Népszava, 2001. március (129. évfolyam, 51-76. sz.)
2001-03-24 / 70. szám
NÉPSZAVA Pljusenko álma valósággá vált NÉPSZAVA-információ Amikor az anyai ágon magyar származású Elvis Stojko tegnap befejezte a kűrjét a vancouveri műkorcsolya vb-n, s korcsolyázott lefelé a jégről, a csarnokban közel 20 ezer kanadai énekelte a Happy Birthdayt. Ám a hazaiak korábbi háromszoros világbajnoka (1994, 95,97) számára minden volt a 29. születésnapja, csak éppen boldog nem. Stojko ugyanis csak a 10. helyen végzett. Az 1996-os vb-első, az egy időre a profik közé átcsábult, de most visszatért amerikai Eldredge lett a 3., az utóbbi három év világbajnoka, az orosz Jogogyin pedig a 2. S hogy akkor ki nyert? Az idei Európa-bajnok, a 19 éves orosz Jevgenyij Pljusenko, s mivel az utóbbi hét év világbajnokait mind említettük, természetesen életében először. Ám vita nélkül. Ő volt a legjobb a selejtezőben, a rövid programban és a szabadkorcsolyázásban is. Mind a 9 pontozó az ő kűrjét találta a legjobbnak, amelyben ismét hibátlanra sikerült a négyfordulatos toe-loop, tripla toe-loop, dupla toe-loop kombináció. - Négyéves korom óta korcsolyázom, s tulajdonképpen azóta álmodozom, hogy egyszer majd én leszek a világ legjobbja. Köszönöm mindenkinek, Istennek és akik segítettek, hogy ez az álmom valóra vált - nyilatkozott elérzékenyülten a győztes, s még hozzátette: - A következő álmom, hogy jövőre az olimpián is győzni fogok... Jégtáncban az original program után, azaz a kűr előtt az Európabajnok olasz Fusar-Poli, Margaglio kettős vezet a címvédő francia Anissina, Peizerat, valamint az orosz Lobacseva, Averbukh duó előtt. A pozsonyi Eb-n még meglepetés volt az olaszok aranyérme, de a vb-n már egyre kevésbé számítana annak. A Gebora Zita, Visontai András kettős a 25. helyről előrelépett a 23.-ra, így ha „kicentizve” is, de bejutott a legjobb 24 közé. Eredmények, férfiak, világbajnok: Pljusenko (orosz) 1,0 helyezési pont; 2. Jagugyin (orosz) 2,0; 3. Eldredge (amerikai) 3,0; 4. Goebel (amerikai) 4,0; 5. Sandy (kanadai) 5,0; 6. Honda (japán) 6,0. Jégtánc, a vb állása: 1. Fusar- Poli, Margaglio (olasz) 1,0; 2. Anissina, Peizerat (francia) 1,6; 3. Lobacseva, Averbukh (orosz) 2,8;... 23. Gebora, Visontai 19,0. A világbajnokságon a női rövid program tegnap lapzártánk után ért véget. * Pippen a régi szép időket idézte Egy hat hónapig tartó, 82 fordulós alapszakasz esetében botorság bármit is kijelenteni két-három hónap elteltével. Itt a legjobb példa, az NBA: az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban már mindenki elkönyvelte, hogy a Philadelphia 76ers kezdi az élről április végén a rájátszást, de talán mégsem. A győzelem/vereség mutatók alapján jelenleg a vonal fölötti csapatok állnak a rájátszásba jutást jelentő helyen. NÉPSZAVA-információ Elég volt egy sérülés (no persze nem akárkiről, hanem az MVP- cím várományosáról, Iversonról van szó), zsinórban becsúszott négy vereség, s mindez párosulva a San Antonio Spurs feltámadásával (utolsó 13 _________ meccséből 12-t megnyert a texasi gárda) azt eredményezte, hogy csütörtök éjjel bekövetkezett a táblázat élén az őrségváltás. A Philly a legutóbbi meccsnapon nem játszott, a Spurs viszont annál inkább: az utóbbi hónapokban kulcsfigurává előlépett 195 centis hátvéd-bedobó, Anderson vezérletével 115:101 -re lelépte a sereghajtók közé tartozó Atlanta Hawks csapatát. Anderson 23 pontot szerzett - 6 triplakísérletből 5 bement, emellett 4 lepattanót és 7 asszisztot is jegyzett. A másik hátvéd, a matuzsálemi korú (38 éves) Porter mindhárom triplájával betalált, s Ferry is 2/3 volt a hármasvonalon túlról. Ezzel máris megérkeztünk a Spurs eredményességének titkához: korábban mindent a két „toronytól”, Duncantől (213 cm) és Robinsontól (216) várt a szakvezetés, most viszont a távoli dobások is bejönnek. _________Anderson különben alig-alig tud mostanában hibázni, a Sarkantyúsok utolsó három meccsén 25,7 pont az átlaga, és 19 triplájából 12 célba talált. Duncannek most 18 pont és 10 lepattanó, Robinsonnak 19 pont, 10 lepattanó és 8 blokk volt a produktuma. Salt Lake Cityben a Utah Jazz és a Portland TrailBlazers vívott rangadót. A Delta Center 19 911 nézőjének deja vu érzése lehetett, mert az a Scottie Pippen, aki az 1997-es és az 1998-as döntőben - még a Chicago Bulls színeiben - tönkrezúzta a Jazz bajnoki reményeit, megint őrületbe kergette Sloan edző csapatát. A 36. évét taposó, 201 centis kosaras 25 pontot ért el (idei pontcsúcsa), és az utolsó 2 perc 12 másodpercben azt csinált az őt őrző, nála 16 centivel alacsonyabb Stocktonnal, amit akart: nyolc pontot dobott róla, amivel 97:91-ről 97:99-re alakította az állást. A 99:101 -es végeredményt Manning (25 pont, szintén idénycsúcs) egyenlítő kosara után Davis állította be az utolsó másodpercben, két büntetővel. A New Jersey Nets 113:98-ra elveszítette a Boston Celtics elleni meccsét, és egyik legjobb játékosát, Kenyon Martint is. A tavaly nyári draft egyes sorszámú kiválasztottjának a jobb lába törött el, ugyanaz a végtagja, amely tavaly ilyenkor, még Martin egyetemista korában. A Sacramento Kings átvette a vezetést a csendes-óceáni csoportban, miután 103:98-ra verte a nem éppen acélos - és Dávid Kornélt továbbra is a sérültek listáján, vagyis „belső száműzetésben” tartó - Detroitot. Pedig milyen érdekes lehetett volna egy Dávid-Cara Webber párharc... Salt Lake Cityben a Jazz nem bírt a Portlanddel Keleti főcsoport Nyugati főcsoport Philadelphia 48/20 San Antonio 49/20 Milwaukee 42/25 Sacramento 46/21 New York 41/26 Utah 46/21 Miami 41/27 L.A. Lakers 45/23 Charlotte 40/28 Portland 45/24 Orlando 37/31 Dallas 43/25 Toronto 36/32 Phoenix 40/27 Indiana 30/37 Minnesota 40/28 Boston 30/38 Houston 38/31 Cleveland 25/43 Seattle 37/34 Detroit 25/44 Denver 33/35 New Jersey 23/48 L.A. Clippers 25/45 Atlanta 21/48 Vancouver 20/50 Washington 17/51 Golden State 16/52 Chicago 11/56 SPORT Ma este a Népstadionban magyar-litván labdarúgó vb-selejtező Három pont kell... Válogatott labdarúgóink álma évek óta, hogy telt ház előtt lépjenek pályára a Népstadionban. Ehhez az kell, hogy júniusban Bukarestben, Románia ellen minimum döntetlent érjenek el. No meg előbb az, hogy ma este győzzék le Litvániát. Bánki József NÉPSZAVA A csapat és a szakvezetés az októberi kaunasi 6-1 dacára kemény meccsre számít, ezt jelzi a célkitűzés: egy „fával” mindenképpen nyerni kell. Persze nem ártana többet, de Bicskei Bertalan szövetségi kapitány is arról beszél alább, a három pont a legfontosabb. - Mivel Románia és Grúzia ellen is oda-vissza játszik még a magyar válogatott, egyetért azzal a megállapítással, ha szombaton nem nyerünk, esélytelenné válunk a továbbjutásra? - kérdeztük Bicskeit. - Papíron még akkor is maradna sansz, de tény, ebben az esetben már nem a mi kezünkben lenne a döntés. Éppen ezért a litvánok ellen feltétlenül nyerni kell. - A megsérült Mátyuson kívül mindenkire számít az alapcsapatából? - Igen, és jelenleg még szerencsésnek is mondhatom magam, mert igazi versenyhelyzet alakult ki a válogatottnál. - Gondolom, az eredmény mellett a várható nézőszámra is tippelnek a játékosok. Mennyi szurkolóra számítanak Litvánia ellen? - Szeretnénk, ha legalább a stadion alsó karéja megtelne, vagyis 15 ezren kijönnének. Óriási szükségünk van a szurkolók biztatására, s nem csupán a litvánok ellen, mivel a selejtezőkön sikeresen akarunk szerepelni. - Ha most valaki garantálná a második helyet a csoportban, gondolkodás nélkül aláírná azt? - Nem tudom, ezen még nem gondolkodtam. Közhely, de én sem tudok mást mondani, mert abszolút így gondolom, hogy mindig a soron következő mérkőzés a legfontosabb. Nekünk spécies a Litvánia elleni, így egyelőre a mi meccsünk után fél órával kezdődő román-olasz vagy a jövő szerdai grúz-román mérkőzés eredményével sem szabad foglalkoznunk. Ami a szurkolói érdeklődést illeti, csütörtök estig 3500 jegy kelt el elővételben. Szombaton 14 órától lesznek nyitva a pénztárak. Litvániából várhatóan nagyon kevesen jönnek, ezért a lelátón minden bizonnyal rend lesz. No meg a pályán is, ami azt jelenti, győz a minden tekintetben esélyesebb magyar válogatott. A 20 órakor kezdődő mérkőzésre a tervezett kezdő csapatok: Magyarország: Király - Korsós, Sebők, Juhár - Fehér Cs., Miriuta, Halmai (Dárdai), Illés, Hamar - Horváth, Fehér M. Litvánia: Stauce — Zvirgzdauskas, Gleveckas, Dedura — Skarbalius, Semberas, Razanauskas, Zutautas, Mikalajunas - Jankauskas (Puskas), Morinas, Király Gábor biztos pont a kapubanSzalmás Péter felvétele Újváros: új bajnokesélyes NÉPSZAVA-információ Az elmúlt hét esztendőben csak a Dunaferr és a Ferencváros nyerte meg a női kézilabda-bajnokságot - előbbi kétszer, utóbbi ötször, és jelen állás szerint idén sem lesz ez másként, hiszen a harmadik esélyes, a Győr, „kijelentkezett” a versenyből. A két, még álló favorit pedig tegnap délután Dunaújvárosban csapott össze, és ez a szó szoros értelmében is értendő. A hazaiak roppant eltökélt, egyszerre lelkes és racionális védekezésükkel szinte lebontották a vendégek akcióit, és a Fradi ennek nemigen találta az ellenszerét. A Dunaferr szünetben 15-14-re vezetett, majd a második félidőben hol itt, hol ott volt az előny, ám az újvárosiak a hajrá kínjait is jobban viselték. Ennek köszönhetően 27-25-re diadalmaskodtak, Kiss Szilárd vezetőedző pedig így értékelte a sikert: „Azt hiszem, lélekben többet tettünk a győzelemért, ez döntött. Edzői pályámon ezt a mérkőzést teszem az első helyre.” Ahhoz pedig, hogy a szezon végén a Dunaferr is az első helyen álljon, meg kell nyernie egyetlen hátralévő rangadóját a Győr ellen félig idegenben, félig semleges pályán, Sopronban. A tegnapi másik NB I-es találkozón: ETO-DVSC 38-22. 2001. MÁRCIUS 24., SZOMBAT 19 RÖVIDEN Vissza az ISM-hez Elkészült a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, valamint az Ifjúsági és Sportminisztérium közötti szerződés, amely értelmében az FVM vagyonkezelésében lévő állami tulajdonú sportlétesítmények kezelői joga átkerül az ISM-hez. Az FVM Kiemelt Sportlétesítményeket Ellátó Intézményének felügyelete a jövőben az ISM-hez tartozik. Az FTC szakosztályai változatlan formában használhatják a létesítményeket. Kaposvári kosársiker____ Kaposváron, a férfi kosárlabda Magyar Kupa elődöntőjében: Kaposvár-Körmend 75:59. Az Atomerőmű-Albacomp elődöntő lapzártánk után ért véget. Szabics mesternégyese A magyar utánpótlás labdarúgóválogatott Kecskeméten Eb-selejtezőn Szabics négy góljával 4-1 -re verte Litvánia együttesét. Polgár a negyeddöntőben Polgár Judit bejutott a Cannesban zajló sakk rapid Világkupa negyeddöntőjébe, miután a rájátszásban a francia Lautier-t és az orosz Szvidlert is legyőzte. Továbbra is Hegedűs A Magyar Birkózószövetség tisztújító közgyűlése továbbra is bizalmat szavazott Hegedűs Csaba elnöknek. Klicsko első címvédése Ma Münchenben Vlagyimir Klicsko profi ökölvívásban az amerikai Jefferson ellen első ízben védheti meg a WBO nehézsúlyú övét. Isztambuli buli és ünneplés buborékos ásványvízzel Dr. Gáli András NÉPSZAVA A nyolc hónapja szigorúan absztinens életmódot folytató Rátgéber László csütörtök éjjel buborékos ásványvízzel ünnepelte csapata, a MiZo-Pécsi VSK történelmi győzelmét (52:54) az isztambuli Galatasaray otthonában. A történelmi jelző korántsem túlzás, mert most először jutott be magyar női kosárlabdacsapat az Euroliga (korábban: Bajnokcsapatok Európa-kupája) négyes döntőjébe. A zseniális szakember tegnap délben még mindig „meccshangulatban” értékelte az előző este nem csak számára - feledhetetlen történéseit. - Leülepedtek már önben a nyilvánvalóan hektikus - hoszszabbításban eldőlt - mérkőzés tapasztalatai? - Valamelyest. Szerintem a következők miatt győztünk: Vilutyte semlegesítette a törökök amerikai centerét, Rhonda Mappet, ahogy Pécsett Iványi, úgy most Isztambulban Csák nyújtott emberfelettit, és ami a legfontosabb, a bajtársi szellem most is átsegítette a lányokat a nehéz helyzeteken. 174 másodperccel a rendes játékidő lejárta előtt még 45:39-re a Galata vezetett, akkor időt kértem, áttértünk vegyes védekezésre, és kevesebb mint három perc alatt kiegyenlítettünk. - Egy hét alatt négy kőkemény mérkőzést vívtak. Hogy bírták? - Kibírtuk, és ehhez a mindenki által elismert kondíciónk mellett nagyon nagy szív is kellett. Egyébként, ha már szóba került a soproni, egy ponttal megnyert kupadöntő, akkor tudja-e, mi volt a különbség a múlt pénteki és a mostani találkozó között? - Fogalmam sincs. - Hát az, hogy Sopronban a Törökök óvtak, most meg a törökök nem óvtak... (Török Zoltán a GYSEV-Sopron szakosztályigazgatója - a szerk.) De ez csak vicc, ne vegyék komolyan. Az viszont nem tréfa, hogy a legbüszkébb arra vagyok: nem egy mesterséges, összevásárolt csapattal értük el ezt a sikert, hanem sokéves építkezés, verejtékes edzésmunka eredményeképpen. Talán ezért is olyan a harci szelleme a csapatnak, amilyen. No meg érzik a lányok, hogy egy város, egy megye áll mögöttük. Most már talán az sem túlzás, hogy egy egész ország. 1if Európa selejtez A magyar-litván összecsapással együtt összesen 22 vb-selejtező labdarúgó-mérkőzést - és egy barátságos találkozót - rendeznek Európában. Magyar szempontból a legérdekesebb párharcra Bukarestben kerül sor, ahol Románia Olaszországot fogadja. Az egyetlen barátságos találkozón Franciaország Japánnal találkozik. További mérkőzések: 1. csoport: Oroszország-Szlovénia, Luxemburg-Feröer-szigetek, Jugoszlávia-Svájc; 2. cs.: CiprusÍrország, Andorra-Hollandia; 3. cs.: Észak-Írország-Csehország, Bulgária-Izland, Málta-Dánia; 4. cs.: Azerbajdzsán-Moldova, Svédország-Macedónia, Törökország-Szlovákia; 5. cs.: Norvégia-Lengyelország, Örményország-Wales, Ukrajna-Fehéroroszország; 6. cs.: Skócia-Belgium, Horvátország-Lettország; 7. cs.: Bosznia-Hercegovina- Ausztria, Spanyolország-Liechtenstein; 9. cs.: Anglia-Finnország, Németország-Albánia.