Népszava, 2020. április (147. évfolyam, 78-101. szám)

2020-04-09 / 85. szám

21 NÉPSZAVA I 2020. április 9., csütörtök A környezetvédelem óv meg a vírustól •zölDTTM f ESÉLY A válság lehetőséget adna új, fenntartható, a járványok terjedését akadályozó gazdaság kialakítására - harsogják a civilek. Az Orbán-kormány viszont inkább légszennyező iparágakat véd. MARNITZ ISTVÁN A Föld lakossága az utóbbi idők legsúlyosabb és legkiterjedtebb egészségügyi válságával néz szem­be - tette közzé az egészség (szo­morú) világnapja kapcsán a WWF nevű természetvédelmi szervezet. A környezet működésének megza­varása kockázatos. A vadon élő ál­latok és növények nálunk is egyre inkább kiszorulnak lakhelyükről. A túlzott fakitermelés, a tarvágás, a nem fenntartható mezőgazdaság súlyos terheket ró a természetre. Ez jelentősen hozzájárul a kóroko­zók terjedéséhez is - jegyzik meg. A koronavírus szintén egy zsúfolt, kí­nai vadállathús-piacon került át az emberre. Az úgynevezett zoonózis jelensége kutatók szerint a jövőben is fenyeget. Marco Lambertini, a WWF főigazgatója a vadállat-ke­reskedelem, a környezetrombolás és az egészség témájának közös ke­zelését sürgeti. Amiként most egymással, úgy a természettel szemben is egy­fajta távolságtartás szükséges. Hisz ha a környezet beteg, mi sem lehetünk egészségesek - fogalmaznak. A természetvédelmi célok a gazda­sági újratervezése során sem csor­bulhatnak. Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója így élesen elveti, hogy az erre elkülönített for­rásokat környezetpusztító, a bio­lógiai sokféleséget csökkentő, az éghajlatváltozást gyorsító ágazatok helyreállítására fordítsák. Most az első feladat a válság meg­fékezése, az emberéletek mentése. De ne feledjük: nem folytathatjuk ott, ahol abbahagytuk - hívja fel a figyelmet a Greenpeace. Miközben a rendkívüli helyzet rádöbbent a ki­szolgáltatottságunkra, a tudomány, a szabályok, az összefogás fontossá­gára, azt is átgondolhatjuk, miként akadályozhatók meg hasonló vál­ságok. Rajtunk áll, létrehozunk-e egy igazságosabb, fenntarthatóbb világot - teszi hozzá a környezetvé­dő világszervezet. Bár úgy tűnhet, az aktuális járvány bolygónk vé­delmét háttérbe szorítja, egészsé­günk megőrzéséhez a tiszta levegő, a termékeny talaj, a kiszámítható időjárás, erdeink, vizeink, bolygónk élővilágának megóvása mind szük­ségesek - szögezi le a Greenpeace. Miközben most egyetlen veszély­­forrás megingatta a világ társadal­mi berendezkedését, a klímaválság számos hasonlót hordoz magában. A mostani krízis arra figyelmeztet: itt az ideje elindítanunk azokat a WWF: ha a környe­zet beteg, mi sem lehetünk egészsé­gesek társadalmi és gazdasági változáso­kat, amikkel megelőzhető a még na­gyobb összeomlás. A civil szervezet a zöld, a társadalmi szempontból hasznos ágazatokban hajtana vég­re gazdaságélénkítést. Az emberek adóját nem lehet tovább a klíma­gyilkos, a Föld erőforrásait kimerí­tő cégekbe, emberek millióinak ha­lálát okozó iparágakba, a biológiai sokféleséget pusztító és pazarló tö­megtermelésbe, az erdőirtásokért felelős nagyüzemi mezőgazdálko­dásba önteni. A biztonságos jövő záloga a helyi termelési és ellátási láncok kiépí­tése, az erőforrás-takarékosság, a természeti kincsek védelme, a ha­tékonyság, a helyi megújulóener­gia-beruházások, a tiszta közösségi közlekedés, a helyi, fenntartható mezőgazdálkodás, az oktatás és az egészségügy színvonalának emelé­se, a független média és a civil társa­dalom segítése - véli a környezetvé­dő szervezet. A cél egy fenntartható, igazságos, szolidáris és zöld jövő, mindenki számára elérhető, magas színvonalú közszolgáltatásokkal, a rászorulók támogatásával, ahol az élővilág védelme, a levegő, a termő­talaj és az édesvíz tisztasága többet számít, mint a GDP-növekedés és ahol munkahelyteremtési szem­pont a környezeti hasznosság és a közösség jólléte is. Tanuljunk a mostani válságból - figyelmeztet a Greenpeace. Egy helyi erőforrásokra épülő rendszerben a koronavírus gazda­sági hatásai sem lennének ennyi­re pusztítók - hívja fel a figyelmet cikkében Éger Ákos, a Magyar Ter­mészetvédők Szövetsége (MTVSZ) ügyvezető elnöke. A járvány az arcunkba köpte a gazdaság felépí­tésének életellenességét. Vírusok, éghajlatváltozás, évente milliók haláláért felelős légszennyezés, egyenlőtlenségek. A fejlett orszá­gok gazdaságának az elmúlt évtize­dekben tapasztalt többszöröződése nem emelte hasonló arányban az ott élők boldogságszintjét. Dol­gozhatunk azon, hogyan mentsük meg ezt az életellenes gazdaságot, de most lenne itt az esély, hogy lét­rehozzunk valami mást - fogalmaz Eger Ákos. Ami a természeti kor­látokat elismerve az embert és a közösségeket helyezi középpontba. A bajbajutottaknak most azonnal segíteni kell, de e tűzoltás közben a hosszú távú hatásokon is érdemes gondolkodni. Az eddigi fenntart­hatatlan szintről le kell csökken­teni az erőforrások felhasználását. A problémáink szinte mindegyi­ke - így a koronavírus-járvány is - visszavezethető arra, hogy túl sokat veszünk el a természettől. A budapesti reptér forgalma 25 év alatt megötszöröződött, és a közúti közlekedésben is állandó a növeke­dés. Egy helyi erőforrásokra épülő gazdaságban erre nem lenne szük­ség. Az MTVSZ-elnök pártolná, ha az embereknek nyújtott közvetlen anyagi támogatást csak környe­zetbarát, fenntartható termékeket értékesítő piacokon lehetne elköl­teni. Ezzel szemben az Európai Központi Bank több százmilliár­dos mentőprogramja az emberek helyett az életellenes gazdaságban érdekelt multinacionális - sok eset­ben pénzügyi - vállalatokat segíti. Most belevertük a fejünket a falba. Kérdés, a fejünkkel megpró­báljuk-e azt szétverni vagy hátra­lépünk és elgondolkodunk - fogal­maz Eger Ákos. RANGSOROLÁS SIPOS KATALIN A természet­­védelmi célok a gazdasági újra­tervezése során sem csorbulhat­nak FOTÓ: GÁLHIDY LÁSZLÓ ERDŐIRTÁS Túl sokat veszünk el a természettől FOTO: GREENPEACE/JARDANY BENCE VÁLTOZÁST SÜRGETNEK Az emberek adóját nem lehet tovább a klímagyilkos, a Föld erőfor­rásait kime­rítő cégekbe önteni - vallja a Greenpeace SZEMBENÉZES EGER ÁKOS A járvány az arcunkba köpte a gazdaság felépí­tésének életelle­nességét REFLEKTOR Orbánék a járműipar pártján Bár az Orbán-kormány az általá­nosságok szintjén rendre kiáll a környezetvédelemért, fontossági sorrendje a jelek szerint merő­ben eltér a civil szervezetekétől. Tegnap az illetékes Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) két közleményben is támogatá­sáról biztosított légszennyező ágazatokat. A kormány nevében Mosóczi László közlekedéspoliti­káért felelős államtitkár - másik nyolc uniós tagállammal egyet­értésben - élesen kikelt az uni­ós Közlekedési Tanács közúti szállításra vonatkozó döntései ellen. A járművezetőket védő terv szerinte „rossz válaszokat ad", megnehezíti a gazdaság ví­rusválság utáni újraindítását és ellentétes az áruk szabad áramlá­sával. Mosóczi László rögzítette: az Orbán-kormány számára ki­emelten fontos a közúti fuvarozók védelme. Az új szabályok emelik az árakat, előnybe hozzák az Uni­ón kívüli szereplőket, ráadásul bizonyos üresjáratokat előíró in­tézkedések még növelik is a lég­­szennyezést - hangsúlyozta az államtitkár, aki a járványhelyzet­ben is helytálló ágazat erősítését követelte. Az ITM másik tegnapi közlése szerint a 2050-es teljes szén-dioxid-mentesítést célzó Nemzeti Tiszta Fejlődési Stra­tégia megalkotása kapcsán ma­gyarországi autóipari vezetőkkel folytatott videókonferencia-meg­­beszélést Kaderják Péter energia- és klímapolitikáért felelős állam­titkár. Az egyeztetésen a BMW Group Magyarország, a PS­A Cso­portot képviselő Opel Magyaror­szág és a Magyar Gépjárműim­portőrök Egyesületének vezetői vettek részt. Kaderják Péter hang­súlyozta, hogy a cél eléréséhez az autóipar együttműködése is szük­séges, amivel amazok egyetér­tettek. Arról, hogy mire jutottak, nem szól a közlemény, de az ipar­ág bizonyára nem érvelt önmaga ellen. Amiként arról korábban be­számoltunk, autós érdekképvise­letek a vírushelyzetre tekintettel felmentést kérnek az idei évtől szigorított uniós légszennyezési értékek alól. A magyar kormány tehát lényegében mindazokért harcol, amit a környezetvédők meghaladottnak, sőt a járvány áttételes kiváltó okának tartanak. Éger Ákos MTVSZ-elnök szavai­val élve Orbán Viktor az eléje ke­rült falat most a fejével igyekszik áttörni. Aggódó „boomerek" A járványügyi veszélyhelyzetben virtuális „palackpostát" írtak a közös jövőnkért nagyszü­lőkorú hazai értelmiségiek. „Kedves Z generációsok! Boomerek vagyunk, 70 körüli magyar állampolgárok, akik az itthoni karanténszigeteinkről üzenünk Nektek. Generációnkkal abban a sajátos helyzetben vagyunk, hogy a világjárvány, amelyik átmenetileg sokat javított a lég­­szennyezettségi adatokon, leginkább a mi életünket fenyegeti" - kezdik levelüket. A klíma­védelem és a járványügy szembenállása azonban csak látszat. Valójában mind a járványügy, mind a klímavédelem számára ugyanaz az ellenfél, és csak közös megoldás létezik. A távol­sági szállítás és a világméretű tömegturizmus egyik oldalon a levegő szennyezésével közvet­lenül járul hozzá az éghajlat melegedéséhez, a másikon pedig terjeszti a világon felbukkanó új kórokozókat. A klímaváltozás az újabb és újabb járványok melegágya. A megoldáshoz a távolsági fuvarozás és idegenforgalom társadalmi költségeit világszerte rá kell terhelni az érintett ágazatokra. Az így módosuló árak megváltoztatják a fogyasztók fontossági sorrend­jét. Újra felfedezhetjük a hozzánk közeli úti célokat. A világgazdaság repülőgép, ami ha meg­áll, leesik. Most a világjárvány földre kényszerítette. A jelen kegyelmi pillanatban új irányokat lehet kijelölni annak érdekében, hogy egy járvány se száguldhasson végig a világon, emberek tömegeit fenyegetve, százmilliókat elszegényítve - írják. A kiáltvány első aláírói Haumann Péter, a nemzet színésze, Kossuth-díjas Haumann Ágnes gyártásvezető Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, akadémikus, Széchenyi-díjas Trokán Péter színész, érdemes művész, Jászai Mari-díjas Szathmáry Zsolt építész, euromérnök, UNCHS-Habitat ENSZ-szakértő Jásdi Mari közgazdász, ügyvezető Jásdi István közgazdász, a 2017-es év „Borászok Borásza" FORRÁS: SZEMLELEK.HU

Next