Népszava, 2021. március (148. évfolyam, 50-75. szám)
2021-03-12 / 60. szám
VELEMENY NÉPSZAVA 2021. március 12., péntek 11 A szabadság leckéi oka nem volt ennyire időszerű a szabadság létén vagy hiányán elmélkedni, mint most, járvány idején. A vírus ugyanis pont azt veszi el tőlünk, amit korábban oly természetesnek vettünk: a találkozásokat, a nyitottságot, a szabad levegőt. Most mindenki a saját bőrén tapasztalhatja, hogy a szabadság korántsem csak egy elvont fogalom: a kötelező maszkviselés, a bezárt iskolák, színházak, mozik, üzletek és éttermek, az este 8 óra utáni kijárási tilalom mind beszűkült életünk határait jelzik. A jó hír az, hogy van remény. Bár még itt tombol köztünk a fertőzés harmadik hulláma, de már van vakcina, és bízhatunk abban, hogy - dacára a Fidesz-kormány dilettáns járványkezelésének és káoszba fulladó oltási fejetlenségének - előbb-utóbb mindenki megkapja a védettséget. Akkor pedig végre visszatérhet minden a normális kerékvágásba. Elárulom, hogy ezen a ponton egy picit elakadtam az írásban. Március 15. és a szabadság apropóján ugyanis rengeteg irányba ágazik szét a gondolat. De talán kezdjük az annyira áhított normális élettel... Ha csak a szigorítások feloldását értjük ez alatt, akkor persze érthető lesz majd a nyitás utáni öröm. De vajon valóban itt lesz a szabadság? Mennyire lehet például természetesnek venni a járvány után azt, hogy nincs törvény előtti egyenlőség, mert a hatalom barátait minden bűnből kimosdatja az ügyészség? Mennyire normális élet az, hogy a kormány emberei még a bíróságok ítéleteit sem veszik figyelembe? Milyen világ az, ahol médiumokat szüntetnek meg, vagy hallgattatnak el? Beszélhetünk-e szabadságról ott, ahol az egyik egyetemet elüldözik az országból, a többinek pedig elveszik az önállóságát? Kifosztott önkormányzatok, megszűnt vagy a tönk szélére került vállalkozások, bevétel nélkül maradt családok, megfélemlített közmunkások... Ne gondoljuk, hogy ez a normális élet! A Fidesz-rezsim a járvány után is gúzsba köti az életünket. És ha már a szabadságunkról beszélhetünk-e szabadságról ott, ahol az egyik egyetemet elüldözik az országból, a többinek pedig elveszik az önállóságát? Kezdtünk beszélni... Belegondoltak abba, mennyi örömteli szabadidőt vesz el a családoktól az, hogy gürcölniük kell, mert a nekik járó pénzt Mészáros Lőrinc meg az Orbán család tagjai kapják?! Ez is a szabadság megkurtítása! Itt az idő, hogy a magyar népet ne csak a maszkok viselése, meg az éjszakai kijárási tilalom zavarja, hanem azok a sunyi fideszes galádságok is, amelyek szintén megcsonkítják az életüket! A vírus gyilkos és kegyetlen, de sok tekintetben megmutatta a valóságot. Lerántotta a leplet arról, milyen sok hazugsággal etette az embereket a Fidesz-rezsim. Emlékeznek, amikor azt mondták, hogy egyetlen hétvége alatt mindenkit beoltanak? Kiderült, hogy humbug az egész! Már az első tömeges oltásba belebuktak. Állították, hogy a magyar egészségügy világszínvonalú, most pedig egész kórházi osztályok zárnak be, mert a dühöngő járvány kellős közepén Orbánék több mint ötezer egészségügyi dolgozót megzsaroltak és elüldöztek. Mindenkinek nagy lecke ez az időszak. Például megtapasztalhattuk: nem igaz, amit pár éve az egyik pökhendi fideszes mondott, hogy „akinek nincs semmije, az annyit is ér!” Rengeteg emberről derült ki, hogy bár alig van valamijük, mégis ők tartanak életben minket, ők tartják mozgásban az országot. Ápolók, tanárok és tanítók, bölcsődei gondozók, szociális munkások, bolti eladók, postások, hivatali ügyintézők és buszvezetők teszik kockára nap mint nap az egészségüket értünk. Ők azok a hétköznapi hősök, akiket eddig szinte senki sem vett észre, de most a munkájukkal üzennek, hogy itt vannak és teszik a dolgukat. Óriási bajban lennénk, ha ez nem így lenne! Ha a hatalom nem is vesz tudomást róluk, mi vegyük észre őket és jegyezzük meg: mindenki értékes, mindenki számít. A szabadság leckéjét tanuljuk akkor is, amikor arról hallunk, hogy egy szomszédos országban mobilapplikáció segítségével lehet kiválasztani, hol, mikor és milyen vakcinával oltsanak. Eközben a magyar miniszterelnök azt rikácsolja, hogy akinek nem tetszik a neki osztott, esetleg be sem vizsgált oltóanyag, az elmehet a sor végére... Ez is a szabadság korlátozása: a választás szabadságát akarják Önöktől elvenni több mint harminc évvel a rendszerváltás után. Teljesen természetes, hogy sokan ezt diktátumnak, zsarolásnak érzik. A kormányzati titkolózások, elhallgatások, félrevezető statisztikák és hazugságok szintén a szabadságunkat támadják. Nem kapunk hiteles információkat, de elvárják, hogy engedelmeskedjünk a központi akaratnak. Nem ismerős ez valahonnét? Furcsa ez az idei március 15-i ünnep. Petőfire és Kossuthra gondolunk, miközben gyakorlati leckét kapunk abból, hogy milyen fontos a szabadság. Sajtószabadság, véleményszabadság, tanszabadság, függetlenség... Azt hittük, az ezekért folytatott küzdelmek már átköltöztek a történelemkönyvek lapjaira. Tévedtünk. Bár a szabadságot nagyon könnyű volt megszokni, és egy idő után már észre sem vettük, mostanában mégis egyre fojtogatóbb a hiánya. Az elmúlt egy év sok mindenre megtanított bennünket. Kiderült, hogy a rengeteg uszítás és egymás ellen való hergelés ellenére számíthatunk egymásra. Millió példáját láthattuk a segítőkészségnek és az áldozatvállalásnak. Most is egymásba kapaszkodunk és próbálunk mindenkit a felszínen tartani. Nekem sokszor eszembe jut, de talán Önöknek is: ha nem fosztaná ki a jelenlegi hatalom, hol tarthatna már ez a csodálatos ország?! A jó hír az, hogy van remény. Bár a Fidesz-rezsim emberei még hőbörögve masíroznak föl és alá, és ellopnak mindent, ami csak érték, az ellenszer már megvan. Az ellenzéki pártok szövetsége egyre erősebb, és hamarosan mindenhol egy közös jelölt áll majd a Fidesz-rezsim emberével szemben. Lesz közös miniszterelnök-jelölt és lesz közös program, amely visszahozza az igazságosságot, mindenki számára esélyt teremt és elűzi a félelmeket. A választás után pedig - reményeim szerint - újraépítjük valamennyiünk szabadságát és a demokráciát. Akkor pedig végre visszatérhet minden a normális kerékvágásba. Legyen így! Közös jövőnkért, Magyarországért. társelnökeS TÓTH BERTALAN, az MSZP FOTÓ: ERDŐS DÉNES Vénusz karjai úl a művészettörténet, az esztétika birodalmán, mi a különbség a milói Vénusz és az ellenzéki összefogás között? Vénuszt karok nélkül is gyönyörűnek látjuk, szemben az ellenzéki összefogással, amely végtagokkal jobban tetszene. Az előválasztás a mai ellenzék legjelentősebb - ám még befejezetlen - innovációja. Bár a hatok szövetsége a nevére vette a kezdeményezést, valójában nem a pártok bölcsességén múlt a formula. Szavazók tömege akarta látni a kiválasztást, a hatok pedig átvették a kezdeményezést. Az előválasztás iránti igény utal a szavazók fenntartásaira is, akik hol az egyik pártvezér múltját, hol a másik jövőképét nem kedvelik. Az előválasztás javítja az eddigi zárt körű jelöltválogatás hatékonyságát, növeli a transzparenciát, esélyt ad a megszólalásra olyanoknak, akikről különben alig hallanánk. Az ellenzők szerint az előválasztást a hangerő és a hordó mérete dönti el, nem a kormányzási képesség. A vád rendszerszinten biztosan nem állja meg a helyét. A zárt körű kiválasztás is hozzájárult ahhoz, hogy a korábbi nagypártokat a teljes népesség kevesebb mint 8-10 százaléka választaná, a kisebbek pedig már 2-3 százalék körül beleverik a fejüket saját, gondosan összebarkácsolt üvegplafonjukba. Az előválasztás a vérfrissítés ígérete, és nyilván hasznunkra lesz. A hatpárti szereposztás nem fedi le a teljes harcmezőt, az egységes fellépés csökkenti, de nem szünteti meg a szereplőkkel szembeni fenntartásokat. Az összefogásból hiányoznak a kisebb pártok, benne a Kutyapárt, a parlamenten kívüli jobbközép, illetve a civilek csoportjai. Megjelenésük a koalícióban nemcsak a hatpárti összefogás jóindulatán, hanem saját ügyességükön is múlik. Azt is tudjuk, hogy a szavazók egy része elutasítja a két nagy blokk közötti választást. Az ellenzéki érzelmű szavazók nem fogadják el a NER-t, ám a hatpárti alternatíva sem lelkesít fel mindenkit. Sokak számára marad a nagyok tömbjei között még felszántatlan gyepű, amelynek politikai kezelése a közeljövő titka. Egy külső csoport vagy egyén befogadását két politikai szempont határozza meg: mekkora erőt képvisel, illetve mekkora a károkozási képessége, ha nem veszik be, ha kívül ellenséges lesz. Ebből a szempont A politikai párbeszédnek is elkeresztelt alkusorozat során adni és kapni is kell, vagyis kölcsönösen értelmezhető ajánlatokra van szükség a koalíción belül és bár a hirtelen alakult, csupán a vezető ambíciói által körülrajzolt kispártok nem különösebben fontosak az ellenzéki szövetségnek. A parlamenten kívüli jobbközép, a Kutyapárt és a szervezet nélküli civilek esete azonban más: ők Vénusz (vagy Siva) hiányzó karjai. A korábbi szocialista-szabaddemokrata, ám a mostani NER-csoportosulásokból is kiábrándult jobbközép-polgári felfogású csoportok - talán kissé megkésve - helyet és zászlót keresnek maguknak. Fontosak, mert erőforrást jelentenek, illetve menedéket nyújtanak saját szimpatizánsaik számára. Máris többen aspirálnak e választói körre, közöttük ott van Márki-Zay Péter, az Új Világ Párt, vagy éppen a Jobbik. Bárhogyan alakuljon a tavaszi-nyári előválasztási előküzdelem, a jobbközép kevéssé elutasított polgári csoportjai nélkül akkor is nehéz lesz győzni, ha a Fidesz „önsorsrontó” képessége (copyright by Dr. Stumpf) a maga teljességében kibontakozik. A Kutyapártot az ellenzékiek gyakran elutasítják, és igaz, hogy a szokásos barát-ellenségjelző szenzorok megbolondulnak tőlük. Öndefiníciójuk eddig elsősorban lokális fellépésekre ösztönözte őket, most azonban kiderül, hogyan fest a párt a parlamenti helyek megszerzésekor. Többen követelték tőlük a múltban, hogy vonuljanak ki a kritikus, billegő helyekről, csatlakozzanak az ellenzéki sátor alatt gyülekezőkhöz. Ma a Kutyapárt tölti be a korábbi LMP helyét, egyrészt az ellenzéki ellenérzések, félelmek okán, másrészt - és ez a fontosabb - abbéli képességük miatt, hogy a tömbök közötti szavazókat felszívják, és komolyabb erővé válnak. A hasonló helyzetek kezelésekor abból indulhatunk ki, hogy a politikai párbeszédnek is elkeresztelt alkusorozat során adni és kapni is kell, vagyis kölcsönösen értelmezhető ajánlatokra van szükség a koalíción belül és kívül. Már csak azért is, mert az új szabályok szerint legkevesebb 76 egyéni jelöltre van szükség, enélkül az állami támogatás esélytelen. Együttműködésre és önállóságra egyszerre van igény, a NER leváltásához vezető folyamatban bonyolult helyzeteket kell kezelni. Van még mit kitalálni, sok okosságra, merészségre, fantáziára lesz szükség. Ha pedig közben előkerülnének a hiányzó karok, Vénusz közelében helyezzük el, a látogató különben összekeverheti azokat a híres NER-korszaki kultikus szobor („Felcsúti farkas eteti klienseit”) maradványaival. TOMPÉ ISTVÁN közgazdász Az oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.