Népszava, 1987. november (115. évfolyam, 258–282. sz.)
1987-11-02 / 258. szám
NÉPSZAVA 1987. NOVEMBER 2. HÉTFŐ Sevardnadze és Schultz sajtóértekezlete a szovjet-amerikai csúcstalálkozóról „Elégedettek vagyunk washingtoni tárgyalásaink eredményeivel. Ezek igen fontosak a Szovjetunió és az Egyesült Államok alapvetően új típusú kapcsolatainak kiépítéséhez és bizonyos vagyok abban, hogy pozitív hatással lesznek általánosságban az egész nemzetközi légkörre” — jelentette ki Washingtonban megtartott sajtókonferenciáján Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter. Sevardnadze és Scultz amerikai külügyminiszter egyaránt sajtókonferenciát tartott pénteken délután — közép-európai idő szerint már az éjjeli órákban — tárgyalásai befejeztével az amerikai fővárosban. A tárgyalások eredményeként létrejött a megállapodás arról, hogy Mihail Gorbacsov december 7-iki kezdettel Washingtonba látogat, s látogatása idején írják alá a két ország megállapodását a közepes és rövidebb hatótávolságú nukleáris rakéták felszámolásáról. Mind Schultz, mind Sevardnadze aláhúzta, hogy a megállapodások egyrészt logikus következményei a Genfben és Reykjavíkban megtartott korábbi csúcstalálkozóknak, másrészt jelentőségük túlmutat az egyszeri megbeszéléseken, hiszen hosszabb távra szóló programot jelölnek meg. „A szovjet—amerikai kapcsolatok nem egykönnyen irányíthatóak, s mindig voltak és lesznek nehézségek és ellentmondások. Mind Sevardnadze, mind Schultz foglalkozott a csúcstalálkozó technikai kérdéseivel. Válaszaikból kiderült, hogy jelenleg két-három napos washingtoni megbeszélést terveznek. Gorbacsov találkozik Reagan elnökkel, az amerikai kormány tagjaival és a kongresszus vezető képviselőivel. Nincs szó amerikai körutazásról, amelyet az idő rövidsége miatt nem lehet a programba iktatni. Mindkét sajtókonferencián aláhúzták a közepes hatótávolságú rakéták felszámolásáról szóló szerződés rendkívüli jelentőségét. „Ez igen jó szerződés, s mindazok, akik megismerkednek vele, véleményem szerint lelkesen támogatják majd” — mondottaSchultz arra a kérdésre válaszolva, nem okoz-e majd nehézségeket a kongresszusban a szerződés ratifikálása. Az amerikai külügyminiszter leszögezte ugyanakkor, hogy a szerződés korántsem jelenti a megoldást a hadászati stabilitás valamennyi kérdésére, s a szovjet és az amerikai fél egyaránt a problémák gyökerével, a hadászati fegyverek számával kíván ezek után foglalkozni, azt akarja csökkenteni. Mindkét külügyminiszter a legtöbb kérdést az úgynevezett hadászati védelmi kezdeményezésre, az űrfegyver-kezésre, a rakétaelhárító fegyverrendszerek eltiltásáról megkötött szerződés jövőjére vonatkozóan kapta. Schultz és Sevardnadze egyaránt azt mondotta, hogy a tárgyalásokon e téren volt bizonyos, korlátozott mértékű előrehaladás. A szovjet külügyminiszter a probléma legfontosabb részének a rakétaelhárító rendszerekről megkötött szerződés megtartását nevezte. Mint mondotta, a felek egyetértenek abban, hogy a szerződést fenn kell tartani s abban is, hogy el kell kötelezniük magukat meghatározott időtartam mellett, ameddig egyikük sem mondhatja fel azt. Az amerikai fél hét-, a szovjet tízéves időtartamot javasol , e téren még nem született meg a megállapodás. Ugyancsak ellentétes nézeteket képviselnek a szerződés által megszabott keretek értelmezését illetően, de megállapodtak abban, hogy ezekről a kérdésekről tárgyalásokat folytatnak. Az amerikai fél úgy értelmezi a kereteket, hogy azok lehetőséget adnak az új típusú űrfegyverek gyakorlatilag korlátlan kifejlesztésére és kipróbálására, a szovjet fél vitatja ezt a nézetet. Sevardnadze is, Schultz is azt hangoztatta, hogy „új megfogalmazások” kerültek ezzel kapcsolatban eléjük, s ezek lehetőséget adnak a tárgyalásokra. Sevardnadze elutasította azokat az amerikai találgatásokat, hogy a szovjet vezetésen belül ellentétek voltak a csúcstalálkozót és a tárgyalásokat illetően, s ezért nem sikerült már Moszkvában megállapodásra jutni, egy héttel korábban. „Elmondhatom, a szovjet vezetésen belül még sohasem volt olyan magas fokú összetartás, és egység, mégpedig a lenini munkastílusra, az elvtársi csapatmunkára alapozva, mint most — hangoztatta. Közvetlenül Eduard Sevardnadze hazaérkezése után a Szovjetunió külügyminisztériumába kérették a szocialista országok moszkvai nagyköveteit. Bulgária, Csehszlovákia, a KNDK, Kuba, Laosz, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, az NDK, Románia és Vietnam diplomáciai képviseletének vezetőit Alekszandr Besszmertnih külügyminiszter-helyettes — aki maga is részt vett a washingtoni tárgyalásokon — részletesen tájékoztatta a szovjet—amerikai megbeszélések eredményeiről. Világszerte üdvözölték a bejelentést Javier Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár fontos fejleményként értékelte az újabb szovjet-amerikai csúcstalálkozó bejelentését. Pérez de Cuellar, aki magánjellegű látogatáson Párizsban tartózkodik, a francia tévének adott nyilatkozatában azt fejtegette, hogy a két nagyhatalom nem oldhatja meg ugyan az összes nemzetközi problémát, ám igen sokat tehet azok megoldásáért. A nyugatnémet kormány örömmel fogadta a csúcstalálkozó hírét — mondta Friedhelm Ost. A bonni kormány szóvivője a nyugatnémet ZDF televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta: reméljük, hogy a közepes hatótávolságú rakéták leszereléséről szóló szerződést hamarosan újabbak követik; egyezmény születik a hadászati fegyverek számának csökkentésére is. A NATO főtitkára szerint most már alá kell írni a szovjet—amerikai megállapodást a közepes hatótávolságú rakéták felszámolásáról, de ettől még „nem kapott zöld fényt az európai nukleáris leszerelés”. Ezért a Nyugatnak nem is szabad „a gázpedálon — mármint a nukleáris leszerelési folyamat gázpedálján — tartania a lábát". San Nunn amerikai demokrata párti szenátor, a szenátus hadügyi bizottságának elnöke feltételes támogatásáról biztosította a szovjet— amerikai rakétamegállapodás küszöbönálló aláírását. A feltételt abban jelölte meg, hogy „miként kezelik" a nyugati vezetők az Európában szerinte meglévő szovjet fölényt a hagyományos fegyverzetek terén. Támogatásáról biztosította a washingtoni csúcstalálkozó idején aláírásra kerülő szovjet—amerikai megállapodást két amerikai szenátor. Claiborne Pell, a szenátus külügyi bizottságának elnöke és Richard Lugar, a bizottság vezető republikánus tagja a CNN tévétársaságnak adott nyilatkozatában egyetértett abban, hogy a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolására vonatkozó megállapodás komoly haladást jelentene a hadászati nukleáris fegyverzetek 50 százalékos csökkentése felé. Kedvezően nyilatkozott a közelgő szovjet—amerikai csúcstalálkozóról és megállapodásról David Mellor brit külügyi államminiszter. Mellor egy rádiónyilatkozatban szükségesnek nevezte a közepes hatótávolságú eszközök felszámolását, és kormányának azt az óhaját tolmácsolta, hogy a hadászati fegyverekről is eredményesek legyenek a tárgyalások. Giulio Andreotti olasz külügyminiszter üdvözölte a szovjet—amerikai csúcstalálkozó bejelentését, és leszögezte: a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról kötendő megállapodás új szakaszt nyit a történelemben. (MTI, TASZSZ, DPI, AFP) hogy Tyumen város szovjet helyőrsége letegye a fegyvert. Ligeti pofonnal válaszolt. Rendületlen erkölcsi magatartása láttán honfitársai még nagyobb tisztelettel néztek rá. A fehérek szemében viszont vak fanatikus volt. Úgy gondolták, példát kell statuálni. Felsorakoztatták a foglyokat, és kihirdették: azt, aki agyonlövi Ligetit, életben hagyják. Nem akadt vállalkozó. A fehér tisztek tomboltak a dühtől, és ott helyben a felsorakozott foglyokat megtizedelték. Majd újra közölték, csak az marad életben, aki agyonlövi Ligetit... Valószínű, hogy az utolsó internacionalistát is kivégezték volna. De közben egy cseh gőzös kikötött, és a fehér csehek közölték, hogy nekik Ligetivel és magyarjaival külön leszámolnivalójuk van. Túszként magukkal vitték őket. A foglyokat a sötét hajófenékbe dobták. Ligeti még ekkor is megőrizte lélekjelenlétét. Az emberek borzalmasan szenvedtek, gyötörte őket az éhség, a szomjúság, a fülledt levegő és a bűz. És Ligeti — ott, a hajófenéken — beszélni kezdett a magyar történelemről, a hazaszeretetről, majd a foglyokat az Internacionáléra tanította. S a hajó mélyén, a sötétben, egymás után, ki tudja hányszor hangzott el az Internacionálé. Már több órája úton voltak, amikor a hajót hatalmas robbanások rázták meg. Nem tudhatták, csak sejtették, hogy a fehérek a vörösök hajóival találkoztak, és ütközetbe bocsátkoztak. A hajó orrát találat érte, éppen azon a részen, ahol a túszokat tartották. Ligeti mindkét lábán megsebesült. A lövedék összezúzta a hajóraktárt, és a recsegve lezuhanó deszkák a vállán és a fején is megsebesítették. A fehérek kivonták a harcból a sérült hajót, és sebesültjeikkel együtt a foglyokat is átvitték egy másik hajóra. A hajó Tobolszkban kötött ki. Ligetit azonnal kórházba vitték. A helybeli illegális kommunisták mindent elkövettek, hogy megmentsék, megpróbálták kiszöktetni a kórházból, de nem sikerült. Súlyos állapotban szállították át Tobolszkból Omszkba. Itt újabb kínok vártak rá — a rabkórháztól a koncentrációs táboron át a börtön cellájáig. Bár semmiféle orvosi kezelésben nem részesült, mégis élt, s ezt fiatal, erős szervezetének köszönhette. Hitét nem vesztette el. A börtönben, a kínhalál előtt is győztesnek érezte magát. Az utókornak a börtön falára, versben írta meg végrendeletét, és a távoli Szibériából szinte ma is visszhangzik üzenete, minden nemzedékhez szólva: „Újra életet Ti, Ti adjatok !” Hősi életét 1919. június 2- án oltották ki. Györkei Jenő Az MSZMP főtitkárának válássá Kedves Gromiko elvtárs! Kedves szovjet barátaink! Elvtársak! Mindenekelőtt köszönöm azokat a meleg szavakat, amelyeket ön most hozzám intézett és Gorbacsov elvtárs üdvözletét. Amikor hírét vettem, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége 75. születésnapom alkalmából ilyen magas kitüntetésben részesített — én is ember vagyok —, meghatott a figyelmesség. Külön köszönöm azt a magas értékelést, amellyel ennek a kitüntetésnek az adományozását indokolta. Az ember a saját cselekedete megítélésében nem illetékes, s ha önök így ítélik meg, az maga kitüntetés számomra. Ami a Szovjetuniót illeti, régen, amikor mint munkás a kapitalizmus viszonyai között öntudatra ébredtem, kezdtem megérteni a Szovjetunió hatalmas, világtörténelmi szerepét. Ez a tiszteletem, becsületes értékelésem azóta szünet nélkül növekedett. Amikor én azt az utat jártam, hogy a magyar munkások és népünk tisztességes szolgálatára törekedtem, az mindig elválaszthatatlan volt számomra a Szovjetunió barátságától. Végtelen megelégedésül szolgált számomra, hogy ma mind a nagy szovjet nép, mind a magyar nép közös úton, a szocializmus útján jár. Országainkat, népeinket megbonthatatlan barátság s növekvő, egyre szélesedő együttműködés köti össze. Én mindig úgy tudtam, hogy a mi népeinket sorsközösség kapcsolja össze: nehézségben, jó időben, jó sorsban egyaránt. A szocializmus építésének útja nem könnyű út, nehéz út. De népeink érdekeinek becsületes szolgálata más úton számomra elképzelhetetlen. Most, amikor még egyszer megköszönöm a magas kitüntetést, megbecsülést, figyelmességüket, csak annyit mondhatok, hogy én ezután sem leszek hűtlen a magyar—szovjet barátsághoz, mert ezt a barátságot, ennek szolgálatát eszem és szívem nagyon mélyen diktálja. Most, hogy éppen Moszkvában egy ilyen különleges alkalom adódik számomra, hogy átadták nekem ezt a kitüntetést, meg szeretném mondani, nagyon örülök neki, küldöttségünk többi tagjával együtt, hogy részesei lehetünk ennek a nagy történelmi eseménynek, a szovjet állam fennállása, az októberi forradalom győzelme 70. évfordulójának. Szeretném hangsúlyozni, hogy a Szovjetunió párt és állami vezetése népe jelenlegi irányvonalának végtelenül örülök. Ez az út nehézségekkel jár. De a boldogulás egyedül reális útja. Törekvéseiket a legmelegebben üdvözöljük, s gondolom nem tévedünk, amikor azt mondjuk, hogy a magyar nép ugyanezen az úton jár. A valóságot reálisan nézve, a dolgokat néven nevezve, s a valódi feladatokhoz hozzáállva bízunk abban, hogy meg fogjuk oldani az út közben adódó igen nehéz feladatokat is. A magyar—szovjet barátság és együttműködés ebben segít nekünk. Ez az ünnepség, amely itt Moszkvában kezdődik, világra szóló ünnepség. Én azt hiszem, hogy a magyar párt, minden magyar kommunista, a szocializmust építeni akaró magyar nép drukkol önöknek a sikerekért. Azt hiszem, hogy az önök jelenlegi irányvonalához, ehhez a kurzushoz a társadalmi haladást, az igazságot, az emberiség békés és biztos jövőjét óhajtó minden embere sikert kíván. Szívemből egészséget, teljes sikert kívánok önöknek, pártjuknak, országuknak. Még egyszer köszönöm. 3 Kitüntetési ünnepség Moszkvában (Folytatás az 1. oldalról) évfordulója előestéjén történik. E kitüntetés — amely a nép legnemesebb tettét tükrözi — az igazi szocializmus legodaadóbb, legmeggyőződésesebb harcosait illeti meg, és ilyen harcos ön, Kádár elvtárs. Kádár János nevének már sok év óta súlya és tekintélye van a szocialista közösségben. Ismert e név a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban. Az ön neve a szocializmus becsületes, öntudatos szolgálatának a példaképe. A marxista-leninista, a hazafi és az internacionalista elvhűsége van mögötte. Olyan államférfié és politikusé, akiben mélyrehatóan tudatosul az osztályharc dialektikája, amelyet egész tevékenységében követ. A szovjet emberek számára Kádár János igazn nagy barát, őszinte tiszteletet érez iránta népünk, amely jelenleg a társadalmi átalakítás óriási feladatain dolgozik. Eltökélt a szándéka, hogy teljesítse a gazdasági, a szociális és a szellemi szférában meglevő feladatokat. Az ön tevékenysége, Kádár elvtárs, elválaszthatatlan a Szovjetunió Kommunista Pártja és a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság eszmei egységének és testvéri együttműködésének nagyszerű eredményeitől. Ennek köszönhetően országaink és népeink közelebb kerültek egymáshoz, őszinte barátságunk alapot ad ahhoz, hogy magabiztosan haladjunk előre a szocializmus, országaink fejlődésének, új feladatainak megoldása felé. Kívánok önnek jó egészséget, sok erőt és alkotó energiát. E napon és ebből az alkalomból a legszívélyesebb üdvözletét és gratulációját küldi önnek Mihail Szergejevics Gorbacsov, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára. Újabb sikereket kívánok önnek a szocialista társadalom magyar földön történő építése, országaink szorosabb együttműködése érdekében, a béke és a szocializmus javára kifejtett tevékenységhez. Mínsonrúatís a L.t>nin-nt4MWsnlvMmn€Íl A nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulójának ünnepségsorozata alkalmából Kádár Jánosnak az MSZMP főtitkárának vezetésével Moszkvában tartózkodó magyar párt- és állami küldöttség vasárnap délután koszorút helyezett el Lenin mauzóleumánál. Ezt követően Kádár János, Németh Károly, az Elnöki Tanács elnöke, Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és Rajnai Sándor, Magyarország szovjetunióbeli nagykövete a Kreml falánál, a Sándorkertben megszokorozta az Ismeretlen Katona sírját. Délelőtt Németh Károly és Szűrös Mátyás a moszkvai központi kiállítóteremben megtekintette az évforduló alkalmából megrendezett, az ország hetven éves művészeti fejlődését bemutató, „A szovjetek országa” elnevezésű kiállítást. (MTI) A jugoszláv szakszervezetek a gazdasági reformtervről Márkus Gyula, az MTI tudósítója jelenti: Jugoszláviában folytatódik a vita a szövetségi kormány 120 pontos új gazdasági reformjavaslatairól, amelyeket Branko Mikulics miniszterelnök a múlt hónap közepén ismertetett a parlament ülésén. A Jugoszláv Szakszervezeti Szövetség Központi Tanácsának Elnöksége közleményben ismertette értékelését a „csomagtervről”. Megállapította, hogy a kormány törekvései helyesek, célkitűzéseit azonban zömmel tiltó, nem pedig ösztönző jellegű intézkedésekkel akarja elérni. „Az állam túl sok kötelezettséget vállal magára — mutat rá az elnökség —, adminisztratív úton kívánja szabályozni a gazdasági viszonyokat. Ösztönöz, irányít és megakadályoz dolgokat, de álláspontja nem kínál olyan rendszert, amely minden gazdasági tényezőt, minden dolgozót jobb és termelékenyebb munkára, a minőség javítására és takarékosságra késztet." A szakszervezetek véleménye szerint a javaslatokat rangsorolni kellene, egyebek között külön kellene választani a rövid és a hosszú távon megvalósítandó feladatokat.