Népszava, 2012. december (139. évfolyam, 281-304. szám)

2012-12-27 / 301. szám

ÉV VÉGI MÚLTIDÉZŐ SZEPTEMBER Fárasztó Janics-saga és parádézó Huszti képtelenség mindazt észben tartani, ami egy év alatt meg­esik. Jó, volt futball Eb, olimpia, meg kiélezett Formula-1-es évad. De aztán annyi, de annyi minden a feledés homályába merül. A Népszava ilyentájt, az év végéhez közeledvén ezen kíván segíteni: hagyományos múltidéző, 12 hónap 12 cikk­ben, botrányok, bukások, győzelmek, sikerek. Emlékezzen velünk, íme, ez történt szeptemberben! Aminek a legkevésbé sem örül­tünk, szeptemberben kezdődött a Janics-saga. Legalábbis ek­kor pattant ki a hír, amely sze­rint az olimpiai bajnok kajakos a férjét követve szerb színekben akarja folytatni pályafutását. Azóta már mindenki talpig rombolta a nimbuszát, a kajak­szövetségtől kezdve egészen Na­tasáig. Az ügyet nem is részle­teznénk, már szeptemberben is követhetetlen és kínos volt, nem terhelnénk az olvasót az ünne­pek között a hazai kajak-kenu rémtörténetével. Főleg, hogy jó is történt szeptemberben, pél­dául a paralimpián 14 érmet nyertek a magyarok, az úszó Sors Tamás és az asztaliteni­szező Pálos Péter egészen az aranyéremig jutott. A magyar labdarúgásban megmozdult valami, a rajtjelet Huszti Szabolcs adta meg, aki egészen jól elkapta a Bundes­­liga-rajtot, többször is a forduló legjobbjának választották, nem mellékesen pedig a Wolfsburg elleni idegenbeli meccsen négy gólpasszt adott. Mivel Magyar­­országon élünk, teljesen nor­mális, hogy Huszti nem volt ott a vb-selejtezőt kezdő magyar válogatottban, amely idegenben ütötte ki a nagy Andorrát, hogy aztán jöjjön a kijózanító pofon a Puskás-stadionban a hollan­dok ellen (1-4). A Videoton be­mutatkozott az Európa Ligá­ban, ekkor még úgy tűnt, a szo­kásos forgatókönyv szerint semmi sem lesz a fogadkozá­sokból, hiszen a nyitányon a belga Genk otthonában sima 3-0 arányú vereséget szenve­dett (később azért javított a re­nomén). Néhány rövid hír még a hó­napból: Button nyerte a Belga Nagydíjat, Serena Williams ne­gyedszerre a US Opent (a fér­fiaknál a skót Murray volt a be­futó), a Bajnokok Ligája nyitá­nyán pedig a Real Madrid egé­szen jó kis derbin győzte le 3-2- re a Manchester Cityt (a meccs előtt elterjedt, a City arab tulaj­donosa 95 millió eurót ajánlott Cristiano Ronaldóért). És végül - de nem utolsósorban - szep­temberben végleg hazatért Kocsis Sándor; az Aranycsapat támadójának földi maradvá­nyait a Bazilikában, Puskás Öcsi mellé helyezték örök nyu­galomra. Egymás mellett, mint a pályán egykoron... S.E. Súlyosabb büntetést akar az UEFA Súlyosabb büntetésért fellebbez az Európai Labdarúgó Szövet­ség saját fegyelmi bizottságával szemben a szerbek októberi, botrányos körülmények között véget ért, angolok elleni U21-es Eb-selejtezője miatt. Az UEFA fb két hete úgy döntött, két szerb edzőt minden futballal kapcsolatos tevékenységtől két évre eltilt. Andreja Milunovic erőnléti tréner esetében a bün­tetés második évét, míg Predrag Katic segédedzőnél az utolsó hat hónapját három esztendőre felfüggesztette a testület. A játékosok sem úszták meg az eltiltást: Goran Causic négy, Ognjen Mudrinski és Filip Malbasic három-három, Nikola Ninkovic pedig két meccsen nem léphet pályára. Emellett a szerb szövetségnek 80 ezer eurós bírságot is fizetnie kell, továbbá egy U21-es hazai válo­gatott találkozót zárt kapuk mögött kell megrendeznie az eredeti döntés szerint. Az ango­loknál két játékost büntettek: Steven Caulker két, Thomas Ince pedig egy találkozón nem szerepelhet majd. A vendégek 1-0-s előnnyel várták az október 16-i, kru­­sevaci Eb-selejtezőt, amelyen egy 94. percben szerzett üres kapus góllal - a hazaiak háló­őre előrement fejelni egy szög­letnél - ismét 1-0-ra diadal­maskodtak, így kiharcolták az Eb-részvétel jogát. A lefújást követően elszaba­dultak az indulatok, a két csa­pat játékosai és vezetői össze­csaptak, Danny Rose-t, az an­golok színes bőrű védőjét pedig kiállította a bíró, mert a szerb szurkolók irányába bombázta a labdát. Később Rose elmondta: folyamatosan sértegették őt. NÉPSZAVA-IN­FORMÁCIÓ Huszonhat hírügynökség szavazott Vettel a legjobb európai A lengyel PAP hírügynökség 55. alkalommal szavaztatta meg Európa hírügynökségeit arról, kik az év legkiválóbb sportolói. A voksoláson 26 szervezet, köz­tük az MTI vett részt. A győztes az idén harmadik Formula-1-es világbajnoki címét begyűjtő né­met Sebatian Vettel lett, két brit sportolót megelőzve: a Tour de France-on és az olimpián győz­tes Bradley Wiggins a második, a Londonban 5 ezer és a 10 ezer méteres síkfutásban első Mohamed Farah a harmadik. NÉPSZAVA-IN­FORMÁCIÓ A legjobb európai sportolók 2012-ben______(a pontszámok) 1. Sebastian Vettel (német, Formula–1) 137 2. Bradley Wiggins (brit, kerékpár) 130 3. Mohamed Farah (brit, atlétika) 126 4. Novak Djokovic (szerb, tenisz) 108 5. Andres Iniesta (spanyol, labdarúgás) 103 6. Andy Murray (brit, tenisz) 67 7. Cristiano Ronaldo (portugál, labdarúgás) 66 8. Ranomi Kromowidjojo (holland, úszás) 55 9. Roger Federer (svájci, tenisz) 50 10. Sebastien Loeb (francia, rali) 47 Manchester: egyik fele sír, a másik nevet Háromszor vezetett az Old Traffordon a Newcastle, mégsem tudott ponttal távozni a Manchester United otthonából: Javier Hernández 90. percben elért találatával 4-3-ra nyert a listavezető az angol labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában, tegnap. S mivel a városi rivális, nem mellékesen címvédő City 1-0-ra kikapott a Sunderland vendégeként - Hart kapus jókora hibája folytán -, Sir Alex Ferguson alaku­lata hétpontos előnyre tett szert. A Chelsea szerény, de annál fontosabb győzelmet aratott a Norwich Citynél vizitálva (Mata góljával 1-0), Gera Zoltán pedig végig pályán volt a West Bromwichban, amely 2-1-re nyert a QPR-nál. További eredmények: Everton-Wigan 2-1, Fulham-Southampton 1-1, Reading-Swansea 0-0. Az élmezőny: 1. Manchester United 46 pont/19 meccs, 2. Manchester City 39/19, 3. Chelsea 35/18,4. Everton 33/19,5. Arsenal 30/18. fotó: europress/gettyimages/cuve brunskill Nem csak Görbiczék remekeltek a női kézis Eb-n, hanem egy veszprémi bírópáros is Szerencsés balszerencse Ha egy futballbírót az a megtiszteltetés ér, hogy világverseny döntőjében közreműködhet, akkor azt a sportág honi sikeré­nek könyvelik el, így volt ez Kassai Viktor és csapata esetében is, például amikor az UEFA rájuk bízta a Bajnokok Ligája finá­léját. A kézilabda játékvezetőit hasonló sikerek esetén sem di­csérik agyon, ezen igyekszünk az alábbiakban változtatni! Magyarországot nemcsak a ma­gyar női kézilabda-válogatott képviselte a legutóbbi női Euró­­pa-bajnokságon, ahol bronzér­met nyertek Görbicz Anitáék, a tornán részt vett a veszprémi játékvezetői páros, a Horváth Péter-Marton Balázs duó is. Teljesítményükről elismerően beszéltek, itthon viszont nagy a csend körülöttük. Pedig a két évvel ezelőtti, pekingi világbaj­nokság óta most vezettek újra rangos felnőtt tornán az IHF- és EHF-„bizonyítvánnyal” is rendelkező magyar bírók. „Nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy visszakerüljünk az elitmezőnybe” - fogalmazta meg a lényeget Horváth Péter, aki az egyik veszprémi középiskolá­ban testnevelő tanárként dolgo­zik. „Az eltelt időszakban is vol­tak küldéseink fontos, nagy meccsekre, hiszen vezettünk nemzetek közötti találkozókat, jártunk női és férfi junior világ­­bajnokságon, és a Bajnokok Ligájában ugyancsak megmé­rettethettünk. De tény, a mos­tani szereplésükről mondták a legjobbat a szakemberek, az el­lenőrök.” A civilben vámos szakmai osztályvezetőként dolgozó Mar­ton Balázs szerint nehéz volt bekerülni az Eb keretébe. „Ausztriában egy kézilabda­szemináriumon tizenöt páros­sal egyetemben egy felmérésen vettünk részt a tornát megelő­zően” - emlékezett az elindulás előtti hetekre a páros másik tagja. „A bírói keret már ott megfogyatkozott, három duótól elköszöntek, így hat-hat női és férfi páros érkezett Szerbiába. Egy hét után ismét csökkent a létszám eggyel, de mi ma­radhattunk, egészen a torna végéig.” Négy meccsen fújták a sípot nagy szakmai tetszési index­szel és elismeréssel. Végül a magyar női válogatott megálljt parancsolt nekik. „Szerencsére ez volt a balsze­rencsénk” - folytatta az emlé­kezést Horváth Péter. „A ma­gyar együttes a legjobb négy közé került, és a lányok sikere a mi további szereplésünk végét jelentette, ott már nem fújhat­tuk a sípot. Még a látszatát is el akarták kerülni annak, hogy a legjobb négy között a bírók bele­szólhassanak a végjátékba. Ennek dacára az a megtisztel­tetés ért bennünket, hogy a Szerbia-Montenegró elődöntőn, valamint a Norvégia-Monte­­negró fináléban mi voltunk a tartalék játékvezetők. Ami óriá­si szakmai és erkölcsi elisme­rés volt nekünk.” A veszprémi Horváth-Márton páros ma Magyarország legjobb játékvezetői kettőse. Úgy vélik, ha a sportdiplomácia megfele­lően működne, s valamivel több segítséget kapnának a megyei és országos szövetségtől, a vá­rostól és a világhírű veszprémi klubtól, akkor akár az MKB magasságába is eljuthatnának a nemzetközi porondon. Ami döntők vezetését is jelenthetné világ- és Európa-bajnokságo­­kon. Két hete is nagyon közel álltak hozzá. Segítség nélkül. Tudással és felkészültséggel fel­ruházva! DONÁT TAMÁS ÍRÁSA A NÉPSZAVÁNAK RÖVIDEN Nadal visszatérése várat magára Rafael Nadal egészségügyi prob­lémái miatt lemondta szereplé­sét az Abu-Dzabiban csütörtö­kön esedékes bemutató tenisz­­versenyen, így továbbra is várni kell visszatérésére. A 11-szeres Grand Slam-győztes spanyol já­tékos egy közösségi portálon je­lezte, hogy vírusos gyomorbe­tegség miatt nem léphet pályá­ra. Mint fogalmazott, nagyon csalódott. „Készen álltam, hogy újra játsszak" - írta a 26 éves Nadal hozzátéve, orvosai írtak elő számára pihenést. Nadal jú­nius vége, a wimbledoni nyílt bajnokság második fordulójá­ban elszenvedett veresége óta nem játszott súlyos térdsérülése miatt. ► MTI A címvédő nyerte a „megismételt döntőt" Ahogy az idei döntőben, úgy a keddi, karácsonyi alapszakasz­mérkőzésen is a Miami Heat győ­zött az Oklahoma City Thunder ellen az észak-amerikai profi ko­sárlabda-bajnokságban (NBA). A címvédő ezúttal hazai pályán hatpontos különbséggel múlta felül a találkozót még ligaelső­ként váró vendégeket. A keleti főcsoportot vezető hazaiaknál a két sztár közül LeBron James 29, Dwyane Wade 21 pontig jutott, míg a túloldalon Kevin Durant 33 pontja kevésnek bizonyult a si­kerhez. Az Oklahoma hatodik ve­reségét szenvedte el az idény­ben, s ezzel a nyugati konferen­ciában visszacsúszott a második helyre a Los Angeles Clippers mögé, amely sorozatban 14. si­kerét aratva ezúttal a Denver Nuggets gárdáját győzte le. Eredmények: Miami Heat- Oklahoma City Thunder 103-97, Brooklyn Nets-Boston Celtics 76-93, Los Angeles Lakers-New York Knicks 100-94, Chicago Bulls-Houston Rockets 97-120, Los Angeles Clippers-Denver Nuggets 112-100. Amtt Drogba nem lesz a Juventus futballistája Antonio Conte, a Juventus lab­darúgócsapatának vezetőedzője cáfolta, hogy klubja szeretné megszerezni Didier Drogbát. „Nem tudom, miért hozták ös­­­szefüggésbe Drogbát a Juventusszal, én senkivel nem beszéltem erről" - nyilatkozta az olasz bajnok trénere a Tutto­­sportnak. A szakember hozzátet­te: a Chelsea-vel Bajnokok Ligá­ját nyert 34 éves, elefántcsont­parti támadó klasszis futballista, ugyanakkor a Juvénél hosszabb távra terveznek, amit Fomenko az új szövetségi kapitány Mihajlo Fomenkót nevezték ki az ukrán labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitányának. A 64 esztendős szakemberrel egyéves szerződést kötöttek, s ez a felek kölcsönös elégedettsége esetén további egy évvel meghosszab­bítható. Fomenko 24-szer szere­pelt a szovjet válogatottban, s 1979-ben kezdett el edzős­­ködni. ► MTI FOTO: EUROPRESS/GETTY IMAGES

Next