hanem a modernebb csomagolás, a fokozott tartósítás térhódítása végett hú lyozatlan helyzet egyrészt a készletekben, másrészt az üzemi kapacitás kihasználásában, illetve kihasználatlanságában nyilvánul meg. A felszólalók rámutattak, hogy a kereskedelemnek az eddiginél jobban figyelembe kell vennie a munkaidő-csökkentésből eredő eltolódásokat a bolti forgalomban. Kiegészítve a beszámoló hálózatfejlesztéssel foglalkozó fejezetét, megemlítették, hogy például a Pest megyei vásárlóknak sokat kell utazniuk, míg megtalálják, amit keresnek. Felhívták a figyelmet arra, hogy a vendéglátóipar helyenként az egységek kategóriájának előbbre sorolásával emeli az árakat. A lakosság ellátásának tökéletesítése szempontjából fontos társadalmi ellenőrzéssel is foglalkoztak. Beszámoltak a szakszervezeti társadalmi ellenőrök eredményes munkájáról és kiemelték a tevékenység további fejlesztésének fontosságát, százalékkal magasabb nyereségre tettek szert. Bizonyos fokig ez a körülmény fékezte őket is — mint sok ipari vállalatot — abban, hogy jobban törjék magukat. A tanulságok alapján, anélkül, hogy az új gazdaságirányítási rendszer alapelvei változtak volna, javították, finomították az ösztönzőket, hogy a vállalatok ne juthassanak munka nélkül nagyobb nyereséghez. Ez arra szorítja a termelő- és kereskedelmi vállalatokat, hogy jobban igyekezzenek kielégíteni a tényleges keresletet. Szurdi István hozzászólásában kitért a sajátos fogyasztói politika és az életszínvonal, a fogyasztási szerkezet és a fogyasztási szokások kérdéseire, beszélt a textilipar és a kereskedelem együttműködésének gondjairól, majd aláhúzta, hogy az A két ülés között végzett munkáról szóló beszámolót illetően — mondotta Gáspár Sándor —, a tanács által jóváhagyott munkaterv szerint dolgozik az elnökség és a titkárság is. A témák, a tárgyalások eredményei ismertek, a Népszava, a sajtó általában mindig informálta a széles közvéleményt arról, hogy az elnökség ülésein milyen kérdésekkel foglalkozott, és hogyan foglalt állást. A munkának van azonban egy másik ága is. Ez viszont már egy kicsit öszszetettebb és komplikáltabb, és ezzel szeretnék foglalkozni. Abban a helyzetben, amiben most élünk, nap mint nap, megoldásra váró feladatok vannak a szakszervezeti mozgalom előtt. Munkánkban első helyen változatlanul az áll, hogy a szakszervezetek a maguk sajátos eszközeivel sajátos módon segítsék a reform további, teljes kibontakoztatását. Ez nagy, folyamatos feladat, és az ezzel kapcsolatos tennivalóinkat nem tudjuk mindig munkaterv szerint szabályozni, hanem naponta foglalkozni kell a kérdésekkel, ilyen vagy amolyan vonatkozásban. A másik nagy feladat: napról napra figyelemmel kísérni a reformnak az életszínvonalra gyakorolt hatását. Pontosabban: felkészülni annak a hatásnak ellensúlyozására, amelyet a reform az életszínvonal alakulására gyakorol. Ezzel a kérdések folyamatában kell foglalkozni. A harmadik, ezzel öszszefüggő, nagy feladat az, hogy a szakszervezetek munkáját — azon az úton járva, amelyen megindultunk , állandóan tökéletesítsük és még jobban a társadalmi igényekhez és a szükségletekhez alakítsuk, igazítsuk. Ez a hármas, nagy feladat áll előttünk, és a munkának tulajdonképpen ez a komplikáltabb része, összetettebb oldala. •Az elvtársak is tudják, hogy a párt vezető szervei és a Minisztertanács is foglalkoztak a reform első esztendejének tapasztalataival és azokból megfelelő következtetéseket vontak le. A kormányzat az 1968-as tapasztalatok alapján kidolgozta 1969-re azokat a bizonyos közgazdasági szabályozókat, amelyek szükségesek a reform további kibontakoztatásához, illetve a nem kívánatos jelenségek elhárításához. De vannak már 1969- es tapasztalataink is. Ennek a munkának a mozgalmi része egy kicsit bonyolultabb, mert nem tudjuk jogszabályba rögzíteni mindazt, amit a kérdéssel kapcsolatban nekünk tennünk kell A munka végzéséhez szükséges alapvető szakszervezeti határozataink megigények melegítéséért szocialista relációban maximális importra törekszünk. A többi között azért is, hogy a termelővállalatokat ez is ösztönözze. Megemlékezett a nemrégiben lezajlott kiárusításról, amely 200—250 millió forint megtakarítást jelentett a lakosságnak, amellett kedvező kereskedelmi befektetésnek is bizonyult. Foglalkozott az árszínvonallal, a kiskereskedelmi és fogyasztói árszínvonal terminológiájával, a kis keresetűek figyelembe veendő szempontjaival. A kereskedelem problémáiról szólva kitért a pénzügyi szervek és a vállalatok kapcsolatára, az ebből eredő készletgazdálkodási gondokra. Az idei elképzelésekről szólva hangsúlyozta, hogy az 1969-re tervezett reáljövedelem- és reálbér-emelvannak. Megítélésünk szerint — legalábbis egy év tapasztalata alapján — nem szükséges azokat , semmilyen vonatkozásban módosítani, azok elégsé- gesek, megfelelnek a tör- vénynek, tehát nem kell módosítani. Feladatunk a reformot : segíteni, kibontakoztatni. Ugyanakkor gondosan ügyelnünk kell arra, hogy ■ gazdaságpolitikai törekvé- seink ne keresztezzék po- litikai célkitűzéseinket, ellenkezőleg, azokat segítsék elő. Nagyon össze- s tett feladat ez és nagyon sok gonddal jár. Ezt nem lehet — mégegyszer hang- ■ súlyozom, nem lehet — kormányhatározattal, vagy elnökségi határozattal szabályozni, hanem a mindennapi életet kell úgy igazgatni, feladatainkat úgy intézni, hogy a reform céljaink elérését , segítse, ezeknek legyen az eszköze. A reformnak az életszínvonalra gyakorolt hatásaival kapcsolatban e téren nagy felelősséggel kell eljárnunk és állan-dóan napirenden kell tar- tanunk a kérdést, mert a helyzet itt is magában hordja annak a lehetőségét, hogy az életszínvonal kissé torzuljon. Az értékarányos árakra való törekvés kapcsán a kétféle — a termelői és a fogyasztói — ármozgás miatt emelkedtek és csökkentek az árak egyikmásik vonatkozásban. Ugyanakkor igaz az is, hogy a jövedelmek is növekedtek. Mi most az árak és a bérek tekintetében egyensúlyban vagyunk a bérből és fizetésből élő dolgozók döntő többségénél. Hátrányos helyzet kimondottan azokat a munkásrétegeket érte, különösen a nyugdíjasokat, akiknek jövedelme azonos a tavalyival, illetve 1968-ban ugyanannyi volt, mint 1967-ben. A kérdés azonban mégsem ilyen egyszerű. Azzal, hogy a bérből és fizetésből élő dolgozókra mi volt a reformnak a hatása, még nagyon alaposan kell foglalkoznunk. A közelmúltban 235 KGM-üzemben vizsgáltuk meg, hogyan alakult a kereset Közülük összesen 35 tudott 2 százalékos béremelést adni, a többi még a 2 százalék alatt van. A megvizsgált üzemek közül egy sem volt olyan, ahol a 4 százalékos plafont ki tudták volna használni. A vegyipar egy kicsit jobban áll, a textilipari üzemekben a 4 százalékos alapbéremelés javította a helyzetet. Egyik-másik iparágban tehát a dolgozóknál a keresetek alakulása ellensúlyozta az árak emelkedését, de azt hiszem, nem mondhatjuk, hogy mindenhol. Mégis azt ismétlem, hogy az adott helyzethez képest, nem állunk rosszul. A jövőre vonatkozóan viszont pont Kenes révén megnöve fedett vásárlóerőt megfelelő árualappal kell fedezni.A két referátum vitájában felszólalt Szabó Antal, a vasutas-szakszervezet főtitkára, Láncos János, a Munka főszerkesztője, Nemeslaki Tivadar, a vasasszakszervezet főtitkára, Mónus Gábor, a Szaktanács nemzetközi kapcsolatok osztályának vezetője, Apró József, a textiles szakszervezet titkára, Koltai Endre, a Csepel Vas- és Fémművek szakszervezeti tanácsának titkára, Palotás Károly, a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának vezető titkára. A vita után a tanácsülés egyhangúlag jóváhagyta a Szaktanács idei költségvetését, amelynek előadója Somoskői Gábor titkár volt. Ezután Gáspár Sándor, a Szaktanács főtitkára emelkedett szólásra, tosabb elemzést kell végeznünk. Nagyon nagy gondot fordítunk arra, hogy a szakszervezetek munkáját egyre jobban a társadalmi igényekhez igazítsuk, hogy jobban eleget tudjunk tenni ezeknek az igényeknek. A reform egyéves tapasztalata nagyon sok új követelményt állít elénk. Ezek 1969— 1970-ben valószínűleg méginkább fokozódnak. Felmerül majd egy sor ezer kérdés is. Az egyik ilyen például a vállalatok különbözőségéből adódik. Az üzemek fejlődésével a gazdag üzemek még gazdagabbak lesznek, de a szegények esetleg még szegényebbek. Hogyan válaszoljuk meg ezeket a kérdéseket? Ez még megoldásra váró, nagy feladat. Nagy gondot jelent a szakszervezeti munka tekintetében az, hogy eddig ismertek voltak az életszínvonal emelkedésének főbb mutatói, most azonban már ezek összetettebbek, most már többet kell gondolkoznunk azon, hogy az arányokat ne torzítsuk, hanem javítsuk. Az előző napirend statisztikájánál felmerült, hogy nem elegendő már általában tudni, hogyan állunk, hanem most már nagyon konkrétan kell tudni, még az egyes üzemek, iparágak, különböző munkásrétegek vonatkozásában is, hogy az életszínvonal alakulásának milyen összetevői vannak. Olvashatták például az újságban is, hogy a megfelelő párt- és kormányszervek foglalkoznak a lakásépítés egész koncepciójának kidolgozásával, tökéletesítésével, a lakásprodukcióval, hogy milyen legyen az építendő lakások összetétele, állami, szövetkezeti stb., a lakásfenntartás kérdéseivel, költségeivel, bizonyos lakbér-arányosítással, hitelpolitikával, telekrendezéssel. Az elnökség már kétszer tárgyalta ezt a kérdést és meg is tette a maga javaslatát. Ha majd a lakáskérdés megoldása megfelelő stádiumba kerül — most még eléggé kiérleletlen —, ide fog kerülni az országos tanács elé is. Ez is olyan kérdés, ahol különbség keletkezik az üzemek között, mert a gazdag üzemek tudnak lakást építeni saját erőből, illetve nyereségből, a szegény üzemek meg nem tudnak lakástépíteni, mert nincs miből. Tehát az életszínvonal több eleme már az üzemek adottságától függ, az üzemek adottsága pedig nem egyforma. A szakszervezeteknek alapszervi, területi, központi bizottsági és országos szinten is fel kell készülniük minden változatra, minden lehetőségre, a megfelelő variánsokat, elképzeléseket kellő időben ki kell dolgozniuk, hogy a lehető legjobb javaslatot tudjuk tenni a különböző problémák megoldására. A szakszervezetek most nagy lehetőségeket és feladatokat kaptak, de ez nagy társadalmi felelősséggel is párosul, igaz, hogy nagyon jók a feltételeink is. Optimisták vagyunk, bizakodunk, sőt, meg vagyunk győződve arról, hogy meg tudjuk oldani az elénk tornyosuló, nagyon komplikált feladatokat. Abban a tudatban cselekedjünk, hogy ez a munka nagyon fontos egész társadalmi rendszerünk továbbfejlesztése érdekében — mondotta befejezésül Gáspár Sándor. A tanácsülés dr. Becki Sándornak, a Szaktanács titkárának zárszavával befejezte munkáját. A Szakszervezetek Országos Tanácsának ülése Gáspár Sándor beszámolója a két ülés között végzett munkáról Szurdi István A vitában felszólalt Szundi István belkereskedelmi miniszter is. Aláhúzta, hogy 1968-ban a vásárlóerő a tervezettnél nagyobb volt, az áruellátásban mégsem volt zavar. A kereskedelmi vállalatok általában kielégítették az igényeket, feladataikat, ha nem is hibátlanul és zökkenőmentesen, de megoldották, ami a 300 ezer kereskedelmi alkalmazottat is dicséri. Ezután arról beszélt, hogy néhány népgazdasági jelentőségű kereskedelempolitikai cél megválaslásában keveset léptünk felszólalása előre, ez további intenzívebb munkát, a szakszervezeti szervekkel közös erőfeszítéseket kíván. Az új gazdaságirányítás rendszer legsarkalatosabb közgazdasági ösztönzője az új ármechanizmus hatása kevéssé érvényesül a kereslet és a kínála összhangjában. A kereskedelem nem hatott elég erőteljesen a fogyasztás cikkek termelésének öszszetételére. Ez elsősorban a textilipari jellegű cikkeknél nyilvánult meg. A kereskedelmi vállalatok és a szövetkezetek , terv szerinti forgalom mellett a tervezettnél 2( Hol lakjanak a mozgásservi rehabilitáltak ! A főbérlők visszatáncoltak... Vannak fiatalok, akik még sohasem futballoztak, akik az ugrókötelet is csak a szemükkel ismerik. Szaknyelven mozgásszervi fogyatékosoknak nevezik őket. Jó részük nemcsak a gyerekkori fogócskát veszítette el örökre, hanem szüleit is. Testi-lelki gyógyításukról, rehabilitációjukról állami szociális otthonban gondoskodnak. Ott is élhetnek, lakhatnak mindaddig, amíg csak felnőnek, szakmát tanulnak, illetve önálló keresetre tesznek szer. És azután? — Két testi hibás kislány dolgozik a kezem alatt. Háromévi tanulás után elektroműszerészek lettek. Alighogy felszabadultak, el kellett hagyniuk a Marcibányi téri otthont, ahol felnőttek, ahol boldogok voltak. Szorgalmasak, rendesek, de kicsi a fizetésük: 1200 forintból nem telik albérletre. Megpróbáltunk albérletet szerezni, gondoltuk, ketten talán könnyebben összerakják a pénzt. De a főbérlők nyomban visszatáncoltak, amint megpillantották a lányokat! — mondja reménytelenül Etesi József, az Elektronika Ktsz részlegvezetője. Vajon tényleg reménytelen mindazoknak a testi hibás fiataloknak a helyzete, akik saját lábukra igyekeznek állni? Domonkos Gézáné, a Marcibányi téri leányotthon igazgatója azt mondja: — Ez az egyetlen munkaterápiával gyógyító leányintézet az országban. Mi emellett sok szeretetet, vidámságot igyekszünk nyújtani a gyerekeknek. Nálunk 120 hely van, de jelenleg 121 gyerekünk van. Gyakran több pótágyat kell felállítanunk. Aki önálló életre képes , nem maradhat tovább. Ez a rend. Kell a hely a többieknek, a még rászórutoknak. Mégsem maradnak fedél nélkül. Akiknek nincsen hová menniük, azokat a fővárosi tanács szociálpolitikai osztálya segítségével átmeneti munkásszállásokon igyekszünk elhelyezni. Az Elektronika Ktsz részlegvezetőjétől tudtuk meg: — Két kislányunkat beutalták a Szobi utcai női szállásra, ahol azonban nem találták a helyüket Arra kérték a tanács szociálpolitikai osztályát, hogy legalább a Dózsa György úti szállóba helyezzék el őket. Ott ugyanis kétágyas szobák állnak a lakók rendelkezésére. De mindebből semmi sem lett... Az állami intézet a még rehabilitáció előtt álló fiataloké. Ezt meg kell és meg lehet érteni. De múlhatatlanul szükséges megteremteni a fokozatos átmenetet az üvegházszerű intézet és a mindennapi élet között. Sokat segíthetne egy speciális munkásszálló felépítése dolgozó rehabilitáltak részére. Ezen máris gondolkodnak az illetékesek. Azonban az anyagi fedezetet előteremteni nem könnyű. Addig is, amíg erre pénz kerül, határozat születik, a kerületi tanácsok és az üzemek szakszervezeti bizottságai, a vöröskeresztes aktívák segíthetnének a csökkent munkaképességűek utógondozásában. Hogy minél kisebb megterhelés és csalódás érje őket az átmeneti időben. (hargitai) A NÉPSZAVA TELEFONSZÁMA: 224—819* Ülést tartott a KNEB A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság pénteki ülésén megtárgyalta és elfogadta a magánlakásépítést befolyásoló főbb tényezők vizsgálatának programját. A vizsgálat kiterjed a tanácsszervekre, az OTP-re, a TÜZÉP- telepekre, a tervezőkre és a lakáskivitelező vállalatokra. Megvizsgálja a ipari szerelvénygyártás és felhasználás helyzetét is. A KNEB megtárgyalta és tudomásul vette a jelentősebb tőkés egyenlegjavító beruházások kapcsán vállalt kötelezettségek teljesítésének ellenőrzéséről készült jelentést, s megtárgyalta és elfogadta az egységes darabáru fuvarozási rendszer tapasztalatairól könépi ellenőrzés az építészült jelentést is. (MTI) NÉPSZAVA 1969. március 1 Összehívják a tsz szocialista brigádvezetők első tanácskozását A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöksége ülést tartott. Megvizsgálta a tsz-ek belső ellenőrzésének helyzetét, tapasztalatait, az új szövetkezeti törvény alapössze a belső ellenőrzés fejlesztéséhez. Az elnökség ügyrendjén szerepelt a termelőszövetkezetek szocialista brigádvezetői első értekezletének előkészítése. Úgy határoztak, hogy már kialakult gyakorlatot, tanácskozást március 24- es irányelveket állított le hívják össze. (MTI)