Népszava, 1982. február (110. évfolyam, 27–50. sz.)
1982-02-06 / 31. szám
NÉPSZAVA 1982. FEBRUÁR 6., SZOMBAT Előtérben a közös cselekvés Tanácselnökök és népfront bizottsági titkárok megbeszélése a Parlamentben —■ Sarlós István felszólalása A közös cselekvés új formáiról, a településfejlesztést szolgáló társadalmi munka szervezésének, értékelésének kérdéseiről tanácskoztak pénteken a Parlamentben a főváros és a megyei tanácsok elnökei, valamint a Hazafias Népfront fővárosi, megyei bizottságainak titkárai, akik értekezletük másik felében időszerű egyházpolitikai kérdésekről hallgatták meg dr. Miklós Imre államtitkárnak, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének a tájékoztatását. A tanácskozáson — amelyet Papp Lajos államtitkár, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke vezetett — részt vett és felszólalt Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. Az eszmecsere résztvevői korábban kézhez kapták a Hazafias Népfront Országos Tanácsa titkársága és a Minisztertanács Tanácsi Hivatala együttes irányelvének tervezetét. Ehhez fűzött szóbeli kiegészítést Szentistványi Gyuláné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára. Ezután Rajt Miklósnak, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnökhelyettesének korreferátuma következett, majd Sarlós István szólalt fel. Hangsúlyozta, hogy az irányelvek valóban elveket rögzítenek és nem aprólékos, szűkítő hatású kötöttségeket tartalmaznak. Megvalósításuk alapfeltétele, hogy meglegyen az együttműködési szándék tanácsok és népfrontbizottságok között. Ehhez gyakran írásos dokumentáció, „papír” sem kell: ha a községben vagy a városban a tanácselnök és a népfrontbizottság titkára megérti egymást, személyes kapcsolatuk jó, akkor együttműködésük is gyümölcsöző lesz. A Hazafias Népfront főtitkára a népfrontbizottságok fontos feladataként jelölte meg, hogy sajátos módszereikkel segítsék a tanácsiak munkáját, ha kell, védjék meg az esetenkénti méltatlan támadásoktól az államigazgatási szervek tisztségviselőit. Az együttműködésről szólva Sarlós István megállapította, hogy mindkét „intézmény” a társadalom minden ügyével foglalkozik. Ezért nem feltétlenül indokolt, hogy a tanácsok minden — akár igen apró — ügyben is kikérjék a népfront véleményét, mert ez a döntés halogatásával, a felelősség áthárításával járhat. A tanácstagi beszámolókról szólva a Hazafias Népfront főtitkára kifejtette: azok akkor lehetnek tartalmasabbak, ha a választott képviselőnek van miről beszámolnia, tájékozott nemcsak szűkebb környezete ügyeiben, hanem okos agitációval tud foglalkozni szélesebb társadalompolitikai kérdésekkel is. Ilyen, tartalmas beszámolók nyilván több érdeklődőt is vonzanak. A tanácstagok vállára egyébként sok teher nehezedik, feladatukat megtisztelőnek szokás nevezni, ám gyakran mégsem kapják meg a megfelelő tiszteletet. Kevesebb fölösleges teher, nagyobb közmegbecsülés , e tényezők együttesen tehetik hatékonyabbá a tanácstagok munkáját. A választási demokratizmus fejlesztési kérdéseinek elemzése után Sarlós István a társadalmi munkákról szólva hangsúlyozta: társadalmi munkát végeztek. Az értékeléskor azt vegyék figyelembe: egy-egy község életében mennyire fontos az a produktum, amelyet lakói társadalmi munkában hoztak létre. Az élenjárókat pedig az eddiginél is jobban meg kell becsülni, tevékenységüket elismerni. A vitaösszefoglalóban Papp Lajos államtitkár hangsúlyozta, hogy az új irányelvterv, keret. (MTI) Ferencsik János kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Ferencsik János kétszeres Kossuth-díjas karmesternek, a Magyar Népköztársaság kiváló művészének, a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatójának kiemelkedő művészi tevékenysége elismeréseként, 75. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság rubinokkal ékesített zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át pénteken. Jelen volt a kitüntetés átadásánál Pozsgay Imre művelődési miniszter. Végső búcsú Zgyerka Jánostól Elvtársainak, barátainak, harcostársainak, tisztelőinek hosszú sora kísérte utolsó útjára pénteken a sárisápi temetőben Zgyerka Jánost, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő személyiségét, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének elhunyt tiszteletbeli elnökét. A vörös drapériával szegélyezett, koszorúkkal övezett ravatalnál díszőrséget álltak párt- és állami életünk vezető személyiségei, ott voltak a gyászszertartáson az ország valamennyi szénmedencéjének képviselői is. Simon Antal, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke a bányászok nagy családja nevében búcsúzott az elhunyttól. Elmondotta, hogy Zgyerka János neve elválaszthatatlanul összeforrt a magyar munkásmozgalommal. Szívéhez legközelebb a bányászok álltak, sokat tett sorsuk jobb ráfordításáért. A felszabadulás után a bányászszakszervezetfőtitkáraként, majd bányaigazgatóként, s később mint a szakszervezet elnöke a legnehezebb időkben is szenvedélyesen kiállt a bányászok jövőjéért. Gyászunkban osztozik a bányászok nemzetközi családja is, hiszen küzdelmes élete során bárhol is járt, példát mutatott hazafiságból és internacionalizmusból, szívügye volt más népek, más országokban élő munkások, főként a bányászok , sorsa, élete is. Ezúton Dékán Sándor, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének elnökségi tagja búcsúzott Zgyerka Jánostól, az antifasiszta fegyveres harc kimagasló vezetőjétől. Harcostársunkat — mondotta — a legnehezebb időben is hűséges, igaz bajtársnak ismertük meg. Nem ismert félelmet, életét az ország függetlenségének és szabadságának kivívásáért folytatott harcnak szentelte. 1944-ben ő szervezte meg a sárisápi partizáncsoportot, tevékenységnek nem szabad versennyé, versengéssé válnia, értékelésekor ne a forintszemlélet legyen a mérce. Vagyis ne az a közösség, város, vagy község legyen feltétlenül a legismertebb, ahol a legnagyobb forintértékű amelynek tagjai nagybetűkkel írták hazánk történelmének lapjaira a község nevét. Sárisáp lakosságának nevében Nánai Istvánné, a községi pártbizottság titkára búcsúzott el Zgyerka Jánostól, a falu szülöttétől. Zgyerka János hamvait a munkásőr raj díszsortüze közepette és az Internacionálé hangjai mellett bocsátották a sírba. A sírhalmot társadalmi és politikai életünk számos vezetője, harcostársai és barátai koszorúk és virágok sokaságával borították el. A gyászszertartás a bányászhimnusz hangjaival ért véget. (MTI) Nagy bajba jutnék, ha történetesen nem lennék elégedett jelenlegi fizimiskámmal, s elhatároznám, hogy holnaptól mondjuk kutyapofát, vagy medvearcot viselnék szívesen. Netán indiánnak, cowboynak, vagy macskának akarnék látszani. Itt vagyunk ugyanis a farsangnak havában, s immáron második éve álarcok nélkül. A fogyasztó, mert nem ez az első meglepetés éri életében, belenyugszik, és úgy dönt, hogy a vidám rendezvényeken is hétköznapi álarcát fogja csak viselni. A Papírárukészítő Ipari Szövetkezetben például — bár kézenfekvő lenne — nem foglalkoznak szilveszteri és farsangi álarcok készítésével. Úgy tudják, az állami és a szövetkezeti szektorban még senki sem szánta rá magát erre. Mivel az ember nem túl hiszékeny fajta, fölhívja az ÁPISZ vevőszolgálatát. Innen megtudhatja, hogy szilveszterkor és idén egyáltalán nem kaptak álarcokat. Már a tavalyi farsangon is hiánycikk volt, mivel a Piért szállítaná, de külföldről szerzi be. A PIÉRT vevőszolgálata, sajnos, nem tud tájékoztatást, még kevésbé álarcot adni, mert hiánycikk. A KIOSZ kerületi irodáin sem tudnak farsangi álarckészítőkről, viszont elképzelhető, hogy valamelyik játék-, papíráru-készítő vagy műanyagos kisiparos foglalkozik vele. Miután végigtelefonáljuk csaknem az összes szóba jöhető fővárosi kisiparost, a helyzet változatlanul szomorú. Valaki tud valamit, valahol Ópalotán. A másik nyomravezető jel: kérdezzük meg a papírfeldolgozó Ferjáncz Károly bácsit, mert ő csaknem mindent tud. Károly bácsi mérges: — Hogy ki gyárt Magyarországon álarcot? Pontosan ugyanaz, aki papírtrombitát, kalapot, sípot. Egyszóval, boldog-boldogtalan! Mindenféle kétes elem, guberálók, kufárok, csavargók, a Csérytelepen összeszedegetett hulladék papírból. Nézzen végig szilveszterkor az utcai bazársoron. Ott láthatja hosszú, tömött sorban mindazt, ami hiánycikk. Az persze más kérdés, hogy ezek az emberek 15 forintért adják azt a papírtrombitát, amit mi itt az üzletben még december 31-én este tíz órakor is háromért árusítunk. — Viszont, ha mindenki gyártja, miért nincs álarc? — Mert valójában megfoghatatlan rejtély, hogy ki is gyártja. Ismerem a kollégákat, egyetlenegyet se tudok, aki ilyesmivel foglalkozik! Ennek ellenére időnként megjelennek nálam ügynökök, akik álarcokat kínálnak eladásra. De, ahogy mondják, ők sem ismerik a forrást! — Keresnék ezt az emberek? — Vinnék, mint a cukrot! A sima álarcot, a festett, a szemüveges álarcot, a kivágott álarcot, mindent. — Akkor miért nem csinálják legálisan. — Nézze, én például szívesen csinálnám, itt a város szívében el is kelne, de hát nincs engedélyem, csak papírra. De ne feledje a szavam: az idei szilveszterre elő fogok rukkolni az álarcokkal — papírból! Márpedig Károly bácsinak hinnünk kell, hiszen épp most foglalkozik a szerpentin készítésével. Az illetékesek nem is rég nagyon komolyan azt nyilatkozták: a szerpentin egyszer és mindenkorra megszűnik, mert arra nincs lehetősége a népgazdaságnak, hogy a devizával dobálódzék. Ferjáncz Károly azóta megcsinálta a szerpentint, olyan hulladékpapírból, amely egyébként a Dunába került volna. Ezzel együtt, amikor a Corripacknál kopogtatott hulladékba menő papírért — no, nem ingyen gondolta volna —, ráreccsentek: maszeknak nem adunk! Az Állami Nyomda telefonját is hiába várja hónapok óta. Azt is mondja, hogy a használt lottószelvényekből rögtön, színezés nélkül készíthetné a szerpentint, de persze azt se kapja. ) Ferjáncz Károly egykor híres pilóta volt. 1933 óta dolgozik papírral, ahogy meséli, szinte beleszületett a szakmába, jószerével már papírba csomagolták pályás korában. Idézőjelben mondja: most, hogy már rég elmúlt szerelme a repülés iránt, most ő dolgozik, s hagyja, hogy a fia élje ki a gépek iránti nagy szerelmet. Fia, Ferjáncz Attila autóversenyző, az EB harmadik helyezettje. — Egy darabig még biztos dolgozom. Noha két mankóval járok, be kell jönnöm, mert az autóversenyzés sokba kerül. Tudja, hány millió értékű papír megy ma a szemétbe, takarékosság, környezetvédelem ide, vagy oda?! Az Állami Nyomda gondnokától érdeklődünk papírügyben . — Havonta átlagosan 35 mázsa hulladékpapírunk keletkezik. Ennek egy részét a pilisvörösvári MÉH vásárolja meg 65 fillérért, illetve 36-ért. Négy-öt kisiparossal is kapcsolatban vagyunk, ők 5,60-ért veszik. A lottóigazgatóság budapesti körzeti irodáján azt mondják, hogy a már használt lottószelvényeket „leselejtezik”, előre csomagoltan a MÉH-nek adják el. — Miért nem a kisiparosoknak, akik többet adnának érte? — Ezt nem tudom megmondani. Ezt az ügyet lassan alighanem álarc jelenségnek nevezhetnénk. Álarc van, de nincs. Bízva tehát abban, hogy Ferjáncz Károly kísérletei sikerrel járnak, addig is az ember mit tehet? Fejébe nyom egy koronát, borvirágos orrot ölt, mint fotós kollégám, vagy pléhpofát vág, mint annyian, akik kevés dolgon lepődünk már meg. Szántó Péter Ha nincs más megoldás A kisiparos műhelye Danis Barna felvételei Fővárosi gondoskodás az idősekről Mit tett és mit tesz a Fővárosi Tanács az idősek támogatásáért — erről a rendkívül fontos társadalompolitikai kérdésről tájékoztatta a lapok munkatársait pénteken a Városházán dr. Csizmadia Tibor, az egészségügyi főosztály helyettes vezetője. A feladatok nagyságát jól érzékelteti, hogy míg 1970- ben 458 ezer volt a nyugdíjaskorúak száma a fővárosban, tavaly már ez a szám elérte a 492 ezret és 1985 végén, várhatóan 507 ezer lesz. Az orvostudomány fejlődésének és az életkörülmények javulásának következtében növekszik a 70 éven felüliek aránya. A nyugdíjkorhatárt elérők csaknem 10 százaléka még aktív kereső, 15 százalékuk pedig a nyugdíj mellett rendszeresen dolgozik. A nyugdíjasoknak csaknem a fele saját jogán nyugdíjas, ennél valamivel több az özvegyi nyugdíjasok, illetve a járadékosok száma. Amint az adatokból kiderül: 35—40 ezer olyan idős ember él Budapesten, aki valamilyen gondozásban, vagy segélyben részesül. Az alacsony nyugdíjasok, érthetően, legfőképpen pénzbeli segítségre szorulnak: 1970-ben 24 millió forintot, tavaly már 74 milliót, az idén pedig 80 millió forintot fordít a főváros erre a célra. Mintegy másfél évi előkészítő munka után — a Szakszervezetek Budapesti Tanácsának kezdeményezésére — a kerületi szociálpolitikai csoportok és a társadalmi szervek közreműködésével 1978-ban felmérték az akkor legkevesebb nyugdíjban részesülők helyzetét és igényét. Csaknem 100 ezer idős embert kérdeztek meg. S azoknak körében, akik a legkevesebb nyugdíjat kapják, a segély iránti igény volt az első számú kívánalom. Sokan kértek úgynevezett házigondozást, sőt szociális otthoni elhelyezést is. A 70 éven felüliek 40 százaléka egyedülálló és koránál fogva esendő. Közülük nagyon sokan, hétköznapi gondjaik ellenére, ragaszkodnak függetlenségükhöz, nem szívesen mennének szociális otthonba és elköltözni sem szeretnének régi lakhelyükről. A felmérés egyértelmű tanulsága, hogy a szociális gondoskodást a lehető legszélesebb körűen kell alkalmazni, mindig úgy, hogy az egyénnek a legjobban megfeleljen. Nagyon bevált a házi szociális gondozás, most már főfoglalkozásban erre 311-en vállalkoznak a fővárosban, a tiszteletdíjasok száma 2500-ra emelkedett. Egyre többen igénylik a napközi otthonokat, amelyekből ma már Budapesten ötvenhárom van, s a hatodik ötéves tervben újabb 35 létesül, így 1985 végén csaknem ötezren részesülhetnek ilyen ellátásban. A 60-as évek végén épült fel a fővárosban az első nyugdíjasház. Ma már tízet tartanak nyilván, s a sikerre való tekintettel a főváros vezetői újabb 16 építését határozták el. Fontos tudni, hogy az érintettek gondjaikkal, problémáikkal a kerületi tanácsokat kereshetik fel. K. I. Klubélet Óbudán, a Harrer Pál utcai nyugdíjasok házában Batha László felvétele Magyar-szovjet agrokémiai tárgyalások Alekszej Petriscsev, a Szovjetunió ásványi és műtrágyagyártási minisztere — aki Méhes Lajos ipari miniszter meghívására tartózkodott hazánkban — pénteken elutazott Magyarországról. A két miniszter áttekintette a magyar—szovjet agrokémiai kormányközi egyezmény végrehajtásának menetét, a további feladatokat és megvizsgálták a két minisztérium közötti kapcsolatok elmélyítésének lehetőségét. A szovjet miniszter meglátogatta a Borsodi Vegyi Kombinátot, az Észak-magyarországi Vegyiműveket, és az Alkaloida Vegyészeti Gyárat. Alekszej Petriscsevet fogadta Marjai József miniszterelnök-helyettes. Díszoklevelet kapott a Telefongyár a Szovjetunió magyarországi kereskedelmi képviseletétől. A Szovjet Kultúra és Tudomány Házában pénteken tartott ünnepségen Viktor Ocseretin kereskedelmi képviselő adta át a kitüntetést a gyár gazdasági, politikai és társadalmi vezetőinek. Az oklevélátadáson ott volt Gábor András ipari és Ambrus János külkereskedelmi miniszterhelyettes. Közélet Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Új-Zéland nemzeti ünnepe alkalmából táviratban üdvözölte Sir David Beattie főkormányzót. Molnár Ferenc, az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának helyettes vezetője, február 1—5. között a Bolgár Kommunista Párt KB meghívására, pártmunkásküldöttség élén látogatást tett Bulgáriában, tanulmányozta a művészeti élet pártirányításának kérdéseit. A küldöttséget fogadta Sztojan Mihajlov, a BKP KB titkára. Ülést tartott a XVII. kerületi pártbizottság Ülést tartott az MSZMP XVII. kerületi bizottsága, amelyen részt vett Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára. A pártbizottság Gregor Gábort kooptálta soraiba, majd megválasztotta a kerületi pártbizottság első titkárának. (MTI) 5