Népszava, 1970. július (98. évfolyam, 152–178. sz.)
1970-07-10 / 160. szám
iiág proletárjai, egyesüljetek! NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA 98. ÉVFOLYAM, 160. SZÁMÁRA 80 FILLÉR 1970. JÚLIUS 10. PÉNTEK Űrállomások felbocsátása a szovjet kozmikus program fő célja A Szojuz 9 pilótáinak nemzetközi sajtóértekezlete Moszkvában Havel József, az MTI tudósítója jelenti: " Nyikolajev és Szevasztyjanov űrhajósok, akik a Szojuz 9. fedélzetén rekordidőt töltöttek a világűrben, a hagyományokhoz híven a Lertin-hegyi Lomonoszov Egyetem aulájában tartották meg sajtóértekezletüket. Tbbbrmint 2000 hazai és külföldi újságíró csütörtök délután 3 órakor tapssal köszöntötte a kozmosz hőseit. A két és háromnegyed órás sajtóértekezletet, amelynek elnökségében helyet foglaltak a Szojuz 9. kozmonautáinak űrhajóstársai, Tyereskova, Beregovoj, Leonov és mások, továbbá a szovjet tudományos élet kiválóságai, Keldis, a Szovjet Tudományos Akadémia elnöke nyitotta meg. Hangsúlyozta, hogy a Szojuz 9. tudományos szempontból nagy fontosságú repülést hajtott végre. Keldis kiemelte, hogy a kirojet űrprogram tervszerűen közelíti meg az elvi fontosságú tudományos-műszaki problémák megoldását. A szovjet kozmikus program egyik alapvető irányának nevezte a tartós orbitális űrállomások létrehozását, amelyek tudományos és gazdasági feladatokat fognak megvalósítani. Ebben rendkívül fontos szakaszt jelent a Szojuzűrhajók repülése. Ezt követően Oleg Cazenko, a Szovjet Tudományos Akadémia levelező tagja lépett a mikrofonhoz. Hangsúlyozta, hogy Nyikolajev és Szevasztyjanov űrrepülése meggyőzően bebizonyította: az ember nem csupán hosszú ideig tartózkodhat a világűrben, hanem hatékony munkát is tud végezni a kozmikus feltételek közepette. A tudós elmondotta, hogy a Szojuz 9. űrrepülésének kezdetén a kozmonautáknak három-négy napra volt szükségük ahhoz, hogy begyakorolják az űrhajón belüli új mozgáskészségüket. Ezt követően a Szojuz 9. parancsnoka, Nyikolajev vezérőrnagy részletesen ismertette a Szojuz 9. űrútjának előkészületeit. Elmondotta azt is, hogy a felkészülés során figyelembe vették a szovjet és az amerikai űrhajósok edzési tapasztalatait. Nyikolajev elégedetten szólt arról, hogy a Szojuz 9. kozmonautáinak űrbéli munkatevékenysége meglehetősen kényelmes feltételek között folyt. Közölte, hogy a repülést jól viselték el, s nem is várták, hogy a Földet érés után fognak majd bizonyos nehézségek jelentkezni, amikor vissza kell szokniuk a földi feltételekhez. Szevasztyjanov hajózó mérnök nyilatkozatában kiemelte, hogy a Szojuz 9. összes berendezései kifogástalanul működtek, s ennek alapján teljes bizonyossággal leszűrhető az a következtetés, hogy a Szojuz-űrhajó képes biztosítani az ember huzamos űrtartózkodását. Szevasztyjanov, vázolva a repülés gazdag tudományos programját, megemlítette, hogy a személyzet megfigyelt és fényképezett felhőket, meghatározta a hólerakódás határait, felderített viharokat, orkánokat és trópusi ciki- ionokat Lefényképezték továbbá a földfelszín földrajzi és geológiai objektumait, hogy pontosítani lehessen a térképeket, továbbá, hogy még szabatosabban lehessen összeállítani a hasznos ásványok újabb kutatási térképeit. Ezután következtek az újságírók kérdéseire adott ▼álaszok, folytatás mt oldalon) Egy százalék M EGMOZDULT AZ ORSZÁG. Emberek százezrei érzik, tudják, most segíteni kell. Igaz, nem könnyű, mert amikor napi keresetüket ajánlották fel az árvízkárosultak javára, sokan maguk és családjuk rovására vállaltak áldozatot. Amikor számvetésre került sor, és felmértük nagyjából a károkat, mégis mindenki tudta, hogy bármilyen sokat ad, az mégis nagyon kevés. Üzemek dolgozói már hetekkel ezelőtt összefogtak, hogy valami módon még további hozzájárulással segítsék azokat, akik feje fölül elvitte az ár a tetőt. Ma egészen másként gondolkoznak a termelési felajánlásokról, mint máskor. Mindenki pontosan tudja, ha csak tíz forinttal ad több terméket naponta, értékesebb munkát, téglákat adott a tél beállta előtt a károsultaknak Félreértés ne essék, nem a versenymozgalom eddigi eredményeit akarom leértékelni. Most csupán arról van szó, hogy konkrét, nagyon közeli határidővel, november elsejével megfogható cél áll mindenki előtt. Ez a cél pedig minden eddiginél mozgósítóbb erejű. A NAPI HÍRSZOLGÁLAT JELENTÉSEIRE pillantva, egyértelmű az értékelés: igyekszünk becsülettel segíteni, helytállani a többiért. Azokért, akiket a természet elemi csapása sújtott. Az építőanyag-ipari vállalatok rendkívüli műszakokat szerveznek a helyreállításért. A épületkerámiai vállalatok a rendkívüli műszakokkal hatmillió, a fiatalság segítségével további ötmillió téglát adnak a tervezetten felül. A Burkolóanyagok Gyárának dolgozói 14 rendkívüli műszakot vállaltak: 14 ezer négyzetméter padlólap, 420 ezer kerámia kő- és klinkerlap a várható eredmény. A Budai Tégla- és Cserépipari Vállalat a havi tervezettet kívánja hatmillió téglával és 1,3 millió cseréppel túlszárnyalni. Mind nagy erőfeszítés, áldozatkészség, odaadó munka kell ehhez. De nemcsak az építőanyag-gyártókról olvashatunk a napi telexeken. Ott találjuk a gépgyártókat, a vegyipariakat, a közlekedés, a könnyűipar dolgozóit. A Szakszervezetek Budapesti Tanácsa felmérést készített az árvízkárok helyreállítására kezdeményezett mozgalom eddigi eredményeiről. Kitűnt, hogy a részesedési, fejlesztési alapokba is jócskán benyúltak a vállalatok: a villamosenergia-ipar 60, a gépipar majd 49, a kohászat több mint 32 milliót adott. A nyomdászok ötmilliót adtak át részesedési alapjukból a károsultaknak. E PÉNZÖSSZEGEK mellett a helyreállításból is mindenki igyekszik a részét kivenni. A MÁV dolgozói 130 szabolcsi vasutas házának újjáépítését és 37 lakóház helyreállítását vállalták. A kábelgyáriak 500 tonna kábel vezetéket készítenek a tervezetten felül a helyreállítási munkákhoz. Vállalatok egész sora csatlakozott a budapesti tizenkét üzem kezdeményezéséhez, a nemzeti jövedelem plusz egyszázalékos növeléséhez. Mint a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa megállapította, az üzemek dolgozóinak felajánlásai reálisak, azokból a termékekből kívánják növelni elsősorban a termelést, amelyekre égetően szükség van. Másutt a gazdaságosság, a jobb minőség a cél, hogy több legyen a nyereség. Mindenki akar még adni, a napi keresetén felül, hiszen tudja, hogy az ország összefogásában van az erő. Csak így lehet segíteni a bajba jutottak tízezrein. S ma nyugodtan mondhatjuk, ezért százezrek mozdultak meg. Pusztai Ferenc Saragat megbeszélései a kormányválság megoldására A szakszervezetek politikai harca Saragat olasz köztársasági elnök csütörtökön reggel folytatta a kormányválsággal kapcsolatos tárgyalásait. Először Cesare Mezzagorát, a szenátus volt elnökét fogadta. Ugyancsak a mai nap folyamán találkozik Mano Scenával és Aldo Morával, majd fogadja a parlamenti csoportok vezetőit. Saragat elnök megbeszélést folytatott Berlinguerrel, az OKP főtitkárhelyettesével, Ingraóval, a párt képviselőházi csoportjának elnökével és Pernával, az OKP szenátusi csoportjának alelnökével. Az OKP határozatot hozott, amelyben elítéli azt a felelőtlen módot, ahogyan Rumor a mostani válságot kirobbantotta, elítéli továbbá a szocialistákra és a kereszténydemokrata párt balszárnyára a jobbratolódás érdekében gyakorolt nyomást. Politikai körökben úgy tudják, hogy a kereszténydemokraták Giulio Andreottit, a képviselőház kereszténydemokrata frakciójának vezetőjét, Paolo Emilio Taviani tárca nélküli minisztert és a kincstárügyi minisztert, Emilio Colombót javasolják az új kormány megalakítására. A UPI azonban rámutat, hogy Saragat hivatalosan még nem fogadta el Rumor kormányának lemondását. Ez azzal járhat — állapítja meg a hírügynökség —, hogy a köztársasági elnök esetleg arra kényszeríti a jelenlegi kormányt, ismét kérje a bizalmi szavazást a szenátusban és e parlamentben. Miközben Saragat köztársasági elnök folytatja a kormányválság megoldásával kapcsolatos megbeszéléseivel, szociális téren enyhülés megy végbe Olaszországban. A Fiatnál ugyanis hosszú tárgyalás után jelentős megállapodásra került sor a munkaadók és a szakszervezetek között. Az aláírt dokumentum értelmében megemelik a teljesítményi prémiumot. Ezenkívül 1872-ig fokozatosan 40 órára csökkentik e heti munkaidőt. A gazdasági -szociális téren végbemenő enyhüléssel egy időben a szakszervezetek politikai síkra helyezték át harcukat. Varesében, Firenzében és Szardínián üzemi gyűlésekre került sor. A munkások a kormányválság kirobbantása ellen tiltakoztak, amely veszélybe sodorja politikai és szociális reformköveteléseik megvalósítását (AFP) Szovjet segítség. A Ruszt és Nagyhódos közötti határátkelőhelyen egymást érik az építőanyagokkal megrakott gépkocsik, szállítják a Szovjetunióból az árvízkárok helyreállításához az anyagot. Az érkezett cement egy részét Csengeren, az új lakótelep építésénél használják fel (MTI Fotó : Mrező Sándor felvétele) // OLDAL Belépés: felvételizőknek .................................3 Törvényesek-e a fegyelmi és kártérítési határozatok?....................3 Drámai percek a borókási bányában . . 3 Heti rádió- és tv-műsor................................6 Befejeződött a finn—magyar barátsági hét Kállai Gyula Helsinkiben, Jaakko Numminen Budapesten tartott sajtóértekezletet Helsinkiben, ahol a gazdag programmal megrendezett finn—magyar barátsági hét befejeződött, csütörtök délután, a magyar nagykövetség épületében sajtókonferenciát szervezett a Finn-Magyar Társaság és a barátsági hét előkészítő bizottsága. Kállai Gyula, a barátsági hét finnországi eseményein részt vett politikai delegáció vezetője, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a magyar országgyűlés elnöke, a finn sajtó, rádió és televízió képviselőinek, valamint a magyar újságíróknak jelenlétében beszámolt a finnországi látogatás tapasztalatairól, azokról a hasznos és kellemes élményekről, amelyeket a hét finn városban lebonyolított barátsági találkozókon szereztek a magyar vendégek. Kérdésekre válaszolva részletesen ismertette a szocialista országoknak az európai biztonsági konferenciával kapcsolatos állásfoglalását, azt, hogy e tekintetben milyen kezdeményezéseket tettek a szocialista országok külügyminisztereinek — a közelmúltban tartott — budapesti értekezletén, és kifejtette: az előzetes tárgyalások, konzultációk megerősítették az európai biztonsági konferencia mielőbbi összehívásának szükségességét. A sajtókonferencián a finn—magyar barátsági hét finn előkészítő bizottsága részéről Unto Niemi elnök örömmel állapította meg, hogy a Finnországban vendégül látott 300 fős magyar csoportnak sokrétű programiban volt része Kaarina Virolainen aszszony, a Finn-Magyar Társaság elnöke elmondta az újságíróknak, hogy az FMT jelenleg mintegy 1500 tagot számlál, létszámát tekintve körülbelül egyforma számban vannak ennél nagyobb és kisebb testületek a Finnországban működő 36- féle baráti társaság között, de ami az aktivitást illeti, az FMT mindjárt a Finn—Szovjet Társaság után következik. Budapesten a magyar —finn barátsági hét alkalmából itt tartózkodó finnországi vendégek csütörtök délelőtt megtekintették a Parlamentet. Ezzel egy időben a Hazafias Népfront Belgrád rakparti székházában a barátsági hétre érkezett politikai delegáció — élén ■laakko Numminen oktatásügyi miniszterrel — találkozott a magyar sajtó, a rádió és a televízió képviselőivel. A sajtókonferencia részvevőit Baratt József, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára üdvözölte, s kiemelte, hogy a ma(folytatás az 5. oldalon) Kádár János látogatása a Magyar Írók Szövetségében Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára — Ilku Pál, a Politikai Bizottság póttagja, művelődésügyi miniszter, Ácséi György, az MSZMP KB titkára és Bakos Zsigmond, a VI. kerületi pártbizottság első titkára kíséretében — csütörtökön ellátogatott a Magyar Írók Szövetségébe és részt vett a szövetség új választmányának a közgyűlés utáni első ülésén. Darvas Józsefnek, az írószövetség elnökének vitaindítója után széles körű eszmecsere bontakozott ki a közgyűlés utáni feladatokról. A vitában felszólalt Keresztury Dezső, Illés Endre, Simon István, Fekete Gyula, Mocsár László, Kamondi László, Szabó István, Garai Gábor, Hubay Miklós, Bárány Tamás, Földes Péter. A vita során felszólalt Kádár János elvtárs is. A választmányi ülés Darvas József elnök zárszavával ért véget (MTI) A Varsói Szerződés hadseregeinek törzsgyakorlata Magyarországon A Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői hadműveleti kiképzési tervének megfelelően 1970. július 1 és 9 közötti időszakban a Magyar Népköztársaság területén szárazföldi, légvédelmi, repülő- és haditengerészeti hadműveleti törzsek együttes gyakorlatot hajtottak végre. A gyakorlat vezetője J. J. Jakubovszkij, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői főparancsnoka volt. Az együttes gyakorlat hozzájárult valamennyi haderőnem törzsmunkája összehangoltságának további fokozásához, a tábornokok, tengernagyok és tisztek hadműveleti kiképzésének tökéletesítéséhez, valamint a baráti hadseregek közötti fegyverbarátság elmélyítéséhez. Fock Jenő, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke július 8-án fogadta J. J. Jakubovszkijt, valamint Sz. M. Szyemenko hadseregtábornokot, az egyesített fegyveres erők vezérkari főnökét, a főparancsnok első helyettesét, Szemerdzsiev vezérezredest, a bolgár néphadsereg vezérkari főnökét, a nemzetvédelmi miniszter első helyettesét és Csémi Károly altábornagyot, a magyar néphadsereg vezérkari főnökét, a honvédelmi miniszter első helyettesét. Czinege Ilanos vezérezredes, honvédelmi miniszter július 7-én vacsorát adott a törzsgyakorlat részvevőinek tiszteletére, amelyen részt vettek Jakubovszkij marsall és helyettesei, a törzsek vezető beosztású tábornokai, tengernagyai és főtisztjei, valamint a magyar néphadsereg vezetői. Jakubovszkij marsall július 9-én, a sikeres gyakorlat befejezése alkalmából ebédet adott. Az ebéden részt vett Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Czinege Lajos vezérezredes, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, honvédelmi miniszter, Benkei András belügyminiszter, valamint Angel Canev, a Bolgár Kommunista Párt Politikai Bizottságának póttagja, és Martin Dzur vezérezredes, csehszlovák nemzetvédelmi miniszter, továbbá a gyakorlatvezető helyettesei, a törzsek vezető tábornokai, tengernagyai, főtisztjei és a magyar néphadsereg vezetői. Jakubovszkij marsall és Biszku Béla pohárköszöntőben méltatták a gyakorlat sikerét, a fegyverbarátság jelentőségét. Az Állami Népi Együttes nagy sikerű műsort adott a gyakorlaton részt vett tábornokok, tengernagyok és főtisztek tiszteletére. (MTI)