Népszava, 1970. január (98. évfolyam, 1–26. sz.)

1970-01-13 / 10. szám

! '' Te sírjai, egyesüljetek! ____________A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA_____________ 98. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM ÁRA 80 FILLÉR 1970. JANUÁR 13. KEDD A nigériai szövetséges csapatok elfoglalták a szakadárok utolsó fellegvárát Ojukwu elmenekült az országból Effiong vezérőrnagy, a szakadár Biafra csapatai­nak főparancsnoka hétfőn délután rádión felhívta csapatait, hogy tegyék le a fegyvert és jelentkezze­nek a szövetségi kormány csapatainak parancsno­kainál. A Nigéria életében for­dulatot jelentő történelmi esemény előzményeiről a következőket jelentették a hírügynökségek. A nigériai szövetségi kormány vasárnap közle­ményt adott ki arról, hogy csapatai bevették Owerri várost, Biafra ideiglenes közigazgatási központját, utolsó fellegvárát, vala­mint három kisebb várost A szövetségi hadsereg hídfőt létesített Uahia és Aba­biafrai városok kö­zött és ily módon ketté­­vágta az 1967-ben elsza­kadt keleti tartományt. Ezek a fejlemények — mint közölték — a nigé­riaiak háromhetes hadjá­ratának eredményei. Ojukwu, a tartomány vezetője­­vasárnap család­tagjaival együtt elhagyta Biafrát, még mielőtt a szövetségi kormány beje­lentette volna Owerri be­vételét. Gabon fővárosá­ban, Libreville-ben, biaf­rai körök azt állították, hogy Ojukwu, valamint a biafrai kormány tagjai biztonságosan elérték ezt az országot. Más jelenté­sek szerint Ojukwu Ka­merunba távozott. A kelet-nigériai had­műveleti térségből érkező hétfői­­ jelentések arról számolnak be, hogy a szö­vetségi csapatok, miután elfoglalták Owerri váro­sát , a szeparatisták fő támaszpontját —, Umua­­hia város felé haladnak és egyidejűleg felszámol­ják az ellenfél környező ellenállási gócaik A csa­patok elfoglalták Ubi re­pülőterét. Gowon, a nigériai szö­vetségi kormány vezetője a felesleges vérontás el­kerülése végett felhívás­sal fordult a szeparatis­­tákhoz, hogy tegyék le a fegyvert és ebben az eset­ben szavatolja biztonsá­gukat. Ugyanakkor figyel­meztette a külföldi álla­mok kormányait, vala­mint a különböző szerve­­­zeteket és a magánszemé­lyeket, tartózkodjanak a nigériai ügyekbe való be­avatkozástól. ­—————————————— A szolidaritás­ t követel, ilyen könnyű is leírni két egyszerű mondatot: Huyhn jár, Nguyen kezet fog. De, a szenvedés milyen mélységeit és a testvéri segítőkészség milyen csúcsait járta meg két vietnami lány, amíg ezek a mondatok papírra kerülhettek? Huyhn Thi Kien a fiatalabb. Még csak huszon­egy éves, de tizenhárom éves kora óta partizán volt Délen. Előbb röplapokat hordott egyik táborból a másikba, de azóta, hogy szeme előtt­ mészároltak le az amerikaiak és a bábhadsereg katonái százötven szabadságharcost, fegyverrel harcol hazája szabad­ságáért. Többször megsérült. Egy alkalommal a bokáján, s az amerikaiak fogságába került. Vallatás közben kegyetlenül megkínozták, de egyetlen szót sem tud­tak kiszedni belőle. Tehetetlen dühükben kínzói tő­ből levágták bárddal az egyik lábát. Alig volt ben­ne élet, amikor partizántársai kiszabadították a fog­ságból s ápolni kezdték. Félig gyógyultan és láb nélkül érkezett Magyar­­országra. Nguyen Thi Nhat sorsa sem volt könnyebb. Édesapját még a franciák gyilkolták meg, édesany­ja járvány áldozata lett, férje az amerikaiak ellen vívott harcban esett es Nguyen egy partizánegység távirásza volt. Sebesült bajtársait mentette éppen, amikor egy újabb repülőtámadás során őt is találat érte. Bal karja helyén csak egy véres csonkot talált súlyosan sérült jobb keze. Mint egy tehetetlen gyermek, aki segítség nél­kül semmit sem tud tenni, érkezett, súlyos betegen, szomorúan, elgyötörten hazánkba. És ma Huyhn jár és Nguyen kezet fog. Néhány nappal ezelőtt utaztak haza. Elutazásuk előtt sorra járták­­az ismerősöket és barátokat, hogy elköszön­hessenek mindazoktól, akik hozzásegítették őket a gyógyuláshoz, akik áldozatkészségükkel, testvéri sze­­retetük ezer jelével újra megtanították őket­­járni, élni, mosolyogni. E­lutazása előtt Nguyen és Huyhn sok emberrel tá­jt­alálkozott. De ha még egy évet itt maradnak, ki sem juthattak volna el mindenkihez, akinek­­ valamilyen módon része volt felépülésükben. Egy kerület szinte valamennyi vállalatát, intézmé­nyét és a vállalatok majd’ minden dolgozóját végig kellett volna látogatniuk, ugyanis amikor az V. ke­rületi pártbizottság két sebesült partizán meghívását kezdeményezte, a« szolidaritásnak olyan magas hő­fokú akciója indult el a kerületben, amely szinte na­pok alatt teremtette elő az utazás és a gyógykezelés, a művégtagpótlás költségét. Azok legtöbbje, akik forintjaikkal siettek a se­besültei­ segítségére, nem látta a két lányt. Talán csak a képernyőn, amikor már gyógyultan a KISZ Központi Bizottsága az ifjú hősöknek kijáró Ságvári Endre éremmel tüntette ki őket. Mégis — mint any­­nyiszor már — elég volt néhány szó s mehetett az üzenet: szeretettel várjuk a hős fiatalokat. A két partizánlány gyógyultan utazott haza Huyhn­­ műlábat kapott, s megtanult járni. Nguyen is is dolgozni tud majd. De mindazok számára, akik 11 gondoskodtak róluk, törődtek velük talán az a legfontosabb, hogy újra mosolyogva indulhatnak út­nak. S a szolidaritás követeiként vihették magukkal egy egész ország üzenetét: a magyar nép mélyen átérzi a vietnami nép szenvedéseit s kész segíteni, hogy Vietnamban kevesebb legyen az emberi szen­vedés, hogy minél többen ismerjék meg a béke örö­mét. A két partizánlány otthon van újra. Huyhn jár és Nguyen kezet fog.­Waldi L­ászló Budapestre érkezett a jugoszláv külügyminiszter Péter János külügymi­niszter meghívására hétfő este hivatalos, baráti láto­gatásra Budapestre érke­zett Mirko Tepavac, a Ju­goszláv Szocialista Szö­vetségi Köztársaság kül­ügyminisztere, Jaksa Pet­rics külügyminiszter-he­lyettes és a jugoszláv kül­ügyminisztérium több ve­zető munkatársa kíséreté­ben. A magas rangú vendé­geket a Keleti pályaudva­ron Péter János külügy­miniszter, Erdélyi Károly külügyminiszter-helyet­tes, Marjai József, a Ma­gyar Népköztársaság bel­grádi nagykövete és a kül­ügyminisztérium több ve­zető munkatársa fogadta. Jelen volt Géza Tikvicki, Jugoszlávia budapesti nagykövete. (Folytatás az 5. oldalon) Bemutatkozott a III-as Naponta 15 lakás elemeit gyártja 12 épülett­ipus ,530 variáció Előkészületek a negyedik házgyár létesítésére Abból az alkalomból,­­hogy befejeződött a mű­szaki átadás, hétfőn dél­előtt a tervező és a kivi­telező, az IPARTERV és a 31-es számú Állami Épí­tőipari Vállalat­­igazgatói, Takács Gyula és Szabó Antal „bemutatták” a sajtó képviselőinek az Új­pest és Dunakeszi határá­ban felépült III-as szá­mú, méreteiben pedig a legnagyobb fővárosi házgyárat, amely pontos ikertestvére a már elké­szült és ugyancsak 4200 lakást termelő, szovjet technológiával dolgozó győri és miskolci házgyá­raknak. A beruházás a tervezés­től kezdve három év alatt­­ valósult meg, az üzem 30 hold területen fekszik és a gés­ek, az építkezés együttes értéke megha­ladja a 780 millió forintot. A házépítő kombinát tervezője, Fülöp Imre mérnök mutatta be a 22 ezer négyzetméteres gyár­tócsarnokot, ahol már fo­lyik a próba, az első pa­neleket a kísérleti épüle­ten, Újpesten már össze­szerelik. A III-as fővárosi házgyárban 12 épülettípus készül 530 elemvariáció­val, tetszetős, színes hom­lokzatokkal. A gyár az idén már 3000 lakást gyárt, amiből 1500 össze­szerelésre is kerül és tel­jes kapacitását jövőre éri el, amikor naponta 15 tel­jes lakás elemeit gyártja le. A helyszíni sajtótájé­koztatón a két vállalati igazgató bejelentette, hogy a fővárosi lakás­építési program kere­tében megkezdték az előkészületeit a­ XI. kerü­letben felépülő IV-es szá­mú házgyárnak, a beru­házási program már elké­szült és elfogadták. A IV-es a jelenlegi 47 négy­zetméter helyett 10 négy­zetméterrel nagyobb la­kásokat készít majd, be­épített szekrényekkel és konyhával. 1973-ra épül fel ugyancsak szovjet technológiával és kapaci­tása 230 lakás, valamint 2500 vizes blokk , fürdő­szoba és konyha lesz. Vár­hatóan 1974-re a négy bu­dapesti házgyár együtte­sen már több mint tízezer lakást termel a főváros részére. (vándor) A december ezen a té­len is kifogott a Rábán, jéggé dermesztette tükrét. A napokban beköszöntött enyhe idő azonban felbá­torította a folyót, két Vas megyei község: Molnasze­­csőd és Egy­házashollós­­között megmozdult a jég. A veszély nagy volt. Ha az enyheség „elköti” a parttól és egymástól a jégtáblákat, az úszó lavi­na szalmaszálként sodorja el Egyházashollós fahíd­­ját. ■ Egyházashollós Rába­­hídja csak fából épült. A 900 lelket számláló köz­ség számára mégis az éle­tet, a munkát jelenti. Ha nincs híd, nincs átkelés a tíz másfélezer hold szán­tójára, erdejébe. — Nagy volt a tét A fahíd közelében, teljes mederszélességben, 25 centiméter vastagon állt a jég. Féltünk, hogy meg­indul, munkához láttunk. Mindenekelőtt lefolyót igyekeztünk vágni a pil­lérek között. A molnasze­­csődi termelőszövetkezet egyházashollósi üzemegy­ségének dolgozói: Varga Géza, Horváth József, Pintér Ernő, Bálint Gyula, Németh István, Tóth La­jos és Takács László ön­ként jelentkeztek. Néhá­­nyan csónakba szálltak, csáklyákkal küzdöttek. A többiek a hídon állva, ge­rendákkal, döngölőkkel szabdalták a jeget. Ami­kor szabaddá vált az út, a körmendi határőrség műszaki alakulatai rob­bantással darabolták szét a híd fölötti jégmezőt. — Férfimunka volt! — mondta Szigeti János, a Vas megyei tanács víz­ügyi csoportjának főmér­nöke, a munka egyik irá­nyítója. Molnaszecsőd és Egy­­házashollós között a jég­zajlás veszélye mind a mai napig nem szűnt meg. A termelőszövetke­zeti dolgozók éjjel-nappal figyelőszolgálatot tarta­nak, saját maguk készí­tette, ügyes eszközökkel irányítják a híd alatt át­vonuló jégtömböket. Mun­kájukkal az egész község értékeit védik. (hargitai) Harc a jéggel a Rába-hídért Két falu között megmozdult a jég * A Rába egész évben rö- De ha eljön a könyörte­­lan, sem kő, sem föld, de len, kemény tél, jégzablát még a meder kacskarán­ akaszt máskor vészt jós­­gói sem állhatják útját, lóan örvénylő fodraira. Házgyári sablonok — bevetésre készen (Gonda György felvétele) ­ ................." 1­­­1 OLDAL A bátorság kockázata és haszna • • 2 A lakosság igényeinek jobb kielégítése ••••••••••• 3 Küzdelem a főváros vízellátásáért • 8 _____________­­............ A Minisztertanács leg­utóbbi ülésén megvitatta a Művelődésügyi Minisz­térium beszámolóját az egyetemi, főiskolai felvé­telek tapasztalatairól. Az adatokat elemezve dr. Po­­linszky Károly miniszter­­helyettes a többi között a következőket mondotta el az MTI munkatársának: " A nappali tagozatra jelentkezettek száma to­vább csökkent, az előző esztendőhöz képest mint­egy 7 százalék a vissza­esés. Azonban így is 2,4- szer annyian jelentkeztek, mint amennyit fel tud­tunk venni. Ez az arány biztosítja a megfelelő vá­logatási lehetőségeket és egyben jelzi azt is, hogy egyre reálisabbá válnak a jelentkezések.­­ A nappali tagozatos elsőévesek között a fizikai dolgozók gyermekeinek aránya az előző évi 41,3 százalékról 39,2 százalékra csökkent. Több évre visz­­szatekintve még szembe­tűnőbb a munkás-paraszt tanulók arányának csök­kenése: 1964—65-ben még 45,7 százalék volt a fizikai dolgozók gyermekeinek részvétele az induló első évfolyamon. Az átlagon belül szélső­ségek is adódnak. Az EL­TE bölcsészettudományi karán például 23,2 száza­lékos, a Budapesti Műsza­­ki Egyetem építészmérnö­ki karán pedig mindössze 15,4 százalékos a munkás­paraszt tanulók aránya. Tovább csökkent a nap­pali tagozaton a mező­­gazdasági dolgozók gyer­mekeinek számaránya.­­ Mindez összefügg az­zal, hogy a középiskolák­ban, s különösen a to­vábbtanulás szempontjá­ból ma még elsősorban számbajövő gimnáziumok­(Folytatás a 3. oldalon) Előtérben a fizikai dolgozók gyermekeinek iskoláztatása Kevesebb munkásfiatal az egyetemeken — Csökkent a társadalmi ösztöndíj — Bővülnek a kollégiumok Dr. Polinszky Károly nyilatkozata Moszkva búcsúzik Pavel Beljajevtől Magyar vezetők részvéttávirata Az MSZMP Központi Bizottsága, az Elnöki Ta­nács és a magyar forra­dalmi munkás-paraszt kormány táviratban fejez­te ki részvétét az SZKP Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelső Ta­nácsa elnökségének, a Szovjetunió Miniszterta­nácsának Pavel Beljajev szovjet­­űrhajós elhunyta alkalmából. Hétfőn kora reggeltől hatalmas tömegek vonul­tak a szovjet hadsereg központi székházához, ahol a január 10-én el­hunyt Pavel Beljajev ez­redes szovjet űrhajóst ra­vatalozták fel Az elhunyt ravatalánál, amelyet a székház már­­ványcsarnokában magas talapzaton helyeztek el, díszőrséget állt Kirill Ma­zurov, Arvid Pelse, Dmit­­rij Poljanszkij, Mihail Szuszlov, Alekszandr Se­­lepin és több más szovjet vezető. A ravatalnál tartózko­dott az elhunyt űrhajós özvegye, Tatjána, két leá­nya: Irina és Ludmilla. A legközelebbi barátok ne­vében Alekszej Leonov rótta le utolsó kegyeletét, aki Beljajev útitársa volt a Voszhod 2. űrhajón. A díszőrséget állók há­rompercenként váltják egymást. Díszőrséget áll­nak marsallok és párt­munkások, miniszterek és űrhajósok, tudósok és művészek.­­A VDK moszkvai nagy­­követségének diplomatái megkoszorúzták a rava­talt. A koszorú szalagjá­nak felirata: „Pavel Bel­­jajevnek, a szovjet űr­hajósnak, a Vietnami De­mokratikus Köztársaság munkahősének.” Búcsúzni jöttek a Dél­vietnami Köztársaság nagykövetségének munka­társai is Dang Quang Minh nagykövet vezetésé­vel. A temetés kedden dél­után lesz a novogyevicsi temetőben.

Next