Népszava, 1995. december (123. évfolyam, 282–305. sz.)
1995-12-29 / 304. szám
6 1995. DECEMBER 29., PÉNTEK Orbán Viktor azok közé a politikusok közé tartozik, akiknek tagadhatatlanul jól áll a hallgatás. Amikor hallgat, múltbeli érdemei és természetes intelligenciája miatt még mindig elhisszük neki, hogy amennyiben mégis megszólalna, nyilván csuda okos dolgokat mondana. Ha viszont valóban megszólal, még hívei közül is sokan a fejüket fogják zavarukban. Orbán Viktornak ugyanis sikerült tökélyre fejlesztenie a tényektől teljesen független politizálást. Míg nemrég a szakszervezeteknek tett „baloldali engedmények” miatt támadta a szocialistákat, most hirtelen a Kádár-rendszer szociális vívmányainak védelmezőjeként tűnt fel. Keményen támadja a Fidesz egykori pénzügyminiszter-jelöltjét, Bokros Lajost, s a parlamenti napló tanúsága szerint külön is megtapsolja Szöllősi Istvánnét. (Ez persze nem lenne baj, ha hosszú évekig nem a hagyományos szakszervezetek ellen szövetkezett volna az SZDSZ-szel.) Azzal vádolja a Horn-kormányt, hogy nem akarja elég határozottan a NATO-tagságot, miközben a Fidesz által elképzelt Polgári Szövetség politikusainak jelentős része még a boszniai békefenntartásban való részvételt sem szavazta meg. Külhonban a Liberális Internacionálé alelnökeként, itthon hol a Fidesz elnökeként, hol az MDF reménybeli megváltójaként szerepel, s Debreczeni József karácsonyi jóslatában már az elképzelt jobbközép koalíció miniszterelnökeként is feltűnik. (Ez az a Debreczeni, aki megjósolta, hogy az SZDSZ az 1994-es választásokon az öt százalékot sem éri el.) A Magyar Nemzet karácsonyi számában „Ha Orbán Viktor a Fidesz választási győzelme esetére immár a »keresztény Magyarország« felépítését is beígéri, akkor a gondolkodó keresztények körében aligha számíthat népszerűségének növekedésére.” Orbán Viktor a kereszténységről vallott legújabb nézeteit fejti ki. Ez önmagában akár érdekes is lehetne, hiszen az egyetemes keresztény gondolkodásban a kereszténység és a liberalizmus viszonya izgalmas és ellentmondásos téma. Számos liberális politikus egyben hívő keresztény is, miközben elsősorban a katolikus egyház a kommunizmus bukásával a liberális kapitalizmust nevezte meg legfőbb ellenfelének. Orbán Viktor azonban ezzel a dilemmával mit sem törődve egészen másfajta vizekre evez. A „keresztény Magyarország” megteremtését tűzi ki célul, s hozzáteszi, hogy ehhez a „polgári Magyarországon” keresztül visz az út. A „keresztény” és a „polgári” jelzők nagyvonalú összekapcsolásával kétségkívül filozófiatörténeti huszárvágást hajt végre. Nem kevesebbet állít, mint hogy a francia forradalom óta eltelt kétszáz esztendő minden tapasztalatával, a teológia, a szociológia és a filozófia valamennyi állításával szemben a polgári fejlődés nem a szekularizáció, hanem ellenkezőleg, a homogén keresztény társadalom megerősödésének irányába mutat. Amennyiben Orbán Viktor ezt valóban komolyan gondolja, akkor a politikával felhagyva érdemes lenne filozófusként vagy vallásszociológusként tevékenykednie. Ha ugyanis állítását sikerülne bebizonyítania - vagy akárcsak vitatézisként bemutatnia -, akkor hamarosan világhírű gondolkodó lehetne. Amennyiben azonban mindez csak blöff, s annyi a valódi jelentése, hogy a KDNP-nek a Fidesz oldalán a helye, akkor szellemi teljesítményként feltűnően szerénynek mondható. A keresztények ugyanis pontosan tudják, hogy a polgári fejlődés és a modernizáció Nyugat-Európában a vallásosság általános gyengülésével járt együtt, s például Hollandiában sokkal kevesebb a vallásukat gyakorlók aránya, mint a kelet-európai országokban negyven év államszocializmusa után. A polgári fejlődés és a demokrácia vívmányait teljes szívvel elfogadó s ugyanakkor a hitükhöz hű keresztények számára mindez nehéz, életre szóló kihívást jelent. A leuveni katolikus egyetem szervezésében például immár két évtizede számos társadalomtudós, teológus, filozófus és közvélemény-kutató dolgozik azon, hogy Európa változó értékrendjéről hiteles képet alkosson. Összbenyomásuk szerint a vallásosság s még inkább az egyházakhoz való kötődés egész Európában folyamatosan csökken. AM komolyan veszi keresztény hitét, az ebben a változó világban igyekszik immár ősebbségi kultúraként megőrizni és tovább örökíteni Krisztus tanítását. Ha Orbán Viktor a Fidesz választási győzelme esetére immár a „keresztény Magyarország” felépítését is beígéri, akkor a gondolkodó keresztények körében aligha számíthat népszerűségének növekedésére. Az idősebb és egyszerűbb hívőknek pedig könynyen eszükbe juthat, hogy a Fidesz narancsos lapja néhány esztendeje még „cápalátogatásként” gúnyolódott az akkori pápalátogatáson. A keresztény társadalom - mint általában a magyar társadalom legfeljebb csalóka távlatból tűnik olyasfajta sakktáblának, amelyen minden csak bábu szeretne lenni a zseniális mester legújabb játszmájában. Hegyi Gyula A keresztény Magyarországról Hegyi Gyula újságíró, országgyűlési képviselő . Nézze... véleményem szerint nincs ok a csüggedésre. Még olyan öt-tíz év és ez a megszorító politika előbb-utóbb meghozza az eredményét VÉLEMÉNY Vitányi Iván Országlánc Tisztelettel bejelentem tiltakozásomat az ellen, hogy az Országházat vasoszlopokon nyugvó lánckerítéssel vették körül. Tiltakozom mindenekelőtt mint állampolgár, de úgy is, mint éppen annak a kerületnek országgyűlési képviselője, amelyben a parlament épülete fekszik. Mint állampolgár jól emlékszem arra, hogy magam és ismerőseim, általam ismeretlen polgárok ezreivel együtt, gyakorta sétáltunk el a parlament épülete mellett. Láttam itt szerelmespárokat, egymásba kapaszkodva, anyákat gyermekeik kezét fogva, vidék magyarokat, amint megsimogatták a monumentális falak kövét, külföldieket, amint különböző látószögekből kattintgatták fényképezőgépüket. Mind megtehették, Vitányi Iván szociológus, országgyűlési képviselő hogy közel mehessenek az Országházhoz. Megtehették Horthy Mikós idején, megtehették Szálasi rémuralma alatt, megtehették a Rákosi-korszakban, megtehették a Kádár-korszak évtizedei alatt, és megtehették a demokatikus fordulat első négy évében is, amíg Antall József volt a miniszterelnök. Ez hozzátartozott, a maga természetességében tartozott hozzá életünkhöz. Most többé nem tehetik meg, illetve csak illő távolságból. A csinos kerítés oszlopai hasonlatosak ahhoz, amelyeket a Belvárosban vertek fel az autók felparkolásának megakadályozására, ám nemesebb anyagból készültek. Közöttük csinos láncok szabályos parabola alakban. Rajtuk olykor egy keresztüllépni tilos tábla. AM a Lánchíd felől érkezik a Kossuth térre, már a József Attila-szobornál elfordulni kényszerül, vagy megkerüli a Rákóczi-lovasszobor parkját, vagy egy keskeny járdán jut el az Országház előtti parkolóig, ahol ki kell térnie egészen a Nádor vagy a Fálk Miksa utca felé. Onnan a Kossuth-szobor parkjába még visszakanyarodhat. Értem, hogy miért csinálták, illetve tudok róla: tavaly valak előbb a parlament hátsó kapuját, majd a Mátyástemplom ajtaját berobbantották. Ilyesmi soha azelőtt nem fordult elő nálunk. A tetteseket nem sikerült elfogni, de valami tenni kellett. Bejelentették tehát, hogy megóvjuk az Országgyűlés épületét. Lánccal veszik körül, így meg lehet védeni. A védelem bizonyára könnyebb, ha gyepű veszi körül az épületet. De vajon annyival könnyebb-e, hogy megérje az Országgyűlés és a civil társadalom elválasztásának ez a látványos bizonyítása. Elgondolkoztam azon, hogy egy valódi terrorista, az kárt akar tenni az Országházban, mennyire ijed meg tőle. Akárhogy forgattam a dolgot, nem láttam okot rá, hogy ők megijedjenek. Éppen ezért bízom annyira az épület őrzőiben, hogy más módszereket is alkalmaznak, legalább azokat, amiről én is tudok, az pedig korántsem vagyok a titkosszolgálatok szakértője. Mert még azt is el tudom képzelni, hogy olyan módszereket is használnak, amiket én nem ismerek. De ha így van, miért kell az Országháznak ezek után „láncot hordania”. Még akkor is, ha ez nem a rabság lánca (mint a Talpra magyarban), hanem a védelemé. Az is felmerülhet, hogy azok, akik „ott túl a láncon” küszködnek az ország gondjával, bajával, tehát a magyar Országgyűlés tagjai és hivatali segítőik nagyobb védelmet érdemelnek, mint elődeik a most végződő században, amióta a magyar népképviselet palotája megépült. Ezt a feltételezést azonban magam mint érintett is visszautasítom. Ha van valami értéke munkánknak, csak az lehet az alapja, hogy egyek vagyunk a társadalommal, nem különböztetjük meg magunkat tőle. Először arra gondoltam, hogy ellenvéleményemet interpellációban jelentem be. De aztán sok hivatkozó felszólalást hallgatva úgy gondoltam, hogy nem veszem el ezzel a parlament idejét. Inkább a nyilvánossághoz fordulok! Hátha vannak, ak egyetértenek. A Lakatos Mária - mítás Magyarország legsikeresebb részvénytársasága jelenleg az ÁPV Rt., bevételei hihetetlen módon múlják fölül a legvérmesebb álmokat is, költségei pedig aligha érik el a felháborító szintet. Éppen ezért ma Magyarország legtámadottabb cége az ÁPV Rt, ahol minden korrupciót, összefonódást, fölöslegesen kifizetett milliárdokat és túlzott prémiumokat szimatol. Sőt a siker bejelentésének napján már kényszerű távozásról, gyors búcsúról szólt a fáma, igazolva az eddig csak suttogva terjesztett híreket, ez a 453 milliárd forint csak csalás és ámítás, a lényeg a lopáson, a köz vagyonának megdézsmálásán van vagy inkább kell hogy legyen. Az embernek ilyenkor az az érzése támad, hogy ilyesmit már hallott valahol. Hallhatott, az megérte 1946 -ot, az államosítás első hullámát, amikor is a háború zivatarában a magyar gyárakat és gépeket megvédő, majd újból termelő gyárak tulajdonosaikkal és mérnökeikkel, vezető alkalmazottaikkal egyetemben váltak a nép ellenségeivé. Akik vagyonukat, gyárukat, állásukat annak köszönhetik, hogy ellopták a nép, vagyis a köz vagyonát. Innét egyenes út vezetett már az államosításhoz, de ennél veszélyesebb volt az évtizedeig hordott üzenet, minden' M gyanús, aki más, minden ámítás, ami jobb, és minden lopás, ami gazdagabb az átlagosnál. Az átlag azonban ma sem haladja meg a kétszoba-konyhás panel szintet, ahol egyre nyomasztóbb gondot jelent a villany- és fűtésszámlafizetése, és nem jut minden hónapban pénz arra, hogy a gyerek meleg ebédet egyen az iskolában. Ebben a panelben a perspektíva a szomszéd konyhája és fazeka, amibe lehet, hogy több jut, mint másokéba. A panel azonban nem tűri a mást, az eltérőt vagy éppen a gazdagabbat. Ezen a szinten minden, ami fölfelé mutat, csak lopásból származhat, hiszen becsületes munkával lám mi is csak a panelig vittük. A probléma csak az, hogy a becsületesen van a hangsúly, ami nálunk nem egészen azt jelenti, hogy valak nem lopta el a rá bízott vagyont, hanem azt, hogy még a közelébe sem engedték. A munka része viszont valahogy elsikkad a dolognak. Munka ugyanis a kalapácsolás, a lapátolás, de a Microsoft elnöke, Bill Gates Magyarországon valószínűleg egy félbolondnak nézett programozó lenne, félállásban valahol. Magyarország nem szereti és nem is becsüli saját gazdag embereit. Lagzi Lajcsiről sem azt mondták, hogy lám, milyen ügyes üzletember, amikor eladta 30 milliomodik kazettáját, hanem azt, hogy milyen felháborító zenét játszik. A kultúrfölény pedig olyan erős volt, hogy a nagy magyar kazettahamisítás idején Lajoska hiába klincselt a Szerzői Jogvédő Hivatalban, hogy talán segítenének neki is a hamisítás ellen. A magántulajdon és ennek egyik minősített válfaja, a szerzői jogok védelmére hivatott intézmény vezetői csak legyintettek, hiszen pénzt csinálni a zenéből, ennyit és ráadásul lakodalmas rockból, az több mint felháborító. Negyvenévi közösségi társadalom, szocializmus , a munkán alapuló elosztást hirdető társadalmi forma után ebben a társadalomban a legnagyobb bűn, ha valaki dolgozik és keres. Ilyen nincs és ez az, amit nem hajlandó a többség elfogadni. Azt, hogy valak bejár a munkahelyére, dolgozik, tapasztalatot szerez, és ebből kap valamit vissza, amiből egyre jobbapté.vél többet szerez. Egyébként az egyén szintjén ezt hívják felemelkedésnek, a tár-sadalom szintjén gazdasági növekedésnek. Amikor egyre több ember nyugodtan hajtja álomra fejét, mert pontosan tudja, hogy mit hoz a holnap. És azt is tudja, ha letesz valamit az asztalra, az előbb-utóbb nem is hoz valamit a konyhára. Az ifjabb nemzedék, amelyik már eljutott nyáron krumplit szedni Angliába vagy bébisittemnek Brüsszelbe, már sejt valamit. Ők azok, akik megfelelnek az egyre szaporodó vegyes vállalatok személyzeti politikájának, akknek ha előrelépést ígérnek, akkor sejtik, az jobb munkafeltételt és több pénzt jelent valahol. Szerencsésebbek, mint az első generáció, amelyik találkozott a kapitalizmusnak nevezett formával. Mint például a SuzuM magyar munkásai, akiket Japánba vittek tanulni, s ahol munkaadóik legnagyobb meglepetésére sztrájkolni kezdtek. De hát mi mindent megadtunk nekik és megígértük, hogy egész életükben nálunk dolgozhatnak - mondták az értetlen japánok, akik rizsen és halon tartották, mint megjegyezték, egészséges koszton, a magyarokat. Azok pedig éhgyomorra futottak egy darabig a szalag mellett, de hamar rájöttek,a japán modell mellett még a magyar bányászsors sem lehet túl nehéz, és néhányan gyorsan hazajöttek. Persze aM maradt, abírta, az jól járt, hiszen valóban egy életre kapott munkát, ami manapság nem megvetendő perspektíva. Van, aM életre szóló munkát, van, aM vagyont szerez, a maguk módján előrejutnak és boldogulnak valahogy. Ám ők még a kisebbség, akiről a többség nem hajlandó tudomást venni és ha túl látványos a siker, akkor azonnal lopást szimatol. Széles Gáborról sem azt mondják, hogy megmentette a székesfehérvári régiót, hanem azt, hogy ingyen jutott a Videotonhoz, ahol akkor állt a víz a tasárban, a vízben pedig csendben mállottak a televíziók. Ma a világ első tíz körzetébe sorolják Székesfehérvárt, de ez nem számít, mert hát túl gazdag ember ez a Széles. Valahogy így jártak az ÁPV Rt. vezetői is, de az ő bűnük még az is, hogy egy elbocsátásra váró közalkalmazotti társadalomban, állami pénzen lettek nagyon sikeresek. Ezzel a magatartásukkal viszont ellentmondtak minden magyar szabványnak, és kihívták a köz haragját. Valószínűleg jóval nagyobb hírverést kap majd az év végi jutalmuk - ha van -, mint az, hogy 170 millió dollárért adták el a Tigázt három héttel ezelőtt. Mindenesetre semmivel sem kapnak több elismerést, mint elődeik, amiket ugyanezekkel a szavakkal, ugyanezekkel a vádakkal illettek, mert képtelenek voltak eladni az állami vagyont.