Népszava, 1984. szeptember (112. évfolyam, 205–230. sz.)

1984-09-09 / 212. szám

NÉPSZAVA 1984. SZEPTEMBER 9., VASÁRNAP Podmaniczky Frigyest, a „kockás bárót” amúgy is kis­sé bolondnak tartotta az 1870-es évek Budapestje, de amikor azzal az ötlettel állt elő, hogy a régóta szorgal­mazott önálló dalszínházat a­­ kiépülőférben levő Sugár úton, a Hermina mezőn kell felépíteni, a báró észbeli fo­gyatékosságát végképp iga­zolva látták. A Hermina mező ugyanis abban az időben a város szé­le volt, s nem bírt egyéb nevezetességgel, mint hogy a közepén elterülő tavacská­ban dúsan nőtt a sás és a nád, s bőséggel laktak a bé­kák nemzetségei. A mező szélén meg néhány rosszhírű kocsma és fogadó állt (vagy inkább düledezett), melyek­ben a hirtelen megduzzadt lakosságú nagyváros kétes, vagy már nem is kétes ele­mei tanyáztak. Azt tartották, hogy azok a betyárok, aki­ket Ráday csendbiztos kivert az Alföldről, most a nagyvá­ros vadonába húzódtak, s egyik kedvenc helyük épp a Hermina mező (vagy felleng­­zősebb névvel: Hermina tér) volt. Errefelé még a szálas ter­metű Podmaniczky báró is fokossal és megtöltött pisz­tollyal járt alkonyat után. Hát hogy is ne lenne bolond a báró, még ha százszor is a Fővárosi Közmunkák Taná­csának az alelnöke, ha ide, békák és betyárok-­­birodal­mába akarja felhúzni az Eu­rópa csodájának szánt Ope­raházat — mikor több re­mek telek is kínálkozik er­re a célra. Az egyik legjobb a Váci körút elején, az evan­gélikus templommal szem­ben (a mai Engels téri par­koló helyén), a másik meg az újonnan nyitott Sugár út kezdeténél, a Váci körút sarkán (a Bajcsy-Zsilinszky út és a Népköztársaság útja kereszteződésében, ahol ma a három utcára néző, hatal­mas, volt Fonciére épület áll). Igen ám, de ez a két telek be volt építve. Ezeken bontani is kellett volna, ezért az áruk roppant magas volt, az amúgy is méregdrága te­lekáraknál is borsosabb. A Sugár út eleji telket például 1 millió 800 ezer forintért lehetett volna megvenni. A Hermina mezei telek viszont csak 300 ezer forintba ke­rült, ráadásul a Sugár úti front volt csak hangsúlyos, csak ide kellett díszes hom­lokzatot építeni, nem volt szükség bontásra, s elegendő hely állt rendelkezésre a (csúf mai szóval) felvonu­lási épületekhez is. 1884. szeptember 27-én végre elkövetkezett a meg­nyitás napja. Rendbehozták kissé a környéket is, hogy I. Ferenc József császár és ki­rály, meg a felvonuló udvar­tartás, és a születési és pénz­arisztokrácia ne botránkoz­­zék meg, milyen helyre is került ez a valóban pompás épület. A belépőket speciá­lis megoldású gázvilágítás fogadta (a gázt víz helyett glicerinen vezették át, így fényesebben és tisztábban égett), de a színpadon már villanyvilágítás volt. A dísz­páholyban, a színpaddal szemközt, az uralkodó és kí­sérete foglalt helyet, a jobb oldali proszcéniumpáholyban pedig Erkel Ferenc, a het­­venhárom éves mester, akit főzeneigazgatónak neveztek ki. Podmaniczky Frigyes, aki az építkezés kezdetétől, 1875- től az Operaház intendánsa volt (1886. június 24-ig), megélte hát élete nagy nap­ját: az 1200 főt befogadó nézőtéren helyet foglalók most már elhitték, hogy le­het operaházat építeni a Hermina mezőn, és hogy ez az operaház semmivel sem kevésbé fényes, vagy korsze­rű, mint Európa bármely modern operaháza, Párizstól Bécsig. Hogy a művészi munká­hoz is milyen remek keretet és lehetőségeket ad, azt is hamarosan megtapasztalhat­ták a jelenlevők. Az ünnepi műsor a következő volt: Er­kel Bánk bán című operájá­nak előjátéka és teljes I. felvonása; Erkel Hunyadi László című operájának nyi­tánya, s végül: Wagner Lo­hengrin című operájának nyitánya és I. felvonása. Az Erkel műveket a zeneszerző fia, az Operaház első kar­mestere, Erkel Sándor vezé­nyelte, a Lohengrint Wagner zenei örökségének letétemé­nyese, Hans Richter. A szín­ház akusztikája kifogásta­lannak bizonyult, a színpadi gépezet mozgatása pedig bá­mulatos hatásokat ért el (nem kevésbé a villanyvilá­gítás). A két operafelvonás közötti átdíszletezés koráb­ban, a régi Nemzeti Színház­ban, de még az új Népszín­házban is, gyakran fél órát vett igénybe — itt most ti­zenkét perc alatt végezte el mindössze hat díszletmun­kás. Pusztán érdekességként: a színházban egy földszinti vagy I. emeleti páholy (az egész, nem egy szék) 12 fo­rintba, egy földszinti ülés az első tíz sorba 3,50 forintba, a III. emeleti erkély 1. sorá­ba 2,50 forintba került. A legolcsóbb hely a III. emele­ten 1,20 forint volt. 1873 tavaszán kezdődtek a tervezés előkészületei. Ek­kor kérték fel a már neves építészt, Ybl Miklóst, a Sugár út beépítésének egyik tervezőjét, hogy készít­sen ő is vázlatot az Operaház kiírandó tervpályázatára. A vázlatok oly jól sikerültek, hogy a későbbi szűk körű pályá­zaton Ybl is indult. Elég pontos elképzelések és megkötések szabták meg a tervek fő vonásait: a főhomlokzat épüljön reneszánsz stílusban, fogadjon be a színház körülbelül két­ezer személyt, s a költségek — a felszerelésekkel, berende­zésekkel együtt — ne rúgjanak többre 1 millió 600 ezer—2 millió forintnál. A pályázatot végül is Ybl nyerte, bár az ő költségvetése igen magas volt: 3 millió 31 ezer 528 forint. Ezért a terveket többször is módosítania kellett. Több kisebb és két nagy átdolgozás után jött létre a ma is látható épület külső és bel­ső formája. 1875. október 11-én kezdték a földmunkákat; az első talicska földet Podmaniczky Frigyes ásta ki. A nagy álom megvalósulása megkezdődött. 1878 novemberében elkészültek a kőművesmunkákkal 1879 őszén tető alá került az épület. A költségek kiutalása nem mindig ment simán, de azért 1882 tavaszán már meg­rendelték a bécsi Asphaleia cégtől a hidraulikus színpad­­technikai berendezéseket (melyek aztán a korszak építészei­nek és operaművészeinek csodálását vívták ki, s kifogástala­nul szolgáltak is több mint nyolcvan esztendőn át). E beren­dezéseken kívül csak a nézőtér hatalmas, 30 mázsát nyomó bronzcsillárja a külföldi munka, ezt Maimban készítették, és csak közvetlenül a megnyitás előtt szerelték fel. Az Ope­raház minden egyéb berendezése, felszerelése hazai munka volt. Gondos számadások megőrizték, mennyit kapott Ybl Mik­lós az Operaházzal kapcsolatos tervezői és egyéb tevékeny­ségéért. Ha mindent összeadunk, a kor fogalmai szerint ha­talmas összeg, 156 ezer forint jön ki, hiszen azokban az évek­ben a legjobban fizetett gyári szakmunkások napi bére 2 fo­rint körül volt, a kőműveseké 1 forint 20 krajcár körül, a napszámosoké legfeljebb 80 krajcár, de inkább csak 50 kraj­cár. Ugyanakkor egy miniszter fizetése 10—12 ezer arany­ko­rona volt évente, azaz 20—24 ezer forint. Ybl viszont a terve­zéssel együtt vagy tízévi munkát fektetett az Operaház épí­tésébe. Az ünnepélyes megnyitót azonban megzavarta egy kel­lemetlen esemény. A "kezdés előtt, de már a bejárati ajtók megnyitása után, amikor az előkelő közönség kezdett beáradni a díszes előcsarnokba, az oldalajtókon hí­vatlan vendégek léptek be. Az egyszerű emberek, köztük sok fiatal, nem akartak semmit, csak szerették volna belülről is látni a csodálatos épületet. Nem inzultáltak senkit, nem tör­tek, zúztak, csak kíváncsiak voltak. A jelenlevő rendőrök azonban, talán ijedtükben is, hogy mi lesz, ha a „csőcselék" még Ferenc József és a többi méltóság megérkezésekor is az épületben tartózkodik, durván rátámadtak a békés kíváncsis­kodókra, kardlappal verték ki őket az előcsarnokból, a lép­csőházakból. Nagy botrány lett belőle, a budapesti sajtó nem hagyta szó nélkül az eseményt. A hírhedett rendőr-főka­pitánynak, Thaisz Eleknek nem ez a malőr okozta a buká­sát, mert volt az ő számláján épp elég, a vesztegetés elfoga­dástól a bordélyházak bevételében való részesedésig­­, de talán az operaházi botrány adta meg a végső lökést ahhoz, hogy Thaisz a máriabesenyői kapucinusok kolostorába tűn­jön el a közéletből, s egyszerű fráterként ott fejezze majd be eseménydús életét. A Sugár úti palota — aho­gyan megnyitásakor elnevez­ték — megkezdte hát a ma­ga életét. Voltak nagy perió­dusai, álltak élén kiváló ze­nészek, nagyszerű szakembe­rek, s voltak szürke, jelen­téktelen, belső intrikáktól i­zilált évei. A nagy korszakok közé so­rolható Bámnffy Miklós kor­mánybiztosi tevékenységi 1912—1918 között, amikor­­ a kiváló karmester, Ken Aurél volt az igazgató, a Hevesi Sándor rendezett - egyebek közt az Aidát, a Traviatát, a Szöktetést,­­ Varázsfuvolát, a Don Gio­vannit, a Hoffmann meséit Ebben a periódusban kerül színre Bartók Béla két szín­padi műve is: 1917. máju 12-én A fából faragott ki­rályfi, 1918. május 24-én pe­dig A kékszakállú herceg vára. Mindkét bemutatót­­ hosszú éveken át Budapesten működő nagyszerű olasz kar­mester, Egisto Tango vezé­nyelte. A következő nagy egyéniség Radnai Mikló volt az Operaház élén: 1925 től tíz évig vezette a dalszín­házat. Működése alatt — 1926. október 16-án — mu­tatták be Kodály Zoltán Há­ry János című daljátékát, és a másik Kodály-dalművet is, a Székely fonót, 1932. április 24-én. Ekkor kezdte díszletterve­zői és rendezői pályafutását Oláh Gusztáv, ekkor került a színházhoz annak a nagy énekes gárdának a java, akik később, a Radnait kö­vető igazgató, Márkus László (1935—1944) alatt bontakoz­tatták ki képességeiket, és még a felszabadulás után is sok évig ők jelentették a budapesti Opera aranyalap­ját. Palló Imre, Budanovits Mária, Basilides Mária, Szé­kely Mihály, Rosier Endre, Losonczy György, Fodor Já­nos, Rigó Magda, Osváth Jú­lia, Báthy Anna, Delly Ró­zsi, Závodszky Zoltán, Jám­bor László, Maleczky Oszkár, Nagypál László, Szabó Ilon­ka, Udvardy Tibor, Sándor Erzsi, Pataky Kálmán — csak ahogy épp az eszembe jutnak a csodálatos hangok tulajdonosai. 1945-ben az Operaház az egyik legelső művészeti intéz­mény volt, amely megkezdte, újrakezdte a munkát. Február 23-án délután 2 órakor, az úgynevezett alsó ru­határban megrendezték az első hangversenyt, melyen ope­rarészletek, balettjelenetek szerepeltek; egyebek közt a Háry közzenéje, melyet Kodály Zoltán vezényelt, de fellépett a hervadhatatlan érdemű olasz karmester, Sergio Failoni is, és a színház énekesei közül Orosz Júlia, Dobay Lívia, Buda­novits Mária, Palló Imre, Székely Mihály, Fodor János, Nagy­pál László, Sárdy János, Jámbor László és mások. 1945. már­cius 15-én pedig, fél hármas kezdéssel, ünnepi előadásra ke­rült sor, immár a színházteremben. A műsor: Kodály: Psal­mus Hungaricus, vezényel a szerző, énekel Udvardy Tibor; Ady Endre: .. Hadak útja, elmondja: Gobbi Hilda; Erkel: Bánk bán, I. és II. felvonás, vezényel Ferencsik János, Bánk: Palló Imre, Gertrud királyné: Palánkai Klára, Tiborc: Szé­kely Mihály, Petúr: Fodor János, Melinda: Osváth Júlia, Ottó: Udvardy Tibor. De pár nap múlva már repertoárelő­­adások zajlanak: március 21-én a Bohémélet, 25-én a Faust, április 1-én az Aida, 2-án A mosoly országa (mert hogy a­ Le­­hár­ mű az Operaházban is színre került). Hamarosan újabb nagy korszak köszöntött be: Tóth Aladár tízesztendős igazgatói működése, 1946—1956 között. Ekkor dolgozott a színház­nál Otto Klemperer is (1947 —1950 között), aki a kivéte­les képességű énekes- és rendező-tervező gárdára ala­pozva, csodálatos Mozart- és Beefhoiden-előadásokat, pom­pás Wagner-felújításokat di­rigált. Mellette Ferencsik János, meg a fiatal énekes­nemzedék: Simándy József, Takács Paula, Sándor Judit, Szőnyi Olga, Faragó András, Melis György és még nagyon sokan megint csak felíveltet­­ték az 1950 óta már két szín­házban — az 1953-ban Erkel Színház nevet kapott Városi Színházban is — működő dalszínházat. Aztán hol így, hol úgy alakult az Operaház élete, sor­sa. A nagy nevek közül sokan kidőltek, újabbak jöttek, új művek, új komponisták — és az Ybl-féle ház ezen­közben lassan öregedni kezdett. Többszöri részleges felújítás sem odázhatta el a színpadtechnikai berendezések cseréjét, és néhány komoly figyelmeztető üzemzavar után 1980. szeptem­berében be kellett zárni az Operaházat, hogy teljes és min­denre kiterjedő rekonstrukciónak vessék alá. 1981-ben már el is kezdték a munkát. És amiben akkor csak nagyon keve­sen reménykedtek, valóra vált: éppen a megnyitás századik évfordulóján, 1984. szeptember 27-én újjávarázsolva, új tech­nikai berendezésekkel, ismét megnyitja kapuit a magyar ze­nekultúra, a magyar operajátszás, s a magyar szellemi élet egyik legfontosabb fellegvára. A „kockás báró”, Erkel kar­nagy úr, meg a többi eltávozott mind, alighanem kiül vala­mely parnasszusi proszcéniumpáholyba, s onnan személi majd a réginél bizonyára kevesebb hivalkodó külsőséget, ám annál több őszinte, bensőséges örömet, és egy kis jogos büszkesé­get sugárzó díszelőadást, mely hagyomány és modernség öt­vözeteként Erkel Hunyadi László nyitányát, a Bánk bán II. felvonása 1. jelenetét, Bartók A fából faragott királyfi című táncjátékát és Kodály Psalmus Hungaricusát nyújtja át a szerencsés jelenlevőknek —, valamint az országnak, mert — mint írtuk is már —, a Televízió az egész díszelőadást élő, egyenes adásban közvetíti. Amit akár jelképnek is tekinthetünk: az Operaház talán ezzel válik igazán a magyar nép dalszínházává. Takács István Lépcsőhöz és előtér Fejér Gábor felvételei A legújabb első díszlet 9 A sokfért kárengedményes cikk közül ajánljuk: Nektár gyümölcscentrifuga FH—1 fóliahegesztő UTP gőzölős vasaló HV 77-82 hőfokszabályozós vasaló 1200 Ft helyett 960 Ft 690 Ft helyett 490 Ft 380 Ft helyett 290 Ft 399 Ft helyett 279 Ft TS—66 mini centrifuga Tungsralux Combi 18 W-os fénycsőlámpa Tungsralux Combi 36 W-os fénycsőlámpa 850 Ft helyett 650 Ft 472 Ft helyett 280 Ft 531 Ft helyett 320 Ft Lakásfelszerelési cikkek 40%- kal, különféle autófelszerelési áruk 30­407°- kal olcsóbban, amíg a készlet tart

Next