Népszava, 2020. augusztus (147. évfolyam, 179-203. szám)

2020-08-04 / 181. szám

Elharcolt milliárdok NORVÉG ALAP A civilek ellen indított kormányzati támadás már 214 millió euróba került az adófizetőknek. HALMAI KATALIN BRÜSSZEL Hat évvel ezelőtt robbant ki konfliktus a magyar kormány és a Norvég Alap, valamint az EGT (Európai Gazdasági Térség) Alap országai között a civil szervezete­ket segítő programok kezeléséről. A kormány beleszólást akart abba, hogy mely szervezetek kezelhetik a civileknek járó pénzt, míg a támo­gatók ebbe nem mentek bele. Emi­att felfüggesztették az alapok ma­gyarországi kifizetéseit és a vitát azóta sem sikerült rendezni, ennek pedig nagy ára van: 2014 és 2020 között az EGT Alapból csaknem 109 millió euró fejlesztési pénztől esett el Magyarország. A Norvég Alapból sem érkezett pénz a koráb­ban borítékolt 105,7 millióból, így Magyarország 2014 és 2020 között eddig több mint 214 millió euróval (75 milliárd forinttal) lett szegé­nyebb. Összehasonlításképpen: 2009 és 2014 között 153 millió euró támogatást használt fel ugyanezek­ből a forrásokból az ország. ÍRÁSUNK A 3. OLDALON 75 milliárd forint veszett el eddig FOTÓ: LADJÁNSZKI MÁTÉ MEGBÉLYEGZÉS Kevesebb jut a civileknek Nem kérnek az új modellből EGYETEM Huszonhét nappal az alapítványi átalakulás előtt még mindig nem tudni, hogy milyen szervezeti és jogi változások lesz­nek a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Egyelőre csak az biz­tos, hogy a Palkovics László ve­zette Innovációs és Technológiai Minisztérium Vidnyánszky Attilát jelölte az alapítvány kuratóriumi elnökének, a testület tagjai között pedig a kormányfőhöz közel álló Mol-vezetőt is találni. A döntés után többen elhagyták az egyete­met, a Hallgatói Önkormányzat pe­dig nem fogadja el a kinevezéseket, és tiltakozó akciókra készül. REFLEKTOR A 2. OLDALON A diákok a nyári szünet ellenére aktívab­bak, mint valaha KIÁLLÁS Júliusban már megüzenték, mit akarnak Vázlatok alapján döntenek a kutatásokról ÉRTÉKELÉS Három napot és mindössze fél oldalt kaptak a ku­tatóközpontok és kutatóintézetek vezetői arra, hogy elküldjék az idei évre vonatkozó kutatási terveiket Maróth Miklósnak, az Eötvös Lo­­ránd Kutatási Hálózat elnökének. A mindössze néhány mondatos dokumentumoknak viszont igen komoly tétje van: ezek alapján vá­lasztanák ki a „jóváhagyásra mél­tó” kutatási programokat. A tiltakozó szervezetek szerint az elnök által küldött levél és az el­járás megalázó a kutatókra nézve, sokan ugyanakkor sejtik, mi indo­kolhatja a tömörséget. Tudomá­nyos szempontból ugyan értékel­hetetlenek ezek a „tervek”, de arra alkalmasak lehetnek, hogy hamar kiszűrjék az olyan kormánynak nem tetsző témákat, mint például a gender. BŐVEBBEN A 4. OLDALON Gyorsan elfogytak a szabadságok Tavasszal a szoká­sos idő dupláját töltötték a kény­szersza­badságon a fizikai dolgozók KÉNYSZER Felborította a koro­navírus a szabadságolások rendjét; az áprilisi-májusi gyárleállások miatt a dolgozók kerete szinte tel­jesen kimerült, így a munkások többsége nyaralásról már aligha álmodhat. Több cég 24 hónapos munkaidőkeretre áll át, ilyenkor munka nélkül is jár a fizetés, vi­szont a kiesett órákat később külön díjazás nélkül kell ledolgozni. Ne­hezíti a helyzetet, hogy a nyár vé­gén kifutnak a koronavírus miatti munkahelyvédelmi támogatások, újakról vagy hosszabbításról pedig egyelőre nincs hír. CIKKÜNK A 6. OLDALON VÁLTOZÁS Korábban munka nem volt sok helyen, most pihenés Nincs jogi akadálya a fizetési sapkának UEFA Az Európai Labdarúgó-szö­vetségen múlik, hogy a kontinen­sen bevezetik-e a fizetési plafont, vagyis azt, hogy legfeljebb mennyit kereshetnek a játékosok. Az EU ezt nem tiltja, amennyiben mindenhol egységesen vezetik be a szabályt. A fizetési sapka támogatói abban bíz­nak, hogy egy ilyen döntés esetén csökkenne a különbség a csapatok között, nem fordulhatna elő, hogy éveken át ugyanazok az együttesek nyerik meg a bajnokságokat vagy jutnak el a legtovább az európai ku­paporondon. RÉSZLETEK A 15. OLDALON FOTÓ: AFP/PIERRE-PHILIPPE MARCOU KÜZDELEM A sztároknak, például a Madrid wale­si játékosának, Gareth Bale­­nek fájhat a leginkább az új elképzelés

Next