Népszava, 1995. december (123. évfolyam, 282–305. sz.)

1995-12-29 / 304. szám

6 1995. DECEMBER 29., PÉNTEK Orbán Viktor azok közé a politikusok közé tartozik, akiknek tagadhatatlanul jól áll a hallgatás. Amikor hall­gat, múltbeli érdemei és természetes intelligenciája miatt még mindig elhisszük neki, hogy amennyiben mégis megszólalna, nyilván csuda okos dolgokat mon­dana. Ha viszont valóban megszólal, még hívei közül is sokan a fejüket fogják zava­rukban. Orbán Viktornak ugyanis sikerült tökélyre fejlesztenie a tényektől teljesen füg­getlen politizálást. Míg nemrég a szakszervezeteknek tett „baloldali engedmények” miatt támadta a szocialistákat, most hirtelen a Kádár-rend­szer szociális vívmányainak védelmezőjeként tűnt fel. Keményen támadja a Fidesz egy­kori pénzügyminiszter-jelöltjét, Bokros La­jost, s a parlamenti napló tanúsága szerint külön is megtapsolja Szöllősi Istvánnét. (Ez persze nem lenne baj, ha hosszú évekig nem a hagyományos szakszervezetek ellen szövetkezett volna az SZDSZ-szel.) Azzal vádolja a Horn-kormányt, hogy nem akar­ja elég határozottan a NATO-tagságot, mi­közben a Fidesz által elképzelt Polgári Szövetség politikusainak jelentős része még a boszniai békefenntartásban való részvé­telt sem szavazta meg. Külhonban a Liberá­lis Internacionálé alelnökeként, itthon hol a Fidesz elnökeként, hol az MDF reménybeli megváltójaként szerepel, s Debreczeni József karácsonyi jóslatában már az elképzelt jobbközép koalíció miniszterelnökeként is feltűnik. (Ez az a Debreczeni, aki megjósolta, hogy az SZDSZ az 1994-es választásokon az öt százalékot sem éri el.) A Magyar Nemzet karácsonyi számában „Ha Orbán Viktor a Fidesz választási győzelme esetére immár a »keresztény Magyarország« felépítését is beígéri, akkor a gondolkodó keresztények körében aligha számíthat népszerűségének növekedésére.” Orbán Viktor a kereszténységről vallott leg­újabb nézeteit fejti ki. Ez önmagában akár érdekes is lehetne, hiszen az egyetemes ke­resztény gondolkodásban a kereszténység és a liberalizmus viszonya izgalmas és ellent­mondásos téma. Számos­ liberális politikus egyben hívő keresztény is, miközben elsősor­ban a katolikus egyház a kommunizmus bu­kásával a liberális kapitalizmust nevezte meg legfőbb ellenfelének. Orbán Viktor azonban ezzel a dilemmával mit sem törődve egészen másfajta vizekre evez. A „keresztény Ma­gyarország” megteremtését tűzi ki célul, s hozzáteszi, hogy ehhez a „polgári Magyaror­szágon” keresztül visz az út. A „keresztény” és a „polgári” jelzők nagyvonalú összekap­csolásával kétségkívül filozófiatörténeti hu­szárvágást hajt végre. Nem kevesebbet állít, mint hogy a francia forradalom óta eltelt kétszáz esztendő minden tapasztalatával, a teológia, a szociológia és a filozófia vala­mennyi állításával szemben a polgári fejlő­dés nem a szekularizáció, hanem ellenkező­leg, a homogén keresztény társadalom meg­erősödésének irányába mutat. Amennyiben Orbán Viktor ezt valóban ko­molyan gondolja, akkor a politikával fel­hagyva érdemes lenne filozófusként vagy vallásszociológusként tevékenykednie. Ha ugyanis állítását sikerülne bebizonyítania - vagy akárcsak vitatézisként bemutatnia -, akkor hamarosan világhírű gondolkodó le­hetne. Amennyiben azonban mindez csak blöff, s annyi a valódi jelentése, hogy a KDNP-nek a Fidesz oldalán a helye, akkor szellemi teljesítményként feltűnően szerény­nek mondható. A keresztények ugyanis pon­tosan tudják, hogy a polgári fejlődés és a modernizáció Nyugat-Európában a vallásos­ság általános gyengülésével járt együtt, s pél­dául Hollandiában sokkal kevesebb a vallá­sukat gyakorlók aránya, mint a kelet-euró­pai országokban negyven év államszocializ­musa után. A polgári fejlődés és a demokrá­cia vívmányait teljes szívvel elfogadó s ugyanakkor a hitükhöz hű keresztények szá­mára mindez nehéz, életre szóló kihívást jelent. A leuveni katolikus egyetem szerve­zésében például immár két évtizede szá­mos társadalomtudós, teológus, filozófus és közvélemény-kutató dolgozik azon, hogy Európa változó értékrendjéről hiteles képet alkosson. Összbenyomásuk szerint a vallá­sosság s még inkább az egyházakhoz való kötődés egész Európában folyamatosan csökken. AM komolyan veszi keresztény hi­tét, az ebben a változó világban igyekszik immár ősebbségi kultúraként megőrizni és tovább örökíteni Krisztus tanítását. Ha Orbán Viktor a Fidesz választási győ­zelme esetére immár a „keresztény Magyar­­ország” felépítését is beígéri, akkor a gon­dolkodó keresztények körében aligha szá­míthat népszerűségének növekedésére. Az idősebb és egyszerűbb hívőknek pedig köny­­nyen eszükbe juthat, hogy a Fidesz naran­csos lapja néhány esztendeje még „cápalá­togatásként” gúnyolódott az akkori pápa­­látogatáson. A keresztény társadalom - mint általában a magyar társadalom­­ legfel­jebb csalóka távlatból tűnik olyasfajta sakk­táblának, amelyen minden­ csak bábu sze­retne lenni a zseniális mester legújabb játsz­májában. Hegyi Gyula A keresztény Magyarországról Hegyi Gyula újságíró, országgyűlési képviselő . Nézze... véleményem szerint nincs ok a csüggedésre. Még olyan öt-tíz év és ez a megszorító politika előbb-utóbb meghozza az eredményét VÉLEMÉNY Vitányi Iván Országlánc Tisztelettel bejelen­tem tiltakozásomat az ellen, hogy az Ország­házat vasoszlopokon nyugvó lánckerítéssel vették körül. Tiltako­zom mindenekelőtt mint állampolgár, de úgy is, mint éppen an­nak a kerületnek or­szággyűlési képviselője, amelyben a parlament épülete fekszik. Mint állampolgár jól emlékszem arra, hogy magam és ismerőseim, általam is­meretlen polgárok ezreivel együtt, gya­korta sétáltunk el a parlament épülete mellett. Láttam itt szerelmespárokat, egymásba kapaszkodva, anyákat gyer­mekeik kezét fogva, vidék magyarokat, amint megsimogatták a monumentális falak kövét, külföldieket, amint kü­lönböző látószögekből kattintgatták fényképezőgépüket. Mind megtehették, Vitányi Iván szociológus, országgyűlési képviselő hogy közel mehessenek az Országház­hoz. Megtehették Horthy Mikós idején,­­ megtehették Szálasi rémuralma alatt, megtehették a Rákosi-korszakban, meg­tehették a Kádár-korszak évtizedei alatt, és megtehették a demokatikus fordulat első négy évében is, amíg An­tall József volt a miniszterelnök. Ez hozzátartozott, a maga természetessé­gében tartozott hozzá életünkhöz. Most többé nem tehetik meg, illetve csak illő távolságból. A csinos kerítés oszlopai hasonlatosak ahhoz, amelye­ket a Belvárosban vertek fel az autók felparkolásának megakadályozására, ám nemesebb anyagból készültek. Kö­zöttük csinos láncok szabályos parabo­la alakban. Rajtuk olykor egy keresz­tüllépni tilos tábla. AM a Lánchíd felől érkezik a Kossuth térre, már a József Attila-szobornál elfordulni kényszerül, vagy megkerüli a Rákóczi-lovasszobor parkját, vagy egy keskeny járdán jut el az Országház előtti parkolóig, ahol ki kell térnie egészen a Nádor vagy a Fálk Miksa utca felé. Onnan a Kos­­suth-szobor parkjába még visszaka­nyarodhat. Értem, hogy miért csinálták, illetve tudok róla: tavaly vala­k előbb a par­lament hátsó kapuját, majd a Mátyás­templom ajtaját berobbantották. Ilyes­mi soha azelőtt nem fordult elő ná­lunk. A tetteseket nem sikerült elfogni, de valami tenni kellett. Bejelentették tehát, hogy megóvjuk az Országgyűlés épületét. Lánccal veszik körül, így meg lehet védeni. A védelem bizonyára könnyebb, ha gyepű veszi körül az épületet. De vajon annyival könnyebb-e, hogy megérje az Országgyűlés és a civil társadalom el­választásának ez a látványos bizonyí­tása. Elgondolkoztam azon, hogy egy valódi terrorista, az kárt akar tenni az Országházban, mennyire ijed meg tőle. Akárhogy forgattam a dolgot, nem lát­tam okot rá, hogy ők megijedjenek. Ép­pen ezért bízom annyira az épület őr­zőiben, hogy más módszereket is alkal­maznak, legalább azokat, amiről én is tudok, az pedig korántsem vagyok a titkos­szolgálatok szakértője. Mert még azt is el tudom képzelni, hogy olyan módszereket is használnak, amiket én nem ismerek. De ha így van, miért kell az Országháznak ezek után „láncot hordania”. Még akkor is, ha ez nem a rabság lánca (mint a Talpra magyar­ban), hanem a védelemé. Az is felmerülhet, hogy azok, akik „ott túl a láncon” küszködnek az ország gondjával, bajával, tehát a magyar Or­szággyűlés tagjai és hivatali segítőik nagyobb védelmet érdemelnek, mint elődeik a most végződő században, ami­óta a magyar népképviselet palotája megépült. Ezt a feltételezést azonban magam mint érintett is visszautasítom. Ha van valami értéke munkánknak, csak az lehet az alapja, hogy egyek va­gyunk a társadalommal, nem külön­böztetjük meg magunkat tőle. Először arra gondoltam, hogy ellen­­véleményemet interpellációban jelen­tem be. De aztán sok hivatkozó felszó­lalást hallgatva úgy gondoltam, hogy nem veszem el ezzel a parlament idejét. Inkább a nyilvánossághoz fordulok! Hátha vannak, a­k egyetértenek. A Lakatos Mária - mítás Magyarország legsikeresebb részvénytársasága jelenleg az ÁPV Rt., bevételei hihetetlen módon múlják fölül a legvérmesebb álmokat is, költ­ségei pedig aligha érik el a felháborító szintet. Éppen ezért ma Magyarország legtámadottabb cége az ÁPV Rt, ahol minden­ korrupciót, összefonódást, fölöslegesen kifizetett milliár­­dokat és túlzott prémiumokat szimatol. Sőt a siker bejelentésének napján már kényszerű tá­vozásról, gyors búcsúról szólt a fáma, igazolva az eddig csak suttogva terjesztett híreket, ez a 453 milliárd forint csak csalás és ámítás, a lényeg a lopáson, a köz vagyonának megdézsmálásán van vagy inkább kell hogy legyen. Az embernek ilyenkor az az érzése támad, hogy ilyesmit már hallott valahol. Hallhatott, az megérte 1946 -ot, az államosítás első hullámát, amikor is a háború zivatarában a magyar gyá­rakat és gépeket megvédő, majd újból termelő gyárak tulajdo­nosaikkal és mérnökeikkel, vezető alkalmazottaikkal egyetem­ben váltak a nép ellenségeivé. Akik vagyonukat, gyárukat, állá­sukat annak köszönhetik, hogy ellopták a nép, vagyis a köz va­gyonát. Innét egyenes út vezetett már az államosításhoz, de ennél veszélyesebb volt az évtizedeig hordott üzenet, minden­' M gyanús, aki más, minden ámítás, ami jobb, és minden lopás, ami gazdagabb az átlagosnál. Az átlag azonban ma sem haladja meg a kétszoba-konyhás panel szintet, ahol egyre nyomasztóbb gondot jelent a villany- és fűtésszámla­­fizetése, és nem jut minden hónapban pénz ar­ra, hogy a gyerek meleg ebédet egyen az iskolában. Ebben a pa­nelben a perspektíva a szomszéd konyhája és fazeka, amibe le­het, hogy több jut, mint másokéba. A panel azonban nem tűri a mást, az eltérőt vagy éppen a gazdagabbat. Ezen a szinten minden, ami fölfelé mutat, csak lopásból származhat, hiszen becsületes munkával lám mi is csak a panelig vittük. A problé­ma csak az, hogy a becsületesen van a hangsúly, ami nálunk nem egészen azt jelenti, hogy valak nem lopta el a rá bízott va­gyont, hanem azt, hogy még a közelébe sem engedték. A mun­ka része viszont valahogy elsikkad a dolognak. Munka ugyanis a kalapácsolás, a lapátolás, de a Microsoft elnöke, Bill Gates Magyarországon valószínűleg egy félbolondnak nézett progra­mozó lenne, félállásban valahol. Magyarország nem szereti és nem is becsüli saját gazdag em­bereit. Lagzi Lajcsiről sem azt mondták, hogy lám, milyen ügyes üzletember, amikor eladta 30 milliomodik kazettáját, hanem azt, hogy milyen felháborító zenét játszik. A kultúrfölény pedig olyan erős volt, hogy a nagy magyar kazettahamisítás idején Lajoska hiába klincselt a Szerzői Jogvédő Hivatalban, hogy talán segítenének neki is a hamisítás ellen. A magántulajdon és ennek egyik minősített válfaja, a szerzői jogok védelmére hivatott intézmény vezetői csak legyintettek, hiszen pénzt csi­nálni a zenéből, ennyit és ráadásul lakodalmas rockból, az több mint felháborító. Negyvenévi közösségi társadalom, szocializmus , a munkán alapuló elosztást hirdető társadalmi forma után ebben a társada­lomban a legnagyobb bűn, ha valaki dolgozik és keres. Ilyen nincs és ez az, amit nem hajlandó a többség elfogadni. Azt, hogy valak bejár a munkahelyére, dolgozik, tapasztalatot szerez, és ebből kap valamit vissza, amiből egyre jobbapté­.vél többet szerez.­ Egyébként az egyén szintjén ezt hívják felemelkedésnek, a tár-­­sadalom szintjén gazdasági növekedésnek. Amikor egyre több­­ ember nyugodtan hajtja álomra fejét, mert pontosan tudja, hogy mit hoz a holnap. És azt is tudja, ha letesz valamit az asz­talra, az előbb-utóbb nem is hoz valamit a konyhára. Az ifjabb nemzedék, amelyik már eljutott nyáron krumplit szedni Ang­liába vagy bébisittemnek Brüsszelbe, már sejt valamit. Ők azok, akik megfelelnek az egyre szaporodó vegyes vállalatok személy­zeti politikájának, akknek ha előrelépést ígérnek, akkor sejtik­, az jobb munkafeltételt és több pénzt jelent valahol. Szerencsésebbek, mint az első generáció, amelyik találkozott a kapitalizmusnak nevezett formával. Mint például a SuzuM ma­gyar munkásai, akiket Japánba vittek tanulni, s ahol munkaadóik legnagyobb meglepetésére sztrájkolni kezdtek. De hát mi min­dent megadtunk nekik és megígértük, hogy egész életükben ná­lunk dolgozhatnak - mondták az értetlen japánok, akik rizsen és halon tartották, mint megjegyezték, egészséges koszton, a magya­rokat. Azok pedig éhgyomorra futottak egy darabig a szalag mel­lett, de hamar rájöttek,a japán modell mellett még a magyar bá­nyászsors sem lehet túl nehéz, és néhányan gyorsan hazajöttek. Persze aM maradt, abírta, az jól járt, hiszen valóban egy életre kapott munkát, ami manapság nem megvetendő perspektíva. Van, aM életre szóló munkát, van, aM vagyont szerez, a maguk módján előrejutnak és boldogulnak valahogy. Ám ők még a ki­sebbség, akiről a többség nem hajlandó tudomást venni és ha túl látványos a siker, akkor azonnal lopást szimatol. Széles Gábor­ról sem azt mondják, hogy megmentette a székesfehérvári régiót, hanem azt, hogy ingyen jutott a Videotonhoz, ahol akkor állt a víz a tasárban, a vízben pedig csendben mállottak a televíziók. Ma a világ első tíz körzetébe sorolják Székesfehérvárt, de ez nem számít, mert hát túl gazdag ember ez a Széles. Valahogy így jártak az ÁPV Rt. vezetői is, de az ő bűnük még az is, hogy egy elbocsátásra váró közalkalmazotti társadalom­ban, állami pénzen lettek nagyon sikeresek. Ezzel a magatartá­sukkal viszont ellentmondtak minden magyar szabványnak, és kihívták a köz haragját. Valószínűleg jóval nagyobb hírverést kap majd az év végi jutalmuk - ha van -, mint az, hogy 170 mil­lió dollárért adták el a Tigázt három héttel ezelőtt. Minden­esetre semmivel sem kapnak több elismerést, mint elődeik, ami­ket ugyanezekkel a szavakkal, ugyanezekkel a vádakkal illet­tek, mert képtelenek voltak eladni az állami vagyont.

Next