Népszava, 1973. november (101. évfolyam, 256–280. sz.)

1973-11-20 / 271. szám

4 KEDDI MOZAIK­ ­ára. NOVEMBER 26. KEDD A Nap­kel 6 óra 56 perckor, nyugszik 16 óra 3 perckor. SZÓRVÁNYOS esők Délnyugat-Európa, Olaszország és a Balkán félsziget, valamint a Kár­pát-medence fölött nagy kiterjedésű, leszálló lég­mozgású zóna helyezke­dik el. Hatására ezeken a területeken a reggeli ködöktől eltekintve szá­raz, napos az idő. A Skandináv félsziget déli része fölött örvénylő ciklon a brit szigeteken keresztül óceáni levegőt szállít Észak-Európa fö­lé, ahol változékony, csa­padékos az időjárás. A Szovjetunió európai te­rületén sokfelé havazik. Várható időjárás kedd estig, változóan felhős idő, az ország északi fe­lében szórványos esővel. Élénk, időnként erős dél­nyugati, nyugati szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet 8—13 fok között A Duna Budapestnél 343 centiméter. — Egészségügyi nép­frontfórum. A Hazafias Népfront budapesti bi­zottságai, az Orvos-Egész­ségügyi Dolgozók Szak­­szervezete és a Ma­gyar Vöröskereszt főváro­si szervezete összefogásá­val egészségügyi népfront alakult. Hétfőn volt az el­ső összejövetel, s ezen Fe­lelősség utódainkért cím­mel dr. Körmendy István, a fővárosi tanács egész­ségügyi főosztályának cso­portvezető főorvosa tar­tott vitaindító előadást. — Országos pedagógiai tanácskozás kezdődött hét­főn a Jászberényi Felsőfo­kú Tanítóképző Intézet­ben. — Szerelvénymintabol­tot nyitott hétfőn a Mo­sonmagyaróvári Fémsze­relvénygyár Győrött. Az új lakásokba beszerelt csaptelepek és más felsze­relések új boltja az egész ország területére csomag­szolgálatot is vállal és szakmai tanácsokat is ad.­­ Névadó ünnepséget tartott a Fővárosi 1. szá­mú Építőipari Vállalat szakszervezeti bizottsága. A két kislányt és a hat kisfiút — valamennyien a vállalat munkásainak gyermekei — az Egri Jó­­­zsef utcai iskolások kö­szöntötték. A vállalat KISZ-szervezete ajándé­kokkal kedveskedett az ünnepelteknek.­­ A Dunamenti Hőerő­mű első, 215 megawatt villamos energiát termelő gépsora megkezdte próba­üzemelését. A második 215 megawattos egység előreláthatólag a jövő év első negyedében kezdi meg működését. A hőerő­mű felépítése után Száz­halombattáról csaknem 2000 megawatt villamos energiát kap az ország.­­ Kolerában a Sri Lan­ka-i Mannar és Jaffna körzetében 29-en haltak meg. A járvány megféke­zésére a ceyloni hatóságok most nagyszabású kam­pányt indítottak. Eddig félmillió lakost oltottak be kolera ellen.­­ A bahreini kolerajárvány­kórházban elhelyezett fer­tőzöttek száma 32-re emel­kedett. Mazuch József, a párt és a munkásmozgalom régi harcosa, a Szocia­lista Hazáért Érdem­rend kitüntetettje 85 éves korában elhunyt. Temetése előtti búcsúz­tatása november 20-án 15 órakor lesz a diós­­győr-vasgyári temető avatalozójában.­­ A Pioneer 10 ameri­kai űrszonda, amelyet 1972 márciusában bocsátottak fel és azt a feladatot kap­ta, hogy fényképfelvétele­ket készítsen a Jupiterről, jelenleg 13 millió kilomé­ter távolságra van a nap­rendszer legnagyobb boly­gójától és 756 millió kilo­méterre távolodott el a Földtől, közölte szomba­ton a NASA. A Pioneer 10 december 3-án halad el a Jupiter mellett, majd ki­lép a naprendszerből, de ezek után még évekig kapcsolat tartható vele a Földről. — Kilencvennégy közúti baleset történt a hét vé­gén az országban. Tízen meghaltak, hat évi életve­szélyesen, 32-en súlyosan, 46-an pedig könnyebben megsérültek. — Kivilágítatlan kerék­párján haladt Bagoly Im­re 53 éves szobafestő, és Nyíregyháza és Császár­­szállás között egy sze­mélygépkocsi,­amelyet Bé­res Miklós 46 éves egyéni gazda figyelmetlenül ve­zetett, halálra gázolta.­­ Nyolc személy vesz­tette életét, többen eltűn­tek, tízezrek hajléktalan­ná váltak Nyugat- és Északnyugat-Venezuelá­­ban a több mint két hete tartó esőzések okozta ár­vizek következtében.­­ Vasúti tolvajt ítélt el a bíróság. Bereczki Béla 34 éves alkalmi munkás a budapesti pályaudvaro­kon többször beosont az indulásra váró vonatok fülkéjébe, s ellopta onnan az őrizetlenül hagyott cso­magokat. A Fővárosi Bí­róság jogerősen kétévi sza­badságvesztésre ítélte. — Megnyílt ünnepélyes keretek között hétfőn Moszkvában, a Magyar Kereskedelmi Kirendelt­ség épületében az eszter­gomi Labor Műszeripari Művek jubileumi kiállí­tása. — Felborult az úttesten Ikladon, gyorshajtás köz­ben személygépkocsijával Garaba Mihály 36 éves gépkocsivezető és a hely­színen meghalt. Utasát, Tihanyi András 26 éves lakatost súlyos állapotban vitték kórházba. — Fegyveres banditák hétfőn fényes nappal 27 millió pesetát raboltak el Madrid központjában az egyik bank pénzszállító kocsijából. A rablóknak sikerült kereket oldaniuk a csaknem félmillió dol­lár értékű zsákmányuk­kal.­­ — Ismeretlen gázolót keres a rendőrség." Buda­pesten a II., Alvinczi utca 12. számú ház előtt egy személygépkocsi halálra gázolta Simonfi Lajos 49 éves foglalkozásnélkülit, majd segítségnyújtás nél­kül továbbhajtott.­­ Elraboltak hétfőre virradóra egy nyolcnapos csecsemőt egy kelet-fran­ciaországi szülészeti klini­káról. A gyermekrablók 50 ezer frankos váltságdíjat követelnek az apától. — Falhoz nyomta egy tehergépkocsi, amelyet Ko­vács György 26 éves sze­relő vezetett, a Tejipari Szállítási Szolgáltató és Készletező Vállalat cecei kirendeltségének szerelő­­műhelyében Horváth Fe­renc 44 éves segédmun­kást, aki a kórházban meghalt. — Szolnokon, a Ságvári Endre Megyei Művelődési Központban kihirdették a III. kelet-magyarországi amatőrfilmszemle ered­ményét. A Filmkamerával a művelődési házakban című pályázatra beérke­zett 12 alkotás közül első díjra érdemes művet nem talált a zsűri. A második díjjal a szolnoki nyári amatőrfilmes tábor tagjai­nak kollektív munkáját, a Babák, bábuk, bábosok cí­mű kisfilmet jutalmazták. A harmadik díjat a Miénk című filmjéért Antal Gá­bor, az újszászi Hunyadi Filmklub tagja kapta.­­ Fogászati gyermek­­rajz-kiállítás nyílt Szolno­kon, a Damjanich Mú­zeumban. A fogászati hó­nap alkalmából megren­dezett kiállításon az óvo­dások és általános iskolá­sok több mint kétszáz raj­zát állították ki.­­ A népi hímzés és pin­gálás városában, Kalocsán napirendre tűzték az ide­genforgalom továbbfej­lesztését. Folyamatosan bővítik a szálláshelyeket, vendéglőket, 1975-ben nép­­művészeti boltot nyitnak, s továbbfejlesztik a mű­emléki városközpontot.­­ Lengyel bélyegkiállí­tás nyílt hétfőn a MA­­BÉOSZ székházában. A kiállítás 26 tablóján mint­egy 2500 bélyeget mutat­nak be, a látogatók teljes sorozatot kapnak a len­gyel bélyegekről 1968-tól napjainkig. A kiállítás no­vember 25-ig 11 óra és 19 óra között tekinthető meg — Szervezéstechnikai esz­közök alkalmazása a ko­hó- és gépiparban címmel hétfőn kiállítás nyílt a KGM Műszaki-Tudomá­nyos Tájékoztató Intéze­tének kiállítótermében. — Ifjúsági fodrászver­senyt rendezett a centená­rium tiszteletére a Magyar Fodrász Klub. Előbb 150 fodrász mérte össze tudá­sát, majd a kozmetikusok sminkbemutatója követ­kezett, végül pedig a leg­modernebb hajápoló sze­reket is bemutatták. — Mezőföldi napokat rendeznek Csepelen, a Radnóti Művelődési Ház­ban. Ez a rendezvény a Csepel és Fejér megye kö­zött fennálló centenáriumi kapcsolat évi programjá­nak záróaktusa. — Az ipari-műszaki ter­mékek freonnal való tisz­tításáról tartanak előadást kedden a MOM kultúrhá­­zában az INTERAG Rt. — mint a Du Pont-cég ma­gyarországi képviselője — szakemberei. Bemutatják az új eljárás előnyeit is: a freon oldja a beszáradt olaj- és gyantamaradvá­nyokat, eltávolítja a vizes szennyezéseket. — Gyalogosok közé haj­tott Jászberény határában az autóbuszmegállóban személygépkocsijával De­meter János 28 éves bolt­vezető. Dajkó Ferenc 14 éves ipari tanuló a kór­házba szállítás után meg­halt, Jancsó Ferenc 17 éves és Ambrus István 16 éves ipari tanulók súlyo­san megsérültek, de meg­sérült a gépkocsivezető is. VASÁRNAPI munka a földeken Az utolsó szakaszba érkeztek az őszi munkák: a mezőgazdasági nagyüzemek földjein végefelé közele­dik a kukorica törése és a cukorrépa felszedése. Nem sokáig ad már munkát a búza vetése sem. Késnek az őszi esőzések, a mezőgazdászok azonban arra számí­tanak, hogy előbb-utóbb megérkezik a várva várt csa­padék. Vasárnap ismét benépesült a határ. Sokfelé dolgoztak a gépek. A hátralevő hetekben további munkát ad a mélyszántás, mintegy egymillió hektá­ron kell előkészíteni a talajt a tavaszi vetésekhez. Bács-Kiskun megyében a növénytermelők végéhez ér­tek a vetésnek. Több mint 110 ezer hektáron telelhet a gabona. Vas megyében a szövetkezetek a cukorré­pának eddig 91, a kukoricának pedig 93 százalékát ta­karították be. Több száz erőgép és több ezer ember dolgozott vasárnap a Győr-Sopron megyei tsz-ekben is. Folytatódott a cukorrépe és a kukorica betakarí­tása. Mindkét munkával 95 százaléknál tartanak. Az őszi vetést már befejezték a tsz-ek és az állami gaz­daságok. Hetvenhétezer hektáron került földbe a búza, az őszi árpa és a rozs. — A póznán­ lengyel— magyar baráti csoport 15 éves jubileumát ünnepli. Az évfordulóról ünnepi es­ten emlékeztek meg, ame­lyen részt vett Kriston Károly varsói nagykövet­ségünk tanácsosa és Hege­dűs Dániel, a varsói Ma­gyar Kulturális Intézet igazgatója.­­ A tanyavillamosítási program keretében a Dél­magyarországi Áramszol­gáltató Vállalat először Bács megyében lát mun­kához. A jövő év végéig mintegy 2300 tanyát villa­mosítanak, s a költségek­ből mintegy 10 millió fo­rintot az állam vállal ma­gára. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ezer­ánt nevű kedves Olvasóinkat. KÉP A JÖVŐBŐL Elektromos osztályzat IDEIGLENES FORGALOMKORLÁTOZÁS A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlekedés­­rendészete és a fővárosi tanács vb közlekedési főigaz­gatósága értesíti a gépjárművezetőket, hogy az Orszá­gos Kőolaj- és Gázipari Tröszt XI., Schönherz Zoltán utca és Budafoki út sarkán épülő székházának omlása kapcsán november 20-tól, kedden kezdődően, ideigle­nes forgalmi rendet vezetnek be. A Budafoki út lezárt szakaszát óránként 30 kilométeres sebességkorlátozás mellett, a közúti forgalom részére megnyitják. A bu­dai körút vonalán a Petőfi-híd és Fehérvári út — Irinyi József terelő útvonalon biztosítják a forgalmat. A Schönherz Zoltán utca, a Bercsényi út és a Buda­foki út, valamint az Irinyi József utca, Budafoki út és Karinthy Frigyes út közötti szakaszai a közúti for­galom elől továbbra is lezártak. Az illetékesek felhív­ják a gépjárművezetők figyelmét, hogy az ideiglenes forgalmi rendben fokozott elővigyázatossággal közle­kedjenek. VOZÁRI DEZSŐ költő, műfordító, újságíró, a Népszava volt munkatársa 1 esztendeje halt meg. MIHÁLYFI ERNŐ publicista, politikus, a Ma­gyar Nemzet volt főszerkesz­tője 1 éve halt meg. MELICH JÁNOS nyelvész, egyetemi tanár, a nyelvészeti tudományok dok­tora 10 esztendeje halt meg. HERNÁDI GYÖRGY költő és újságíró halálának 15. évfordulója. SELMA LAGERLÖF Nobel-díjas svéd írónő 115 esztendeje született. Operaház: Szöktet­és a sze­rájból (A-bér, 2. ea., 7). — Erkel Színház: Szombathelyi Szimf. Zenekar (Egyetemi­­bér­. 1., fél 8). — Nemzeti Színház: Amphitryon — Ké­­nyeskedők (7). — Katona Jó­zsef Színház: Döglött aknák (7). — Madách Színház: Othel­lo (7). — Madách Kamara Színház: Beatrix (B­ l. bérl., 7) . — Vígszínház: Nők isko­lája (B-bérl. 2. ea., 7). — Pesti Színház: Vidám kísértet (7). — József Attila Színház: Szó­kimondó Kata (7). — Operett­színház: Mágnás Miska (7). — Vidám Színpad: Több órás napsütés (fél 8). — Thália Színház: Arisztokraták (7), Tüzet viszek (Stúdió-ea., fél 8) . — Bartók Színház: Látha­tatlan ember. (du. 8). — Báb­színház: Háry János (de. 10), Népi komédiák (du. 3). — Ka­mara Varieté: Hosszú, forró ősz (6 és fél 9). — Zeneaka­démia: Bartók-vonósnégyes (Beethoven összes vonósné­gyesei 2., fél 8). KOSSUTH RADIO 8.20 Pal Joey, Részi. 8.36 Harsan a kürtszó! 9.11 Rameau, Pygmalion Egyfelv. opera 10.05 Iskolarádió 10.30 Romantikus zene 11.37 Az óra Nagy Lajos novellája 12.35 Melódiákoktól 13.45 Törvénykönyv 14.00 Népdalok, népi zene 11.15 Imre elintézi Sásdi Sándor rádiójátéka 14.47 Éneklő Ifjúság 15.10 Liszt-dalok 15 24 Rádióiskola 16.05 Közelebb Európához 16.15 Brahms: Változatok Haydn-témára 16.39 Csokonai Vitéz Mihály 17.05* Népi zene 17.30 Kérdőjelek a mexikói indián kultúrában 17.45 Hallgassuk együtt! 18.30 A Szabó család 19.25 Töltsön egy órát kedvenceivel! 30.25 Mókák, hősök, félistenek és eszmék 21.18 Operettdalok 21.33 Haydn: D-dúr szimfónia 22.30 Liszt: A munka himnusza 22.40 Mi dolgunk a világon? 23.00 Könnyűzene 0.10 Hárfaművek PETŐFI RÁDIÓ 8.05 Zenekari muzsika 9.03 Népdalcsokor 10.00 A zene hullámhosszán 13.00 Zúgjon dalunk, miként a fergeteg! 12.30 Barokk operaáriák 13.03 Szervezetünk sugárvédelme , 13.18 Keringők 13.30 Szemtől szemben anyanyelvünkkel 14.03 Zenés délután kettőtől hatig! 18.10 Bécstől Bécsig 18.40 Egy kiállítás képei 19.05 Népi zene, nóták 19.35 A szombathelyi szimf. zenekar hangversenye 21.30 „Kiáltunk emberibb világot” Alekszandr Biok 22.25 Nóták 23.15 Rettegett Iván. Részi. 3. MŰSOR 18.10 Iskolarádió 18.25 MAGYAR ZENESZERZŐK 19.00 Ludovic Spiess és Beverly Sills énekel 19.40 AGYMŰTÉT MIKROFONKÖZELBEN 20.33 A MONTREUX-I NEMZETKÖZI DZSESSZFESZTIVÁL FELVÉTELEIBŐL 2105 Schumann-művek 22.00 A SYRIUS EGYÜTTES MŰSORÁBÓL 52.15 BEETHOVEN: HEGEDŰVERSENY TELEVÍZIÓ 8.05—12.15 ITV 13.35—16.50 ITV 17.28 Hírek 17.35 Zsebtévé 18.10 Ki minek mestere? 19.15 Mese 19.30 Tv-híradó 20.00 A fűtő. Tv-groteszk ( MÜSOIRKOIK ) 20.56 Játék a betűkkel 21.15 Iszlám. VII. 22 15 Tv-híradó 2. 2. MŰSOR 20.00 A Körszínház mutatta be . . . Isteni színjáték POZSONYI TV 18.00 Esti mese 18.10 A Földről a csillagok felé. Dokumentumsor. 18.30 Közép-Ázsiában Dokumentumaim 19.00 Tv-híradó 80.00 Az árnyak délben __ tűnnek el Szovjet tv-filmsorozat 1. A MŰANYAG NEM PÓTANYAG, az élet minden területén használjuk KONYHÁBA: tálak, tálcák, poharak, fűszerdobozok FÜRDŐSZOBÁBA: pipereszekrények és polcok, szennyestartók, mosdótálak, vedrek KIRÁNDULÁSHOZ, SPORTOLÁSHOZ: törhetetlen poharak, ételdobozok, sószórók, sporttáskák ÉPÍTKEZÉSHEZ: hullámlemez, HUNGAROCELL szigetelőlemez, PVC padlóburkolók több színben NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK BUDAPEST MŰANYAG SZAKÜZLETEIBEN II., Mártírok útja 54 VI., Lenin körút 68 VII., Rákóczi út 8/b OPTIMATIC gépkönyvelet SÜRGŐSEN FELVESZ: MŰANYAGIPARI SZÖVETKEZET, BUDAPEST XIII, FÓTI ÚT 13. főkönyvelőség I NÉPSZAVA 197­3. november 26. NAGY KARÁCSONYI JÁTÉKVÁSÁR áruházunk I. emelete MŰSZAKI OSZTÁLYÁN, BUDAPEST VII., RÁKÓCZI ÚT 74

Next