Népszava, 1977. február (105. évfolyam, 26-49. sz.)
1977-02-01 / 26. szám
! Akik reménykednek — kértük a ,,B 1” kategóriába sorolásunkat — a főmérnök előveszi táskájából a vezérigazgatói papírt. — Reméljük, sikerül fennmaradnunk! Nekünk van egy ennél kisebb telepünk Ráckevén, azt meg a ..B”-be sorolták . ..(?) A 9 ,,C”-s — tehát megbüntetésre ítélt — telep közül az egyik az ÉVIG kiskunlacházi telephelye. A fővárosi vállalat vezetősége egyszerűen nem tud ilyen telepről, nagysokára találnak valakit, aki kideríti: a telephely nem üzem, gyárrészleg, hanem csak egy raktár, ahol egykét ember tevékenykedik, ők is csak ideiglenesen. 1977. február 1. NÉPSZAVA Bővülő szent export Cürcnlcles forgalom - Intrrmctali termékcsere Tavaly az év első kilenc hónapjában a magyar vaskohászati vállalatok 1975 hasonló időszakához képest 46 százalékkal több hengereltárut exportáltak. Az utolsó negyedévben még mintegy 260 ezer tonna kivitele várható, s ez azt jelenti, hogy az egyéb exporttermékekkel együtt a vaskohászati ágazat teljesíti rubelelszámolású, és túlteljesíti dollárelszámolású tervét. Pedig a piac alakulása éppenséggel nem könnyítette meg a terv teljesítését. Mint a Külkereskedelmi Minisztériumban Tímár Zoltántól, a kohászati főosztály osztályvezetőjétől megtudtuk, a tőkés világpiacon a valamelyest élénkülő konjunktúra ellenére, különösen 1976 második felében viszonylag lanyha volt a kereslet, ezért a Metalimpex minden ügyességére szükség volt és lesz ahhoz, hogy túlteljesítsék a kiviteli tervet... — 1976-ban a korábbi évekhez képest sokkal ütemesebb, egyenletesebb forgalmat bonyolítottunk le — mondta Tímár Zoltán. — Ez nem utolsósorban annak köszönhető, hogy a Metalimpex nagyobb gonddal kísérte figyelemmel a piaci folyamatokat, így gyorsabban tudott reagálni a kereslet, az igények változására. S miután a külkereskedelmi vállalat szoros kapcsolatot épített ki a hazai kohászati vállalatokkal is, mód nyílt arra, hogy gyorsan kihasználják az esetenként kínálkozó értékesítési alkalmakat. Előnyösen bővítette a kiviteli lehetőségeket az is, hogy 1975-ben befejeződött a Lenin Kohászati Művek nemesacél-hengerműve és a következő esztendőben állt munkába az ózdi rúddróthengermű. Az új létesítmények belépése kettős haszonnal járt: egyrészt növekedett a kohászati áruk exportválasztéka, másrészt az új, modern létesítmények pontosabb méretű termékek gyártását teszik lehetővé, így javul az exporttermékek minősége. A kivitel tervezettnél gyorsabb ütemű emelkedésében az is szerepet játszott, hogy a belföldi felhasználás bővülésének üteme valamelyest csökkent. A vállalatok a korábbi években az igényekhez képest nagy készleteket halmoztak fel. A készletgazdálkodás ésszerűsítését, a takarékosabb anyagfelhasználást célzó intézkedések hatására a vállalatok kohászati anyagigénye csökkent, nem kértek több anyagot az indokoltnál sem a gyártó művektől, sem a külkereskedelemtől. Ennek köszönhető, hogy a tőkés import is mérséklődött. 1976 végéig előzetes adatok szerint mintegy 30 százalékkal kisebb, mint 1975-ben. A szocialista export— import forgalom a tervnek megfelelően, kiegyensúlyozottan bonyolódott le — folytatja Tímár Zoltán — Köztudomású, hogy vaskohászatunk elsősorban a szovjet nyersanyagszállításokra épül: 1976-ban szovjet partnerünk 4 millió tonna vasércet szállított a hazai feldolgozó vállalatoknak. A Szovjetunióból ezen felül 250 ezer tonna nyersvasat és 600 ezer tonna hengereltárut importáltunk a hazai igények kielégítésére. Rubelelszámolású kohászati termékcserét valamennyi KGST-országgal folytatunk a hosszú lejáratú kereskedelmi megállapodások szerint. Emellett az Intermetall Nemzetközi Vaskohászati Egyesülés keretei között negyedévenként vaskohászati választékcserét bonyolítunk le. A kohászati exportban az alumíniumipari termékek kivitele is említést érdemel. 1976 első háromnegyedében a tőkés exporttervet a Metalimpex 110 százalékra teljesítette. Figyelemre méltó, hogy mindinkább nő a feldolgozott, illetve félkész termékek aránya, ami többek között a Székesfehérvári Könnyűfémmű fokozódó termelésének köszönhető. Az idei év kilátásai nem túlságosan rózsásak, ugyanis 1977-ben a vaskohászati termékek piacán jelentős változással nem számolhatunk. Annyi bizonyos, hogy a Metalimpex már megkezdte az esedékes szállítások megszervezését. Alapos piaci munka szükséges ahhoz, hogy a kohászat teljesíthesse exporttervét. — Annál is inkább így van ez, mert — tekintettel az újonnan belépett kohászati kapacitásokra — a Metalimpexnek módja lehet arra, hogy fokozza az értékesebb nemesacélok, illetve ötvözött acélok ki- vitelét. Ehhez azonban az szükséges, hogy a kivitel számára mindenkor gyorsan mobilizálható, széles választékú árukészlet álljon rendelkezésre, ami viszont a termelő vagy készletező vállalatoknál a forgóeszközök jelentős bővítését igényli. Az értékesebb acélok értékesítési lehetőségei ugyanakkor azt is megkívánják, hogy a Metalimpex javítsa eladási tevékenységét, hogy a viszonylag kis mennyiségekre szóló, de gyors szállítást kívánó megrendeléseknek eleget tudjon tenni — mondta befejezésül Tímár Zoltán. Lovász Péter kellemetlen döntést is nyíltan kell közölni Megszüntetésre ítélve A III. ötéves terv idején még 360 ezer új munkavállaló kopogtatott a gyárak felvételi irodáin. A IV. ötéves tervben ez a létszám 120 ezerre apadt. Az V. ötéves tervben pedig már csak 60 ezer új belépő várható. Új, korszerűbb, a társadalom viszonyainak megfelelő munkaerő-gazdálkodásra kell áttérni. Indokolttá vált a vállalatok, a munkakörök kategóriába sorolása. Ez Pest megyében is megtörtént, s a tanács végrehajtó bizottsága el is fogadta a besorolást. A kategóriába sorolás a minisztériumok, érdekképviseleti szervek, felügyeleti hatóságok véleményével egyezően történt — mondta dr. Rév János, a megyei tanács munkaügyi osztályának vezetője. — Az ,,A’ kategóriába kerültek a hatékonyan, exportra is termelő, a szolgáltató, a lakosság ellátásában részt vevő vállalatok, a „B” kategóriások csak intenzíven fejleszthetik üzemüket, a „C”-seket, mint olyan helyen levő üzemeket, ahol az iparfejlesztés nem javasolt és mert termelésük nem célszerű, meg kell szüntetni. Az egyik „C”-be sorolt üzem az Elzett Művek alsónémedi telephelye. Amikor meglátogattam az üzemet, száznál több dühös asszonnyal kerültem szembe. Egymás szavába vágva panaszolták: arádió egyik reggeli adásából értesültek arról, hogy üzemüket megszüntetik. Azonnal petíció fogalmazásába kezdtek. — Az Elzett Kőszergyárának alsónémedi üzemét fejleszteni óhajtjuk — mondja ugyanerről a témáról a vállalat fővárosi központjában Kommer Jenő igazgató. — Hatszáz négyzetméternyi üzemcsarnokot, szociális létesítményeket szándékoztunk építeni. A könnyűszerkezetes üzemcsarnokot már Dunaújvárosban megrendeltük. Szállítják. Fontos népgazdasági érdek húzódik e mögött, kérem, győződjék meg róla, lent a telepen. Tehát: megszüntetik vagy fejlesztik? Celinek Károly főmérnökkel és Hangyás Sándor telepvezetővel bogozzuk a gordiuszi csomót. — A telep 1964 óta működik itt, Alsónémediben — magyarázza Hangyás Sándor. — A létszámunk 196 ember, főleg asszonyok. Iskolaszereket, körzőket, vonalzókat, irónokat gyártunk exportra is de legfőbb profilunk a bútorpánt. Két műszakban évente 80 millió forint értékű bútorpántot készítünk. Tőkés exportunk egymillió dollár, ennek a felét a telep termeli. — December 12-én Dabason a Járási Hivatalnál közölték velünk — folytatja Hangyás Sándor —, hogy lesz egy rangsorolás. De nem álmodtam volna, hogy az bennünket kedvezőtlenül érint. A község párt- és tanácsi vezetőit sem kérdezték meg, így járok a „C”-sek között feltüntetett pilisi VBKM-gyárteleppel is. A vezérigazgatóság nyilvántartásában nem szerepel pilisi telep. Őri községben ellenben a VBKM Transzvill Gyárának működik egy telepe. — Mi 1972-ben telepedtünk ide — mondja Köbli Antal részlegvezető. — Angyalföldön nincs elég ember, itt van, hát béreltünk a téesztől egy épületet. Még kettőt szeretnénk, még tovább épülni. Harmincnégyen vagyunk, lakatosok, szerelők, betanított munkások. A kicsi üzem egyik csarnokában dolgoznak a „törzsgárdisták’: Kokas Lajosné, Patyi Istvánná és Plecsok Illésné, a községi tanács elnökének felesége. Alkatrészeket szerelnek Karai György, a vállalat közgazdasági főosztályvezetője is fejlesztésre szánná ezt a telephelyet, annak ellenére, hogy a „C”besorolás ezt a jövőt megkérdőjelezte. Karai György szerint helytelenül döntöttek. Az elektromos középfeszültségű megszakítókat, a nagyüzemi mosogatógépeket, illetve ezek elektromos alkatrészeit csak ők gyártják hazánkban. A vállalat a világban sokfelé szerepel, fontos export beruházásokon. Az angyalföldi gyárban nagy rekonstrukció folyik, modernizálják a termelést, de mivel egyedi gépgyártás is folyik, ember kell, munkaerő is kell. Úriban pedig van ember, tehát itt akartak gyárrészleget létesíteni. Félreértések Az intézkedés célja — Behívattak Monorra — emeli fel szavát a telepvezető —, közölték: nincs vita, meg kell szüntetni a telepet. Miért éppen minket? Dr. Rév Lajos, a tanács munkaügyi osztályvezetője nagyot sóhajt: — Tudom, tudjuk valamennyien, hogy fájó dolog kimondani a visszafejlesztést, a megszüntetést. Még a „B” kategóriások közül is sokan berzenkednek, éppen 42 „pótügy” van előttünk. Minden vállalat vidéken óhajt fejleszteni, „elébe megy” a munkaerőnek. Csak éppen arra nem gondol, hogy munkerőt szív el, más, talán fontosabb tevékenységet végző vállalat elöl. — Mi történik az Elzett telepével? — Változtatni fogunk, akkor, ha nem itt, ahol nincsenek meg a rendes munkafeltételek, hanem az új üzemben termelnek. — Mi is úgy látjuk, itt nem volt pontos a besorolás. De hozzáteszem: minden minisztériumnak kötelező volt 1976-ban felmérnie az agglomerációban levő ipartelepeinek állapotát, rangsorolni, fontossági sorrendbe állítani őket. — Igen, de az érintett vállalatok vezetői mit sem tudtak a visszafejlesztésről. Nem lett volna szükséges, hogy a főhatóság értesítse a rangsorolásról saját vállalatát? — Dehogynem. Ezért is adódnak most viták, fellebbezések. Egyet azonban látni kell: nem fejleszthető minden területen mindenféle üzem, mert égető gondokat, súlyos ellentmondásokat okoz meglevő vállalatainknál is. Az ország más megyéiben is sor került és kerül az üzemek rangsorolására és ebből problémák adódnak; a vállalatok egyike sem mond le telephelyeiről, fejlesztési célkitűzéseiről. Alapvető népgazdasági érdek viszont csak ott fejleszteni, ahol gazdaságos termékeket gyártanak, kellő haszonnal és van munkaerő is. A mindent gyártásnak véget kell vetni. Ám a kizárólagosan utasításos döntéssel sem értünk egyet. Pest megyében is kicsi telepek a „C”sek, de annyit az ott dolgozók megérdemeltek volna, hogy az illetékesek vázolják előttük a helyzetet, megmagyarázzák a döntés okait. Szüts Dénes Nemrégiben adtuk hírül, hogy egy új rendelet értelmében a fogyasztási cikkek jelentős részének minőségét tanúsítani kell, méghozzá a vásárló számára érthető módon. A napokban jelent meg a belkereskedelmi miniszter rendelete az utazási irodák árverési kötelezettségéről, amely a többi között azt is előírja, hogy az utas számára kérés nélkül vissza kell fizetni az elmaradt szolgáltatások értékét. Általában igen sűrűn látnak napvilágot olyan jogszabályok, amelyek a fogyasztóközönség érdekeit védik. Miért van erre szükség? Talán romlott nálunk a vásárlók pozíciója? Erről beszélgetünk dr. Schagrin Tamással, a Belkereskedelmi Minisztérium jogi osztályának vezetőjével. Szavatosság és jótállás — A vásárlók pozíciója inkább javul, semmint romlana — hangzik a válasz. — Mi azonban speciális helyzetben vagyunk. Sok más állam gyakorlatától eltérően, mi vásárlói minőségükben is gondoskodunk a lakosság jogainak védelméről. A fogyasztók érdekvédelméért nálunk a Belkereskedelmi Minisztérium felelős; ezt az érdeket képviseli a termelőkkel szemben is. Sőt, a kereskedelmi vállalatok gazdasági érdekeltségét is alá kell rendelnie az ellátási, tehát a fogyasztói érdekeknek. A sok, egyébként számunkra kedvező szabályozás között azonban gyakran nem tudunk eligazodni, mintha nem lenne teljes összhang a rendelkezések között. Például: egyes árukat szavatossággal, másokat jótállással hoznak forgalomba. Mi nemigen tudjuk, melyikre milyen jellegű felelősséget vállal a forgalmazó, s miért? — Valóban, jelenleg a termék minőségi hibájáértt való felelősségnek ez a két formája van, szavatosság és jótállás, ám a kettő igencsak összemosódik. A szavatosság elméletben a termék eladáskori állapotáért vállal felelősséget, vagyis az eladó csupán azért felel, hogy eladáskor a termék hibátlan volt. Ha valaki három hónap múltán visszaviszi a cipőjét, amiért levált a talpa, akkor neki a vevőnek kellene bizonyítania, hogy a cipő már eleve, az eladáskor hibás volt. Sőt, az úgynevezett egyedileg meghatározott dolog vételénél a vevő egyáltalán nem kérhet cserét. Ha tehát valaki kiválaszt egy ruhát vagy egy fotelt, és azt veszi meg, minőségi hiba esetén sem, kérhetné annak cseréjét. Tudjuk, hogy a gyakorlatban mindez nem így érvényesül, hiszen a belkereskedelmi miniszteri rendeletek a gyakorlati követelményeknek megfelelően alkalmazzák a törvényt. — Ezek szerint még újabb szabályozásokra lenne szükség? Szórórendszer a megelőzésre — Legalábbis finomításokra, módosításokra. A jótállás és szavatosság kérdésében például véleményem szerint egységes, világos jogszabály kell. Olyan, amely a termék meghatározott idejű hibátlan használhatóságáért állapítja meg a felelősséget. Ha mégis hibásnak bizonyul, akkor az úgynevezett egyszeri használatra készült termékek esetén — ilyenek például az élelmiszerek — a visszavételre vagy a cserére lenne köteles az eladó. A csereszabatos alkatrészből álló termékeknél a javítást kellene elsődlegesen jogként elismerni. A ruházati cikkeknél a vételár visszafizetését, illetve az egész termék cseréjét helyes lehetővé tenni Tehát: egységes jótállási rendszert javasolunk, szigorú felelősséggel, a vásárlók jogait pedig a termék jellege szerint variálnánk. Most, amikor folyik a Polgári Törvény•könyvmódosítása, a «•’•a törekiünk, hogy 'valahogy íny kerüljön bp a minősénért való felelősség a törvénybe is. — És a hibák megelőzése? Nem lenne fontosabb arról gondoskodni, hogy eleve csak kimgástalan minőségű termékek kerüljenek forgalomba? — De igen. Ennek érdekében már valóságos szűrőrendszert dolgoztunk ki az érdekelt tárcákkal együtt. Például: az ipari és a kereskedelmi vállalatok szerződéseiben pontosan meg kell határozni a szállítandó termék minőségi jellemzőit. Az elkészült termék minőségét írásban szükséges tanúsítani. A kereskedelmi szervek az áru átvételekor vizsgálják annak minőségét. A kereskedelmi vállalatnak pedig új termék forgalomba hozatalához — néhány kivételtől eltekintve — a KERMI engedélyét kell beszereznie. Előírtuk, hogy hibás árut csak árengedménynyel, és a többitől elkülönítetten szabad forgalmazni. A szabályozás tehát távolról sem merül ki a vásárlók utólagos reklamációs lehetőségeinek rendezésében. Készül a belkereskedelmi törvény — Úgy tudom, készül és nemsokára az országgyűlés elé kerül a belkereskedelmi törvény. Ez mennyiben érinti a vásárlókat? — Az alapvető fogyasztói jogokat — most már az eddigi részben említett tapasztalatok felhasználásával — a törvény szintjén kívánjuk szabályozni. — Kedvezőbb-e ez, mintha rendeletekben gondoskodnak jogainkról? — Nagyobb biztonságot jelent. A törvényt csak az országgyűlés változtathatja meg. A törvényszintű szabályozás egyúttal növeli a fogyasztói érdekvédelem tekintélyét, politikai súlyát is. Nekünk, vásárlóknak, az a tapasztalatunk, hogy a rendeletekbe foglalt fogyasztói jogainkat, amelyek papíron valóban igen bőségesek, gazdagok, a gyakorlatban nem mindig tudjuk érvényesíteni. Mi a véleménye erről? Tény, hogy nem lehetünk elégedettek a rendeletek gyakorlati érvényesülésével. De a vásárlók sem ismerik kellőkénnen jogaikat, holott a jogpropaganda az utóbbi időben sokat fejlődött. Mégsem annyira újabb jogszabályok megalkotása a legfontosabb feladat — bár az egyszerűsítés bizonyos területeken nélkülözhetetlen —, hanem az eddigiek világos, egységes rendszerbe foglalása. Mindenekelőtt pedig az, hogy a leírt betűnek érvényt szerezzünk, hogy a rendeletek az egész kereskedelmi életben általános gyakorlattá váljanak. Tekintve, hogy a jogszabályok igen sokoldalúan, körültekintően védik érdekeinket, ezzel mi, vásárlók is elégedettek lennénk. Gál Zsuzsa Fogyasztói érsekiédetem a jogszabályokban és a gyakorlatban A Taurus Abroncsgyárban 1964-ben alakult meg az „Alkotmány” szocialista brigád, Kőhalmi Tibor vezetésével. A tizennyolc brigádtag gumiipari berendezések karbantartásával foglalkozik. Az elmílt tizenhárom évben háromszor nyerték el a vállalat kiváló brigádja címet, sőt, megkapták az „Ágazat és szakma kiváló brigádja” kitüntetést is. Képünkön: a vulkanizáló gép működését ellenőrzik a brigád tagjai (MTI Fotó : Erezi K. Gyula felvétele)