Népszava, 1971. december (99. évfolyam, 283–308. sz.)
1971-12-16 / 296. szám
1911. december 16 NÉPSZAVA A vállalatok munkavédelmi minősítése „A vállalat felső vezetőinek munkavédelmi tevékenységét az előzőkben részletezettek alapján nem tartom megfelelőnek. Elsősorban azért, mert a középvezetőktől nem követelik meg rendszeresen a munkavédelmi szabályok megtartását, illetve megtartatását; nem gondoskodnak a mulasztók felelősségre vonásáról; nem biztosítják, hogy a balesetek kivizsgálásánál feltárják azok valódi okát, és "Így elmaradnak a balesetek megelőzéséhez szükséges intézkedések." „A vállalat munkavédelmi tevékenységét — a felsorolt és felszámolásra váró hiányosságokat is figyelembe véve — eredményesnek értékeljük. A Vállalatvezetés, a szakszervezeti bizottsággal és a munkavédelmi aktívákkal együttműködve, lényeges eredményeket ért el a veszélyforrások tervszerű felszámolásában. Nagy erőfeszítéseket tettek a munkakörülmények, a szociális és egészségügyi helyzet javítása érdekében", ami a termelés kulturáltságának számos területén megmutatkozik." Art idézetet egy-egy munkavédelmi /A ives lOBAeset minősítés végső következtetéséből vettük. Mindkét munkavédelmi felügyelő a szakszervezeti bizottság, a munkavédelmi aktívák és a vállalat munkavédelmi szakembereinek bevonásával végezte el széles körű vizsgálatát, és a minősítésben — még a pozitívan értékelt vállalatnál is — oldalakon keresztül sorolja azokat a műszaki, munkaszervezési és vezetési hiányosságokat, amelyek felszámolása a munkakörülmények javítása, a balesetek és megbetegedések megelőzése érdekében szükségesek. Ezek részletezése nélkül is érzékelhető, hogy a munkavédelmi felügyelők új módon, az eddiginél magasabb színvonalon végzik ellenőrző tevékenységüket. A vállalatok megnövekedett önállósága meg is követeli ezt. A központi rendelkezések alapján ugyanis a vállalatok maguk készítik el saját munkavédelmi szabályzatukat, és a munkakörülmények javításához szükséges anyagi eszközökről is maguknak kell gondoskodniuk. A vállalati vezetők, biztonsági megbízottak, a szakszervezeti aktívák jól ismerik munkaterületüket, s az anyagi lehetőségek is kezükben vannak, a kisebb-nagyobb hibákat önállóan is képesek kiküszöbölni. A központi vagy megyei munkavédelmi felügyelők tevékenysége mindinkább arra irányulhat, hogy a vállalat vezetői az igazgatótól a csoportvezetőkig hogyan látják el munkavédelmi irányító, ellenőrző feladataikat, hogyan reagálnak, intézkednek a szakszervezeti aktívák jelzései nyomán. Ráirányítják a figyelmet azokra az átfogó vezetési, technológiai, munkaszervezési stb. problémákra, amelyek megoldása kiküszöböli a baleseti veszélyforrásokat és javítja a dolgozók munkakörülményeit. A munkavédelmi felügyelők átfogó ellenőrzéseik alapján — a szakszervezeti aktívák és a vállalati illetékesek bevonásával — minősítik a vállalatokat, s alapos elemzésükkel hosszabb időre szóló segítséget adnak a vezetés munkavédelmi tevékenységéhez. A vállalatok ötéves munkavédelmi intézkedési tervei is számos esetben főleg a munkavédelmi minősítésben szereplő problémák megoldására irányulnak. Az eltelt három év tapasztalatai azt mutatják, hogy az új ellenőrzési módszer és a munkavédelmi minősítés megfelel az új helyzet követelményeinek. A vállalatok vezetőinek többsége — még azok is, akiket eléggé elmarasztaltak — a minősítést jól fogadta, a szakszervezet, a munkavédelmi felügyelő segítségének tekintette munkája további javításához. Elenyészően kevés volt az olyan esetek száma, amikor a bírálatot személyeskedésnek vették, vagy vitatták. Még az ilyen viták is végeredményben az ügynek használtak, mert a részletesebb érvelés során rendszerint sikerült meggyőzni az érintett vezetőt, hogy az üzemében fennálló munkavédelmi problémák mennyire vezethetők vissza az ő munkájának hiányosságaira. A Hajdú megyei Vendéglátóipari Vállalat igazgatója fellebbezett a vállalatvezetés munkáját elmarasztaló minősítés ellen. Az SZMT elnöksége — alapos vita után — a fellebbezést elutasította. Ezután az igazgató olyan módszert dolgozott ki a munkavédelmi tevékenység irányítására, ellenőrzésére, amit sok más vállalat elé követendő példaként állíthatnánk. Számos vállalatnál a minősítés hatására megerősítették a vállalat munkavédelmi szervezetét, hatékonyabbá váltak a műszaki megelőző intézkedések, korszerűsítették a balesetelhárítási oktatást, több balesetet szenvedettnek fizetnek kártérítést stb. A minősítések hatékonyságát növelte az is, hogy az abban foglaltakat a vállalat vezetőinek és dolgozóinak lényegesen szélesebb köre ismerte meg — részben az ellenőrzés során —, mint a munkavédelmi felügyelők előző intézkedéseit. A vállalatok többségében a minősítést, illetve azt, hogy mit tesznek az abban foglalt hiányosságok kiküszöbölése érdekében, megtárgyalták a műszaki vezetők értekezletein, a szakszervezeti tanács, az szb ülésén és néhány helyen termelési tanácskozásokon a dolgozókkal is ismertették. A vállalatok egy része részletes tervet dolgozott ki a minősítésben foglaltak végrehajtására, amelyben meghatározták a végrehajtás idejét, a felelős személyeket stb. A minősítések hatására egy időre a figyelem középpontjába kerültek a munkavédelmi problémák, és élénkebbé vált a vállalatoknál a munkavédelmi tevékenység. A vállalatok minősítése során a felügyelők a szakszervezeti bizottságok munkavédelmi tevékenységét is értékelik. Ennek alapján javaslatot tesznek azszb, a társadalmi aktívák, a munkavédelmi őrök munkájának hatékonyabbá tételére. A minősítésekben számos javaslatot adtak, különösen a nevelő- és propagandamunka javítására, a jól bevált tömegmozgósító módszerek terjesztésére, az ellenőrzés fejlesztésére, összességében arra, hogy a társadalmi tevékenységük keretében, jogaikkal élve, következetesebben lépjenek fel a dolgozók testi épségét, egészségét védő rendelkezések megtartása érdekében.Végeredményben a munkavédelmi minősítésekkel a munkavédelmi ellenőrzés hatékonysága javult. A minősített vállalatok vezetői az anyagi lehetőségekhez képest nagyobb erőfeszítéseket tesznek a munkakörülmények fejlesztésére, részletesebben kérik számon az alsóbb vezetőktől munkavédelmi feladataik ellátását, ami a fegyelem megszilárdítása, a munkavédelmi szabályok következetesebb megtartásának irányába hat. Nyilvánvaló, h°sy a jelenlegi kedve----------------------------tetlen baleseti helyzeten a munkavédelmi minősítések egyszerre nem javítanak — bár számos vállalatnál a minősítés után lényeges javulás mutatható ki —, de elindítottak egy kedvező folyamatot, amelynek eredménye előbb-utóbb a munka biztonságának általános és tartós növekedésében, a kedvezőbb munkakörülményekben is megmutatkozik. Donáth Béla Érdekes kezdeményezés A személyi bérezés dorogi változata A nehézipari miniszter rendelete szerint 1972. január 1-ig személyekre szóló alapbéreket kell megállapítani a bányavállalatoknál. Minthogy a Dorogi Szénbányákban már ez év augusztus elsején bevezették a személyi bérezést, az utóbbi hónapokban bányászküldöttségek sora látogatott hozzájuk, s kíváncsian tanulmányozták az új bérrendszert. A kíváncsiság indokolt. Egy vasipari üzemben mindenki természetesnek tartja, hogy az egyik lakatos 10 forint órabért kap, a másik pedig 13-at, a bányászatban viszont kollektív bérezés folyik még ma is. Lényegében csak a csapatteljesítmények szerint térnek el a keresetek. A csapatokon belül csupán a képzettség fokától függően tesznek különbséget. Némi leegyszerűsítéssel: ha a vájár 100 forint műszakbért kap, a segédvájár 90, a csillés pedig 80 forintra jogosult. Évtizedek óta így béreznek a bányászatban. Alapvető indoka ennek, hogy — egy nagy, széntermelő csapat esetében — nem lehet pontosan meghatározni, ki hány csille vagy tonna szénnel részesedik a csapat összteljesítményéből. A hagyományos bérezés hívei által hangoztatott igazságok azonban nem teljes igazságok. Ezt bizonyítják a dorogiak érvei is: 1. Sokkal többre képes az a jó erőben levő vájár, aki már tíz éve dolgozik a bánya mélyén, mint az, aki csak tegnap szerezte meg a vájárbizonyítványt. Az egyiket minden új munkahelyre be lehet osztani, a másik — érthetően — tanácsra és segítségre szorul még. Mégis ugyanannyit keresnek. 2. A bányákban sem egyforma a munkakészség. Az egyik ember szorgalmasan végigdolgozza a műszakot, a másik kevésbé „hajt”. Minden csapatban tudják, kinek köszönhető több, mégis egyenlő a bér. A személyi bérezés során a dorogiak ezeket az igazságtalanságokat, indokolatlan egyenlősdit igyekeztek kiküszöbölni. Lényegében megmaradtak a 100:90:80 százalékos vájár— segédvájár—csillés bérarányoknál, ezen belül azonban bérkategóriákat dolgoztak ki. A vájárok személyi bére például — a fenntartáson dolgozók kivételével — 86—92 forint között ingadozik, a segédvájároké 77—83 között, és így tovább. Hogy e határokon belül ki mennyit kap, azt az üzem-, illetve csapatvezetők döntötték el. A dorogiak gondoskodnak a munkában megfáradt, idősebb bányászokról is. Az az idősebb vájár, aki a termelésből a fenntartáshoz kerül, január elseje utánmagával viszi a régi, magasabb bérét is. A hagyományos bérezésnél nem ez volt a szokás — a személyi bérezés tehát igazságosabb, mint a régi. A termelésben dolgozó vagy azt előkészítő vájárok és segédvájárok személyi bére között legfeljebb 6 forint lehet a különbség, ami nem sok. (A prémiumot mindenki továbbra is a csapatteljesítmény alapján kapja.) Minthogy pedig csak a kisebb jelentőségű pótlékokat számítják a személyi bérek alapján, nem mondható, hogy az új bérezés nagymértékben differenciál. A dorogiak azonban — épp az idősebb bányászok miatt — így tartják igazságosnak, és joggal húzzák alá: a bányászatban már ez is nagy eredmény. A személyi bérezés alkalmazását alapos politikai előkészítés előzte meg. Ennek köszönhető, hogy a több évtizedes hagyomány ellenére is zökkenők nélkül vezethették be Dorogon az új bérrendszert. Egyre több bányász nyilatkozik úgy, mint a VIII-as aknán dolgozó Wagensommer Ignác: „Megszűntek az új bérrendszerrel kapcsolatos aggályaim. Jobbnak és igazságosabbnak tartom, mint a régi volt.” A személyi bérezés dorogi módszere persze nem az egyetlen jó és követendő. Csak január elseje után dől el, hogy a többi bányavállalat milyen változat mellett dönt. Bárhogy is alakuljon azonban a dolog, a dorogiak bátor kezdeményezése és következetessége mindenképpen elismerést érdemel. Magyar László •A harmadik évezred fele Új, gazdasági kérdésekkel foglalkozó könyvsorozatot indít a Kossuth Könyvkiadó, amelynek első kötete, dr. Simai Mihály A harmadik évezred felé című könyve, már meg is jelent. A tanulmányairól, könyveiről jól ismert szerző ebben a művében sokoldalúan vázolja az emberiség jelenlegi gazdasági helyzetét, majd rátér a harmadik évezredig hátralevő időszak várható tendenciáinak elemzésére. Részletekbe menően foglalkozik az ipar, a mezőgazdaság, az életszínvonal alakulásának egyelőre alig felderített vonatkozásaival. Nagy előnye a könyvnek, hogy a gondosan kimunkált csoportosítás módot ad a földrészek, országcsoportok egymástól nagyon is eltérő fejlődésének megértésére. Gazdag dokumentációra támaszkodva bizonyítja dr. Simas Mihály, hogy a nem egészen harminc esztendő alatt nemcsak a világ gazdaságában, hanem, ezzel szoros összefüggésben, a politikai viszonyokban is számottevő változások várhatók. Tovább erősödik a szocialista országok gazdasága, s mind nagyobb szerepük lesz a harmadik világ államainak is a világgazdaság és világpolitika küzdőterein. A szerző hosszú éveken keresztül dolgozott New Yorkban, az ENSZ gazdasági szakértői között. Könyvében sokoldalúan hasznosította ottani tevékenységének tapasztalatait, a nemzetközi fórumokon szerzett ismeretanyagát. Könyve élvezetes stílusú, olvasása nem csupán a szakembereknek, hanem minden, a gazdasági kérdések iránt érdeklődőnek érdekes olvasmány. O. A. A jobb üzemszervezés gazdasági kényszer is A „tartalékok feltárása” kifejezést sokan valamiféle normarendezésre szűkítik le. Nem hisznek abban, hogy üzem- és munkaszervezéssel milliókat lehet mozgósítani. Az utóbbi időkben azonban gazdaságirányítási rendszerünk nagyon kedvező hatására egyre több üzemben kényszerülnek a szó valódi értelmében korszerűbb, jobb üzem- és munkaszervezésre a vezetők, s olyan tartalékokat tárnak fel, amikre eddig nem gondoltak. Egyetlen üzem ,— a VIDEOTON — példája is jól érzékelteti, hogy gazdaságirányításunk feltételei között hogyan érlelődik az elhatározás a jobb szervezésre, a tartalékok feltárására. Az mindenki előtt ismert, hogy az utóbbi esztendők erőteljesen kiélezték a munkaerőgondokat. A székesfehérváriak — miután 1954—1955-ben megkezdték a rádiók, majd 1959- től a televízió-készülékek gyártását, közben még sok mindent vállaltak, legutóbb a kis számítógépek gyártását is — mindmáig extenzív iparpolitikai szemléletben éltek. Igen ám, csakhogy a 13 ezer dolgozót foglalkoztató gyár környezetében elfogyott a munkaerő. Üzemeket telepítettek vidékre, megszületett az ajkai, veszprémi, majd a sárbogárdi, a tabi „leányvállalatuk”, de hiába: a munkaerőgondokat egyre kevésbé tudták megoldani. A munkaerőgondok megoldása Mérlegelni kényszerültek, hogy az ipartelepítést valamilyen elképzelésre, méghozzá üzemszervezési elképzelésre kell alapozni. Nem egyszerűen egy-egy munkarészt vagy hagyományos technológiát kell kitelepíteni a gyárból oda, ahol munkaerő van, hanem gyártmánycsoportok szerinti, korszerű alkatrészgyártásra van szükség. Megkezdődött az alkatrészgyártás bázisainak kialakítása végtermékek, alkalmazott technológiák szerint. A számítógépgyártással tovább növekedett a munkaerőhiány. Kénytelenek voltak a meglevő munkaerő hasznosítását felülvizsgálni. Kiderült, hogy 34 üzemükben száz raktár van, s alkatrészek átadásával, átvételével — raktár és üzem, üzem és üzem, raktár és raktár között — a felelőtlenség, a nemtörődömség következtében több százan feleslegesen foglalkoznak. Van tehát munkaerő-tartalék, csak az emberek felelősségtudatát, anyagi érdekeltségét kell növelni. Kereken négyszáz dolgozó termelő tevékenységet folytathat, s nem azt kell ellenőriznie, hogy egy vagy két darabbal kevesebb vagy több az adott termelési szakaszban az átadott alkatrészek mennyisége. A piachoz alkalmazkodni kell A piaci hatások is erősen érintették a VIDEOTON-t. A többi között az, hogy a belföldi piacon egészséges verseny alakult ki a hazai híradástechnikai termékek és a külföldiek között. Itt van például a jól bevált szovjet kisrádió, a Sokol, amelynek fogyasztói ára 600 forint. A VIDEOTON Miniszupere, amely hasonló ehhez a különbség, hogy hosszúhullám helyett rövidhullámú adók vételére alkalmas — 615 forint önköltséggel, 690 forintos áron kerül forgalomba. A kereskedelem számára az egyik 15—17 százalékos hasznot hoz, a másik legfeljebb 3,5 százalékot. A verseny következménye, hogy a kereskedelem jelenleg importárut vásárol nagy tételben, s csak választékbővítésként rendel a VIDEOTON-tól is. A belföldi piacra szállított mennyiségük 1971-ben alig éri el a hazai forgalom 10 százalékát. A televíziónál a nagy- és kiskereskedelem összesen 9 százalékos árréssel dolgozhat, ami azt jelenti, hogy legfeljebb negyven napig raktározhatja a VIDEOTON tv-készülékeit, különben ráfizet. Nem meglepő ezek után, hogy a belkereskedelem 1971- re 12 rádiótípus 112 ezer darabos rendeléséből alig több mint hatvanezret, 190 ezer darabos televíziórendeléséből 150 ezret vett át. A VIDEOTON-ban pedig csökken a nyereség, nincs pénz bérfejlesztésre. A kétségbeesett ember ilyenkor benyújtja a számlát. Igaz, a VIDEOTON is kért bérprefrenciát, csakhogy számolt a reális helyzettel is. A vezérigazgató új üzemszervezést dolgoztat ki, amely gyorsabban, rugalmasabban alkalmazkodik a piac igényeihez. Három gyáregység alakul, decentralizálják a műszaki fejlesztést, az anyagbeszerzést, a kereskedelmet, stb. A műszaki fejlesztés is kényszerpályára kerül: csak egy célt szolgálhat, a piaci igények maximális kielégítését, így a rádió- és televíziógyártás nemcsak konstrukciójában, hanem gyártástechnológiájában is egyre korszerűbb, gazdaságosabb lesz. Érdekes példát mondtak el ezzel kapcsolatban a VIDEOTON vezetői. A műszaki fejlesztők nagy tételű, több százezer darabos rendelés esetén olyan konstrukciót alakítottak ki, amelynek gyártása ugyan gazdaságos, csak az anyagot nem lehetett hozzá beszerezni. Most egységenként közös érdekeltség alá kerül a fejlesztő, az anyagbeszerző, a termelő, az értékesítő. Máris hozzáláttak a konstrukciók átdolgozásához. 230 000 normaóra sem elég Mint sok más üzemben, eddig a VIDEOTON-ban is csupán arra törekedtek, hogy normaórákat takarítsanak meg, vagyis csökkentsék a gyártási időt. Az idén 230 ezer normaórát nyertek, de ez sem elég Most olyan üzemszervezés kialakítására törekednek, amely anyagi érdekeltség alapján, rugalmasan alkalmazkodik a vásárlók igényeihez. Sokféle anakronizmust kell felszámolni ahhoz, hogy a 13 ezer dolgozó érdekeit jól képviseljék, ismét növekedjen a nyereségük, s az egyes gyárak dolgozói olyan arányban részesedjenek belőle, ahogyan hozzájárultak. A VIDEOTON vezetői — ha egy-két év alatt nem is tudják teljes egészében ellensúlyozni a kedvezőtlen hatásokat —, az új üzemszervezéstől azt remélik, hogy műszaki fejlesztésben, gyártástechnológiában, és ezt követően árban is, olyan lehetőségeket teremt számukra, hogy fokozatosan növelni tudják nemcsak a nyereség abszolút tömegét, hanem a részesedési alapot is. Pusztai Ferenc Ha vastag a vámfal — kerüld meg Emlékezetes az a folyamat, amely a Közös Piac megalakítását követte, s az amerikai beruházások hatalmas fellendülésével járt együtt Európában. E fellendülésnek egyik gazdasági oka kétségtelenül az volt, hogy azamerikai vállalatok a Nyugat-Európában kiépülő és leküzdhetetlen vámfalak megkerülése érdekében beruházásokkal épültek be e falak mögé, a Közös Piac bástyái közé. , Napjainkban, úgy látszik, ha más méretekben is, de megfordul a helyzet. Az ismeretes, tízszázalékos USA-importadónak egyre inkább érezhető egy újszerű, közvetett hatása. Most az európai vállalatok nyugtalankodnak kz amerikai vámfal miatt, és ugyancsak a mögé településsel igyekeznek megkerülni azt. Ezért is fogadható el valószínűnek a Bank of America legutóbbi előjelzése, amely szerint 1980 táján egyensúlyba kerülnek az amerikai vállalatok európai és az európai tőkéscsoportok USA-beli közvetlen beruházásai. Párizsban már füzet is jelent meg, arról tájékoztatva az érdeklődő tőkéseket, miképpen helyezkedhet el egy vállalat az Egyesült Államokban. A tájékoztató füzet a számos gazdasági, jogi és egyéb nehézségek, akadályok ismertetésén túl, hasznos tanácsokkal is szolgál, így például figyelmezteti a vállalkozókat arra, hogy egy új termék bevezetése az Egyesült Államokban általában nagy lélegzetvételű s jelentős tőkét igénylő művelet. A tapasztalatok szerint legalább 40 hónapot vesz igénybe, és öt piacra dobott új termék közül átlag négy bevezetése kudarccal végződik. Más vonatkozásban is nehezebb a helyzet, mint Európában. A váltók és más pénzügyi kötelezvények jogi érvényesítése például sokkal nehezebb, mert az adósnak az USA-ban mindig van lehetősége arra, hogy kötelezettségét a bíróság előtt kétségbe vonja. A tények mégis azt mutatják, hogy az amerikai piacon nemcsak az óriási vállalatoknak van esélyük. Egy tanulmány máris kimutatta, hogy a mintául választott 50, Amerikában működő európai cég közül a gazdasági sikerek elérése nem a vállalat méreteitől, hanem munkaszervezésétől, fejlesztési és kutatási képességeitől függött. A kibontakozó konkurenciaharcban kétségtelenül azok az európai cégek maradnak felül, amelyek ésszerűen szervezik meg kapcsolataikat leányvállalataikkal, s elég nagy rugalmasságot, önállóságot biztosítanak számukra az óceán másik partján is. A megindult folyamat méreteire jellemző, hogy az angol vállalatok mintegy megkétszerezték beruházásaikat az Egyesült Államokban, Nyugat-Németországban Schiller miniszter elvként szögezte le, hogy a belföldi ipari termelés egyharmadánál többet egy cég sem állíthat elő külföldön, japán források pedig 1977-re az 1970. évi beruházások négyszeresét jelzik Amerikában. Franciaországban valóságos mozgalom indult az Amerikába irányuló beruházási tevékenység ösztönzésére. íme, ilyen erőteljes törekvések bontakoznak ki Európában az amerikai vámfal megkerülésére. No meg arra, hogy az amerikai piacon vámmentesen szerzett, olcsó dollárhoz jutva, azt ismét magas profitot biztosítóan helyezzék el az amerikai vámfalakon belül itt)