Népszava, 1975. október (103. évfolyam, 230–256. sz.)

1975-10-14 / 241. szám

Jól halad a földgázprogram végrehajtása Vezetékgyiltl a f óváros körül - Átállítottak 53 ezer háztartást Budapesten 1981-re megszűntetik a városi gáz használatát A kormány 1970-ben hagyta jóvá a földgázfel­használás központi fejlesz­tési programját , tekin­tetbe véve, hogy energia­ellátásunk szerkezetében a szénhidrogének arányán­­belül még gyorsabban nö­vekszik a földgáz szerepe. A programnak megfele­lően országszerte gyors ütemű fejlesztésre került sor, ezért az előirányzott 22 milliárd köbméter he­lyett ebben a tervidőszak­ban több mint 23 milliárd köbméter földgázt hasz­nálhatunk fel Különösen nagy felada­tot jelentett a program megvalósítása Budapes­ten, hiszen a cél az volt, hogy a tervidőszakban 80 százalékkal emeljék a gázfogyasztók számát. Ez nemcsak új fogyasztók be­kapcsolását jelentette, ha­nem a városi gázról a földgázra való áttérés­­gyorsított megszervezését is. Dr. Vida Miklós, a Fő­városi Gázművek műszaki igazgatója most arról tá­jékoztatta a Népszavát, hogy Budapesten sikerült a tervezettnél gyorsabb ütemben megvalósítani a földgázprogramnak a tervidőszakra előírt fel­adatait. Mind az új fo­gyasztók bekapcsolásának tervét, mind az átállítási programot befejezték és a következő hónapokban el­végzendő munkákkal az év végéig a Fővárosi Gáz­művek mintegy 18 száza­lékkal teljesíti túl a föld­gázprogramot. A tervidőszak kezdetén — 1970-ben — a főváros­ban— 524 millió köbméter földgázt használtak fel, s ez mostanra 540 millió köbméterre emelkedett. A tervnek megfelelően a legnagyobb arányban a földgázfelhasználás növe­kedett: öt év alatt 640 mil­lió köbméterről egymil­­liárd 200 ezer köbméterre. A fogyasztók száma 342 ezerről 400 ezerre nőtt. A gázfűtéssel ellátott laká­sok száma csaknem meg­kétszereződött és a gázfo­gyasztó készülékek száma a fővárosban elérte az egymilliót. (1970-ben 273 ezer darabot tartottak nyilván.) A tervidőszakban foly­tatták a földgázvezetékek építését, bevezették a gázt az épülő városrészekbe is. A tervezettnél lényege­sen gyorsabban sikerült megvalósítani a háztartá­sok átállítását földgázfo­gyasztásra. 1974-ben a Gázművek 14 ezer háztar­tásban alakította át a ké­szülékeket. Erre az évre eredetileg 15 ezer átállí­tást terveztek, a megnö­vekedett igényekhez al­kalmazkodva azonban 16 400 lakásban végezték el ezt a munkát. Augusz­tus elejéig a Belvárosban — a Kiskörút és a Duna közötti területen — az át­állítási program befejező­dött, s a többi átalakítás­sal együtt a negyedik öt­éves terv időszakára ter­­­­vezett 45 ezer fogyasztó helyett 53 ezer háztartás­ba jutott, illetve jut el a földgáz. A következő öt évben még nagyobb mennyiség­ben kap földgázt a fővá­ros, s ez módot ad arra, hogy újabb ötvenezer la­kást kapcsoljanak be­ a fo­gyasztásba. A cél, hogy 1981-re a fővárosban tel­jesen megszüntessék a vá­rosi gáz használatát. A földgázprogram kö­vetkező állomásai: 197­6- ban a XIII. kerületben, a Szabolcs utcában és kör­nyékén, a III. kerületben, a Vörösvári út és a Hévízi út területén, a XIV. kerü­letben a Hungária körút­tól északra fekvő területe­ken, az I. kerületben pe­dig a Vár alsó részén kap­nak földgázt a fogyasztók. Ugyancsak jövőre Zugló­ban 16 ezer új fogyasztó­hoz juttatják el a földgázt. Nagy Tamás Ma nyílik ÉPÍTÉS Építés 45—75 címmel az építőipar három évtizedes fejlődését bemutató kiál­lítás nyílik kedden a Vá­rosliget volt vásárvárosá­nak szovjet pavilonjában. A kiállításról hétfőn dr. Szabó János építésügyi és városfejlesztési miniszté­riumi államtitkár tartott sajtótájékoztatót A­­dás- 45-75. lítás 3000 négyzetméternyi területén 117 vállalat és intézmény több száz fény­képpel, rajzzal, makettel, s más dokumentációs anyaggal szemlélteti az építőipar fejlődését. A be­mutató ideje alatt hét al­kalommal rendeznek szak­mai napokat. NÉPSZAVA Radarbóják segítenek a hajóknak A Dunán javában tart az őszi csúcsforgalom, egymást érik az áruval megrakott hajók és uszá­lyok. Valamennyi Duna menti ország teljes hajó­parkja a vízen tartózko­dik. A szigetközi szaka­szon már hetek óta ko­torják a gázlós részeket a magyar és a csehszlovák kotróhajók, mégis egyre csökken a víz a hajózható medrekben. A legalacso­nyabb gázlómélység hét­főn 19 deciméter volt, ami azt jelenti, hogy a moto­ros hajók már nem tudják teljes terheléssel vontatni uszályaikat. A magyar hajóútkitűző szolgálat, amely a Rajka és Gönyü közötti szaka­szon felelős a hajózás biz­tonságáért, hétfőn hely­zetfelmérő ellenőrzést tar­tott a gázlós részeken. En­nek alapján folytatják e területek kotrását. Újabb radarbóják segítik a köd­ben­ való és éjszakai köz­lekedést. A gyors intézke­dések hatására folytatód­hat a hajózás ezen a fon­tos dunai szakaszon. Rendőrgyilkosság K­ajdúh­adh­ázán Balogh Ferenc 19 éves segédmunkás és Vadász Sándor 24 éves segéd­munkás, büntetett elő­életű hajdúhadházi lako­sok a hajdúhadházi ÁFÉSZ vendéglőjében ga­rázdálkodtak, és bántal­mazták Szilágyi Lajos 26 éves segédmunkás, hely­beli lakost. Ekkor Pásti János rendőr őrmester felszólította a garázdákat cselekményük abbahagyá­sára. A jogszerűen intéz­kedő rendőr őrmestert azonban Balogh Ferenc egy kétélű tőrkéssel ha­lántékon szúrta. A rendőr olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás után meghalt. Balogh Fe­renc és Vadász Sándor a helyszínről ■ elmenekült, de a rendőr járőr elfogta őket. Előzetes letartózta­tásba helyezés mellett ügyükben a vizsgálatot megkezdték. * Rövid időn belül ez a harmadik banditatáma­dás rendőrök ellen. Pásti János rendőr őrmester — két gyerek apja, 26 éves volt , sérüléseibe bele­halt. Kik a tettesek? Minden esetben dologkerülő, bün­tetett előéletű kocsmala­kók, a társadalomra ve­szélyes, közönséges ban­diták. A Bródy Sándor utcában a rendőr fegyve­rét akarták megszerezni, Sásdon betörés közben érte tetten őket a rendőr, és ezért támadtak, Haj­­dúhadházán kocsmai ve­rekedést rendeztek, és az intézkedő rendőrt ölték meg. Társadalmi veszélyessé­güket a három bandita­támadás az egész magyar közvélemény előtt még világosabbá tette. Annak ellenére, hogy közbizton­ságunk szilárd, életünk nyugodt és biztonságos, ezek a merényletek a rendőrök ellen, mégis fi­­gyelmeztetőek. Az életünk védelmében fellépő rend­őrök tekintélye és bizton­sága a mi biztonságunk. Ennek megtartásához minden eszköz megvan, csak még bátrabban kell velük élnünk. A tettesek legszigorúbb felelősségre vonását várja az ország közvéleménye. Őszi m­unk­a a földeken Paprikás műszak Vetik az őszi árpát • Szüret A kedvezőtlen időben is országszerte dolgoztak va­sárnap a földeken. Vas megyében folytatták a ve­tőszántást, a búzavetést. A vetőszántásnak eddig több mint 80 százalékával elkészültek. Az őszi árpa vetésével a hét végére mindenütt végeztek. . Ugyancsak dolgoztak vasárnap is az ország va­lamennyi IKR gazdaságá­ban a kombájnok. A bá­bolnai iparszerei kukori­catermelési rendszer tag­gazdaságai mintegy 4000 hektárról takarították be ezen a napon a termést. Szegeden és környékén vasárnap a „paprikás mű­szakot” tartottak az ültet­vényeken. Mentették a ko­rai fagyok elől a még kint levő fűszerpaprika-ter­mést. Győr-Sopron me­gyében a főbb mezőgaz­dasági körzetekben a kö­zös gazdaságok több száz traktora szántott, vetett. Az őszi árpa az utolsó hektáron is földbe került, és több mint 20 ezer hek­táron a búzát is elvetették. Vasárnap szüretelők ez­rei vonultak ki a Balaton­­felvidéki borvidék szőlős­kertjeibe. A Badacsonyi Állami Gazdaság új bada­­csonyörsi pincéjében — ahol naponta 1500 mázsa szőlőt dolgoznak fel — két műszakra rendezkedtek be. Átadták az ötvenezredik OTP-lakást A negyedik ötéves terv ötvenezredik OTP-lakását hétfőn adták át Szegeden. A Tisza Szálló nagytermé­ben megtartott ünnepélyes kulcsátadáson megjelent dr. Villányi Miklós pénz­ügyminiszter-helyettes, dr. Komócsin Mihály, a Csongrád megyei pártbi­zottság első titkára, dr. Perjész László, a megyei tanács elnöke, Török Jó­zsef, a szegedi városi pártbizottság első titkára és Papp Gyula, a városi tanács elnöke is. Dr. Szirmai Jenő, az OTP vezérigazgatója nyúj­totta át a jubileumi la­kás kulcsait Sitkei József­nek, a Csongrád megyei Tejipari Vállalat munká­sának, akinek a felesége ugyancsak fizikai dolgozó a Szegedi Kéziszerszám Gyárban. A kisgyermekes család a felsővároson épü­lő új lakónegyed 107-es épülettömbjében költözik be a modern kétszobás la­kásba, amelyet az OTP korszerű bútorokkal ren­dezett be és a Sitkei csa­ládnak rádiót, televíziót és egyéb lakásdíszítő tárgya­kat is ajándékozott. Raj­tuk kívül ugyanabban az épületben még 14 család­nak nyújtották át új ott­honuk kulcsait. Télies időjárás Nyugat-Európában Rekordhideget mértek a hét végén a francia fővá­rosban. Szombaton a­­hő­mérséklet 7,6 fok volt. Ilyen hűvös októberre majd egy évszázada nem volt példa Párizsban. Az utolsó hidegrekordot, 9,6 fokot 1884. október 11-én mérték. Hideghullám vonult vé­gig szombatról vasárnap­ra Spanyolországon is. Több helyen esett a hó, egyes útvonalakon kötele­zővé tették az autóknak a hólánc használatát, ítéletidő pusztított Észak- és Közép-Itálában is a hét végén. A szél sebes­sége egyes helyeken elérte az óránkénti 100 kilomé­tert. Az orkán faóriásokat csavart ki és háztetőket szaggatott le. Az olasz Alpokban szintén leesett az első hó. Hétfőre virradóan Hol­landiában havazott. Az ország területének jelen­tékeny részét reggel vé­kony hótakaró borította. Az évszakhoz képest szo­katlanul hideg az időjárás Belgiumban is, ahol szin­tén több helyen észleltek fagyot. Az előrejelzések szerint a hideg idő még jó néhány napig tart Nyu­­gat-Európában. A Hortobágyot és a Kiskunságot nemzeti parkká nyilvánították. A négylábas és a négykerekű vontatók találkozása Bugacon (MTI Fotó : Fehérváry Ferenc felvétele) Több mint 210 ezer magyar turista járt már az idén az Változatos programok — Garantált és átalánydíjas utazás Szász-Svájc, Berlin, Drez­da­ Magdeburg idegenfor­galmi érdekességei egyre inkább vonzzák a magyar turistákat is. 1973 óta meg­kétszereződött az NDK- ban üdülő magyarok szá­­ma. Az idei év első nyolc hónapjában például több mint 210 ezren utaztak Magyarországból a Német Demokratikus Köztársa­ságba egyéni és szervezett üdülés, baráti és család­látogat­ás céljából. Helmut Krause, az­ NDK utazási iroda magyaror­szági képviseletének igaz­gatója hétfői sajtótájékoz­tatóján egyebek­­között elmondta, hogy a koráb­bihoz hasonlóan, jövőre is szerveznek­­két-tizenkét napos városnéző utazáso­kat, továbbá nyolcnapos látogatást Szász-Svájcba, valamint szakmai kirán­dulásokat a lipcsei és az erfurti vásárra. A városismertető utazá­sok résztvevői számára 22 különböző érdekes úticélt ajánlanak. Igen nagy az érdeklődés az átalánydíjas utazások iránt is. Ez azt jelenti, hogy csak az ellá­tást és a szállást biztosít­ják, programról nem gon­doskodnak. A jelentkezők nyolc napot tölthetnek el a festői környezetű Kamenz, Stolpen és Königstein üdülőiben. A vendégek autóbusszal ellátogathat­nak Drezdába, Meissenbe és Szász-Svájcba is. Jövő­re másodszor rendezi meg a német nyelvet ta­nulók 13 napos NDK-be­ utazását. A résztvevő­ nyelvtanárok segítségév bővíthetik ismereteiket, s erről igazolást is kapnak Az utazási iroda az egyéni turisták számár­, ismét javasolja májustól szeptemberig az úgyneve­zett „garantált” utazást. A kijelölt helyeken biztosít­ják részükre az ellátást , szállást, és tolmácsról­­ gondoskodnak. S. A. NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztő­bizottság Főszerkesztő: Siklós János t­nvinaja a Népszava Lapkiadó Vállalat VII. kerület, Rákóczi út 54 . Telefon: 224—818 Postacím: 1904 Budapest Felelős kiadó: Gábor Márton, a Népszava Lapkiadó Vállalat igazgatója ■ Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi (Budapesten a kerületi) hírlapkézbesítő posta­­hivataloknál, a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft Athenaeum Nyomda Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató Index: 25 005 .4 Már csak Strauss szerint kék..­Meg kell védeni a Duna tisztaságái .A vállalatok felelőssége — Kiskapuk és bírság Az egykori kék Duna, sajnos már csak a híres keringőben létezik: nagy folyónk egyre fokozódó szennyezettsége rendkívül nagy gondot jelent, hiszen egyebek között a kétmil­liós főváros ivóvízellátá­sában játszik kiemelkedő szerepet. Az OVH mérése szerint a Duna szennyezettsége Budapest alatt többszörö­sére nő a főváros felett mért értéknek. A közcsa­tornákon 920—960 ezer köbméter szennyvíz ömlik a Dunába, ennek több mint 60 százaléka ipari eredetű. 1300 üzem a csa­tornába, negyven pedig közvetlenül a folyóba bo­csátja a különböző ipari szennyvizet. A környezetvédelem mindannyiunk közös ügye, minden erővel meg kell akadályozni a helyzet to­vábbi romlását.­­ A kor­mány 1972-ben hozott ha­tározatot az élővizek fo­kozott védelméről. A Fő­városi Népi Ellenőrzési Bizottság most megvizs­gálta, miként hajtják vég­re a rendeletet, milyen intézkedéseket tettek az­óta az érintettek, a Fővá­rosi Csatornázási Művek, a Fővárosi Tanács, a Kö­­zép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság és az ipari üzemek. Budapesten összponto­sul az ország iparának körülbelül 30 százaléka. A szennyvíz több mint 50 százaléka képződik itt. El­vezetése és tisztítása — mint a népi ellenőrök megállapították — nagy gondja a fővárosnak és a következő években még inkább az lesz. Éppen ezért az élővizek megóvá­sa — erre figyelmeztet a népi ellenőrök vizsgálatá­nak tapasztalata is — fo­kozatos, de halaszthatat­lan intézkedéseket kíván. Néhány ipari vállalat az elmúlt években már tett bizonyos intézkedéseket. Ilyen például a Ganz-MÁ­VAG, a Csepel Művek Hu­zalhengermű, de a legtöbb üzem, mint a Pamutnyo­móipari Vállalat, a Buda­pesti Húsipari Vállalat és a Szerszámgépipari Mű­vek terveiből azonban még az sem derült ki, mikorra várható érdemleges válto­zás. Még mindig jobban jár­nak, ha rendszeresen ki­fizetik a bírságot, mintha a lehetőségekhez képest megtisztítanák szennyvi­züket. A bírságolás nehéz­kes, sok „kiskaput” hagy, a különböző fellebbezé­sekkel nagyon sokáig el­húzható. A gondok meg­oldása — hangsúlyozza a Fővárosi Népi Ellenőrzési Bizottság — részben köz­ponti, állami feladat, ké­szülnek is már a tervek. De a vállalatoknak is sok­kal többet kell tenniük a Duna tisztaságáért. A FNEB jó néhán­y intézke­dést javasol a megelőzés­re, a feladatok gyors"’ " megoldására. K. I. ­ A gyógyszeripar dinamikusan fejlődő iparág. A termelőmunka mellett gondoskodunk szakembe­reink kiképzéséről. A vegyipari szakközépisko­lába járó dolgozóinknak tanulmányi kedvezmé­nyeket biztosítunk. Vállalati ösztöndíj,­­ifjúsági üdülő a Velencei-tó partján, csónakház a Római­parton tanulóink rendelkezésére áll. Cím: CHI­NOIN oktatási osztály, Budapest IV., Tó u. 105. Telefon: 232—909/513 mellék (X)

Next