Népszava, 1980. október (108. évfolyam, 230–256. sz.)

1980-10-01 / 230. szám

198­0. október 1. NÉPSZAVA A következő öt év feladatai a ruhásszakszervezet központi vezetősége előtt Négy napirendet tár­gyalt keddi ülésén a Ru­házatipari Dolgozók Szak­­szervezetének központi vezetősége. A vezető tes­tület Dobrotka László könnyűipari miniszter­­helyettes előterjesztésé­ben megvitatta a textil­­ruházati ágazat hatodik ötéves tervének műszaki­gazdasági koncepciójáról szóló tájékoztatót, majd elfogadta a szakszervezet ehhez kapcsolódó állás­foglalás-tervezetét. Az elmúlt időszakban bekövetkezett gazdasági változások szükségessé tették az 1979 közepén készült koncepció felül­vizsgálatát, annak módo­sítását. A módosított vál­tozat kiindulópontja az, hogy a népgazdaság anyagi eszközeinek minél kisebb igénybevételével, a piacok által is igényelt, csaknem azonos termelési szintet hogyan lehet el­érni. Fokozott hangsúlyt kap a módosított tervezetben a munka- és üzemszerve­zés, az irányítási folya­matok jobb szervezése, mint a termelékenység növelésének jelentős for­rása. Ez érthető is, hiszen a fejlesztési eszközök kor­látozottabbak lesznek, s kisebb ütemben nő a gé­pi felszereltség. A textilruházati ágazat hatodik ötéves terve két szakaszra osztható, az el­ső időszak, az 1981—82-es esztendő várhatóan még szerényebb eredmények­kel zárul, míg az azt kö­vető három év már ked­vezőbb változásokat hoz. A szakágazat idei 16 mil­liárd 300 millió forintos termelési értéke 1985-re több mint 18 milliárdra nő, a ruhásszakszervezet­hez tartozó vállalatok eb­ben 9 milliárd 210 millió forinttal szerepelnek. A belkereskedelmi értéke­sítésben főként a válasz­téki igények kerülnek előtérbe. Szükséges, hogy a ruházati ipar a belső kooperáció javításával ru­galmasan igazodjon a külső piaci igényekhez, s új kezdeményezésekkel — vegyes vállalatok, külke­reskedelmi jog stb. — törekedjen az export nö­velésére. A hatodik ötéves terv szerint további 5,8 százalékkal csökken a szakágazatban foglalkoz­tatottak száma, a bérek pedig évi 4—4,5 százalék­kal növekszenek. A szakszervezet állás­foglalás-tervezete, ame­lyet Veres Gábor titkár terjesztett elő, azokat a feladatokat hangsúlyozza elsősorban, amelyek a dolgozókat közvetlenül érintik. Az ülés további részé­ben a Ruházatipari Dol­gozók Szakszervezetének közelgő kongresszusára készült a központi veze­tőség. Czerván Mártonné főtitkár előterjesztésében elfogadta a szóbeli beszá­moló vázlattervezetét, majd a határozatterve­zet kiegészítését. H. I. A BNV-ről jelentjük A Janus-arcú Otthon A bútoripar árusít is — Gyárak saját karakterrel Lakberendezési kérdőjelek — Tombol a giccs Még nem igazán otthon az Otthon 181. — ezt a végkövetkeztetést vonhat­ja le a vásárlátogató, aki végignézi a BNV A- és F-pavilonjában látható lakberendezési cikkeket. Nem igazán otthon, mert a bútorok mellett háttér­ben maradnak a lakás tel­jes berendezéséhez szük­séges egyéb termékek. Nemcsak mennyiségben, választékban, hanem in­kább színvonalban, kor­szerűségben, esztétikum­ban és használhatóságban is. Ha az összképet meg­határozó bútoroknál ma­radunk, nincs okunk fu­karkodni a dicsérő jelzők­kel. Már csak azért sem, mert — s talán ez érdek­li legjobban a fogyasztót — a kiállított újdonságok egy része máris, a BNV- vel egy időben kapható. Minden Domus áruházban előjegyzést vesznek fel a Hobby elemes bútorcsa­ládra, a fővárosban kap­hatók a BUBIV és a Szék- és Kárpitosipari Vállalat új termékei, a Kanizsa és a Zala gyár márkaboltjában árusítja saját bútorait. A legfris­sebb konyhaberendezés, a Deka is készül már kis sorozatban. Ez csak egyik erénye a bútoriparnak. A másik, új termékei általában szebbek, célszerűbbek a régieknél. A Hobby pél­dául 44 elemből, számta­lan módon variálható. A BNV nagydíjas Tini if­júsági bútor viszonylag olcsó, és méretrendszere, fóliás bevonata lehetővé teszi, hogy a fiatalok ap­ránként, darabonként ve­gyék majd meg. Több, már ismert termék — például a Kanizsa MD gyártmánycsaládja — ja­vított, továbbfejlesztett változatban látható. A Ti­­sza-gyár konyháinak egy részébe beépítette a hű­tőgépet is. Az már ke­vésbé tetszik, hogy né­mely konyhabútor üveg-, illetve textilbetétet ka­pott, amit sem a célsze­rűség, sem az esztétikum nem indokol. A kiállításon elválik egymástól az állami és a szövetkezeti bútoripar, ennek oka, hogy az utób­bi majdnem kizárólag ex­portra termel. A szövet­kezetek bemutatóján fő­ként stíl-, stilizált és rusztikus bútorokat lát­hatunk s összevontan tárják a látogatók elé a hasonló jellegű kisbútoro­kat. A mátravidéki szö­vetkezet a belkereskede­lemnek is ajánlja három-­ féle mélységben és há­romféle felülettel készült rusztikus fenyőbútorát. Szép, szép, de vajon reá­lis-e, hiszen köztudottan ritka és drága kincsünk a fenyő. Alapvetően új bemuta­tóval jelentkezik a Bú­toripari Fejlesztési Inté­zet: terveket, prototípu­sokat ajánl az iparnak, tehát valóban a gyárt­mányfejlesztést szolgálja. A termelők gondjainak ismeretében bútorverete­­ket, vasalásokat is kiál­lít. Mi a véleménye a be­mutatóról Filep István­nak, aki minden eddigi, összesen tizenöt Otthon­­kiállítás főrendezője volt? — A haladást az idén főként abban látom, hogy a gyárak kialakították sa­ját karakterüket —mond­ja,­­ a BUBIV például zömmel modern, elemek­ből álló termékekkel je­lentkezik, amilyen a Ré­ka, vagy a Horizont. A Kanizsa főként stilizált, rátétes, enyhén nosztal­gikus bútorokat állít ki. A Cardóra a modern for­málás a jellemző, s az olyan felületi díszítések, amelyek oldják a bútorok ládajellegét. A leglátvá­nyosabb fejlődést a Szat­­már mutatja, amely komplett lakószobáival eddig az elmaradottabb ízlést szolgálta, most vi­szont elemes bútorral, a gyártásra előkészített Sza­­mos-családdal elendkezik. Kritikai észrevétel? Ke­vés a színes bútor, pedig a Hobby sikere is jelzi, lenne rá igény. Nagyon messzire jutottunk az el­ső, az 1965-ben, a Város­ligetben megrendezett Otthon-kiállítástól, s nemcsak az ízlés fejlő­désében. Az akkori áru­hiány helyébe mára szép választék és bőséges kí­nálat lépett. Már ami a bútorokat illeti. Ám az otthonba — és az Otthonba — sok minden más is kell az edényektől a függönyig, a szőnyegtől a lámpáig. A legelszomorítóbb képet az utóbbiak nyújtják. A VBKM csillárjai nemcsak elavultak, hanem el sem férnek a házgyári laká­sokban, a szarvasi szö­vetkezet kiállítását pedig a csicsás ernyők, az ara­nyozott porcelánok, a tartalom nélküli formák jellemzik, tombol a giccs. (Nem véletlen, hogy a bútorok között szinte ki­zárólag import világító­­testeket helyeztek el.) A lakástextilekkel va­lamelyest jobb a helyzet; a Latex érdeme, hogy olyan sötétítőfüggönyöket is hozott, amelyek össz­hangban vannak bútor­szöveteivel. Kevés a sző­nyeg, különösen a mo­dern mintázatú, a kelle­mes színhatású. A für­dőszobák nem sok újat mutatnak, a fal- és pad­lóburkoló csempék vál­tozatosak. Gyönyörű az üvegipar kiállítása, ám kitűnik belőle, hogy szinte mindent csak ex­portra szántak. Akik már használták, állítják: ki­válóak a városlődiek Rö­­mertopf utánzatai, a ma­gyar cserépedények, ame­lyek a Var­ma nevet kap­ták, és elnyerték a vá­sárdíjat is. Ideje tehát, hogy a lak­­berendezés egyéb kellé­kei is felnőjenek a búto­rok színvonalára, mert csak­ így tudjuk otthonun­kat harmonikusan be­­rendezni Gigam A Tini elemes bútorcsalád (Batha László felvétele) Október: takarékossági hónap Az idén először október lesz a takarékossági hó­nap. Az Országos Taka­rékpénztár a KISZ-szel, a szakszervezettel, a Nép­fronttal és a helyi taná­csokkal közösen rendezik meg. A célja az, hogy felhívja a figyelmet a ta­karékosabb életmódra. Az OTP, amelynek betétállo­mánya elérte a 140 mil­liárd forintot, bemutat­ja majd azokat a takaré­kossági formákat, ame­lyek segíthetnek megol­dani egy-egy társadalmi réteg anyagi gondjait, így például nagy figyel­met szentelnek a fiata­loknak, nevezetesen a fiatal házasok segélyezé­sének, és az ifjúsági ta­­k­ar­ékb­etét k­ön­y­v­ek­n­ek. Foglalkozást keresők , állást kínálók Új vonások a munkaerő-gazdálkodásban Csökken az ipar, nő a szolgáltatás létszámigény­e Együttműködési szerző­dést kötött a Győr-Sopron megyei Állami Építőipari Vállalat, a megyei Köz­mű- és Mélyépítő, vala­mint a Tanácsi Építő Vállalat, hogy a hatéko­nyabb munka érdekében a kevéssé kihasznált te­rületekről átengedik egy­másnak a munkaerőt. Új vonás ez a munkaerőgaz­dálkodásban. Milyen egyéb tapasztalatokkal szolgál az állást keresők és a munkahelyet kínálók körében az idei esztendő? Nemcsak Győrött töre­kedtek a meglevő munka­erő célszerűbb hasznosí­tására, hanem országszer­te. Bár az év első felében 75 ezerrel dolgoztak keve­sebben (az úgynevezett anyagi ágazatokban), mint tavaly ilyenkor. Ritkán okozott gondot a koráb­ban oly sokszor mumus­ként emlegetett „munka­erőhiány”. A termelésnö­vekedés ütemének vissza­esése mellett a kereset­szabályozás változásai is hozzájárultak a munka­erőmérleg javulásához, örvendetes, hogy a ko­rábbinál kisebb létszám­mal oldja meg feladatait az ipar, az építőipar és a mezőgazdaság. A kérdés viszont az, hogy hová tűntek a szóban forgó em­berek, hiszen nem lettek munkanélkülivé? A vizs­gálatok szerint az iparból szívesen, mennek a javí­tó- és szolgáltató válla­latokhoz, a tsz-mellék­­üzemágakba, sőt, egyre többen vállalnak munkát a magánkisiparban. Rá­adásul a lakosság életkori összetétele is változott: az idén 10 ezerrel kevesebb fiatal állt munkába, s 11 ezerrel mentek többen nyugdíjba, mint tavaly. Sajnos, a belkereskede­lemben is csökkent a dol­gozók száma, holott — éppen a lakosság udva­riasabb kiszolgálása, jobb ellátása érdekében — több emberre lenne szükség. Elhelyezkedési lehetősé­gek vannak az oktatási és főként az egészségügyi intézményekben, valamint a közmű- és szolgáltatási hálózatban is. A fővárosi közlekedésiben — például a BKV-nál, a Taxinál és a FÖSPED-nél — 21 szá­zalékkal több dolgozót tudnának foglalkoztatni, mint tavaly ilyenkor. Bár a vállalatok ma már nem törekednek min­denáron új dolgozók fel­vételére, sok helyütt a kilépőket, nyugdíjba me­nőket nem pótolják, s az em­berek jobban megbe­csülik munkahelyüket, mint az elmúlt években. Vannak továbbra is „hiányszakmák”. Főként az iparosodott megyékben keresnek gépi forgácsoló szakmunkásokat, állandó a kereslet — főként a fő­városban — segédmunká­sokból, villamos- és­ tro­libuszvezetőkből, fonó- és szövőnőkből, ugyancsak keresettek a gyors- és gép­írónők, a bérelszámolók. (A Fővárosi Tanács mun­kaközvetítő hivatalaiban fél év alatt 36 ezren for­dultak meg, s közülük 24 ezren el is helyezked­tek az ajánlott munka­helyeken.) Ugyanakkor például Szabolcsban és Nyírségben évente csak­nem 10 ezer fiatal éri el a munkaképes kort, de a környékbeli üzemek csak minden másodikat tudják foglalkoztatni. Különösen a közgazdasági szakközép­­iskolát végzettek, az iro­dai állásokra pályázó lá­nyok és fiúk vannak ne­héz helyzetben. A vállalatokra eddig a spontán munkaerőmozgás nyomta rá a bélyegét or­szágszerte. A munkaerő­helyzet alakulása nyomán viszont lehetőség kínál­kozik a munkaerő minő­ségi cseréjére, a fegyel­mezetten dolgozó és szak­képzett munkavállalók fokozott megbecsülésére. V. J. 3 Bontás és építésS­ zétrombolom és újat építek — mondja a várat építő gyerek, és elképesztő kitartással variálja a színes építőkockákat. A szülők elége­detten néznek össze, így tanul a gyerek. De mit mondjunk mi, amikor azt látjuk, hogy tervezőink és építészeink olykor legalább olyan könnyedséggel ítélkeznek egy-egy ház, park vagy va­lamilyen más épület sorsáról, mint hajdan gyermekként tehették. Lebon­tani , újat építeni. Ki ne hallott volna már a szanálásokkal kapcsolatban el­rettentő példát: frissen tatarozott, alig­hogy korszerűsített lakóházat bontot­tak le, pusztán azért, mert útban volt. Csak azért, mert így kényelmesebb és egyszerűbb. Tévedés ne essék: minden értelmes ember tudja, hogy a városépítés, a vá­rosrendezés áldozatokkal jár. Nem is erről van szó. Kell a hely az építőknek, a kivite­lezők csak megfelelően „letisztított” területre hajlandók kivonulni; nem véletlen, hogy például a foghíjbeépí­tésekre egyszerűen nem lehet kivite­lezőt találni — érvelnek a várospoliti­kusok. S ez részben igaz is. Legalábbis igaz volt. Sokszor túl könnyen mond­ták ki a végső szót: szanálni. Ha az utóbbi 10—15 év statisztikáját nézzük, kitűnik, hogy a fővárosban például 1965—1970 között 59 ezer új otthon építése 5150 lakás lebontásával járt. A mostani ötéves tervben, 1975— 80 között 86—87 ezer új lakást csak 23—24 ezer(!) bontásával tudnak fel­építeni. De vegyünk még egy példát! A jelenlegi ötéves tervben Budapesten tavaly került tető alá a legtöbb új ott­hon: 18 016. Ám ez nem „tiszta növe­kedés”. Az elmúlt esztendőben 5470 lakás szűnt meg. Ez a szám is az ed­digi legmagasabb ebben a tervciklus­ban. Igaz, a megszüntetett lakásoknak csaknem kétharmada egyszobás volt. Ám évek óta lassú, de egyenletes nö­vekedést mutat a lebontott kétszobás lakások száma is. Tavaly ez megköze­lítette a 20 százalékot, s ez nagyobb arány, mint a mostani ötéves terv más éveié­­ontás nélkül elképzelhetetlen a korszerű várostervezés. Mégis el­­gondolkoztatók a méretek és az arányok. Éppen ezért rendkívül fontos és időszerű a főváros vezetőinek az az elhatározása, hogy tüzetesen újból fe­lülvizsgálják a szanálási kerteket, ala­posan megnéznek külön-külön minden egyes bontásra ítélt épületet, egyéb lé­tesítményt, nem kínálkozik-e gazdasá­gosabb, jobb megoldás a bontásnál. Ha eddig nagyvonalúan bontottunk, mi a garancia arra, hogy a jövőben másként lesz? Az látszik garanciának, hogy a várospolitikusok elhatározása nem most, nem ebben az esztendőben született. 1978. január 1-én új főosz­tályt hívtak életre, amelynek egyik legfontosabb feladata a többi között éppen az, hogy a főváros­ beruházásai a lehető legkörültekintőbben bonyo­lódjanak anyagi és minden más szem­pontból. A nagyobb energiát, több fi­gyelmet, a szakadatlan helyszíni isme­retet és ellenőrzést követelő munkának köszönhető, hogy végül is négyezerrel kevesebb otthont bontanak le az ere­detileg elgondoltnál. A Fővárosi Tanács beruházási fő­osztályának szakemberei jól tudják, hogy mindig is fontos volt, de most, a gazdálkodás feltételeinek szigorúbbá válása idején igazán szükség van a lehető legjobb gazdálkodásra. Pénz­ügyi lehetőségeink már most — s ez a jövőben mindinkább így lesz — sze­rényebbek, mint ahogy azt jó néhány éven át megszoktuk. Át kell értékelni az eddigi gyakorlatot. Ezekben a hetekben és hónapokban készül a főváros hatodik ötéves tervé­nek javaslata. A tervezés egyik sar­kalatos pontja a gondos terület-előké­szítés. Jelenleg már az 1982—83-ban átadandó lakások építési előkészületei folynak. Nem mindegy, hogy a követ­kező tervidőszakra várható 85—90 ezer új otthon felépítéséhez mennyi régit kell szanálni.­izonyos, hogy a nyolcvanas évek­ben elkészült otthonok sem épít­hetők fel bontás nélkül. Az elöre­gedett lakásépületek lebontását már csak azért sem úszhatjuk meg, mert sok még az egészségtelen, életveszé­lyesnek nyilvánított ház a fővárosban. De hát éppen ezért is rendkívül fontos a lelkiismeretes előkészítés, a helyes bontási arány megtalálása, mert ha nagyvonalúság nélkül csak azt bont­juk le, amit szükséges, a még lakha­­tóakat megőrizzük, rendben tartjuk, ameddig csak célszerű költeni rájuk, akkor több lakásunk lesz. Ez pedig nemcsak az egyéneknek kedvező, hanem a népgazdaságnak is. Kovács Ildikó B­B Jelzőközpont Paksra Az MMG Automatikai Művek kecskeméti gyá­rának szakemberei ter­vezték és készítik a Paksi Atomerőmű biztonság­­technikai jelzőközpontját, amely tűz, füst és egyéb veszélyek ellen véd. A kecskemétiek új berende­zése csupán tizedannyi helyet foglal el, mint a hasonló régi gyártmá­nyaik.

Next