Népszava, 1991. július (119. évfolyam, 152–178. sz.)
1991-07-08 / 158. szám
NÉPSZAVA 1991. JÚLIUS 8., HÉTFŐ Az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács új címe: Budapest V. kerület, Kossuth Lajos tér 4. Az OKBT telefonszámaink postafiókszáma változatlan. Lassan vagy gyorsan ? (4) Jó átlagsebességre törekedve A gazdasági helyzet, a bizonytalan, megélhetési forrásokért vívott küzdelem a közlekedésre is rányomja bélyegét. A közlekedők egy része — akik azonban rendkívül feltűnően viselkednek — az utazási időt veszteségként elkönyvelve, „minden kockázatot megér" alapon, egyénileg minden eszközt jogosnak ítélve törekszik célja felé. Az, hogy esetleg balesetekbe keverednek, lényegesen kisebb veszteségként lebeg a szemük előtt, mintha mondjuk fél órát — többletidőként — az úton töltenének. Az esetleg lehetséges baleset és a biztosan bekövetkező „időveszteség” között egyértelműen a biztonság ellen döntenek. Azt már nem gondolják végig, hogy a baleset, mint valószínűségi változó, véletlen tömegjelenségként pontosan az ilyen magatartásformánál következik be a legnagyobb gyakorisággal. Itt hiányzik a felvilágosítás, a meggyőzés! Nézzük a tényeket: 1989- ben (a balesetet követő 30 napon belül) 2102-en vesztették életüket közlekedési baleset áldozataként. Magyarországon ilyen magas szám még soha nem fordult elő. Ez az előző évhez képest 27%-os emelkedés! A lakott területeken belül az összes baleset 1989-ben az előző három év átlagához képest 27%-kal, míg a halálos balesetek száma 28%-kal emelkedett. Ugyanez az érték lakott területen kívül: 28% (az összes balesetre), illetve 39% (a halálos balesetekre). Nem vigasztalhatjuk magunkat azzal a körülménynyel sem, hogy rohamosan nő a járműállomány, ezért több a baleset. Sajnos, a megtett járműkilométerre jutó balesetek is emelkedő számokat mutatnak. A csökkentett sebességhatárok bevezetésekor az intézkedés ellenzői világszerte arra hivatkoznak, hogy az alacsony sebességhatárok jelentősen megnövelik az eljutási időket. Az utóbbi időben végzett nemzetközi vizsgálatok ezzel szemben bebizonyították, hogy ez a kedvezőtlen hatás sokkal kisebb jelentőségű, mint azt kezdetben vélték, és a balesetek számának radikális csökkenése, valamint az üzemanyag-fogyasztásban elért eredmények a várakozásokat messze túlszárnyalták. A sebességszabályozás alapelve az, hogy olyan forgalmi folyamatokat kell kialakítani, amelyben kismértékűek az átlagsebességtől való eltérések (ezzel lecsökken a rendkívül veszélyes forgalmi manőverek, az előzések száma). Svájci vizsgálatok a leírtakkal összhangban megállapították, hogy egy bizonyos útvonalon, amelyen a járművezetők többsége 90 km/h sebességgel halad (a baleset következményeitől eltekintve), a 40 km/h sebesség éppoly veszélyes következményekkel járhat, az előzések provokálása miatt, mint a 140 km/h sebesség. A fenti meggondolások vezették a forgalmi szakembereket arra a következtetésre, hogy a biztonság növelése érdekében a forgalmi áramlatok járműveinek sebességét homogenizálni, egymáshoz közelíteni kell. E felismerést egyúttal alátámasztja az a gyakorlatban is megismert törvényszerűség, hogy a forgalom számára megengedhető magas sebességhatárok általában csak elméleti jelentőségűek, a forgalom lefolyását nem befolyásolják, annak átlagsebessége ettől lényegesen elmarad. Amint csökkentjük a megengedhető felső határértéket, a tényleges ,„korlátozó” határig, a forgalom átlagsebessége (és egyúttal az összegzett eljutási idő), alig változik, viszont a biztonsági színvonal ugrásszerűen megnő. Az ilyen, jellegű egységes szabályozás az átlagtól fölfelé előforduló nagymértékű kiugrásokat csökkenti le. Utazási idő alakulásával kapcsolatos korábbi méréseink szerint 100 km-es utazási távolságon a 90 km/h csúcssebességre törekvő gépkocsivezető átlagsebessége kb. 75 km/h érték, míg a 75 km/h csúcssebesség mellett kb. 70 km/h átlagsebességre adódik. Ez a különbség 100 km-es utazási távolság mellett, mintegy 3—5 perc időveszteséget jelent. Sok fejletten motorizált országban az energiatakarékossági megfontolások miatt vezették be az alacsony sebességhatárokat. Az „energiaválság” azonban ma már nemcsak ezeket az országokat sújtja. Lényege az, hogy az energiaszükségletek növekszenek az energiatermelés szinten tartásával, illetve csökkenésével. A különbözetet ezekben az országokban idegen olaj- és energiabehozatallal kell kiegyenlíteni. Sajnos, van energiaválság. Világszerte folynak kutatások új energiapótlások után, de eddig még nem fedeztek fel reális alternatívákat, így pedig kénytelenek vagyunk az üzemanyagot importálni, ez pedig növeli a gazdasági nehézségeket. A sebesség és a gépkocsi üzemanyag -megtakarítása közötti összefüggésekről sok tanulmány készült. A megtakarítások pontos mennyiségében nem egybehangzóak a vizsgálatok (5—35%), a legtöbb kutató azonban egyetért abban, hogy bizonyos megtakarítások elérhetők a sebesség csökkentésével. Amíg új kocsitípust — amely nem benzint fogyaszt — nem vezetünk be, az energiatakarékosság legjobb módszere a lassúbb és az üzemanyagot kímélő vezetés. Hazánkban már csak ezért is időszerű a korszerű, új járművek arányszámának növelése. Annak ellenére, hogy az üzemanyagmegtakarítás a személygépkocsiknál a motor típusa, az aerodinamikai jellemzők, a lóerőszám, a súly, a kiegészítő berendezések és a szennyezésgátló eszközök szerint változó, a sebességek csökkentésével minden gépkocsi üzemanyagot takarít meg. (Folytatjuk) „Csíkosok” az út szélén Nekünk is vigyáznunk kell rájuk Igen sok veszély leselkedik a közterületeken napi munkájukat végzőkre, például a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat kézi úttisztítóira, hulladékgyűjtőire, rakodóira, ők a lehető legvédtelenebbek, hiszen egyrészt el vannak foglalva a munkájukkal, másrészt nincs előttük mögöttük több mázsás, az ütést felfogó motorház, csomagtartó. És nincs meg az az egyébként európai mércével mérve elvárható figyelem és körültekintés sem, ami nekik kijárna. Még csak ez év felénél járunk, de mint azt Száky Dénes, a vállalat munkavédelmi vezetője elmondta, sajnos, akadt „esemény”. Egy taxi kézi úttisztítókat gázolt el, de balesetet szenvedett egy rakodó és egy gépkezelő is. Szerencsére egyik eset sem volt halálos kimenetelű, viszont mint a lefolytatott vizsgálatok megállapították, mindegyik elkerülhető lett volna, nagyobb körültekintéssel. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy nemcsak az FKFV dolgozóit érik balesetek, hanem a veszélynek ki vannak téve a Vízművek, a Gázművek, a CSM és a többi, közterületen dolgozó vállalat emberei is. No, de maradjunk a Fővárosi Közterületfenntartó Vállalatnál. — Hogyan próbálják Önök ezeknek a baleseteknek az elejét venni? — Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy nem csak mások hibájából történhet baleset, ezért nagyon szigorúan betartjuk és betartatjuk a biztonsági előírásokat. Kötelező az oktatáson való részvétel, minden közterületen dolgozó alkalmazottunk számára, de tartunk rendkívüli oktatást is, ha a szükség úgy hozza, vagy egy komolyabb baleset tanulságait szükséges megbeszélni. Az oktatáshoz nemcsak videofilmeket használunk de a KRESZ idevonatkozó utasításait, szabályait is el kell sajátítaniuk dolgozóinknak. Elemi szabály vállalatunknál a közterületeken dolgozók számára a figyelemfelhívó védőmellény állandó és kötelező viselete, s ellenőreink tapasztalatai alapján elmondhatom, hogy ezt a dolgozók be is tartják. Tehát a gépkocsivezetők nem hivatkozhatnak arra, hogy „nem látták” a leendő áldozatot, hiszen nappal és éjszaka ezek a mellények már messziről figyelmeztetik a gépkocsiveztőket arra, hogy munkáját végző emberhez közelednek, figyeljenek jobban. — Nem ritkán előfordul, hogy szabályosan elkerített területre is „betévednek” a gépkocsivezetők annak ellenére, hogy korlátok, jelzőtáblák hívják fel a figyelmüket. Sajnos, az efféle szabálytalanságok gyakoriak. Persze, mi sem vagyunk szentek, vannak gépkocsivezetőink, akik a sárga villogó jelzést akkor is bekapcsolják, amikor nem indokolt. Éppen ezért nagy hangsúlyt helyezünk rá, hogy az oktatásokon tudatosítsuk bennük: nem megkülönböztető, hanem figyelmeztető az általuk használt sárga jelzés, és azt tényleg csak munkavégzés közben alkalmazzák. A közlekedés indokolatlan lelassítása nekünk sem érdekünk. Aki naponta közlekedik, nagyon jól tudja, milyen fontos munkát végeznek a közterületeken dolgozók. A kátyúk megszüntetése, a feleslegesen forgalmat akadályozó tárgyak elszállítása mindannyiunk érdeke. Arról nem is beszélve, hogy a közterületeken végzett munkák gyors és szakszerű elvégzésében „civilekként” is érdekeltek vagyunk. B. S. Kolléganőm 102ft /hitte, hogy most már lövés a világ. De tévedett. Pár hónapja szerezte meg a jogosítványát, s nagy izgalmak közepette, vágottneki a főváros forgalmának. Vért izzadott, mire először törtte meg lakása és munkahelye közötti utat. De sikerült, s egy betétlappal megúszta a nagy kalandot. Hasonlóan nagy levegővétel előzte meg bilső vidéki útját, de azt is túlélte. S azóta hányszor, de hányszor vágta be reggel magát a kocsiba! Járta afővárost éskörnyékét, s ha gondot jelentett is a parkolás, a két ''kocsi közé való beállás, a sávváltás, jóval biztosabban közlekedett a forgalomban, mint az első napokon. Akkoriban örült, ha kiindult végre az autó, isrettegett minden lámpánál, minden kereszteződésnél, mikor lassítani kellett. Valamelyik nap azonban azt vette észre, hogy a kocsi majdnem úgy viselkedik, ahogy ő akarja: megáll, amikor meg akar állni, s megy, amikorő menni óhajt. A sikeren felbuzdulva, újabb Nő a volánnál bán udvariasan előreengedi az autókat, ami azzal , jár, hogy lssítani kell, sőt időnként meg is áll. De, mondom, egész jól megy már neki, is eddig minden nagyvonalú gesztus után újra indul az autó. Azt hinné az ember, hogy ezek a dolgok hozzátartoznak az autóvezetéshez, s ez így is van. Csakhogy kezdetben egy elindulás, egy megállás, és közben aszázfelé való figyelés óriási gondot okoz. "Mivel azonban kolléganőmtúljutott az első kilométerek nehézségein, úgy döntött, nekivág egy hoszszabb útnak. Nos,ezért gondolta, hogy övé avilág. Itt a nyár, Iván kocsija, van jogosítványa, akkor pedig mi sem természetesebb: irány a Balaton. Bevágta magát, s családját az autóba, teletömte a csomagtartót mindenféle hasznos dologgal, is elindult. Igen fim, de még el sem hagyta a fővárost, csupána Duna másik partjára, Budáig jutott, leszakadt a kipufogója. Gondolkodott, hogy visszaforduljon-e, de úgy vélté, ezzel kár elrontania a szabadságát. Végül is, hangosan ugyan, de megy a kocsi. Így érkezett meg a szó iszoros értelmében nagy dérrel-dúrral a magyar tenger partjára, s Hiába volt előszezon, s hiába váltak még kevesen a Balaton-parti településen, a közlekedők bizony zavarba hozták a hölgyet. Pedig ő igazán nem ijedős, ráadásul Budapest forgalmán nevelkedett. Csakhogy az a pár száz autós, kerékpáros, motorkerékpáros, gyalogos, aki a faluban közlekedett, úgy tett, mintha soha nem hallott volna id KRESZ-ről. Hát persze! Sokan úgy gondolják, hogy szabadság idején szabadságolni lehet a különféle rendszabályok betartását is. A kerékpárosok békésen ballagtak az úton — hárman egymás mellett. A matracukat fejükön harcolók, az utat alig látó fürdőzők pedig vígan sétálnak az út közepén. Az autósokról ne is beszéljünk! Volt olyan, hogy legnagyobb megdöbbenésére, szembe jött vele egy kocsi. Kiderült, hogy parkolót keresett, s csak azon az oldalon talált. Nem gondolkodott sokáig, átvágott a másik oldalra, nehogy elfoglalják előtte. Szegény hölgy, nagyobb izgalommal közlekedett a csöppnyi faluban, mint otthon a fővárosban. Rájött, hogy az udvariasságot legfeljebb a külföldiektől várhat el, honfitársaink nemhogy udvariatlanok szabadság idején, de teljes mértékben figyelmen kívül hagyják a legfontosabb szabályokat is. Szabadsága végeztével, némi megnyugvással indult haza. Tudta, hogy végre maga mögött hagyhatja ezt a bolond közlekedést, és várja őt a megszokott, majdhogynem kedves, barátságos pesti forgalom. ___ Diszkó-tragédiák Gyalogosok az éjszakában Egy tavaszi este tragikus baleset történt Aszód külterületén, a 30-as számú főúton. A szűkszavú rendőri jelentés szerint egy személygépkocsi az úttest menetirány szerinti jobb oldalán elütött öt gyalogost. Közülük négyen, két tizenkilenc éves és egy 18 éves és egy 16 éves fiatalember a helyszínen meghalt. A gépkocsi vezetője és az ötödik fiatal könnyű sérülést szenvedett. A baleset feltételezett oka: a gépkocsi vezetője nem az út- és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett. A baleset után néhány nappal telefonon hívott egy, a közelben lakó barátom, és arról tájékoztatott, hogy ez a baleset nem lepte meg a helyi viszonyokat ismerőket, szinte várható volt a bekövetkezése. A baleseti helyszín közelében, Aszódtól kissé távolabb Budapest felé haladva, egy csárda üzemel, amelyben hétvégéken diszkóműsor biztosítja a környékbeli fiatalok szórakozását. Közvilágítás nincs, sok fiatal gyalog vagy kerékpáron érkezik a szórakozóhelyre. Sajnos, legtöbbször ők maguk is megfeledkeznek a biztonságos közlekedés legelemibb szabályairól, és az úttesten csoportokba verődve közlekednek, időnként játszadoznak. Nem mentegetni akarom a gépkocsi vezetőjét, felelősségét a vizsgálat úgyis kideríti, de személyes tapasztalatból tudom, hogy tompított fényszóró használata mellett — a megengedett 80 km/óra sebességgel haladva — fizikai képtelenség időben észlelni bármilyen úttesten lévő akadályt. A legújabb mérések szerint még a távolsági fényszóró sem nyújt teljes biztonságot, különösen akkor, ha az úttest nedves, mint a fenti napon lehetett. Ilyen körülmények között tehát a tragédia szinte elkerülhetetlen. Az a tény, a KRESZ előírásai szerint mindig olyan sebességet kell választanunk, hogy járművünket megállíthassuk veszély észlelése esetén. E szabály értelmében az esti órákban lakott területen kívül sem vezethetnénk 40-45 km/óra sebességnél gyorsabban, mert még ideális körülmények esetén is csak ez biztonságos. Vajon létezik olyan autós Magyarországon, aki ezt megtartja ? Szerintem nem sok, de azt sem állítanám, hogy a többiek tudatosan vállalják a veszélyt. A gépjárművezetők általában nem számítanak — joggal — arra, hogy településtől távol gyalogoscsoportok sétálnak az úttesten. A járművek kivilágítása viszont kötelező, így azoktól nem tartanak annyira. Kit lehet akkor hibáztatni? A válasz nem egyszerű, még azoknak sem, akik arra hivatottak, hogy feltárják a valódi okokat. Felelős egyrészt a gépjármű vezetője, de maguk a fiatalok is, akik nem a járműforgalommal szemben haladtak, így nem észlelhették a személygépkocsi közeledtét. Felelős lehet az a hivatalnok, aki engedélyezte a diszkó működését, nem számolva a fiatalok tömeges megjelenésével az úttesten, és az ebből eredő baleseti veszélyekkel. Felelősek lehetnek azok a felnőttek, akik nem figyelmeztették a fiatalokat az éjszakai közlekedés veszélyeire, a helyes magatartásra. Talán megelőzhető lett volna a baj, ha az úttestet kellően megvilágítják a szórakozóhely környékén, még akkor is, ha ez nem kevés pénzbe kerül. A négy elveszített fiatal élete sokkal drágább ennél, főként a hozzátartozók számára. Egy biztos, ma már megértjük az osztrák közlekedésbiztonsági szakembereket, akik kiemelt balesetmegelőzési programot dolgoztak ki a diszkók környékére, a fiatalok biztonságának fokozására. Biztos, hogy nem a diszkó bezárása a megoldás nálunk sem. Lehetne például fényviszszaverő karszalagokat, prizmákat ingyenesen osztogatni a fiatalok között, elmagyarázva azok használatának előnyeit. A műsor közben utalni lehetne a biztonságos közlekedés szabályaira, a látás és láthatóság fontosságára. Ausztriában például a balesetmegelőzési szervezet ingyenes autóbuszjáratokat szervezett a sűrűn látogatott intézményekhez. Így az a veszély is kiküszöbölhető, hogy a járművel érkezők netán alkoholt fogyasszanak. Ezekre a megoldásokra ma még nincs pénz, kellően támogató pénzember. Marad tehát a meggyőzés, a nevelés, ami nem is kerülne horribilis pénzeszközökbe. A megoldást segítheti figyelmeztető táblák elhelyezése, hogy információik alapján a járművezetők felkészülhessenek a veszélyekre. Sok lehetőség van tehát, de valamennyi alapját a figyelmesség, a jó szemlélet képezheti a jogalkotásban és a gyakorlati végrehajtásban egyaránt. Ne feledjük el: a diszkók környéke veszélyes, a közlekedés biztonságára! — hl — AZ ÉLETÉ AZ ELŐNY Hmm I mm Hmi klaWl ! Létezik-e békés egymás mellett élés? A közlekedésbiztonsági helyzet romlásában furcsa módon egy olyan tényező is szerepet játszik, amelyről egyébként azt hinné az ember, hogy inkább javít a szomorú statisztikai adatokon. A számunkra új autócsodákról van szó. Az elmúlt egy-két évben szinte robbanásszerűen jelentek meg az Opelek, BMYV-k, Fiatok és társaik közútjainkon. Egyelőre azonban még távol vagyunk attól, hogy kiszorítanák az átlag nyolc-tíz éves kelet-európai „autócsodákat” a piacról. Hosszú együttélésre kell tehát felkészülni, s ez az „együtt mozgás” vélhetően nem lesz túl békés. Hogy minél kevesebb áldozattal, bosszúsággal és feszültséggel járjon, érdemes néhány tanácsot megfogadni. Ezek a márkás gépjárművek kétségtelenül sokat tudnak, a vezetők többsége — hazánkban — szinte megszédül. S hát ugye, akinek kormány van a kezében, eleve hajlamossá válik bizonyos erőszakosságra, a rámenősség még nem felfogadható, illetve elfogadhatatlan módozataira. Bármennyire biztonságosak is a márkás kocsik, újdonsült vezetőiknek hosszú ideig tart, míg kiismerik a járművet. Nem kell szégyellni, ha az első hónapokban még nem feltétlenül próbál ki a tulajdonos mindent. A fokozatosság a legfontosabb ebben is, és akkor kizárt a meglepetés. Az sem árt, ha olyanoktól is tanácsot kérünk, akik már régóta vezetnek ilyen járművet. Figyelemmel kell lenni azokra az autósokra, akik kisebb teljesítményű, korszerűtlen, öreg járgányaikkal „zavarják” a márkás gépjárművek száguldását. Az autóvezetésnek ugyanis legalább annyira előnye, mint hátránya a rutin. Számtalan történetet hallani arról, hogy milyen átmeneti zavart tud kelteni, ha évtizedes megszokásainkra rácáfolva, hirtelen felbukkan mögöttünk egy autó, amelyre egyáltalán nem számítottunk. Évekkel ezelőtt, ha a külső sávban mondjuk 140 kilométeres sebességgel haladtunk — valljuk be, előfordult ilyen —, akkor nem nagyon gondoltunk arra, hogy bárki is előzni akarna. Így aztán sokan elszoktak attól, hogy a visszapillantó tükörbe nézzenek. Ezeket a megszokásokat a legnehezebb megváltoztatni, pedig az élet, a közúti forgalomban bekövetkezett radikális változások feltétlenül szükségessé teszik. Sokan tanácsolják mostanában az utánképzést. Nem szégyen újra tanulni, pontosabban új ismereteket szerezni. Nem ártana hát töprengeni, hogy milyen kedvező feltételekkel lehetne ösztönözni ezt az oktatási formát. —K y