Népszava, 1974. március (102. évfolyam, 50–76. sz.)
1974-03-16 / 63. szám
KULTÚRA * TÁRSADALOMTUDOMÁNY * IRODALOM * MŰVÉSZET Kiss Dénes NYELVI FÉRGESEDÉS? Bizonyt a szóhasználat gyökereit, indítékait keresem. Nem kis megdöbbenéssel hallottam ugyanis, hogy a mai tizenévesek így szólít- ják meg egymást: „te féreg”, „férgem” stb. Nemcsak fiú a fiút, hanem lányokat is, és fordítva. Bizonyára nem mindegyikük használja ezt a kifejezést, s remélhetőleg nem is válik olyan — kívülállást jelentő — „divattá”, mint a hapsi, a tag, a pali stb. szavak használata. Éppen a Szép Szó hasábjain írt nemrégiben Csók Gyula Szomjúság a szép szóra címmel érdekes eszmefuttatást Ez az általa említett szomjúság nagyon mélyen bennünk létező igény. Ugyanakkor gyakran szemérmesen titkolni „kell”. Főként a fiatalok érzik úgy, hogy a hanyag testtartás — emberi tartás! — s egyúttal szóhasználat jelenti a felnőttséget. Vagyis a belső igénynek éppen az ellenkezője „fejlődik” ki. Izgalmas, sok finom titkot feltáró gondolatmenet lehetne az idegen, vagyis nem szorosan egy-egy körhöz tartozókkal szemben való, végső soron sértő szóhasználatok lelki hátterének vizsgálata. Természetesen ehhez többféle megközelítés szükséges, ami messze túlmegy e dolgozat keretein, mégis megpróbálkozom e kérdés vázlatos körüljárásával. Mi döbbentett meg annyira? Az előbb felsorolt kifejezések akármennyire idegenek, mégsem ugyanazt a jelentéstartalmat hordozzák, sugallják, mint a „féreg” szó. Kétségtelen, hogy nem hízelgő például a „pók” sem, de nemzedékem szókincsének külvárosi, sötétebb zugaiban sem találtam a „féreg”-hez hasonló jelentéstartalmú kifejezést. Ez késztetett írásra. Lehet, hogy hiábavaló az egyoldalú töprengés, mert a társadalmi — és nyelvi — elidegenedés bandaszellem keretében, mégis rajtakaphatatlan rendszer szerint megy végbe. S talán nem is csupán egyetlen nemzedékhez vagy korosztályhoz kapcsolódik. Talán megemlíthetem, hogy a szemléletmód egyik okozója a jelenségnek. Nemrégiben barátom kocsijában ültem. Zsúfolt várakozóhelyről nehezen tudott kitolatni, fel kellett mennie a járdára. Jól vezet, csak éppen vigyázni akart. Pillanatok alatt támadtak „segítőkész” szakértők, akik „te hülye!” felszólítással igyekeztek segíteni. Azt is megfigyeltem, hogy az azonos kocsiban ülők számára általában a másik kocsi vezetője a hülye. De hagyjuk ezt. Csak éppen jelezni akartam, akár Hosszabb távú, akár alkalmilag létrejött csoportok cinkosan összetartó szemléletét. Ezzel oda is eljutottam, hogy a nyelvi formák sem egészen véletlenek. Ennek hangoztatása nem volna más, mint maradiság, babona. Ezért sem hagy nyugton e jelenség. Nézzük a szót ősi örökség a finnugor korból. A magánhangzó árnyaltságát nem jelölve, vogul és zűrjén nyelven a féreg , perk. A pūf, gok hasonulást, változást figyelembe véve, azonosak a mássalhangzók. A szó jelentései: féreg, tetű, kukac, rovar stb. De miért kell, miért akarom ezt is bemutatni? Mert régi, egyértelműen meghatározható jelentéstartalmat hordozó szó. Ugyancsak réginek számítanak a hozzá tartozó, következő jelentéstartalmak is: undorító, kártékony, rút stb. Gondoljuk csak meg, ilyen és hasonlóan alantas mellékjelentések korántsem járulnak például a „pók” szóhoz, bár az sem a leghízelgőbb kifejezés! De ennél is bővebb a „féreg” jelentésköre. A szó holdudvarában ott találjuk még: a megvetésre méltó, gyáva, hitvány, gerinctelen, élősködő stb., eléggé közismert jelentéstartalmakat. A férgek több ezer éve ismert és határozottan megnevezett tulajdonságai változtak volna meg? Nem. Ugyanis látszólag nem is mindig bántó szándékkal használják egymással kapcsolatban a tizenévesek. Sajnos, éppen ezt a tényt tartom a legfontosabbnak a további töprengés szempontjából. Mi történt több ezer év után a szóval? Valóban teljesen „véletlenül” találtak rá és választották ki a fiatalok a milliós szókincsből? Vagy ez is egyfajta „lázadás” az előző nemzedék ellen? Egyszerűen felületesség? Nem hiszem. Ha jobban körül akarnánk határolni azokat a csoportokat, amelyek leginkább használják, úgy tűnik, olyan fiatalokról van szó, akik kevesebb időt töltenek felnőtt, például családi közösségben, és többet vannak az utcán és egymás közt. Már a gyári, munkahelyi emberközösség is szűrője lehet az ilyen szélsőségeknek. Mégis, több dolog egymásra utalása arra mutat, hogy e látszólagos elszigeteltség egymagában nem elég a hasonló kifejezések elburjánzásához. Más okokat is kell keresnünk. A nyelvi „férgesedés” több együttható következménye. A véletlenszerűséget részben cáfolja az is, hogy nem mást választottak egymás megszólítására. Mondjuk ezeket vagy ezekhez hasonló kifejezéseket: madaram, napfényem, árnyékom stb. Sorolhatnám hosszan a nyelv szavait. Még az elfogadott „bogaram” kifejezés is enyhének tűnik a „féreg” mellett. Kezdjünk új kört A „pali” kifejezést, ha kissé erőltetten is, de „megérthetjük” talán a fülünkben otthangzó Pál, Pali szókból. Annál is inkább, mert csak férfiakra vonatkozik, akárcsak a „hapsi”, „tag”, „manus” stb. kifejezés. Ezek átvételek is lehetnek. Némi áthallásra gyanakodhatunk az „apám”, „apuskám” szavakból is, de például a „tag” is hasonlóan következhet a „tagbaszakadt”, „taglejtés” stb. szavakból. Mindez nem szószármaztatás, csak éppen emlékeztető bizonyos lehetőségekre, amit természetesnek mondhatunk. Ugyanakkor a „bogaram” már kétnemű, s még inkább az a „férgem”. S ne felejtsük el, ebben az esetben is észlelhető bizonyos logikai szám Bogarak, férgek esetében tudós legyen a talpán, aki megállapítja a nemüket. Néha így vagyunk az utcán járkáló tizenévesekkel is. De ha így van is, belenyugodhatunk e gondolatvezetésbe? Nem hiszem. Ha csak ez az indíték vagy netán „cél”, akkor is akadt többa enyhébb, s mégis „megjelölő” kifejezés is: kukac, giliszta, hernyó, pondró stb. Nem mintha ezek szebbek lennének, de valamelyest kétségtelenül enyhébbek, mint a mindezt eggyé tömörítő „féreg”. Okunk van tovább kutatni az okokat. Erősödik a gyanúnk, hogy a „hippiszellem” következményeként nem véletlen a „féreg” megszólítás, de tegyük hozzá, csakis akkor terjedhet el, ha valamennyien cinkosságot vállalunk vele. S nemcsak ezzel a kifejezéssel, hanem az általános nyelvi romlással, szavak jelentéstartalmának hitelrontására. Ezért rövid kitérőt kell tennünk a felnőttek felelősebb világába. Ők is növelik naponta a nyelvi zavart, mégpedig — sajnos! — nem is ritkán ország-világ előtt! Egyetlen példa is elég annak jelzésére, hogy mire gondolhatunk. Hely és idő sincs arra — bár érdemes és tanulságos lenne! —, hogy sorra járjuk az üzleteket és megnézzük az új testápoló és egyéb magyar gyártmányú cikkek új nevét Ezek megnevezése látszólag „nem-mzetközi”. Nem értem ezt sem. Magyarul beszélünk, magyar anyanyelvű vevőkre kell számítani. S jobb, ha a vevő nem érti, mit vásárol? Ez a „jó hangzás” a sznob füleknek szól? Ellenérvként az sem fogadható el, hogy nem magyar nyelvű alapanyagok nyomán kapták a nevüket. A vásárlók elsősorban nem vegyészek, hanem mindenekelőtt magyar anyanyelvűek. Ha másra nem, egy dologra mindenesetre „jó” ez a „nemzetközi” megnevezés. Zavartalanabbul lehet változtatni a cikkek nevét Másként az egységes nyelvi szűrő máris egyfajta gátat jelentene! De térjünk rá a példára, amely azt is elárulja, hogy olykor már hivatalosan is hitelesítődik a nyelvi romlás. Nem tudom, mikor kezdődött Budapesten a „butik”-járvány. Először csak magánüzletek cégtábláján figyelhettük meg a tüneteket, mégpedig azonnal többféle változatban volt — és van —, ahol csak amúgy „magyarosan” Butik, másutt a nyugati műveltség hatására már Boutique, és akad félművelt változat is: Boutik. Bármennyire is mulatságos, a „butik” szóról nagyanyám szavai jutottak eszembe, aki a mókásan, esetlenül bukdácsoló, néhány napos aprójószágokat, kiskacsákat, kiscsibéket szokta így megszólítani: „ti kis butik”. Azaz: butuskák. Nyelvünk játékosságra, kicsinyítő kedveskedésre szüntelen hajlamos törvényszerűségeibe valóban, így is beleülik ez a szóalak. Lehet hogy ez földhözragadt szemlélet, de arra gondoltam első pillanatban , mivel annyira a fülemben maradt ez a kifejezés —, mit keresnek itt a kiscsibék, kiskacsák? De aztán rögtön tudtam, hogy ez nem baromfi, ez már kacsaügy! Néhány hónapja olvashattuk az Élet és Irodalom hasábjain, hogy a francia kormány (!) törvénybe iktatta a francia nyelv védelmét és megtiltotta (!) sok idegen — főként angol — szó használatát Bizonyos szavakét pedig nem ajánlja. Figyelemre méltó, hogy ide sorolta a technikai kifejezéseket is. Nos, az etimológiai szótár szerint a Boutique francia szó. Jelentése: sátor, kunyhó. A magyar nyelvben is hasonló jelentéstartalmakat hordoz: bódé, csapszék, falatozó stb. Német eredetű a butiké, budike, azaz: bolt, csapszék, butik, vásári bódé. „A fr. boutique arra a görög— latin szóra megy vissza, mely a mi bodega, patika szavainknak is végső forrása” — olvashatjuk még. Tehát a sokféle értelmű szó, egyértelműen nem magyar eredetű. De nem is ez a baj, hanem az, hogy a magyar nyelvben sem azt jelenti, amire ezúttal igénybe veszik. Sőt, ha megemlítem, hogy a bodega vagy budi — az utóbbi elhanyagolt, koszos, rozoga illemhely — ugyancsak nem azt jelenti, amire jelenleg közeli rokonát használják. A huncut gondolattársítás folytán különös kiárusításra gondolhatnánk!... Igaz, más szavak jelentése is változott nemzetközien is. Sok idegen szó meghonosodott, de végül ez sem elfogadható érv. Az idegen szavak használatát csakis az indokolhatja, ha nincs helyettük pillanatnyilag pontos, és alkalmas magyar szavunk. Attól tartok azonban, hogy ezúttal is olcsó reklámról van szó. Az idegen szó „méz” a madzagon. S éppen mert nyugati „jellegzetességet” akartak átvenni, lett az egész szürke és jellegtelen. Az is furcsa, hogy senki se nézze meg, mit ír erről a sokszorosan elhasznált szóról az etimológiai szótár. A szerkesztők a kis áttekintés végére a következőket is odaírták: „Alacsony stílusértékű szó „méz” a madzagon. S éppen akkor a használata? Az egyik nagy üzlet cégtáblájn ez olvasható: „Modi butik.” Hát miféle holmi, kicitkacat a magyar szó? Hiszen ez már nemcsak nyelvi leértékelés, hanem kiárusítás! Ez a kis eszmefuttatás így nem sokat érne. Ilyesmit észrevenni manapság nem nehéz. Bizonyára másoknak is föltűnt. Viszont most kis, rögtönzött szóárudát nyitok annak igazolására, hogy nyelvünk szavaiból is bőven válogathatunk megfelelő, hangulatos kifejezéseket, íme: Cókmók, Tarka cucc, Tarka cókmók stb. Ajánlhatnám a meghonosodott bolt szavunkat is: Tarkabarka bolt, Cókmókbolt, Cuccokholmik boltja stb. Már csak azért is, mert a közhasználatú „cucc” szavunk amúgy is kifejezi azt a mindenfélét, amit ezekben a kis és nagy üzletekben árusítanak. Arról nem is beszélve, hogy a külföldi vevők, ha valami kedvükre valót vásárolnak, mondjuk a Cuccárudában, hazatérve sem felejtik el hogy az árut Magyarországon vásárolták és nem másutt, a felsorolt szavakon kívül is akad még magyar szó a „butik” helyettesítésére. Különben sem törvényszerű, hogy bizonyos gazdagodást nyelvi — és egyéb! — szegényedés fémjelezzen. Itt idézném Csák Gyulát: „Ismert mondás, hogy vannak, akire nem tudják, mit csináljanak jómódjukban.” Így vagyunk a nyelvvel is? Vagy utalhatnék, gondolatában sok tekintetben idevágó. Fekete Gyula „Új nagyhatalom” című cikkére, amelyben a tévé óriási hatásáról töpreng. Sok ott is a „produkció”. Hiszen produkció: a szavalat, a tánc, a bűvészmutatvány, az ének stb. Különösen a „Ki mit tud”-műsorokban volt feltűnő,hogy minden számot ezzel a szóval jelentettek be. Nem csoda, ha a gyerek akkor is „produkálja magát”, ha játszik, ha verekszik stb. Az utcákon félembernyi falragaszokon ezt olvashatjuk városszerte: „Folklórcentrum.” Ezt is hallhatjuk: „Folklórfesztivál.” Erőltetik ezt a kimondhatatlan szót. Holott a népművészet szavunk kitűnő gyűjtőnév, értik Szabolcstól Zaláig. A központ is kifejező, jó szó. Vajon miért nem tetszenek? De térjünk vissza a „féreg” kifejezésre. Az eddigiekből is gondolható, hogy összefüggés van közte és az idézett példák között. Sajnos, az utóbbiakat oldalakon át írhatnánk. Ez a fajta férgesedés tehát tünet, valami rejtett felületességé. Nemrég az Ifjúsági Magazin főszerkesztője megbízott, hogy olvassam el vagy ötvenhatvan tizenéves lány és fiú levelét. Arról vitatkoztak ezek a fiatalok, hogy „pisis csajnak” tekintendő-e az a lány, akinek este nyolcig haza kell mennie. Hemzsegett a levelekben a kifejezési hanyagság és felületesség. Egyikük például ezt írta: „Nem vetem meg őket...”, mármint a saját szüleit, mert megkövetelik tőle, hogy hazamenjen nyolcig. Nyilván nem rosszindulatú a kifejezés, inkább felületes. De ez még nagyobb baj! Ez a kislány sem gondolta végig soha, hogy kiket lehet vagy kell megvetni! Éppen a féregszerű embereket! Befejezésül nem is kell sokat beszélnem arról, mi lesz, ha a szavai elvesztik igazi jelentéstartalmukat. A legszebb, legnemesebb emberi eszméket, hitvallásokat sem leszünk képesek átadni az utánunk jövő nemzedékeknek. S gondoljuk csak meg, hányan haltak meg azért, mert bizonyos szavakat kimondták, és hittek azok jelentésében. Mindezek után azt mondhatom, otthon a szülő a nagyhatalom, az iskolában a tanító, a tanár. Vagyis a felelősség közös! Szülőé, újságíróé, színészé, mindnyájunké. Akárhogyan is szörnyülköd-A jó és össze nem téveszthető üzletnév, egyúttal kitűnő márkavéd- xera a „féreg” szó használata miatt, jegy is lehet Persze, ehhez az is kell mondanom, hogy a nyelvi szükséges, hogy megbízható, jó leférgesedést sehogy se tudom pusztán gyen az áru. Meggyőződésem, hogy a tizenévesek rovására nyugtázni? Ács Jenő A CSAPDA GYERMEKE Petőfi a Hegyalján 1844-ben Hallgat az arc egyedül a lépő láb virágzik Még egy kurta óra s a magas és tiszta reggel homloka lestek a fanyar fény kihajt a fán s az eddig gubbasztó levegőt megújítja keserű-hideg szél Erős vagyok izmomat hallgatni tanítom hadd üljön benne a ver csontjaim mint fehérül! morotvák csöndesedjenek fis te parazsain engedd hogy lelkedet kiraboljam s fürtösre lóbázzam mint virágát a bodza Kell a fény ami a furfangos marcangoló körmök között is él mert a hajlékony elámult torokban megpattan s befelé vérzik a beszed Kitárult régi őszök zamata lángol át meg átjárja idegen nagy tüze két kezemet magasztalást vajúdik ez a virradat lehajol egészen a földin gyötrött izek ragyogó sodra sarjad elő kiront mégig ez csordultig zúdítja vérem kezemet Nappá zabolázza Ne ily hirtelen! — szólok — , mert uj árnyék törrenti szivemet hadd kapaszkodjam a századokba két part között kicsikart lángban vörös-arany habzásban élni akarok Mint a hurok fiai a csapda gyermekei Akiknek torkán öt nyitott seb ágaskodik s zúzó eszközük csak a kitüremkedő költemény míg viaskodnak a sas szárnyainak árnyékában hogy ne tévelygő gyökerek legyenek akik káromolják a törzset Eltévedéstől nem kell félnem hóhérolt férfiak csillagsodra várja vérem fekete hamuját