Népszava, 2016. november (143. évfolyam, 257-281. szám)
2016-11-07 / 261. szám
Vlagyimir Vlagyimirja GÁL MÁRIA galma@nepszava.hu Vlagyimir Putyin kétségtelenül a világ legszeretettebb diktátora. Hazájában népszerűsége az egekben szárnyal, októberben épp 84 százalékon állt, de a világ egyre több pontján tekintenek megmentőként, modellként rá és rendszerére. És ahhoz, hogy ő a „szeretett diktátorrá” váljon, igencsak besegített a nyugati média és politika. Putyin számára mennyei manna az állandó támadás és bírálat, az a leegyszerűsítő, egyoldalú, objektívnek nem mondható viszonyulás, amely a nyugati médiából és állásfoglalásokból visszaköszön. Ez táplálja oroszországi személyi kultuszát, ennek is (no meg szíriai harci sikereinek) köszönhető, hogy a Közel-Kelet válsággócaiban mára ő lett a potenciális megváltó, hogy Európa radikális jobb és baloldali köreiben egyaránt növekszik csodálóinak tábora, hogy az Egyesült Államokban is szaporodnak az őt nagy államférfinak, követendő mintának beállító nyilatkozatok. Ha Putyin egy lenne a G8-akból, a világ erős embereiből, nem pedig mindenki opponense, akkor nem is válhatna magányos hőssé, ha az épp aktuális fegyveres konfliktusok nem úgy jelennének meg a nyugati médiában és politikai diskurzusokban, mint valami angyalok és démonok harca, amelyben csakis Putyin követ el háborús bűnöket, akkor a körülötte formálódó „csakazértis” szolidaritásra sem lenne szükség. Kívülről nézve akár legyinthetnénk, s idézhetnénk a legnagyobb magyar mondását, miszerint „Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt megérdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba.” Csakhogy nem az orosz az egyetlen nép tájainkon, amely a demokratikus jogállam helyett inkább az autokráciát választja, amely nem küldi pokol fenekére a hitvány fickókat, hanem demokratikusan újra- és újraválasztja őket, s kis diktátoraiból egyre nagyobb magányos nemzeti hőst farag. Sokan vagyunk, akinek történelméből hiányzik a szabadság és demokrácia tapasztalata, s amikor elkezdtük felépíteni azt, az első nehézségeknél feladtuk, s inkább a jól bevált a „vezető azért vezető, hogy tudja, mi kell a népnek” megoldást választottuk, s mindenféle valós ellenállás nélkül engedjük leépíteni még azt is, amit kínkeservesen két évtized alatt összehoztunk. Pedig Oroszország példája intő lehetne Európa, és főképp Kelet-Közép- Európa számára. Putyin is elsősorban a nemzeti büszkeség visszaállítójaként válhatott azzá, aki. Az egykori történelmi nagyság elvesztése iránti fájdalmat és nosztalgiát (az orosz Trianonszindrómát) meglovagolva, a „merjünk nagyok lenni ismét” jelszavával hozta össze mai támogatottságát. A homo sovieticus pedig feláldozta jövőjét a múltért. Mi a titka? Hogyan válhatott az egykori szovjet titkosszolgálati ügynökből az orosz nemzeti büszkeség visszaállítójává, az orosz egyház és birodalmi érdek védelmezőjévé, modern, szeretett cáratyuskává? Azt mondanám: a manipuláció nagymestere, átalakulási képessége páratlan, elképesztő gyorsasággal tud mindig újabb és újabb cirkuszt adni a népnek, akár a kenyér helyett is. Ez tette lehetővé az egykori vallásosnak igencsak nem mondható KGB-ügynök számára, hogy államfőként olyan nacionalista autokráciát valósítson meg országában, amely a vallásosságban Elvette november 7-e ünnepét, s adta novemberjét és a „konzervatív értékekben” gyökerezik. Ez utóbbiban békésen megfér a cári orosz és lenini-sztálini szovjet múlt minden népnek tetsző eleme, így kerül egymás mellé ma a nagy orosz nemzettudatban az egyre népszerűbb véreskezű diktátor, Sztálin és az oroszok Szent Istvánja, I. Vlagyimir. Nem magától alakul e katyvasz. A minap, november 4-én 12 méter magas, 2 méteres alapzaton álló szobrot kapott Moszkvában I. Vlagyimir fejedelem, az orosz keresztény egyház megalapítója, a Kijevi Rusz megkeresztelője. Putyin 2005-ben elvette az oroszoktól november 7-e ünnepét, s adta helyette november 4-ét. Tudta, miközben maga is épít a virágzó Sztálin-kultuszra és szovjet nosztalgiára, jobban teszi, ha nem kiirtja, hanem kihasználja azt. Lenin kultusza kihalóban, így nem a nagy honvédő háborúhoz és Sztálinhoz köthető május 9-e, a győzelem napja ment a kukába, hanem Lenin és a nagy októberi szocialista forradalom. Úgy csinálta meg a saját ünnepét, úgy találta meg saját hősét, hogy a Sztálin feje fölött ragyogó glória az övére is átsugározhasson. Nem hagyta novemberi ünnep nélkül a népet: „rátalált” az 1917-ben eltörölt november 4-re, a lengyel megszállás elleni felkelést ünneplő orosz népi egység napjára. Miért épp Vlagyimir kapott monumentális szobrot az ünnepen? Putyin szerint azért, mert a fejedelem „az orosz állam lelki alapítója, az orosz földek egyesítője és védelmezője volt, aki lefektette az egységes, központosított állam alapjait”. Félelmetesen okos húzás megtalálta saját politikájának történelmi motivációját. A Nobel-díjas fehérorosz író, Szvetlána Alekszijevics mondta egy interjúban: „Mi nem dolgozzuk fel a saját múltunkat, hanem vagy félünk tőle, vagy újraalkotjuk. A múlt nem mögöttünk van, hanem előttünk. Ha végignézünk a történelmünkön, azt látjuk, ezt nem is egyszer, de többször is átéltük már.” Szavai sajnos, nemcsak az oroszokra igazak. A következő szobor Putyiné lesz, és talán nem is csak Moszkvában. Hiányozni fogsz, Piróka! Tegnap hajnalban, 84 éves korában elhunyt Szigeti Piroska, lapunk munkatársa. Régóta betegeskedett, az idős korral járó egészségügyi problémák ellenére is szinte az utolsó napokig dolgozott, írásai ezen a helyen jelentek meg. Régen ismertük egymást, még a „történelem előtti” időkből. Hol egymás közelébe sodort minket a szakma, hol évekig nem is hallottunk egymásról. Újságíró volt a Pajtás Újságnál, ő szerkesztette régebben az akkor nagyon népszerű „Hahota” gyerekviccmagazinokat, amikbe írt is. „Megfordult” a Képes Újságnál, a Nők Lapjánál, a Fáklyánál, de a legkedvesebb mindig a Népszava volt számára, több mint 35 év hűsége kötötte ide. Nagyon szerette a „Horoszkópot” és a Népszava Magazint szerkeszteni, „kézben tartani”. Újságíró és tanár is volt egy személyben, szívesen csiszolgatta a fiatal kollégák dolgozatait. Aztán a Népszavánál ugyanabba a szobába kerültünk. Hol ő jött be előbb, hol én, de minden napot azzal kezdtünk, hogy versenyben zsörtölődtünk a világ dolgain. Nem volt olyan hír, amihez ne lett volna hozzáfűzni való megjegyzése. Nem volt olyan írás a lapokban, amit ne dicsért volna, vagy ne csóválta volna a fejét, hogy ezt másképp kellett volna megírni. Mert ő mindent a „másképpen kell” oldaláról közelített meg. Fantasztikus asszociációs készségével olyan logikai bukfencekre volt képes, amire talán senki más a szakmában. Egyik felejthetetlen tárcajegyzetében arról a rétisaspárról írt, amelynek fészke közelébe webkamerát helyeztek el, hogy szemmel követhessék a szakemberek a „szaporulatot”. Pirinek erről az jutott eszébe: webkamera, távcső és teleszkóp kellene Palkovics László államtitkár kezébe is, hogy jobban rálásson az iskolák gondjaira. Vagy egy tudományos hír „indította be” a fantáziáját: Európa legöregebb fája nemet váltott. Háromezer évig hímivarúként viselkedett, pollent termelt, de most megunta, és az idén megjelent rajta néhány piros bogyótermés, ami a nőivarú fák jellegzetessége. Ha ez így van, akkor a magyar kormánytagok miért ne válthatnának nemet, hogy gyerekeket, vagy azonnal unokákat szülhessenek maguknak? - tette fel a kérdést. Ezzel Kövér László emlékezetes megszólalására utalt, mi volna a házelnök szerint a nők dolga. Váltson nemet ő, és akkor nem kellene a gyengébb nemet háborgatnia, javasolta. Máskor egy szilveszterről eltett halászlé „sorsa” indította el a gondolatsort. Kidobja vagy kezdjen valamit vele? Miért ne kezdhetne, amikor lépten-nyomon hallani a dalt, hogy „Magyarország halszagú”, ráadásul ez is másodfelhasználású, kicsit „büdös”, mint az a halászlé is... Aztán egyre gyakrabban hiányzott. Sokat panaszkodott a szívére, a vérnyomására, a lábaira, amelyek gyakran fájtak, nem akartak engedelmeskedni neki. Talán majd egy éve annak, hogy csak ígérgette, talán holnap, a jövő héten bejön, de aztán végleg elmaradt. Hiányoztak a reggeli „újságfélórák”, de igyekezett pótolni az űrt, hetente-két hetente elküldött egy újabb jegyzetet, amihez mindig mellékelt egy rövid üzenetet: „talán ez nem egészen jól sikerült, nyugodtan felejtsd el...” És amikor visszaírtam neki, „Piróka, ez így lesz jó”, szinte láttam, ahogyan elmosolyodik, hiszen pontosan tudta ő is, bizony, megint nagyon jót írt. Amikor hosszabb ideig nem jelentkezett, írtam neki: „Piróka, ugye minden rendben?” Kisvártatva küldte a következő tárcát. Az utolsó levelemre már nem válaszolt. Aztán már csak a hír jött: Szigeti Piroska meghalt. 84 éves volt. Nyugodj békében! Hiányozni fogsz. somfaip@nepszava.hu VÉLEMÉNY NÉPSZAVA 7 2016. NOVEMBER 7., HÉTFŐ A veszteségről sebesgy@nepszava.hu A család tagja volt. Arra kért, higgyünk neki, és sosem okozott csalódást.” így búcsúzott hét évvel ezelőtti halálakor az amerikai újságírás legendájától Barack Obama. Walter Cronkite - akit egy időben Amerika leghitelesebb emberének választottak - éppen most lenne százéves. És egy múló pillanatra képzeljük el, mi lett volna, ha letiltják őt a CBS híradójából, vagy - mondjuk gazdasági okokra hivatkozva - elküldik. Ez elképzelhetetlen, ilyen nem fordulhatott elő. A vietnami háború még felfelé ívelő szakaszában, 1968-ban mondta róla az akkori elnök, Lyndon B. Johnson: „Ha elveszíteném Cronkite-ot, elveszíteném az amerikai népet is.” Persze ez Amerika. Nincs párhuzam Magyarországgal, még ha kínálkozna is. Mondhatnánk például, hogy az éppen egy hónapja bezárt Népszabadság családtag volt. Igaz lenne, még akkor is, ha a lap azért okozott csalódásokat is. Mégis része volt a magyar mindennapoknak, a közéletnek. De az egy pillanatra sem jutott eszébe a hatalomnak, hogy ha elveszítené, bajba kerülne a néppel is. Itt lényegében következmények nélkül meg lehet tenni mindent. Még a vezető politikai napilapot is meg lehet szüntetni egyik pillanatról a másikra. Természetesen kizárólag gazdasági okokból és a politika már csak azért sem avatkozhat be, mert a sajtó független és szabad. Ahogy azt a rendszer elképzeli. És lényegében hiába volt tüntetés, tiltakozás. Lapunk még petíciót is indított Vissza a Népszabadságot, vissza a sajtószabadságot! címmel. Egy hónap alatt - amíg lehetett - négyezer-háromszázharmincöten írták alá. Hétezer-ötszázan megosztották. Ne foglaljunk állást, hogy sok ez, vagy kevés, még ha arra számítottunk is, hogy sokkal többen vállalnak ezen a módon is szolidaritást bezárt laptársunkkal. Valamint a sajtó szabadságával. Ennyire futotta. Magyarország lelkiismerete ennyit engedett. Lapot, lapokat be lehet zárni, meg lehet szüntetni, újságírókat is el lehet küldeni, de még érvényesek Walter Cronkite szavai: „A sajtószabadság alapvető fontosságú a demokráciában... A szabad sajtó egy demokratikus társadalom központi idegrendszere.” Ez olyan igazság, amely nem ország- vagy rendszerfüggő. Itt és most is érdemes emlékezni és emlékeztetni rá. SEBES GYÖRGY • •Összelopott ’56 VERESS JENŐ veressj@nepszava.hu N em a Pruck Pált ábrázoló, de Dózsa László névvel ellátott - amúgy a Life magazintól lopott - fotó az egyetlen botrány ’56 idei kampányában. Schmidt Mária kormánybiztos, a maga vezette halszagú emlékbizottság nevében impertinensen válaszolt a hozzátartozóknak, amiért szóvá tették, hogy az önmúltját regényesítő Dózsa színész nevét írták felmenőjük világszerte ismert fotójára. (Amint a komédiás mesélte: őt agyonlőtték, ezért nem is idegesítették a megtorlásokkal, és mehetett főiskolára rögtön - mert közben meg nem is halt meg...) Dózsának nem sül ki a szeme, amikor elsőre azt nyilatkozza, hogy hajlandó „antropológiai vizsgálatnak” is alávetni magát, mert ő van a képen. Schmidtnek sem, aki dühében visszafordítja a dózsai dumát: „azt állítani, ahogyan a Dózsa Lászlót támadók teszik, hogy csupán külső szakértő azonosíthatja a fotón szereplőket, nélkülöz minden jogi alapot és nem egyeztethető a történészszakmai megfontolásokkal sem”. De még ez is semmi. Schmidt írja: Pruck szabadságharcos tevékenységéről máig semmilyen dokumentum nem áll rendelkezésre. (Ahogyan a feltámadott Dózsáéról sem...) Valamint: „tudjuk, hogy Pruck többszörösen büntetett köztörvényes bűnöző volt...” De kedves Mária! Ugyan ki kötelezte önöket, hogy egy ilyen „gazfickó” képét a Life-ból a plakátra lopják, Dózsa nevén? A 168 óra további fotókkal igazolja, hogy igazolványképekből egész alakossá retusált vagy emblematikus, világszerte ismert fotók átfestéseinek hosszú sora leplezi le a történelemhamisítást, amivel láthatóan képtelenek felhagyni. Hoppá, annak a ma is élő francia fotósnak is ellopták és rajzolták át teljesen a képét, akit meghívtak az emlékünnepségre. Világlapok ügyvédeinek sora perli most a kormányt: sokba kerül az adófizetőknek, mire minden jogdíjat és elvesztett pert kifizetnek. Sárközy Réka szakértő mondja a lényeget: ma csak harcosokat látunk, csupa fegyveres embert. Hol vannak az egyetemisták, hol a Petőfi kör, hol vannak a felvonulók, a derű? A militáns agresszióra helyezték a hangsúlyt. ’56-ról manipulált torzkép kerül a köztudatba. Ott tartunk, mint régen. Te partizán voltál? Nem, de már intézik. FEJTŐ FERENC 1909-2008 Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Főszerkesztő-helyettes: SEBES GYÖRGY, SIMON ZOLTÁN ANDRASSEW IVÁN 1952-2015 • Vezető szerkesztő: BÍRÓ MARIANNA, FRISS RÓBERT (mb.), RÓNAY TAMÁS • Lapszerkesztők: MUZSLAI KATALIN,TÓTH JENŐ • Vezetőszerkesztő-helyettes: GULYÁS ERIKA (mb.) Szerkesztők: BALOGH GYULA, BONTA MIKLÓS,TÖRŐ ANDRÁS, OLASZ ANDREA (online) • Képszerkesztő: SZALMÁS PÉTER • Publicisztika: SOMFAI PÉTER Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, FAZEKAS ÁGNES (parlamenti stábvezető), VERESS JENŐ •Vezető tördelőszerkesztő: ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja a NÉPSZAVA Lapkiadó Kft. • Ügyvezető igazgató: LÁPOSI ELZA • Terjesztés: FODRÓCZY ELVIRA • Hirdetés és marketing: SIMON ZSUZSA • Szerkesztőség: 1146 Budapest, Thököly út 127. • Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 • Elektronikus levélcím (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu • Hirdetés, telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 • Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu • Terjeszti árusításban a LAPKER. Zrt., előfizetésben a Magyar Posta Zrt. Megrendelés és reklamáció: 06/1 -767-8262 • Kiadói megrendelés, reklamáció: 477-9008, 477-9000/130,118, telefax: 477-9025. • Előfizetési díj egy hónapra 3500 Ft, negyedévre 9900 Ft, fél évre 19 800 Ft, egy évre 39 600 Ft. Nyomdai előállítás: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft. • Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató • www.mediaworks.hu • ISSN Bp 0133-1701 ISSN Vidék 0237-3785 • A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti NÉPSZAVA