Népszava, 2003. szeptember (131. évfolyam, 203–228. sz.)
2003-09-24 / 223. szám
Hegyi Gyula A népszerűség ára Az MSZP népszerűségvesztése a félig telt és félig üres pohár esetéhez hasonlítható. Önmagunk vigasztalására elmondhatjuk, hogy a félidőhöz közeledve minden kormánypárt népszerűsége csökken, s 1990 óta az MDF, a Horn Gyula-féle MSZP és a Fidesz is megtapasztalta ugyanezt. Másfelől tény, hogy az előző kormányok egyike sem élte túl az első ciklust és ezért ez a hivatkozás baljós kilátásokat kelthet a jelenlegi kormány híveiben. Számunkra a magyar belpolitika prioritása az, hogy a jelenlegi kormánypártok a következő választásokon bizalmat kapjanak a kormányzás folytatásához. S minden eseményt és mutatót ennek fényében értékelünk. A többpárti demokrácia éltető eleme a politikai váltógazdaság, de a stabilitásához arra is szükség van, hogy a megkezdett kormányzati reformok folytatódhassanak és legalább egy választás teljes politikai és gazdasági irányváltás nélkül múljon el. Amilyen fontos volt megtapasztalni, hogy a demokráciában a kormányok egy szavazócédula segítségével leválthatóak, olyan hasznos lenne egyszer azt is látni, hogy a jól teljesítő kormánynak a választók ismét bizalmat szavaznak. Ha minden kormány automatikusan megbukik és mindig az előző kormánypárt jön vissza utána a hatalomba, akkor a távlatos gondolkodás helyett mindkét szekértábor a rövid távú zsákmányszerzésben lesz érdekelt. Másfelől a Fidesz jelenlegi állapotát és hangvételét látva joggal feltételezhetjük, hogy az esetleges sikertől elkábulva még ellenszenvesebben folytatnák, mint ahogy 2002-ben kényszerűen abbahagyták. A mai Magyarországon a két nagy politikai szekértábor olyan stabil szavazóréteggel rendelkezik, hogy a választásokat a néhány százezer bizonytalan választó dönti el. Részint azzal, hogy pártot vált, részint pedig azzal, hogy nem megy el szavazni és helyette egy másik, másképp bizonytalan polgár viszont elmegy. A népszerűségvesztés részletes okait csak akkor értenénk meg, ha ismernénk e bizonytalan, saját véleményt nem szívesen nyilvánító, a közélet peremén élő emberek gondolkodását. A kormányzati és pártvezetői pozíciókban ülők az egység és a fegyelem megszilárdításával gyógyítanának a bajon, a másodvonalban levők pedig radikális személycserékkel. A baloldali és liberális értelmiség egy része a kormánypárti politikusoknál is lojálisabban szorít a sikerért (vagy a Fidesz hiatalomra jutása ellen), mások a bukkanót látva ismét kiésik névleg MSZP-ellenes, valójában a múlttal és saját szüleikkel szembeni, infantilis ellenszenvüket. Természetesen én sem tudom elfogultság nélkül szemlélni saját pártom népszerűségének látványos csökkenését. Minden okot nem ismerek, de néhányat érteni vélek. " A szerző országgyűlési képviselő (MSZP) választási kampány során magam is több százszor elmondtam a járókelőknek az utcai standoknál, hogy tegyék el az első száz nap programját és győzelmünk esetén betűről betűre ellenőrizzék annak végrehajtását, így utólag elmondható, hogy a politikai és gazdasági elitben sokan nem hittek a program megvalósíthatóságában. Elsősorban Medgyessy Péter és az MSZP érdeme, hogy a magyar politikai életben rendhagyó módon Azonban csak akkor élhetünk egy nyugatosabb Magyarországon - ami a siker feltétele ha a szocialisták és a nyugatos értékrendű társadalmi rétegek együtt képzelik el a maguk és a nemzet jövőjét egy kormány pontról pontra minden ígéretét tételesen teljesítette. Ez nagyon magasra emelte az MSZP népszerűségi indexét. A gazdasági realitásokból következően el kellett következnie annak a pillanatnak, amikor a kormány többé már nem tudott minden társadalmi réteg számára kizárólag kellemes döntéseket hozni. A kormány és az MSZP azért hibáztatható, mert nem készült fel erre a szükségszerűen bekövetkező pillanatra, s amikor az bekövetkezett, első reakciójában némi jelképes szóróajándékokkal igyekezett kompenzálni a kényszerű takarékosságot. Nem sokat használt az MSZP-nek az adócsökkentés körüli vita sem. A baloldali közgazdászok hiába ajánlották fel segítségüket, az MSZP-frakció nem szállt bele érdemben a vitába, így azt sem mondta el, hogy a legfelső adókulcs egységes csökkentésének következtében a magas jövedelműek sokkal jobban járnak, mint az átlagosan keresők. A Fidesz ezzel szemben előbb lelkesen támogatta az SZDSZ adócsökkentési ötletét, majd annak kormányzati elfogadása után kimutatta, hogy igazi haszonélvezői az évi egymillió körül keresők. Az igazság ennél összetettebb, de tény, hogy az SZDSZ-es ihletésű adócsökkentés inkább kedvez a gazdagoknak, mint a szegényeknek. Az adócsökkentés költségvetési terheit ellensúlyozandó a kormány a közszférában jelentős leépítésre szánta el magát. A közszféra Nyugat-Európában hagyományosan a szociáldemokrácia egyik politikai bázisa. Leépítése így aligha nevezhető hosszabb távú szocialista érdeknek. Politikailag sem éppen kifizetődő üzlet. Nem valószínű, hogy valaki a baloldalról a jobboldalra (vagy fordítva) igazoljon át csak azért, mert a személyi jövedelemadója két százalékponttal csökkent (vagy nem csökkent) évekkel a választások előtt. De aki 2003-ban elveszti a biztosnak hitt köztisztviselői vagy közalkalmazotti állását, az maga és családja nevében aligha köszöni ezt meg a szocialistáknak. Ezt a politikai kárt csak egy nagyvonalú munkahelyteremtő programmal lehet ellensúlyozni. Sokak szerint mégis a botrányok ártottak a legtöbbet az MSZP-nek. Ezt nem tudom megítélni és szerencsére magukról a botrányokról sem tudok többet, mint bármelyik átlagos újságolvasó. Azt hiszem azonban, hogy az MSZP-nek valójában nem a botrányok ártanak, hanem az, ami hiányzik a botrányok mögül. A magyar társadalom növekvő ellenszenvvel figyeli a két szekértábor sárdobálását és gyűlölködő botránypolitizálását. S főleg azt, hogy a közönség lankadó figyelmét látva a pankrátorok még vadabb fogásokkal igyekeznek feltűnést kelteni az arénában. Tiszta lelkiismerettel állapíthatjuk meg, hogy az eredendő bűn, a „hideg polgárháború” kirobbantása a jobboldal sara. De idővel némelyek a mi oldalunkon is határozottan belejöttek a dologba. Mindez önmagában nem baj. A botrány is hozzátartozik a demokráciához, segíti megszabadulni a szennyező anyagoktól. Mára azonban a magyar közélet lényegében azonossá vált a botránypolitizálással. A politikai eliten lassan eluralkodnak a ragadozó ösztönök, s akkor is ártani akarnak a másiknak, ha ezzel a maguk helyzetén is rontanak. Ez egy lefelé mutató, negatív spirál, amely hosszabb távon minden résztvevő - és leginkább a magyar demokrácia - számára veszélyes és kártékony. Vezető kormánypártként szükségszerűen az MSZP szenvedi meg legjobban az ebből eredő népszerűségvesztést. Ezért érzem naivitásnak azt, ha az MSZP „megbékélésre” hívja a Fideszt. Távlatosan természetesen a Fidesznek is ártalmára van a politika eldurvulása, de ők láthatóan mindent feltesznek a rövid távú siker lapjára. A szocialistáknak nem a Fideszt, hanem saját magukat kellene megnyerni egy másféle politizálásra. A szocialisták szerintem akkor nyerhetik meg a választásokat, ha sikerül egy alapvetően új, egyszerre békés és dinamikus közbeszéddel előállniuk. Nemcsak programmal, hanem a köz ügyeiről való friss és rokonszenves beszéddel. A program adott, az 1989/90-es politikai és gazdasági rendszerváltozást követnie kell a jóléti rendszerváltozásnak, vagyis a társadalom többségét az új rendszer haszonélvezőjévé kell tenni. A politikában és a kommunikációban e társadalmi program mellé új nyelvre és stílusra van szükség. A Fidesszel való fenyegetést elvégzi maga a Fidesz és annak médiakommandója, náluk jobban senki sem tudja érzékeltetni a baloldali törzsválasztók számára a „jobboldali veszélyt”. Az MSZP-nek a korrupció elleni határozott harcon túl egy tíz-tizenöt éves távlatban gondolkodó, optimista és határozott közbeszéddel kellene leküzdenie a magyar politikai élet mocsárlázát. Ez akkor sikerülhet, ha a progresszív értelmiségi elit és a Nyugat-barát fiatalok is közreműködnek benne. Ehhez mindkét oldalon fel kell adni sok előítéletet és beidegződést. De csak akkor élhetünk egy nyugatosabb Magyarországon, ha a szocialisták és a nyugatos értékrendű társadalmi rétegek együtt képzelik el a maguk és a nemzet jövőjét. Jubiláte Két hete volt a Világkereskedelmi Központ lerombolásának második évfordulója, ma meg a világrajövetelemé van, mely utóbbi súlyosan magánügy, de a véletlen úgy hozta, hogy a kettő között mégiscsak lett valamiféle kapcsolat. Kaptam egy mobiltelefont, amiről eszembe jutott a tragédia egy aprócska mellékkörülménye, és ezenkívül is egy csomó minden. Azt, hogy az Egyesült Államokat nagyszabású terrortámadás érte, egy iparos műhelyében tudtam meg, a mester éppen mézcsurrantó eszközt esztergált, hajót láttam, olajfából. Meg volt neszülve rendesen. „Uram, mi lesz ebből? Háború?” - tudakolta tőlem. („Mézcsurgató” - felelhettem volna azonmód.) Világháború, mondtam, de a perspektíva nem rémített meg ,különösebben, a világháborúk kölyökkorukban olyannyira áttekinthetetlenek, hogy az ember jobban teszi, ha a rettegéssel megvárja a pillanatot, amikor már saját szénája kezd nagyon roszszul állni. Ha nem a kajánság és az undor, azok bizony hamar utolértek. A hírközlés médiumaiban nyilatkozó sok-sok hamvasan friss szakértő hályogkovácsi magabiztossággal kezdte nyomni az egyformát. Nagyjából ugyanolyan értékű felvilágosításokat kaptam, mint utcánk népszerű bolondjától, aki másnap imigyen avatott be a mélyebb összefüggésekbe: „Megmondom én, kik osszák itt a lapot, a lapot a hipsik meg a szakszervezetisek osszák!” Ebben az osszáriumban kellett volna kotorásznom valaminő értékelhető csont után - s mire akadtam? Felemelő dolgokra. Egyszer csak híre jött, hogy az eltérített gépek egyikén a férfiak, bár biztosak lehettek benne, hogy számukra is ez a harc lesz a végső, legyűrték a terroristákat. Itt jön be, bocsánat a dolog jelentéktelenségéért, az én mobiltelefonom, amely akkor még nem volt. Híre jött tudniillik annak is, hogy a pusztulásba tartó járatokon egyesek bekapcsolták mobiljaikat, és felhívták a számukra legkedvesebbeket, hogy elbúcsúzzanak tőlük. Egy olyan helyzetben tehát, amelyeket a bölcselő Jaspers határhelyzetnek nevez, jelentette magát egyfelől a mindeneken diadalmaskodó erkölcs, másfelől a szeretet. Ekkor úgy láttam, nem az apokalipszis kezdődött meg, csak újabb apokaliptikus korszak, s később még meglátjuk, mi fedöztetik fel. Apokalüpta görögül azt jelenti, „felfedek”. Valakinek az üzenetrögzítőjére - úgy gondoltam, minden ismerősöm közül ő fél most a legjobban - rámondtam, hogy még ne féljen, „es lebt sich aus”, a dolgok majd kialakulnak. Tettem olyat is, amire komoly okom nem volt, csak hirtelen szükséget éreztem. Gyorsan beparkoltam néhány telefonszámot (most például már csak a meglepetéstelefonom regiszterébe kellene beírnom őket). Az ember, ébredtem rá, sohasem tudhatja..., még azt sem, kit tud éppen felhívni. A számokat most is fújom. Az undor decemberben hatalmasodott el rajtam: már tömegek vallották - magyar tömegek is, hazám! -, hogy az egész csak valami ocsmány konspiráció; vagyis, hogy a bolondot idézzem: a zsidók osszák a lapot. A szakszervezetisektől e tömegek eltekintettek. Egy barátom ekkoriban (tehát december elején) írta: „Vettem magamnak a fáradságot, hogy utánanézzek, milyen információs csatornákon keresztül terjedt el e bájos inszinuáció: a teheráni Al-Bayan c. napilap közli szept. 19-én, hogy a WTC-ben dolgozó 4000 zsidó nem jelent meg a munkahelyén; - ugyanezt a hírt valamivel később a libanoni Al-Manar síita mohamedán tévé (működteti a jó hírű Hizbollah) közölte. 19-én az ománi Al-Wattan c. lap arab dipl.-forrásokra hivatkozva állítja, hogy az izraeliek távolmaradása felkeltette az am. hatóságok gyanúját [ez a hír, akárcsak az előző, másodkézből, a http://mprofaca.cro.net/mainmenu.html-ről való]21-én este a Magyar ATV-n Bencsik András (Magyar Demokrata főszerk.) tényként közölte, hogy 4000 zsidó nem jelent meg a munkahelyén, de éppen e mondat közben, mintha valaki leintette volna, hirtelen elhallgatott. A .szíriai’, a,teheráni’, a,síita’, a ,Hezbollah’, az ,arab diplomáciai források’, ill. a ,Bencsik András’ szavak/szókapcsolatok egymásutánja nézetem szerint a hímek mindössze egyféle értelmezését teszi lehetővé.” Az egyértelműség kedvéért azt az értelmezést, hogy emberek egy első ránézésre is nyilvánvalóan álhírt szántszándékkal igazságként adtak tovább. Katolikus körökben ez „a kilenc idegen bűn” közül legalább ötnek a fogalmát kimeríti: „Másnak bűnét oltalmazni; Másnak bűnében közreműködni; Másnak bűnét elhallgatni; Másnak a bűnben segíteni. Más bűnét fel nem fedezni”. Nem csillapodó, álmélkodással vegyes megütközéssel figyelem az újságok lapjain olykor azóta is kitakaródzó káröröm megnyilatkozásait, az ellendrukkerséget, továbbá az óvatosabb, egyfelől-másfelől argumentációkat. Úgy, de úgy kívánnám, hogy annak, aki ilyesmit enged meg magának, közvetlenül utána, mintegy révületben, akarata ellenére kicsússzék a száján - kiszaladjon az ujjaiból, rá a billentyűzetre -: „Megmondom én, kik osszák itt a lapot, a lapot a hipsik meg a szakszervezetisek oszszák!” Bizony, mondom, így volna ez rendjén, a bableves szemünk láttára lenne azzá, ami. Kőrös László NÉPSZAVA Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Felelős szerkesztő: HORVÁTH ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: DÉSI JÁNOS, KATONA JÓZSEF Lapigazgató: KOCSI ILONA Lapszerkesztők: HAHN PÉTER, TÓTH JENŐ ■ Vezető szerkesztők: MUZSLAI KATALIN, VERESS JENŐ ■ Vizuális szerkesztő: KIS ZOLTÁN ■ Képszerkesztő: WEBER LAJOS ■ Belföldi szerkesztőségvezető: FRANK RÓBERT, helyettes: SEBES GYÖRGY, szerkesztők: DUTKA NOÉMI, GYÉMÁNT MARIANN, HORVÁTH ÉVA, PODHORÁNYI ZSOLT, PÓR VILMOS, Kultúra, Mozaik: VÁRNAI IVÁN ■ Külpolitikai szerkesztőségvezető: RÓNAY TAMÁS ■ Sportszerkesztőség-vezető: BALLAI ATTILA ■ Publicisztika: PETRI LUKÁCS ÁDÁM ■ Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, HORVÁTH ILDIKÓ KEPECS FERENC, SZABÓ IRÉNÉ ■ Szép Szó: BOROS ISTVÁN ■ Magazin, szolgáltatás: SZIGETI PIROSKA ■ Vezető tervezőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja az Editorial Kft. ■ Ügyvezető igazgató: VÉRTES JÁNOS ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Kereskedelmi igazgató: BARÁTH MAYA ■ Marketingigazgató: MENCSER ÉVA ■ Terjesztési igazgató: FODRŐCZY ELVIRA ■ Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. ■ Postacím: 1430 BUDAPEST, PF. 4, Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 ■ Titkárság: 477-9037, telefax: 477-9038 ■ Elektronikus levélcím: (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu ■ Hirdetés telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 ■ Terjesztés, telefon: 477-9000/130, telefax: 477-9020. ■ Internet URL-cím: https/www.nepszava.hu Terjeszti árusításban a LAPKER. Rt., előfizetésben a Magyar Posta Rt. Üzleti és Logisztikai Központja (ÜLK). Belföldi előfizetés: Budapesten a Budapesti Postaigazgatóság kerületi ügyfélszolgálati irodáinál, a hirlapkézbesítőknél, a Hirap-előfizetési Irodánál (Budapest Vili., Orczy tér 1. Levélcím HELIR 1900) és a kiadónál. Vidéken, a postáknál és a kézbesítőknél, a Hírlap-előfizetési Irodánál (Budapest Vili., Orczy tér 1. Levélcím HELIR 1900) Előfizetési díj egy hónapra 1650 Ft, negyedévre 4710 Ft, fél évre 9240 Ft, egy évre 18 000 Ft. IIMAIKT ’ Alajítar Tesjrrnlé*. Külföldi előfizetés: Nyomdai előállítás: Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája I Felelős vezető: BURJÁN NORBERT igazgató ■ ISSN 0133-1701 Vidék 1 2 4 81 6 A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti NÉPSZAVA 2003. SZEPTEMBER 24., SZERDA VÉLEMÉNY A Camp David-i vendég Vlagyimir Putyin a hét második felében az amerikai elnök vendége lesz Camp Davidben. Előtte az ENSZ-közgyűlés őszi ülésszakának vitájából mindenki képet kaphat arról, hogyan képzeli el a világot a két hatalom vezetője. Ahhoz kétség sem férhet, hogy áthidalhatatlan, végletes ellentétek nincsenek közöttük. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ugyanazon a szemüvegen keresztül tekintenek a világra. Erről sok mindent elárult szeptember 11. évfordulója. Most már nem vagyunk mindannyian New York-iak. A moszkvai Izvesztyija ezzel a tömör mondattal foglalta össze azt a hatalmas változást, ami a két évvel ezelőtti terrortámadás óta a világban és Oroszországban végbe ment. Az orosz sajtó kommentárjaiból kitapintható az óvatosság, amit az amerikai kormányzat politikája kiváltott a Kremlben. Véget értek azok a felhőtlen napok, amikor Moszkvának nem okozott különösebb gondot, hogy az antiterrorista koalícióhoz csatlakozzon. Most inkább a bizonytalanság dominál - legalábbis a közvéleményben. Egyre több a Bush politikáját bíráló kommentárok, az iraki háború negatív következményeit elemző írások száma. Vlagyimir Putyin nincs könnyű helyzetben. Ő nem engedheti meg magának sem a nyersen kritikus hangvételt, sem azt, hogy hátat fordítson Washingtonnak. Ellenkezőleg, igyekszik mindent elkövetni annak érdekében, hogy kamatoztassa az amerikai elnökkel kialakított korábbi jó viszonyt. Az idősebb Busht is arról biztosította a közelmúltban, hogy bizalommal és barátsággal viseltetik fia iránt. Mindkét elnököt három éve választották meg, de az akkor megálmodott együttműködésből sok minden nem valósult meg. Igaz, elismerték az orosz gazdaság piac jellegét, az Oroszországnak adott amerikai banki hiteleket is garantálják, a kereskedelem, azonban stagnál, az Egyesült Államok a forgalomban a nyolcadik helyre esett vissza. Még Ciprus és Luxemburg is megelőzi. Semmiféle politikai gesztus ezt a tényt nem teheti semmissé. Márpedig Oroszországnak nem gesztusokra, hanem a gazdasági együttműködésből származó előnyökre van szüksége. Ezt jól tudja az amerikai elnök is. Csakhogy, mint eddig mindig, ezúttal is meg akarja fizettetni az engedmények árát. Orosz katonákat akar látni Irakban, e nélkül az orosz gazdasági érdekeltségek iraki pozíciói még jobban meggyengülnének. Elvárja, hogy a Kreml megértéssel fogadja, ha a NATO globális küldetésekre vállalkozik. Sőt még azt is, hogy katonái jelen legyenek a volt szovjet köztársaságokban, Grúziában és Azerbajdzsánban. Lukasenko fehérorosz vezér félreállításában éppen úgy számít Moszkva egyetértésre, mint sok napi politikai érdek támogatásában. Putyin ilyen körülmények között csak egyet tehet, óvatosan megpróbál manőverezni, nehogy a választások küszöbén maga ellen hangolja a szavazókat. Az amerikai elnökkel tervezett találkozóján az is kiderülhet, tesz-e elég engedményt ahhoz, hogy Washingtontól megkapja azt, amit remél. M . I I I I I II I I 7