Népszava, 1978. július (106. évfolyam, 153-178. sz.)

1978-07-18 / 167. szám

JK­­li , mi­­lle N­ M« 1974. JÚLIUS 18. KEDD A Nap kel 4 óra 5 perc­kor­, nyugszik 19 óra 35 perckor. S^ereteueJ koseontiüK nevnapiuKun nevű kedves olvasóinkat » Sh­ukri Sahli Ahmad, az Iraki Köztársaság buda­pesti nagykövete hazája nemzeti ünnepe alkalmá­ból hétfőn fogadást adott az Intercontinental-szálló­ban. Papp Lajos államtitkár­nak, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnöké­nek vezetésével vasárnap küldöttség utazott a Finn Köztársaságba Antono Hannus finn belü­gyi ál­lamtitkár meghívására.­­­­ A IV. országos ir­­lle­­tmintás-komulturh­ilál- Uozo vasárnap befejező­dött Salgótarjánban. Az­ ország minden részéből csaknem kétezer fiatal vett részt a négynapos programban. — Olvasótábor. Vasár­nap megnyílt Salgótarján­ban a Nógrád megyei szakmunkástanulók 111. olvasótábora, amelyen öt­ven diák vesz részt. Meg­látogatják a megye köz­művelődési intézményeit, irodalmi emlékhelyeit, ta­lálkoznak írókkal, művé­szekkel, ismerkednek a VIT-ek történetével. Vé­­gezetül szoboravatás cím­mel kulturális bemutatót tartanak. — Gyorshajtás. Kósa István 32 éves rakodó­­munkás, budapesti lakos nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel ve­zette segédmotorkerék­párját, és a XIX. kerület Petőfi tér 18. szám előtt egy fónak ütközött. Kósa István a helyszínen meg­halt.­­ A Dunába esett mo­torcsónakjából és a vízbe fulladt Pest­­megyében. Ráckeve külterületén Gon­­da István 70 éves nyug­díjas, budapesti lakos. A baleset vizsgálatát a rendőrség megkezdte. — Szabálytalan előzés. Tolna megyében, Bátaszék és Bonyhád között Papp János 22 éves gépkocsive­zető, bonyhádi lakos a szekszárdi Sárközvölgyi Víztársulat tehergépkocsi­jával elütötte az előtte segédmotoros kerékpárral haladó Romics András 57 éves betanított munkás, alsónánai lakost, aki a kórházban meghalt. Papp Jánost a rendőrség őri­í­zetbe vette.­­ Az Im­prodtorginas 78 kiállításon, Moszkvában, a Transelekt­o a Technopro­­import szovjet külkeres­kedelmi egyesüléssel 700 ezer rubel értékben szer­ződést írt alá 1979. évi szállításra. A szerződés tárgya: 58 ételbár, a Ker­­ipari Vállalat gyártmánya.­­ Ősi népviseletüket von­u­­ltatták fel harminc, ember nagyságú m­obaba­­bán a dél-magyarország. Duna-menti községek Szekszárdon, a VI. Duna­­menti nemzetközi folklór­­fesztivál bev­ezetőjeként. A vasárnap megnyílt kiállí­tást — a Babits Mihály Medvés Művelődési Köz­pontban — augusztus 11- ig lehet megtekinteni. — NEB-vizsgálat. Az általános iskolát csak a tanulók 88 százaléka vég­zi el Vas megyében 14 éves koráig — állapították meg a népi ellenőrök, a tank­ötelezettségre vonat­kozó rendelkezések végre­hajtását vizsgálva. Felhív­ták a figyelmet egyebek között arra, hogy megol­dásra vár a túlkoros, de 18 évesnél fiatalabb, a nyolc osztályt el nem vég­zett gyermekek iskolázta­tása.­­ — Ism­ét megnyílt a ta­polcai Tavas-barlang. Fel­újították a barlang lép­csőházát, a fogadóhelyisé­get és korszerűsítették a világi lóberendezést. — Hétfőn befejeződött a zöldborsó feldolgozása a miskolci hűtőházban. A tervezettnél több, mintegy tizenhatezer mázsa zöld­borsót tartósítottak mély­hűtéssel. — Lóakadály. A buda­pesti Vörös Október Ter­melőszövetkezet öt ver­senylova képezett forgal­mi akadályt és okozott közlekedési balesetet hét­főn­­ délelőtt Szolnokon. Túrázás közben a beseny­­szögi úton egy gyorsvo­nattól megriadtak a lovak és ledobták lovasaikat, majd a városközpontba vágtáztak: az egyik kije­lölt gyalogátkelőhelyen fellöktek egy férfit, akit kórházba kellett szállíta­­ni. Ezután az állatok visz­­szakocogtak a Szandai ré­ten levő karámokhoz. NEMZETKÖZI SZABVÁNY — GYEREKÁGYRA. — Semmi baj, asszonyom. A srác hossza pont 2 gyerekágy. 6x1­­ 7 A Margit-híd átépíté­sével járó viszontagsá­­gokat már kezdik meg­szokni a budapestiek, sőt, megtanulják a lec­két, ismerik a „menet­­rendet", mikor vehető igénybe ez a fontos út­vonal. De mit csinálnak a vidékiek, a külföldi­ek? Az idegenforgalmi főszezonra a Fővárosi Közterület fenntartó Vállalat kiadásában szemrevaló tájékoztatási füzet jelent meg, amely részletes útmutatást, in­formációt ad: miként érhetik el célpontjukat a leggyorsabban a köz­lekedők, kikerülve az építési területeket. Több mint 170 ezer példány­ban osztogatják a kis füzetet a halálallomá­­sokon, a szállodákban, az utazási irodákban, az idegenforgalmi hiva­talokban, egyszóval mindenütt, ahol az ide­genek megfordulnak. Bár a tájékoztató füzet a magyarral együtt hat nyelven — oroszul, an­golul, németül, csehül és lengyelül — jelent meg, úgy véljük, az elő­relátó és gyors intéz­kedés ennek ellenére két nyelven beszél... k. i. — Nem adott elsőbbsé­get. Balatonszentgyörgyön Pódiumát- Zorka 28 éves adminisztrátor, jugoszláv állampolgár személygép­kocsijával dr. Tatai Mi­hály 40 éves zombai állat­orvos személygépkocsijá­nak ütközött, amely át­tért az úttest bal oldalá­ra, és ott összeütközött a vele szemben szabályosan haladó személygépkocsi­val. A baleset következ­tében dr. Tatai Mihályné 38 éves adminisztrátor, zombai lakos a helyszínen meghalt. Podrumac Zorka és három utasa súlyos, dr. Tatai Mihály és má­sik két utasa könnyű sé­rülést szenvedett. Az ed­digi adatok szerint Pod­rumac Zorka nem adta meg az elsőbbséget sze­mélygépkocsijával. Ország Mihály, a Szocialista Hazáért Ér­demrend kitüntetettje 88 éves korában el­hunyt. Hamvasztás utá­­ni búcsúztatása július 24-én, hétfőn délután 8 órakor lesz­ a rákoske­resztúri Új­ köztemető­­ben. Kanyári Mihály, a Szocialista Hazáért Ér­demrend tulajdonosa, aki 1924 óta volt tagja a pártnak, 77 éves ko­réban elhunyt. Temeté­se július 20-án, csütör­tökön, 13 órakor lesz a prtregynázi ész­aki te­metőben. egénye nyomán ‘CS.HORVÁTH TIBOR rajzokts fAZEKAS ATTILA Mit tud Ön a vállalatokról? Négyhetes rejtvénypályázat A Borgazdasági Vállalatok Trösztjének termékeit ismertető pályázat második keresztrejtvényének he­lyes megfejtése a következő: Fogyassza a kiváló MARKA üdítőitalokat Itt a MARKA, itt a már ma? December harmincegy. 200 El-os vásárlási utalványt nyertek: Bognár Gé­za. Medgyes István. Pataki L­ászlóné. Kadácsi Istv­án. Teslér Károlyné budapesti. Bárdy Károlyné Győr. Ficsór Erzsébet Kiskunfélegyháza. Juhász Béla Kom­ló. Nyakó Béla Mezőkövesd. Somogyi Lajos Sz­iget­­szentmiklós — olvasóink. A nyereményeket postán küldjük el. NÉPSZAVA N­» 7/ Jl Ikv □ Illír LATUNK-HIT ULLDMO m 10.20: 17.,50: 18.21): 18.10: 19.10: 19.20: 19.80: 20.00: 20.45 1.25-8.23: 8.40: 9.19: 10.05: 10.25: 10.40: 11.40: 12.00: 12.20: 12.35: 13.58: 11.4«: 15.10: 15.34: 1.3.14: 18.00: 18.05: 18.30: 17.07: 17.31: 17.57: is 09; ts Mi; 19.15: Cherbourg­ esernyők. Francia film (1984 — ism.) Óvodások­­filmműsora. Sz. Posta fiók 250. Takács Mari műsora Ooleár magazin. A Horizont szerkesztőség műsora. Sz. Esti mese Tévétorna. Sz. Tv-híradó Gazdag ember — szegény ember. Amerikai filmsorozat. XII 3. rész. Sz. Karold bácsi rájön, hogy szolgálm­á­nyá­val Tómnak viszonya van. szörnyű va­ló­gát csap, mely egyben a kapcsolat végét is jelenti. Rudit élete is egyre nehe­zebbre fordut, keményen dolgoznia kell, hogy a fő­iskola vérzéséhez szükséges költségeket előteremtse, rá­adásul Julie (kéri színész­nőnek készült összejön egy számottevő színházi ember­rel .. Közgazdasági kislexikon. XIl 7. rész:­­7.59: Jó reggeli! Amiből van elég. Galik Mi­hály riportja az alumí­niumiparról Sirius kapitány haragszik. Fantasztikus rádiójáték. Ezer kiló laskatészta Zenekari operarészletek Ballagó idő. Fekete István regénye folytatásokban Alakodók. Domány András riportja Világhírű előadóművészek Brahm­s-felvét­eleiből Jókai Mór élete és kora. írta: Mikszáth Kálmán Jókai nem ír Déli krónika Ki nyer ma? Melódiakoktél. Közben: 13.10—13.25. Tör­vénykönyv. ..Hiába váltam el Nyomkereső. James Fenimore Cooper regényének rádióváltozata Éneklő Hiúság Orosz Júlia és Szabó Mik­lós T­ehár Ferenc—Kulinyi Ernő Paganini című ope­rett­jából énekel Egy szigetközi nótafa: Szakáll István Mas­zarán szólva ... Útközben Megéri a pénzét? V rész: Beruházási utó­­kalkuláció a Székesfehér­vári Könnyűfémműben Leonard Bernstein Debilssy-mű­veket vezényel Fiatalok stúdiója. Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjas: Darányi Marianna Mozart: D-dúr vonósnégyes. K. 499. Mai kénvajánlatunk A Szabó család FÁH magazin Mag­yar operaénekesek. 17 a 1 m­á­r 31 ^­­jH p Nemzetközi ■* bika­lei deszkán Szerkesztő: Kender Katalin Félóra a Kaláka együttesse! A munkaerő-gazdálkodás. Sz. 20.55. Színházi album. Dr. Várnai György különös vendégei — Gyulai Nyár. 1978. (részletek) — Pécs új nyári színháza — Szentend­re. Templom tér 21.55: Vívó VB Férfi tőr és női tér csapatdöntő. Sz. Kb. 22.40: Tv-híradó 3. 20­01: Zenés ajándékkosár. Intervízió-átvétel az NDK Televízió szórakoztató mű­sorából 21.05: Tv-híradó 2. 21.25: Az ember és környezete. Finn film. Sz. 21.55—23.00- Alkony. Sz. A cirkuszvilágról számta­lan legenda kering, veszé­lyek, válságok, édesbús történetek, a bohóc, aki be­lül ugyanolyan, vagy még olyanabb ember, mint­ má­sok stb. Ez a bolgár film bemutatja az artisták való­ságos hétköznapjait: veszé­lyeket, válságokat, a maszk mögötti embert. ■. 21.05: Húszas stúdió. A szerelem betegsége? Tudósítás a vívó VB-ről A Magyar Rádió és Tele­vízió énekkara lengyel szerzők kórusaiból énekel 22.30:­Meditáció­k az útikönyvekről. Antal Gábor­ írása Szimfonikus zene Pickwick. Részletek Ornadel zenés játékából 22.15 22.28 -7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora Dalok a békéről Tíz perc külpolitika Verbunkosok, nóták A Dunai Vasmű üzemi tűz­oltóságának fúvószenekara játszik Monológ A falusi kislány Pesten. Czuczor Gergely elbeszélő költeménye és meséi Zenés műsor üdülőknek Látószög. Ifjúsági jegyzet A varázskeringő. Részletek Oscar Straus operettjéből Arcképek a szlovák irodalomból. Pavol Országú Hvjezdoslav Zenekari muzsika Barkácsolóknak Orosz népdalok Kettőtől hatig... 14.00: Operaslágerek Tánczenei koktél­­ Nagy Kati—Soltész Re­zső: Dal (Kati és a Kerek Perec). 2. Lux: Halló. Ma­jom úr (Arabesque egy.). 3. Wolf Péter—Fü­löp Kálmán:­ Pillanatnyi pénzzavar (Hun­gária egy.). 4. Ciangherot­­ti—Peretta—Corina: De... ha... (Dora Moroni). 5. White—Bu­rke: Szerpe­n­tin­ta2. (Earth Wind and Fire egy.). 6. Tolcsvan­ László— B B­ódy János: Jöjj, kedve­sem (Vonoanis egy.). 7. Pásztor László—Hatvani 23.00 0.10 4.25-8.05: 8.20 : 8.33: 9.15: 9.30: 9.35: 10.00: 11.55 12.00 12.33: 12.50 13.28: 13.33: 14.00: 11.35: 18.­10: 18.33: 18.45: 19.15: 19.23 19.30: 20.33 21.00: 22.00 23.00 14.05: 14.35: 14.54: 18.03: 18.39: 17.00: 17.30: 18.00: 18.05: 19.04: 19.33: 21.28. Emese: Köszönjük, Mr. Edi­son (Neoton família), 8. Anderson—Silvaeus: Menj tovább (Abba egy), 9. Si­­lye Attila—Sólymos Antal: A harmonikás (Expressz egy.), 10. Szigeti Ferenc— Soltész Rezső: Ma éjjel a disco-klubban (Corvina egy.). V. Tátrai Tibor—No­vai Gábor—Horváth Ká­roly: Kapj elő egy lemezt (Generál egy.). 12. Reed: Rock (Runaways egy.) 15.20: Könyvről könyvért 13.30: Örökzöld dallamok 10.33: Csúcsforgalom — Kecskeméten Találkozóhely: Az Arany­­homok-szálló előtt. Tele­­fonszám az adás ideje alatt: 343-732 Harminc perc rock a City együttes felvételeiből Beszélni nehéz A Bohindminisztérium Du­na Művészegyüttesének né­pi zenekara játszik Mészá­ros Tivadar vezetésével. Kürthy Éva népdalokat­­énekel Véleményem szerint... Nemes György írása J­ó estét, gyerekek! Csak fiataloknak! Az obsitos. Garay János elbeszélő költeményének rádióválto­zata. A bajusz. Arany János verse Magángyűjtemény. Dr. Virágh Elemér lemezeiből válogat Boros Anikó Nóták 22.33—22.43. Tíz perc külpolitika Egy óra dzsessz. Rick Wakeman és Jeremy Steig felvételeiből Tip-top parádé. Urs­­ula Sipinska felvételeiből 0 Ady Endre pályája. V. rész: „Mindennek jöttem...” Haydn-művek 0 Tatjana Troyanus és Diet­rich Fischer-Dieskau Hän­del Julius Caesar c. ope­rájából énekel 0 Pavol Orszagh Hviezdoslav versei Kórusmuzsika. A Stockholmi Rádió énekkarát Eric Ericsson vezényli 0 Harminc perc alatt a Föld körül. Nemzetközi magazin 0 A világgaz­daság hírei Cziffra György Liszt ma­­gyar rapszódiáiból zongorá­zik 0 Magyar zeneszerzők művei­ből játszik a Budapesti Kamaraegyüttes 0 A Krakkói Trió hangversenye. Közben: kb. 20.28—20.43. Zbigniew Herbert versei Monteverdi: Vespro della Beata Vergine 0 N­ Jovník televízió 10.00: Hírek 10 05: Arbuzov: Vá­rakozás (Ism.) Sz. 17.50: Hírek 18.0­5: Orvosi tanácsok. Sz. 18.15: Megszületett a Pantaeritíitol. Publicisztika 19.00: Tv-híradó 19.30: Erjedő bor (Cseh film) Sz. 21.40: Tv-híradó 22.10: Havannai VIT-krónika I 197­8. július 18. Évfordulók KELETI KÁROLY­ (1833—1892) a magyar hivatalos sta­tisztika megalapítója, a Statisztikai Hivatal első igazgatója születésének 145. évfordulója. TELCS EDE (1872—1948) szobrászművész halálának 30. évfordulója.

Next