Népszava, 2007. szeptember (134. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-10 / 211. szám
NÉPSZAVA 2007. SZEPTEMBER 10., HÉTFŐ VÉLEMÉNY Kasza László kvótarendszer és liberalizmus Az ENSZ női egyenjogúság betartására ügyelő bizottsága (CEDAW) 2007. augusztus 12-i értékelésében elmarasztalta Magyarországot, mert a nők továbbra is alulreprezentáltak a közélet olyan döntéshozó testületeiben, mint a parlament, a minisztériumok, az önkormányzatok, a diplomáciai testület. Ritkán van kormány olyan kényelmes helyzetben, mint most a magyar - gondolná az ember. Hiszen meglobogtathatja két SZDSZ - es képviselő, Sándor Klára és Magyar Bálint már 2007. május 16-án az Országgyűlés elnökéhez benyújtott törvényjavaslatát. Eszerint a kormányfőnek az államelnök elé terjesztett, „a miniszterek személyére tett javaslatát úgy kell kialakítani, hogy közöttük mindkét nem legalább egyharmad arányban képviseltesse magát”. Sőt! A két liberális képviselő ezen is túlment. Indítványozta, hogy a pártok választási listáján minden második jelölt nő legyen. Tekintettel arra, hogy előreláthatólag az egyéni jelöltek legnagyobb része továbbra is férfi lesz, összeredményben 25-30 százalék körüli női részvételre számíthatnak a parlamentben. Ez nem ideális (az Európa Tanács 43 százalékot javasol), de sokkal jobb a mostani 10,9 százaléknál. A kormány tehát akár jelentheti is a CEDAW-nak: „a dolog nálunk sínen van.” Persze nincs. Június 6-án bejelentették az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi bizottságának ülésén, hogy a kormány nem támogatja a kisebbik koalíciós partner javaslatát. Több, az SZDSZ ifjúsági tagozatának nyilatkozata szerint az Országos Tanács vitáiból az derül ki, hogy a női kvótára vonatkozó javaslat „nem bírja a párt megfelelő támogatását”. Tehát az SZDSZ sem áll az indítvány mögött. A nyilvánosság előtt John Emese, a liberálisok fővárosi csoportjának vezetője okolta meg ezt az elutasító álláspontot. A vita intellektuális színvonalának megőrzése érdekében tekintsünk el az ifjú politikusnő állításának értékelésétől, hogy a női kvóta bevezetésének javaslata őt a kommunista rendszer „kvótabányászaira” emlékezteti! Egy idő után minden bizonnyal fel fogja ő is ismerni a különbséget egy „kvótabányászt” a diktatúra jelentéktelen parlamentjébe küldő rendelet és egy olyan törvényjavaslat között, amely demokratikus parlamentben gondolkodik a helyek méltányos elosztásáról. Ugyanígy ne foglalkozzunk azokkal az indulatos reakciókkal sem, amelyeket John Emese eszmefuttatásai kiváltottak: „Ne mondjon le, a húsosfazék mellett ülve, a társadalom peremére szorult nők nevében annak lehetőségéről, hogy ők is a fazék közelébe kerüljenek.” Igaz, liberális párt mércéje a liberális elvek betartása. Csakhogy manapság vegytiszta ideológiákra, világnézeti elvekre alapuló pártpolitika szerencsére már csak papíron létezik. Az egyes pártok feladtak korábban képviselt tételeket, és zászlajukra tűztek olyanokat, amelyek korábban más csoportosulások lobogóját díszítették. A nyugati konzervatív pártok például kivétel nélkül a szociális piacgazdaság valamilyen formája mellett foglaltak állást. Vagyis magukévá tettek szocialista és liberális elemeket is. Szerintem az SZDSZ-nek kezdettől fogva az volt az egyik problémája, hogy egy véleményét jól artikuláló csoport a tiszta vagy annak hitt liberális elvek betartását követelte. Megfeledkezett arról, hogy egy politikai pártnak őt parlamentbe juttató választókra van szüksége. Ezeket kielégítő számban nem lehet kizárólag liberális szempontból fontos, de a többség számára marginálisnak tűnő programmal megnyerni. Először jó, a többségi társadalmat érdeklő és érintő programmal kell erős parlamenti pozíciót szerezni. Ez ad lehetőséget a liberális elvek - nemi, faji kisebbségek védelme, versenyhelyzet teremtése stb. - megvalósítására. Furcsa, hogy az SZDSZ-nek mindig jó, a konkurens pártoknál talán még jobb programja volt. Annak, hogy mégis az ötszázalékos lépcső környékére süllyedt, az az egyik fő oka, hogy az elvi kérdések körüli önmarcangoló belső vitákkal elijesztették potenciális választóik jelentős részét. Félő, hogy a kvótarendszerről szóló mostani, párton belüli vita hasonló következményekkel jár. A törésvonalakat ugyanis most is azok a nevek jelzik, amelyeknek a szembenállása az elmúlt évek áldatlan vitáit eredményezték. Ami a kvótarendszert illeti, kétségtelen, nem tipikus liberális elv. De eszköz lehet egy magasabb rendű liberális cél, az egyenlőség, adott esetben a nők férfiakéval egyenlő politikai képviseletének magvalósításához. A kvótarendszer mögött álló „pozitív diszkrimináció” elve liberális eredetű. John F. Kennedy rendelte el alkalmazását a faji és nemi megkülönböztetés megszüntetése érdekében a 10 925 számú elnöki utasítással (Executive Order) 1961- ben. Törvénybe pedig öccse, Robert, az ugyancsak liberális igazságügy-miniszter foglalta az azóta is érvényben lévő „affirmative action”-t, amelyet a Egyesült Államok legfelsőbb bírósága 2003-ban megerősített. Tény, hogy a pozitív diszkrimináció különböző gyakorlati formáinak - köztük a kvótarendszernek - nagy szerepe volt az Egyesült Államokban a faji kisebbségek és nők még be nem fejezett egyenjogúsítási folyamatában. Az egyetemeken megháromszorozódott a nők és harmincegyszeresére nőt a színes bőrű hallgatók száma. Az ország nyolc elit egyetemének elnökei közül pedig ma négy nő. Egy sem volt 1961-ben. Egyébként a kvótarendszer magyar ellenzői neves támogatóra találnak George W. Bush amerikai elnök személyében, aki - szemben a liberális demokratákkal - élénken támogatta a Michigan állambeli népszavazást a diszkriminációs törvény hatályon kívül helyezésére. Tökéletesen egyetértek John Emesével, hogy ideális annak a liberális elvnek a megvalósítása lenne, amely szerint a „startvonalnál” kell segíteni a nőket és nem a cél előtt „belökni őket a politikába”. Csakhogy ez azt jelenti, hogy „tovább a lenini úton”, ami a mostani katasztrófához vezetett. Hiszen az esélyegyenlőség nálunk évtizedek óta hirdetett kitűnő elv. Egyedüli hibája, hogy a gyakorlatban megvalósíthatatlan. Addig, amíg a cigányputriban nem lesz olyan könyvtár, mint egy rózsadombi lakásban, amíg egy falusi gyereknek nem lesz olyan természetes a színházba, hangversenyre járás, mint egy városinak, addig az esélyegyenlőség álom marad. Ezt pedig, ha egyáltalán, csak John Emese ükunokái fogják megélni. Addig pedig javítani kell a hátrányos helyzetben lévők esélyeit az oktatásban, a társadalmi és politikai élet vezető állásainak betöltésénél - ha kell, kvótarendszerrel is. Amíg a cigányputriban nem lesz olyan könyvtár, mint egy rózsadombi lakásban, az esélyegyenlőség álom marad A szerző újságíró Önök égtek Nem nagy az Isten állatkertje. Legalábbis nemzetileg nem. Ugyanaz a pár barom bömböl naphosszat - gyaníthatóan zsebbe fizetett adómentes zsoldért - szerte a hazában. Mennyon le és takarodjon, valamint a Dunába és utána. Ahogyan a megrendelő kívánja. Mert így lesz övék a mennyek országa. Az Isten állatkertjét immár animálni is lehet. Amennyiben persze a királyi televízió helybe megy a lópikuláért. De helybe megy! Valamely varázslatos okból ugyanis kitalálták, hogy a köztévé híradója végighaknizza Magyarországot. A haza nem csak Budapestből áll - döbbent rá az illetékes, s nyomban közvetítő kocsira kapott. (Freud doktor bizonyára elmélázna azon, ahogyan az alfőnök száján egy erről szóló reggeli beszélgetésben a „tévés zsargon” helyett a „tévés zsarnok” szaladott ki.) A Magyar Televíziónak lényegében nincs értelmezhető tudósítói hálózata, a körzetiek az éhhalál szélén, a külföldiek általában közös ló hátán ülnek. Mi más kelthetné tehát a nemzeti médium látszatát, mint a bemondó utaztatása. Ők ugyan műsorvezetőnek mondják, de akik már láttak Varga Jóskát vagy Takács Marit, tudják, mire gondolok. A Magyar Televíziónak lényegében nincs értelmezhető képe a vidékről sem. Lekonvojozik tehát a teljes stáb, mondjuk, Debrecenbe. Begyömöszölik Pálffy István háta mögé a Nagytemplomot, és kész a nemzeti híradó (pipa a kuratóriumnak). Legföljebb ha az Isten állatkertje szól még a háttérből - lásd cikkünk elejét! Génial - mondaná Picasso a Picasso kalandjai című filmből. Génial, mondom én e hasábokon. A sok frusztrált elmebetegnek immár csupán az újságot kell fürkésznie, hogy hol lehetséges megzavarni a híradót. Ami tavaly ősszel nem sikerült beolvastatni holmi petíciót, mára kívánságműsor lett. Egy éve a tévészékházat kellett felgyújtaniuk ahhoz, hogy hírré váljanak. Mára elegendő mikrofonközelből ordibálni. Pálffy bemondó legfeljebb nyugtázza a háttérzajt, ennyi - láthatólag - közszolgálatilag elég. Ugyan mi többre is számíthatnánk tőle...? Magam sosem vetemednék anonim anyázásra, pedig lenne miért, de remélem, nem is várják el tőlem. Isten boldog barmai azonban ebben teljesednek ki. Nem tisztem kiszámítani, mennyibe kerül - és megítélni, mi értelme lehet - ekképp vidékről híradózni. Ha rajtam múlna, egy diaképet vetítenék a szpíker mögé - kétmilliót simán megérne az ötlet -, és jobban járna mindenki. Figyeltem persze rendesen, ez el is várható egy gúnytollastól, de semmi többre nem jutottam, mint hogy számos alkalommal hallottam, honnan beszél az illető. A hírek természete nem változott. Valamikor egyszer - talán Dömölky János ötlete volt? - felmerült, hogy egy-egy kiválasztott rendező csináljon egy-egy egész napot a tévében. A műsorismertetésen át az esti meséig, a híradón át a nagyfilmig, az időjárás-jelentésen át a tévétornáig satöbbi. Izgalmas ötlet, lássuk be! Mondanom sem kell, nem lett belőle semmi. Illetve lett: ez az otromba túra. Korunk zaccával spékelve: már mindenhová elkísérheti a tévét a „nép hangja”. Önök kérték, önök égték. Remélem, a brüsszeli hírek idején ellentüntetés, könnygáz nem lesz! A Pálffy vidékművek így is épp eléggé sírni való terméket gyárt. Pálffy bemondó legfeljebb nyugtázza a háttérzajt, ennyi - láthatólag - közszolgálatilag elég VERESS-SAROK - Veress Jenő rovata publicisztika@nepszava.hu 7 Polgárnak lenni A megszokott pártpolitikai csaták keretébe illesztette Gyurcsány Ferenc a fiatal baloldaliak előtt a polgárosodás bonyolult problematikáját. Azt a következtetést vonta le, hogy a Fidesz cserbenhagyta a polgári eszményeket. Igaz, Orbán Viktor pártja csak a zászlaján lobogtatja őket, hiába alakultak polgári körök, ha az azokból kinőttek most gárdákat alakítanak. És azok a goromba megfogalmazások, amelyekkel az ifjú demokrata politikusok illetik ellenfeleiket, egy igazi polgárban csak iszonyatot ébresztenek. Nem véletlen, hogy az eszményhez ragaszkodó értelmiségiek vitairataikkal kiszorultak a Fideszhez közel álló újságok oldalairól. Gyurcsánynak tehát alapvetően igaza van, mégis jobban tette volna, ha kicsit részletesebben bontja ki, amit csak úgy futólag említett, hogy a polgári Magyarország programja a rendszerváltást követő időszak egyik legizgalmasabb politikai programja volt. Szerinte ez annak a megértését jelenti, hogy nincs szabad, demokratikus ország polgári felelősség nélkül. Kísérlet, őszintén szólva, volt már rá, Antall József erre indult volna el, de amint fölbukkant a táborában Csurka, és nem eléggé elszántan szálltak szembe vele, azonnal elkezdődött a torzulás, és ez a kétarcúság a jobboldalon azóta is jelen van. Ebből nőtt ki tavaly ősszel a Kossuth Lajos tér, a tévé ostroma, mert aki tiszta szívből vallja polgárnak magát, annak kertelés nélkül kell kimondania, ezek nem mi vagyunk. Persze nem volt könnyű a polgári eszményhez közelíteni. A két világháború között volt Magyarországnak polgársága, de a most sokak által annyit ajnározott Horthy-rendszer Hitler csatlósaként fölszámolta. A háború után még az uniformizált kommunizmus vad dühvel ezt a polgárságot üldözte, ahelyett, ahogyan a nyugati országokban bekövetkezett, a munkásságot emelte volna föl életszínvonalban és tudásban a polgárság szintjére. Tizenhét esztendő ment veszendőbe ennek a mellőzésével. Ha Gyurcsány Ferenc kormánya - amit most a miniszterelnök így nem mondott ki - ezt akarja elérni, akkor az eddiginél is nagyobb elszántsággal kell végigvinnie a reformokat, mert a polgárosodás minden téren a rendteremtéssel kezdődik. Várkonyi Tibor, varkonyit@nepszava.hu A Dunánál Pápai Gábor rajza Halálos játékok Néhány napon belül szívroham miatt életét vesztette egy huszonkét éves spanyol labdarúgó, és kis híján ugyanúgy járt egy huszonhét éves angol focista is. A veszteséglistán azonban szerepelnek atléták, kerékpárosok, de még kosárlabdázók is. Ami valamennyiükben közös: a fokozott teljesítménykényszer. Azt, hogy fiatal, látszólag egészséges emberek miért halnak meg szinte egyik pillanatról a másikra a pályán, még az orvosok sem tudják teljes bizonyossággal megmondani. Van olyan vélemény, hogy hiába a rendszeres egészségügyi ellenőrzés, nem minden fiatal szervezet bírja a növekvő erőfeszítéseket. A labdarúgók a bajnokság időszakában hetente több meccset is játszanak, ami roppant megterhelést jelent. Nem ma kezdődött az a trend, ami mára nagyjából megölte a sport játékjellegét. A sport napjainkban túlságosan nagy üzletté vált ahhoz, hogy kizárólag a kvalitásokra bízzák az eredményeket. A sport ma éppen úgy üzlet, mint az autógyártás vagy az idegenforgalom. Napjainkban óriási összegekért lépnek pályára a sportolók. Néhány évtizede ki hitte volna, hogy a sportok királynője, az atlétika is nagy pénzeket mozgat meg, hogy a teniszről, a golfról ne is beszéljünk! Illetve beszéljünk! Egy élvonalbeli teniszező vagy Forma-1-es pilóta évi 50 millió dollárt is megkeres. Itt már régóta nincs helye arról papolni, hogy ép testben ép lélek. Szegény jó Coubertin bárót ma legjobb esetben is ártalmatlan futóbolondnak néznék jelmondatával: nem a győzelem, a részvétel a fontos. Nos, kedves báró, jelenünkben ez a mondás úgy módosult: a győzelem és nem a részvétel a fontos. Bihari Tamás, biharit@nepszava.hu Lapszerkesztők: HAHN PÉTER, MUZSLAI KATALIN, TÓTH JENŐ ■ Belföldi rovatvezető: SEBES GYÖRGY, helyettese: HORVÁTH ÉVA, SIMON ZOLTÁN, szerkesztők: FÜSI PIROSKA, GYÉMÁNT MARIANN, N LPb LAVA BALOGH GYULA, PÓR VILMOS ■ Fotórovat-vezető: WEBER LAJOS ■ Külpolitikai rovatvezető: RÓNAY TAMÁS ■ Publicisztika, Szép Szó: ANDRASSEW IVÁN, KOZÁR ALEXANDRA ■ Sportrovat-vezető: VARGA T. RÓBERT A sportrovat partnere: MobilPress Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, HORVÁTH ILDIKÓ, KEPECS FERENC, SZABÓ IRÉNÉ, VERESS JENŐ ■ Magazin, szolgáltatás: SZIGETI PIROSKA ■ Vezető tördelőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT szociáldemokrata napilap ALAPítva 1873-ban Kiadja az Editorial Kft. ■ Ügyvezető igazgató: RAJOSNÉ BUJNYIK ÉVA ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Terjesztés: FODRÓCZY ELVIRA ■ Hirdetés: VITKOVICS MERCÉDESZ ■ Marketing: MENCSER ÉVA Tiszteletbeli főszerkesztő: FEJTŐ FERENC Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. ■ Postacím: 1430 Budapest, Pf. 4. Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-90201 Elektronikus levélcím (e-mailcím): nepszava@nepszava.hu ■ Hirdetés: telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 Főszerkesztő: Németh Péter ■ internet URL-cím: http://www.nepszava.hu ■ Terjeszti árusításban a LAPKER. Rt., előfizetésben a MédiaLOG Fiege Zrt. Szerkesztőbizottság: Horváth István, Megrendelés és reklamáció: 06/80-106-000, fax: 207-82-07 ■ Kiadói megrendelés, reklamáció: 06/80-200-502,477-9000/130, 118, telefax: 477-9025. ■ Előfizetési díj egy hónapra 1980 Ft, negyedévre 5799 Ft, fél évre 11 430 Ft, egy évre 22 524 Ft. MüÜTESZ dési János, Katona József Nyomdai előállítás: Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája ■ Felelős vezető: BURJÁN NORBERT igazgató ■ www.hirnyomda.hu ■ ISSN Bp 0133-1701 ISSN Vidék 0237-3785 ■ A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti?■ pftol-airflt