Népszava, 1987. december (115. évfolyam, 283–308. sz.)
1987-12-31 / 308. szám
NÉPSZAVA 1987. DECEMBER 31., CSÜTÖRTÖK Sport Hajdani győzelmek a mai nosztalgiák Amikor mi nyertünk világbajnokságot. A magyar sportolók 1987- ben 14 világbajnoki aranyérmet nyertek. Szégyenkezésre tehát semmi okunk. A győzelmekről év közben már sok szó esett, számtalanszor elevenítettük föl egy-egy nagy diadal születésének pillanatait. Ilyenkor, az esztendő végén, természetesen szívesen lapozzuk föl ismét a képzeletbeli históriás könyvet. Sőt, örömmel tallózunk az elődök sikerei között is. Most is ezt teszszük: három jubileumi győzelemre emlékezünk, 50, 25 és 10 évvel ezelőttről. Illetve, emlékeznek maguk az aranyérmesek... Kovács Pál 1931. Párizs. Kard egyéniben világbajnok: Kovács Pál. „Sporttörténeti jelentőségű volt ez a világbajnokság, hiszen vívásban az első volt a sorban. Addig csak EB-ket rendeztek, de, mivel a kontinensen kívül — elsősorban Amerikában és Japánban — is egyre népszerűbb lett a sportág, a nemzetközi szövetség elhatározta, hogy ezentúl vb-kre kerül sor. Ami a mezőnyt illeti, tulajdonképpen erősebb volt, mint egy olimpián, hiszen itt országonként hat versenyző indulhatott egyéniben, míg a nyári játékokon csak három. Emlékszem, éppen katonáskodtam, ráadásul egy 30 napos nagygyakorlatra voltam hivatalos. Ez azt jelentette, hogy a világbajnokság előtt hosszú ideig nem is léptem pástra. De nem panaszkodhattam, mert akkoriban az is nagy szó volt, hogy egyáltalán elengedtek Párizsba. Kilences döntő volt, és mi, magyarok öten is képviseltettük magunkat a fináléban. A körmérkőzés után hét győzelmem, egy vereségem volt, s holtversenyben végeztem az első helyen Berczelly Tiborral. Aranyérem viszont csak egy volt, így egymás között kellett eldöntenünk, hogy kié lesz. Úgynevezett szétvívás következett, s ebben én nyertem 5—1-re. És, hogy a magyar vívás milyen színvonalú volt, azt jól bizonyítja: a harmadik hely is nekünk jutott, vagyis Rajcsányi Károlynak. Gerevich Pál ötödik lett. Amikor hazaérkeztem, kitüntettek, és egy szép ezüstdobozt kaptam jutalmul. Pénzt, természetesen, nem. De a doboz még mindig megvan.. Pólyák Imre 1962. Toledo. Kötöttfogású birkózásban, a pehelysúlyúak között világbajnok: Pólyák Imre. „Nagyon készültem erre a vb-re, hiszen két korábbi aranyérem már a tarsolyomban volt. Mindenképpen triplázni akartam! Csodálatos körülmények, nagyszerű hangulat fogadott bennünket. Toledóban rengeteg magyar él ugyanis, és megérkezésünktől elutazásunkig szinte tejben-vajban fürdettek minket. Sőt! Engem megkeresett egy kint letelepedett aranyműves társaság, akik közölték, hogy ha megnyerem a világbajnokságot, egy csodálatos karkötőt ajándékoznak nekem. S hogy nem a levegőbe beszélnek, egy pillanatra megcsillantották előttem az ékszert. Mondtam nekik, hogy igazán kedvesek, de, ha nyerni fogok, az nem a karperecnek köszönhető majd. Hanem annak: én azért vagyok itt, hogy győzzek ... A döntőig minden a legnagyobb rendben ment a versenyen, ám a fináléban régi nagy ellenfelem, a szovjet Vlagyimir Taskevics állt a szőnyeg másik sarkában. Ránéztem, és abban a pillanatban éreztem, hogy itt ma csak én nyerhetek. Fantasztikus önbizalmam volt. Végül 4—2-re győztem. Ahogy véget ért a mérkőzés, odalépett hozzám az említett társaság egyik tagja, és átnyújtotta a karkötőt. A mai napig hordom. Barátaim egyébként nemes egyszerűséggel Zsigulinak becézik. Állítólag egy autót lehetne venni az árából. . .” O Wiehmann Tamás 1911. Pancserevo. A kenu egyesek 10 000 méteres számában világbajnok: Wiehmann Tamás. „Rossz szériában voltam abban az időben. 1976-ban, a montreali olimpián is csak 3. lettem a jugoszláv Ljubek és a szovjet Jurcsenko mögött. Fűtött a vágy, hogy visszavágjak nekik ... A következő esztendőben aztán inkább a fiatalokat menedzselte a sportág vezetése. Így történt, hogy a rövidebb távon, 1000 méteren nem ülhettem hajóba. Maradt egyetlen reményként a 10 000. De ami a visszavágást illeti, nem maradtam le semmiről, mert legnagyobb ellenfeleim ebben a számban is indultak. A rajtot követően a román Patzaichinnal azonnal „ellógtunk” a mezőnytől. Sajnos, nem sokáig tarthatott az örömöm, mert 800 méter megtétele után a bolgárok versenyzője nekem jött, és én keresztbe álltam a pályán. Patzaichin vagy 150—200 méteres előnyhöz jutott. Jurcsenkóval együtt üldözőbe vettük, és szép lassan kezdtük is beérni. Ekkor, ahogy ez ilyenkor lenni szokott, kisebb kakaskodás kezdődött közöttünk. A románnal szemben ebből én kerültem ki győztesen, ám az élen már Jurcsenko állt. Az utolsó 500 méteren mindent egy lapra föltéve hajrázni kezdtem. És enyém lett az aranyérem. Ez volt az 5. világbajnoki győzelmem. Kimondhatatlanul boldog voltam, mert, ha nem is a klasszikus számban, 1000 méteren, de végül is a világ akkori legjobbjait sikerült megvernem . . .” Lejegyezte: Bruckner Gábor Rövid hírek : Az Izraelben zajló Téli Torna utánpótláslabdarúgó-sorozaton a magyar fiatalok nagyszerűen szerepelnek. A 16 évesek legutóbb Izrael B-együttese ellen győztek 4—1-re, s ezzel csoportjukban az első helyen végeztek. A 18 évesek Svájc ellen nyertek 1—0-ra, s minden valószínűség szerint ők is csoportgyőztesek lesznek. # Évek óta világranglistaként tartják számon a lengyel Przeglad Sportowy című lap összeállítását a vívósportban. Ennek alapján az idén a magyar női tőrválogatott az 1., Jánosi Zsuzsa holtversenyben 1. # Az Indiai-óceánban fekvő Réunion szigetén nemzetközi rövidpályás úszóversenyt rendeztek, s az 50 méteres férfi gyorsúszásban a svájci Dano Halsall 22.04 másodperces idővel új Európa-rekordot állított fel. Jubileumi évet zárunk, jubileumi esztendőt kezdünk. Mindkét évforduló a labdarúgáshoz fűződik, s mindkét esetben fél évszázados az emlék. A búcsúzó évben a Ferencváros Közép-európai Kupa-sikerét ünnepelhették az Üllői úton, az új esztendőben pedig a magyar labdarúgás köszöntheti azokat, akik az 1938-as, franciaországi világbajnokságon a magyar labdarúgást képviselték a döntőben. Már, sajnos, kevesen vannak .. . A párizsi döntő emléke azonban változatlanul állja az idők viharát. A Colombes-i stadionban telt ház várta a magyar és az olasz válogatottat, azt a két csapatot, amely eljutott az aranyérem és a világbajnoki cím közvetlen közelébe. Kos, Sárosi és Meazza vezérelte a két tizenegyet, amely — elevenítsük fel a múltat — a következő összeállításban kezdte el a sorsdöntő mérkőzést: Szabó — Polgár, Bíró — Szalay, Szűcs, Lázár — Sas, Vincze, Sárosi, Zsengellér, Titkos, illetve Olivieri — Feni, Rava — Lerantoni, Andreolo, Locatelli — Biavat, Meazza, Piola, Ferrari és Colaussi. S a teljesség kedvéért hadd nevezzem meg a francia játékvezetőt, Capdeville-t is. Az előjelek eléggé kedvezőtlenek voltak, hiszen akkor már tizenkét éve nem nyertünk az olaszok ellen, legalábbis nem válogatott szinten. Most azonban valamivel kedvezőbbeknek tűntek esélyeink, mert a meggypiros mezes magyar csapat elsöprő lendülettel, mindig a rendes játékidőn belül jutott el a végső erőpróbáig, sőt, az elődöntőt már Párizsban játszotta, tehát költözködnie sem kellett. Ezzel szemben az olasz csapat már az első mérkőzésén, a norvégok ellen, csak hosszabbításban tudott nyerni, majd a francia házigazdákkal kellett keservesen megküzdenie a győzelemért. Az elődöntőben aztán a brazilok is jócskán kivettek Meazzáék erejéből, sőt, a mérkőzés után a taljánoknak Marseille-ből a francia fővárosba kellett átköltözködniük, ami szintén igénybe vette a játékosokat ... De mindez kevés volt ahhoz, hogy megtörjön az „olasz varázs” Párizsban. A döntő napján a magyar csapat már kora délelőtt elvesztette a lélektani csatát. Dietz Károly dr., szövetségi kapitány bejelentette, hogy — ismét! — megváltoztatja a csapatot, vagyis a negyedik világbajnoki mérkőzésünkön is más összetételben lépünk pályára. S hogy ez rossz húzás volt, az hamar kiderült: megbomlott a magyar csapat egysége szerkezetileg, és erkölcsileg is! Korányi, Turay és Toldi nem játszott, vagyis az a három ember, aki előzőleg a csapat oszlopának számított , kimaradt! A szövetségi kapitány magyarázatát senki nem hitte és fogadta el, de övé volt a döntő szó. S hogy már az 5. percben a magyar hálóban táncolt a labda, az nem is jelentett meglepetést. Igaz, Sárosi Gyurka két perccel később egyenlített, de még a félidő vége előtt újabb két gólt kaptunk, s végül 4—2-re vesztettünk. A lapok azt írták: a győztes csapaton ne változtass el a diadala a magyar csapat kudarca!... Igen, ha nem változtatunk az elődöntőben szenzációsan játszó csapaton, akkor talán most nem azt kellene írnom, hogy — nem kell szégyellnünk a párizsi világbajnoki döntőt, mert — az ezüstérem is fényesen ragyog, ötven év távlatából is! Vándor Kálmán Sporttal az egészséges életért Nem ábrándokat kergetünk, cselekvést szervezünk Beszélgetés dr. Eperjesi Lászlóval, a SZOT testnevelés és sportosztályának vezetőjével A magyar gazdaság a változás korát éli, a vállalatok elszámolási rendje is különbözik majd a korábbitól, a sportéletben sok minden átértékelődik a jövő évben, de vajon a szakszervezetek tömegsporttal kapcsolatos munkája hogyan alakul 1988-ban, illetve, mit kell megőrizni az 1987-es módszerekből, s melyek, amiken változtatni kell. Erről kérdeztem az új esztendő küszöbén dr. Eperjesi Lászlót, a SZOT testnevelési és sportosztályának vezetőjét. — Lényegében a szakszervezeti sport szervezése és irányítása évek óta azon a korszerű vonalon halad, amelyet 1988-ban is képviselnünk kell. Az egészségnevelési program részeként kívánunk foglalkozni az élsporttal és a tömegsporttal egyaránt. Mert végül is tudomásul kell venni, hogy az egyesületekben jelentkező gyerekek hiába versenyeznek élsport-szakosztálynál, a kezdeti időszakban valójában még azoknak a táborát alkotják, akik elsősorban egészséges testi fejlődésük érdekében sportolnak. — Hogy állnak létesítményekkel azok a kisegyesületek, lakótelepi sportegyesületek, vállalatok, amelyek lényegében a magyar tömegsport igazi bázisai? — Azt hiszem, a Szakszervezetek Országos Tanácsának kezdeményezése, amely a társadalmi pályaépítési akció nevet viseli, nagyon jól jelzi, milyen hatalmas fejlődésre volt és lesz lehetőség ezen a téren a jövőben. Az elmúlt tíz évben 4016 sportlétesítményt építettek társadalmi munkában, amelynek az értéke több mint 276 millió forint volt. Az általuk létrehozott sportlétesítmények összértéke pedig meghaladja a másfél milliárdot. — Mi a biztosíték arra, hogy ezeken a pályákon rendszeresen sportolnak is? — Már a pályázat feltételei között szerepel, hogy a jutalom sportszer lesz, így kívánjuk segíteni ezeknek a szakmunkástanuló-intézeteknek, községi, városi, vállalati kluboknak a versenyszervezését. Elmondhatom, hogy a kisegyesületek, műhelyek, osztályok bajnokságai változatlanul népszerűek, s újabban számos helyen alakultak veterán klubok, ahol az idősebbek, a nyugdíjasok sportolnak. — Melyek a kedvenc sportágak? — Azt hiszem, még ma is hódít a kispályás labdarúgás, de most már a nőknél is. Ezen túl népszerűsödik a futáson kívül a turizmus, a kerékpár és a tenisz is. — Mindenütt ez tapasztalható? — Természetesen, a helyi sajátosságoknak megfelelően más és más sportokat favorizálnak. Nem kívánunk semmiféle receptet adni, senkit nem kívánunk arra kötelezni, hogy ott kerékpározzon, ahol ez nem kellemes, vagy úszásra csábítani azon a helyen, ahol nincs hozzá létesítmény. További feladatunk még, hogy az ajtó elé vigyük a sportot. A lakóhelyen, a munkahelyen egyaránt biztosítsuk a családoknak, s mindenkinek, aki megértette, a testedzés lehetőségét. — Gondolom, nem csak a sportolni vágyó, vagy éppen azzal kacérkodó embereket kell a pályákra csábítani. — A gazdasági és társadalmi vezetőknek is fokozottabb figyelmet kellene fordítaniuk a sport jelentőségére. El kellene érni, hogy a sport tért hódítson, mint költségcsökkentő, értékképző tényező. Az egészségügyben ne csak az egészség megszilárdításához szükséges feltételek megteremtését oldják meg, hanem olyan, anyagilag ösztönző formákat hozzanak létre, amelyekkel azokat az egyéneket, illetve kollektívákat jutalmazzák, akik, illetve amelyek állandó testneveléssel, sporttal erősítik egészségüket, csökkentik a táppénzesek számát. Ez külföldön már nem újdonság, a Szovjetunió több üzemében, Franciaországban, az Egyesült Államokban van rá elegendő példa. — Melyek azok a gondok, amelyek feltehetően 1988-ban is akadályozni fogják a tömegtestedzés kiszélesedését? — Van jogszabályi akadály is. Az ÁISH sportegyesületi alapszabálya elég bürokratikus. Nem segíti elő megfelelően tömegsport-egyesületek, turisztikai egyesületek alakítását. Ezután szükség lenne a túlságosan drága bérleti díjak állami intézkedéssel történő mérséklésére. Azután indokolatlanul súlyos adókkal sújtják a sport- és turisztikai felszerelések beszerzését, a sportlétesítmények építését. Drága az utazási, szállítási és étkezési költség. Mindezek akadályozzák például a turizmus fejlődését. — Jelent valamit a szakszervezetek sportmunkájában az, hogy 1988 az olimpia éve lesz? — A munkahelyi olimpia egy kicsit a közelgő szöuli ötkarikás játékok eseményeihez kapcsolódik. Szeretnénk ezzel is felhívni a sportolni vágyók figyelmét arra, milyen jelentősége van a testedzésnek. Úgy vélem, erősítenünk kell azokat a rendezvényeket, amelyek eddig is népszerűnek bizonyultak. Ilyen a Népszava-futás, a Mozdulj-akció, a „Huszonöt túra” mozgalom, a kerékpáros- és úszótúrák. Vannak kerékpárban országúti, háztömb körüli versenyek, ügyességi vetélkedők. Az úszásnál pedig szakszervezeti úszónapokat rendeznek családos versenyekkel egybekötve, üdülőkben, s mindenütt, ahol erre van létesítmény. — Ilyenkor, az új év táján szokás, hogy az emberek kívánnak valamit az elkövetkezendő esztendőre. Dr. Eperjesi László milyen kívánságot említene? — Szilveszterkor mindenki megfogadja, hogy megjavul. Én, azt hiszem, inkább úgy kellene fogalmazzak, javulásra ugyan szükség van, de úgy, hogy kicsit következetesebben, hatékonyabban, felelősségteljesebben szervezzük a szakszervezeti sportmozgalmat. Hadd emlékeztessek — ha nem is szó szerint — Széchenyi István gondolatára: Életmeleget nem az ábrándok adnak, hanem a cselekvési tehetség. Lepies György A jóakarat szellemében Samaranch üzenete Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke újévi üzenetet küldött a jövő évi szöuli olimpia rendezőinek. „Ahogy belépünk az új esztendőbe, s közelebb kerülünk szeptember 17-hez, a játékok megnyitójához, mind biztosabb vagyok abban, hogy a 24. nyári olimpia a versenyek történetében a legtöbb országot vonzza majd — hangzik az elnöki üzenet. — Meggyőződésem, hogy az olimpia az egész sportvilágot egyesíti a jóakarat szellemében.” Becserélni nem lehet Egy újabb szakosztály oszlik fel. Mégpedig a Bp. Spartacus női asztalitenisz-csapata. Az MTI híre már azért is meglepő, mert nemrégiben sok pénzt fizettek a szövetkezetiek azért, hogy neves játékosok erősítsék az NB I-es bajnokság negyedik helyén álló Spartacust. A továbbiakban azonban sem állást, sem támogatást nem tudnak adni Szabó Gabriellának, Faragó Juditnak és Bogyó Katalinnak. Az egyesület módszertani vezetője szerint átigazolásuk idején a klub a másik egyesülettől kér majd költségtérítést. Mindenesetre az a tény, hogy sem állást, sem támogatást nem tudnak nyújtani azoknak a versenyzőknek, akiket több százezer forintért vásároltak meg, s több mint bizonyos, hogy átigazolásuk esetén egy fillért sem kapnak — nem vall valami nagy előrelátásra. Mindenesetre dicséretes, hogy ezt a döntést még az idén meghozták, s nem ezzel kezdik az új esztendőt. Persze lehet, hogy tudják: a hibásan vásárolt asztaliteniszezőt az ünnepek után sem lehet másra cserélni. (í gy ) 15