Népszava, 1986. október (114. évfolyam, 231–257. sz.)

1986-10-31 / 257. szám

NÉPSZAVA Kétharmadnyi jégfelület, dupla ár Nyitásra kész a Műjégpálya Hatvan esztendővel ezelőtt, 1926. november 23-án nyi­totta meg kapuit a Városli­geti Műjégpálya, amely an­nak idején egyedülálló volt Európában. A hat évtized alatt azonban a berendezés, a pálya rendkívül elhaszná­lódott, ezért idén március­ban megkezdődtek a három­évesre tervezett felújítási munkálatok. Az első szakasz lezárult, a létesítmény no­vember 7-től ismét várja a korcsolyázni vágyókat. Milliner Jenő, a Népsta­dion és Intézményei főigaz­gatója a tegnapi sajtótájé­koztatón elmondta, hogy a műjégpálya ugyan csak egyike a 24 létesítményük­nek, de az egyik legfonto­sabb, hiszen a csekély téli sportolási lehetőségeket bő­víti. Kovacsics János műszaki igazgató arról számolt be, hogy a háromesztendős re­konstrukció első évében 57,3 millió forintot fordítottak a felújításra. A jégfelület egy részének alácsövezését cse­rélték ki, a gépházat moder­nizálták.­­ A szociális létesítmé­nyek és a főépület felújításá­ra csak 1987-ben, illetve 1988-ban kerül sor, ezért kérjük egyelőre mindenki türelmét és megértését. A munkálatok befejezésekor, két év múlva, a jégfelület is nagyobb lesz a jelenlegi 9600 négyzetméternél, összesen 14 és fél ezer négyzetméte­res terület áll majd a kor­csolyázók rendelkezésére. A Városligeti Műjégpálya, a korábbi években megszo­kotthoz hasonlóan, ebben az idényben is 8—14 és 16—20 óra között lesz nyitva. A be­lépők árát fel kellett emel­ni — eddig évi 7—8 milliós volt a veszteség —, a jegyek egységesen 20 forintba kerül­nek, örökzöld téma, telefon... Akár ezt is ír­hattuk volna címnek az MTI híradása fölé. Arról ugyan nincs személyes információnk, hogy hat évtizeddel ezelőtt milyen volt a li­geti koripálya, de hogy milyen immár hosszú évek óta, azt annál inkább tudjuk: kötéltánc a nyitvatartás és a bezárás határán, mondta nemrégiben egy szakértő. A helyzet most is felemás. ÖRÜLNI kell, hogy a főváros egyetlen mű­jégpályáján egyáltalán lehet korcsolyázni... BOSSZANKODNI kell, hogy még mindig csak egy van . .. ÖRÜLNI kell, hogy a felújítási munkák közben is kinyit a népszerű létesítmény ... BOSSZANKODNI kell, hogy kicsi a hasz­nálható jégfelület, és nem kevés kényelmet­lenséget ígérnek a házigazdák . . . ÖRÜLNI kell, hogy két év múlva már na­gyobb lesz a jég, hiszen a rekonstrukció foly­tatására is nyilván olyan tekintélyes summa áll rendelkezésre, mint eddig állt... BOSSZANKODNI kell, ha arra gondolunk: a mai áldatlan állapotok közötti korizásért is dupla annyit kénytelenek fizetni a jégba­rátok, mint eddig, és ha ez így megy to­vább?! ... ÖRÜLNI kell, ha az eddigihez hasonló zsúfoltság lesz a jégen, hiszen ez is a töret­len sportolni vágyást jelzi majd ... BOSSZANKODNI­­kell, ha ez utóbbinak úgy örülhetünk majd, hogy saját gyermekünk kunyerálja a napi húszast a belépőre ... Most örüljünk, vagy bosszankodjunk?! (serényi) Az első szovjet újszíves Három napja kifogástalanul működik a 32 éves Nyikolaj Siskin új szíve, amelyet hét­főn ültettek mellkasába a Moszkvai Szervátültetési In­tézetben — jelentette szer­dán a TASZSZ az első szov­jet szívátültetésről. A donor egy autóbalesetben elhunyt húszéves fiatalember volt. Valerij Sumakov profesz­­szor, a szervátültetési intézet igazgatója, aki a műtétet csi­nálta, a többi között elmond­ta, hogy egyelőre korai len­ne még sikerről beszélni, de minden jel arra mutat, hogy az új szív gyorsan adaptáló­dik. A Szovjetunióban — foly­tatta a professzor — csak olyan rendkívüli esetekben lehet szó szívátültetésről, amikor nincs más választás. Az egyik fő megoldás a mű­szív alkalmazása. Ennek kli­nikai modelljét elkészítették az intézetben. Kísérleti kor­jak már három és fél hó­napja élnek műszívvel. A műszív súlyát és méreteit te­kintve csaknem azonos az emberi szívvel. Természete­sen a műszív nem képes éve­kig működni. Csupán ideig­lenesen ültetik a páciens mellkasába. 8-13 fok A Meteorológiai Intézet je­lentése szerint péntek estig változóan felhős időre szá­míthatunk, de eső nem való­színű. Mérsékelt marad a szél. A köd délelőtt általában feloszlik, délutánra 8—13 fo­kig emelkedik a hőmérsék­let. A Duna Budapestnél 210 cm­, 10 fokos. Kitüntetések Gyebnár János ezredest, a néphadseregben évtizedeken át végzett kiemelkedő mun­kássága elismeréseként — nyugállományba helyezése alkalmából — Április Negye­dike Érdemrenddel tüntette ki az Elnöki Tanács. Az el­ismerést Kárpáti Ferenc ve­zérezredes, honvédelmi mi­niszter csütörtökön adta át a Honvédelmi Minisztérium­ban. Kovács Miklós rendőr al­ezredesinek az Elnöki Ta­nács a Belügyminisztérium­ban végzett több évtizedes, eredményes munkája elis­meréséül, nyugállományba vonulása alkalmából a Ki­váló Szolgálatért Érdemren­det adományozta Az Elnöki Tanács Szabó József rendőr alezredesnek a Belügyminisztériumban vég­zett több évtizedes, eredmé­nyes munkája elismeréséül, nyugállományba vonulása alkalmából a Vörös Csillag Érdemrendet adományozta. Családvédelmi tanácskozás Szabolcsban A családvédelem helyzetét tárgyalta meg csütörtökön Nyíregyházán a Szabolcs- Szatmár Megyei Tanács. Az ülésen részt vett és felszó­lalt Csehák Judit, a Minisz­­­­tertanács elnökhelyettese is. Tizenkét évre ítélték a szentendrei postarab­lót Csütörtökön hirdettek íté­letet a szentendrei postarabló ügyében. A szeptemberben elkövetett bűncselekmény vádlottját, Seres Istvánt fegyveresen elkövetett rablás, több rendbeli lopás, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés bűntette miatt a Szentendrei Városi Bíróság 12 évi fegyházbüntetésre ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, s el­rendelte a büntetés letöltése utáni szigorított őrizetét. Az ítélet nem jogerős. A vádlott és védője a büntetés enyhítéséért, az ügyész annak súlyosbításáért fellebbezett. Az ítélet indoklásában a bí­róság rámutatott, hogy a va­gyon elleni, ezen belül is az erőszakos bűncselekmények elszaporodása a társadalomra kiemelkedő veszélyességi, ezért az ilyen elkövetőkkel szemben a törvény teljes szi­gorát kell alkalmazni. (MTI) SLÁGERSAROK ★ Az OBI rendezésében több érdekes koncert lesz novem­berben. A Neoton Família 7-én Ajkán, 10-én Győrben, 20- án Egerben lép fel. A Benkó Dixieland 10-én Pécsen, a Z’Zi Labor 19-én és 30-án Miskolcon, Koncz Zsuzsa és Bródy Já­nos 24-én Pécsen, 25-én Nagykanizsán, az Omega és a Po­kolgép 24-én Miskolcon, a Maxim Varieté 29-én Sárospata­kon vendégszerepel. ★ Kész cirkusz címmel színészek és té­vések lépnek a porondra novemberben négy, decemberben hét alkalommal. A popzenét a Dolly Hall képviseli, méghoz­zá a trapézon­ is Bireli Lagrave francia dzsessz-rock gitáros triója játszik ma este 7 órakor a budapesti Egyetemi Színpa­don. A vendégmuzsikust hangszerén Európa legjobbjai közé sorolják. i­ A Kertészeti Egyetemen működik az egyik leg­népszerűbb zenés fővárosi klub. Szombat este a Hobo Blues Band hangversenyezik a Villányi úton. Kc B—Gó — Szikora bandája címmel november közepén jelenik meg Riskó Géza negyedik könyve, a Zeneműkiadó gondozásában. Kc Az Elvis Presley Barátok Klubja legközelebbi összejövetelét hétfőn este tartják, ekkor beszélik meg a hagyományos bál részle­teit. if A londoni Elvis Mail október-novemberi számából választottunk ki néhány csemegét. Az elhunyt énekes ked­venc házaslova, Rising Sun és Edmund nevű kutyája ebben az évben követte gazdáját. — A rock királyának Rolls Royce kocsiját 100 ezer fontért vették meg a Sotheby árverésén. — Paul Simon énekes legközelebbi albumának a Graceland cí­met adta. Phil Collins Take me home című számát Presley memphisi villája kertjében vették videóra.­­­ A Petőfi Csar­nokban szombaton Holdfény diszkó, vasárnap Bravo-koncer­­tek, kedden a japán Umezu rockegyüttes szerepel a műsoron. (selmeczy) Csü­törtökön hajnalban kiemelték a Dunából a robbanótestet Amint arról olvasóink is ér­tesülhettek, az Árvíz- és Bel­­vízvédelmi Központi Szerve­zet búvárcsoportja a napok­ban gyanús tárgyra bukkant a Margit híd pesti hídfőjéhez közel, a Duna medrében. A háborúból visszamaradt rob­banótest eltávolítására ,a Ma­gyar Néphadsereg illetékesei megtettek minden szükséges intézkedést, és a szerdáról csütörtökre virradó éjszaka lezárták a hidat és környékét a forgalom elől. Háromnegyed tizenkettő. A budai hídfőnél három rendőr tanulmányozza a le­zárási parancsot. A hídon átvonulnak az utolsó gyalo­gosok. A hajózási utat jelző bóját sápadt fény világítja meg. Négy reflektor működik a pesti első ív alatt. — Vagy a medernél, vagy a parti első pillérnél lapul a gyanított bomba — mondja Keleti György alezredes. Szorosan a­­parthoz simul­va horgonyoz egy aknakuta­tó hajó és néhány motorcsó­nak. A búvárok már beöl­töztek. A parton a Csatorná­zási Művek közvetítőikocsija. Egy kábeltévéin víz alatti kamerával követik a búvárok mozgását. Az uszályon gon­dosan elegyengetett homok­ágy. Erre helyezik majd a gyanús ismeretlent. Mindig az a legveszélyesebb, amikor a robbanótest mozgásban van. A hajó időközben apró, lassú manőverekkel igyek­szik a szükséges pozíciót el­foglalni. A tűzszerészek, Láng László alezredes veze­tésével már nem először ta­lálkoznak ilyen feladattal. De itt nem lehet a rutinra támaszkodni egy pillanatra sem. Láng alezredes a felső rakpartról a rocsóhoz sza­lad,­ majd vissza. S közben folyamatosa­n csipognak a kis CB-rádiók. Első kísérlet! — Hetes! Vigyázzon,hogy rá ne menjen a rocsóhoz rög­zített kötélre. Vétel! A lakó­hajón riadó! Mindenki men­jen a part felőli oldalra. Ha a kötél megfeszül, azonnal je­lentsék! A kötél megfeszül, aztán kienged. Az akció lefújva. Hajnali három. Kezdődik minden elölről. — Nyugi — mondja Keleti alezredes. — Még ma ki­szedjük, elvontatjuk. Aztán arra a sorsra jut, amilyenre jutnia kell. Felrobbantjuk. Mindenki ideges, fázik. Talán csak a búvároknak le­het melegük — a fagyos víz­ben. Egy rossz mozdulat és .... Második menet. — A csörlőkötélre álljanak rá, és a búvár készüljön fel a feladat végrehajtására — hangzik az utasítás. Minden­kit fedezékbe parancsolnak. Egyedül Darányi Miklós ve­zérőrnagy és stábja marad a parton, a tűzszerészek, búvá­rok, hajószemélyzet a vízen. A hajón nyolc ember állja körül a csörlőszerkezetet. — Itt van ... A kör közepén valami, az a bizonyos valami. Már ott fekszik a homokágyon. Te­hetetlenül. Egy emberma­gasságú, szivar alakú barna test. Talán két és fél mázsa lehet. Az emberek egymás kezét szorongatják. A hajót elold­ják a parttól és méltóságtel­jes lassúsággal elindul — felfelé a Dunán. Fél öt. Utolsó parancs. „Forgalmi zárat feloldani.” Indulnak az első villamosok, át a Margit hídon. A bombát csütörtökön dél­előtt a kijelölt helyen meg­semmisítették. (buják) MTI Fotó Vasúti szerencsétlenség Peruban Kisiklott egy személyvonat Peru hegyvidékén, Huanvé­­lica tartományban. A 400 utast szállító vonat éppen egy szakadék mellett haladt el, amikor a baleset bekövet­kezett. A szerencsés véletlen­nek köszönhetően az utas­­szállító vagonok leváltak a mozdonyról, amely két posta­vagont magával rántva a mélybe zuhant, míg a szerel­vény többi része megállt a szakadék szélén. A baleset következtében tízen súlyosan megsebesültek. Perui lapvéle­mények szerint a szerencsét­lenséget a vágány elhanya­golt, rossz állapota okozta. NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: Fodor László Szerkesztőség: Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224-810 Postacím: 1964 Budapest Kiadja a Népszava Lap- és Könyvkiadó 1964 Bp. VII., Rákóczi­ út 54. Telefon: 224-810 Levélcím: 1964 Bp. Pf. 32. Felelős kiadó: Kiss Jenő,­­ a Népszava Lap- és Könyvkiadó igazgatója Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 43.- Ft @ Athenaeum Nyomda Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató Nyomtatás: Szikra Lapnyomda Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató index: 25 005 ISSN 0133-1701­­­4­16 Mozaik Szeretettel köször­jük­­ névnapjukon Farkas nevű olvasóinkat. A Nap kés­­ óra 23 perckor, nyugszik 16 óra Sél perckor. — A Népszava pszicholó­giai tanácsadó szolgálata ma 15 és 17 óra között várja az érdeklődőket székházunkban (Budapest VII., Rákóczi út 54.). — Kállai Gyula elnökleté­vel csütörtökön ülést tartott a Hazafias Népfront Orszá­­­gos Tanácsának Elnöksége. ,Az ülésen részt vett Sarlós István, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizott­ságának tagja, az Országgyű­lés elnöke. — A Közalkalmazottak Szakszervezetének titkársága és a Szakszervezetek Vas Megyei Tanácsának elnöksé­ge Szombathelyen együttes, ülést tartott, amelyen meg­tárgyalták a tanácsok és a szakszervezeti szervek együttműködésének tapasz­talatait és időszerű felada­tait. Ezt követően a Közal­kalmazottak Szakszervezeté­nek tisztségviselői nagy aktí­vát tartottak: az ülésen dr. Szabó Endre, a szakszervezet főtitkára a X. kongresszus határozataiból adódó fel­adatokról tartott tájékozta­tót.­­ Kiállítás nyílik a SZOT rózsadombi üdülőjében Kaszner Margit és Filder Károly festőművészek akva­­rellmunkáiból. Megtekinthe­tő november 1-től 10-ig.­­ A magyar ferences rendtartomány vendégeként a Kapisztrán (Szent) János­­emlékü­nnepségre hazánkba érkezett John Vaughn, a fe­rences rend generálisa. A ferences rend vezetőjét csü­törtökön fogadta Sarkadi Nagy Barna, az Állami Egy­házügyi Hivatal általános el­nökhelyettese.­­ A zánkai nemzetközi gyermekrajz-kiállítás egyip­tomi jutalmazottjainak díjait hétfőn Kairóban díszünnep­ségen nyújtotta át Manszur Ibrahim Huszein oktatásügyi miniszter és dr. Simonyi Er­nő nagykövet az ország leg­különbözőbb tájairól Kairó­ba sereglett nyerteseknek.­­ Filmvetítéssel egybekö­tött ülést tartott csütörtökön az újságírók békeklubja. Az Országos Béketanács és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége rendezte találko­zón Barabás Miklós, az OBT főtitkára tájékoztatást adott a koppenhágai béke-világ­kongresszus munkájáról, il­letve a nemzetközi tanácsko­záson részt vett magyar kül­döttség tevékenységéről.­­ Az Országos Széchényi Könyvtár olvasótermei no­vember 7-től 9-ig zárva lesz­nek. Seres Gyula, a Szocia­lista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1931 óta volt a párt tagja, 76 éves korában elhunyt. Teme­tése november 3-án, hét­főn, 13 órakor lesz Sze­geden, a Belvárosi teme­tőben. — Az MSZMP Sze­ged Városi Bizottsága. HA ÖN TELTEBB, MINT SZERETNÉ ... NÁLUNK TALÁL MEGFELELŐ RUHÁT MAGÁNAK alk'!S— jöjjön el a Csillag Áruházba! Különlegesen finom, import kelméből készült extra méretű import kosztümök, szoknyák, blúzok, kabátok, valamint köntösök, szabadidőruhák és kötöttáruk rendkívüli választékát kínáljuk 69-es nagyságig, cipőket 42-es méretig. centrumCSILLAGáruház LANDOK-ASSZORÍ­OK SZAKÁRUHÁZA !

Next