Népszava, 1991. július (119. évfolyam, 152–178. sz.)

1991-07-08 / 158. szám

NÉPSZAVA 199­1. JÚLIUS 8., HÉTFŐ Az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács új címe: Budapest V. kerület, Kossuth Lajos tér 4. Az OKBT telefonszámai­nk postafiókszáma változatlan. Lassan vagy gyorsan ? (4) Jó átlagsebességre törekedve A gazdasági helyzet, a bi­zonytalan, megélhetési for­rásokért vívott küzdelem a közlekedésre is rányomja bé­lyegét. A közlekedők egy ré­sze — akik azonban rendkí­vül feltűnően viselkednek — az utazási időt veszteségként elkönyvelve, „minden koc­kázatot megér" alapon, egyé­nileg minden eszközt jogos­nak ítélve törekszik célja felé. Az, hogy esetleg bal­esetekbe keverednek, lénye­gesen kisebb veszteségként lebeg a szemük előtt, mint­ha mondj­uk fél órát — több­letidőként — az úton­ tölte­­nének. Az esetleg lehetséges baleset és a biztosan bekö­vetkező „időveszteség” kö­zött egyértelműen a bizton­ság ellen döntenek. Azt már nem gondolják végig, hogy a baleset, mint valószínűségi változó, véletlen tömegje­lenségként pontosan az ilyen magatartásformánál követ­kezik be a legnagyobb gya­korisággal. Itt hiányzik a felvilágosítás, a meggyőzés! Nézzük a tényeket: 1989- ben (a balesetet követő 30 napon belül) 2102-en vesz­tették életüket közlekedési baleset áldozataként. Ma­gyarországon ilyen magas szám még soha nem fordult elő. Ez az előző évhez ké­pest 27%-os emelkedés! A lakott területeken belül az összes baleset 1989-­ben az előző három év átlagához képest 27%-kal, míg a halá­los balesetek száma 28%-kal emelkedett. Ugyanez az ér­ték lakott területen kívül: 28% (az összes balesetre), il­letve 39% (a halálos balese­tekre). Nem vigasztalhatjuk ma­gunkat azzal a körülmény­nyel sem, hogy rohamosan nő a járműállomány, ezért több a baleset. Sajnos, a meg­tett járműkilométerre jutó balesetek is emelkedő szá­mokat mutatnak. A csökkentett sebességha­tárok bevezetésekor az in­tézkedés ellenzői világszerte arra hivatkoznak, hogy az alacsony sebességhatárok jelentősen megnövelik az el­­jutá­si időket. Az utóbbi idő­ben végzett nemzetközi vizs­gálatok ezzel szemben be­bizonyították, hogy ez a kedvezőtlen hatás sokkal ki­sebb jelentőségű, mint azt kezdetben vélték, és a bal­esetek számának radikális csökkenése, valamint az üzemanyag-fogyasztá­sba­n elért eredmények a várako­zásokat messze túlszárnyal­ták. A sebességszabályozás alapelve az, hogy olyan for­galmi folyamatokat kell ki­alakítani, amelyben kismér­­tékűek az átlagsebességtől való eltérések (ezzel lecsök­ken a rendkívül veszélyes forgalmi manőverek, az elő­zések száma). Svájci vizsgá­latok a leírtakkal összhang­ban megállapították, hogy egy bizonyos útvonalon, ame­lyen a járművezetők több­sége 90 km/h sebességgel halad (a baleset következ­ményeitől eltekintve), a 40 km/h sebesség éppoly veszé­lyes következményekkel jár­hat, az előzések provokálása miatt, mint a 140 km/h se­besség. A fenti meggondolások ve­zették a forgalmi szakembe­reket arra a következtetésre, hogy a biztonság növelése érdekében a forgalmi áram­latok járműveinek sebességét homogenizálni, egymáshoz közelíteni kell. E felismerést egyúttal alátámasztja az a gyakorlatban is megismert törvényszerűség, hogy a for­galom számára megengedhe­tő magas sebességhatárok ál­talában csak elméleti jelen­tőségűek, a forgalom lefo­lyását nem befolyásolják, annak átlagsebessége ettől lényegesen elmarad. Amint csökkentjük a megengedhető felső határértéket, a tényle­ges ,„korlátozó” határig, a forgalom átlagsebessége (és egyúttal az összegzett elju­­tási idő), alig változik, vi­szont a biztonsági színvonal ugrásszerűen megnő. Az ilyen, jellegű egységes szabá­lyozás az átlagtól fölfelé elő­forduló nagymértékű kiug­rásokat csökkenti le. Utazási idő alakulásával kapcsolatos korábbi mérése­ink szerint 100 km-es utazá­si távolságon a 90 km/h csúcssebességre törekvő gép­kocsivezető átlagsebessége kb. 75 km/h érték, míg a 75 km/h csúcssebesség mellett kb. 70 km/h átlagsebességre adódik. Ez a különbség 100 km-es utazási távolság mel­lett, mintegy 3—5 perc idő­veszteséget jelent. Sok fejletten motorizált országban az energiatakaré­kossági megfontolások miatt vezették be az alacsony se­bességhatárokat. Az „ener­giaválság” azonban ma már nemcsak ezeket az országo­kat sújtja. Lényege az, hogy az energiaszükségletek növekszenek az energiater­melés szinten tartásával, il­letve csökkenésével. A kü­lönbözetet ezekben az orszá­gokban idegen olaj- és ener­giabehozatallal kell kiegyen­líteni. Sajnos, van energia­válság. Világszerte folynak kutatások új energiapótlá­sok után, de eddig még nem fedeztek fel reális alterna­tívákat, így pedig kénytele­nek vagyunk az üzemanya­got importálni, ez pedig nö­veli a gazdasági nehézsége­ket. A sebesség és a gépkocsi üzemanyag -megtakarítása közötti összefüggésekről sok tanulmány készült. A meg­takarítások pontos mennyi­ségében nem egybehang­zóak a vizsgálatok (5—35%), a legtöbb kutató azonban egyetért abban, hogy bizo­nyos megtakarítások elérhe­tők a sebesség csökkentésé­vel. Amíg új kocsitípust — amely nem benzint fogyaszt — nem vezetünk be, az energiatakarékosság legjobb módszere a lassúbb és az üzemanyagot kímélő vezetés. Hazánkban már csak ezért is időszerű a korsze­rű, új járművek arányszámá­nak növelése. Annak ellené­re, hogy az üzemanyag­megtakarítás a személygép­kocsiknál a motor típusa, az aerodinamikai jellemzők, a lóerőszám, a súly, a kiegé­szítő berendezések és a szennyezésgátló eszközök szerint változó, a sebességek csökkentésével minden gép­kocsi üzemanyagot takarít meg. (Folytatjuk) „Csíkosok” az út szélén Nekünk is vigyáznunk kell rájuk Igen sok veszély leselkedik a közterületeken napi munká­jukat végzőkre, például a Fővárosi Közterület-fenntar­tó Vállalat kézi úttisztítóira, hulladékgyűjtőire, rakodóira, ők a lehető legvédteleneb­bek, hiszen egyrészt el van­nak foglalva a munkájukkal, másrészt nincs előttük­ mö­­göttük több mázsás, az ütést felfogó motorház, csomagtar­tó. És nincs meg az az egyéb­ként európai mércével mérve elvárható figyelem és körül­tekintés sem, ami nekik ki­járna. Még csak ez év felénél já­runk, de mint azt Száky Dé­nes, a vállalat munkavédel­mi vezetője elmondta, saj­nos, akadt „esemény”. Egy taxi kézi úttisztítókat gázolt el, de balesetet szenvedett egy rakodó és egy gépkezelő is. Szerencsére egyik eset sem volt halálos kimenetelű, viszont mint a lefolytatott vizsgálatok megállapították, mindegyik elkerülhető lett volna, nagyobb körültekin­téssel. Hozzátartozik az igaz­sághoz, hogy nemcsak az FKFV dolgozóit érik balese­tek, hanem a veszélynek ki vannak téve a Vízművek, a Gázművek, a CSM és a többi, közterületen dolgozó vállalat emberei is. No, de marad­junk a Fővárosi Közterület­fenntartó Vállalatnál. — Hogyan próbálják Önök ezeknek a baleseteknek az elejét venni? — Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy nem csak mások hibájából történhet baleset, ezért nagyon szigo­rúan betartjuk és betartat­juk a biztonsági előírásokat. Kötelező az oktatáson való részvétel, minden közterüle­ten dolgozó alkalmazottunk számára, de tartunk rendkí­vüli oktatást is, ha a szük­ség úgy hozza, vagy egy ko­molyabb baleset tanulságait szükséges megbeszélni. Az oktatáshoz nemcsak video­filmeket használunk de a KRESZ idevonatkozó utasí­tásait, szabályait is el kell sajátítaniuk dolgozóinknak. Elemi szabály vállalatunk­nál a közterületeken dolgo­zók számára a figyelemfel­hívó védőmellény állandó és kötelező viselete, s ellen­őreink tapasztalatai alapján elmondhatom, hogy ezt a dolgozók be is tartják. Tehát a gépkocsivezetők nem hi­vatkozhatnak arra, hogy „nem látták” a leendő áldo­zatot, hiszen nappal és éjsza­ka ezek a mellények már messziről figyelmeztetik a gépkocsiveztőket arra, hogy munkáját végző emberhez közelednek, figyeljenek job­ban. — Nem ritkán előfordul, hogy szabályosan elkerített területre is „betévednek” a gépkocsivezetők annak elle­nére, hogy korlátok, jelző­táblák hívják fel a figyel­müket. Sajnos, az efféle sza­bálytalanságok gyakoriak. Persze, mi sem vagyunk szentek, vannak gépkocsive­zetőink, akik a sárga villogó jelzést akkor is bekapcsol­ják, amikor nem indokolt. Éppen ezért nagy hangsúlyt helyezünk rá, hogy az okta­tásokon tudatosítsuk ben­nük: nem megkülönböztető, hanem figyelmeztető az ál­taluk használt sárga jelzés, és azt tényleg csak munka­végzés közben alkalmazzák. A közlekedés indokolatlan lelassítása nekünk sem ér­dekünk. Aki naponta közlekedik, nagyon jól tudja, milyen fon­tos munkát végeznek a köz­területeken dolgozók. A ká­tyúk megszüntetése, a feles­legesen forgalmat akadályo­zó tárgyak elszállítása mind­­annyiunk érdeke. Arról nem is beszélve, hogy a közterü­leteken végzett munkák gyors és szakszerű elvégzésé­ben „civilekként” is érdekel­tek vagyunk. B. S. Kolléganőm 102ft /hitte, hogy most már lövé­s a világ. De tévedett. Pár hónapja sze­rezte meg a jogosítványát, s nagy izgalmak közepette, vá­gott­­neki a főváros forgal­­mának. Vért izzadott, mire először törtte meg lakása és munkahelye közötti utat. De sikerült, s egy betétlappal megúszta a nagy kalandot. Hasonlóan nagy levegővétel előzte meg b­ilső vidéki útját, de azt is túlélte. S azóta hányszor, de­ hányszor vágta be reggel magát a kocsiba! Járta a­­fővárost és­­környé­két, s ha gondot jelentett is a parkolás, a két ''kocsi közé való beállás, a sávváltás, jóval biztosabban közleke­­dett a forgalomban, mint az első napokon. Akkoriban örült, ha kiindult végre az autó, is­­rettegett minden lám­pánál, minden keresztező­désnél, mikor lassítani kel­lett. Valamelyik nap azon­ban azt vette­ észre­, hogy a kocsi majdnem úgy viselke­dik, ahogy ő akarja: megáll, amikor meg akar állni, s megy, amikor­­ő menni óhajt. A sikeren felbuzdulva, újabb Nő a volánnál bán udvariasan előreengedi az autókat, ami azzal , jár, hogy lssítani kell, sőt időn­ként meg is áll. De­, mon­dom, egész jól megy már neki, is eddig minden nagy­vonalú gesztus után újra in­dul az autó. Azt hinné az ember, hogy ezek a dolgok hozzátartoz­nak az autóvezetéshez, s ez így is van. Csakhogy kez­detben egy elindulás,­­ egy megállás, és közben a­­százfelé való figyelés óriási gon­dot okoz. "Mivel azonban kollé­ganőm­­túljutott az első ki­lométerek nehézségein, úgy döntött, nekivág egy hosz­­szabb útnak. Nos,­­ezért gon­dolta, hogy övé a­­világ. Itt a nyár, Iván kocsija, van jo­gosítványa, akkor pedig mi sem természetesebb: irány a Balaton. Bevágta magát, s családját az autóba, teletöm­te a csomagtartót mindenfé­le hasznos dologgal, is elin­dult. Igen fim, de még el sem hagyta a fővárost, csu­pán­­a Duna másik partjára, Budáig jutott, leszakadt a kipufogója. Gondolkodott, hogy visszaforduljon-e, de úgy vélté, ezzel kár elronta­nia a szabadságát. Végül is, hangosan ugyan, de megy a kocsi. Így érkezett meg a szó iszoros értelmében nagy dérrel-dúrral a magyar ten­ger partjára, s Hiába volt elő­szezon, s hiába váltak még kevesen a Balaton-parti te­lepülésen, a közlekedők bi­zony zavarba hozták a höl­gyet. Pedig ő igazán nem ijedős, ráadásul Budapest forgalmán nevelkedett. Csakhogy az a pár száz autós, kerékpáros, motorke­rékpáros, gyalogos, aki a fa­luban közlekedett, úgy tett, mintha soha nem hallott volna id KRESZ-ről. Hát per­sze! Sokan úgy gondolják, hogy szabadság idején sza­badságolni lehet a különféle rendszabályok betartását is. A kerékpárosok békésen ballagtak az úton — hár­man egymás mellett. A mat­racukat fejükön harcolók, az utat alig látó fürdőzők pe­dig vígan sétálnak az út kö­zepén. Az autósokról ne is beszéljünk! Volt olyan, hogy legnagyobb megdöbbenésére, szembe jött vele egy kocsi. Kiderült, hogy parkolót ke­resett, s csak azon az olda­lon talált. Nem gondolkodott sokáig, átvágott a másik ol­dalra, nehogy elfoglalják előtte. Szegény hölgy, na­gyobb izgalommal közleke­dett a csöppnyi faluban, mint otthon a fővárosban. Rájött, hogy az udvariasságot leg­feljebb a külföldiektől vár­hat el, honfitársaink nem­hogy udvariatlanok szabad­ság idején, de­ teljes mér­tékben figyelmen kívül hagyják a legfontosabb sza­bályokat is. Szabadsága végeztével, né­mi megnyugvással indult haza. Tudta, hogy végre maga mögött hagyhatja ezt a bolond közlekedést, és vár­ja őt a megszokott, majd­hogynem kedves, barátságos pesti forgalom. ___ Diszkó-tragédiák Gyalogosok az éjszakában Egy tavaszi este tragikus baleset történt Aszód külte­rületén, a 30-as számú fő­úton. A szűkszavú rendőri jelentés szerint egy személy­­gépkocsi az úttest menet­irány szerinti jobb oldalán elütött öt gyalogost. Közülük négyen, két tizenkilenc éves és egy 18 éves és egy 16 éves fiatalember a helyszínen meghalt. A gépkocsi vezetője és az ötödik fiatal könnyű sérülést szenvedett. A baleset feltételezett oka: a gépkocsi vezetője nem az út- és látási viszonyoknak megfelelő se­bességgel közlekedett. A baleset után néhány nappal telefonon hívott egy, a közelben lakó barátom, és arról tájékoztatott, hogy ez a baleset nem lepte meg a helyi viszonyokat ismerőket, szinte várható volt a bekö­vetkezése. A baleseti hely­szín közelében, Aszódtól kis­sé távolabb Budapest felé haladva, egy csárda üzemel, amelyben hétvégéken diszkó­műsor biztosítja a környék­beli fiatalok szórakozását. Közvilágítás nincs, sok fiatal gyalog vagy kerékpáron ér­kezik a szórakozóhelyre. Sajnos, legtöbbször ők ma­guk is megfeledkeznek a biztonságos közlekedés leg­elemibb szabályairól, és az úttesten csoportokba verőd­ve közlekednek, időnként játszadoznak. Nem menteget­ni akarom a gépkocsi vezető­jét, felelősségét a vizsgálat úgyis kideríti, de személyes tapasztalatból tudom, hogy tompított fényszóró használa­­ta mellett — a megengedett 80 km/óra sebességgel ha­ladva — fizikai képtelenség időben észlelni bármilyen úttesten lévő akadályt. A legújabb mérések szerint még a távolsági fényszóró sem nyújt teljes biztonságot, különösen akkor, ha az út­test nedves, mint a fenti na­pon lehetett. Ilyen körülmé­nyek között tehát a tragédia szinte elkerülhetetlen. Az a tény, a KRESZ elő­írásai szerint mindig olyan sebességet kell választa­nunk, hogy járművünket megállíthassuk veszély ész­lelése esetén. E szabály ér­telmében az esti órákban la­kott területen kívül sem ve­zethetnénk 40-45 km/óra se­bességnél gyorsabban, mert még ideális körülmények esetén is csak ez biztonsá­gos. Vajon létezik olyan autós Magyarországon, aki ezt megtartja ? Szerintem nem sok, de azt sem állítanám, hogy a többiek tudatosan vállalják a veszélyt. A gép­járművezetők általában nem számítanak — joggal — arra, hogy településtől távol gya­logoscsoportok sétálnak az úttesten. A járművek kivilá­gítása viszont kötelező, így azoktól nem tartanak annyi­ra. Kit lehet akkor hibáz­tatni? A válasz nem egysze­rű, még azoknak sem, akik arra hivatottak, hogy feltár­ják a valódi okokat. Felelős egyrészt a gépjár­mű vezetője, de maguk a fia­talok is, akik nem a jármű­forgalommal szemben halad­ta­k, így nem észlelhették a személygépkocsi közeledtét. Felelős lehet az a hivatalnok, aki engedélyezte a diszkó működését, nem számolva a fiatalok tömeges megjelené­sével az úttesten, és az ebből eredő baleseti veszélyekkel. Felelősek lehetnek azok a felnőttek, akik nem figyel­meztették a fiatalokat az éj­szakai közlekedés veszélyei­re, a helyes magatartásra. Talán megelőzhető lett vol­na a baj, ha az úttestet kel­lően megvilágítják a szóra­kozóhely környékén, még akkor is, ha ez nem kevés pénzbe kerül. A négy elve­szített fiatal élete sokkal drágább ennél, főként a hoz­zátartozók számára. Egy biztos, ma már meg­értjük az osztrák közleke­désbiztonsági szakembereket, akik kiemelt balesetmegelő­zési programot dolgoztak ki a diszkók környékére, a fia­talok biztonságának fokozá­sára. Biztos, hogy nem a diszkó bezárása a megoldás nálunk sem. Lehetne például fényvisz­­szaverő karszalagokat, priz­mákat ingyenesen osztogatni a fiatalok között, elmagya­rázva azok használatának előnyeit. A műsor közben utalni lehetne a biztonságos közlekedés szabályaira, a lá­tás és láthatóság fontossá­gára. Ausztriában például a balesetmegelőzési szervezet ingyenes autóbuszjáratokat szervezett a sűrűn látogatott intézményekhez. Így az a veszély is kiküszöbölhető, hogy a járművel érkezők ne­tán alkoholt fogyasszanak. Ezekre a megoldásokra ma még nincs pénz, kellően tá­mogató pénzember. Marad tehát a meggyőzés, a neve­lés, ami nem is kerülne hor­ribilis pénzeszközökbe. A megoldást segítheti fi­gyelmeztető táblák elhelye­zése, hogy információik alapján a járművezetők fel­készülhessenek a veszélyek­re. Sok lehetőség van tehát, de valamennyi alapját a fi­gyelmesség, a jó szemlélet képezheti a jogalkotásban és a gyakorlati végrehajtásban egyaránt. Ne feledjük el: a diszkók környéke veszélyes, a közlekedés biztonságára! — hl — AZ ÉLETÉ AZ ELŐNY Hmm I mm Hmi klaWl­ ! Létezik-e békés egymás mellett élés? A közlekedésbiztonsági helyzet romlásában furcsa módon egy olyan tényező is szerepet játszik, amelyről egyébként azt hinné az em­ber, hogy inkább javít a szomorú statisztikai adatokon. A számunkra új autócsodákról van szó. Az elmúlt egy-két évben szinte rob­banásszerűen jelentek meg az Opelek, BMYV-k, Fiatok és társaik közútjainkon. Egyelőre azonban még távol vagyunk attól, hogy kiszorítanák az átlag nyolc-tíz éves ke­let-európai „autócsodákat” a piacról. Hosszú együttélésre kell tehát felkészülni, s ez az „együtt mozgás” vélhetően nem lesz túl békés. Hogy minél kevesebb áldozattal, bosszúsággal és feszültséggel járjon, érde­­mes néhány tanácsot megfogadni. Ezek a márkás gépjárművek kétségtelenül sokat tudnak, a vezetők többsége — hazánk­ban — szinte megszédül. S hát ugye, akinek kormány van a kezében, eleve hajlamossá válik bizonyos erőszakosságra, a rámenős­­ség még nem felfogadható, illetve elfogadha­tatlan módozataira. Bármennyire biztonságo­sak is a márkás kocsik, újdonsült vezetőiknek hosszú ideig tart, míg kiismerik a járművet. Nem kell szégyellni, ha az első hónapokban még nem feltétlenül próbál ki a tulajdonos mindent. A fokozatosság a legfontosabb eb­ben is, és akkor kizárt a meglepetés. Az sem árt, ha olyanoktól is tanácsot kérünk, akik már régóta vezetnek ilyen járművet. Figyelemmel kell lenni azokra az autósok­ra, akik kisebb teljesítményű, korszerűtlen, öreg járgányaikkal „zavarják” a márkás gép­járművek száguldását. Az autóvezetésnek ugyanis legalább annyira előnye, mint hátrá­nya a rutin. Számtalan történetet hallani ar­ról, hogy milyen átmeneti zavart tud kelte­ni, ha évtizedes megszokásainkra rácáfolva, hirtelen felbukkan mögöttünk egy autó, amelyre egyáltalán nem számítottunk. Évek­kel ezelőtt, ha a külső sávban mondjuk 140 ki­lométeres sebességgel haladtunk — valljuk be, előfordult ilyen —, akkor nem nagyon gondoltunk arra, hogy bárki is előzni akar­na. Így aztán sokan elszoktak attól, hogy a visszapillantó tükörbe nézzenek. Ezeket a megszokásokat a legnehezebb megváltoztat­ni, pedig az élet, a közúti forgalomban bekö­vetkezett radikális változások feltétlenül szükségessé teszik. Sokan tanácsolják mostanában az utánkép­­zést. Nem szégyen újra tanulni, pontosabban új ismereteket s­zerezni. Nem ártana hát töp­rengeni, hogy milyen kedvező feltételekkel lehetne ösztönözni ezt az oktatási formát. —­K­­ y

Next