Népszava, 2002. február (130. évfolyam, 27–50. sz.)
2002-02-04 / 29. szám
NÉPSZAVA VÉLEMÉNY 2002. FEBRUÁR 4., HÉTFŐI Szász István Választási liturgia A nemzeti konzervatív jobboldalon vihart kavart Horn Gyula azon megjegyzése, hogy bár a jelenség nem általános, de számos keresztény templomban a szószéket nyílt kormánypárti propagandára, a szocialisták (és a szabad demokraták) elleni kampányolásra használják fel. Alig hangzott el Horn kijelentése, mind az egyházi, mind a kormányzati körökből heves támadássorozat volt a válasz. Melyek sorából látványosan kiemelkedett Csurka István azzal: itt az ideje, hogy Horn Gyula és Medgyessy Péter végképp eltakarodjék a magyar közéletből. Más lapra tartozik, hogy bár Horn kijelentésének igazságtartalmát napi tapasztalataink alapján igazán nehéz lenne elvitatni, azért mi is felvetjük: a nagy politikai tapasztalattal bíró volt miniszterelnök fogalmazhatott volna tapintatosabban is. A mérleg másik serpenyőjével viszont az van, hogy tizenkét évvel a rendszerváltás után itt lenne az ideje, hogy az egyházak - illetve azoknak vehemensen baloldali- és liberalizmusellenes képviselői - tudomásul vegyék, hogy polgári demokráciánk egyik alkotmányban rögzített alapelve az állam és az egyház különválasztása. A magyar közvélemény nem felejtette el azokat a megnyilatkozásokat, amikor egyes plébániákon a ’90-es és a ’94-es választások előtt alig kódolt szöveggel olyanokat hirdettek, mint hogy keresztény magyar nem szavaz olyan pártokra, amelyek nevében SZ-betű található. A dolognak különös bájt ad, hogy ekkor az MSZP és az SZDSZ előtt első számú közellensége volt e prédikátoroknak az SZ-betűs, keményen antikrenikális a Fidesz is. Sajnos a választások közeledtével az egyház, melynek római katolikus prímása augusztus 20-án odáig ment, hogy az esztergomi Bazilikában szószékét a szó fizikai értelmében is átengedte Áder János Fidesz-politikusnak, egyáltalában nem tanúsít saját hittételeiből következő önmérsékletet. Nem követi II. János Pál útmutatását abban a tekintetben sem, hogy a lelki atyák kerüljék az állam és a napi politika ügyeibe való beleavatkozást, ehelyett hirdessenek megértést és egymás iránti türelmet. Mikor mindezt leírom - nyugtalanul és szomorúan egy papírlapot tartok a kezemben, amit a szerkesztőségbe lövet a budapesti Szent István Bazilika sarkán nyomott valaki a kezembe. Szó szerint idézem, e (röp)lap szövegét, így szól: „Imádkozzunk a választások Isten akarata szerinti megvalósulásáért. Rózsafüzér imánkkal kérjük Égi Édesanyánk Magyarország Nagyasszonyának közbenjárását Hazánkért, a keresztény Magyarország megvalósulásáért. Imával, önmegtartóztatással, böjttel készítsük elő a magyar jövőt!” Azt már a Magyar Távirati Iroda közleménye teszi hozzá, hogy kilenc héten át tartó imasorozat kezdődik a választások Isten akarata szerinti megvalósulásáért a Szent István Bazilikában. E röplap és e közlemény ismeretében be kell ismernünk, hogy Horn Gyula talán mégsem fogalmazott túl keményen. Először is azt gondolom, hogy a hívő keresztény embereknek kellene szót emelni azért, hogy a templom, kiváltképp a nemrég hatalmas állami hozzájárulással, tehát hívők és nem hívők, vallásosak és ateisták adóforintjaiból renovált Szent István Bazilika nem pártház, Isten igéje A templom, kiváltképp a nemrég hatalmas állami hozzájárulással, tehát hívők és nem hívők, vallásosak és ateisták adóforintjaiból renovált Szent István Bazilika nem pártház, Isten igéje nem zülleszthető kampányszlogenné nem zülleszthető kampányszlogenné és Jézus, aki egykor a pártoskodókat, kufárokat és farizeusokat „kötélből ostort fonván kihajtá a templomból” nem kampányfőnök. Továbbá! Miféle, a rossz emlékű húszas-harmincas évek kurzus-Magyarországának ásatag és kártékony szókincséből előásott fordulat az, hogy „keresztény Magyarország”? Tudomásunk szerint Magyarország, melyet épp a jobboldal Szent István királyunk óta mindig is befogadó, sokszínű, soknemzetiségű hazának mond, számos felekezet, megbecsült, derék kisebbség, sok etnikum közös hazája. Ezt az országot a középkortól kezdve keresztények és nem keresztények, svábok, rácok, szlovákok, románok, zsidók, németek és ki tudja még hány népcsoport közösen építette fel. Budapest mindmáig jelképezi világvároshoz méltó pazar színpompájával a soknemzetiségű, sokfajú, de magyar szívvel érző, magyarként gondolkodó emberek összefogásának közös teljesítményét. Nincs középületünk az Országháztól az Operaházig, a Dohány utcai zsinagógától a Szent István Bazilikáig vagy a Mátyás-templomig, amely ne e közös munkálkodás dicsőségét hirdetné. Idézem dr. Blankenstein Miklósnak, a Mátyás-templom főplébánosának, apostoli kormányzójának egy lapinterjúban elhangzott nyilatkozatát, melyben őeminenciája határozottan leszögezi, hogy „sem dogmatikai, sem jogi, sem társadalmi tekintetben annak a kitételnek, hogy keresztény Magyarország, semmiféle értelme nincsen”, a kereszténység univerzális, internacionális, melynek eszméit egyetlen párt, egyetlen állam sem sajátíthatja ki. A kereszténység, sokban okulva a múlt század rettenetes történelmi tapasztalataiból, testvéri egyetértést, szeretetteljes egymás mellett élést hirdet minden fajnak, minden vallásnak, egyszerűen szólva, minden embernek. Mélyen elgondolkodtatott és elkeserített ez a tudatlanságból, rosszindulatból, szűklátókörűségből keletkezett keresztényietlen röplap, amelyet egy olyan pesti utcasarkon nyomtak a kezembe, mely utcasarok alig ötven lépésnyire van az 1944-45-ös zsidó gettó egykori szögesdrót kerítésétől. Miután 500 ezer vidéki zsidót, fájdalom, magyar közigazgatási segédlettel, már haláltáborokba deportáltak, ez a gettó tartotta rabságban 120 ezer zsidó honfitársunkat, kik közül 30 ezernél több itt, a Szent István Bazilika tőszomszédságában lelte éhezéstől, betegségtől, az akkori magyar nácik, a nyilasok golyóitól halálát. Pedig egyes kurzuspapok akkor is keresztény Magyarországot prédikáltak és egynéhány nyilas gonosztevő istenkáromló módon merészelte magát jó kereszténynek mondani. Velük szemben voltak azok a nagyszerű papok, akik dacolva a gyűlölködéssel, saját életük kockáztatásával szélesre tárták plébániáik, rendházaik kapuit az üldözöttek előtt, s nem kérdezték, hogy a menekülő magyar zsidó, cigány, kommunista, vallásos, avagy ateista-e. A keresztény Magyarország rossz emlékű és értelmetlen eszméjét újfent napirendre tűzök szégyent hoznak egyházaik e kiválóságaikra, kik közül magyar földön és máshol - mint a lengyel páter Kolbe vagy a német protestáns Bonhoffer atya - mártírumot vállalva életüket áldozták a keresztény eszme szolgálatában. Épp ezért felfoghatatlan számomra, hogy egyes megtévedt, túl- és vakbuzgó egyházi emberekkel szemben a nagytekintélyű és ma is számos jeles embert magába foglaló püspöki karok miért nem emelik fel szavukat. Miért nem hallunk egyetlen olyan határozott tiltást sem, amely útját állná annak, hogy akár a Szent István Bazilika, akár bármely más magyar templom szószékéről a regnáló kormány és a jobb-szélsőjobboldal pártjai mellett agitálnának? Miért nem történik végre meg ebben az annyit szenvedett országban a mai heves pártoskodás és mind erősebb gyűlölködés, faji uszítás évadján, hogy a magyar egyházak főpapjai végre felemeljék a hiányukat azért, hogy a templomokban s a papok, lelkipásztorok között pártoskodásnak, kirekesztésnek, gyűlölködésnek helye nincs? És nem kilenc hétig, hanem az év minden napján az egymást méltányoló, egymáshoz tisztelettel közeledő, sokfajú, sokvallású emberek békés együttmunkálkodásért, közös hazánkért, Magyarországért, a Magyar Köztársaságért kell imádkozni. Vigasztalom magamat azzal, hogy talán nem csak a rosszindulat, nem a Jézust megalázó gyűlölködés szól a fent idézett vallásosnak álcázott politikai röpcédula ostoba soraiból. Talán mégis lesz olyan magyar főpásztor, aki a rendre utasítását a bölcs régi latin igékkel fejezi ki. Mondván a megtévedtekre: „sancta siplicitas” szent együgyűség - nem tudják, mit cselekszenek. Magyar polgár A „magyar polgár" az utóbbi időben leggyakrabban elhangzó két szó, amelylyel találkozhatunk pártunk és kormányunk megnyilatkozásaiban. Meglehet, mára elavultak a régi definíciók, amit sulykolnak belém minden percben, nem szólva arról, hogy régóta közmegegyezéssel elfogadott szavak mára egészen mást jelentenek, mint valaha. Eddig én egészen jól elvoltam a magam magyarságával és polgári attitűdömmel, amit leginkább Márai eszményei jelenítenek meg - mind írásait, mind életét ismervén. Számomra a magyarság egyrészt rajtam kívülálló okok miatt természetes állapot, amibe beleszülettem és élek vele, s élek a magyar, avagy ha így jobban hangzik, a magyar polgári létezésemmel. Az én szívemet is melengeti, ha jeles honfitársaim valami nagyot alkotnak. Arra viszont nem is gondolnék, hogy mindezért lenézzem más nemzetek tagjait, akiknél az effajta statisztika esetleg szerényebb. A büszkeség és az előjogok vindikálása két külön dolog - körülbelül annyira, mint az egészséges patriotizmus és az ordas célok szolgálatában álló nacionalizmus. A nyolcvan évvel ezelőtt Trianonban meghozott döntést én sem tartom jogosnak, sem igazságosnak. Az azonban eszembe sem jut, hogy a mai status quót megkérdőjelezzem, ne adj' Isten, erőszakos úton megváltoztassam. Akik ebben a megoldásban látják a megoldást, csak ártanak mind a határon túl élőknek, mind Magyarország megítélésének, főleg akkor, ha mindehhez gátlástalan antiszemitizmus párosul. Nem beszélve arról, hogy a határok megváltoztatására irányuló minden eddigi kísérlet - gondoljunk Boszniára vagy a koszovói népirtásra - csak szörnyű szenvedésekhez és vérontáshoz vezetett. Közben homályos pártirodákban listák készülnek emberekről származásuk alapján. Talán már a Numerus Clausust és nürnbergi törvényeket is leporolták egyesek, számítva olyan időkre, amikor ne adj Isten, igaz lesz Csurka István fenyegetőzése, hogy „ lesz majd nemulass Alávaló demagógia, hogy ezek az undorító eszmékből politikai tőkét kovácsoló elemek azokat tartják hazaárulónak, akik nem úgy gondolkodnak, mint ők. Manapság egyre erőteljesebben hallatják hangjukat a kriptorevizionisták, nacionalisták és újfasiszták, mindezt csöndes, megértő kormányasszisztenciával. A szélsőjobb magyar kárhoztatja a globalizációt. A kormánymagyar a Széchenyi nevével fémjelzett, mindanynyiunk által szponzorált adóforintokból, hűséges alattvalójává válik az atyaion jóságos patriarchának. A legnagyobb magyar(ok) — Kossuth, Széchenyi, Deák - a tizenkilencedik század feudalizmusába süppedő Magyarországát próbálta meg kirángatni a kátyúból azzal, hogy a művelt nyugatnál bevált módszereket ültesse át hazájába. Most azt láthatná, hogy az európai közösségen kívüli élet lehetősége „ államrezon A ma kormánypolgára gátlástalan és konvot, mivel azt tapasztalja, hogy csak így érhet el sikereket. Példaképe a kormánypolitikus, aki hatalma tudatában mindent megtehet anyagi, egzisztenciális és hatalmi gyarapodásának érdekében. A jó magyar polgár „ bolsevik ”. A szó oroszul a nagyobb(párt), a többség uralmát jelenti a kisebbség fölött. Kompromisszumokat nem ismer. Nincs szüksége kisebbségre. Nincs szüksége pártokra, nincs szüksége ellenzékre, az ellenfél ellenség, melynek el kell tűnnie (egyes szélsőjobb sajtómunkások szerint: a büdös francba). Aki nem áll be a sorba, az vagy kommunista, vagy’ hazaáruló, mi több szoclib, sőt idegenlelkű. Az igaz magyar polgár gyalázkodásnak veszi, ha a „ mi kutyánk kölyke ” besúgói múltját firtatják, netán köztörvényes bűntények alapos gyanúja miatt kérdőjelezik meg egyes példaképek feddhetetlenségét. A „gyalázkodó " hírlapírókról listát készítenek, legyenek azok országon belül, avagy kívül. A közmédia vezetését megbízható kezekbe adják, s a túl sokat okvetetlenkedő orgánumokat, műsorokat betiltják, tekintélyes, szakmailag fedhetetlen hírlapíróknak, értelmiségieknek ajtót mutatnak. Persze egészen más a helyzet, ha mondjuk egy ellenzéki politikus viselt dolgaival kapcsolatban egy névtelen levelet kézbesítenek. Azt azonnal vizsgálat tárgyává kell tenni, mert mivé lenne ez a világ, ha egy becsületes, névtelen kormánypolgár bejelentését nem hoznánk azonnal nyilvánosságra? A megfigyelési ügy például egészen más, mivel azt a gazda állította: megtörtént. Mit számít ebben az esetben, hogy a tények a legmagasabb hely állításának ellentmondtak? Igaz magyar polgár nem kérdőjelezi meg legmagasabb elöljárója kinyilatkoztatásait. Magyar polgár elmegy választani. Magyar polgár tudja, hová rajzolja majd az ikszet. A magyar szavazás tisztaságát, tiszta magyar polgárok felügyelik, kikérik maguknak, hogy holmi jöttment német, angol, francia megfigyelők puszta jelenlétükkel kérdésessé tehetik a magyar kormány és/vagy szélsőjobb magyar szavazatának hitelességét. Mi minden világok legjobbjában élünk - kivéve az idegenszívű söpredéket akinek ugyebár „ lesz nemulass ”. Múltunk a jövőnk, amely - mint tudjuk - elkezdődött. Verő László * NÉPSZAVA ALAPÍTVA 1873-BAN Főszerkesztő: H. BÍRÓ LÁSZLÓ * Főszerkesztő-helyettes: HORVÁTH ISTVÁN, NÉMETH PÉTER ■ Lapszerkesztők: HAHN PÉTER, TÓTH JENŐ ■ Képszerkesztő: WEBER LAJOS ■ Rovatvezetők: Politika: LÁSZLÓ BOGLÁR, Társadalom és Kultúra: MUZSLAI KATALIN, Gazdaság: SÍNÁRT ATTILA, VÉRTES CSABA (vezető szerkesztő), Külföld: KISS ANDREJ, Magazin, szolgáltatás: SZIGETI PIROSKA, Publicisztika: NÉMETH PÉTER, Sport: BALLAI ATTILA, Szép Szó: BOROS ISTVÁN , Vezető tervezőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadó: NSZ 1999 Rt., Felelős kiadó: FISCH GÁBOR LÁSZLÓ elnök-vezérgazató ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Hirdetési igazgató: PAJLÓCZ JÚLIA ■ Marketinggazgató: MENCSER ÉVA ■ Terjesztési igazgató: FODRÓCZY ELVIRA ■ Szerkesztőség: 1087 Budapest Könyves Kálmán bet. 76. ■ Postacím: 1430 BUDAPEST, PF. 4. Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 ■ Titkárság: 477-9039, telefax: 477-9038 ■ Rovattelefonok: belföld 477-9005, külföld 477-9007, gazdaság 477-9009, lapszerkesztő 477-9011 ■ Elektronikus levélcím: (e-mail dm): nepszava@nepszava.hu ■ Hirdetés telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 ■ Internet URL-cím: httpVA www.nepszava.hu Országosan árusba a LAPKER Rt. ■ Előfizethető Budapesten a Magyar Posta Rt LH.I.-nél (levelem: 1846 Bp.), a kerületi ügyfélszolgálati irodákban, a Hírlapelőfizetési Irodában (HELIR1089 Bp. Orczy tér 1., levélcím: 1900 Bp.), vidéken a postahivatalokban közvetlenül és postautalványai, valamint átutalással a Postabank Rt 11991102, HELÍR 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Külföldre előfizethető a HELÍRNÉL a fenti cmen, illetve bankszámlaszámon, valamint megrendelhető a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft-nél, 1117 Budapest, Budafoki út 70., fax: (361)206-1921, email: hunpress@datanet.hu. k Bőfizetési díj egy hónapra 1498 Ft, negyed évre 4494 Ft, fél évre 8988 Ft, egy évre 17 976 Ft Előfizethető továbbá közvetlenül a Kiadónál minimum negyed évre. tímíted M*r- "J~l ^ Idegháború Aki érdeklődéssel figyelte az elmúlt majd' négy esztendő agrártörténéseit, az most sem csodálkozott el, amikor az Európai Unió bekeményített. Ez persze nem azt jelenti, mintha helyeselni kellene azt a döntést, amely legalábbis néhány éves átmeneti időre másodosztályú tagokká fokozná le a jelenlegi tagjelölt országokat. Igaz, azt sem szabad elfelejteni, hogy a görögök, portugálok és spanyolok sem kapták meg rögtön az összes körű mezőgazdasági támogatást, de ez most egy más helyzet. Az EU, ha valóban körömszakadtáig ragaszkodik a hátrányos megkülönböztetéshez, óriási csalódást okozhat Kelet-Közép-Európa országaiban, ami senkinek nem áll érdekében. Nagyon valószínű, hogy erőpróba, idegháború zajlik, és az unió kísérleti luftballonja azt igyekszik kideríteni, meddig mehet el a jelenlegi tagországokkal szemben. Mert nem véletlenül akar a „15 csillagos klub" évekig mezőgazdasági támogatásra negyedannyit, regionális fejlesztésekre pedig csupán a felét adni a tagjelöltek gazdáinak, mint a régi tagoknak. Koncepcióváltás van Európában, hamarosan véget érnek azok a szép idők, amikor automatikusan járt a mezőgazdaságból élőknek a támogatás és azért kaptak jelentős summákat, hogy hozzá ne nyúljanak a földjükhöz. Az unió nem akar szociális hálót kifeszíteni az új tagok gazdái alá. Elsősorban a legversenyképesebb gazdálkodási formákat kívánja támogatni térségünkben, mert attól tart, nem is minden alap nélkül, hogy az itteni viszonyok között magasnak számító összegek a mezőgazdaságban tartanak olyan milliókat, akiknek egyszerűen nem lesz helye a korszerű termelési láncban és az amúgy is túltermelési gondokkal küszködő piacra további eladhatatlan árumennyiséget ömlesztene a régió. Az Orbán-kormány most dacosan szembefordul a döntéssel. Azzal együtt hogy helyeseljük-e kormányzati magatartást, azért nem feledhetjük el: az olyan meggondolatlan kijelentéseknek, mint hogy az EU-n kívül is van élet, most érik be keserű következménye. Most látjuk kárát annak hogy a magyar miniszterelnöknek jóformán semmi kapcsolata nincsen - sőt sértően mellőzte mindeddig e kapcsolatra való törekvést - a német szociáldemokrata kancellárral, Gerhard Schröderrel. Hogy az ugyancsak baloldali brit miniszterelnökkel, Tony Blairrel gyermeteg módon három és fél év után egy angliai könyvbemutató kapcsán erőszakolt ki egy félórás formális „udvariassági” találkozást. Azt, hogy tárgyalási pozícióink gyengék, főleg ennek a csapatnak, ezeknek a külpolitikai baklövéseknek köszönheti az ország. Az elmúlt négy év agrárámokfutása nem maradhatott következmények nélkül. Az elpazarolt milliárdok, a különféle mezőgazdasági bombák, melyeket Torgyán olyan szorgosan „hatástalanított”, bizony felrobbantak és roppant károkat okoztak. Orbán „osztrák vircsaftozása” zsebszerződésügyben már csak hab volt a tortán. Egy tavaly decemberi uniós felmérés szerint Magyarországon a földből élők alig három (!) százaléka volt tisztában azzal, milyen követelményeknek kell megfelelniük. A hatalom mutogathat az EU-ra és játszhatja a magyar földművesek védelmezőjének szerepét, sajnos ez sem feledtetheti, hogy alaposan becsapta azokat, akik hittek neki. Elvakult politikai indulatból és választásipropaganda-érdekből a termőföldről szóló törvény módosításával kihúzta a talajt a szövetkezetek, egyéb társas vállalkozások alól. Az EU éppen ezeknek a formációknak szán jelentősebb támogatást, hiszen ők rendelkeznek a korszerű technológia befogadására alkalmas szaktudással. Az pedig egyszerűen nem mond igazat, aki azzal áltatja a leendő családi gazdákat, hogy a várható csatlakozásig, 2004-ig egy korszerű, az európai piacon versenyképes réteget lehet létrehozni a lepusztult, tőkeszegény, elmaradott technikával, technológiával termelő gazdaságokból. Azt az elvont ezervalahány százmilliárdot ugyanis vissza kellett volna forgatni az életképes gazdaságokba és akkor most megalapozott magabiztossággal ülhetnénk tárgyalóasztalhoz. Igaz, mint mondtuk, miniszterelnökünk egyszer már odavágta, hogy az EU-n kívül is van élet. Reméljük, ez a mostani konfliktus nem arra fog ürügyül szolgálni, hogy Orbán ezt a tézisét a gyakorlatban is kipróbálja. Mert lehet, hogy igaza van, csak az nem mindegy, hogy az unión kívüli - mondjuk balkáni vagy ukrajnai - élet milyen lesz. 1 o " Bihari Tamás ", Pápai Gábor rajza cmk 61WK MJaW* fill cIMMU.