Népszava, 2002. február (130. évfolyam, 27–50. sz.)

2002-02-04 / 29. szám

NÉPSZAVA Száz perc vállalásról és elhallgatásról, gyökerekről és önazonosságról Minket még nem kérdezett senki Szakmai önéletrajzában több kisfilm sorakozik, amelyek sikerrel mutatkoztak be itthon és külföldi fesztiválokon. Túl a főiskolán készült munkáin, Groó Diana ma debütál a filmszemlén első önálló rendezésével. Másfél száz benevezett mű közül válogatták be a versenybe Córesz című százperces dokumentumfilmjét. Bársony Éva NÉPSZAVA - Pontosan mit jelent a cím? - Jiddis szó, annyit tesz: bú, baj, szenvedés. A rendszerváltás után ezzel a címmel indult, s az én generációm, a húszas-harmin­cas éveikben járó zsidó fiatalok lapja, a zsidó vallás, a hagyomá­nyok, a kultúra, a közös szárma­zás kapcsán felvetődő gondola­tok és vélemények fóruma volt, ahol beszélni lehetett arról, ami­ről korábban mint _______ denki hallgatott. Nevezetesen az identitás kérdéséről. Akkoriban sok kor­társam kiment Iz­raelbe, volt, aki ott­maradt, volt, aki visszajött. A filmben arra voltam kiváncsi, hogyan határozzák meg zsidóságukat a mi nemzedékünk tagjai, akiket már nem érintett közvetlenül a holokauszt, mint a szüleinket és nagyszüleinket. Er­ről a nemzedékről még sohasem készült film, minket még nem kérdezett meg senki. - Kiket kérdezett meg? - Minél többféle életútból, gondolkodásból, szemléletből akartam felrakni egy tablót, amely sajnos nem lehet teljes, hisz ahhoz száz perc sem elég. A filmben azok a fiatalok szólalnak meg, akik nyíltan vállalják zsidó­ságukat. Ha nem is minden ár­nyalatot felmutatva, de árnyaltan igyekszik bemutatni a film, hogy kinek miért fontosak és mit jelen­tenek a gyökerek, milyen utak vezetnek az identitás meghatáro­zásához. Itthoni ismerőseimhez és barátaimhoz vittek először a szálak, de megszólalnak Izraelbe települt kortársaink is, és olya­nok, akik visszajöttek, mert bebi­zonyosodott előttük, hogy min­den idő köti őket, a neveltetésük, a kultúra, az emlékeik, az ismerős emberek és ismerős utcák. - Kikhez akar szólni? - A film mindenkihez szól. Bármely csoport tagjairól elké­szíthető hasonló tabló, mert sem­mi másról nincs szó, mint a gyö­kerek felkutatásáról, a hovatarto­zás tisztázásáról, az önazonosság kereséséről. Rész­ben a múlt felkuta­tásáról is, hiszen a múlt nagyon fontos az ember életében. Minden ember éle­tében. Nem azért, hogy a múltnál lera­gadjon, hanem hogy építkezzen belőle. Az azonban feltétlenül hozzá tartozik, hogy az én fil­memben felvetett kérdés nem lé­tezne, ha nem történt volna meg a holokauszt. Miközben készültek a beszélgetések, mindvégig érez­tem, hogy ezekben a fiatalokban, akik már csak a nagyszüleiken keresztül érintettek a zsidók kiir­tásának témájában, még mindig olyan trauma, fájdalom és hiány­érzet él, amit két nemzedék után sem tudott kiheverni ez a generá­ció. Az egyéni és a társadalmi el­hallgatásnak ebben nagy szerepe van. Nem egy riportalanyom pél­dául úgy tudta meg az igazságot, hogy egy osztálytársa lezsidózta az iskolában. A film arra is felhív­ja a figyelmet, hogy amiről nem beszélünk, az nyomasztóan fel­erősödik, és akár egy életen át tartó traumához is vezethet Túl­mutat a témán, hogy az elhallga­tás gyakorlatával szemben be­szélni kell, tisztázni minden ké­nyesnek gondolt kérdést. - Simó Sándor fél osztálya idén mutatkozik be önálló rendezőként a szemlén. Ön ma a dokumentum­filmjével, hárman pedig nagyjá­tékfilmmel. - Azt a veszteséget, amely a halálával ért minket, máig nem tudjuk feldolgozni. Az együtt töl­tött hat év alatt nemcsak a taná­runk volt, hanem mintha a csa­ládja lettünk volna. A hiányát is az ő segítségével tudjuk vala­hogy elviselni. A vezetése alatt a nyolc ember összetartó csapat lett, ami ritka már ebben a szak­mában. Napi kapcsolatban va­gyunk, dolgozunk egymás film­jében, tudom, ha nekem nincs fil­mem, a másikéban fogok dolgoz­ni, nem maradok munka nélkül. Jó tudni, hogy Sanyi álma valóra válik, mindannyian eljutunk az első nagyjátékfilmünkig. Tavaly Hajdú Szabolcs és Török Feri mutatta be az első játékfilmjét, idén Miklauzic Bence, Pálfi Gyuri és Erdélyi Dani, jövőre maradtak a mi játékfilmjeink Fazekas Csabával és Fischer Gáborral. A tavalyi fekete ősz elvitte Schiffer Pált is, aki a mos­tani dokumentumfilmemet útjára indította. Nyolc évig voltam az asszisztense, neki köszönhetem, hogy szeretem a dokumentum­filmezést. Miközben jelen vol­tam az összes Videoton-filmjé­­nél, megtanultam egy olyanfajta módszert, amiért hálás vagyok neki. Fantasztikus volt megfi­gyelni, ahogyan közel tudott ke­rülni a riportalanyaihoz. Ben­nünk mindannyiunkban most az él, hogy be kell bizonyítanunk, a sok energia és szerető törődés, amit ránk fordítottak, meghozza a gyümölcsét. A film befejezését Pali már nem érhette meg, és Garami Gábor koproducernek köszönhetem, hogy elkészíthet­tem ezt a dokumentumfilmet. - Hol tart a nagyjátékfilm­jével? - Ha minden jól megy, ősszel talán elkezdhetünk forgatni, ma­gyar-lengyel koprodukcióban. A címe Csoda Krakkóban, a törté­net jó része Krakkóban játszódik és egy magyar-lengyel szárma­zású fiú és egy magyar lány sze­relméről szól. Még nincs meg a teljes összeg, pályáznunk kell ve­le, de tavaly ősszel egy nemzet­közi workshopon nyertünk egy európai támogatást a Szekér Andrással közösen írt forgató­­könyvünkkel. Optimista vagyok, van egy jó csapat, van remek ope­ra­tőrör is Szobrász András, aki a főiskola óta a „jobbkezem”, csu­pa olyan ember, akik bátorítanak. Minél többféle életútból, gondolkodásmódból, szemléletből akartam felrakni egy tablót Bennünk mindannyiunkban most az él, hogy bizonyítanunk kell Demecs Zsolt felvétele Gyorsmérleg a filmszemléről Elkészült az első gyorsmérleg a 33. Magyar Filmszemle nézőszá­mairól. A Corvin Budapest Filmpalotában az első három nap 66 előadására a szakmai közönség 21 865 jegyet váltott, 25 további előadáson a sajtó munkatársai, illetve a külföldi vendégek néző­száma mintegy háromezer volt. A nagyközönség a szemlebemu­tató után egy nappal láthatja a filmeket a Puskin moziban, ahol az előadások telt házakkal mennek. Bársony Éva NÉPSZAVA A szemle eddigi leglátogatot­tabb alkotása a nyitófilmként bemutatott Ének a csodaszar­vasról című rajzfilm volt, öt elő­adásban 1122 néző látta, ezt kö­veti a Chacho Rom négy elő­adásban 1053 nézővel, majd a Valami Amerika négy előadása 1046 érdeklődővel. A Kísérté­sek hivatalos díszbemutatóját tegnap este tartották, de négy előadására vasárnap délig elő­vételben 889 jegy talált gazdára, míg a Szép napok három elő­adására 88­0 néző volt eddig kí­váncsi. A fesztiválok természetéből adódóan, amikor is minden újabb nap az újabb bemutatók kerülnek az érdeklődés előteré­be, biztos sikernek látszik az a film, amelyről még másnap is folyik a szó a szakmai székso­rok között. Ilyen premier volt a hét végén a dokumentumfilmes kategóriában Almási Tamás Sejtjeink című 108 perces mun­kája, amelynek bemutatójára a rendező meglepetésül vendége­ket is hozott, filmjének szerep­lőit. Almási két és fél éven át követte három házaspár sorsát, akik a reménytelennek látszó küzdelem után a lombikbébi­programba vetették minden bizalmukat, s vállalták a nem kevés lelkierőt és kitartást köve­telő eljárást, hogy végre betelje­süljön a gyermek utáni vágyuk. Almási ezúttal is, ismét nagy, megrázó emberi drámákat mutat fel, igazi embertörténetet formál a valóságanyagból. Amellett, hogy eddigi munkáihoz hason­lóan, ez a rendkívül intim kérdé­seket is érintő filmje is a tapin­tat, az alkotói felelősség és a ri­portalanyai iránti mélységes tisztelet filmje. Csak sajnálhat­­juk, hogy - mint ezt korábban lapunk is megírta - nem talált egyetlen olyan támogatót sem, hogy filmjét videóról filmre ír­hassa át, s így módja nyíljon akár az Oscar-jelölésért is ver­senybe állni. És olyan külföldi mustrákon is megmutatni ma­gát, ahol kizárólag mozifilm­ként vetíthető művek számíthat­nak a részvételre. Talán majd a szemlepremier után. 4 A 33. Magyar Filmszemle programja - Puskin 2002. február 4., hétfő Metropolis terem Körhinta terem 12.00 Szerelem utolsó vérig 10.30 Töredékek - Kemény Katalin 14.00 Csocsó, avagy éljen május elseje 11.45 Északföld 16.00 Az utolsó blues 12.15 Vasárnapozás 18.30 Szerelem utolsó vérig 14.45 Nagyon reális 21.00 Kísértések 16.30 A tékozló Szindbád - Huszárik Zoltán nm Magyar Filmszemle JAKuA* II. freeuXa 5 (1931-1981) Huszárik Kata-portré 18.00 Iskola dráma 19.00 Szarvas József színművész 20.15 Van élet a halál előtt? Feldmárn András előadásai KULTÚRA Megválaszolatlan kérdések a Nemzeti Színház gazdálkodásáról Folytatás az 1. oldalról A múlt év végén a színház költö­zésének napjaiban elterjedt, hogy a Nemzeti 2,3 milliárd fo­rintból fog gazdálkodni, ezt azonban a kormány nem erősí­tette meg. Nem látunk tisztán, ténylegesen milyen forrásokat szándékozik a kormányzat a színház rendelkezésére bocsáta­ni a 2002-es évben. Nem tudjuk, lesz-e állandó társulata a szín­háznak, ki lesz az igazgató, ki nevezi ki, mikor és hogyan. Nem szokás nagydobra verni az egyes előadások produkciós költségeit, jelentette ki kérdé­sünkre Márton Éva, a Nemzeti Színház Rt. főtitkára, amikor a Tragédia költségeiről kérdeztük. A színházat működtető állami részvénytársaság százszázalékos állami tulajdonban van, gazdál­kodásába így be lehet tekinteni a megfelelő fórumokon, például a Magyar Közlönyben, mely má­jusban jelenteti meg az éves mér­leget. Érdeklődésünkre igyeke­zett pontosítani a sajtóban nem­régiben napvilágot látott véleke­déseket és híreszteléseket. El­mondta, szó sincs arról, hogy egyetlen újságíró tudósítana a díszbemutatóról és mindössze egyetlen fotós készíthet felvéte­leket. A próbákat valóban láto­gatja egy újságíró, azonban a művészekkel egyezett meg, hogy könyvet ír a Tragédiáról. Havas Henriknek hívják. Gondoltak ugyan arra, hogy a színház épü­letét csak a díszbemutató alkal­mával nyitják meg a sajtónak és a nagyközönségnek, mára azon­ban kiderült, ez az elképzelés aligha tartható. Kultúrtörténetünk egyik legvi­tatottabb épülete mindenesetre áll, a belsőépítészeti munkák alapvetően befejeződtek, apróbb javítások ugyan még várnak a színház technikusaira és a szak­emberekre, ezek azonban nem zavarják a teátrum mindennap­jait. Ismerve építésének körül­ményeit, az épületről kialakult közvélekedést, a színházi szak­mában uralkodó ellenérzéseket, aligha reménykedhetünk benne, hogy a működésének megítélésé­ről folyó viták egyhamar elcsitul­nak vezető orgánumainkban. George Michael új maxija Rövid hallgatás után új kisle­mezzel jelentkezik a nemzetközi popélet egyik legkülönösebb alakja, George Michael. A Freeek! című lemez márciusban kerül a boltokba. Az elmúlt 19 év során a most 38 éves George Michael több mint 80 millió lemezt adott el világszerte. Csak a bemutatkozó szólóalbumáról hat listavezető lett az amerikai slágerlistán, to­vábbá a számlájára írható tizen­egy brit No.1 kislemez és hat No. 1 album. Aki ízelítőt szeretne hallani az új maxiból, február 5-én 18.10- kor kapcsolja be a rádióját! S hogy melyik adót hallgassa? Mindegy. A nagy kereskedelmi csatornák egyszerre sugározzák a lemez első számú slágerét. 2002. FEBRUÁR 4., HÉTFŐ 13 RÖVIDEN A magyar Plein-air Szinyei Merse Pál és köre­­ a Plein-air címmel tart előadást Szinyei Merse Anna művészet­­történész ma 16 órakor a Mű- Terem Galériában (Bp. V., Fálk Miksa u. 30.), a Mű-Terem Ga­léria Szabadegyetem program­­sorozatában. Fotók Petráról Tahin Gyula Petra ősi romterü­letén, Jordániában készült fotói­ból nyílik kiállítás ma 17 órakor a Magyar Fotográfusok Háza Mai Manó Galériájában (Bp. VI., Nagymező u. 20.). A kiállí­tást Takács Ferenc irodalomtör­ténész nyitja meg. Vita a kultúráról Budapesti beszélgetések kultú­raközvetítőknek címmel rendez vitaestet a Kultúraközvetítők Társasága és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár ma 19 órai kez­dettel a Wenckheim-palota fo­gadótermében (Bp. VIII., Szabó Ervin tér 1.). Az est házigazdája Mester Ágnes, vendég Kéri László. Karandila a Fonóban NÉPSZAVA-információ A bulgáriai, eredetileg tízszemé­lyes rézfúvós cigányzenekar, a Karandila koncertezik február 5-én 20 órától a Fonóban három meglepetés fellépővel kiegé­szülve. Bár a mostani vendégek kiléte még nem ismert, annyit azonban tudni lehet, hogy a csa­pat már fellépett Goran Brego­­viccsal és Ivo Papasovval is. A lakodalmas zenekar hagyo­mányos és modern cigány zenei értékeket közvetít muzsikájával. A trombitás Mih­ajlov Ticheliev által vezetett együttes csak saját szerzeményeket játszik. Virtuóz hangszerszólók, fan­tasztikus improvizációk, a tom­boló vidámságtól a búsongásig minden hangulatot átölelő, ke­­serédes és temperamentumos dallamok jellemzik e muzsikát. Modern cigányzene, amerikai jazz, balkáni népzene ötvöződik benne, s mindez olyan pörgő lendülettel, intenzivitással, hogy szinte őrjöngő lelkesedésbe haj­szolja a játszó muzsikust és a közönséget is. A nemrégiben megjelent Sto­ries of Survival (A túlélés törté­netei) című CD-jük borús han­gulatú, nem a koncerteket idéző, az etnikai kisebbség sorsát fel­elevenítő lemez nem az egyetlen kiadványuk. Már nagy sikert aratott a Djelem, Djelem című albumuk, s filmzenék létrehozá­sában is közreműködtek. A ze­nekar, amely Magyarországon még nem koncertezett, most út­ban Németország felé áll meg egy estére hazánkban, hogy másnap induljon tovább újabb lemezének elkészítésére. 41 Tanuljunk könnyen, gyorsan nyilatkozni! Kapaszkodjon meg, kedves olvasó, ön is bármi­kor nyilatkozóvá, interjúalannyá válhat. Nem kell ehhez politikusnak, vezető állami tisztviselő­nek vagy tévésztárnak lennie. Az „utca embereként” szegezhetik önnek a körkérdést, esetleg hivatása, munkája kapcsán szólaltatja meg a riporter. De lehet önből sze­rencsés vagy szomorú esemény részese, illetve szemtanúja, híres ember szomszédja. A péket a kenyér, a taxist a benzin áráról, a vállalkozót az adókról, az orvost, ápolónőt az egészségügyről, tettest a tettéről, áldozatát a tet­tesről faggathatják­­ és gyakran faggatják is. Senki ne reménykedjen tehát, egyszer minden­kit megkérdeznek - írja legújabb könyvében Bernáth László. A „ Tanuljunk könnyen, gyorsan nyilatkozni!" című kötet szerzője majd fél évszá­zada műveli - és évtizedek óta tanítja­­ az újság­írást, ám ezúttal a mikrofon túlsó végén állóknak ad hasznos tanácsokat. A nyilatkozónak szóló legfontosabb intelem: ne légy unalmas. És persze légy őszinte. Ez, te­szem­­hozzá, alighanem a hivatásos nyilatkozók, a politikusok számára is megfontolandó tanács lehetne. Gálvölgyi János a kötet bemutatóján elmond­ta, az ő kedvence a hivatalos szóvivő, aki közli: nem nyilatkozom. Bár a fizetését azért felveszi... A Bernáth László könyvét forgatók - mintegy mellesleg - közelebbről is megismerkedhetnek az újságcsinálás, a rádiós, televíziós szerkesztés számos érdekes részletével, szakkifejezésével, sőt néha szlengjével is. Kiderül, hogyan kell „ bánnia ” a riporternek a riportalannyal, de az is, hogy­ mi az, amit meg­kérdezettként feltétlenül el kell kerülnünk. Pél­dául hogyan ne váljunk nevetséges „illetékes elvtárssá " vagy szakzsargonban mormoló unal­mas pasassá. Hogy az újságíró - Adyval szólva - acélhegyű ördög vagy a szentlélek lovagja, ki-ki eldönthe­ti, ha egyszer valóban mikrofonvégre kerül. Mert ne feledjük: egy­szer mindenkit megkérdeznek! Veress Jenő

Next