Népszava, 2010. június (137. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-04 / 128. szám

14 Svéd edző Fehérváron A svéd Ulf Weinstock lett a Sapa Fehérvár AVI 9 jégkorongcsapatának új vezetőedzője -jelentette be a székesfehérvári klub. Az 58 esztendős Weinstock játékosként olimpiai bronz-, világbajnoki ezüst- és bronzérmes, ezenkívül nyert junior-világbajnokságot, vala­mint svéd és norvég bajnoki címet is. 1986 óta edző, dolgozott többek között a norvég, a svéd és a dán bajnokságban, legutóbb pedig a Mól Ligában érdekelt SC Csíkszereda mestere volt. A következő idényre épülő kerethez érkezik a Vasas Bp. Starsból Holéczy Roger - ő már korábban játszott Fehérváron míg Szirányi Bence és Fodor Szabolcs jövetele egyelőre kér­déses. Az viszont biztos, hogy a dunaújvárosi Orbán Attila is az Alba Volánban folytatja. Kérdéses, hogy Fletényi Zoltán - akit a finn Lahti Pelicans vinne - marad-e, akárcsak Mihály Árpád. Id. Ocskay Gábor szakosztály­igazgató elmondta: Fletényivel kapcsolatosan várják a finnek ajánlatát, mivel a kapusnak még egyéves szerződése van a fehérváriakkal, ám megfelelő kompenzáció esetén elengedik a válogatott hokist. Az biztos, hogy Vas János távozik. Az új edzőpályát a remények szerint 2011 augusztusában adják át. (MTI) Dzsudzsák a Fenerben folytatja? Egyre inkább úgy tűnik, hogy a PSV Eindhoven labdarúgója, Dzsudzsák Balázs - aki idén csapata egyik legjobbja volt - a török Fenerbahce labdarúgója lehet. A tárgyalások már folynak, és a holland klub állítólag engedett az eredeti 12 millió eurós árból, és hétmillióért elengedi a magyar játékost, aki törökországi források szerint évente 2,5 millió eurót kereshet új csapatánál. „Folynak a tár­gyalások a két klub között, akár néhány napon belül is megszülethet az egyezség” - árulta el a sportnapilap internetes portáljának Vörösbaranyi József, a futballista ügynöke. (Népszava) Szépített a Philadelphia A Philadelphia Flyers hosszabbítás után 4-3-ra nyert a vendég Chicago Blackhawks ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjének harmadik mérkőzésén, és így 2-1-re szépített az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcban. A Chicago hét győzelem után kapott ki ismét a rájátszásban, míg a Flyers eddig kilenc hazai meccséből nyolcat megnyert. Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2-1 a Chicago javára. A következő találkozóra magyar idő szerint holnap hajnalban kerül sor, ugyancsak Philadelphiában. (MTI) Bode Miller indulna a US Openen Továbbra sem tett le szándékáról, hogy ott legyen, méghozzá versenyzőként az ameri­kai nyílt teniszbajnokságon Bode Miller, a Vancouverben szuperkombinációban olimpiai bajnok, négyszeres vb-aranyérmes alpesi síelő. Ahhoz, hogy elképzelése valóra váljon, meg kell nyernie az Egyesült Államok 16 kvalifikációs tornájának egyikét. Ha ez sikerül neki, akkor pályára léphet az augusztus 30-án kezdődő US Open selejtezőjében. Miller nem számít kezdőnek a teniszben: 1996-ban, 19 évesen korcsoportjában megnyerte Maine állam bajnokságát. (MTI) Két érem a cél Moszkvában Két érem megszerzése a cél a magyar ököl­vívó-válogatott számára a holnap kezdődő moszkvai Európa-bajnokságon. „Azt mondtam a fiúknak szerda este, hogy mindenki hozza, ami benne van, plusz egyet, s akkor nem lesz baj” - árulta el a magyar válogatottnak adott útravalóit Kovács László szövetségi kapitány tegnap a Ferihegyi reptéren, miközben a csapat az Európa-bajnokság színhelyére, Moszkvába induló gépre várt.­­ „A cél, hogy mindenki a lehető legjobban bokszoljon, én pedig két érem megszerzésével lennék elége­dett másfél hét múlva.” A magyar Eb-csapat: 48 kg: Lakatos István, 51 kg: Kalucza Norbert, 54 kg: Berna Dávid, 57 kg: Ráth Miklós, 60 kg: Varga Miklós, 64 kg: Káté Gyula, 69 kg: Bácskai Balázs, 75 kg: Harcsa Norbert, 81 kg: Szellő Imre, 91 kg: Darmos József, +91 kg: Bernáth István. (MTI) SPORT 2010. JÚNIUS 4., PÉNTEK NÉPSZAVA Francesca Schiavone és Samantha Strosur vívja a holnapi női finálét a Roland Garroson Párizs: a meglepetések Grand Slamje Másfél hete kész őrültnek tartották volna azt az embert, aki azt jósolta volna, hogy mind a férfiak, mind pedig a nők versenyének első négy kiemeltje közül csak a szerb Jelena Jankovics és a spanyol Rafael Nadal éli túl a negyeddöntőket. Az már biztos, hogy a hölgyeknél olyan baj­nokot avatnak, aki eddig még Grand Slam-torna fináléjának közelében sem járt. A férfiaknál szettveszteség nélkül robog az ötödik párizsi baj­noki címe és a világelsőség felé Nadal, persze a meglepetésemberek közül - Söderling, Berdych vagy Melzer - még meglepheti valaki. Az eddigiek tükrében már ezen sem csodálkoznánk. A hölgyeknél már ki is alakult a finá­lé párosítása, és az eddigi trendnek megfelelően a hátrébb rangsorolt két játékos jutott be a szombati döntőbe. Előbb az olasz, 17. helyen kiemelt, élete első Grand Slam-elődöntőjét játszó olasz Francesca Schiavone és a pekingi olimpia bajnoka, az 5. helyre rangsorolt orosz Jelena Gyementyijeva lépett pályára. Az olasz meglepetésember szinte önkí­vületben teniszezett, sokkal keve­sebbet hibázott, mint orosz ellenfele, és egy-egy break után rövidítésben megnyerte az első szettet. Ekkor azonban Gyementyijeva jelezte, nincs tovább. „Már a harmadik fordulóban éreztem a lábam, alig tudtam lépni. De ez az egyik kedvenc versenyem, és nem akartam visszalépni meccs nélkül. Mindent beleadtam, de az én játékom alapja a jó lábmunka, amire immár képtelen vagyok” - árulta el könnyes szemmel az orosz, míg Schiavone gyerekként ugrálva és ugyancsak sírva vette tudomásul, első olasz teniszezőnőként bejutott a Roland Garros fináléjába. „Még el sem hiszem, ez csak egy gyönyörű álom lehet. Most nem akarok a dön­tővel foglalkozni, ki akarom élvezni a sikeremet” - jelentette ki a retten­tően boldog olasz. Schiavonénak talán a még nála is jobb formát mutató ausztrál Samantha Strosur lesz az ellenfele. A hetedik helyen kiemelt játékos ugyanis a négyszeres párizsi győztes belga Henin és a jelenlegi világelső, Serena Williams legyőzése után szinte menetből „átugrotta” a szerb Jelena Jankovicsot. Strosur szinte lemosta ellenfelét: hét ászt és 18 nyerőt ütött, valamint ötször elvette ellenfele adogatását, így nem csodál­kozhatunk a 6:1, 6:2-es végeredmé­nyen. „Alig hiszem el, hogy finalista vagyok. Úgy érzem, most már ké­szen állok arra, hogy megnyerjem a tornát” - nyilatkozta a boldog győz­tes, aki 15 évesen játszott életében először salakon. A férfiaknál annyiban más egy kicsit a helyzet, hogy a legnagyobb esélyes, a korábbi négyszeres bajnok, Rafael Nadal még versenyben van. Mi az, hogy versenyben, hisz eddig egyetlen játszmát sem veszített el. Sa­ját esélyeiről továbbra sem hajlandó beszélni - noha vasárnap ő emeli ma­gasba a Muskétások Kupáját, akkor még a világelsőséget is visszaszerzi -, legfeljebb annyit tesz, hogy rajon­góinak megköszönte a kitartó szur­kolást. Illetve dehogy. Borzasztóan sajnálja, hogy Roger Federer kiesett a negyeddöntőben. „Nagyon sajnálom Rogert, hisz a negyeddöntőig fan­tasztikusan játszott, ugyanúgy, mint amikor tavaly első lett a Garroson. Ha valaki, hát ő megérdemel minden cí­met. Ha valaki azt mondja, hogy jobb vagyok nála, az nem ért a teniszhez” - közölte a spanyol, aki azzal a Jürgen Melzerrel játszik ma délután ötödik fináléjáért, aki talán élete legjobb formáját futja. Ő az első osztrák, aki Thomas Muster 1995-ös menetelését követően bejutott egy GS-viadal elő­döntőjébe. Melzer pontosan tudja, a salak koronázott zsenijével játszik, de egyelőre élvezi a sikert. „Még nem foglalkozom Nadallal, csak az jár a fejemben, hogy életem legnagyobb eredményét értem el. Ha belegondo­lok, ki következik a számomra, hát elismerem, nem én leszek a favorit” - nyilatkozta Melzer, aki például a világranglista 3.-ja, Novak Djokovics ellen 0:2-ről fordított. Tehát ha elhi­szi magáról, hogy képes nyerni... A másik elődöntőben a tavalyi finálé vesztese, Robin Söderling és ugyancsak az élete eddigi leg­jobb GS-eredményét elérő Thomas Berdych találkozik egymással. A svéd óriásölő - tavaly Nadalt, idén Federert verte - nagy formában van, igaz, a „cseh vitéz” eddig szettet sem vesztett, így megsaccolni sem mer­jük, ki nyerhet kettejük közül. B. Molnár László Berdych eddig szettet sem vesztett Melzer méltó utóda Musternek Nadal az ötödik győzelmére tör Söderling győzni akar Samantha Strosur elképesztően teniszezik, már a finálénál jár fotók:mti/epa Fogadásból lesz világbajnok? Amikor Bécs felé, az Európa-baj­­nokságra utazott Bíró Tamás mes­teredző két kedvenc tanítványával, az Ungvári testvérekkel, kötött velük egy megállapodást: ha vala­melyik aranyat nyer, akkor elindul a masters-vb-n. „Ugyan Miklós ezüst-, míg Attila bronzérmes lett, úgy éreztem, hogy Mikitől elvették az aranyat, így be­neveztem a versenyre” - elevenítette fel Bíró. Nos, a trénernek nem volt könnyű dolga, hisz 9 kilót kellett fogyasztania, de Attila segített neki ebben. „Én lettem az edző, míg a mester a tanítvány” - vette át a szót Ungvári Attila, aki trénerként rögtön világbajnoki címmel debütált.­­ „A mester fantasztikusan küzdött, igaz, fedeztem fel hibákat a mozgásában. Büszke vagyok rá!” Tény, Bíró vb-címet nyert, ám a történetnek itt nincs vége. „A verseny előtt egy vacsorában fogadtunk, va­jon melyikünk ér el jobb eredményt a másiknál. Nos, én már letettem az aranyat, és kezdek nagyon éhes len­ni” - nevette el magát a mesteredző, míg Ungvári már egyezkedni pró­bált. „Miután az új szabályok szerint egy országból ketten indulhatnak a vb-n, így az én súlycsoportomban legalább százan leszünk. Próbáltam valami kedvezményt kivívni, egy éremmel legyen döntetlen, de a mes­ter nem hajlik az egyezségre. Kény­telen leszek aranyat hozni Tokióból, hogy legalább egálra kihozzam a helyzetet” - fogadkozott Attila. B. M. L. Ungvári Attila nehéz helyzetben: fogadott és vesztésre áll Fotó: MTI/Illyés Tibor Kosiba előrelépett a ranglistán A vasárnap véget ért moszkvai csapat-világbajnokság után Kosiba Dániel, a torna nagy felfedezettje a 232.-ről a 79. helyre ugrott előre a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) világranglistáján. Ha ez nem lenne elég, akkor eláruljuk, hogy a 153 helyes előreugrás rekord az ITTF-rangsor történetében. A koráb­ban korosztályos vb-ezü­stérmes és Európa-bajnok, mindössze 18 éves Kosiba - aki 13 meccséből 8-at meg­nyert Moszkvában - azt mondta: éle­te eddigi legjobb versenyén van túl. „Annak ellenére sikerült így, hogy éppen érettségizem, úgyhogy a vb előtt nem nagyon tudtam edzeni. Vic­celődtünk is egymás között, hogy mi lett volna, ha még készülni is tudok” - árulta el a fiatal dabasi sportoló. Kosiba már javában a szóbelire tanul, ám a jövője biztosnak látszik: ősztől a német másodosztályban folytatja a pályafutását, de edzeni a világ élvo­nalához tartozó Borussia Düsseldorf játékosaival, köztük Timo Boll-lal fog. Márpedig a kontinens legjobbjá­nak tartott német asztaliteniszezőtől egyáltalán nem szégyen ellesni a sportág titkait. A hazai szövetség (MOATSZ) csütörtöki sajtótájékoztatóján el­hangzott: a nőknél immár hárman is az első ötven között vannak (Tóth Krisztina a 25., Lovas Petra a 47., Póta Georgina pedig a 49.), a férfiak­nál Jakab János (69.) is tagja az első száznak. MTI-információ

Next