Népszava, 1990. május (118. évfolyam, 101–126. sz.)
1990-05-19 / 116. szám
10 Mi csak a szárnyakra emlékezünk Üzenet a Holnap városából A HOLNAP városából, Nagyváradról hozott üzenetet a budapesti körútra, a Játékszínbe „Szigligeti háza" — ahogy megnyitásakor, 1900 őszén nevezte a váradi új színházat egy ifjú hírlapíró, Ady Endre, a Szabadság című lap október 14-i számában. A Fellner és Helmer bécsi cég (ki más?) által épített színház működéséhez nagy reményeket fűzött. .......Mi ott fogjuk folytatni, ahol az oltár volt. Szigligeti háza nem lesz a ledérség, nem lesz a kufárok otthona. Eszmék, igazságok háza lesz. Mert száz év óta ezt akartuk.” Nem akármilyen színikritikusi, újságírói gárda figyelte a Bémer téri épületben történőket — Ady, Bíró Lajos, Dutka Ákos, Emőd Tamás, Heltai Jenő, Nagy Endre, Sas Ede, később Juhász Gyula, Somlyó Zoltán, Lengyel Géza, Hegedűs Nándor, hogy csak a legnevesebbeket említsük —, s nem is távolból, hanem többnyire a Bémer tér kávéházaiból, s a lapok a térre néző szerkesztőségi szobáiból. Újságírók és költők, meg a színház primadonnái, szubrettjei, drámai szendéi között gáláns regények is szövődnek (Ady listája a legterjedelmesebb, Juhász Gyula Annája a legihletőbb). A „Pece-parti Párizs” légköre ebben is más, frissebb, merészebb, mint a legtöbb akkori magyar városé. CÉLSZERŰ MOST, a hajdani Szigligeti Színház utódának, a Nagyváradi Állami Színház (Teatrul de Stat) Szigligeti Társulattá tett magyar tagozatának a hajdani Teréz körúti Színpadon (Nagy Endre egyik működési színhelyén!) bemutatkozásakor felemlegetni ezt a szép múltat? Célszerű, érdemes és kell. Célszerű, mert figyelmeztet: Váradon éppúgy, mint szerte Erdélyben, a magyar színi kultúra egyetemlegessége jegyében jöttek létre és működtek a társulatok. Sepsiszentgyörgytől Pozsonyig, Kassától Újvidékig a stiláris, színvonalbeli, s más egyedi, sajátos adottságokon túlmenően valami egységessé tette ezt a színházművészetet: a magyar nyelv. És bár eltelt kilenc évtized „Szigligeti háza” megnyitása óta, s lezajlott két világégés, megtörtént két tragikus szerződés aláírása, bekövetkezett sok millió magyar ajkú kíméletlen letépése az anyaország testéről — ez az integráló erő tulajdonképpen máig eleven és sértetlen. Ami felfogható — ismerve a körülményeket — az anyanyelv túlélésének csodájaként is. (És valóban az is.) ÉRDEMES, mert arra int: a fel nem adott eszmék, a meg nem tagadott igazságok áldozatokat követelnek, de ezeket az áldozatokat meg kell hozni. Sőt, némely történelmi helyzetekben, úgy kell gondolkodnunk, hogy az áldozathozatal a természetes állapot. (Már amennyire az ilyen állapot természetesnek nevezhető — de hát megéltünk mi már itt, a Kárpát-medencében olyan időket, amelyekben a természetellenes volt a természetes). A nagyváradi magyar színház, már a két háború között is, de főleg az utóbbi negyven esztendőben, lényegében véve csak áldozatokat hozott (miként a többi erdélyi magyar színház is). Áldozatokat és megalkuvásokat vállalt, hogy vállalhassa a legfontosabbat: az életben maradást, a magyar szó színpadi hirdetésének feladatát, ezt a nagy elődök által ráhagyományozott küldetést. S áldozatokat hozott azzal is, hogy elengedte kebeléből az anyaországba távozó színészek, rendezők egész sorát, Czikéli Lászlótól Szabó Józsefig. Sebzett testű pelikánként táplált vérével és húsával másokat, holott tudta: önnön keblét gyöngíti ezzel. És emlegetni kell a kezdet szép eszméit, mert enélkül sem a múlt elviseléséhez, sem a jövő biztatóbb ígéretei kiteljesítéséhez nem lett volna ereje Várad színészeinek. S ezek az eszmék minden sárba tiprás, hatalmi szó, erőszak, megkülönböztetés, másodrendű állampolgári sorba taszítás dacára, éltek, élnek „Szigligeti házában”. AMI PEDIG a Játékszínbe hozott két előadást illeti: Sütő András játéka, a Vidám sirató egy bolyongó porszemért, 1987. júliusi bemutatója a színháznak. Azóta is játsszák. Varga Vilmos rendezése modern zenés népszínműnek játszatja a fals eszméket hirdető, hamis próféta Prédikás (Miske László) és a tévhiteknek áldozatul eső Fügedes (Hajdú Géza) történetét. Mindazonáltal világosan tudtunkra adatik: nemcsak a vallási halandzsáktól kell félnünk nekünk, jámbor és hiszékeny Fügedeseknek, hanem világibb s erőszakosabb térítésektől és téveszméktől. A másik produkció, a Boldog nyárfalevél friss: ez év április elején volt a bemutatója. (Pár napja már megemlékeztünk róla lapunkban.) Korántsem a legsikerültebb mű, de a karakterfigurák megfogalmazása, és a nyelv hol költőien édes, hol sziporkázóan humoros színpadi csengése a legjobb Tamási Áront idézi. Miske László rendezése, erősen épít is erre. A legjobb alakítások ezért a kisebb szerepekben láthatók: Molnár Júlia mint Barka, Hajdú Géza mint Mátyás kisbíró és Dobos Imre mint Torzsa bíró szívbéli derűvel játszanak. ÉS ÁLTALÁBAN IS: a szívbéli derű és a játék tiszta, romlatlan és őszinte öröme áradt a színpadról e két estén. Az volt a benyomásom, bár aligha előre megfontolt szándékkal, mégis Ady idézett köszöntőjének szavait sugározzák, nem kimondva, hanem a szavak szellemét mentve át a múló időn: „Mi hálásak vagyunk a sors mostohaságáért. Mi megmaradtunk a régi ideálok mellett. Mi csak a szárnyakra emlékezünk, a repülő, a szállva szálló szárnyakra ... .” Takács István Lányok Távol-Keletről Egyeseknek masszázs, a többieknek lótusz A lótusz szubtrópusi vidékeken honos, rózsaszín, sárga vagy fehér virágú, tündérrózsa. Az ókori görög mitológia szerint álomvilágba ringató, tétlenségre kárhoztató gyümölcs. És nálunk? Sosem találnák ki, kedves olvasók, a Lotus keleti masszázsszalon a Hotel Normafa Keleti termében. Egyik tulajdonosa ismert színművésznőnk, Voith Ági. — Ez azt jelenti, hogy a művésznő madam lesz? — Ha nekem valaki azt mondja, hogy madam Ágnes Voith, azon nincs mit megsértődni. De ha valaki madamnak szólít, és a hangsúly óhatatlanul egy kuplerájtulajdonosra utal, akkor természetesen joggal húzom fel az orrom. Akárhol jártam külföldön, a masszírozás a természetes életmód része, a teázás, a szaunázás egyértelmű és nem pejoratív értéket hordozó valami. Csak nálunk. Mert nekünk nem volt eddig ilyesfajta kultúránk, szexuális meg még úgy se. Néhányan a vastagabb pénztárcájúak közül kiutaztak a Távol-Keletre és ott masszázsszalonokba jártak, de valami másba. Az ő meséik alapjárt más a képzelettársítás, ha erre kerül szó. Ez egyébként üzleti vállalkozás a budai Hotel Normafánál, ahol én Schmidt Bözsivel együtt, aki a Vidám Színpad menedzsere, tulajdonostársak vagyunk. — Elit réteget céloztunk meg, akik fizetőképesek és áldoznak is az egészségükért. A pénzükért kulturált környezetben, kulturált programot kapnak. A magyarok 2500 forintot fizetnek egy kezelésért, a külföldiek pedig 49 dollárt. Ezért szaunázhatnak, tusolhatnak, 45 percig teljes felfrissítő testmasszást kapnak, halk zene mellett. Szóval, szexuális társkeresésről és egymásratalálásról szó sincs. Schmidt Bözsi háromféle minőségben is bemutatkozik a találkozásunk pillanatában. Elsősorban okkult tudományok és parapszichológiával foglalkozó jósnőként mutatkozik be, de rögvest közli, hogy ez a hobbija. Végzett közgazda, sőt, doktorált, e minőségében menedzserigazgató a Vidám Színpadon, és hogy stílusosak legyünk, harmadik szereposztásban társtulajdonos a Hotel Normafánál. — Schmidt Bözsiből, avagy Schmidtné dr. Hollós Erzsébetből magam lesz rövidesen? — Ez nem kupleráj. Én nem tudom, amióta ezt a szolgáltatást kitaláltuk és a férfiak közül bárki hall róla, valami egészen különleges, huncut mosoly jelenik meg a szemükben, rettenetes és egyben gyönyörű, pikáns dologra gondolnak. Kérem szépen, ez a mi távol-keleti masszázsunk természetgyógyászat. És mint ilyen összefügg az én hobbimmal. Ezek a lányok, akik nálunk dolgoznak majd, tökéletesen tudják az akupresszúrás pontokat az emberi testen és így a gyógykezelést is. Saját magunkat is megmasszíroztattuk az Ágival együtt és mondhatom, újjá születtünk. — Mi, mint színházi emberek, ennek a dolognak valami különös ízt kívánunk adni azzal, hogy a miliő, a díszletek is keletiek lesznek, a lányok valamennyien a Távol- Keletről érkeztek, hogy honnan, azt nem árulom el, ez legyen az én titkom. Arról is szó van, hogy jómagam is fellépek időnként, mint jósnő. Még az is megeshet, hogy színpadi produkcióra is sor kerül, sokáig éltem külföldön, sok mindent láttam, hallottam és olvastam erről a témáról, s ha minden jól megy, június 1-jén megnyitjuk a Keleti terem kapuját. A színház a művészeté, a szolgátatás az üzleté, de a kettő, úgy látszik, újabb időkben már együvé is tartozhat. Mellesleg, „ha a férfi éjjel fehér lótusz és hatvannapos rizs egy harsányi mennyiségéből és mézből készült keveréket fogyaszt, ereje megnő. (Kaljánamalta: Anangaranga, avagy A szerelmi játékok istenének színpada.) V. A. Nagy díjas bibliotéka Nemzetközi Minőségi Grand Prix-t kapott a Békés Megyei Könyvtár. A díjat a madridi székhelyű Nemzetközi Kereskedelmi és Kiadói Szervezet ítélte oda a békési bibliotékának. A nagy elismerést jelentő díjat az elnyeréséről szóló levél szerint azok a könyvtárak kapják, amelyek „kiemelkedő minőségi munkájukkal és szolgáltatásaikkal megkülönböztették magukat a többiektől". Az 1985-ben felavatott új bibliotéka hatezer négyzetméter alapterületű épületében jól felszerelt gyermekkönyvtár, zenei könyvtár és kitűnő számítógépes rendszer is működik. A díjat június 2-án adják át Madridban, a könyvtár igazgatójának. SZOMBAT, 1990. MÁJUS 19. NÉPSZAVA Hrabal úr és az ő sörissza angyalai Amikor olvasni kezdtem a Táncórák kezdőknek és haladóknak című könyvet — ekkor ismertem meg Bohumil Hrabalt, addig a létezéséről se tudtam —, jó magyaros ízeket éreztem a számban, az első húsz oldalig azt mondtam magamban, mint valami nagy felfedezést: ó, hát ez tisztára olyan, mint Krúdy, a hatvanadik oldalnál azt, hogy nagy tévedés, Tersánszky kakukkmarciskodik velem ... — Szerintem inkább Mándy Iván írói világa hasonlítható hozzá — helyesbít Varga György, aki, elismerem, nálam jobban tudhatja, hiszen míg fordítja, benne él ebben a világban. — Fordítani kész átok. Hrabal nyelve univerzális nyelv. A kocsmai duma, a külvárosi szleng, a cseh nyelvjárások, minden benne van. „Maga úgy néz ki, mint valami öreg fater, aki unalmában az orrát túrja, és én dühöngök, hogy pont maga képviseli a brünnieket. Azért megírom én magának szemtől szembe, nem kecmecelek, hogy szégyellheti magát, telhetetlen vén sörissza.” Véres történet, amit az olvasók írtak. Hrabal sem kecmecel, némi áttétellel gyakorolja az öniróniát. Tavaly megjelent Véres történetek és legendák című könyvének puha borítóján ott a fényképe. Nem egy prágai söröző, általa oly precízen ismertetett, sörtől és a sör melletti szövegeléstől csatakos kiskocsmában ül, ahová magával cipelte Heinrich Böllt is, akinek sajnos, éppen fájt a gyomra, de azért ott elücsörögtek egy darabig, miközben kint az utcán dübörögtek a „testvéri tankok”. Nem, valamilyen rokokó, vagy bidermeyer (vigyázat: a Hrabal/Esterházy dialektus szerint így helyes!) kereveten ül, „a homlokán, ezeken a ráncokon roboghatnának a szigorúan ellenőrzött vonatok a Pepin bácsik birodalmába”. — Ha egy nagy gépezetnek képzeljük el a nyelvet, akkor úgy mondanám, hogy a legapróbb csavaralátétet is ismeri, sőt, azt is tudja, hol vannak az átszakadt menetek — magyarázza a fordító. — Most fordítom Kundera Az élet máshol van című regényét, amely szerintem egy nagy közép-európai mű, és kíváncsian várom, milyen visszhangja lesz magyar olvasói körökben. Furcsa, mennyivel könnyebb a dolgom vele, mint Hraballal. Kundera nem a nyelv részleteiben gondolkozik, hanem struktúrában. Ha az ember megtalálja az egységes hangot, már csak arra kell vigyáznia, hogy ki ne essen belőle. Nála az hordozza a mondanivalót, ahogyan a figurák egy adott térben mozognak. Hrabalnál az, ahogyan a figurák kifejezik magukat. ... Az idő egy vakolatdarab, a romlás. De ki tud elszámolni két órával? Átölelte az alkonyban a derekamat: szabad egy táncra? Az angyalok nyelve, barátaim! Ez utóbbi mondatot lehet, hogy Hrabalra érti Esterházy Péter, hiszen elképesztő türelemmel kiszótárazta közép-európai mesterének szavait, aztán mint valami konténeres növényzetet, átültette nálunk termő növények közé. Úgy is lehetne mondani, hogy személyes jellegű műfordítás Esterházy Hrabal könyve című munkája, amelynek részleteit épp a napokban sugározza sorozatban a rádió, másfelől pedig hódolat a cseh származású írónak, aki itt Európában egy a sok nagy író közül, például a magyar származásúakkal együtt, mondjuk Krúdyval és Tersánszkyval. Amikor az elmúlt napok délelőttjein bekapcsoltam a Kossuth rádiót, akkor jutott eszembe, hogy a fiókomban lapul egy beszélgetéstöredék, töredék, mert kimaradt abból az interjúból, amelyet — úgy egy hónapja talán? — Varga Györggyel készítettem. Kovács Júlia Keserédes bemutató Játsszunk barokkot ?! Ormindo, avagy a keserédes szerelem című opera magyarországi premierjével bővítette repertoárját az Operaház. Cavalli barokk csemegéje oly korban keletkezett (1644), amikor Velencében a fizetőképes közönség előtt végre szélesre tárultak a színházak kapui. Akkoriban úgy születtek az operák, mint manapság a szériafilmek. A zenetörténet, Monteverdi méltó utódjának tartja Cavallit. Nos, ha az Ormindo nem éppen a barokk opera csúcsa, de szerzője, profi komponista módján, zeneileg rangra emelte Giovanni Faustini kissé ostobácska, négyszögesített szerelmi históriáját. Mindenekelőtt azzal, hogy pontosan kidolgozta a szereplők karakterét, jól énekelhetők az áriák, a lamentók, a recitativók pedig széles ívben kötik össze a mese, a valóság, a szerelem, a féltékenység mulatságos és tragikomikus helyzeteit. Kerényi Miklós Gábor rendezése jó hangulatú, kellemesen barokkos díszítésű és látványgazdag. A bűvészmutatványok, tűzijátékok sem fedik el a finomra hangolt lírát, a hangsúlyos színészi játékot. Meglepetés, hogy énekművészeink igencsak jeleskedtek e téren. Kevésbé a mű zenei stílusának „megidézésében". Kétségtelen, hogy valójában nincsenek nagy hagyományaink a régi zene előadásában. S a sok, nagy romantikus opera stílusa jobban „fedi” az esetleges technikai hiányosságokat. De mindenképpen többet vártunk a művet betanító és vezénylő Blum Tamástól a tekintetben, hogy visszafogja a gyakorta eluralkodó harsányságot, javítsa a szöveg érthetőségét, s a látszólagos könnyedség és „szabadéneklés’’ mögött ott érezhessük a fegyelmezett pontosságot. Nem véletlen, hogy énekesi teljesítményben az oratóriumokon is nevelkedett Verebres Ibolya emelkedett ki az együttesből. Másodjára — kellemes meglepetésként — Póka Balázst említhetjük. Laczó András, a címszerepben, stílusérzékenységét rontotta hangerejének túlméretezettsége. Nyilván befolyásolta az énekeseket, hogy a zenekari árok és a színpad közötti kapcsolat nem mindig volt felhőtlen. Mintha a karmester számára fontosabb lett volna a zenekar egyébként hangulatos megszólaltatása, mintsem az előadás teljes összefogása. Csikós Attila archaizált, impozáns díszlete mozgalmas játékteret biztosított. Szépek és színesek Jánoskuti Márta jelmezei. A kettős érzetű előadás láttán óhatatlanul ide kívánkozik a kérdés: most van az ideje a repertoár szélsőséges bővítésének? Érdemes-e milliókat költeni egy — lehelt — szűk réteget érdeklő mű előadására? A kultúra támogatásának mai állapotában, a pénzhiánnyal küszködő közönség megnyerésében az operaművészet is többszörösen átgondolt utat kell hogy járjon. Legalábbis átmenetileg. Márai Györgyi PREMIER MA: Szupermancs, a jóságos medve A Vidám Színpad Gyermekpódiuma ma mutatja be Várkonyi András és Balogh Bodor Attila Szupermancs című produkcióját. A darabot ketten rendezik: Straub Dezső és Bujtás János, a díszlet és a jelmez Kő Árpád munkája. A címszerepben Buss Gyula látható, a partnere Pálos Zsuzsa. Fontos szerephez jutott két kislány, Biró Alma és Bíró Adrienn. Mint Straub Dezsőtől megtudtam, nem testvérek, csak névrokonok. Straub Dezső életében ez a hetedik rendezés és nem az első, gyerekeknek szánt produkció. Otthonosan mozog e műfajban és minden mondatán érződik: maga is szereti a gyerekeket. — Mának szóló, mondhatni, figyelemfelkeltő darab ez. Pötyi, a gyerek, folyton egyedül van, az édesapja neveli, aki rengeteget dolgozik azért, hogy a kislánynak mindene meglegyen. Csak arra nem ér rá, hogy beszélgesen és játsszon is a gyerekkel. Ezért Pötyi a képzelet világába menekül, ahol találkozik Szupermanccsal, a jóságos medvével, bejárja vele a múltat és a jövőt. Pálos Zsuzsa hármas szerepben látható majd: — Elsősorban Pancsi néni vagyok, a tanítónő, azután Burkus királynő az udvarban, és Szakfelelős a jövőképben. Szeretek gyerekeknek játszani, ez a mostani is jópofa szerep. Otthon a tizenhárom éves fiam végszavazott, amikor a szerepet tanultam, és időnként ráíigszólt: Anyu! Most olyan Pancsi nénis vagy! Buss Gyula — az apa és a medve alakítója — így vélekedik: — Nem, ez nem igazán kettős szereposztás. Valójában ez az alak egy és oszthatatlan. Az apa ráébred arra, amire nagyon sok szülőnek rá kell döbbennie: nem elég a gyereket kicsapni a játszótérre, hanem beszélgetni kellene vele mindenkor és mindarról, ami őt érdekli. Manapság nincs családi élet. A szülők közül az egyik erre, a másik arra rohan pénzt keresni. Ez érthető, de időt, módot kell szakítani arra, ami a legfontosabb a szülő számára: a gyerek. A fiaim 16 és 13 évesek, a kicsi bizonyára kemény kritikusom lesz az előadáson. (várhegyi) Az USA-ban élő magyar festőművészek kiállítása Az Egyesült Államokban élő magyar művészházaspár,Bodó Sándor és felesége, Bodó Ilona retrospektív tárlatát Donald B. Kursch, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövetségének megbízott ügyvivője nyitotta meg,péntek délután, a Budapesti Történeti Múzeumban. (MTI) /FÜr// INGATLAN(ssM/BANKRT VEZÉRIGAZGATÓI TITKÁRSÁGRA 6 ÓRÁS kézbesítőt AZONNAL FELVESZÜNK. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: INGATLANBANK RT. Budapest II., Bég u. 3—5. Tel.: 135-6790, 135-4372, Sefcsik Katalin.